Hasonló talán a Stowa Bauhaus, Antea és Marine sorozatokban forul elő, illetve a Junghans Bauhaus és a Junkers Bauhaus jut eszembe. Az árak olyanok amilyenek, vékonyabb bukszával a Junkers környékén nézelődnék.
Az innovációk egy része eleve nem sikeres (rossz koncepció, műszaki megoldás, akár öncél is), de mögötte nem csak technikai-műszaki tökélesítés áll, hanem ma már erősen a design vagy a divat is.
Az érthető, hogy az óraipar (márkák) egy része az „ékszeripar” felé tolódott el (ár, presztízs, sznobizmus, divat). De mi van a piaci piramis alja felé? Vagy itt más alakzat domináns (tojás homokóra, stb.)?
Az „olcsósítási” törekvések („eldobható” mechanikus, „nosztalgia”) nem éppen arra utalnak, hogy a gyártók azért „lefelé” is gondolkodnak? A tömegmennyiséget ott lehet eladni, nem a luxus-kategóriában. Illetve a „keleti” gyártók látványos fejlődése (technika, design, „minőség”, ár, mennyiség) nem éppen erre ösztönzi az európaiakat is (pl. Swatch-Omega)?
Például az OFF fényképezőgépek egy jelentős szegmense mára a hagyományos kezelőszervekkel (is) épített, miközben a vázban ott a legújabb innováció.
Vannak hasonló példák az OFF autóiparban is, ahol kényelmi és biztonsági okokból is kellenek a nyomógombok, kézi kapcsolók stb. Kissé furcsa, hogy a mobil használata vezetés közben tilos, de mondjuk egy hőmérséklet-állítást egy képernyő menürendszerében kell keresgélni és nyomkodni…
Azért az is érdekes, hogy a hagyományos analóg kijelzés mennyire megmaradt (bár mindig voltak a mechanikus óráknál is más megoldások). Még az okosórák is igyekeznek sokféle módon ezt követni…
Az biztos, hogy a változások általában nagyon gyorsak lettek, nehéz követni, de „megjósolni” is, mi jöhet még…
Persze, millió más szempont van/lehet, de azért tényszerűen szögezzük le, hogy az olyan innovációk, mint a szilícium elemek alkalmazása, vagy az újabb kísérleti gátszerkezetek bevetése - azok elvileg a pontosság növelésére és/vagy a szervizigény csökkentésére lettek kitalálva.
Ez utóbbi amúgy nem kis nyűg, mert a világ megváltozott, kevés az órás, drága a szakember, és egy tök mezei óra időszakos szervize bizony ma már olyan összeg, amiből sokféle új óra is nyugodtan vásárolható, a szerviz elbliccelése meg soha nem következmények nélküli (mint, ha egy autón szabotálnánk el az olajcseréket - nem rögtön, de annál fájdalmasabban fog visszaütni - ugyanakkor biztosan vissza fog, lehet, hogy a 15-20 ezres olajcsereintervallumú autónkkal akár 70-80 ezret is elmehetünk bármiféle karbantartás nélkül - de végül tönkre fog menni, de teljesen, cseréltethetünk motort, meg még ki tudja, mit).
Emiatt az olcsó mechanikus óra, mint kategória jóformán értelmetlenné és értelmezhetetlenné is vált - függetlenül attól, hogy rizses relációban azért természetesen ma is létezik.
De bárhogy is, ha ezek az innovációk végül nem hozták a tőlük vártakat - akkor nem lehet őket jó szívvel ajánlani.
A mai minőségibb, magasabb kategóriás óraipar pedig egyébként nagyon sok átfedést és hasonlóságot mutat az ékszeriparral - és ragozhatjuk ezt napestik, a pőre valóság az, hogy igen-igen meghatározó hányadban egész egyszerűen a sznobizmus mozgatja. A mindenféle celebeknek, sportolóknak és színészeknek általában halovány gőzük sincs műszaki kérdésekről, fogalmuk sincs, hogy az általuk viselt óra igazándiból hogy is működik és ez nekik miért is jó, vagy nem jó - annyit látnak, hogy az ő köreikben legalább egy ilyet kell villantani egy partin, hogy ne nézzék ki. A drága sportautót is ezért veszik - és mutogatják - nem mert, az tényleg jó meg kényelmes (nem ritkán napi használatra jóformán alkalmatlan, kvázi önveszélyes dolgok ezek, meg is lehet nézni, hányan járnak aztán ezekből a körökből csúnyán, akár végzetesen pórul ilyenekkel, mert ugye ezer lóerő alatt nem autó az autó, miközben százat sem tudnak biztonságosan uralni).
Ezek nem műszaki-szakmai kérdések, miközben valójában ezek határozzák meg manapság leginkább ennek az iparágnak a működését...
Összetett a kérdés, egy oldalról tudom megközeliteni.
Kedvenc sportom az országuti kerékpár. Itt a profiknál, a zokni sulya is számit. Pár éve tűnt fel Richard Mille a szponzorok között.
Mára sokan hordanak verseny közben is, 150-300 e USD-s Millet, csapatszponzorációban RM 67-02-est
32 grammos karórák, TPT kompozit, és 5-ös minöségű titán felhasználásával. Ezek számomra sok mindent nem mondanak, csak olvastam, és következtetek.
NEm tudom-az általatok taglaltak alapján a működést mennyire befolyásolja, de ultrakönnyű.
Az nyilvánvaló, hogy az arab égisz alatt müködö csapatokat támogatja, a közel keleti piac miatt, más tészta, hogy bajt hoz rájuk, 2 világbajnoktól is loptak-söt, fegyveresen raboltak órákat.
Értem, de nem feltétlenül a "pontosság" kérdése a lényeg.
(Elöljáróban, nem műszaki mérnök vagyok, inkább csak ilyesmi iránt is érdeklődő.)
Az világos, hogy a mechanikus szerkezetek nagyjából elérték a lehetőségeik határát, nem lehetnek "versenyképesek" az "atomi/molekuláris" eszközökkel (lásd műszeres analitika, stb).
Kérdés (kiterjesztve másra is, nemcsak az órák világára), hogy az új megoldások/anyagok mennyire jelentenek biztonságosabb működést, kevesebb szervízigény, stb.
Az átlagos felhasználó számára vélhetően ez legalább annyira fontos lehet, mint a külső megjelenés vagy a presztízs (nem kell naponta tölteni, kétévente elemet cserélni, stb.).
Itt is szó volt korábban arról, hogy a mechanikus órák világa elvált a "normálistól" és egyre inkább a "luxus" kategóriába tolódik (gyakran csak a márkapresztízs / sznobizmus és nem a tényleges műszaki tartalom miatt).
Ha valaki mechanikus órát választ tisztában kell lennie azzal, hogy ez általában egyfajta "vállalás" (vigyázunk rá, szervizeltetjük, stb.).
Ugyanakkor érezhetően van egy jelentős mennyiség, ami már nem túl drágán beszerezhető.
Ez nem egyfajta törekvése a gyártóknak, hogy a "mechanikus" piacot is életben tartsák mindenféle "innovációkkal", illetve olcsóbb technológiákkal (pl. Powermatic 80) + nosztalgia (lásd vinyl lemez)? DE a fentiekkel abba az irányba is tolódik a dolog, hogy az "olcsó" mechanikusok kvázi eldobhatók lehetnek, akár műszaki problémák, akár divat okán.
Gondolom, hogy az "időmérésben" még nagyobb kihívás az "okosórák" és magának a mobiltelefóniának a térnyerése. Ez utóbbi amúgy "fojtogatja" a hagyományos fényképezést is...
De ezzel azt is mondod, hogy veszel egy 1-2 ezer eurós, ETA-val szerelt órát, és (ésszerű karbantartással!) örök élet+3nap-ra ki van pipálva az órakérdés. Még szerencse, hogy időnként megtetszik valakinek egy-egy új karóra, máskülönben lehúzhatnák a rolót a gyártók:D
Ezért szerettem amúgy nagyon azt a régi, ütött-kopott skeleton swatchot, azt akkor is érdeklődéssel lehetett figyelni, ha nem érdekelt a pontos idő, aranyos, ahogy a fogaskerekek dolgoznak a mechanikus órákban...
"Világos, hogy a mai techológia még nem tud megfelelő anyagot produkálni, de ez vélhetően csak idő kérdése..."
Valójában semmi baj a technológiával, sőt... A mechanikus lengőrendszerre alapozott időmérők bő évszázaddal ezelőtt elérték fejlettségük csúcsát - már, ami az elérhető pontosságot illeti - és valójában ezek a mindenféle új anyagokkal kísérletező útkeresések már rég nem arról szólnak, hogy ettől egy óra jobb lesz, pusztán arról, hogy "a mi megoldásunk más, eltér a többiekétől, ez KÜLÖNLEGES". Ez inkább marketinges, semmint mérnöki megfontolás.
Az Omega CoAxial nem vált be olyan értelemben, hogy semmivel sem lettek ezek az órák jobbak, sőt, egész konkrétan először sokkal, aztán sok fejlesztés után már csak kevéssel lettek megbízhatatlanabbak... A helyzeti hiba minimalizálása érdekében teljes hosszában változó keresztmetszetű szilícium hajszálrugó egyfelől egy technológiai a bravúr, másfelől egy jól méretezett kompenzációjú hagyományos Novarox-Glucidur stb.. anyagú, Breguet-görbéjű (a tipikus Rolex billegők) rendszerhez képest ha megfeszül, sem tud már lényegesen - vagy egyáltalán - jobb lenni. Vagy legfeljebb a még mérhető - de már nem érezhető-észrevehető mértékben. Miközben ezeknél a hagyományos megoldásoknál a hajszálrugótörés voltaképpen leírhatjuk nyugodtan, hogy ismeretlen jelenség, csak szerelési hibáknál, fizikális-korróziós sérüléseknél fordulhat elő, egyébként soha, szó szerint évszázadok alatt sem. Már egy 250 éves spindlinél sincs soha, de soha hajszálrugótörés - legfeljebb, ha szemmel láthatóan hajlítgatták-megtörték-mellényúltak, vagy megrozsásodott, ilyesmi.
Én abból indulnék ki, hogy már az 1920-as években egy Shortts-féle kettős (zárt burás) csillagászati ingaóra képes volt évi negyed-fél másodperces stabilitással járni (!!!), és mechanikus órával a gyakorlatban ennél érdemben jobbat bizonyítható módon nem lehet csinálni. Ez a technológia elérte, amit ki lehetett hozni belőle, és ha ez kevés - akkor más elven alapuló irányba kell (kellett) elmozdulni - nem véletlen egyébként, hogy ezek a csillagászati ingaórák már bőven a kvarcórák korában is tartották magukat nagyon sokáig (a 70-es évekig világszerte), mert normál esetben még a kvarcóra sem tud ennél jobbat, ezért a már meglévő precíz központi normálórákat nem cserélték ki, ameddig ki nem koptak végleg.
Aki mindenáron betegesen pontosságmániás, az vegyen valami külső atomórás jelforrásra támaszkodó modern időmérőt (GPS, DCF, netes időalapok), aki viszont magáért a mechanikus alkatrészek táncával időt mérő kütyüért szereti a régimódi mechanikus órát, meg az elemtől függetlenségét, tartósságát kedveli - az viszont nem biztos, hogy örülni fog végül egy sűrűbben meghibásodó és sokkal drágábban (sőt, ha a gyártó kilép a képből, esetleg már sehogy sem) javítható megoldásnak. Valahol pont a lényeg vész el - nagyon is virtuális/vélt előnyökért cserébe.
Nem tudom, milyen mostanában a kémiaoktatás (már a fiaim sem sokat kaptak), de mi még emelt óraszámban tanultuk. Így a leírtakat is eléggé a "fejünkbe verték"....
ON
Világos, hogy a mai techológia még nem tud megfelelő anyagot produkálni, de ez vélhetően csak idő kérdése...
Leonardo "kitalálta" az ejtőernőt, de akkor még nem volt hozzá megfelelő anyag, hogy rendesen működjön is...
Réz (esetleg bronz) szalag hajszálrugót elterjedten használtak nagyon gyenge minőségű, olcsó vekkerórákban. Másban nem.
A réz hőtágulási együtthatója eleve több, mint másfélszerese az acélénak, és nem jó a rugalmassága (már a sárgaréznek, mert a vörösréznek jóformán nincs is ilyen tulajdonsága...), nagyon könnyen kifárad és rideg-törik. Nem jó rugóanyag, nem véletlenül már a legkorábbi Huygens-féle legelső hajszálrugó is acélból volt, és általában nem készítenek rézből rugókat. Vannak annak tűnők - egyébként meg könnyen megtéveszthet az is, hogy az acélt lehet kékre, szürkére, de szó szerint aranysárgára vagy bíbor színűre is hő-kezelni (és csak pár 10 fok különbség kell), a karórákon gyakran látható "aranyszínű", de acélból készült mutatók sem aranyozottak, némi gyakorlattal és kísérletezéssel egy lecsiszolt acél mutatót egy borszeszégő lángjánál te magad is ilyen szép szalmasárgává vagy éppen kékké tudsz hőkezelni (a csavarok kékítése, visszakékítése napi gyakorlat nálam is).
És ugye a vasat-acélt nikkellel (jellemzően 38% nikkel, a többi vas) ötvözve készül az Invar, ami meg annyira kicsi hőtágulású, hogy kompenzálni sem kell - hozzá képest meg egy átlagos sárgaréz vekker-billegő 1-2 fok hőmérsékletváltozásra akár egy perces eltéréssel is reagál...
Mintha olyan fotókat láttam volna régebben, hogy a hajszálrugókat sárgarézből (?) csinálják, ami szintén nem mágneseződik fel. Mi szükség volt "feltalálni" egy ennél rosszabb megoldást?
A japánok nem használják egyelőre a szilíciumot hajszálrugó-anyagként, a kínaiak sem, a Seiko néhány GS modellen kísérletezik vele - ennyi. Azok a "japán órások" gyanítom, nem is láttak még ilyen rugót-alkatrészeket használó szerkezetet egyáltalán, legfeljebb olvastak róluk. A svájciak is csak néhány és nem éppen belépő kategóriás óránál alkalmazzák - ugyanakkor az eddigi tapasztalatok inkább negatívak. Sok a probléma, egyes Omega (sőt, Tudor..) werkek megbízhatósága a rugótörések miatt (ami a hagyományos hajszálrugóknál majdhogynem teljesen ismeretlen jelenség) kifejezetten aggályos szinten romlott, miközben a pontosságban elérhető előny inkább elméleti.
Bár mostanában eléggé hektikusan hordom, nem "húzom fel" eléggé...
A szilíciumról annyit, hogy valamelyik nap a feleségem egyik órája miatt "japán" órásokhoz kellett mennem és rákérdeztem, hogy "náluk" mi helyzet és mit gondolnak erről.
Hát, nagyjából sejtelmes mosolygás volt a "válasz"...
Minden mechanikus óraszerkezetre hatással van azért a mágneses tér, csak erősen eltérő mértékben, és a korszerű hajszálrugó-anyagokat nagyon nehéz maradandóan felmágnesezni (a szilícium rugókat elvileg nem is lehet, a gyakorlatban vannak érdekes visszajelzések, és ugye kb: "hadititok" szintje, igazándiból miféle ötvözeteket használnak, meglehet, sokban csak fő, de nem kizárólagos összetevő a szilícium).
De, ha felmágneseződött - maradandóan - az órád, úgyis észre fogod venni, rendszertelen (vagy éppen állandósuló) nagyon erős sietés formájában, extrém szélsőséges esetekben (ilyesmit csak régi, szénacél rugós, acél-réz bimetál billegőküllős klasszikus szerkezetek szoktak tudni) működésképtelenség formájában. Ha ilyen nincs, nem kell lemágnesezni.
Nagyon erős mágneses tér hat a kvarc-szerkezetek léptető-motorjaira is, egy MRI szintű térben megállnak, de utána újra-indulhatnak. Nem jellemző, de létező probléma az alkalmazott állandó mágnesek esetében az, hogy ha pont nagyjából hozzájuk képest fordított polaritású és nagyon erős mágneses térbe kerülnek - akkor olyan szinten meggyengülhet a mágnes, hogy az óra akár működésképtelenné is válhat. Ilyesmi tényleg nem gyakori, de találkoztam már több olyan korai kvarcórával, ahol tényleg az volt a gond, hogy az állandó mágnes egyszerűen kigyengült, és a léptető-motor már akadozott.
Maga az álladó mágnes is úgy hozható létre, hogy a ferromágneses anyagot (általában a Curie-pontja fölé melegítve) nagyon erős állandó mágneses térbe helyezik, majd lehűtik, és az összes mágneses domén beáll egy irányba.
Egy ETA 2824-2 (top grade, acél tokozás, üveg hátlap) szerkezet mennyire bírja a mágneses tereket (persze nem MRI-szintre gondolok)?
Igyekszem távol tartani a "delejes" dolgoktól (nagy hangszórók, elektromos eszközök transzformátorai, stb.), de néha nem sikeról. Például a napokban sikerült rátenni vagy 20 másodpercre egy tabletet, aminek mágneses záródású tokja van.
Érdemes ezzel foglalkozni, időnként elvinni demagnetizáltatni? Egyáltalán mik a jelek, ha gond van?
Sziasztok! Már több mint 5 éve használom a Longines VHP karórámat, teljes megelégedéssel – pontos, megbízható, imádom. Most viszont úgy döntöttem, hogy beruházok, és szeretnék venni magamnak egy mechanikus órát 1500 euróig.
Számomra fontos, hogy évente legalább kétszer megyünk nyaralni, és szeretném, ha biztosan vízálló lenne, tehát bátran bele lehessen menni a tengerbe — legalább 300 m, de inkább 600 m vízállósággal.
Kinéztem magamnak egy Longines Conquest 41 mm-es modellt, de nem tudom, hogy van-e ettől jobb alternatíva ebben az árkategóriában, különösen ilyen vízállósági igénnyel.
Ebben az árkategóriában szerintetek melyik a legjobb vétel/„best value”, és ti melyik modellt ajánlanátok hosszú távra (mindennapi hordásra és nyaraláshoz)? Előre is köszi a tippeket! ⌚🙂
Sziasztok, lehet, hogy volt már, de kérdezem akkor is, hogy nektek mennyire tetszik az új Planet Ocean? Nekem nem különösebben. Lehet, hogy mindenáron akartak valami "nagyonújat", de szerintem furcsák az arányok, a fémszíj kimondottan bazári, a tok és a szíj illesztése is furcsa. A három szín is megriasztott, tolakodó még a fekete is, eltűnt az elegancia. Felesleges, de nekem hiányzik a héliumszelep is, mondjuk nem az előző verzió kúposa, hanem a hagyományos. A legszebbnek még mindig a Daniel Craig-éra lenti modelljét tartom, bánom, hogy eladtam anno.
