Valóban itt is nem semmi élet folyik, bár mióta Leti beteg, nála eléggé megállt az élet.
Én most ismerkedtem meg a beöntős szexszel. Sokban hozzájárult Leticia Allemand oldala is. A hétvégénket szántuk erre a párommal.
A férjemmel nem tudtuk, hogy mind a ketten erre vágyunk, de végül is állati könnyen tudtam belevinni a férjemet a "rosszba".:D Megmutattam neki az oldalt, (Leticia enema szex oldaláról van szó. A hozzászólásom nagyrészét is onnan másoltam ki árpatila kérésére), azzal a dumával, hogy nagyon izgat ez a fajta szex, mire leesett az álla. Közölte velem, hogy ő már évek óta jár fel, csak nem merte nekem mondani:D Ledöbbentünk mind a ketten, és megbeszéltük, hogy ezentúl minden szexuális kívánságunkat elmondjuk egymásnak. A férjem el is ment a patikába, és beszerzett két labdacsos beöntőt, meg egy kannásat. Alig vártuk, hogy a gyerek elaludjon, bevonultunk a hálóba, és nekiálltunk. Már maga a beöntés is igen csak kellemes dolog volt. Órákig öntögettünk be egymásnak. Volt olyan, hogy a párom fenekébe folyt a kannásból, engem meg a labdaccsal öntött be. Aztán mikor már úgy éreztük, hogy tök tiszták vagyunk, akkor a párom adott nekem 2 litert, ahogy Leti szokta írni, és kutyában megdugott. Istenem, hogy milyen jó is volt!!!! Állatira kielégültünk mind a ketten. Aztán leültünk a gép mellé és elolvastuk a Különös éjszakát. Képzeljétek el, annyira beindított minket, hogy eljátszottuk. Állat milyen jó volt. A férjemet ennyire begerjedve még sosem láttam. Vagy ötször volt bennem, különböző pózokban. Vasárnap aztán eladtuk a gyereket a nagyszülőkhöz, és gondolhatjátok!!!! Laptopon olvastuk az Enemát, és ha megkívántuk egymást, durr bele egy beöntés, aztán egy újabb póz. Nem tudom, hogy meddig fog tartani ez a lelkesedés, de már megérte!
Mivel van élet a fórumban felteszek újabb képeket és persze az újabb véleményekre lennék kiváncsi. A téma ugyanaz, a beöntés csak a szükséges rossz beavatkozás és kellemetlen vagy az pont az ellenkezője mondható nagyon is kellemes és jó, sőt nagyon jó, ahogy ezekből a képekből is kiderül.
Igen végre van egy kis élet, csak így tovább. Belenéztem korábbi szövegekbe, kérdésekbe. Nem is olyan régen egy Andry Baby fórumozó hölgy is aktív volt, valyon hová tünt, mert már nagyon férfiassá vált ez a fórum. Tehát hölgyeim bátran hozászólni van téma bőven!
Légy nyugodt, amikor elkezdtük úgy hat hét éve, akkor merev elutasítás volt az osztályrászünk... Azóta bár jelentős, bár még látens táborral bírunk. De látható, egyre többen és többen szólalnak meg. Már nem annyira tabu a téma. Sokat dolgozunk ezen. Főleg Leticia, és persze a többiek. Már jelentős - kutatható irodalma van a klizmának. Köszönet érte! Lehet Liptay Claudia kolon- hidroterápiás bemutatójának köszönhetően is fejlődött az érdeklődők sora.
Egyébként a beöntéseim 70%-át én is saját magamnak adom be. Sok mindenre jó, például ellazulásra, rossz közérzet elmuslasztására. Képzeljétek csak el, hogy kimossátok magatokból a mérgező anyagokat. Ha kicsit bent tudjátok tartani a beöntést, az felszívódik, és a vesét is átmossak, majd vizelet formájában távozik.
Azon kívül, én ha ilyenkor maszturbálok, az majdnem olyan, mint simán pasival lenni. Ezt az érzést sosem értem még el csak vibrátorral, vagy kézzel. No és ha férfivel vagyok, és feltöltve szeretkezünk, azt meg le sem lehet írni, olyan jó.
Szia úgy gondoltam hölgy vagy, de semmi gond tapasztalat csere lehetséges. De beöntéses játékot valószínű nem fogunk játszani ! sajna a férfiak nem vonzanak.
Sok függ ebben a kérdésben a neveltetéstől, és a beöntéssel való első találkozástól.
Ugye, mindenki azt tanulja meg, hogy ami ott hátul kijön, az gusztustalan, és ami ott történik, az csak kellemetlen lehet. Sokan ezért az anális szextől is idegenkednek. Tehát, ezt a sok kellemetlen, belénknevelt dolgot kell először legyőzni, csak utána tud az ember befogadóképes lenni.
Nekem a beöntés elfogadása könnyű dolog volt, mert a fél gyerekkoromat kórházban töltöttem, és műtét, műtét hátán volt. Akkor még nem a glicerinkúpot, és hashajtót használták a bél kiürítésére műttét előtt, hanem a beöntést, így én kb 3 évesen kaptam az elsőt. Természtes volt az általános tisztaságom részeként. Ezért is tartom fontosnak, hogy megismertessem ezt a dolgot másokkal is, ledöntve a gátlásokat.
Elég sokat agyaltam már ezen én is. Azt sem tudom, hogy ha elvileg mindenki tisztálkodik anális szex előtt - persze ez nem ugyanaz mint egy kiadós beöntés - miért olyan kevesen élvezik a beöntés adta érzést, gyönyört. Hozzátenném, ha lehet ilyesmi tendenciát meghatározni, én 70/30% kéjérzet/tisztaságérzés arányra jellemezném saját, beöntéshez fűződő viszonyomat. Egy biztos, az orvosi beavatkozások miatti negativ élménykapcsolás, jelentősen rombolja a beöntés iránti vágyat az emberekben. Ez pszihésen dől el, nem maga a beöntés miatt. Nekem pl nem volt még orvosi beavatkozás miatt beöntésem. Lehet ha lett volna most egészen másként állnék a dologhoz. Ha viszont most lenne, valószínüleg élvezném, hogy más csinálja, nem magamat kell ellátnom. Át tudnám élni minden pillanatát. Persze, kérdés, hogy mekkore stresszhelyzetet okozna a beöntés utáni beavatkozás, kezelés, stb... Bonyolult dolog egy okot megtalálni, főleg, hogy minden embernél más alakot ölthet.
Igen itt úgy néz ki a dolog, hogy valakit valaki rajtakapott azon, hogy mit is csinál. Amúgy nevetséges dolog, hogy olyan nagy az álszent tartozkodás a beöntéstől és az erről való kommunikálásról, mert a fürdőszoba szekrénykék zömében ott lapul egy-egy labdafecskendő, vagy egy tartályos készülék, amit azért zömben használnak is, de égő, cikis, erről beszélni, neadjisten fórumozni! Nem?
Ez különösen a hölgyek köreiben van így, mert aki szűlt az biztos megismerkedett ezzel a beavatko-zással. Szóval félre az álaszentséggel, erről véleménye van -zömben mindenkinek- és érdemes lenne ezeket megismerni. Persze a műtétek elötti helyzet is gátlásokat gerjeszt, hisz nem a kellemes élmények körébe tartozik az operáció előtti beöntés se.
Ugyanez egy klub keretein belül nem jön létre, mert ez az intim szférába esik. Otthon, a fürdőben, egyedül, önkezüleg. Társaságban persze ez már másképpen nézne ki, pláne ha nem is egynemű a társaság. (az igaz, hogy ezt valaki fényképezte!) de akkor is az intim szférára utal. Ez bizony nem a sexről szól, hanem az egészségről, megtisztulásról, persze lehet előkészület is mielött...... Ezt a fantáziára bizhatjuk.
Évek óta próbálok, mint nő, egy beöntős klubot létrehozni, de nem igen megy a hölgyek "nemjelentkezése" miatt.
Ha esetleg van kedved látogasd meg a lapomat, http://enemasex.freeweb.hu/ vagy írjál nekem e-mailt, tárgyalhatunk a dologról.:-)
Egyébként, nem értem, hogy sok nőtársam miért viszolyog a szex eme válfajától. Csodálatos, mikor egy férfi az ember popsijával foglakozik, feltöltés után, pedig a szex szenzációs. A benn lévő víz minden érzést megsokstzoroz, hatalmas orgazmusunk lehet tőle. Va beöntést nem perverziónak kell tekinteni, hanem szexuális segédeszköznek, vágy és kéj fokozónak. Ki néz manapság furcsán egy modern nőre, akinek 4-5 féle vibrátor is lapul az éjjeliszekrényében? Akkor a beöntés miért lenne gáz?:-)
Nem akarok aberáltnak tűnni, de én nagyon szeretném kipróbálni egyszer a beöntést, sok jókat hallottam róla. Amúgy de, aberált vagyok :), mert nagyon szeretem a medical fetish-t. És azt nem tudom, hogy mi módon találhatnék olyan embert, aki ért a beöntéshez és be is vállal egy fickót?
Sajnos, a mai világban az terjedt el, hogy a beöntés kellemetlen dolog. A legtöbb ember úgy áll hozzá, hogy ez gusztustalan, rossz dolog. Pedig, a beöntés, ha az ember ésszel adja, nagyon is jó dolog. Kitisztít, felfrissít. Aki nem csinálta még, meg sem tudja tapasztalni azt, hogy egy finom beöntés után az ürítkezés milyen kellemes, és aztán ha utána lefürdünk, és van időnk leülni kicsit, akkor szenzációs tisztaság érzetünk lesz. Megtisztultunk kívül, belül.
A szex közben, pedig nagyon jó hatásokat érhetünk el. A nők, ha jól adjuk be a beöntést, egyszerűen olyan csodás élményeket élhetnek át, amit sosem felejtenek el.
Erről az arcról -akárhogyan nézi az ember- nem az elutasítást lehet leolvasni, inkább azt hogy élvezi. Már több évtizede készült ez a kép, hisz egy archivumból származik de akkor még senki sem azt hirdette, hogy milyen kellemetlen és megalázó dolog ez. Az igaz egy beöntö szettből a gyógyszergyáraknak és mindenféle készitmények gyártóinak nincs haszna, mert azt egyszer megveszi az ember és akkor nincs szükség Colonixra, rost-pirulákra, hashajtókra és kúpokra, márpedig a reklámok erről szólnak. Tényleg hatásosak ezek a készitmények, hatásosan kiüritik a pénztárcát! Nem véletlenül szaporodnak a gyógyszertárak és a készitmények hisz úgy néz ki a dolog, hogy jó üzlet. Márpedig az a fontos és nem az egészséges, élvezetes beöntés amiből NINCS állandó bevétel, mert a tiszta, forralt és lehűtött csapvíz INGYEN van!
Nós én nem dőlök be semminek, az hogy honnan jön a fény, hogyan készült a kép stb. nem érdekes, amúgy ezek zömben filmekből vannak kivágva, márpedig ott midenféle reflektorokkal világítanak és derítenek, és háttért világítanak, kiemelnek ezt azt(jelen esetben a popót) tehát ne keress olyasmit mintha valaki otthon a kis lakásában önkezöleg végezne beö.-t. Persze, ezek beállított helyzetek és ne keress olyasmit ami nincs. Szóval ezek NEM fotoshop trükkök hanem filmekből kivett képek. Amúgy van olyan kép aminek én is láttam a vetített verzióját. Persze ha hiszed jó, ha nem akkor ez van.
Ne mondd, hogy te tényleg bedőlsz ezeknek a photoshopoknak. Totál máshonan jön a fény-árnyék, mint ahonnan kéne. (Ez mindjárt megmagyarázza a hölgyek alkalmatlan testhelyzetét.)