Weiland val'szeg legközelebb, mikor erre jár, elmesél egy autogram begyüjtési történetet kérdésedre válaszolva.
Szerintem mindegyikünk életében vannak kedvenc magyar zenekarok, akik a maguk nemében (ismerve a mo-i helyzetüket) nagyon jók, és ismertek kissé, de nehéz őket felsorolni, emlékezni rájuk, Seattle-i zenekarok nagyságának viszonylatában.
Például nekem is rokonszenves zenekar a Black Out. A FLOP szokott az előzenekaruk lenni. Az énekesnek (Csányi ?!) igen jellegzetes hangja van!
A Nyers nekem is ismerősen cseng. Fesztiválokon sok olyan zenéhez oda keveredik az ember, ami jónak tűnik, pedig nem ismeri a dalokat, nem ismer albumokat, esetleg később se foglalkozott velük komolyabban.
Voltam pl.: Le Panic-ken. Azt mondták magukról, hogy magyar grunge. Nem tudom. Aznap a koncerten (13.00-kor kezdődött - szegények) nagyon jól éreztem magam, hisz jól zenéltek. Állítólag én vettem tőlük az egyetlen CD-t akkor, amit később töbször próbáltam hallgatni, de nem tűnt már olyannak, mint aznap a szigeten.
Voltam CDT-n, Neck Sprain-nen, Strong Deformity-n, ezek is érdekesek, de ez a vonal nem az igazi nekem. A Tankcsapdát is szeretem, és ráadásul azt is gondolom róluk, hogy profik. Egyszerű riffek, hihetetlen pontos szövegek, energetikus. Nekem nagyon tudnak tetszeni, mégsem másztam nagyon bele. Van pár album mp3-ban, nagyon szeretek 10-12 dalt, és kész.
Aztán van más irány is, amiket most nem sorolok föl (raggie, blues), ahol szintén vannak magyar kedvencek.
Sok zenekar van, kettő neve most nem is jutott eszembe, akiket mondani akartam, pedig az egyiknek voltam kb. 3-4 koncertjén is, mégis...
Első maradandóbb koncertélményem is a Black-Out-hoz kapcsolódik, '96-ból, Tankcsapda előzenekar voltak. /már akkor is sokkal jobban nyomták./
Az Esőnap albumuk v.mi egészen hihetetlenül zseniális!
Nem tom elképzelni, hogy létezik olyan ZENE!szerető emberke, akinek nem jön be...
Másik nagy kedvencem -mint közületek sokaknak- a NYERS. /bár őket többnyire csak a fesztiválokon szoktam megnézni. :( / Czutor "hatalmas" 1 arc. :)
es Black-Out -ot nem hallgattal???
hmm...
azt nem tudom megmondani, hogy ok pl miert nem tudtak nekem tetszeni soha sem... pedig 4 koncertjukon is ott voltam...
tenyleg magyarok... a Souther Special az pl. nekem bejott...
:)
Az előbb hazudtam, a Nyers tényleg ott van. Őket szeretem, bár a Horrornéger c. számuktól borsózik a hátam. :)
A sok AIC meg Nirvana után én a PJ Ten albumával voltam úgy, mint te a JOF-al... Eleinte nem bírtam végighallgatni, annyira gyöngének tűnt... Aztán persze beláttam tévedésem, és ronggyá hallgattam a kazit...
magyar zenekarok? vannak jok... szerintem... pl a Nyerset en nagyon csipem, habar az utolso albumuk, az vhogy nem jott be...
AiC? neztem a Facerokat sokadszor is a moziban, es megneztem a veget is, ahol a zenek vannak, es kiszurtem, hogy hat ez nem lehet egy rossz zkr, no meg vmi remlet is hogy lattam egy klippjuket is, amiben az enekesnek be volt fonva a szakalla, szal ilyenek, es elso boltba bementem, mondtam hogy "hej papa, adj nekem egy AiC kazit!" papa said: "melyiket, az ujat?"
es megvettem a Jar of Flies cimu lemezuketz, amit az elso szam felenel mar ki akartam dobni... aztan a legkedvesebb lemezemme fajult... :))
hmm... hmm... :)
Jól emlékszel Tyke srác! Egyébként ez a "cucc elveszejtés" a nagyszínpad előtt nekem is megvolt, mikor a nagybátyámtól örökölt kurva drága karóra az egyészeté lett valahol a My Poor Brain és a See You között...
Jó is volt az! Nekem ez a Foo Fighters koncert mindazonáltal a legemlékezetesebb.
Egyébként nekem a legelső rockos élmény a Metallica fekete lemeze volt, 91-ben, ha jól emlékszem. Ez indított el az úton (a lejtőn???).
:)))))
Aztán a G n' R következett, majd egyszer csak megláttam és hallottam a Would c. számot az MTV-n. A többi már történelem.
Hanem ezek a magyar zenekarok nekem valahogy kimaradtak... Asszondjátok vesztettem valamit?
amikor mentem '91-ben nekem meg a neve sem volt ismeros, csak a koleszbol mentek paran a rock-tanchaz nevu helyre, ahol aznap a WWW volt a fo program... es vegul is nagy nagy kezhatracsavarasok aran en is veluk tartottam...
de egy szam meg mindig beugrik toluk... refr vmiolyasmi, hogy "most mire gondolsz, most mire gondoljak?..."
:)
első koncertem talán Puf lehetett, nem emlékszem pontosan, a legnagyobb élmény viszont a most augusztusi KoRn, Wiesenben.
wei wu wei... fú, mi is volt ez, baromi ismerős a neve...
nekem az elso koncertelmenyem talan Wei Wu Wei volt... :) a kovetkezo meg talan Kispal, aztan Sexepil... es a legnagyobb meg talan a Faithless... lehet megkovezni... :))
Pont azért ez a topic neve, mert a Grunge-ot ha nagyon be akarom határolni, akkor lesz belelőe egy zenekar, vagy kettő, ha még jobban behatárolom, mert valaki kötözködik, mondjuk a másik skizoid énem, akkor egy két album, amiről szó lehet, ha meg végképp, akkor oda jutunk, hogy 'STP:Plush' (igaz, Weiland?)
Én például nagyon szeretek olyanokat, hogy Guns and Roses, meg olyat is, hogy Foo Fighters, akár idesorolódik, akár nem. Mondjuk szeretem a Rage Against The Machine-t is, meg a Metallica-t, GreenDay-t kicsit, mind más műfaj, meg szeretem a Tankcsapda ismert számait is, sőt, ahonnan én származom, ott vannak ám a kiátkozás legérdekesebb zenekarai:
Annak idején én sok Edda-t, Republic-ot, Roxette-t, Queen-t hallgattam, meg még kitudjamit. Voltam Tina Turner koncerten, Rapülők koncerten, aztán jöttek nagyon érdekes arcok, akik mutattak még több érdekes musicot, és akkor valahogy váltás történt.
Ha már érdeklődés tárgya forgott fenn ilyen első koncert iránt, agondolom, ami témába vág, akkor - Weiland - ez az volt, mikor kimentünk a szigetre, Tamásékkal bemerészkedtem a Prodigy No Good-jába, elvesztettem egy fél pár cipőt és egy karórát, majd benaludtam a Tamásék sátrában? Nekem ez volt az első sziget emlékeim szerint, aztén a következőn már voltunk olyan koncerten is, mint a Foo Fighters...
ennek a cimeben ott van, hogy grunge, es rock... es a grunge mar ki lett targyalva, de azert a rock az kicsit atfogobb, tehat jobban korul lehet irni... :)
de mondjuk az en ertekrendem szerint a Puf az igencsak pop zene...
:)
hánemtom, de a pufot mindig is alterock cimkével illették, ugyanez van a jesus and mary chainnel, a stone roses meg nemtom, olyan sokat nem hallgattam, de az tuti, hogy inkább rock mint pop
rockos elmeny? nekem a pearl jam...
amugy rajtam kivul hany olyan van, aki nem a rock zene felol erkezett a "grunge" fele? mert hat, elotte en olyanokat hallgattam, hogy kispal, puf, ugatha christie, stone roses, jesus and mary chain, stb... azota meg... :)) arrol ne beszeljunk, mert meg kitagadtok... :)
Nyugalom, egészségtelen dolog mindent komolyan venni!:)
De azért a PJ-ben, a Nirvana-ban, és az STP-ben is elindult egy "rázzuk le rajongókat" mozgalom. Meg lehet nézni, hogy mindhárman elindultak egy kevésbé populáris irányba. A Nevermind után pl. az In Utero rohadtul nem volt slágeres, mint ahogy a Purple után a Tiny Songs sem (hogy a PJ Ten utáni lemezeiről ne is beszéljek).
(A Soungardenben meg a Kornél vedelt, mint az állat, na!)
TYKE! A média csak azt szedi szét és "csinálja meg", akiben megszagolja a tehetség semmivel sem összetéveszthető illatát. Szerintem még a Geffen nagyfejű és mindenható producerei sem álmodtak akkora sikerről, amekkorát a Nirvana produkált. A sikert meg mindenki másképp éli meg. A Pearl Jam cinikus lett és visszahúzódó, így élhették túl, pedig 92' környékén hihetetlen hisztéria volt körülöttük.
Aztán Vedder besokalt letiltotta a rádióknál a Black sugárzását, és becsukta a kaput. Ezzel a lépéssel jelentős anyagi forrásoktól estek el, de megmaradtak annak az alkotó csapatnak, ami voltak, minden külsőség nélkül.
Szerintem a Pilots is eléggé jól lekezelte a problémát. Mostanra higgattabbak és érettebbek lettek, a zenéjük pedig egyszerűen zseniális!
Amúgy meg mit sipákolnak ezek az ún. sztárok? Előadóművészként végül is azt vállalták, hogy (legalábbis részben) életüket a nyilvánosság előtt élik.
Télleg! Kinek mi volt az első rockos élménye? Mi volt az ami elindított bennetket az úton?
(lonestar, neked már tudjuk :) de azért kifejthetnéd bővebben!) :)
Speciel a "milyen zenét szeretsz", "mi a kedvenc stílusod", "mik a hatásaid" című dolgok a zenekari dolgoknál, konkrétan a hirdetésekre jelentkező arcokkal való első sörözgetések alkalmaival merültek fel és hát meglehetősen felkészületlenül értek.
Ilyenkor egyszerűbb egy egyoldalú, valamilyen irányzat fanatikus rajongójának a bőrében lenni, mint lélekben Mozarttól a Dimmu Borgir-ig terjedni és ezt kifejezni.
Különben is, Mozart az első metal istenek egyike. Ha ezt a tényt elfogadjuk, máris sokkal könnyebb meghatározni dolgot:)
A grunge zenékben (és most csak arra a négy-öt csapatra gondolok) a szenvedély tényleg talán a legfontosabb és épp ezért tényleg egy zenvedélybeteg tudja a leghitelesebben művelni. Mivel nem is úgy alakult ki, hogy na, én vagyok a Kozsó és most grunge ipart fogok teremteni, feladok pár hirdetést, hanem magától. Az pedig, hogy felkapták, nem véletlenül esett egybe a nagy glam csapatok és a '80-as évek végével. Ahogy most ott van Eminem, vagy ahogy pár éve ott volt a Korn meg a Limp Bizkit (szvsz akkor is múltidő, ha még kapálóznak) és az egész nu metal.
Az a fajta, Jimmy Hendrix-re és Jim Morrisonra emlékeztető, beteges, elfojtott szenvedély, ami a "szomszéd srác" feelinggel párosul, mindig is értékes, különleges lesz mert nyers, őszinte és hiteles. A grunge zenék szerintem pont ebben egyeznek, mégha egyébként egy Soundgarden-t csak úgy lehet egy Nirvanahoz hasonlítani, mint almát a körtéhez. Mentes a hajasbaba imázstól (oké, Chris Cornellnek meg Layne-nek is volt ilyen időszaka:), a cicanadrágtól:) és a túlzásba vitt csillogástól. Inkább túlzásba vitt minimaléizmus lett belőle, fekvehányással, heroinnal, üvöltözéssel és nyervákolással. Mégis, valamiért jó:)
De nem a szenvedélybetegség a lényeg. Inkább az érzékenység. Egyébként meg a siker és az azzal járó stressz, meg a médiahiénák és az egész felhajtás, ahogy az ember szívéből és lelkéből fröccsöntött műanyagot csinál az ipar, törvényszerűen sodor a szenvedélybetegség felé. Na persze minél felszínesebb vagy, annál kevésbé visel meg. És minél komolyabban vetted a saját önkifejezésedet, a saját zenédet, annál komolyabban veszed a party drogokat is, merthát aki semmit sem csinál félgőzzel, az az önpusztításban is élen jár. Aki pedig érzékeny (és ezért tud nagy dolgokat alkotni), az gyenge. El is buknak sorra a nagyok, mindenki ismeri a névsort.
Szóval, ha már így rákérdeztél, szerintem nem nagyon lehet pozitívan kijönni a hirtelen jött siker okozta szituból, mert már sohasem lesz senki sem ugyanaz, mint a siker előtt. Van, akinek elszáll az agya és elhiszi magát (Pataki Attila?, Zámbó Jimmy?,Elvis Presley?), aztán elkezd szemetet gyártani, van, aki nem bírja és alkoholista, drogos vagy akármi lesz, van, aki simán kiszáll de azért szerintem vannak normális arcok is, akik képesek kezelni a dolgot, mondjuk krízishelyzetek túlélése után és ötvenévesen is színpadon maradnak és még hitelesek is maradnak. Mondjuk ezért fontos egy tényleg erős társaság, akik egymásnak segítenek és ennek a hiánya miatt oszlanak fel, döglenek be, tűnnek el a többiek. Szerintem.
Ne úgy kérdezd magadtól a 'milyen zenét szeretet?' kérdést, hogy milyen zenei stílust, hanem sorolj fel zenekarokat, vagy a kedvenc számokat, amelyek jellemzik a kedvenc vonaladat, vagy időszakodat. Elsősorban magadnak fontos, hogy tudd, mit szeretsz, aztán csak másodsorban érdekes, hogy azt közölni is tudd azzal, akivel szeretnéd. Akivel meg nem lehet, mert kérdőív jellegel csak azt kéri, hogy jelöld meg a kedvenc zenei stílusod, aztán fel se tudja fogni a válaszod, az nem is olyan fontos, hogy tudja.
Ráhagyom apámra, hogy nevezze nyávogósnak a Grunge-ot, az a lényeg, hogy felvegye nekem videóra, és megnézhessem, a többi körítés nem számít!
