Azt hiszem anno Szabics vágta a földhöz a mezét, amikor lecserélték!
A 60% erős túlzás!!! Változó gyakoriságal olyan FTC-szimpatizánssal találkozok, amikor kiderül, hogy meccsrejáró drukker vagyok rögtön megkérdezik: Mit játszott az FTC? Én úgy gondolom, hogy a felét kapásból levehetjük a 60-nak. A maradékot pedig fel kell osztani aki még nem volt soha életében FTC-meccsen és aki már voltakra. Valóban sokan mondják azt divatból, hogy én FTC-szurkoló vagyok, de a mai FTC-ről fingja sincs! Náluk meg állt az idő Nyilasinál!
Ma már le kell dönteni azt a falat melyen az áll, hogy ők a legnépszerübbek! A szurkolói utánpótlásuk igen csak leszükült, legfőképpen vidékről táplálkozik. Olyanokkal akik még hasra esnek az FTC név hallatán. Az igazi drukkerek tavaly tettek tanubizonyságot, amikor 800-1500-an voltak kint csapatuk mérkőzésén! A többi divatmajom, mint mindenütt máshol!
A Fradi-szív pedig nem más mint, észnélküli rakkolás, mely után bepaszíroznak 1 v. 2 gólt. Ezt már az angolok jóval előttük feltalálták.
Sajnos az az érzésem, hogy ebben a topikban nem-fradistáknak a Fradi-szívrol magyarázni annyi értelme van, mint halaknak magyarázni a Mi a f... az a tüdo??? topikban.
Cseszregi Balázs
Gratulálok matekból ötös.Einstein veszett el benned vagy jól tudod használni a számológépet?!
Chip-TFF,Oborzil,Mr-Drunken...
Az a 60% eggyáltalán nem túlzás de természetesen nem a tízmillíóból hanem a focit szeretők 100%-ból.Rengeteg olyan ember él az ORSZÁGBAN aki a FRADINAK szurkol csak éppen nem jár meccsre.Hogy miért annak több oka is lehet(meló,suli,család,távolság,pénz,idő,stb.)Azért mert valaki "csak" az újságból vagy a TV-ből értesül az eredményekről még lehet FERENCVÁROSI szurkoló.Igaz sok olyan ember van aki 95/96-ban nekünk drukkolt most meg a Dunaferrnek de ilyen "szurkolói" lehetnek a liláknak,a fehérváriaknak,debrecenieknek,stb.Szóval ez már történelem hogy valaki vagy szereti a FRADIT vagy utálja függetlenül attól hogy hol lakik,hogy jár e-mecsre,vagy hogy pár éve még más volt a "kedvence".Huh.HAJRÁ FERENCVÁROS MINDÖRÖKKÉ!!!
Hogy miert reagalt Polyci bunko modon??? Azert mert bunko kerdesre valaszolt!!! Olvasd el a topic cimet!
A Fradi-szivet nem a Jeno "hozta letre", Fradi-sziv mar akkor is volt amikor a Jeno meg talan nem is elt. Ezt a tortenelemben kell keresni, ahogy mar elottem leirtak: anno a Fradi a kommunista rendszerrel valo szembenallast testesitette meg, a Ferencvarosnak szurkolni valahol ezt is jelentette.
A szamitasod hibas, mivel Magyarorszagon bizony nincsen 50% akit klubszinten erdekelne a foci... A nemzetkozi focit meg meg-megnezik az emberek (azt sem mindenki).
Kertlay: mulo divat? Nem gondolod hogy akik ezekben a sanyaru idokben is kitartanak a csapat mellett azokat egy kicsit huzos ledivatozni???
endre
Miért nem lepődöm meg ezen a hozzászólásodon?:-)) Különben meg a média reklámozza a Frdai-szívet. A Lakos meg a Lipcsei is ott halotta és azóta szajkozza, merthogy semelyik nem egy szellemi nagyágyú.
Termeszetesen van olyan, hogy Fradi-sziv, de aki nem nekunk drukkol, az ezt nem ismeri. Miert is ismerne? Nyilvan az o csapatanak is van olyan (Gyor-sziv, Loki-sziv, stb.). Ami miatt az nem kerult a koztudatba, az szerintem a magyar foci torteneteben keresendo. Amikor a "Fradi-sziv" fogalom kialakult, akkor a videki csapatok nem jatszottak olyan szerepet, mint most. Aztan, hogy miert nem lett UTE-sziv meg MTK-sziv, azt nem tudom. De a kialakulasaban nyilvan olyan meccsek jatszottak szerepet, mint az olimpiai bajnok Uruguay legyozese Uruguayban, vagy a Bologna elleni KK-meccs, stb.
Az valoban nyilvanvalo, hogy a mai focistaknak _semmi_ koze se a Fradihoz, se a Fradi-szivhez. Mint Polyci irta, Fradi-szivet leginkabb kezilabda (a vizilabdasokat nem ismerem) meccsen lehet latni (bar ott is fogynak az ilyennel rendelkezo jatekosok - ld. Szarka Eva, Fiedler Erika es Adrienn, stb.).
Kar irigykedni, ha egy csapat evtizedeken at az elvonalban van, akkor valami hasonlo elobb-utobb kialakul.
En orulnek a legjobban,ha lenne Fradi-sziv,Ujpest sziv,stb.stb...
A szurkoloknal fellelheto,de a jatekosok 90%-a penzehes kurva.Franciaknal 3-o-as vereseg utan a Szabolcs sirva enekelte velunk a Magyar Himnuszt.
Kisgyerekere szuletese pillanataban Ujpest salat akasztott a nyakaba,majd utana O hangoztatta a legjobban,hogy mekkora fradista.Mert akkor eppen ott jatszott.Wukovicsnak milyen szive van?Fradi,mikor Insbruck-ban beintett a sajat szurkolinak?Sorolhatnam a neveket.....Tolunk is.
Be kell latni,hogy a Fradinak szurkolni egy divat.Az igazi fradistakan nagyon elismerem.Van egy par baratom,aki el hal erte.Ok fradistak.
Van egy jopar Ftc szurkol itt kinn is.Ok mutogattak a legjobban nekunk a 16-osbol.A Bl idejeben Ok voltak a legnagyobb Ferencvaros szurkolok.Most pedig en mondom meg nekik,hogy mit jatszott a csapatuk.........egy-ket het kesessel.
En egy mondassal zarom soraimat,amiert valoszinu,hogy "megkoveztek",de vallalom:A FRADI AZ EGY MULO DIVAT!
Az igazi fanatikusok elott le a kalappal!"-)
Tartsatok ki!Lesz meg jobb a magyar foci!!Remenykedjunk!
Szerintem ugyanúgy van Fradi-szív, mint ahogy Újpest, MTK, Vasas, Vidi, stb. Az a baj, hogy egyre kevesebb játékos rendelkezik ilyennel. Nálunk pl. Buzsáky, Lőrincz és Talapa:). Kár hogy szegény Talapa Janinak a játék már nem ment annyira. DE azért szeretjük!
Még csak a 11. hozzászólást olvasom, és nem érdekel, hogy utána milyen hangulatban folytatódik az eszmecsere, de...
...aki azt mondja, hogy propagandaszöveg, az legyen szíves fogadja meg andd tanácsát. Rohadt könnyű most belénk rúgni, de nem baj, lesz ez meg így se.
Nem akarom definiálni - ez a szó sem jó ide -, és nem a Csank, meg nem a Torgyán fogja fémjelezni ezt.
Mivel mostanában elég sokan bújnak ez mögé, de nem ennek érdekében tesznek, nyugodtan írhatom, hogy most már saját magunk fogjuk eldönteni, hogy kit fogadunk be, Mi Fradisták. Vagy ez talán mindig is így volt.
Azt hiszem én se tettem még eleget, hogy ennek maradéktalanul megfeleljek.
De igyekszem.
E.J.
Nem igazán akartam hozzászólni a témához, de egy-két válasz erre kényszerít. Egyrészt nem érte miért kell bunkón válaszolni a kérdésre. Bár olyan értelmiségitől mint Polyci nem is vártam mást. Bele olvastam más topicba és bepofátlankodott hozzánk az ETO topicba is, így nincs értelme irogatni mert indulatból írsz, Polyci. remélem érted mire gondolok. Bár nem hiszem. Ha létezik Fradi-szív akkor létezik ETO-szív is . Nekem ilyen van például, csak a média elsősorban a JENŐ jön a Fradi-szívvel és ezt domborítja ki. Csank beszólásán én is majd hanyattestem, hiszen ezt a pálfordulást én sem gondoltam volna róla. A 60% baromság.
barca
Elég reálisnak ismerlek, de úgy látom ebben az ügyben te is elborult vagy. Egy kis matek. Az országban laknak mondjuk 10 millióan. Ebből egy ötöde Bp-en(kb 2 millió) Mondjuk a lakosság 50%-a szereti a focit Az országban tehát 5 millióan, Bp-n 1 millió. Az egy millió 60%-a 600 000.Ergo ennyien szurkolnak a Fradinak és ebből csak átlag mondjuk 4000 jár meccsre és akkor sokat mondtam. Nálunk 130 000-en laknak és ebből mondjuk 65 ezren foci rajongók és ebből 4 ezren nálunk is járnak átlag ETO meccsre. Gyaníthatóan ők nem fradisták. Két kérdésem volna. Ha 600 000 Fradi szurkoló él Pesten, akkor a 4000 felüli rész? Ezért nagy baromság amit leírsz, hogy a többség vidéki. Szerinted mi a jobb arány a 600 000 -ből 4 ezer vagy a 65 ezerből négyezer? Akkor hol is a FRadi-szív. Mert a játékosoknak(szigorúan a focistákról van szó mert ők a kirakat) nincs. A szurkolóknak meg csak akkor bújik elő, ha megy a csapatnak? Akkor ez nem Fradi-szív.- Én magam ismerek olyna állítólag Fradi-szívvel megvert embereket, akik amikor bajnokok voltunk ETO-sok voltak, aztán Fradisok, most meg éppen Dunaferresek. Nemrég (1996) meg akkora Fradisták voltak, hogy ihajj.
Egyszóval, Fradi-szív szerintem most nem létezik.
Szerintem a topic hozzaszoloinak nagy resze is azt ertette a megallapitas alatt hogy ennel a csapatnal nincs Fradi-sziv, illetve a Fradi-sziv megallapitas a mostani csapat jo reszere fals.
Mert pontosan ugy van ahogy irod hogy a Fradi sziv vagy a sajat nevelesu jatekosok velejaroja, akiknek emocionalis (meghozza mely) kotodesuk van a kluboz, vagy pedig gyermekkoruk ota azt a klubot szerettek. En magam sem hiszem el hogy Horvath P., Toth M., Lakos, Csiszar Fradi-szivvel rendelkezne. Annak ellenere sem hogy amikor valaki a Fradiba igazol akkor hirtelen kiderul rola hogy o mindig is fradista volt, gyermekkora ota, bla.bla. Szerintem a Fradi sziv jellemzo lehet(ne) Szucs Milhalyra, Lipcseire, Simire, Kellerre meg a sajat nevelesre. Illetve barkire aki szivet lelket kiteve kuzd az FTC sikereiert, aminek kovetkezteben a csapat ereje megtobbszorozodik a csapategyseg reven.
Nekem semmi bajom a fradival de ez a FRADI-SZÍV engem is kurvára felidegesít.Azt még megérteném ha egy fradi nevelésű játékos szivét lelkét kiteszi a pályára és meghal a pályán úgy hajt,ha erre mondanák,hogy FRADI-SZÍV akkor azt megértem,de ilyen alapon lehet UTE-SZÍV vagy LOKI-SZÍV is.De azt nem tudom lenyelni,hogy a GYőr elleni meccsen egy óriási kapushibát követően Horváth P. aki anno feljelentette saját nevelőegyesületét a VÁCOT az hatalmas FRADI-SZÍVVEL begurítja a labdát az üres kapuba és az a Faszszopó Knézy felkiált,hogy megdobbant a FRADI-Szív.Vagy Pl.a Kispest elleni meccsen 90 percen át egyáltalán nem játszott jól és nem is !!HAJTOTT!! a FRADI akkor az utolsó percben egy öngóllal egyenlítenek és megint ez a qrva FRADI SZÍV.
Abban igazad van, hogy Komló nem = M.o. Itt nem is errol van szó, hanem arról, hogy az ország minden területén találkozhatsz fradistával sot még a határokon túl is. Az egyértelmu, hogy vannak helyek ahol nem népszeru a Fradi pl Debrecen, de még itt is vannak akik az FTC-nek szurkolnak.
Sz'al én is tudnék helyeket sorolni ahol találkoztam fradistákkal és hidd el az a 60% egyáltalán nem túlzás.
Nem tudom mennyire ismered Lakos Palit, de egyszer a TV-ben volt egy musör a Fradival kapcsolatban, amelyben azt vitatták, hogy miért ilyen eredménytelen a csapat. Itt szóbakerült a Fradi-szív és errol kikérdezték Lakost is. Az o válasza az volt, hogy errol inkább az Ülloi úton nevelkedett játékosokat kellene kérdezni o errol nem tud semmit mondani.
Akkor most ki jön az elcsépelt Fradi-szív dumával?
Ócska duma, és mint ebben a topicban is bizonyítja néhány hozzászólás, a fradisták ettől különbnek érzik magukat és a csapatukat másoknál.
Mindenesetre amikor egy Kispest ellen, hazai pályán, döntetlenre mentett meccs után emlegetik, akkor enyhén szólva nevetséges.
Szóval a Fradi-szívnek köszönhették az egyenlítést? És azt, hogy hátrányba kerültek hazai pályán, a nem túl acélos Kispest ellen, azt minek köszönhették? Az anti Fradi-szívnek?
A zsoldosok világában nincs értelme ezt emlegetni. Még ma is elfog a röhögés amikor eszembe jut, hogy a Fradi-nevelés Szűcs Lajos hogy dadogott amikor a három E betű jelentéséről fagatták.
"Én pl komlói vagyok, és a mi városunkban tulajdonképpen mindenki a Fradinak szurkol."
Mitol vagy te ebben olyan biztos?
Es a Komloi banyasz meccsen kiket lattam tavaly? Az is mind fradista? A komloi focistak is a Fradinak szurkolnak? Na ne nevettess mar... Amugy Komlo nem = Magyarorszag. Node legyen igazad. Egesz Komlo a fradinak 'szurkol'. (Bar itt elojon az, hogy kinek mit jelent a szurkolas.) De ne feledkezz meg arrol, hogy pl. nem egesz Debrecen szurkol a fradinak, es igy tovabb barmelyik varost felhozhatnam. Amugy akarhova mentem VIDI meccsre mindenhol talalkoztam legalabb 10-20 olyan emberrel aki kornyekbeli es Vidi szurkolo. (Termeszetesen idegenbeli meccsekre gondoltam.) Es ha hiszed ha nem sok pesti VIDI szurkoloval is talaltam. TermeszetSN nem azt irom, hogy a vilag 60% a VIDI-nek szurkol -sosem allitanek ilyet-, csak azt, hogy az a 60% egy kicsit nagyon nagy tulzas... En nem vagyok annyira elfogult mint egyesek...
Szerintem a 60% reális megállapítás.
Persze nem a 10 mill. magyarból kell számolni,
hanem a focit szeretők számából.
És még valami arról, hogyan lehet ilyen kevés néző
ha ennyien szeretik a csapatot:
Rengeteg Fradista él vidéken. Én pl komlói vagyok,
és a mi városunkban tulajdonképpen mindenki a
Fradinak szurkol. Mikor kicsi voltam évente
egyszer láthattam élőben a csapatot: ha Pécsre
jöttek. Biztos nagyon sok ilyen fiatal van aki
csak a TV-ben láthatja a Fradit, mert nem teheti
meg, hogy 100 km-eket utazgasson hetente.
És a focit szeretők nagy része fiatal.
"Azt mondjuk nem tudom miert kepzelik azt a fradistak, hogy masok nem szerethetik annyira a csapatukat mint ok a sajatjukat."
Én nem képzelem. Más szurkolók is szerithetik annyira a saját csapatukat, mint mi a miénket. Csak nem értem miért? :)
Komolyan. A Fradihoz tartozás - egykoron - egyfajta szembehelyezkedés volt a rendszerrel, kissé mostohagyerek volt ez a csapat, (és azt sem szabad elfelejteni, hogy ez volt a nagycsapatok közül az egyetlen amelynek a címerében nem volt vörös csillag, bár ennek ma már nincs jelentosége). Ez összekovácsolta a szurkolókat és a csapatot. Ezenkívül sok olyan mérkozés volt, amelyben már-már reménytelen helyzetben a szurkolótábor belehajszolta a csapatot a sikerbe, azokon a meccseket volt olyan érzésem, hogy igen is kell létezzen valami plusz, amit máshol sosem éreztem. A sok-sok nem Fradi nevelés-játékosnál ez valóban már csak elcsépelt közhely, bár annak idején Kuntics vagy Kopunovics azért ráérzett a dologra.
Pedig szerintem az irigyseg beszel ilyenkor. A FERENCVAROS nem egy csapat a sok kozul, ennek okat a multban kell keresni. Mint ahogy a Fradi-sziv megszuleteset is.
Hogy a FRADI kulonleges szerepu klub, mi sem bizonyitja jobban hogy (ezen a topicon is) sokan sajat csapatuk helyett a FRADI-val foglalkoznak...
Semmi egyeb mint egy 'jo kis'(?) reklamszlogen... Azt mondjuk nem tudom miert kepzelik azt a fradistak, hogy masok nem szerethetik annyira a csapatukat mint ok a sajatjukat. (Mar amelyik nem divatbol szereti...)
Anyázott téged vagy titeket itt valaki?
Ha csak ennyit tudsz hozzátenni, akkor inkább ne tedd!
Delpedro!
A 60% az hülyeség azt te is tudod nagyon jól!
Aki más csapatnak szurkol az mind utálja a Fradit mint a sz@rt!Az tény és való,hogy sok a koca fradista aki csak akkor szurkol nekik ha megy a szekér, különben le se sz@rja!De a 60% az hülyeség!
Kertlay Z.!
A pénzéhes kurvákban igazad van! Az a baj hogy a fiatalok amikor bekerülnek az első csapatba még hajtja őket a bizonyítási vágy .Ha megy neki akkor elviszik külhonba ,ha ez nem jön össze akkor megtanulja az öregektől,hogy hogyan kell alibi focit játszani, jó pénzért!
más
Nem akarok személyes példákkal élni,de most megteszem. Párszor beszélgettem a Lakos Palival még amikor az ETOnál volt.Ő mondta ,hogy nincs az a pénz amiért elmenne a Fradiba mert utálja mint a saját sz@rát !Fél év múlva megtette ,majd egy győztes meccs után jött az elcsépelt Fradi szív-Csodálatos közönség dumával!Hát nem seggnyalás!