Kérdezz, van itt pár okos segítőkész ember. Három dolgot nem szeretnek: ha valaki illegális dolgot kér, illetve ha valaki egy kérdést sok topicba tesz bele.
És kodekpakkot soha, sehova sem teszünk fel.
Szoptunk a 10essel is, de nem volt jellemző, viszont az XP a legtöbb helyen konkrétan ki van tiltva. 1-2 teszt környezetben még lehet, de hálózat sincs, pendriveokat is csak dupla felügyelettel fordítják meg, hogy valamit teszteljenek és kitalálják a 10esre átállást valami kenyérpirítón.
Alábbiakkal csak demonstrálni kivántam, hogy egy oprendszer dolga az, hogy szerényen meghúzódjon a háttérben, optimálisan kezelje az erőforrásokat és ne felzabálja azokat.
Az új rendszernek pedig szükségszerűen jobbnak, gyosabbnak kell lennie elődjénél, és kevesebb hibát szabad felmutatnia.
Ezen alapelvárások közül sajnos nem sok minden teljesül.
A gépeink a korábbi gépek 1000-szeresét tudják teljesítményben, de ebből alig látszik valami, mert megeszi a plusz teljesítmény jelentős hányadát az operációs rendszer.
Az magában döbbenetes, hogy az opre a win 10 esetében, a standard rendszermemória (4 GB) felét igényli. Pedig ebben még az xp sem jeleskedett, a maga 64/128 MB-os igényével. Jóllehet, beérte a win 10 igényének töredékével is.
"Újabb hiba miatt még tovább csúszhat a következő Windows 10 kiadása
Bár a Windows 10 korábban Tavaszi Alkotói Frissítésként emlegetett verzióját a Microsoft nyilvánvalóan már márciusban ki szerette volna adni, most úgy tűnik, hogy a frissítés talán még áprilisban sem fog megérkezni. A szoftverben - aminek kiadását korábban egy fatális bug miatt elhalasztották - ugyanis ismét sikerült egy komoly problémát azonosítani, ami miatt még tovább csúszhat publikálása.
Legalábbis így tudja a WccfTech, aminek információi szerint Windows Vezérlőpultját váltó Gépház (Settings) alkalmazásban sikerült ezúttal egy igen súlyos hibára lelni. A konfigurációs segédeszközben ugyanis egyszerűen nem lehet megnyitni a rendszer alapértelmezett programjainak listázását, illetve kiválasztását lehetővé tevő lapot, mert az végzetes hibával elszáll.
Felbontásra vonatkozóan nincsenek nagy elvárások, hisz a Windows 10 már egy 800 x 600 felbontású kijelzőn is képes megjelenni. Processzorból egy legalább 1 Ghz-es órajelű, PAE, NX és SSE2 utasítás készletekkel rendelkező modellre lesz szükség. A grafikus kártya memóriájának mennyisége nem mérvadó, de a DirectX verzió 9-es, vagy annál jobb kell, hogy legyen. Rendszermemória és szabad merevlemez terület terén különbséget tesznek a készítők. Míg a 32 bites változat 1 GB RAM-ot és 16 GB szabad lemezterületet igényel, addig a 64 bites rendszer 2 GB RAM-ot és 20 GB szabad helyet kér. A BIOS sem mellékes, itt a Microsoft UEFI 2.3.1 ad meg követelménynek.
A fenti adatok a minimumrendszerkövetelményre vonatkoznak, azaz a nyers operációs rendszer futtatását garantálják.(LoL)
Egyéb programok, játékok futtatásához több mag, több lemezterület és fizikai memória lesz szükséges.
Eeegen, az egy különleges munkahely, a világ nagyobbik része meg szándékosan mazochista, aki keresi magának a bajt, ezért direkt Windows 10-et használ, hogy több gondja legyen.
Az én munkahelyemen eddig leginkább csak olyanok voltak, hogy a Windows 10, illetve annak valamelyik frissítése miatt szopott valaki. Nem egy, nem kettő, és nem három ilyen eset volt.
tudod mi az, hogy levelezés? Plain text formátumú szöveg eljuttatása az egyik számítógépről egy másikra. ENNYI!"
És ha annyira plain, akkor lopják a jelszavad, oszt már küldenek is a nevedben nekem, tőlem, másnak? Ilyen csotrogányoknál már nem Te döntöd el, hogy mi fut és mennyire, de persze biztos majd azt nézegetjük, hogy ezt sem lehet meg azt sem. Végül ha mindennek utánajárunk, hogy sok banknak kell a Java/Javascript/flash is, akkor ugyanott vagyunk, nem érdemes használni a gépet, de elég egy megnyomott weboldaltra ránézni.
"Jó persze, fél világ meg beledöglött és lassan levelezni sem tudsz. Én meg szopolok az ilyen seggfejek miatt akik ilyesmit beszélnek"
Nem. Te az olyan seggfejek miatt szopol, akik nem csak megengedik, de egyenesen el is várják, hogy a gépükön általuk nem ismert, soha nem látott idegenek szoftvereket futtassanak. gondolok itt elsősorban flash, javascript, stb. kódokra.
Nem, nem kell hörögni! Aki ezt lehetővé teszi, az nem csodálkozzon, sőt, szopjon csak, hátha abból tanul valami keveset. Mert nagyon is ráfér.
Levelezés?
tudod mi az, hogy levelezés? Plain text formátumú szöveg eljuttatása az egyik számítógépről egy másikra. ENNYI! Nem pedig szines, szagos szarok, pergő forgó bizbaszok, parvakító szemetek közé ágyazott rosszindulatú scriptek. Mert utóbbi nem levelezés, hanem orosz rulett.
Olvasgass, hátha megérteszbelőle valamit:
--
Húsz napja nyugdíjas a régi Windows, itt az első hibája, amit nem fognak kijavítani. Az Internet Explorert ideiglenesen frissebb rendszeren sem érdemes használni.
A Microsoft tájékoztatása szerint az Internet Explorer böngésző összes verzióját (a 6-ostól a legújabbig,a 11-esig) érinti egy olyan biztonsági rés, amelyet kihasználva illetéktelenek férhetnek hozzá a rendszerhez.
A cég ugyan már dolgozik a javításon, de az csak a Windows Vistán, 7-en vagy 8-on használt böngészőhöz lesz elérhető, mivel a Windows XP-t április 8-án nyugdíjba küldte a cég. Ez azt jelenti, hogy az otthoni felhasználók számára nem jelennek már meg a rendszer biztonsági hibáit orvosló javítások.
Az Internet Explorer hibáját felfedező FireEye biztonsági cég munkatársai már a gyakorlatban is találkoztak olyan kártevővel, amelyik erre a hibára épít. Az XP-t használók egyelőre biztonságban tudhatják magukat ezzel a hibával szemben, ha az Internet Explorer helyett más böngészőt választanak. Az újabb Windowsok esetében erre csak addig van szükség, amíg meg nem jelenik a javítás a problémához.
---------------- 2017.06.14.
Megérkeztek a Microsoft első nyári frissítései. Elsősorban a Windows és a cég webböngészői jutottak hozzá sok hibajavításhoz. Ismét frissítést kapott a Windows XP.
Az Internet Explorer, valamint az Edge böngésző elsősorban a scriptkezelést illetően vált biztonságosabbá, és néhány memóriakezelési rendelleneségtől is megszabadultak. Ezek a hibák eddig speciálisan szerkesztett webes tartalmakkal, illetve scriptekkel voltak kihasználhatók.
----------------- 818529: Összesített javítás az Internet Explorer 6 Service Pack 1 böngészőhöz
-----------------
A hiba felfedezője, aki magát Victor Manuel Alvarez Castrónak nevezi közölte a levelezőlistán, hogy egy biztonsági rés található a .Net Passport azon funkciójában, amely lehetővé teszi az elfelejtett jelszó kitörlését, és újjal való kiváltását.
A Passport rendszer jelenleg egy előre meghatározott titkos kérdést tesz fel annak, aki elfelejtette jelszavát. Ez a rendszer azonban csak 1999-től működik, így aki korábban regisztrálta magát, annak a támadók megszerezhették a Passport azonosítóját, illetve személyes adatait. Ehhez csak a felhasználó e-mail címét, valamint lakóhelyének földrajzi elhelyezkedését kellett ismerni.
------------------ Az első hibát a szoftveróriás "fontosnak" minősítette, amely a második legmagasabb fokozat a társaság biztonsági skáláján. A buffer overflow (puffer túlcsordulás) típusú hiba lehetővé teszi, hogy hackerek rosszindulatú kódot juttassanak fel a szerverre, lefuttassák azt, és így gyakorlatilag bármit megtehessenek a rendszerrel, például lefagyasszák azt, vagy adatokat, fájlokat semmisítsenek meg.
A hiba súlyosságát csökkenti, hogy a Windows Media Services alapesetben nem kerül fel a számítógépre, és külön kell feltelepíteni.
------------------- A szoftveróriás bejelentette, hogy visszavonja a Windows XP operációs rendszer egyik, közelmúltban kiadott biztonsági frissítését, mivel az a telepítést követően leállította mintegy 600 ezer felhasználó internethozzáférését.
-------------------
A probléma a redmondi (Washington) székhelyű szoftvercég szerint az RPC (Remote Procedure Call - távoli eljáráshívás) protokoll Windows változatában található. A protokoll, amely normális esetben lehetővé teszi az alkalmazások számára, hogy meghívjanak egy másik alkalmazást a hálózat valamely számítógépén, a probléma következtében módot ad arra, hogy egy támadó megbénítsa, illetve hibás működésre késztesse a rendszert.
A probléma kihasználásához a támadóknak egy hibás, illetve szándékosan átformált kérést kell elküldeniük az RPC végpont feltérképezőhöz, amely az aktív RPC kapcsolatokról tartalmaz összeköttetési információkat.
Jó persze, fél világ meg beledöglött és lassan levelezni sem tudsz. Én meg szopolok az ilyen seggfejek miatt akik ilyesmit beszélnek, hát kösz szépen, de tényleg.
Én azért inkább feltettem az SP3-at is, meg a többi frissítést is, de egyébként szintén XP van minden olyan gépen, amit rendszeresen használok (otthon, munkahelyen), és érdekes módon én is élek még...
Amikor az ominózus op rendszerrel molyoltam, valamiért azt hittem, hogy a 26-os és 27-esben ugyanarról írtatok, így az csak a legközelebbi alkalommal fog megtörténni.