Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2002.11.20 0 0 17326
Mivel megjátszod itt nekünk a hülyét (pedig biztosan nem vagy hülye), kénytelen vagyok ismét idézni:

"A rendszerváltás átmeneti és folyamatosan változó viszonyai között megfigyelhető volt a szélsőjobboldali csoportok megjelenése. A jelenséghez tartozók a bizonytalanságot kihasználva szociális demagógiával bővítették a szimpatizánsok körét. A csoportok mára elvesztették tömegbázisukat, társadalmi elfogadottságuk csökkent. A globalizáció ellenhatásaként a baloldali szélsőségek egyre szervezettebb és erőszakosabb fellépése tapasztalható.

Az NBH, törvényben meghatározott feladatának megfelelően, ellenőrzi azokat a törekvéseket, melyek veszélyeztetik az alkotmányos rendet. A Hivatal sikeresen lépett fel egyes szélsőséges csoportokkal szemben és akadályozta meg szervezkedéseiket. Amennyiben a cselekmények súlyának társadalmi veszélyessége indokolta, az NBH kezdeményezte a megfelelően összehangolt hatósági intézkedéseket.

Jobboldali szélsőségek

Az elmúlt évtized társadalmi változásai a szélsőjobboldali mozgalmakra is hatással voltak, a jelenség minőségi és mennyiségi átalakuláson ment keresztül. A létszám radikális csökkenése figyelhető meg, de a megmaradt szimpatizánsok a korábbiaknál magasabb iskolai végzettséggel rendelkeznek.

A rendszerváltást követő kezdeti időszakban a jobboldali szélsőséges csoportosulások programjaikban jelentős teret szenteltek a szociális és gazdasági ellehetetlenülésből fakadó elégedetlenségnek. Álláspontjuk szerint a feszültség társadalmi szinten alkotmányos és kormányválsághoz vezetett, amely lehetőséget teremtett a hatalom megragadására. A magyarországi konszolidált politikai légkör, a demokrácia fejlődése és stabilizálódása, a javuló gazdasági helyzet eredményének hatására célkitűzéseik aktualitásukat vesztették. Az ellenük indult büntetőeljárások világossá tették számukra, hogy a demokrácia kereteit nem lehet túllépni. A szociális nehézségekkel küszködő bázis elvesztésének hatására az irányzat soraiban a meggyőződéses, határozott ideológiával rendelkező, kisebb létszámú, de jóval felkészültebb csoportok váltak meghatározóvá. Hangadó személyiségeik felismerték a technikai fejlődés nyújtotta lehetőségeket, amire a legjobb példa, hogy az ideológia terjesztése érdekében már több internetes oldalt üzemeltetnek.

Ideológiai háttér

A magyarországi szélsőjobb ideológiájában három fő vonulat érvényesül:

a trianoni békeszerződés előtti határok visszaállítását követelik. Nem fogadják el a szomszédos országokkal kötött alapszerződéseket,

megnyilatkozásaikban állandóan jelenlévő vonulat az idegenellenesség. Ennek fő célpontjai a zsidóság, a cigányság és az itt élő külföldiek,

a rendszerváltást nem tartják kielégítőnek és alkotmányosnak, ezért egy új, számukra radikális változásokat hozó - akár forradalmi állapotokat eredményező - "igazi társadalmi átalakulást" akarnak elérni.

Magyarországon a jobboldali szélsőségek elsődlegesnek tekintik a nemzetiszocialista eszmék ápolását. Ezek a szervezetek a történelmi nácizmus modernizált formáját vallják, tevékenységükben előtérbe helyezik a katonai szemléletet.

Megjelenés, propaganda

A szélsőségek tevékenysége gyakran nem lépi túl a retorika szintjét, mely az általuk megcélzott társadalmi rétegek körében is lanyha érdeklődést vált ki. Megjelenési formájuk, stratégiájuk, taktikájuk a demokratikus fejlődéssel párhuzamosan változott, alkalmazkodott az aktuális politikai eseményekhez. A kezdeti drasztikus, erőszakot hirdető propagandamunkájuk konszolidáltabbá vált. Ma már a propagandaanyagok készítésénél, illetve egyéb tevékenységük során a nyílt gyűlöletkeltés helyett burkolt megfogalmazásokat használnak."

Kiemelések tőlem -- neked. Azám, mintha rólad írták volna. Buzulsz Trianonra, utálod a külföldieket, burkolt megfogalmazásokat használsz (náciságodat nem akarod nyiltan felvállalni), és jobban felkészült vagy a korábbi neonáciknál.

És, hogy ne kelljen feleslegesen és gyökérmódra kommunistáznod, ez a NBH 2001. évi Évkönyvéből van. Amikor is Demeter Ervin volt a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító miniszter.

Előzmény: Big (the real) (17325)
Big (the real) Creative Commons License 2002.11.20 0 0 17325

te nem érveltél még...

a nácizmus teljesen más eszmei alapon áll, mint az irredentizmus vagy a revizionizmus.

csak a kommunista "történelemtudósok" mosták ösze a kettőt és ezt a szemetet tanították az iskolákban (már ha szót ejtettek az ilyen dolgokról)
te is ezt szoptad be sajnos, de nem vagy egyedül...

Előzmény: Törölt nick (17324)
Törölt nick Creative Commons License 2002.11.20 0 0 17324
Mi van, megint kifogytál az "érveid"-ből?

Előzmény: Big (the real) (17323)
Big (the real) Creative Commons License 2002.11.20 0 0 17323

te is kezdhetnéd, mondjuk a helyesírásnál..:O))

csak az ócska komcsi dumát hajtogatod...

Előzmény: Törölt nick (17322)
Törölt nick Creative Commons License 2002.11.20 0 0 17322
Big, kezd előlről. Mondjuk az általános iskolánál.

Előzmény: Big (the real) (17321)
Big (the real) Creative Commons License 2002.11.20 0 0 17321

a németeket is a versailles-i szégyenbélyeg letörlése motiválta elsősorban..

mi is azért kapcsolódtunk ba a háborúba, mert a franciák és az angolok nem ígértek semmit kimaradásunk esetére...

még mindig nem értem, hogy támasztod alá, hogy a revizionizmusnak bármi köze is lenne a nácizmushoz...

Előzmény: Törölt nick (17320)
Törölt nick Creative Commons License 2002.11.20 0 0 17320
A 2.VH-t nem mi kezdtük! És a németek se azért kezdték, hogy Mo. visszakapja a területeit!

A revízionizmus egy náci baromság, akárhogy véded.

Előzmény: Big (the real) (17319)
Big (the real) Creative Commons License 2002.11.20 0 0 17319

nem értesz magyarul???

a vezető ebben az értelemben azt jelentette, hogy vezetett, ld. a II. Vh. és a hozzá kapcsolódó borzalmak...

a revizionizmus pozitív fogalom, mert rossz dolgot akar megváltoztatni!!!

Előzmény: Törölt nick (17317)
Törölt nick Creative Commons License 2002.11.20 0 0 17318
Hibajavítás: "erről"
Előzmény: Törölt nick (17317)
Törölt nick Creative Commons License 2002.11.20 0 0 17317
Az igaz, hogy igazságtalan, alapjaiban elhibázott
De akkor sem vezethet újabb háborúhoz, milliók halálához és szenvedéséhez, eről tegyél le, egyszer és mindenkorra!

A diktátum felülvizsgálata és megváltoztatása, különösen a megváltoztatása kizárható, ezt Te is tudod. Ha valami csoda folytán most visszakapnánk az elcsatolt területeket, akkor Magyarországnak egy szempillantás alatt vége lenne, mint a botnak.

A történelem során más ország is járt így, és kibirta. Mi is.

Az irredentizmus és a revizionizmus viszont a szélsőjobb eszköze, ez már csak így van. Lásd: a NBH Évkönyvéből idézetteket.

Előzmény: Big (the real) (17316)
Big (the real) Creative Commons License 2002.11.20 0 0 17316

még egyszer:

egy igazságtalan, alapjaiban elhibázott, újabb háborúhoz, milliók halálához és szenvedéséhez vezető diktátum felülvizsgálata és megváltoztatása iránti szimpátia mióta tekintendő nácinak???

Előzmény: Törölt nick (17315)
Törölt nick Creative Commons License 2002.11.20 0 0 17315
Nem értem. Milyen anyagokra gondolsz?
Előzmény: Big (the real) (17314)
Big (the real) Creative Commons License 2002.11.20 0 0 17314

nagybarátom, csak homályos utalásokat tettél mindeféle kommunista és szélsőségesen liberális értékítéletet tükröző anyagokra mutogatva...
Előzmény: Törölt nick (17313)
Törölt nick Creative Commons License 2002.11.20 0 0 17313
Olvass vissza kisbarátom, ha tényleg érdekel. De attól tartok, hogy kár veled veszkődnöm, Te maradsz a náci giccsednél.

Kár érted. Érted?

Előzmény: Big (the real) (17312)
Big (the real) Creative Commons License 2002.11.20 0 0 17312

még egyszer sem sikerült...
Előzmény: Törölt nick (17311)
Törölt nick Creative Commons License 2002.11.20 0 0 17311
Még hányszor?!
Előzmény: Big (the real) (17310)
Big (the real) Creative Commons License 2002.11.20 0 0 17310

magyarázd már el, mi köze a revizionimusnak a nácizmusdhoz...???
Előzmény: Törölt nick (17309)
Törölt nick Creative Commons License 2002.11.20 0 0 17309
bagoly mondja...
Előzmény: Big (the real) (17308)
Big (the real) Creative Commons License 2002.11.20 0 0 17308

nagyon beteg vagy...
Előzmény: Törölt nick (17307)
Törölt nick Creative Commons License 2002.11.19 0 0 17307
A Nemzetbiztonsági Hivatal Évkönyve szerint igazam is van, szélsőjobbos banda ez is, az is, azonos célokkal, azonos eszközökkel. Jogos a náci giccs kitétel.

Előzmény: Big (the real) (17306)
Big (the real) Creative Commons License 2002.11.18 0 0 17306

te fröcsögtél a Magyar Fájdalmat megtestesítő alkotásokra náci giccset brekegve...

innentől kezdve nincs jogalapod bírálni...

Előzmény: Törölt nick (17305)
Törölt nick Creative Commons License 2002.11.18 0 0 17305
Baszki Big, neked tényleg orvos kéne. Nem tudom, kiről-miről fröcsögsz; de javaslom, hogy vidd a hasadt énedet pszichológushoz.

Előzmény: Big (the real) (17304)
Big (the real) Creative Commons License 2002.11.18 0 0 17304

kovács laci néni, a skizofrén háborús bűnös...
Előzmény: Törölt nick (17303)
Törölt nick Creative Commons License 2002.11.18 0 0 17303
Az nem tudom ki, de hogy Te hiteles lennél...

Na ne röhögtess!

Előzmény: Big (the real) (17302)
Big (the real) Creative Commons License 2002.11.18 0 0 17302

hitelesebb, mint kovács néni...
Előzmény: Törölt nick (17301)
Törölt nick Creative Commons License 2002.11.16 0 0 17301
:o)
Előzmény: Big (the real) (17300)
Big (the real) Creative Commons License 2002.11.15 0 0 17300

a forrás Big Daddy...
Előzmény: Törölt nick (17299)
Törölt nick Creative Commons License 2002.11.15 0 0 17299
Big, a (16990)-es hozzászólásod hiányzó forrásmegjelölését légyszives pótolni!
Előzmény: Big (the real) (17298)
Big (the real) Creative Commons License 2002.11.12 0 0 17298

a román rendezők, rendőrök meg csendőrök pedig asszisztáltak az akcióhoz...((
Előzmény: guszthy13 (17296)
Big (the real) Creative Commons License 2002.11.12 0 0 17297

...ne
Előzmény: Big (the real) (17294)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!