Valóban, jót aajánlottam, és nem olcsót. Klasszikus zenéhez a nyitott, vagy legalább félig nyitott rendszerű (mint ez is) fejhallgatók közül vált be néhány típus, de a dinamikusoknál jobbak az elektrosztatikus fejhallgatók, viszont azok még ennél is jóval drágábbak és általában külön erősítőt, vagy illesztő egységet is igényelnek. Abban az árban viszont már inkább bizonyos hangfalakat ajánlanék.
Feltették egy részben a Schumann a-moll koncertet Fischer Annie előadásában a u2bra. Szvsz etalon az előadás, csak sajna - nálam legalábbis - full hangerőre kellett a gépet állítani, hogy lehessen viszonylag jól hallani.
Minden bizonnyal igazad van, de szerintem nem mindenkinek ennyire fontos a jó hangminőség, nekem különösen nem. Az én szempontjaim a következők:
- mono felvételt (ha nem figyelem) első hallásra nem is mindig veszem észre (volt már precedens, hogy második hallgatás után kezdtem figyelni, hogy ez milyen), más szóval kicsit süket vagyok, kár belém a jó technika
- 128 és 320 bitrátás mp3 különbségét nem feltétlen veszem észre popzenében (rockban már kicsit inkább, klasszikusban még inkább, de azért vakteszteken szerintem sokszor elhasalnék még így is), a magas (320 vagy akár 200-300 közötti változó) bitrátás mp3 és a cd különbségét meg nem hallom se hangfalon, se máshogy, más szóval megintcsak kicsit süket vagyok, kár belém a jó technika
- annyira megszoktam a fülhallgatót (fülembe dugott szigetelős fülhallgató), hogy mással már zavar a kívülről beszűrődő zaj (a fülhallgató olyan jól szigetel, hogy ha nem szól a zene, akkor is alig hallok valamit, hatékony füldugó), főleg ha nyitva az ablak, és valaki beindít egy autómotort stb. Zavar, hogy a fejemet nem igazán mozgathatom (mert a hangfalak nem mozognak a fejemmel együtt), és én magam se mozoghatok (másik szobába pláne nem), ha valamiért ki kell mennem.
- sétálás közben (pl. munkahelyre gyalog járok), pláne vonaton stb. csak így megoldható
- a feleségem más zenéket szeret, zavarnánk egymást
Úgyhogy azt én is látom, hogy a legjobb minőség a jó hangfalakon CD-ről hallgatott zene, de egyelőre a zenehallgatásom túlnyomó része nem így zajlik, és a belátható jövőben nem is így fog zajlani. Azért majd a spéci fejhallgatónak utánanézek.
Csak arra reagálnék, hogy fülhallgatóval hallgatod a klasszikus zenét. Ennél több nagyságrenddel az is jobb, ha klasszikus zenére választott fejhallgatóval (nálam Sennheizer HD650) + egy ehhez illeszkedő minőségű erősítővel hallgatnád. De ez még mindíg nagyon messze van a jól kialakított klasszikus lejátszó rendszeren való hallgatáshoz képest. Ha van rá anyagi lehetőséged, ezt a vonalat ajánlom.
Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne egyes felvételek közti különbséget így is megítélni, csak a hangzás élmény messze elmarad a lehetőségektől.
Két-két Furtwängler felvételt is beszereztem a Kilencedikről és a Hetedikről (a két kedvencem), és van Furtwängler Negyedik és Ötödik is, de Kleibertől (Carlos) is megvan az Ötödik és a Hetedik egy felvételen. Ansermet Kilencedikje azt hiszem külön is beszerezhető (nemrég néztem az Amazonon), azt lehet, hogy beszerzem külön, de még egy összkiadást tuti nem fogok addig beszerezni, amíg a meglévőket végig nem hallgattam mindet legalább néhányszor. (Nem bírtam ki amúgy, és megrendeltem a 63-as Karajant is.) Az Anima Eterna-ra kíváncsi vagyok, Barenboimot megnézve ezt a Divan zenekarral csinálta, ha tudtam volna, a régebbi kiadást szerzem be, bár persze ettől még lehet érdekes a Divan is, ki tudja, de hát itt azért mégse teljesen profi zenészek vannak tudtommal, úgyhogy majd meglátjuk.
Nem olyan rosszak a mono felvételek, valahogy az embert megborzongatja, hogy mittudomén az 1942-es Berlinből vagy éppen az 1945. januári Bécsből hallgat egy felvételt... De enélkül a plusz nélkül is Furtwängler érdekesen vezényel, a tempói eléggé sajátosak (a Hetedik allegrettoját majdnem tizenegy percig húzza pl., és szerintem hatásos így, mégha nyilván Beethoven nem is ilyen lassúra írta eredetileg), néhányszor biztosan érdekes meghallgatni. Nyilván az ember többnyire jó minőségben akarja meghallgatni, bár nekem pl. a Brahms Elsőjével volt olyan élményem, hogy egy 1943-as felvétel Karajannal és a Concertgebouw zenekarral jobban tetszik és gyakrabban hallgatom, mint szintén Karajan 1978-as felvételét a Berlini Filharmonikusokkal. (Hozzáteszem, hogy az a talán legjobb minőségű 1945 előtti felvételem, némelyik Furtwänglernél nagyon sokkal jobb minőségű.) Valahogy nem tudom mi az a plusz, ami benne van (egyáltalán nem értek a zenéhez, így esélyem nincs szavakba foglalni), de valahogy jobb a mono ellenére is. (Hozzáteszem, többnyire fülhallgatóval hallgatok zenét, ez nem tudom, befolyásolhatja-e a preferenciáimat, bár hangfalon is érvényes.)
A te ízlésed függvénye nagy mértékben. Hallottam néhány összkiadást, pl. Abbado, Bernstein (CBS korszak), Hogwood, de Ansermet a legszimpatikusabb . De ez csak az összkiadásokra vonatkozik, mert más módon összeválogatva persze más a helyzet. Nagyon jó pl. Carlos Kleibertől a 4.5.7 stb. Sokan Futwänglerre esküsznek, nálam minden mono kiesik, mert audiofil élményre is vágyom.
Az "ismerem" talán túlzás, hiszen még egyelőre egyáltalán nem ismerem jól a szimfóniákat, de a jobban ismert szimfóniákat már azért össze tudom hasonlítani.
Én Harnoncourt-ról azt hallottam, hogy már nem tud olyan jól csellózni, ezért feltehetőleg soha nem fogja újra feljátszani. Viszont tényleg jó felvétel, bár én rossz felvételt nem hallottam még.
Beethoven szimfóniákat milyen felvételben érdemes meghallgatni?
Én Harnoncourt/Chamber Orchestra of Europe verziót ismerem, meg Karajan ötvenes évekbeli (jórészt mono) felvételét, meg most kezdtem egy modern Haitink/London Symphony Orchestra felvételt hallgatni, és elég nagy különbségek vannak. Megrendeltem egy hetvenes évekbeli Karajant (lehet persze, hogy a híres hatvanas évekbelit nem fogom megúszni, de ezen a szimfóniák mellett még volt pár Overtüre is), meg egy nagyon modern Anima Eterna féle korszakbeli hangszereken eljátszott elvileg korhű (vagy annak szánt) verziót is.
Ha jól sejtem, mostanában trend a minél kisebb zenekarral minél korhűbb hangszereken viszonylag gyors tempóban eljátszott szimfónia, amitől én alapból idegenkedek, de végülis megszokhatónak tűnik. Mindenképpen az a jó, ha az embernek hangulattól függően ilyen is meg olyan is van.
Őnáluk "do-re-mi-fa-sol-la-si" van "c-d-e-f-g-a-b/h" helyett, illetve franciáknál a hangnemjelzésekben do helyett ut van.
De ami az egészben a legfelfoghatatlanabb, az az, hogy amikor látszólag/hallatszólag szolmizálva énekelnek egy dallamot, akkor valójában a kottában leírt magasság abszolút hangneveit értik alatta, de úgy, hogy pl. a G vagy Gisz vagy Gesz hangot egyaránt "sol" szöveggel éneklik.
Amikor beszélnek róla, hozzáteszik hogy "sol diése" vagy "sol bémol", de éneklésben ez nem jelenik meg.
Jelenleg többnyire német zeneszerzőket hallgatok, a legtöbbször amúgy angol nyelvű kiadásban, de ahogy elkezdek francia-olasz vonalon mozogni, rögtön bajba kerülök majd ezek szerint. :)
Zenei terminológia szerint a világ kb. 3 részre osztható (ha csak a modern európai zenetanítást nézzük, és figyelmen kívül hagyjuk a nagy hagyományú többi földrészt meg a történelmi kategóriát).
Reprezentatív képviselőik az angol, a német és a francia zeneoktatás. A magyar névhasználat a némettel egyezik, míg az angol a b-h kérdésben logikusabb. A kodályi reformok idején lett volna esély áttérni az angolra, de a németes kötődéseink erősebbek még most is, akkor pedig pláne.
A francia teljesen más logikát követ, viszont az egész mediterrán vidék abba a csoportba tartozik, ők abszolút szolmizációt alkalmaznak, a hangnemfüggetlen relatív nevezéktanuk teljesen hiányzik.
Az általam megszerzett zenék többnyire angolul, néha németül, és nagyon ritkán magyarul tartalmazzák ezeket a kifejezéseket. (Külföldön dolgozom.) Meg mondjuk a magyaron kívül ezen a két nyelven beszélek, úgyhogy a többi már csak azért is kevésbé érdekel.
SZolfézs. Az ének és a hangszeres zenetanulás is ezzel kezdődik. Szerintem nem tartozik hozzá az általános műveltséghez, hogy valaki ezeket tudja, ráadásul több nyelven is. Ha viszont meg kell tanulni, azt néhány fórumban feltett kérdéssel persze nem lehet elintézni.
Én valahol ezt láttam felsorolni Bach legjelentősebb művei között, ehhez képest fura, hogy egyetlen csellóból áll, én valami zenekari műre számítottam. Nekem ez kicsit megnehezítette az emészthetőségüket, pedig most újra belehallgatva egyáltalán nem rosszak.
Sajnos egy kicsit alapműveltséget kellene magamra szednem a témában, mert ezek a dolgok eléggé keveset jelentenek most így nekem. Már egy ideje gondolkodom egy énektanáron, részben hogy zuhanyzás közben szebben tudjak énekelni, részben meg hogy az ilyen alapdolgokat valahogy megtanuljam.
