Ha ez igaz, akkor akár el lehetne hagyni az időben visszafele haladó alternatív fotonokat (AF), hiszen több ütközésből áll egyetlen fotonátadás, és az egyes ütközésekhez tartozó 'foton' eltérő irányba is mehet a többitől, így létrehozva az interferenciát.
De ezzel felmerül egy újjabb probléma. Ha az egyetlen sugárzó elektron szétszórja az 1 fotonnyi energiáját sok ernyőn lévő elektron közt, akkor már megint nem stimmel az energiamérleg.
Vegyünk két x-tengelyen rezgő pontot. Az első rezegjen nagyobb frekvenciával mint a második. Ez a gyorsabban mozogó adja le az energiát a másik pedig felfeszi.
Csak azokat az ütközéseket vegyük, ahol az első hátulról kapja el a másodikat. Ezek az állapotok előállhatnak különböző sebességeknél is. Itt úgy látszik, hogy ez nem egyezik azzal a megfigyel ténnyel, hogy az energia mindig E=hv adagokban adódik át.
Igenám, de hagyjuk tovább rezegni a két pontot addig, ameddig előfordulhat olyan ütközés amely megfelel a megadott feltételnek, akkor az energiaátadás pont addig fog tartani, amíg a feltételnél megadott fázisokban az első rezgő sebessége kisebb nem lesz a másodikénál . Ekkor megáll az energiaátadás, és az átadott energia diszkrét értékű.
A rajz csak az atomi elektronról szól, ott csak a nagyobb energiájú elektron adhat le fotont. A szabad elektronokat egyenlőre hanyagolom.
Most újra felejtsük el a fotont. Legyen az energiaátadás tiszta ütközés.
Látszik a rajzon, hogy amelyik leadja az energiát, az hátulról beleütközik a lassabb, tőle távolodó elektronba.
Tehát a két atom körül mozgó elektron néha ilyen helyzetbe kell hogy kerüljön, máskülönben nem tudnak energiát átadni.
Ha egymásra merőleges a mozgásuk, mondjuk az egyik csak x tengelyen mozog, a másik csak y-on, akkor soha sem kerülnek ilyen helyzetbe. Az elnyelődés valószínűsége nulla. Ilyesmi történhet a polárszűrőnél.
Mivel a kölcsönhatásban résztvevő elektronok mindig egymástól különböző energiaszinten vannak, ezért az energiaátadásnak megfelelő pozició kialakulásának valószínűségét a két eletron mozgásának modulációjából számolhatjuk ki. Ezt számoltam az interferenciánál.
Nézegettem a fotonátadás lehetséges variációit, és azt vettem észre, hogy csupán abból, hogy az elektron nem vehet fel energiát a jövőből érkező eseményből, az következik, hogy mindig a haladási irányában tudja csak kibocsájtani a foton.
Ez pedig egyezik azzal, amit korábban feltételeztem, miszerint olyasmi az elektron energiaátadása, mint két ütköző golyóé.
Ha a foton pontszerű és nem tud kibocsájtani semmi, akkor az AF-ok térszerűen elválasztottak egymástól, emiatt nem léteznek egymás számára. Nem lehet köztük ok-okozati viszony.
Tehát a 'jelenben' mindig csak egy alternatív foton (AF) van.
szerintem matematikailag indulj ki abból, hogy egy foton mehet a térben és a negatív térben, és mehet a pozitív és negatív időben. milyen ellentmondásokra jutsz, és mi marad meg belőle. A megmaradt lehetőségek adják a további fizikai leírásmódot.
Nem érdemes nagyon belemenni a számolgatásba mert úgyis belezavarodsz az időbeli negatív mozgás miatt.
Az pedig nem igaz, hogy a foton térben mindig előre halad.
Ha visszapattant, akkor visszamegy az indulási pont helyére és idejére. Ez a lényeg.
"akkor a kiindulási helyen lesz egyidőben egyhelyen, ami elég furcsának tűnik."
Számunkra ez úgy tünhet, hogy találkozik önmagával. De egy pont ugyanazon a helyen lehet ugyanabban az időben akárhány 'másolatban', az akkor is egy pont lesz.
Az az energia, amit az elektron valakinek át akar adni az nem többszöröződik meg. És ez a lényeg. Mert az AF-ok közül csak egy adja le.
Ha egyszerre próbálsz több ezer AF-ont lekövetni, akkor belezavarodsz. Nem fogod tudni, hogy épp hol van az energia, amit az elektron le akar adni. Mindnél? Látszólag igen. Logikai ellentmondás.
De ha egyenként követed végig az AF-okat, akkor láthatod, hogy az egyiknek nem sikerült leadni, az visszavitte a kibocsájtó elektronnak, aztán jön a másik, és így tovább.Az utolsó meg leadja és vége.
Rajzolj fel egy x,t koordinátarendszert és ábrázoljad, amit mondtál, rájössz, hogy tévedtél:
A foton a térben mindíg előre halad, ha nincs impulzusátadás, ezért 1s múlva c-vel 300 000km-re, és 1-1=0sec múlva -c-vel 600 000 km-re lesz. Abszolut értékben 2s telik el így v=600 000km/2s = 300 000 km.
Ha impulzusátadás történik, azaz 180 fokot fordul térben vissza, akkor a kiindulási helyen lesz egyidőben egyhelyen, ami elég furcsának tűnik.
Az E=hv -vel nem tudom egyenlőre mit kezdeni. Szerintem az AF sokaságra érvényes, nem egyetlen AF-re.
Maradjunk a sebességnél.
Ha odafele 300000 km utat 1 sec alatt tesz meg az alternativ foton, akkor ha az időben visszafele halad ez -300000 km út lesz -1 sec alatt.
V(oda)=300000 km/ 1 sec = 300000 km/sec
V(vissza)=-300000 km/ -1 sec = 300000 km/sec
Most képletekben láthatod amiről már beszéltem. Az időben és térben visszafele haladó foton ekvivalens az időben és térben előrehaladóval.
Ha ezután megvizsgálog az ütközés utáni impulzusokat, akkor láthatod, hogy egyik se változik.
Felmerül viszont egy kérdés. Ha az AF időben visszafordul, nem kellene visszafordulnia az elektronnak is. Ekkor az elektron hullámtermészetét az univerzumból hozzáérkező AF-ek okoznák.
Egy gond van ezzel, az időben visszafele haladó elektron az pozitron. De szerintem ez valahogy feloldható.
"A negativ időben való mozgás miatt biztosan nem a hagyományos módon történik."
Ha negatív az idő, akkor a foton eneriája, impulzusa E=hf=-hf, így I=-hf/c negatív szám, ami a mozgásával ellentétes irányúvá válik az elektronról történő visszalökődéskor, azaz az elektron energiája csökkenni fog, ami a tárgylemez lehülésével járna. Van-e ilyen tapasztalat?
Nem hullámteret rajzoltam, bár lehet annak látszik.
Kicsit nehéz elmondani, de megpróbálom.
Minden egyes vizszintes vonal egy képenyőpont története. Tehát az x tengely az idő.
Ha megnézed a kék részt láthatod, hogy vagy kék egy adott időpillanatban az adott pontja az ernyőnek vagy nem. Ezt azt mutatja, hogy az egy (1,2 ábra) vagy a két (3.ábra) résről abban a pillanatban bármilyen irányból odaérkező AF-ok összessége milyen fázisúnak mutatja a forrás elektronját. Egyszerűsítve, most ha szemben halad az ernyő elektronjával a forrás elektronja, akkor képes lehet átadni az energiát az AF . Ez még nem az táadás, csak egy lehetősége annak.
Az egy vizszintesen lévő lehetőségeket egy időegységre véve a végén a piross-fekete képen összegzem.
Az impulzus átadás érdekes felvetés. A negativ időben való mozgás miatt biztosan nem a hagyományos módon történik.
Az ábrád nagyon szép, ha jól értem azt mutatja, hogy egyetlen foton az időben visszatérőjével, magával interferál, de te nem fotonnak véges térrészbe szorult részecskének ábrázolod, hanem hullámtérnek és az valóban visszaverődve interferálhat magával.
Ha részecskének gondolod, akkor ha elektronról visszaverődve időben visszafelé megy, akkor át kell, hogy adjon az elektronnak impulzust, hisz azért pattan vissza...
Indítsunk el egy fotont egy forrásból a két rés felé. Ameddig ez el nem nyelődik, nezezzük alternatív fotonnak (AF). Tehát nem virtuális fotonokról lesz szó a továbbiakban.
Tehát az AF átmegy valamelyik résen és eléri az ernyőt. Ekkor az ernyőn lévő elektron lehet olyan fázisban, hogy nem tudja elnyelni a foton, ami marad AF, és visszafordul az IDŐBEN. Visszamegy a kezdő térbeli és IDŐBELI poziciójába ugyan azon az útvonalon ahol jött. Tehát visszaért akkorra, amikor az előbb elindult. Itt újra útnak indulhat, de most akár a másik résen is mehet. Ezt sokszor megteheti, sőt akár 'feleslegesen' elmehet egy másik galaxisig is, teljesen lényegtelen számunkra, mert tudjuk, hogy mire újra indulnia kell, akkora és oda vissza fog érni. Közben akár betehetünk egy detektort is, az AF-ek nem fognak eltünni, mert azok a mi általunk elkapott foton világvonalát építik. Elmennek addig az elektronig, amelyik nem felel majd meg nekik, és visszajönnek az időben.
Az elkapott fotonunk világvonala folyamatos, és az AF-ek útvonalai felépítik a foton Feynman-pályaintegrál szerinti valószínűségfüggvényét.
Nincs lokalitássértés, nincs fénysebesség feletti információterjedés nincs távolhatás.
Ha időben visszafele halad c-vel, az számunkra ekvivalens azzal, hogy előrehalad c-vel,csak a indulás-érkezés cserélődik fel.
De emiatt nem is tudunk kimutatni időben visszafele haladó AF-et.
Elsőre egész jó eredmény. Tehát ezzel a módszerrel is lehet interferenciár elérni.
A forrás elektronja nagyobb energiaszinten volt, mint az ernyőn lévők. Ha közvetlen ütközésnek vesszük a fotonátadást, akkor csak energiát cserél a két ütköző elektron. Minden úgy zajlik, mint a Newtoni fizikában.
A kék szinű részek jelzik, hogy mikor képesek ütközni az elektronok.
Az összes ütközés valószínűségeinek az összege interferenciacsíkokat ad.
"Ekkor az ernyő egy pontját folyamatos AF zápor éri, és emiatt a fáziseltérések közvetlenül befolyásolhatják az elnyelődés valószínűségét,"
De hogy jelentkezik ez a fáziseltérés?
Ha az AF nem rezeg, akkor csupán egy közvetítő a két atomi elektron között, ezért a könnyebb kezelhetőség miatt kicsit felejtsük el. Valaki ennek nagyon fog örülni, azt tudom... :)
A foton koordinátarendszerében ezt meg is tehetjük, ott egy egyszerű elektron-elektron ütközésnek látszik a fotonátadás.
Most visszatérhetünk a fáziseltérésre. Az egyszerűség kedvéért rezegjen mindkét elektron az X tengellyel párhuzamosan.
Ekkor látni fogjuk, hogy a Newtoni fizika segítségével meghatározhatjuk, hogy mikor képes a két elektron ütközéssel energiát átadni, és mikor nem.
Ha ezeket összegezzük az ernyő egészére, beleszámolva az összes AF és az összes elektron ütközését, akkor megkapjuk , hogy hol nyelődhet el a foton a legnagyobb valószínűséggel...
Mivel a térben is keletkezhetnek virtuális fotonok, fontos kijelenteni, hogy itt nem ezekről a rövid életű fotonokról van szó, hanem a foton hullámfüggvényét felépítő alternatív fotonokról, mint amilyenek a Feynman-féle pályaintegrálnál fellépnek.
A továbbiakban az 'alternatív foton'(AF) kifejezést használom a 'vitruális foton' helyett.
Egyenlőre maradjon az a feltevés, hogy maga a foton nem rezeg. Ekkor az említett időbeli határozatlanság csak is a fotont kibocsájtó elektron mozgásából származhat.
Továbbá egyenlőre el kell vetni, hogy az alternatív fotonok bármilyen nyomot hagyhatnak a nem elnyelő elektronokon, hiszen az összenergia-veszteség akár végtelen is lehet.
Ekkor viszont újra visszatér az a probléma, hogy az egy időpontban induló AF-ok nem egyszerre érik el az ernyőt a kétréses kisérletnél. Ez feloldható, ha nem csak egy időpillanatban indulhatnak útnak az AF-ok, hanem ahogy az ténylegesen történik, adunk neki bizonyos időt.
Ekkor az ernyő egy pontját folyamatos AF zápor éri, és emiatt a fáziseltérések közvetlenül befolyásolhatják az elnyelődés valószínűségét, sőt, megjelent a forrás 'frekvenciája' is a modellben, igy ezzel bejött a képbe a foton energiája.
