Így van, Detroit Penske szerelemgyereke, amíg ott van verseny addig Michigan kb. soha nem tér vissza.
Ezért fontos hogy legyen Texas, még Fontana és Pocono ami nagyon hiányzik, de előbbi szétb.sszák valószínűleg Pocono meg hát eléggé mostohagyerek lett sajnos.
Ez egy jó térkép, az IndyCar célja sokáig volt az, hogy eljusson a keleti partra, ez Watkins Glen-nel volt meg legutóbb, próbálkozások voltak Bostonnal, Loudonnal ezek befuccsoltak.
WG-ben sem volt olyan promóter, aki akart sikeres IndyCar versenyt, a pályát a széria bérelte, nem volt főszponzor és kb. 5000-es volt a helyszíni nézettség, kb. erre emkékszem.
Ezekhez az oválokhoz promóter is kell, az meg nincs.
Mert a pályát ki lehet bérelni, pénzért, de akkor minden másért is a széria felel.
Penske bár kiszállt a pályabizniszből (kiv. IMS), van promóteri cége, ők csinálják Detroitot.
Nyilván akár csinálhatnának oválversenyeket is, persze, de ott van Iowa és Gateway példája, hogy megfelelő promóterrel és vízióval igenis lehet jól kinéző, a lelátókra nézőket vonzó eseményt szervezni.
Lehet Texasnak is jót tesz a szünet, újratervezés, egyéb. Milwuakee is azért tér vissza, mert a pálya tulaja, az állam kormányzója és a széria közös nevezőre jutott, van vízió, szándék és pénz, hogy szervezzenek egy sikeres versenyhétvégét. A semmiből ezek a lehetőségek nem teremnek meg, a széria sikerét akaró és pénzzel rendelkező befeketetőkre, promóterekre és szponzorokra van szükség. Ezeket fel kell kutatni, meg kell nyerni az ügynek.
Szóval az általad felsorolt oválok esetén a fentiekből semmi nem teljesül azon túl, hogy LÉTEZNEK fizikai állapotukban.
"Poconóban Wickens lebénult, Wilson meghalt. Biztos maradni kellett volna még egy kicsit, hátha bővül a lista!"
Mindkettő, de főleg Wilson esete bárhol megtörténhetett volna (de Wickensé is min. még pl. az Indy 500-on, lévén, hogy ez a baleset ugye a pálya Indy-t mintázó kanyarjában történt) és ezt te is tudod. (Meg tudtommal pl. Dixon, Power és Pagenaud is tudta, akik 2019-ben, egy sajttájon megvédték a pálya biztonságát.)
"Michigannel szerintem az a baj hogy túl közel van Detroit, nem bírna el a térség két versenyt"
Hát amilyen nyomi lett úgyis az az új detroiti vonalvezetés, legalább egy vetésforgós megoldást akkor is mindenképp megérdemelne Michigan is. (Meg amúgy hamár jövő évi naptár és a valóság, ezzel az erővel akkor egy évben Road America és Milwaukee is nem lesz sok? És a tetejébe ezek még közelebb vannak egymáshoz.)
O'Wardnak egy darab rajongója nincs Mexikóban. Texasra is kampányolt hogy jöjjenek a rajongói el is jött az a 10-15 ember csak azzal nem lehet eladni egy versenyt eladni. Canapino szezon előtt ment pár demokört egy IndyCarral Argentinában és 25-30 ezer ember ment el megnézni.
Poconóban Wickens lebénult, Wilson meghalt. Biztos maradni kellett volna még egy kicsit, hátha bővül a lista!
Michigannel szerintem az a baj hogy túl közel van Detroit, nem bírna el a térség két versenyt (ahogy a MotoGP-ben is beszakadt Brno nézőszáma miután lett futam a Red Bull Ringen is).
"tényleg érdeklődésképpen, az olyan ovál pályák, mint kentucky, chicagoland, homestead miami, kansas (úgy tudom, ezeken nem, vagy csak ritkén vannak NASCAR versenyek) miért nem jöhetnek szóba? esetleg pikes peak oval?"
Poconoról is akkor mentek el amikor már épp kezdett volna felfutni. Nagy üzleti zsenik ezek :D
De én pl. azt sem értem hogy miért nem lehetne mondjuk Michigan-be is visszamenni végre, hogy a sebességfanatikusoknak legyen az Indy mellett legalább még egy igazán "combos" ovál is a naptárban, ne csak ilyen Milwaukee/Iowa féle, alapvetően road konfigos leszorítőerőt igénylő hurkatöltők. (Lassan 1997 végére érek, abban az évben pl. Michiganben és Fontanában is rendeztek versenyt!)
Na de sebaj, így legalább akkor jövőre se kell sok IC-t néznem, úgyis nagyon el vagyok maradva filmek terén is :D
A T1-nél, a Sunset Bendnél jobb kifékezési pont nem kell, aztán az első szektor a Dreamboat-Work out-Scream kanyarokkal meg veszett gyors, és a Demon-Devil-Diablo és a First/Second/Bad Attitude is kifejezetten izgalmas kanyarkombinációk, de a Fast-Faster-Gotcha-Mabey is nagyon technikás ahogy fokozatosan, és mindinkább meg kell fékezni az autót az egyre kisebb sugarú kanyarok miatt.
És ha már nem is 1x jó volt pl. az ARCA-nak, a WSBK-nak, az ALMS-nak és a MotoAmericának is, akkor az IC-nek is miért ne lehetne az?
És még Salt Lake City is csak egy köpésnyire van.
Az egyedüli probléma az egésszel hogy a jelenlegi üzemeltetőnek köszönhetően egy ideje inkább már csak autótesztekre, pályanapokra és pilótaképzésre használják. Pl. jelenleg lelátói sincsenek, dehát azokból meddig tartana felhúzni ismét egy párat, ha az IC igazán akarná ezt a helyszínt és egy komoly üzleti tervvel állna az Mitime/Geely elé.
Persze tudom hogy valszeg ebből se lesz már soha semmi, pedig tényleg, én úgy gondolom hogy lenne benne fantázia. (Sztem legalább annyi mint pl. Nashville-ben, ill. biztos több mint pl. Barberben, ahol még nézőszámnak is nehéz nevezni azt a néhány erdőben sátorozó, a verseny alatt is épp piknikező, barbecue-t sütögető lakókocsis családot.)
Érdekes az is hogy egy Canapino miatt nyomják Argentínàt de O'Ward-ot nézve eszükbe se jut Mexikóban futamot rendezni pedig anno Fernandez idején 2002-ben 2 versenyt is rendeztek és szuper pályákon. Évadnyitó és évadzáró volt.
Rasmussen volt a gyorsabb, de nem csak ez alapján választanak Carpenterék...döntés hamarosan...
De Vries meg közben visszament a Formula E-be...viszont Lawson csak teszterke lesz jövőre a F1-ben, szóval igazán átjöhetne versenyezni a tengerentúlra.
Egyetértek...Nekem is tele a hócipőm azzal, hogy mindenféle más sporteseményekhez (meg nem sporteseményekhez) igazítgatják folyamatosan a naptárat (mint valami huszadrangú csicskaszéria). Szerintem minimum 20-22 verseny kellene (közte minimum 7-8 ovállal), a duplaversenyek felejtősek, és simán lehetne 1-1 verseny Kanada mellett Mexikóban, Dél-Amerikában (Argentína vagy Brazília) + Japánban és Ausztráliában. Ja és persze február végétől minimum nov. közepéig tarthatna a szezon.
Watkins Glen volt pár éve, két év után kimúlt, gondolom nem ok nélkül (azt nem tudom hogy ki volt a ludas, az IC vagy a promóter vagy csak szimplán nem működött).
Richmond jött volna ha a covid nem mossa el 2020-at, utána nem tudom miért nem tértek vissza mégis.
Abban egyetértek hogy a keleti parton is jól mutatna egy-két verseny.
továbbra is az a véleményem, hogy az IndyCarnak a más szériákhioz, sportokhoz való igazodás helyett sokkal önálóbb stratégiával kellene fellépnie. ez a letolt gatyás hozzáállás soha nem hoz áttörést.
Ez azért rizikós, mert az IC is pénzből működik és letolt gatyával létezni még mindig jobb mint önállóan elbukni. A WTCC is bátran felvállalta a TC1-et ahelyett hogy letolt gatyával a TCR koncepció felé indultak volna, aztán láttuk hogy melyikben volt végül a nagyobb jövő.
Azon agyaltam hogy egyáltalán van bármi középen? Kb semmi, a CART-nak és a Champ Carnak volt Denverben futama, Kansas még tud javítani, de szerintem arrafelé se épkézláb pálya, se elég ember nincs hozzá hogy bármi megéljen.
Múltkor láttam egy térképet az IC futamok helyszíneiről, szinte csak a keleti és a nyugati parton vannak futamok. Jó, tudom, ott él a lakosság nagyobbik része, de akkor is érdekes volt ezt térképen látni.
akárhogy is, az IndyCar naptárral és versenyhelyszíneivel kapcsolatos legfőbb problémákat most sem sikerült orvosolni.
nevetségesen hosszú a holtszezon
a szezon elején elképesztően hosszú idő telik el két verseny között
érdekes ovál pályák hiánya (a milwaukee-i és iowai duplahétvége nyilvánvaló kényszermegoldás)
tényleg érdeklődésképpen, az olyan ovál pályák, mint kentucky, chicagoland, homestead miami, kansas (úgy tudom, ezeken nem, vagy csak ritkén vannak NASCAR versenyek) miért nem jöhetnek szóba? esetleg pikes peak oval?
de ha már az ovál pályák megszerzése ennyire körülményes, miért nem próbálkoznak a keleti parti klasszikus versenypályákkal? miért nincs Sebring, Watkins Glen, miért nincs Road Atlanta, vagy Virginia?
továbbra is az a véleményem, hogy az IndyCarnak a más szériákhioz, sportokhoz való igazodás helyett sokkal önálóbb stratégiával kellene fellépnie. ez a letolt gatyás hozzáállás soha nem hoz áttörést.
persze, ha nem ez a cél, akkor nem szóltam semmit.
Ez nem szarkavarás, hanem érvényesítik a saját érdekeiket.
A NASCAR jogosan akarja áthozni tavaszra a versenyét, mert a szeptemberi hőségben nem kényelmes a nézőknek.
A TMS szempontjából pedig érthető, hogy első körtben a NASCAR szempontjainak akar megfelelni, hiszen a NASCAR TV-s szerződései alapján a pályáknak is jár pénz, az IC szerződéseiből viszont nem. Vagyis a TMS közvetlenül profitál egy NASCAR verseny megrendezéséből, míg az IC esetében pusztán a jegyeladásokra és a szponzorokra van hagyatkozva.
Ez pl. egy orvosolandó probléma a következő periódusra nézve, amivel az IC vezetése is tisztában van.
De ehhez a szériának is értékesebbnek kell lennie és remélhetőleg az elmúlt évek növekedése megágyazhat annak, hogy 2025-től több pénzt tudjanak elkérni a közvetítések után, ergo ilyen fronton is javuljon a széria tárgyalási pozíciója. És akkor majd könnyebb lesz alkudozni pl. a TMS-el is.
Azért ebben erősen benne van a Nascar szarkavarása, az NBC és a TMS Nascar párti vezetése is, de az IndyCar is balfasz, hogy nem tudták épkézláb versenyhelyszínnel helyettesíteni Texast, hanem beraktak egy 2. Milwaukee versenyt.
A fura az, hogy Texas-szal elvileg van élő szerződése a szériának, ennek ellenére nem lesz verseny, de az ígéretek szerint 2025-ben visszatér a pálya.
Helyszűke azért is van a naptárban, mert az NBC közvetíti a nyári olimpiát és így három hét kiesik a közvetítési ablakból (mondjuk a Peacockéból nem, de mindegy, nem értem mi akadálya lenne versenyt rendezni ha van egy stream platform kéznél...).
Amúgy Milwaukee visszatérése baromi jó, van benne egy nagy adag nosztalgiafaktor, a duplaverseny pedig nyilván kényszermegoldás, de legalább rendesen tud debütálni a pálya, programból nem lesz hiány.
Szerencsére kiszitálták a nyári versenyt az IMS-ről, ami a NASCAR-ral volt közös, kb. semmi értelme nem volt.
Argentínáról semmi hír, de szerintem exhibition versenyből egy is bőven elég.
A TV-s nézettség valszeg jövőre nem lesz nagyobb, mint idén, vagy ha mégis, az nagy fegyvertény lenne ilyen felosztás mellett.
Viszont azt is újra fogják tárgyalni (mármint a TV-s és a digitális jogokat), kíváncsi vagyok lesz-e végre normális, bárki számára elérhető, fizetős stream opció.
Nem túl.pozitív hogy az Indy500 utàni legrébb óta folyamatosan megrendezésre kerülő versenyt törlik mert nincs dátum. Pár éve Toronto kedvéért a fél naptárat átszervezték. Na mindegy is. Pályák terén elég negatív a tendencia.
Milwaukee bekerült, Texas kikerült a versenynaptárból. Az idény 17 versenyből fog állni, 15 helyszínen, plusz pont nélkül All Star verseny a Thermal Clubban. Iowa és Milwaukee dupla versenyt fog rendezni, szóval készüljünk fel két unalmas szombati versenyre. Közvetítés szempontjából ritka szar lett a leosztás, 9 verseny lesz az NBC-n, plusz az All Star verseny meg az Indy quali két napja, 6 az Usa Networkön, köztük Detroit és Long Beach, és két verseny a Peacockon lesz látható. Szerintem innen az IndyCae 2025-től a CW-vel fog partnerségre lépni. Ja, és áldjuk meg Roger Pensket, aki eladta annak idején az összes oválját a Nascarnak és az ISC-nek, mert így oválpályák terén a széria szopóágon van, és ezért se sikerült ésszerű pótlást találni Texas helyére.
Felröppentek olyan pletykák, hogy a GM nem áll jól a hibrid motor fejleszésével ezért Penske halasztani fogja megint a hibridek debütálás. Jelenleg Hondás belső infók alapjàn szezon közepére tolnák a hibridek bevezetését de valószínűleg abból sem lesz semmi.
Anno a hírek arról szóltak, hogy a 3-as és 4-es kanyarban lettek problémák, repedések az aszfalton, képeket nem találtam.
De állítólag ezek már ki vannak javítva, csak nincs a pályának ez a része használatban. Itt egy videó a tavalyi Hondás rendezvényről, lehet bogarászni, bár itt is az épített részt használták:
Visszakerestem egy 2017-es videót, ahol Sato ment egy kört az akkori győztes Andretti IC autójával, azon kívül hogy nagyon hepehupásnak tűnt az aszfalt nem volt vele gond.
De abban biztos vagyok, hogy egy újraaszfaltozás biztos kellene, ha ide élesben bárki visszajönne versenyezni.
Amúgy a pályát pár éve átnevezték "Mobility Resort Motegi"-re.
Szatyor futott rajta demo köröket pár éve, itt ott fel van enyhény gyűrődve az aszfalt de nem olyan vészes. Valöszínűleg nem lett volna nagy összeg kijavítani csak a Honda egy fillért nem akart már erre költeni.