Öööö. A gyerek 20 éves. Felnőtt ember. A nagyanyja is felnőtt ember. Két felnőtt ember között a kapcsolatot meghatározó legfontosabb jellemző nem az életkor. Sokkal fontosabb a közös értékrend, a hasonló gondolkodásmód, életstílus stb. Attól, hogy te saját bevallásod szerint sose voltál igazán jó a nálad idősebbek megértésében, miért kellene a lányodnak is együtt élnie ugyanezzel a fogyatékossággal?
Szvsz inkább örülni kéne, hogy van olyan 20 éves, aki nem akar a saját generációjának kalitkájában raboskodni, hanem a társadalom egy nagyobb - netán minél nagyobb - részével szeretne elboldogulni. Ne tudd meg, milyen röhejes, mikor állásinterjún derül ki, hogy milyen sok huszonéves nem tud mit kezdeni a saját kis generációjának és generációs szokásrendszerének, viselkedéskultúrájának akolmelegén kívül.
Szvsz teljesen rendben van, ha csak világossá teszed: ha haza akar jönni, jöhet. Aztán majd vagy jön vagy nem.
Mivel 20 éves, nagyon már nem tudsz beleszólni az életébe, hacsak nem függ tőled (töletek) nagyon. Egy biztos, ha nincs rá jó hatással az "új" környezet, valahogy meg kell ezt vele értetni. pl. hogy mennyire fontos az az érettségi. Persze felmerül bennem az akérdés is, hogy 20 évesen mit a keres a környezetében egy "anyós". Egy kicsit korainak tartom, még akkor is, ha manapság ez a divat. Ha meg így döntött, akkor nincs mese, el kell fogadnod, és ha szereted, és fontos neked, akkor támogatnod kéne. Az ellenségeskedéssel csak távolabb kerültök egymástól.
Sokat nem tudsz. Ha ez különösebb előzmények nélkül történt, és elfelejtett tájékoztatni a szándékairól, akkor hasonló helyzetben annyit mondanék, hogy érettségiig x pénzt adok a fenntartásodra, utána önellátás, kedves gyermekem.
De feltehetően azért ennél bonyolultabb a történet, gondolom. Nem nagyon lehet a részletek ismerete nélkül hasznos tanácsot adni.
Nem minden egyedülálló pasi alkoholista vagy elvált.Van pl. aki özvegy...Nem tudom hány éves vagy,de édesanyám 45 évesen találta meg azt a pasit akivel azóta is (10 éve) nagyon boldog.A párja felesége beteg volt,és a végsőkig ápolta és kitartott mellette.Miután eltemette gyászolta egy félévig és aztán úgy döntött tovább lép és új életet kezd,új párt keres magának.Így találtak egymásra az édesanyámmal és élnek azóta is nagy szeretetben.
Biztosan nincs olyan,hogy tökéletes,hisz minden embernek van hibája...DE ha az erényeit többre tartod a hibáinál és ezt még 1-2 év múlva is így érzed ...akkor valószínűleg Ő a te embered!Én hiszem,hogy egyszer mindenki megtalálja a foltját a saját zsákjára:)
Igen, hibás voltam, hogy hagytam. Amíg nem jött gyerek addig mézes mázos volt anyósom.
Utána lettem nagyon kiszolgáltatott. Beteg apám stb.
Amit még nagyon sajnálok, hogy úgy gondoltam, én gyerekeket nevelek, a férjemnek nem lesz a vállán a gyerekgond, dolgozhat, vállalkozhat.
Apósom építész, a férjem is, igaz csak főiskolát végzett, én is építőmérnöknek tanultam, szintén csak főiskolán. Nem nagyon inspirálta a fiát az egyetem felé.
Több jutott apósomnak piára, nőkre, lottóra.
Remek vállakozást csinálhattunk volna a 90-es években.
Apósom és a férjem alklmatlan volt ilyesmire, engem kihagytak, mondván te csak maradj a fakanálnál. Kár volt.
A férjemnek bejött egy nagyobb munka. Akkor lépett az életébe az első szeretője. Fügyült a munkájára, nem az agya után ment. Persze, hogy nem jött össze a vállakozása az ostoba tyúk miatt. Anyósomék lelkesen aszisztáltak hozzá.
Gratula anyósodnak, ne haragudj meg, de gratula neked is, te is hagytaf hogy így legyen :S nem mondom h te vagy a hibás, de talán te is állhattál volna másképp a dolgokhoz. Én még fiatal vagyok, nem házasodtunk össze, de az anyósjelöltem már évek óta dolgozik ellenem, amit nem hagyok annyiban, mert most vagyok abban a helyzetben, hogy megalapozom a kapcsolatot vele is, és a párommal is, most kell meghúzni a határokat, nem akkor mikor már el sem tudok válni tőle, mert nem tudnám fizetni a gyerektartást, egyetemet, stb. Én azt is bánom hogy eddig tűrtem, nem kellett vna, felesleges volt.
Így van. Akkor régen karácsony estén, amikor anyósom kijelentette, hogy csináljak amit akarok, de a fia nélkül, azonnal össze kellett volna szedni magam, és soha többet nem találkozni velük.
Elérte azt is. hogy a férjem más nők után kajtat az ő legnagyobb támogatásával, és mostmár azt látom, hogy azt is eléri, hogy elfordul a fiaitól.
Észrevettem, hogy megvillan az az ismerős gonoszság az apjuk szemében, amit az anyja szemében láttam oly sokszor.
Hiszen az ő fia, a génkészletét tőle is örökölte.
Anyósom látványosan utálta a kisebb fiam. Ő inkább rám hasonlít mint külsőleg, mint érdeklősési körben. Nyitott az újra, szereti felfedezni a világot.
Múltkor lefordult a kisebb fiam lába. Kértem, hogy mivel ő dolgozik közelebb, vigye el neki az albérletébe a bokarögzitőt, mert szüksége lesz rá. Gonoszul villant az apja szeme és kapásból mondta azt, hogy nem viszi.
Gratula anyósomnak. A gyenge pici fiánál még azt is eléri, hogy elforduljon a fiától.
Ebben nyílván a szeretőinek is része van, kell a pénz nekik. (Szöszikének sokba kerül a szép cucc)
Anyósom azt akarja elérni, hogy abbahagyják végre az egyetemet és ne legyenek koloncok a fia nyakán.
A szüleim arra neveltek, hogy többek legyünk, tanuljunk, érjünk el többet, mint amit nekik sikerült.
Anyósomék nem erre nevelték a fiúkat. Még az ő szinvonaluknál is lejebb nyomták a gyerekeiket.
Nem éri meg csak azért eltürni évekig az anyós gonoszságait, mert mégis csak a férjem anyja.
Szívtam évekig, és a házasságunk is végleg tönkrement.
Szerintem jókat mond, sőt, mindenkinek ki kellene nyitnia a szemét. Mert valóban, az nem kétszénűség, hogy megjátszuk magunkat? Én nem hagytam magam soha, szeretem a párom, de pont ezért nem hagyon hogy bárki is tönkretegye a kapcsolatunkat. Milliónyiszor választás elé állítottam, és én is mondtam neki, hogy ha neki az kell, akkor menjen haza, és bújjon ágyba anyucival. Nem is értem igazából, hogy az aki mindig lenyeli, az miért csinálja, mikor tudja hogy ezzel kilátástalan helyzetbe kerül, a mama valószínűleg jó ideig élni fog még, és minél többet hagy neki, annál messzebbre merészkedik, aztán egy idő után már nincs visszaút, csak esetleg egy hatalmas balhé. Miért várják hogy megoldódjon a helyzet magától? Vagy mit gondolnak mikor mástól kérdezik hogy mit tegyenek (holott önmagukban ott van az egyenes és tiszta válasz, csak félnek tőle), ugyan mit tudna mondani a másik ember? Két félét, 1-nyelj tovább, mert jóban kell lenned vele, 2-ne hagyd magad, szállj szembe vele. Nehéz ésszel gondolkozni, hogyha a szív nem hagyja, de szerintem akkor is a fejünkre kell hallgatnunk, mert elhagyni egy olyan embert, aki még mindig anyuci kezét fogja felnőtt létére, az fáj, hosszú ideig, és talán sokára jön valaki aki kitölti az űrt, de nyelni, tűrni, idegileg tönkremenni, folyamatosan csalódni benne, hozzámenni, és gyereket szülni (ami egybként mégtöbb beleszólással jár anyuci részéről) az egy életen át kínoz, és egy idő után már az sem elég, hogy kibeszéled valakinek, mert 5-10év után belefáradsz.
Nem,nem.íA párommal vygunk együtt nálam.Anyósékkal nem.
De megszületett a döntés.Egyenlőre megyünk az 4. emeletre,a párom is úgy gondolja annyit kibír,nem akar ő egész nap fel-le rohangászni.A kedves mama is egész jól fogadta a hírt,mivel megnyugtatta a kicsi fia,hogy úgyis a kertesben fog ténykedni ha nem dolgozik.Úgyhogy egyenlőre béke van.Aztán majd meglátjuk mi lesz.
Heti 7 napból ötöt máris együtt vagytok? Mármint a pároddal, nem az anyóósékkal, ugye?
Nos, ha ilyen szépen haladtok, még az is elképzelhető, hogy azt is ki tudjátok 5leni, hogyan lehessen két külön lakrészt kialakítani abban a nagy házban, nem igaz? Ha jobban meggondolod, egy statikai vizsgálat után ki lehet deríteni, milyen falakat lehet kidobni, és azt is, hogy hogyan lehet újakat húzni. Egy jó építész kialakíthat egy kis külön fürdőt és konyhát részetekre. Akkor akár az is megoldható, hogy egy közös bejárat után az egyik család jobbra, a másik meg balra menjen "haza" ugyanabban a házban.
Ebben a pillanatban ott tartunk,hogy a hétvégén előadjuk a kedves mamáéknak,hogy vagy a 4.emeletre költözünk,vagy ha nem tetszik nekik akkor albérletbe.
Hááát...kiváncsi vagyok,hogy fogják fogadni a dolgot..majd vasárnap este beszámolok.
A ház eladásáról meg majd később döntünk...mint ahogy írtad is, előbb lássuk mennyire bírjuk egymást elviselni folyamatosan.Bár heti 7 napból ötöt együtt vagyunk általában,de az azért még sem ugyanaz.
Na majd látjuk mit hoz a holnap.....(meg a holnap után).
Az A pontodban teljesen igazad van, de mint később kiderült, nem a szülők vették a szóban forgó házat.
Amúgy meg, ha jobban meggondolod, akármilyen is az ingatlanpiac, azért mindig vannak lehetőségek. Az árarányok ugyanazok vagy nagyon hasonlóak maradnak, legfeljebb az árszint megy lejjebb. Magyarul, ha egy ház az ingatlanpiac csúcsán ér 50 misit, és abból két, egyenkint 25 milkás lakást lehet megvenni, akkor az árérték nem változik meg akkor se, ha az a ház az ingatlanpiac romlása miatt már csak 30 misit ér. Ugyanis az árán megvehető két lakás is olcsóbb lett, vagyis kb. 15 misit érnek egyenkint.
Mellesleg, ha valaki a vagyonát félti, annak jó oka van összeköltözni a barinővel akár albérletben is. Legkésőbb 1-2 év együttlakás után már kiderül, bírják-e egymás lábszagát, és érdemes-e hosszabb közös jövőt tervezni, beleértve a beruházásokat is.
Szia,nálunk is ez volt, és ahhoz hogy megváltozzon a helyzet, először is nekem is be kellett látnom, hogy a páromnak is nehéz, hogy nekem is segítenem kell őt. Nálunk egy nagy vita az anyóssal nyitotta fel a szemét. Azóta meg folyamatosan nyílik. Amit catmad írt az előzőekben nagyon is igaz, kell sírni, hisztizni, drámázni, mert a férfi bamba, és hajlamos megmaradni annyinál, hogy ő a szegény, a dolog csak neki fáj. A mi kapcsolatunkat annyira tönkretette az anyja, hogy már úgy éltünk egymás mellett, mint két szobatárs egy albérletben vagy kollégiumban. Úgy feküdtünk le egymás mellé, mintha csak azért tennénk, mert csak egy ágyunk van. Én meg állandó depresszióba estem. Akkor aztán egyszer eltörött a mécses, és kitálaltam a páromnak, megmondtam neki hogy nem hagyom magam tönkremenni, én még fiatal vagyok, egy ideig fájna hogy elveszítettem, de legalább nem egész életemben. Szóval választás elé állítottam, mert ha neki az anyja kell, ha hagyja hogy tönkremenjen a kapcsolatunk miatta, akkor menjen hozzá, dugja őt, csókolja őt, szüljön neki gyereket anyuci, meg vegye is feleségül. Akkor észhez tért, mert látta rajtam hogy nekem már borzasztóan fáj ez az egész, megvan mindenünk, szabadok vagyunk, és ha bármi baj van, akkor itt vannak a szüleim, számíthatunk rájuk, mégsem vagyunk boldogok. Azóta összeszedte magát, meg már látja is a helyzetet mióta anyuci kimutatta a foga fehérjét. Már ott tart hogy fel sem hívja, mert egyszerűen nem lehet vele értelmesen beszélni. Mi tisztáztuk előre a párommal, hogy mivel az anyja kijelentette, hogy nem fog eljönni az esküvőnkre, ezért mi kiküldjük a meghívót, de ha nem jön el, akkor a párom nem megy többé hozzá, nem beszél vele, nem bocsájt meg(és ezt ő maga mondta, nem én döntöttem), én meg mondtam neki, hogy ebben az esetben a gyereket sem láthatja majd, amíg nem kér mindenkitől bocsánatot, egyszerűen nem engedném hogy lássa, ha eljönne ráhívnám a rendőrséget. Úgyis kijelentette előre hogy nem lesz rá kíváncsi. Szóval nem szabad hagyni magunkat lányok, főleg ha úton van a pici.
Nálunk van mégegy ilyen eset a családban, nem részletezem, csak tömören leírom. Bátyám feleségül vett egy nőt, aki tündéri, imádni való, és aranyos. Anyám nem szereti, folyton ellenségeskedik, kötekedik. Sógornőm mindig tűrte, szó nélkül, otthon kisírta magát, idegileg kikészült. Így ment évekig, jött a baba, jött a második baba. Ő most egy éves múlt, és anyukámék nem látogatják, ezért a kicsi fél tőlük, nem ismeri őket(hozzátenném burokban nevelik, sosem viszik emberek közé, nincs is hozzászokva a társasághoz), ugyanez volt a nagyobbikkal is, de szó nélkül tűrték a szülei. Erre most volt egy összejövetel, a kicsi olyan sírógörcsöt kapott, hogy kihányta az ebédet(de nem a szüleimtől, hanem a saját anyja feszültségétől, aki amúgy alapjáraton el sem akart jönni), erre sógornőm hisztérikusan ordibált, kirángatta a gyerekeit és a férjét az ajtón, el sem köszöntek senkitől, rohantak haza. Most olyan helyzetben van a bátyám, hogy nem tud mit csinálni. Szóval idáig vezetett a sok évi hallgatás, nyelés, tűrés. Sógornőm jól elvágta maga alatt a fát, mert hamarosan megy vissza dolgozni, a kicsi bölcsibe, a nagy iskolába. Az apuka buszsofőr, az anyuka áruházban dolgozik különböző beosztásban, ki fogja hazavinni a gyerekeket, ha ők estig dolgoznak? Ki viszi őket ha a szülők nincsenek otthon? Ahelyett hogy értelmesen megbeszélték volna a dolgot inkább jól összevesztek, mert kijött a felgyülemlett feszültség. Ráadásul ezt a nagyobbik lány, aki már elég értelmes, látta, és nem érti az egészet. :S
Viszont én egy dolgot megértek és az az, hogy az ember nem szívesen szakítja meg a szüleivel a kapcsolatot é azt hogy ö most kettötök között áll, hidd el neki a legrosszabb, az azért tényleg fontos lenne, hogy kiálljon melletted...fölleg hogy ne hazudjon, mert az már régen rossz, ha hazudik valaki egy kapcsolatban.
Az elejével amit írtál teljesen egyet értek, mi szívunk....
Anyós nélkül gondolom jól ment a kapcsolatotok, ha jön a baba. Nem tudod te kizárni az életetekböl? ùgy intézed, hogy ne tudjon meglátogatni titeket, hogy ti ne tudjatok menni...vagy lehet, hogy egyszerüen le kéne vele ülnöd és annyit mondanod, hogy köszönöd, hogy miatta tönkrement a fia kapcsolata és az unokája nem családban fog felnöni, de az biztos, hogy ö nem is fogja látni....vajon hogyan reagálna erre?
nálam is eltelt egy kis idő a legutóbbi óta, nameg láttam, hogy csend van erre.
Viszont ez idő alatt nálunk is zajlik az élet. Rájöttem valamire. Anyós az anyós, s úgysem fog változni, hisz mi pont ezt akarjuk, s hiába meg a szemétkedés részéről, mi szív*nk lányok. Mert mi vagyunk az idegeskedő tipusok, mi akarjuk megváltoztatni a helyzetet. A párunk segítségével. DE!!! A hibás ebben az egészben a drága Ember, akinek ha van annyi vér a pucájában, kiáll magáért, amig Anyuci fel nem fogja. Ha nem fogja fel, ő baja.
Nem a mi tisztünk, hogy Anyukát rendbe rakjuk, ha ő nem képes felfogni, hogy a Kicsi Fia felnőtt ember, megvan a saját élete, akarata, egzisztenciája -jó esetben- s érzései vannak. Ha a Párunknak erre nincs igénye, hogy letisztázza Anyucival a helyzetet, akkor még fel sem nőtt, s el sem szakadt. Nem tudja, hogyan kezelje a helyzetet. Kis fosos.
Az én drágám egy héten belül 2x úgy a pofámba hazudott, hogy beszélt Vele, jól be is vettem. Hosszú ideje, folyamatosan. Természetesen megpróbálja a maga módján kimagyarázni, meg hogy ez már neki is terhes, blahblah, s folyamatosan építi le Anyukát. Nagy Hazugság!! Ha valaki akar valamit, azt meg is teszi. Ha valakit le akarsz építeni, vagy kiállni magadért -nem is értem, a feleségéért, akkor megteszed, mert zavar a szitu, s nem vagy boldog. Tehát ezek szerint neki így jó, a többi meg Üres Duma.
Fordított helyzetben, kérdezzétek meg magatokat. Ha a ti szüleitek így viszonyulna a párotokhoz, s ez rossz neki, megkér, tegyél valamit te simán ülnél s hallgatnál, amikor beszélsz vagy találkozol velük? Ha te nem tennél semmit, megvárnád, hogy ő beszéljen velük?Nem lennél mérgesebb, hogy mégis hogy merészel visszaszólni/beszólni? Én ismerem az anyám, őt is le kell állítani néha, de nem tűrném, hogy a párom ugyan ezt tegye. Helyette megteszem én!
Így, mivel mi nem ezt akarjuk, nem ilyen párkapcsolatot, sok reményt nem látok a helyzet javulására. Ha a kedves férfi Ember úgy viselkedik, mint egy anyám asszony katonája, akkor az élet más területén sem fog kiállni mellettünk. A mi időnk is véges, ha ő nem képes változtatni, s még őszintétlen is -mert ugye én is hittem neki, s nagyon jól csinálja- akkor tovább kell lépni.
MOst egyetlen közös dolgunk van, egy fedél alatt élünk, meg a gyerek bennem. Szép remények.
igen nálunk is mindig csak hozzá beszél, mintha nem is léteznék....sajnos rá kell jönnöm, hogy soha nem fog megváltozni, így betolom a kis fiókba legalul, elkönyvelem, hogy ilyen szar alak és ezek után így is viselkedek vele....sajnos úgy érzem a saját karmámnak többet ártok, mint neki...
Wildfrutti: azért egy hirdetést megér szerintem a kertesház...hátha mégis el lehetne adni....a másik, hogyvalahogy úgy kéne beszélnie a párodnak a kedves mamával, mintha ez csak öróla szólna, mert ha annyira szereti a kicsi fiát, akkormegteszi neki, visszaköltözik a 4.emeletre, hogy ne a szegény kis fiának kelljen lépcsöznie minden nap....szerintem a lényeg, hogy az hogy ti összeköltöztök tényként mondja és utána csak a lábáról és a lakásváltoztatásról szóljon az egész.
Még egy dlgot szeretnék elmesélni....Nálunk volt egy olyan pont, amikor már a boszi olyan csúnyán bánt velem, hogy a páromat elkezdte nagyon zavarni (ugyanis a férfiak, ha szeretnek valakit és látják, hogy azt a személyt bántják és az a személy nagyon, de nagyon elesett, akkor harcba mennek érte), így történt az, hogy nagyon sírtm, hogy miért teszi ezt velem ez a nö, én nem ártottam neki (szeretném, ha értenétek, hogy szükség van ilyenre, mert a férfiak nem veszik észre olyan könnyen ezeket a dolgokat) és így kedves férj-jelöltem írt az anyjának egy levelet, hogy ha így bánik velem, akkor ismellettem lesz és hogy egyszer majd eljegyez és elvesz feleségül és ha folytatja a mama, akkor megszakítja vele a kapcsolatot, mert egy anyának örülni kéne a fia boldogságának....persze hozzáteszem, nem javult a boszival a kapcsolatom, DE egy dolgot el lehet ezzel érni: nem te vagy az aki állandóan szídja az anyját, hanem te leszel az akit meg kel védeni stb....szerintem elég nagy hatalomváltozás...
Ha mi maradnánk a házba félő,hogy mi sem tudnánk fenntartani. Csak havi 70ezer a törlesztő+ még a rezsi,biztosítások stb.Mivel az alföldön lakunk mi sem vagyunk bérezésileg eleresztve túlzottan,így az egyikünk fizetése plusz még a másikunkéból egy kicsi simán rámenne,és akkor még nem ettünk és a gyereknek sem rendeztük a sorsát.(mindíg mindent kinő)
Az én házamat (válás utáni fél) is már több mint 1 éve áruljuk és nem kell senkinek.
A házat a párom vette,100%-ban az övé.A szülei csak a hitelfelvételben segítettek,de készpénzzel nem.(vagyis most a törlesztésben segítenek,mivel ott laknak)
Ha sikerülne is eladni a házamat,én nem szeretném az ő törlesztőjébe belefizetni,még akkor sem ha arányosan részesedem belőle,mert túl nagynak tartok és gazdaságtalannak fenntartani egy ekkora házat. Tudom,hogy később sem lenne egyszerű eladni.
Rögtön az elején le is írod a választ.Mivel nagy az ingatlan,nem fog kelleni a kutyának sem.
A.)
Nyilván nem fog a szüleitől bérleti díjat kérni,én sem kérnék a sajátaimtól,egyébként meg a rezsit felesben fizetik,és a törlesztőbe is besegítenek.
B.)
Azért halott ügy,mert telítve van az ingatlan piac.A lakást még csak-csak el tudnák adni de a házat szerintem évekig kellene árulni.
C.)
Ha így lenne nem szeretne gyereket,hisz akkor mindíg hozzám kötné valami.
1x már szakítottunk (nem a mama miatt,hanem mert úgy éreztem megfojt a szeretetével) de akkor is ő szerette volna folytatni,és inkább megtanulta mi a jó nekem.Azóta ezen a téren minden oké.
Nyilván az lenne a legjobb megoldás ha a nagy házat eladná és vennénk egy kisebbet miután kifizettük a még fenn lévő hitelt,a szülei meg menjenek vissza a saját lakásukba. Csakhát valljuk be....most eladni egy ingatlant még áron alul is elég nehézkes.
A. Kérdés, ki vette a srác házát. Mert ha a szülei vették neki, akkor hiába van az ő nevén, nem lenne szép bérleti díjat szedni tőlük. Ha saját magának vette, akkor megteheti, hogy megköszöni az eddigi gondoskodást, és szépen hazaküldi a szülőket, mivel ő most saját családot szeretne alapítani. (Ehhez viszont kéne némi vér a pucájába, ami szerintem itt hiányzik. Ha egyszer elköltözöm otthonról, eszemben se lenne újra összeköltözni velük, akármire is hivatkoznak. Számomra nagyon furcsa ez a "te úgyse tudnád egyedül fenntartani" - ez egyrészt arra utal, hogy a fiú nem önállóan gazdálkodta ki a vételárat, másrészt se egzisztenciálisan, se érzelmileg sem független.) Ha a szülők vették, akkor nem teheti meg, hogy kihagyja őket a döntésből, ami persze további konfliktusforrást jelent.
B. A mai lakáspiaci helyzetben erre rövid időn belül kevés esély van. Pang a piac, alig van mozgás, ami elkel, az iszonyatosan nyomott áron megy.
C. Nagy kombinátor vagy! ;-) Mondjuk az tényleg gyanús, hogy miért is nem akar a srác a lábára állni.
Szerintem legjobb lenne nem kavarni az ingatlanokat, abból csak balhé lesz. De most én értettem rosszul, hogy Wildfruttinak nincs ingatlana, albérletben lakik? Nekem úgy tűnik, hogy a srác hitelre vette a házat (kérdés, hogy mekkora szülői segítséggel), amibe a szülők beköltöztek "segíteni", üresen hagyva a saját lakásukat. Szvsz a következő lehetőségek vannak:
1. A srác költözik Wildfrutti városába és albérletébe - ez elég hülye lépésnek tűnik, a jelenlegi gazdasági helyzetben stabil állást feladni a bizonytalanra kész öngyilkosság, pláne úgy, hogy a nyakán marad a ház törlesztése.
2. Beköltöznek a szülők lakásába, ami a srácnak egészségügyileg nem jó, plusz teret nyit az állandó belebeszélésnek. Négy emelet naponta többször nagyon megterhelő, pláne, ha gondok vannak a lábával. Ráadásul ott ők csak vendégek lesznek, nem élhetnének úgy, ahogy szeretnének.
3. Ha a srác fizette a ház önrészét, és ő törleszti a hitelt, akkor a helyében simán megtenném, amit borzimorzi A pontjához írtam, vagyis hazapaterolnám anyucit az önállóság jegyében. Ez annyiból is nyereség, hogy egy lakás fenntartása nagyságrendekkel kisebb, mint egy házé, így a szülők se szorulnának támogatásra.
4. Ha a szülők finanszírozták a házvételt, akkor le kell ülni velük megbeszélni, hogy gondolják. Ennek kismillió variációja lehet az eladástól a cserén át a teljes elzárkózásig.
Egy biztos. Ha a puszta seggemet vinném egy kapcsolatba, akkor szépen a páromra hagynám, hogy rendezze el az anyagiakat a szüleivel, mert egyrészt ez rájuk tartozik, másrészt nehogy ellenséget lássanak bennem, aki csak a fiuk pénzére hajt. (Wildfrutti, bocs, hogy szókimondóan fogalmaztam, de mivel semmi konkrétumot nem írtál az anyósjelöltről, simán lehet, hogy ez rejlik az ellenszenve mögött. Hallani hajmeresztő sztorikat, természetes, hogy az ember félti a gyerekét.)
Köszönöm a választ.Gyors tisztázok pár dolgot.Én most albérletben lakom,tehát nem az enyém az ingatlan.(sajnos ami a nevemen van azt már 1 éve nem tudjuk eladni,a másik meg a szüleim fél háza amit örököltem,tehát jelenleg nekem nincs ilyen jellegű pénzem)
Én már túl vagyok egy házasságon,tudom mivel jár,de a párom még nem élt együtt senkivel,így kicsit parázik.(Előttem volt egy 6 éves kapcsolata,meg több kisebb)Azt,hogy halogassuk még az összeköltözést én is felvetettem mint végső megoldást,ha nem sikerül jobbat kitalálni,de tudom,hogy az is a kapcsolatunk végéhez vezetne előbb-utóbb. A párom,mivel neki nincs gyereke már nagyon szeretne egy sajátot,és az meg nyilván csak úgy kivitelezhető ha együtt lakunk.(Én egyedül nem nevelek fel 2 gyereket,elég ez az 1 is)Mivel 50 km-t ingázni minden nap nem túl felemelő,és főleg nem gazdaságos így mindenképp az összeköltözés a legjobb megoldás.(és mindkettőnknek/hármunknak erre lenne igénye,én sem szeretek egyedül lakni és neki is kell,aki éjszaka ledúrja az ágyról:)) Na mindegy..most oda jutottunk,hogy ha anyuka nagyon ellenkezik,akkor nem megyünk az ő lakásukba,hanem keresünk ott egy albérletet ahol van lift vagy földszinti,és akkor nem lehet az a baja,hogy a kisfia túlerőlteti a lábát.A házzal emg az a baj,hogy 5 szobás nagy hodály és manapság lehetetlenség lenne eladni.(Meg a párom is szereti mivel nagyon sok mindent ő csinált meg rajta a két kezével,így nyilván a szívéhez nőtt picit) De ha lesz rá lehetőség-és főleg kereslet-szerintem az lesz a vége,hogy eladja.
Sokat lehet sakkozni, de a helyzet az, hogy minél nagyobb az ember lakása, annál nehezebb fenntartani, és annél nagyobb szükség van valaki plusz ott lakó rokonra, aki besegít a rezsibe, viszont folyamatos konfliktusforrást is jelent. Ha nem megy az együttélés, akkor inkább külön, az a tuti. Kicsit baj, hogy erre már olyan sokan rájöttek, hogy tele van az ország 200 nm feletti (sokszor 200 nm többszörösét is kitevő) alapterületű eladó házakkal, de a kutyának sem kellenek. :-( Megoldás többféle lehet. Ilyesmik:
A) A párod megbeszéli a szüleivel, hogy azok a továbbiakban bérlőként maradhatnak az ő lakásában, megfelelő bérleti díj és rezsi fizetése ellenében.Tisztességes emberek eleve be sem költöznek a máséba ennek tisztázása nélkül. Akkor sem, ha az a "más", aki a tulaj, egyben le- vagy felmenőjük is.
B) Eladni mindegyik ingatlant, és mindenki vesz magának olyat, amilyet akar. Ti nyilván összeköltöztök, ha komolyan gondoljátok, és akkor közös tulajdonú lakást fogtok venni. A mai ingatlanpiac mellett a párod házának ára és a te pénzed erre elég kell, hogy legyen. A szülők is vegyenek maguknak egy számukra megfelelő kis házat. A párod, ha olyan jól áll, esetleg besegíthet, a segítséggel arányos tulajdoni hányad kikötésével.
C) Kideríteni, hogy ez a helyzet és ennek fenntartása nem épp arra szolgál-e, hogy a párod újabb és újabb barinőket újíthasson be 2-3 évenként, anélkül, hogy egyet is ki kellene rúgnia? A kellően kibírhatatlan anyós miatt ugyanis könnyen lehet, hogy ők monják fel a kapcsolatot. Nem hiszem, hogy 30 körüli emberke teljesen tapasztalatlan lenne, netán te lennél az első kapcsolata. Nincs kizárva, hogy ez egy kellemes összjáték fiacska és anyuci között, amely mindkettejük számára tökéletes eredménnyel jár. Anyucinak némi sárkánykodásért garantál egy olyan nagy és szép házat, amelyet különben nem mondhatna a magáénak. Fiacska pedig 3 évente megszabadulhat a megunt barátnőitől, és még csak szemrehányásokat sem kell elviselnie, hiszen a nők mindig maguk kezdeményezik a kapcsolat felbontását.
Akkor miért nem csináljátok úgy, hogy van ugye 3ház. A tiéd, az övé, a szülőké. Miért nem adjátok el mondjuk a tiédet, meg mondjuk a panelt? Lesz belőle pénz, vesztek egy kis 2szobás kertest vhol, és marad is pénz segíteni a mamáékat. Vagy akkor a nagy kertest, az úgy is kihasználatlan ha ott maradnak ketten, nekik is nehéz tisztán tartani, stb. Abból is lenne pénz bőven, vehetnétek másikat magatoknak, mamáék meg vissza a panelba.
Azért ne hagyjátok hogy erre rámenjen a kapcsolatotok, nem ér annyit az egész, főleg a mama nem. Ha visszaolvasod itt a cikkeket, megláthatod, hogy sokan vannak akiknek bizony tönkrement a házasságuk a mama miatt, és már csak bánni tudják hogy hagyták magukat. Én azért járok ide, mert erőt merítek a harchoz, amiben egyébként most jól állok. Mi is költöztünk volna egy évvel hamarabb, de a párom félt hogy nem tudja majd fenntartani, akkor én még tanultam. Hiába mondták a szüleim is hogy alacsony a rezsi, ő pánikolt, mert otthon megmagyarázták neki hogy csupasz seggel fogja visszakönyörögni magát hozzájuk. Érdekes h akkoriban apukámnak nem volt munkája, anyukám minimálbéréből tartották fenn az ő hatalmas házukat, meg ezt a kicsit is. Mi 4 és fél év után költöztünk össze, de majdnem sikerült nekünk is szakítanunk miatta. Kár lett volna, most nagyon jól megvagyunk. Szóval szerintem a lényeg az, hogy 2év még nem annyira sok, hogy ne lehessen elhalasztható a költözés, és akkor már inkább a halasztás mint a szakítás :S
