Jakszyknak viszont nehéz. Egy jó harminc évig regnáló frontembert kellett váltania (jó, a szüneteket is számítva jóval kevesebb), aki ráadásul nagyon erősen meghatározta a King Crimson zenéjét, mindamellett zseniális gitáros és énekes is. Jakszyk emellett hozott valami retro ízt a zenekarba, ami a King Crimsonnal kapcsolatban meglehetősen visszás. Ők még sosem nosztalgiáztak. Néhányunknak ezt nehéz megemészteni. Azt ugyanakkor el kell mondanom, hogy, én legalábbis, megbékéltem ezzel a dologgal. Ha Adrian Belew a mérce, akkor Jakszyk nagyon kevés, viszont nem hozzá kell őt mérni. A hangjával semmi bajom, nagyon jó gitáros, akkor főleg tetszik, mikor hallatszik a saját hangja. Nekem ebben a felállásban egyértelműen Mel Collins az, akit képtelen vagyok hova tenni, legalábbis, ami a személyi kérdéseket illeti.
A dvd még mindig vidéken van, szerencsére a három dobos kivételes összjátéka nem csak látható, de hallható is. Mondjuk, hogy ők azért elég jelentős legitimációs tényezőt jelentenek.
a vasárnap reggelt egy kis eiptallal indítjuk, gyűrött szemekkel jönnek elő a gyerekekim a szobáikból, hogy "mi van apa?", aztán ülnek le a kanapén a tv elé : ))
a dobosokat tényleg érdemes külön figyelni, van amikor teljesen ugyanazt játszák, szinte nem is hallani hogy hárman vannak, aztán pedig van amikor egymás után, sétálnak a témák dobosról dobosra, aztán pedig van, hogy mindenki mást játszik, de végig atom nagy egységben muzsikálnak.
én csak most futottam bele a radical action-ba, hát nagyon odaragasztott a fotelbe ! tényleg zseniálisan szól a 3 dobos, nagyon jó a felvétel hangja, szépen el lehet különíteni a dobosokat. tényleg egy különleges élmény őket lesni. jakszyk-nek tökéletesen cimsonos a hangja, nagyon jó kis koncert.
Kíváncsi vagyok, mit szólsz a Beat új keveréséhez. A TOAPP-t nem hallottam még. Ellenben a Thrak nekem továbbra is tetszik. Nyersebb, mint Wilson keverései, de jó érzékkel nyúltak hozzá és sikerült is valami újat kihozni belőle.
pont megjött a beat és a three of... még nem csekkoltam, de már az alapból jó érzéssel tölt el, hogy az 5.1, DTS verzéket Wilson keverte... (még mindig mérges vagyok, hogy a THRAK-ot nem ő csinálta, s remélem a két hiányzó lemezzel a sort ő fejezi be...)
biztos, mert a végén kicsit asszinkronban van lekeverés a képhez képest... azért aranyosak, majdhogynem meglepő, hogy frippnek van a zenén kívül is érzelmi oldala :)
Na igen, a TCOL újrakeverésével kapcsolatban vérmes elvárásaim vannak. Szinte sose hallgatom azt az albumot, a ProjeKct X (album) masszívuma mondjuk kellemes tud lenni. David Singleton elejtett megjegyzései alapján talán a következő box set azt fogja feldolgozni. Pontosabban a Belew/Fripp/Gunn/Mastelotto felállást.
teljesen igazad van. bármennyire is szép ez a múltidézés, de annyira nem előremutató, mint maga a zenekar volt bármikor is nézzük az idők folyamán... én már akkor ki voltam készülve, mikor gunn lelépett, de a belew kihagyás mér igazán sokkolt. szeretem a régi, klasszikus KC lemezeket, dalokat, és nagyon várom a bécsi koncertet, amivel biztos, hogy elégedett leszek, de én mindenképpen valami extrémebb, újabb megnyilvánulást várnék/vártam volna a számomra egyetlen progresszív zenét felvonultató zenekartól... azt hiszem, nem véletlenül tartom a THRAK/The ConstruKction of Light/The Power To Believe hármast a legjobb albumaiknak (bár a második ebből a "triumvirátusból" maga a rettenet a keverése miatt)...
A rajongók sem egyformák. Ezen a ponton nem értünk egyet, de legyen ez a legnagyobb gondunk - nekem a King Crimson a kedvenc zenekarom, ha más is szereti, annak örülök, hogy mit szeret benne, az már nem annyira fontos ebből a szempontból.
Egy apró tüske bennem mindenesetre mindig lesz ezzel a felállással kapcsolatban, pontosan a nosztalgia faktor miatt.
Ellenben a Beat legújabb keverése nagyon jó lett. Nem mondom, hogy ez a kedvenc KC stúdiólemezem, csupa jó dal van rajta, de azért valami összecsapottság mindig is érződött, főleg, hogy a zenekar tagjai is erről beszéltek vele kapcsolatban. Amit mégis szeretek benne, hogy tényleg erősek a dalok, Fripp hangzásai pedig szerintem ezen a legjobbak a nyolcvanas években készült Crimson lemezek közül. Az új keverés azért nem radikális, mint a Thrak, vagy a Lizard esetében, viszont jól hallhatóan akartak egy, a korábbinál dinamikusabb hangképet alkotni, azt pedig jól megérezték, hogy a basszus (többnyire stick) helyével kell valamit kezdeni. Amellett, hogy tettek rá egy határozott hangsúlyt, a térben pont egy leheletnyivel helyezték a gitárok mögé, ettől a hangkép érdekesen kontrasztos lett. Nagyon jól el lett ez találva.
No akkor jelentem, hogy sikerült ronggyá hallgatnom illetve néznem az új dvd-t. Személy szerint örülök, hogy a Mester végül elővette a régi klasszikus alkotásait, amiket hosszú évekig nem volt hajlandó tudomásul venni. Értem én, hogy az igazi művész nem a múltban, hanem a jövőben él, de.... azért a rajongók....
Várjuk meg a koncertet, mindenesetre a Starless esetében én sem feltétlenül érzem, hogy Levin teljes mértékben képes lenne a saját képére formálni ezeket a témákat. Helyenként igen. Az ő stílusa mindenképpen messze van Wetton sziklakemény, húrszaggató attitűdjétől.
Az eredeti felvételen Wetton valóban hátborzongatóan játssza a basszust a Starless végén. Mindig a fülemben van az a hang. Egyébként néztem sok újabb koncertvideót, ahol Wetton vendégként játszik. Azokon is ugyanolyan jól játssza azokat a hangokat.
viszont továbbra is az a véleményem, hogy Levin alulmúlja önmagát: egyszerűen az olyan dalokban, mint a Starless, hányzik az a feeling (főként a nóta végén), amit Wetton sokkal hangsúlyosabban játszik az eredeti felvételen... sokkal inkább megbocsájtom Collins "furaságait", mint ezt...
Nem volt még időm megnézni a dvd-ket, igazából még az alább linkelt Starlessbe is csak belepillantottam. A lemezekbe viszont beleástam magam, talán meg is kritizálom, ha belefér az időmbe.
A dolog része az is, hogy egyre inkább hagyom magam meggyőzni, de nekem ez a King Crimson egyre inkább ön-azonosnak hallatszik. Jakszyk mellesleg megpendítette egy interjúban, hogy bizony nem lehetetlen egy új stúdió lemez, mert a háttérben születnek új anyagok.
Azt ellenben meg kell mondanom, hogy a régi Crimson nekem egyáltalán hiányzik, nem azért mert rossz volt, hanem, mert tőlük azt várom, hogy újra és újra találjak fel saját magukat. Ezért is nehézkes ennek a felállásnak a kanonizálódása. Mondom ezt úgy, hogy a rajongók nagy részének nem nehézkes. Számomra is meglepő, mekkora respektje van annak a kutyaütő 71-72-es zenekarnak. Természetesen a King Crimson szintjén kutyaütő és nem is akarok ezen vitatkozni, teljesen szubjektív terület ez. Az Islands fantasztikus, tökéletes!
Mel Collins-nak nem is a szólói a problémásak, hanem, hogy mennyire hallatszik a játékán a több évtizedes session zenészi múltja. A tónusa, ahogy megformálja a hangokat nagyon közhelyes időnként. A szopránon meg nem kéne erőltetni azokat a magas regisztereket, pláne nem a Red-ben. Ami egyébként ezt leszámítva egy nagyon érdekes, új olvasat.
Valaki réginek hallja, valaki újnak, de szinte mindenki King Crimsonnak hallja, szóval, igen. Zseniális. A legjobb zenekar.
Na, megnéztem a Radical Action dvd-t. Óriási élmény volt. A hangminőség tökéletes, a zene fantasztikus, a három dobos óriási ötlet és nagyon jól összedolgoznak.
A képi világ először zavaró volt. Egy nagytotál az egész koncert, amire "ráúsznak" az egyes zenészekről a közeliek.
Aztán elkezdtem úgy nézni, mintha én is ott ülnék. És akkor rájöttem, hogy a dobosokat kell figyelni. Ők viszik a hátukon az egész produkciót. Hatalmas élmény volt.
Fripp a végefelé kábé kétszer félig elmosolyodik. Collins free jazz játszik. Mondjuk mindig is volt a játékában ilyen jelleg.
Az egyetlen dolog ami kissé zavaró, hogy a zenészek nem élik át, nem élvezik a muzsikálást. Ettől kissé steril az egész. De szerintem ez a koncepció. Halani nem lehet ezt, csak látni.
Mindent összevetve nagyon hiányzott már a régi crimson. Most végre megkaptam, mégha egészen új köntösben is. Ez a zseniális bennük.
A Jakszyk, Fripp & Collins inkább csak egyszeri project volt, az új dalok elég más vonalon mozognak. A Radical Action két része egyértelműen a Power To Believe vonalán mozog, a Meltdown, legalábbis szerintem, a Discipline címadójához hasonlít, a Suitable Grounds for the blues meg egy elég fura hibrid. Egyébként a koncerteken a Scarcityről előkerülő Light of day kellemes tud lenni, szépen rétegzett.
én tartok egy kicsit egy stúdiólemeztől... ha olyan halovány lesz, mint a Jakszyk, Fripp and Collins - A Scarcity of Miracles - amiről bevallom, egyetlen hangot sem bírok felidézni (!) - akkor inkább ne... mondjuk belew után - szerintem - elég nehéz lesz bármilyen ütős anyagot létrehozni... hiába van három dobos, hiába a tökéletes hangzás, a "tömeg" nem pótol egy igazi frontembert... tényleg nem örülnék egy nagypapás, abszolút nem kísérletező alibilemeznek...
