Sziasztok!
A KM óta tudjuk, hogy meddő ez a vita, de azért mégis néhány gondolat:
Szerintem alapból baj, ha valaki diszkós, vagy metálos. Van értelme büszkeségből leragadni egyetlen műfajnál? Én például szeretem és rendszeresen hallgatom mind a kettőt. Járok úgy diszkóba, mint koncertre. Szigeten néha Hammerből megyek át egyenesen a PörgésArénába, ezért hadd osszam meg a tapasztalataimat.
A diszkós zene vidám, de felszínes, az igazi metálzene sokszor sötét, de elgondolkodtató, mélyértelmű. Diszkózenét bárki hallhat a rádióban, metált soha, ezért szerintem a legtöbb diszkósnak fogalma sincs, milyen az igazi igényes metál zene. Továbbiakban zene alatt azt értem, amit alkottak és nem készítettek. Az a nu metal, amit a pisis kiskamaszok dobálnak a zenegépbe, mert menőnek érzik magukat tőle, az nem metál, mégcsak nem is zene. Az befektetés. Akárcsak a vonatzakatolás a PörgésArénában.
A metálosok fő hibája sokszor, hogy túl sötéten látják a világot, pedig a világ gyönyörű. A diszkósok fő hibája, hogy túl rózsaszínben látják a világot, pedig a világnak vannak hibái, amin csak akkor javíthatunk, ha komolyan vesszük őket.
Számomra mindkét zene egyaránt vonzó és értékes, DE... A két tábort nem érzem egyenrangúnak. Az igazi metálos társadalom elfogadó, közösségi, belső értékekre alapozó, a diszkós társadalom kivető, ego-centrikus, rivalizáló, csak a külsőre adó. Ezért nem véletlen, hogy a testi szépségekkel kevésbé megáldott, de belül értékes emberekhez a metál áll közelebb, illetve a metál társadalom, ahol az értékes oldalukat nézik, míg a diszkóban csak a külső alapján ítélkeznek fölöttük. Sokat jártam diszkóba és metál koncertre is. Tapasztalataim alapján sajnos azt kell mondanom, hogy egy átlagos diszkós IQ-ja és EQ-ja messze alulmarad egy metálosétól. Ezt nem rossz szándékból mondom, ez sajnos tény.
A hozzáállás is alapvetően különböző. Számomra nem elfogadható a depresszió és a metálból (néha) áradó szomorú/negatív életérzés, de a "partyzok,pörgök,ma éjjel megdugok minden nőt" még elszomorítóbb ürességet, érzelmi elkorcsosulást sugall. A férfit nem a megdugott nők száma teszi férfivé, hanem a valódi érzelmek, ami gyakran csak egyetlen nő felé irányulhat. A diszkós "élj a mának" szlogen pedig csak a "de azért gondolj a holnapra" kiegészítéssel lehet teljes értékű. Mert ha ti diszkósok csak partyztok meg pörögtök, meg buli az életetek, akkor ki fog itt dolgozni?
A diszkós zene alapvető hibája, hogy teljes mértékben a szexualitásra helyezi a hangsúlyt, ami a valóságban nem egyenlő az élet élvezetével, csak része annak. Továbbá felszínes, egyáltalán nem késztet gondolkodásra. Viszont vidám, valódi érzelmekről szól.
A metál zene alapvető hibája, hogy túl nagy hangsúlyt fektet az elmúlásra, a fájdalomra, az élet sötétebb, szomorúbb oldalára és egyes motívumok (például szerelem, öröm, boldogság) csak nehezen fellelhetők benne. Ugyanakkor néha mély gondolatokat ébreszt, és az embert a gondolkodás teszi emberré.
Számomra a megoldás az, ha mind a kettőt szeretem és hallgatom, így kompenzálhatják csak egymást, így tudom magam a két véglettől távol tartani. Mind a két stílusban létezik valódi zene, valódi alkotás és kommersz szar. Zene az, ami valódi érzelmekről szól, legyen az öröm, bánat, élet vagy halál. Kereskedelmi zene az, ami természetellenes érzelmekről szól: ilyen a harag, a gyűlölet, a lenézés, amit azért gyártanak, hogy a sok kis zavart tini arra rángatózzon vagy őrjöngjön. Gyűlöletre és haragra épülő kreálmány sajnos több van a metál oldalon, általában a diszkósok csak ezt ismerik, ez alapján ítélkeznek. A diszkós hulladék pedig a monoton és agybomlasztó, kereskedelmi zakatolás, ami szintén elég nagy teret kap a piacon, és a diszkós sztereotípiák egyik alapköve.
Ha igényes zenéről beszélünk, akkor egy alapvető különbség van a két oldal között. Az igényes diszkós zene általában egyetlenegy ütős/szép zenei motívumra és annak ismétlésére épül gépi alapokkal, az igényes metál zene pedig a változatosságra és a gondos kidolgozásra, valódi hangszerekre készül. Ilyen értelemben nem lehet vitatni, hogy metál zenét készíteni nagyobb munka, több energia és JÓVAL nagyobb zenei tudás szükségeltetik hozzá. Mind megalkotni, mind pedig eljátszani. Tehát valószínűleg a Nighwish bármelyik albumában több munka van, mint Scooterék egész életművében, de ettől még mind a kettőt lehet szeretni :-)
Hát röptében ennyi lett volna. Aki elolvasta és meg is értette, azzal már nincs nagy baj. Persze nem akarok itt próféta lenni, csak egy (jó hosszú) véleményt formáltam.
És búcsúzóul néhány kazetta a polcomról, amik békésen megférnek egymás mellett:
Amorphis, Scooter, Theatre of Tragedy, Lacrimosa, Dune, Nightwish, Sonata Arctica, RMB, Jennifer Lopez, Metallica, Árnyak, The Gathering, Blümchen, Lake of Tears, ATB, Roxette, Dire Straits, Queen, Samael, Alice Deejay, Psychotic Waltz, Blank&Jones, Tiamat, Sash!, Lacuna Coil, Therion, Shakira, Sylver, Paradise Lost, és ez csak egy kis ízelítő volt...
Üdv,
tiv
