"A tilos kijátszotta a hatalomnak ezt a médiaszférát, ráadásul abban a hiszemben, hogy a függetlenségért harcol."
Mer' szerintem valami ilyesmiről van szó:
"A tilos-t a hatalom kijátszotta a médiaszférából, abban a hiszemben, hogy ezzel a Magyar Nemzet kozmopolitalanításáért harcolnak."
Persze tudom, hogy ém egy uszító izraeli ügynök vagyok...
useraf:
"Tudtommal Amerikában, ahol aztán adnak a faji egyenjogúságra, nincs tisztán néger vagy indián rádió."
Olyan biztos nincs, amit tisztán négerek és indiánok állítanak elő, de olyan biztos van, ahol csak erről van szó.
Igazából nem az kéne, hogy legyen a cél, hogy a médiaszereplőkön belül minden kisebbség - boldog-boldogtalan - csinál magának egy rádiót, hanem inkább arról, hogy PC módon (ami egyébiránt szerintem elég nagy baromság tud lenni) ugyanolyan arányban vannak képviselve egy médián belül.
Éppen ezért szerintem a Roma C és a Tilos Rádió közös pályázata szerintem se lenne hülyeség, bár nem tudom, hogy mennyi hajlandóság lenne erre a két rádió részéről.
Csékádár! Te racionálisan érveltél mindig ebben a topicban, de most valami nem stimmel.
Úgy néz ki, hogy a reggeli műsor tényleg sz@r lesz. Már amit ti fogtok csinálni. Ha Te attól félsz, ha helyet adtok a Tilos-nak átmeneti időre reggel, akkor "meglehet, éppen a Tilos miatt tiltanak be minket" - mondod. Vagyis az egyetlen műsor, ami tényleg kimagasló a Tilosban és az egész magyar rádiózásban, attól Te betiltási félelemben rettegsz és lekevered. Nem voltál Te cenzor? Most akkor a kimagasló műsor a fontosabb, vagy az, hogy sugározzunk valamit csak úgy - nehogy betiltsák - és jöjjön a r e k l á m b e v é t e l (Te írod!). Hát a Tilos tényleg sok galádságot és hülyeséget csinált, de amit te itt írtál az a szabad közösségi rádiózásról való lemondás nyílt beismerése. Te voltál az első Magyarországon, aki ezt beismerted, kimondtad, deklaráltad. Nehogy betiltsanak, inkább reklám. F@sza. Ez egyenes beszéd.
Én tisztában vagyok vele, hogy a Tilos elég hülyén és galádul viselkedett. De a szabad közösségi rádiózást nem dobta oda egy tál lencséért. Kiállt mellette, ámbár magának akarta megkaparintani az egész frekit. Ezidáig elítéltem emiatt, most már úgy érzem joggal féltette a frekit a Fiksztől. Hiszen most már látszik: Te, ill. a Fiksz a betilltás-vagy-inkább-reklám relációban gondolkoztok.
Én ebben a Topicban végig a pitlbull érvekkel acsargó Tilos-hallgatókat dorgáltam. Most meg bennem szabadult el egy tucat pitbull. A fenébe a betiltástól való félemmel! Ki tilt itt be micsodát? És ki fosik tőle? A betyárját! Nem szégyelled magad?
Azért még kiváncsi lennék a Civil illetékesére is, mit is mond ő. Meg a Tilostól se nagyon folynak itt bele világosan. Az mindenképpen az érdemed, hogy hic et nunc kinyögted, a szabad közösségi rádiózásnak a 'szabad' részét azért föl lehet adni, nem kell nagyon keménykedni.
A fenébemár! Az aláírásból a pufajkást kifelejtettem. Lebuktam. Walter Ulbricht szavazott be minket. Meg Enver Hodzsa. Hiába, na, nem tudok konspirálni. Le is buktunk, amikor kalózkodtunk.
gyengébbeknek: Ulbricht az NDK egykori párttitkára volt Honecker előtt, Enver Hodzsa meg Albániáé. Ugye, milyen gyanús, hogy ilyen neveket tudok?
elnézést, egyrészt le lettem szúrva, hogy mit pofázok itten, másrészt viszont nem bírom ki.
pontokba szedem, jó?
1.) Sajtótörténeti kuriózum volt 2000. február 29. A Népszabadság 5, azaz öt, tehát féltíz cikkben siratta a Tilost. Ilyen a világon még nem volt, hogy egy igényes napilap egyetlen számában ötször szerepeljen ugyanaz a táma. én beszéltem mindegyik cikkíróval, + a Népszabadság főszerkesztőjével. Az egyik cikk szerzője, aki Fixet írt Fiksz helyett, bevalotta, hogy az életben soha nem hallgatta a FIKSZet. de azért írt róla. A másik szerint csak azért kaphattunk frekit, mert előre beépültünk a MIÉPbe. (Nem vicc, olvassátok el! 3. oldal belső vezércikk.) Sós B. Péter soha nem írt még zenekritikát, 2000. február 29-én jutott éppen eszébe, hogy kipróbálja ezt a műfajt is, Palotai dizsi okán. A 4. cikk csak egy kis szösszenet, hogy milyen szarok, akik most kaptak frekit. Az 5. meg az eredmény ismertetése kapcsán bőg.
2. Nem az a kérdés, hogy akarunk-e reggel műsoridőt adni a Tilosnak. Ugyanis véleményem szerint - ha lehet itt még ilyen - a Tilos a nagy szabadságvágyának köszönhetően a hallgatóitól is megszabadul(hat) könnyedén. Vagyis számukra - bocs, fiúk - nem is a hallgató volt a legfontosabb, hanem a hőstett. A kérdés az, hogy ha az immár jogilag egyetlen közösségi rádióban valami baromságot csinál a Tilos, akkor nem a weyer, nem a Csejdy, nem a Simó stb. megy raportra, hanem a Civil Rádiózásért Alapítvány elnöke. S meglehet, éppen a Tilos miatt tiltanak be minket.
3. A Tilos tehát nemcsak azért felelős, mert csacsin pályázott, hanem mert óriási veszélybe hozta az EGÉSZ magyar közösségi rádiózást. Már mondtam, hogy ha egységesek tudtunk volna lenni, akkor ma lenne roma rádió (lehet, hogy több is), és legalább két frekije lenne a 98 megás csapatoknak. A tilos kijátszotta a hatalomnak ezt a médiaszférát, ráadásul abban a hiszemben, hogy a függetlenségért harcol. (lásd még hatodik Lenint a pokolba vezető útról és a jószándékról.)
4. A tilos úgy tett, mintha járna neki a 98 MHz. Hát sem neki, sem senkinek nem jár. Nem hiszem, hogy a reggelt fogjuk odaadni. mi is szeretjük, ha sokan hallgatnak minket, és aki 1994-95-ben a 18 napos folyamatos adásunkat hallgatta, emlékezhet, milyen állati jó reggeleket csináltunk. Továbbá: legyek bár szentségtörő: csak reggelre lehet hirdetőket találni (nem mosópor-reklámozókat), s bizony, sok-sok pénz kell majd nekünk, tehát lehet, hogy ici-pici kultúrális reklámocska is lesz ottan.
5. de azért valahol biztosan lesz némi Tilos. De hangsúlyozom, nem azért, mert jár. Hanem, mert komolyan próbáljuk venni, hogy a Tilos is érték, a hallgatói nemkülönben.
És szorítunk 88,8-on nekik. csak nekik.
6. Hogy miért nem a Rádió C-nek? Azért, mert meggyőződésem, hogy a cigánymédia-ügyet nem szegregált médiummal lehet segíteni. Volt idő, amikor erről másként vélekedtem. egyébként meg: mi lenne, ha kivételesen képes lenne a Tilos meg a Rádió C összefogni egy közös pályázattal? Ha ezt is kitúrnák, mennék tüntetni.
Csé, a rohadt miépeskisgazdabolsifideszmagyarmadöfjudeoplutokrata állat
Talán elkerülte a figyelmedet, hogy eredetileg egyetlen egy frekiről (98 MHz)volt szó. És bizony, ők épp a műsorkészítéstől meg a hallgatóktól akarták elütni a Civilt és a Fikszet annak az egy frekvenciának a kizárólagosan a saját részükre történő megszerzésével.
Csak egy példa.
Ha Pistinek van 1/2 kenyere, Józsinak 1/4, meg Karcsinak is 1/4, és Pisti - bár nem halna éhen, hisz neki így is több van - el akarja venni a másik kettőtől is a kenyeret, nem azt mondanád, hogy a Pisti egy geci?
Most a nevek helyett helyettesítsd be a rádiókat, a kenyerek helyére meg a műsoridőt.
Így sem érthető?
Ja, és ne kiabálj.
Én legalább 4 frekvenciáról tudok (Civil/Fiksz, Pesti Est, Mária/Tilos/Rádió C, Pannónia (a Gidófalvy-féle cég)), de ha utánanéznék, szerintem lenne több is (talán még az általad jónak tartott 5-6-nál is több).
Azt hiszem, cigányrádió-ügyben félreértettél. Nem a képességeiket, hanem a létszámukat keveslem (Szerinted hány műsorkészítő kell egy heti 168 órában adó rádióba? És van ennyi cigány rádiós Budapesten? Mint írtam is, az a kevés, aki van, jó műsorokat csinált. De ezt nem bírnák heti hét nap, napi 24 órában, mert bármennyire is hihetetlen, a műsorkészítés nagyon fárasztó tud ám lenni.)
Hány vallásos ember van? Na jó. Akkor hány horgász van Budapesten? Csinálni kéne egy horgászrádiót is? (Rokon szakma, Simonként még Szent Péter is halász volt, meg még pár apostol, meg Jézus is példálózott úgy, hogy ő is az). Persze biztos az előítéleteim, én a katolikus egyház félórájának szignálját meghallva is azonnal áttekerem máshová a rádiót (pedig annál színvonalasabbat ebben a témában nemigen tudnának amatőrök csinálni, ez nem Tilos kontra Cilvil műfaji kérdés, az egyház nem a reformkészségéről volt híres az elmúlt 1700 - 1800 évben, talán elég, ha Giordano Brunót, Kopernikuszt vagy Galileit megemlítem, sajnos, rádiós témában még nem tudtak ilyet alkotni, az igaz).
Ej már, no. A marakodás mi volt, amibe én is beletartozom, és arra vonatkozott, ami a topicban zajlik.
Én nem hiszem, hogy kicseszősdi van a 24 óra mögött, te ott voltál, te mást hiszel. Ezzel én nem tudok mit kezdeni. Te továbbra is hiszed a tied, én meg az enyém. Tudomásul vettem.
Ha meg már ilyen szépen beszél majd mindenki mindenkivel, mint mostanában, akkor megint lehet érdemben vitatkozni.
Bár szerintem sehová sem vezet. Mind ugyanazt akarjuk. Hallgatni azt a rádiót, amit szeretünk.
Arról kellene beszélni, hogy ezt miért nem tehetjük.
Nem a cigány szóval volt alapvetően bajom. (A cigány vs. roma elnevezésről külön lehetne vitatkozni, de nem itt.) Hanem azzal, hogy megkérdőjelezted (sőt erős negatív felhangot is éreztem a mondataidban), hogy cigány származású műsorvezetők képesek lennének 24 órás műsort adni. Szerintem taplón fogalmaztál.
Nem tudom, hogy a Mária rádió neve, vagy rádiós extra információid alapján előlegeztél-e meg szintén teljesen negatív véleményt egy soha nem hallott adónak. Megint nem ez volt a lényeg.
Egy országban ahol ma is rengeteg vallásos, sőt vallását gyakorló ember van, miért ne lehetne nonprofit leveken működő vallási műsor. Akár napi 24 órában. Akár hetente 7 nap. Akár több adón. Akár több vallás is üzemeltethetne ilyen adót. (Azt a többi egyháztól kellene megkérdezni vagy az Ökumenikus Tanácstól, hogy miért adtak be önálló vagy ökumenikus műsorra pályázatot.)
De kanyarodjunk vissza a topik témájához: mindez csak azért merülhet fel, mert Budapesten összesen 2 db frekvenciát szánnak a nonprofit szférának. Pedig kellene legalább 5-6. Biztos összeállhatna ennyi, egymástól lényegesen különböző, de egymás mellett békésen működő nem kereskedelmi adó. És szükség is lenne rá. Választhatna mindenki mit hallgat: ájtatos műsort, roma rádiót, Tilos rádiót, vagy progresszív rock zenét, vagy kereskedelmi rádiót, vagy amit akar. Az a baj, hogy nem lesz valódi választási lehetőség. Remélem csak egy ideig.
A műsorkészítők egy dolog, a rádiók vezetői meg egy másik. Mellesleg ott voltam 1998-ban azon a Fiksz Rádió-bulin, amit a(z első) pályázat beadása előtt tartottak az R klubban. Hát sok szépet nem mondtak a Tilosról (persze, nem akarták kimutatni a szeretetüket). Hidd el, ott és akkor egyöntetű vélemény volt, hogy a Tilos kibaszásból és önteltségből csinálja ezt. És szerintem volt is benne valami.
Hol marakodtam én? Csak kifejtettem a véleményem.
PANCHO!
Itt nem "ostor"-ról, meg "jól megkapták"-ról, meg "gecik"-ről van szó, hanem műsorról, meg hallgatókról. Ne folytasd a B-szektort most Fiksz-Civil drukkerként. A Tilos B-szektor már nagyjából elhallgatott.
Miért ne cigányozzak, ha a magyar nyelvben ennek a népnek ez a neve? A roma, az cigányul a neve ennek a népnek. Én meg most épp magyarul írok. Remélem, világos.
Vagy te a Magyarországon élő németeket is dojcsoknak hívod? A szlovákokat és szlovéneket szlovénszkónak (pedig utóbbi 2 nép a magyarokat pl. magyarnak nevezi, nem vengernek, ungarnak, hungariannak, ungerézének stb.)?
Ha nem, akkor miért épp a cigányokkal tennél kivételt?
Nem hiszem, hogy tapló megjegyzéseket tettem volna rájuk, csak egyszerűen megkérdeztem pár - szerintem fontos - dolgot.
A Mária vagy a Rádió szó utal a keresztény értékrendre szerinted? Mert szerintem egyik se. A Mária önmagában csak egy szép női utónév, semmi több, a rádió meg egy műsorszórási fajtát.
Nem azt mondom, hogy ne legyen vallási műsor (bár nekem elég rossz véleményem van a vallásokról úgy általában, de ez más téma). Na de napi 24 órában, hetente 7 nap? Te ezt komolyan gondolod? (Mellesleg: miért csak a keresztény vallás kapjon benne helyet? Legalább az 5 nagy világvallásnak kéne helyet szorítani, tehát miért nem ökomenikus vallási rádió akkor már? Nekem elfogadhatóbb lenne...)
Ha korábban végigolvastad volna a többit, tudnád, hogy vezetek műsort a Fikszben.
Én meg nem vagyok biztos uganebben. Valamint meggyőződésem, hogy a szóbanforgó rádiók között egyáltalán nem ilyen a kapcsolat, mint ami most már itt dívik. Szerintem ők, mint rádiósok, mint műsorkészítők egyáltalán nem akarják egymást szivatni. Sem egyik, sem másik oldalról. Mindannyian csak sugározni szeretnének, minél nagyobb hallgatottságot elérni, és csinálni azokat a műsorokat, amihez értenek, amit szeretnek.
Nem pedig frekvencián marakodni. Mint azt most sem teszik.
Egyelőre csak mi marakodunk.
Mária Rádió = REAL AUDIO BIBLE RADIO
Azért az nagy ciki lenne, ha ők kapnák a frekit a Tilos - Mária rangadón. Mert akkor az the Second Advent lenne a Tilosnak.
Elkelne viszont egy the Second Advent az ORTT-nek.
Kedves pancho!
Ne keverd a szezont a fazonnal: a TV3 vs. TV2 ügy egészen más történet, mint a mostani frekvencia pályázat sztorija. Ha lesz felvonulás/tüntetés/akármi: nagyon sokan lesznek. Épp azért mert, egész más történet. De hogy jön ide a hősködés????????????????
http:
Ugye nem gondolod komolyan, hogy a legjobb műsoridőt odaadja a nyertes egy olyannak, aki őket akarta kitúrni (ne felejtsétek el, amikor 1998-ban a Tilos kivált a 98-on most működő csapatból, és egyedül indult, épp a most a 98-at elnyertek ellenében, akkor nonprofit rádiók számára csak egyetlen egy frekvencia kiosztásáról volt szó (ez a sokfrekis dolog az akkori pályázat sikertelennek nyilvánítása után jött csak szóba, ha jól emlékszem, valamikor tavaly ősszel), magyarul akkor bizony ők meglehetősen bőre szabott mellénnyel úgy gondolták, hogy alaposan megszívatják és sárba tapossák a Civilt meg a Fikszet. Ámde: a végén csattan az ostor. Most épp rajtuk.
Mivel ennyire gecik voltak, szerintem megérdemlik, amit kaptak. (Még egy közmondás: egyék meg, amit főztek.) És csak kezet csókolhatnak a Civil meg a Fiksz vezetőinek, ha engedik őket még 120 napig sugározni, mert nem érdemelnék meg (én biztos vagyok abban, hogy fordított esetben ők nem tennék meg ezt a negylelkű gesztust).
Ezt nagyon nem kellett volna, kedves user_af! Ugye nem kell bővebben kifejteni, hogy miért?
"Csak mellesleg érdekelne, hogy ki az, aki szerint van annyi cigány (származású) műsorkészítő vagy arra alkalmas és hajlandó (ingyen!) amatőr, hogy kitöltsenek egy 24 órás rádióműsort színvonalas adásokkal. Nem mondom, hogy nincs néhány, a Fikszben volt is pár műsoruk, valóban jók voltak, de ki tudnának tölteni mondjuk - nagy jóindulattal - napi 5 órát. Mi lesz a többi 19-cel? (Tudtommal Amerikában, ahol aztán adnak a faji egyenjogúságra, nincs tisztán néger vagy indián rádió.)"
És ezt sem!
"A "keresztény Mária Rádió" esetében meg az érdekel, hogy ki akar napi 24 órában átszellemült ájtatosságokat hallani? Már az ötlet is elég bizarr."
Kicsit tedd takarékra magad, ha lehet. És ha mégis "offtopikolsz", akkor legalább ne cigányozz, ne tegyél tapló megjegyzéseket egy soha nem hallott rádióra, mert keresztény értékrendre utal a neve. Vagy húzz el a politika fórumra ahol sok megértő fület találsz.
Azért nyugtass meg (az előbbi irományod után már nem olvasom végig a többit): ugye te nem vezetsz műsort egyik rádióban sem?
Lapozz vissza néhányat: Weyer Balázs a Tilosból megszólalt. Most mindenki töri a fejét, aztán fognak jelentkezni. Érdemes benézni a tilos.hu-ra is. Ott akár feliratkozhatsz a Tilos rádió levelező listájára is: ott rendszeresen írnak a Tilos autentikus képviselői is.
Ma 3/4 8 körül belehallgattam a Fikszbe: azt hiszem Manu Chao volt, aki oda is betelefonált, szinte szó szerint ez hangzott el.
Aha. Mint a TV3 mellett tüntetni a TV2 elé. 4-en voltunk, és az a 4 is elkerülte egymást.
Nyugodj meg, a kutya nem fog az utcára menni tüntetni. A klaviatúra (bocs, billentyűzet) mellett könnyű hősködni. Ez ma, 2000-ben a realitás.
Mellesleg szerintem se volt egy nagy durranás az utóbbi 3-4 évben, de hát ízlésekről ugye nem érdemes vitatkozni. Biztos én nem bírtam felnőni ezekhez az acid/house/nowave/dance meg a franc tudja, milyen néven nevezett, amúgy számomra tök egyforma és jellegtelen diszkózenékhez.
A mohóságon én sem anyagi mohóságot értettem. Azt pedig, hogy bármely közösségi rádiónál ingyen dolgoznak a műsorkészítők, nos ezt példaértékűnek tartom. Úgyhogy ebben szerintem nincs vita köztünk.
Azért, mert egy rádió roma, még nem evidens, hogy mindenkinek, aki ott tevékenykedik, cigánynak kellene lennie.
tilosfm98 (Amellett, hogy idejétmúlt a nicked):
Nem tudom, honnan veszik a Tilos honlapkészítői, hogy ők a leghallgatottab nonprofit rádió. Az egyetlen ilyen felmérés, ami eddig készült, nem ezt mutatja. Persze ha nem minket igazol egy felmérés, akkor könnyű rálegyinteni: á, a statisztika semmire se jó. Ha minket igazol, akkor persze már teljesen más a helyzet, akkor teljesen korrekt tudomány.
Az Európa egyik legismertebb közösségi rádiója meg a lentebb általam említett nagyképűség mintapéldája. Persze, annak hihető, aki nem járt még külföldön. A Simli Show együttes egyik régi poénját idézve: "határainkon belül világhírű".
Mellesleg szerintem nem kell aggódni: ha nem nyer a Tilos, a műsorkészítők legfeljebb átmennek a Pesti Est Rádióhoz (98,6 MHz), nagyjából ugyanaz a szubkultúra.
Ja, azt tudtátok, hogy a Rádió C (nekem cigány rádió, a magyarban olyan szó nincs, hogy roma, a németeket se hívjuk deutschoknak, vagy az olaszokat italianoknak/italianaknak, az angolokat englisheknek, a szlovákokat és szlovéneket szlovénszkóknak, az oroszokat ruszkiknak ugyan néha igen, de annak elég pejoratív értelme van - itt miért tennénk kivételt?) is a Tilos egyik főmuftija, Németh Vladimir nevéhez fűződik?
lertov:
Ha megnyugtat, a Civilnél és a Fiksznél is ingyen dolgoznak az emberek, vagy az írott sajtóban a Rockinformnál például. A mohóságon nem anyagi mohóságot értett szerintem senki. Mellesleg mi - műsorkészítők/műsorvezetők/szerkesztők - nem haragszunk egymásra, bár kétségtelen, a Tilosnak az a húzása sokaknak rosszul esett, hogy nem akart velünk közösködni tovább, emiatt nem mondom, hogy nem bújkál bennünk némi káröröm, de mi is azt gondoljuk, hogy ők lennének azok - a Civil/Fikszen kívül -, akik megérdemeltek volna egy frekvenciát.
Csak mellesleg érdekelne, hogy ki az, aki szerint van annyi cigány (származású) műsorkészítő vagy arra alkalmas és hajlandó (ingyen!) amatőr, hogy kitöltsenek egy 24 órás rádióműsort színvonalas adásokkal. Nem mondom, hogy nincs néhány, a Fikszben volt is pár műsoruk, valóban jók voltak, de ki tudnának tölteni mondjuk - nagy jóindulattal - napi 5 órát. Mi lesz a többi 19-cel? (Tudtommal Amerikában, ahol aztán adnak a faji egyenjogúságra, nincs tisztán néger vagy indián rádió.)
A "keresztény Mária Rádió" esetében meg az érdekel, hogy ki akar napi 24 órában átszellemült ájtatosságokat hallani? Már az ötlet is elég bizarr.
Talán megint be kellene kapcsolnod néha a rádiót, kedves Szopi. Reggel. Vagy este. Hétköznap. Vagy hétvégén. Ahogy régen, most is vannak gyengébb napok. És szenzációsak. Még olyan napokon is, amire nem számít a kedves csalósott, kiábrándult hallgató. Feltűnően divatos dolog mostanában lesajnálni a hanyatló Tilost. Főleg s/m kiválása óta. Néha jogos. Többnyire nem, szerintem. Be kell telefonálni, írni kell nekik. Hogy legyen jobb megint. Igaz ez nem olyan kényelmes dolog, mint berakni az "egyik jól bejáratott 'reggeli cd'-met". Szerintem.
Különben ez az egész frekvencia sztori nem néhány műsor színvonaláról szól. Szerintem. Ugye legalább ezt nem vitatod?
JaJaJa
Hát nem vagyok programozó, DE a Form működik, megkapom emilbe, azután Copy - Paste és mindezután FTP. Szóval nehézkes, de FRISSÜL.
(Ha akad CGI bajnok köztetek írjon)
Egész kiegyensúlyozott lett ez a Topic. A Civilre és a Fikszre való értelmetlen mocskolódás alábbhagyott. Érdemes újra elovasni Manu Chao topictárs utolsó hozzászólását, valójában Ő írja le mi is itt a dörgés.
Lehet, hogy figyelmetlen voltam, de nem találkoztam a TILOS és a CIVIL autentikus képviselőinek hozzászólásával. Csékádár a FIKSZ-ből megnyilatkozott, és nagyjából mindenben igaza is volt, de továbbra is várom, mit szól a javaslatomhoz, ti. biztosítsanak reggel héttől délelőtt tízig átmenetileg műsoridőt a TILOS-nak. És mit szól ehhez a TILOS és a CIVIL?
Mi lenne ha korrekten megszólalnának. Ha a TILOS választ adna ITT arra a kérdésre, miért akarta 24 órás műszakban kinyomni a másik két rádiót, amikor a leghallgatottabb - késő esti, és főként a reggeli-koradélelőtti - órákban adtak. Itt érvek is elhangzottak, és illik válaszolni.
Én úgy tekintem, ha a prominens képviselők nem szólalnak meg, akkor van valami titkolnivalójuk. Miért mi tépjük itt rojtosra a billentyűinket? Csékádár vagy a jelenlegi főszerkesztő is újra ellátogathatna, és nem ártana, ha mindehárom rádió prominensei megnyilvánulnának. Azt hiszem érdeklődve olvasná őket mindenki és végképp megszünne az általam FTC B-szektorra jellemző 'érvrendszer'.
Most akkor vállaljátok a csörtét, ILLETÉKESEK? Vagy lehlet, hogy nincs is egymással semmi problémátlok?
Engem nagyon érdekelne, hogy a közösségi rádiók a hallgatókért vannak, vagy önmagukért.
Itt vannak a hallgatók és egymást rugdalják, tékvándóznak.
Szóval hölgyeim és uraim! Jönnek?
sajna, ahogy allnak a dolgok, es ahogy a pesszimizmus kezd erosodni bennem a kulonbozo esemenyek hatasara, egyre inkabb hitem vesztem abban hogy a tilos megnyerheti a 88-at...
egy biztos. ha a tilosnak nem lesz frekvenciaja, sokan fognak az utcara menni.