Befejeződött az APEH vizsgálat.
Azért ez a Guliga nagyon fura alak: Feldmayer az ügyvédje (gondolom, nem olcsón dolgozik), és Gellért Kis Gábor tanácsadója volt (talán ekkor kereste meg a pénzt ügyvédre?).
Szóval az APEH nem fogja lesitteltetni az egyházmegyét.
(Bár a pénzt szvsz valóban ki kell csengetniük: sajnos az ő nevükben vették föl, akik pedig adták úgy adták, esélyük nem volt, hogy meggyőződjenek a csalásról hiszen a pecsétet a pléhlábos jogosan használta. A püspöki karnak kellene a szabályokat megváltoztatni, ha attól fél, hogy más mszp tanácsadók is paposkodnak még. Ilyen plébánosi önkny szinte évenként megesik: volt, aki a plébániát adta el mulatónak. Polgári pert meg indithatnak Guliga ellen, amit meg is kell tenni, mert azért nehéz élete lesz, hogy bármi suskát kap, annak nagy részét majd levonják.)
Fizetnie kell a plébániának
Megfellebbezhetetlen ítélet a csaló csabai katolikus pap ügyében
A békéscsabai katolikus plébániának kamatokkal együtt mintegy 50 millió forintot kell visszafizetnie annak a 28 hitelezőnek, akik a korábbi plébános, Guliga György ténykedése alatt nyújtottak kölcsönt az egyháznak, ám a pénzt nem kapták vissza döntött a Legfelsőbb Bíróság keddi felülvizsgálati eljárásában.
Az ítélethirdetést követően Gyulay Endre megyés püspök újságíróknak elmondta, hogy a plébániának, illetve az azt felügyelő szeged-csanádi püspökségnek nincs miből fizetnie.
és mint tudjuk, a pispekúr igen lazán
értelmezi a törvényt.
Jó szaftos, törvényekkel megspékelt, de érdemi információt eddig nem tartalmazott:
Patmore válasz erre | adatok | e-mail 2000-01-26 14:56:34 (60)
Ma reggel nyilatkozott Gyulay a TV1-en.
A "b-kassza" néhány ezer forintos, nem elszámolható költségek kifizetésére való. A békéscsabai plébánosnak az építési költségek "b-kasszá"ból történő rendezésére egyházi felhatalmazása nem volt.
A közelmúltban az illető plébánia zűrös pénzügyeit az Egyház megbízásából is vizsgálták, ott mindent rendben találtak, mert előlük is eldugták a szóban forgó kasszát. p.
Ez innentől két ügy, a néhány ezer Ft-os "b-kasszá"k ügye és a békéscsabai plébános magánakciója. p."
Elnézést kérek Patmoretól a javításért, Guliga Urat püspöke megfosztotta papi jogaitól, tehát magánembernek minősül!
További érdemi információ volt HJM (74) számú linkje, ahol megdöbbenéssel fedeztem fel dr. Feldmayer Úr nevét, perbeli szerepét!
Speaker (76) véleményéből egyet hiányolok: Gyulay püspök Úr egyenes kiállásáról nem írt, pedig ez a legmeglepőbb: nem lapít, nem bujkál, kiállt, ahogyan ez ebben az országban nem szokás: Itt vagyok, ezt és ezt tettem!
Január 26.-án pedig már ismert volt az MTI-ben közreadott nyilatkozata a püspök Úrnak!
Előzékeny Gézától (79) elnézést kérek, de azt teszem, hogy elolvasás után azonnal írok, és 2000-02-09 előtt nem olvastam el, szándékosan, hogy legyen rálátásom! Korrekt véleménye van!
Pindiy (83) megjegyzése is kezd érdemi lenni!
Végre egy becsülendő adat, örülök, hogy Zénó (91) nem a Blikkre hivatkozik! A Magyar Hírlap is lehet korrekt! Ez már újsághír, akkor is, ha csak egy, de autentikus hírforrásra hivatkozik!
McNeal asztaltársunk kissé alultájékozott (95) beírása alapján, illene könyvet olvasni, televíziót nézni, mert van ilyen észrevétel! Én csak a szomszéd nénitől tudom, meg láttam is!
Antisystemnek (97) köszönetem, mint a fedőnév /nickname helyett ezentúl ezt a szót használom!/ birtokosa! Egyetértek véleményével!
Soltika (100) nem olvasta el az MTI közleményt, nem először!
Kedves Zénó (102)! Ki nevezte el annak, mert nem voltunk ott a keresztelőn!
Egyébként is: Tonhauser László valami hasonló fogalomról írt könyvében: Vatikáni kassza= Isten fizesse meg! Vegyük nyelvi találékonyságnak mindkettőt!
HJM (106) idepasszolása korrekt, ezúttal a Népszabadságé az érdem!
Ilike(1079 példája nem egészen pontos, hasonló a parlamentünkben már előfordult, mindig a helyi szabályozást kell figyelembe venni!
Eomer(108) nem olvasta Zénó (91) passzolását!
Kedves Zénó! A (109) alatt passzolt adótörvény és a beírás tartalma ellentmondó!
orang ulu (112) bejegyzése téves, ehhez a lenyúláshoz még Lovas Istvánnak sincs köze, mert ebben a magyarok nem illetékesek! /ld. ott/
Korovioff (115) bejegyzésénél kezd derengeni, de medwe (177) bejegyzésig nem látok mást, csak azt, hogy a tisztelt hozzászólók egy része olyan eszközt használ, mint amilyent a lóra szoktak tenni, hogy csőlátása legyen!
A korrekt tényeket közlő asztaltársak segítségét köszönöm, most megyek újságot olvasni!
Sajnos, a többi is érthetetlen, és érdemi információt valóban az APEH-vizsgálat után várok. Találgatni lehet, de mi a vád, mert egyelőre csak egy feljelentés van, Gyulay Úré!
Lopnak a reformátusok is, mi ebben a meglepő ?
Azért a katolikus Gyulai Endre sokkal becsületesebb volt mivel az egészet csak szépitgette és APEH vizsgálatot kért.
A pofátlanság az egészben az hogy a Császár-Biró magát törvény felettinek tartja és az iskolának a 700 tanuló után járó fejpénzt törvénytelenül lenyúlja !
Ebben az országban úgy néz ki hogy a törvény csak a köznépre vonatkozik.
Hogyne tarozna szorosan ide? De még mennyire, hogy idetartozik.
Nekem különösen ez a kis színes tetszik a dologból: "Az agrárium új, január óta hivatalban levô református lelkész fôigazgatója egyenesen úgy véli: református egyház mint jogi intézmény nem is létezik. A helyi presbitérium jóváhagyásával a december elején menesztett "civil" fôigazgató helyére kinevezett volt vallástanár határozottan állítja, hogy az iskola átadásáról szóló önkormányzati dokumentum szövegét nem szabad szó szerint értelmezni. Az abban szereplô "református egyház", amely elvileg tvette a halásztelki önkormányzattól az iskola fenntartását, "nincs, nem létezik"."
:-DDDD
Hiába, no: "Urrrak a papok, urrak a papok..."
:-((
"Ránk nem vonatkoznak a törvények, mi egyház vagyunk"
Tízmilliókkal nem tud elszámolni a halásztelki református lelkész
Nem tud elszámolni az állami támogatással a halásztelki református lelkész, aki egyúttal egy helyi oktatási intézmény, a Református Agrárium a vezetôje is. Elbocsátotta azokat a vezetôket, akik megpróbálták megakadályozni milliók elfolyását. A lelkész válasza: "Ránk nem vonatkoznak az állami törvények, mi egyház vagyunk."
Látom ennyi ment át a két füled közti légüres téren.
Speciel úgy, ahogy egy csurka, meg egy tordeanu nagy magyar vezírek. És ahogy te még mindig számolgathatod itt az agysejtjeidet: 1-2, 1-2, 1-2, csak bele ne zavarodj a számolásba.:))
Most már tudom mit érzett Galilei amikor egyházfiakkal vitázott. Érvek a hit ellen, teljesen reménytelen Veled jogi és észérvek alapján vitázni.
HA már nagyon nem tudod mit írjál,akkor inkább nem válaszolsz, elegáns módszer.
Többen lemásolták Neked a jogszabályokat ,az egyházra vonatkozó részek feketén-fehéren kiolvashatók belőle.
"dolog jogi oldala ennél még sokkal bizonytalanabb, olyan értelemben, hogy az egyház pénzügyeire vonatkozó szabályok nem közismertek. "
Viszont ez egyházi és más kifizetések adókötelezettsége megtalálható az SZJA törvényben. Úgy tűnik Te fölé helyezed az egyházi általad sem ismert belső szabályokat a világi törvényeknek.
Azt nem tételezem fel, hogy az idézett törvényszövegeket nem érted, vagy tévedek?
1. Senki nem tagadta, hogy a B-kasszák működnek, abba be- és onnan kifolynak a pénzek. Idekerülnek a perselypénzek, adományok.
2. Senki sem tagadta, hogy ezt a püspökség rendelte el és ellenőrzi, mint az adományok belső könyvelését.
3. És azt sem tagadta senki, hogy ebből olyan kifizetések is történtek, amik adó és járulék-kötelesek.
Legfeljebb az összegek változtak 1-2től 50 ezer forintig, de ez természetes.
Nem kellene olyanon vitatkozni, amit Te is tudsz, Korovioff. Mert mondom, szerintem messze nem ez a lényeg.
Kedves GLászló,
javíts ki, de mintha a Püspöki Kar sajtótájékoztatón cáfolta volna, hogy törvénysérto intézményt üzemeltet. Én azért fenntartom a jogi aggályaimat az egyházat ért támadással kapcsolatban, bár persze nem szívesen támogatnák semmilyen jogsértést.
Tévedsz, tökéletesen biztos vagyok az erkölcsi ítéletemben ez ügyben, legfeljebb nem írom le - ahogy említettem volt.
És jogi értelemben sem lehetnek kétségeink: a B-kasszának nevezett intézmény minimum ÁFA és járulék-szabályokat, törvényeket sért.
Azért nevezem intézménynek a B-kasszát, mert nem az általad említett falusi kezdeményezésről van szó, hanem a magyarországi katolikus egyház vezetői által elrendelt intézményes ... hmmm... törvényszegésről.
És nem hiszem, hogy megalapozatlan a gyanúm, ha feltételezem, hogy az adományok kezelése nem kizárólag a katolikus egyháznál megy ilyenformán... Hogy most ez bukott ki?
Kedves GLászló,
úgy látom, a dolog erkölcsi részében bizonytalan vagy. Én arra szerettem volna felhívni a társaság figyelmér, hogy a dolog jogi oldala ennél még sokkal bizonytalanabb, olyan értelemben, hogy az egyház pénzügyeire vonatkozó szabályok nem közismertek. Pláne olyanok közt, akiknek semmi közük az egyházhoz. Mégpedig az egyház és az állam szétválasztása okán. Úgyhogy a reakciók jelentos része elsietett és tendenciózus volt.