A forró, aszályos nyarakon a szú gyorsabban szaporodik, a fenyő pedig kevésbé képes gyantát termelni - rendesen ezzel védekezik a szútámadás ellen.
Az elszáradt erdőket előbb-utóbb kitermelik, és telepítenek a helyére valami oda illő lombos fát, vagy vegyes lombos-tűlevelű erdőt.
Időnként a még nagyjából egészséges fákat is kitermelik, hogy a távolabbi, nem fertőzött erdőket megvédjék (a szú viszonylag kis távolságot képes megtenni).
Nagyon vártam már ezt a megmérettetést! Nekem ez volt a kedvenc túrám, mesés erdőkben, csodás kilátásokban gyönyörködhet az ide ellátogató (gondoltam én, mivel már jó párszor voltam ezen a csodás vidéken).
Előszó: Borzasztóan sajnálom.. Nagyon rossz volt látni hogy az egykor mesés fenyveseiről híres régiónak egyszerűen nyoma veszett. Vagy viharkár, vagy fakitermelés, nem tudom, de a túrának nem volt olyan pillanata hogy ne lássam a teljesen tönkrement erdőket. Szívszorító látvány volt, az egykori kedvenc túrámnak, a mesés erdeiről híres vidéknek a totális pusztulását látni. Ráadásul rengeteg jelzett turistaúton is ott hevernek a teljesen kidőlt fák, és a hatalmas gépjárművek örök életre ott maradó nyomai. Egyszerűen fájt.. Nagyon..
Na de induljunk neki.. Csütörtök reggel vonatoztunk Zolival a rajtba. Kolínban 2 óra várakozás várt ránk, majd autóbuszos pótlással megspékelt vonatozás következett. Jó 10 óra utazás után megfáradva érkezünk Novy Bor-ba, ahol a rajtnak nyoma sincs, ugyanis még jó 3 óránk volt a kezdésig. A vasútállomáson található kis vendéglátó egységbe helyezzük magunkat, ahol szerencsénk volt, mert az utolsó 2 helyre pont lecsaptunk. Sokan vannak, ugyanis hamarosan egy reggae buli készülődik fellépőkkel. Megvacsorázok, majd kezdetét veszi a buli. Kifejezetten jó együttest hívtak, élvezzük mi is a zenét. 23:15-kor van tömegrajt, 22 órakor mi is kikászálódunk, de még élveztem volna a muzsikát. 1 óránk van még, kényelmesen összepakolunk, depós cuccot célba küldetjük, és bízunk benne hogy sikeres teljesítőként viszont is láthatjuk. Jönnek sorban az ismerőseim, Jaro megölel minket, és az elmaradhatatlan pálinkájával kínál :) Beszélgetek kicsit Milan Mikulásek-kel, egész jól megy az angol. Az eső sajnos elég markánsan esik, de szerencsére mire eldördül a rajt, már abbahagyja. Nincs hideg, de az ég végig felhős marad.
23:15-kor Olaf beszéde után megindulunk. Szép óvatosan kocogunk, majd a település végén gyaloglásra váltunk, ugyanis az első megmászandó hegy a Klíc 759 m-es magaslata következik. Szerencsére kellemes szerpentinben visz föl az út. Az oda-visszán találkozunk a már lefele futókkal is. Fent csodás panoráma fogad, kicsit kifújom magam amíg Zolira várok. Lefele jól lehetne haladni, de Zoli óvatoskodik, végülis még a túra elején vagyunk. A Havraní Skaly sziklája következik. A sziklába vájt lépcsősoron jutunk fel utunk következő ellenőrző és kilátópontjára. Különböző színű filcekkel X-elgetünk a papírra, amit a főszervező kőkeményen át is néz a célban. Az Ortel 554 m-es csúcsa jön, itt is van egy kis oda-vissza, köszöntöm a már visszafele jövőket. A kilátás innen is csodás, bízom benne hogy nem csak éjszaka lesznek ilyen szép pontok. Lefele indulva meglepetésemre szinte a mezőnyzárók jönnek. Tény és való hogy elég lassan haladunk, Zolinak az első éjszaka szinte végig holtpontja volt, nagyon nehezen jött ki belőle. 20 km-nél Svojkov település szélén volt az első frissítőpont, ahol a 4-es átlagot épphogy súroltuk, de sebaj, idő van bőven. Itt finom meleg leves várt minket, amiből még repetáztam is, illetve banán, cola, sajt, sütemények is áldozatul estek. Egon a főszervező sörrel kínál. Mivel nekem nincsen holtpontom nyugodtan megiszom, és szerencsére nem is lett ez után sem gond. Itt egy hosszabb oda-visszán kellett megmásznunk azt, ahol már egyszer lejöttünk. Szép kis kivilágított erdei kápolna mellett haladunk, majd a sziklába vájt lépcsőkön mászunk vissza. Ez szép rész volt. Felérek a Slavícek kilátó és egyben X-elős kontrollpontjára, ahol csodálom a panorámát amíg Zolit várom. Lefele menet lassan kivilágosodik, de még sötétben csodáljuk meg a Na Strázi gyönyörűen kivilágított kilátóját, amibe sajnos nem tudtunk fölmenni, de azért körbejárjuk, mert így is akad panoráma. Elhaladunk egy erdei színház mellett is, ahol látszik hogy szoktak fellépni előadók. A Sloup-i kastélyt elhagyva megszabadulunk fejlámpáinktól, és komótosan haladunk tovább. Utolér Jan Seda, akivel kicsit beszélgetünk, majd Ivana Cahojova is, akivel tök jót dumálgatunk amíg szegény Zoli hátul kómázik. Saját jelzésű úton, immár világosban másszuk meg a Chotovicky vrch 498 m-es csúcsát. Eléggé nem szeretem hegy volt, sziklás kőgörgetegen kellett egyensúlyozni jó darabon át. Zolinak kifejezetten nem tetszett ez a hegy, amit nyomatékosított is :) A Skalicky vrch mászása jött a S- jelzésen. Nem volt túl vészes, szerpentines emelkedő volt, csak elég hosszúnak tűnt. Kilátás sajnos nem nagyon akadt róla. Zolival megeszünk egy banánt, majd a felfrissülés után visszafele Ivanaék csapata jön szembe. Megkérdezem tőle hogy a "vpravo" jobbra vagy balra, mert ezt a kettőt (vlevo, vpravo) mindig keverem. Egy hosszú aszfalton haladunk, Jaro cimborám halad előttem, majd megáll folyadékot vételezni, és én megyek elől. Végre vége az aszfaltnak és a K- jelzésen mászunk egyre jobban fölfelé. Az erdő itt is romokban, nem győzzük átlépkedni a kidőlt fákat. Megérkezett a köd is, ami sajnos sokáig nem is tágít. A K3szög jelzésen térünk ki a Ceská skála kilátópontjára ahol Olaf megviccel bennünket és jó magasra rakja a filctollas kontrollát :) Az oda-vissza részen még pont a végén találkozunk Ivanaékkal a túra során utoljára. A Panská skála gyönyörű andezittufái mellett haladunk el, majd hamarosan ismét frissítőpont következik kb 45 km-nél. Ez mennyei volt, tojásos sajtos szendvicseket pusztítok el ipari mennyiségbe, majd mindenféle egyéb dologra is rávetem magamat nem sajnálva az időt. Zoli is kellemesen megreggelizett és szerencsére úgy látszik ez életet is lehelt bele, mert viszonylag jól haladtunk innentől. Meglátogatjuk a Senovsky vrch csúcsát, majd a rózsaszín filctoll után már Kamenicky Senov településen haladunk keresztül. A következő megmászandó csúcs a Zámecky vrch volt, aminek egy mesés vár állt a tetején. Érdekesség hogy a váron belül építettek egy kilátót, amit megmászva a tetején volt a következő filctollas pont. A kilátás csodás minden irányban, és informatív tábla jelzi hogy merre és mit is látunk éppen. Óvatos kocogással érünk le Ceská Kamenice szélére ahol egy darabig a helyi kis patak mellett visz P- jelzésünk. Egy kis dombon van a kövi pont, meglepetésre ez nem is volt meredek. Megelőzzük a többször kerülgetett házaspárt, akik ügyesen haladtak. Sajnos végül az eredménylistán láttam hogy nem fejezték be. A Pisková vyhlidka kilátópontjáról látszott egy érdekes sziklás hegy. Sejtettük Zolival hogy meg fogjuk mászni, csak a mikor volt a kérdéses. 54 km-nél Horní Prysk településre érve egy szép halastó mellett volt az élő pont egy kis erdei büfében. Egon a főszervező várt minket egy hölgy társaságában. Itt is nagyon finom levest kaptunk, és mivel kint elég hűvös volt, minden korty vérré vált bennünk. Megérkezik a házaspár is, akiket végül itt látunk utoljára a túra során. A vendéglátós látja hogy jókedélyű magyarok vagyunk, és távozáskor ingyen ad nekünk egy nagy big corny müzliszeletet, amit nem vagyunk restek megköszönni. Tovább indulva fázunk rendesen, de még a faluban egy érdekes kis helyre, a Samo-bouda bódéjára leszünk figyelmesek. Bemenvén látjuk hogy ez egy becsületkasszás kis büfé. Lehet itt kávét-teát főzni, mindenféle kis csece-becsét venni/cserélni. Tök jó hogy van ilyen még, de nekünk van most mindenünk. A S- jelzésen kaptatunk fölfele, ahol a Tetreví vrch a következő csúcs. Meglepetésre nem kellett rá felmenni, közvetlen az út szélén volt a kontroll. Na de Olaf, nem ezt szoktuk meg tőled :) A K- jelzésen továbbhaladva a Strední vrch mászása következett, aminek a vége kifejezetten mászós volt. Ez volt az a hegy amit még hamarabb sejtettünk hogy meg fogunk mászni. Hát persze! Egy jelzetlen úton megyünk le a mélybe, ahol messziről hallani a patak erős zubogását. Félünk.. Ugyanis Olaf kitett egy képet hogy a híd leomlott, a P- jelzés járhatatlan lett, és még a térképeken is lezárt út szerepel itt, ugyanis a széles patakon lehetetlen átkelni száraz lábbal. Gyanúnk beigazolódott, megérkeztünk.. Viszont hatalmas szerencsére a vasúti hídon teljesen jól át lehetett menni a túlpartra. Tudta ezt Olaf is, csak beparáztatott minket :) Megkönnyebbülve másszuk meg a Pusty zámek kilátópontját. Zoknit cserélek, mert valamiért a jobb lábam egyik lábujja kifejezetten fáj. Így felemás zoknival haladok tovább, fehér-fekete :) Végül egy szép vízhólyag keletezett rajta, de szerencsére nem nagyon zavart még menet közben. Egy Z-tanösvény jelzésen kellett hamarosan haladni, de nekem valamiért nincsenek jó emlékeim ezekkel a tanösvényekkel errefele, így megnézem a térképen hol is kell letérni a P-ról. Pont jókor lestem meg, ugyanis pár méterrel tovább is haladtunk. Na de ott semmi sem volt.. Azaz ebből a visszairányból egy 1 millió évvel ezelőtti jelzésnek alig kivehető valami volt az. Köszi.. Szegény Milan Mikulásek jön szembe, ő benézte, és elég hosszan tovább ment. Kíváncsi vagyok hányan nézték ezt be.. Amúgy az egész túrán gyönyörűen voltak fényvisszaverők és saját nyilak még a jelzett utakon is sokszor, de hogy pont itt nem.. Érthetetlen. Kiérvén egy kifejezetten forgalmas széles útra az út mellett kell haladnunk jó 500 m-t. Jelzés sehol, de a térkép itt jelzi. Hát ezen a tanösvényen sok mindent nem lehet tanulni, max átértelmezni az élet fontos dolgait amíg nem csap el egy kocsi. Nem csapott el, és leérvén a műútról megint egy elágazás ahol semmi jelzés. Végül jófele megyünk, és jutalmunk a Zlaty vrch gyönyörű andezittufás hegye, ami mellett kivételesen elmegyünk csak. A P- jelzésen utolérjük Milant, és meglepetésünkre a Krizovy buk nevű kis pihenőnél Tajna kontrollába bukkanunk, ami a titkos ellenőrzőpont magyar megfelelője. Ez egyben frissítőpontként is funkcionál, és degeszre eszem magam pl a kolbászból, de mindenféle finomság is található itt. Megtöltöm kulacsom kofolával, majd jókedvűen haladunk tovább. A viharkár/erdőirtás miatt egy elágazásban tanakodunk, de végül a térkép kisegít. A Chribsky vrch 621 m-es csúcsa után már Chribská településen haladunk keresztül, és nem sokkal ezután a Chribské vodopady (vízesés)-nál kell filccel igazolnunk. Szép kis rész ez, nem egy nagy vízesés, de tetszetős. A Plesivec hegy aljára érve Zoli örömködik hogy nem tűnik magasnak, könnyű lesz ez. De amikor az aljáról nézve meglátjuk az Olaf nyilakat egyből visszatérünk a valóságba. Szó szerint toronyiránt kell megmászni a hegyet, út egy szál sem. A tetején megvárom Zolit, és mondom neki hogy máskor ne tegyen ilyen felelőtlen kijelentéseket :) Innentől elkezdett esni az eső, és gyakorlatilag a túra leges-legvégéig ez így is maradt, hol erősebb hol gyengébb kivitelben. Lekoccanunk Rybniste faluba ahol egy kisboltban van a pont. Két kínai figura kérdezi hogy mi legyen a menü. Kolbászt kérünk, és csalamádét kenyérrel. Elsőre nem tűnik tartalmasnak, de egész tűrhetően lehetett a végén vele lakni. Ez egyben élő EP is volt. Kiérvén megint nagyon fázunk, ráadásul az eső is elég intenzíven esik. A köd is ráül a tájra, csak hogy még jobban fázzunk. Itt még a köd nem volt vészes. A Karlová vysina kilátópontjától sajnos már nem nagyon volt kilátás :( Megint tanösvény jelzés következik, már idő előtt térképészkedek. Megint jól döntök, mert a leírás szerint nem egyértelmű melyik ága a helyes, de végül sikeresen döntünk. Ezekkel a tanösvényekkel csak a baj van.. Kezd besötétedni, a második éjszaka elé nézünk lassan. Zolit kicsit meghajtom, mert a Kinského vyhlidka kilátópontját még lámpa nélkül szeretném elérni. Ez sikerül is, sőt a meredek ámde mesés létrán is még lebukdácsolunk a völgybe. Párszáz méter aszfalt, majd jó 2,5 km-en át S- jelzés. Ez volt a cél hogy idáig érjünk el lámpa nélkül, sikerült. Az eső nem kímél minket továbbra sem :( A S- jelzésen elég hosszan haladunk, majd egy meredek kimászást követően a Marie Snezné egykori templománál X-elgetünk. Hamarosan két fejlámpás alak érkezik rossz irányból, de végül meglelték az utat. Ez nekünk pont jól jött. Az egyik Milan volt, a másik pedig Josef Smola aki 1951 (!!)-es születésű és elképesztő teljesítményekre képes a mai napig. Úgy távolodtak tőlünk hogy rossz volt nézni. A Vlcí Hora volt a következő hegyünk, aminek tudtam hogy egy szép kilátó is áll a tetején. Talán már jártam is itt más 100-ason. Kellemetlen emelkedőn érünk föl a hegy tetejére. Na innentől lett igazán hard a túra. Hogy miért? A hegyen átbukva óriási köd keletkezett egy másodperc alatt, gyakorlatilag szó szerint semmit sem lehetett látni. Ezt tetézte az eső és a metsző szél. Most kell nagyon fejben ott lenni, szerencsére fizikailag jól vagyunk. Kiérvén egy rét szélére cseles jobbkanyar a P-on, majd egy stációsor érintése után gyorsan lerongyolunk Brtníky-be, ahol az itiner alapján tudtuk hogy élő pont lesz, bíztunk benne hogy zárt helyen. Szerencsére így is lett, és a sajtkrémes kenyereket gyorsan magamévá tettem. A pontőr nem győzte kenni az újakat. Mindenféle sós és édes dolgokat is magamhoz veszek. Nehezen megy a továbbindulás. Kimenvén csontig hatol a hideg és az eső. A P-jelzést kell követni. Elhagyva a falut nagyon hosszan szántóföldön kell haladni. Jópár elágazás van, a ködtől semmit sem látni, és ha nem lenne a térképes alkalmazásom, akkor soha nem találtunk volna innen ki. Végestelen hosszan haladunk a Hrazeny kilátópontja felé. Aminek örülök hogy Zoli sem kómázik most, tartja az iramot. A kilátópontot végre elérve meredek bokatörős részen óvatoskodunk lefele. Elérjük a S- jelzést, ami végig szintben halad, bele is kocogunk hogy haladjunk. A monotónia miatt rendesen be lehetne fordulni, de szerencsére szépen haladunk. A Z- jelzésen Staré Hrabecí szélét érintve küzdünk tovább. És következik a K30-as pont. A híres K30-as pont... Méteres traktornyomban haladunk fölfele, a sár iszonyat mértékű. Az erdő totálisan megsemmisült, jelzéstől jelzésig megyünk. Itt saját nyilak vannak, de szerencsére nem tévedünk el. Esküszöm teljesen úgy éreztem magam mint ha most Ukrajnában lennék egy totál lebombázott faluban. A katasztrófa szó talán kevés is ide, a többi meg már nem papírra vethető.. Végestelen folyamatos út, a haladási sebesség a minimálisra redukálódott. Nagyon nehezen jön el ez a pont, pedig a cél már csak kb 10 km. A lefelében sincs túl sok kegyelem, alig várom hogy elhagyjuk ezt a borzalmat. Végül a célfaluba érkezünk, Mikulásovice alsó végébe, de a helyett hogy csak besétálnánk aszfalton a célba, még vár ránk a Tanecnice 598 m-es csúcsa. Itt már sokszor jártam más 100-ason, de ez most totál más volt. A K- jelzést megint csak térképpel lehetett megtalálni, majd a lámpám jelzett hogy szinte teljesen lemerült. Zolié is már szar állapotban volt. Megpróbáltam még kihúzni a kilátóig, sikerült. De ez a K- jelzés felfele szintén katasztrófa volt. Emlékszem milyen csodás rész volt ez anno. Most a totális erdőpusztulás lett itt úrrá. Teljesen megsemmisült minden, az utat alig lehetett követni, és egy megváltás volt végre felérni az utolsó pontra ahol a filc teljesen elázott, így fotóval igazoltam, amit Olaf el is kért a célban. Muszáj volt elemet cserélnem, de az eső-szél-köd kombóban nem esett jól, viszont valahogy le kell innen jutni a célba. A K-jelzés másik ága is katasztrófa volt, majd végül saját jelzésen értünk le a megváltó aszfaltra. Hatalmas megkönnyebbülés, innen még egy 1,5 km-t kellett sétálni a célba, ahol 27 óra 36 perc egyhuzamban való menet után átvettük a tényleg megérdemelt oklevelet, és egy csodás érmet.
Kb 3 óra alvás után hazafele vettük az utat, egy jó 3 km-t kellett lesétálni a vasúthoz, majd indult a vonatozás. Mikulásovice - Decín. Átszállás. Decín - Prága. Átszállás. Prága - Budapest. Minden várakozással együtt 8:00-tól 20:20-ig tartott az út. Otthon már nem kellett altatni.
Vegyes érzelmekkel értem haza. A szervezés elsőosztályú volt, egy pár helyen hiányzott azért a fényvisszaverő, vagy jelzés, de kompenzálta a mennyei ellátás. Viszont a tájkép sajnos ezekkel a teljesen megsemmisült erdővel eléggé rontott az összképen. Javított viszont hogy szuper kilátópontokat érintett a túra, gyakorlatilag ami hegy volt mindet megmásztuk :) Függetlenül a kinyírt erdőtől lehetett gyönyörködni, rengeteg pazar kilátással ajándékozott meg a természet, és örömmel vennék részt ismét a rendezvényen. Csak most már nem tudok annyit elvárni a tájtól mint anno :(
Szombat: Teleki 50 km - 1706 m szinttel - 8 óra 32 perc alatt
Vasárnap: Budaörsi Kopárok 20 + 10 km - 1128 m szinttel - 5 óra 15 perc alatt
Teleki 50
A hajnal 3 órás kelés nem esett jól egyáltalán, de aztán valahogy erőt vettem magamon, és a 04:53-kor induló vonaton már ott csücsültem. Hamar megjelent Orsi is, akivel együtt mentünk végül az 50-esen.
Vácon tumultus az egy kocsis BZ-n, majd Drégelynél leszállás, és kis sorban állás után 07:05-kor elindulunk. Őrsi Bálint tart velünk. Hamar bemelegedtünk a Drégely vár mászásakor. Ez után Orsival kis kocogásba váltunk, Bálint le is marad, és sokáig nem is találkozunk. Királyházára érve a tea nagyon forró, vagy 10 percig tart mire megisszuk, de kell az energia, mert jön a P- jelzés a Nagy-Mána gerincen át végig a Csóványosra. A Királyháza utáni patakátkelést Orsi rendesen megszenvedte, de végül sikeres lett a feladat. Nagyon szépen feljutunk a Csóvira, a tempóra nem lehetett panasz, a gond csak az volt, hogy hatalmas köd keletkezett, és az orrunkig is alig láttunk. Öröm az ürömben, hogy szél viszont egyáltalán nem volt még magasan sem. Csóványosnál egy nagy levegővétel, majd a Nagy-hideg-hegyi turistaháznál pecsételnek újra. Itt is van finom meleg tea, és kétfajta nápolyi, amit nem vagyunk restek rendesen pusztítani. Kicsit eltollászkodjuk az időt, hamarosan megérkezik Bálint is. Innen a célig együtt haladunk hárman, jókat sztorizgatva. Bálinttal már elég veteránok vagyunk túraügyileg, van miről beszélni bőven. A kisinóci turistaháznál eszméletlen szuper frissítőpont volt, ami sokáig nem engedett el minket. (vajas-parizeres kenyerek, lekvárok, medvehagymalevél, kolbász, pálinka, stb..) Csak tömtük magunkba a finomságokat az idővel abszolút nem foglalkozva. Szuper pont volt ez, utólag is nagy köszönet érte. Megmásszuk a kóspallagi kálváriát, majd a főúton végighaladva a P- jelzésen haladunk tovább a Kis-Hanta patak völgyében. Orsinak a patakátkelések továbbra sem a barátai. Felhágunk Pusztavárba, majd önpecsételés. Az oldalazós lefele katasztrófa volt a sártól.. Még egy combosabb patakon való átkelés után Törökmezőre érkezünk, ahol Oszi a főszervező elárulja mi vár minket a célban. Hamar tova is szálltunk :) Még egy nagyobb feladat volt, a Hegyes-tető megmászása. Itt már kicsit jobban rákezdett az eső - ködszitálás kombója, de a célig még pont elfogadható volt. Végül 15:37-kor a célba érünk, ahol egy pár virsli, kenyér, és mustár várt minket a gratuláció kíséretében. Pár perccel ezután rázendít az eső, és abba sem hagyja sokáig. Pont jókor értünk be! Köszönöm túratársaimnak az utat, és a szervezőknek hogy egy ilyen pazar túrát állítottak össze szuper frissítőkkel. 2007-2013-2022. Remélem jövök még sokszor!
Vasárnap hajnalra beharangozták a havat, kíváncsian kászálódtam ki az ágyamból. A Belvárosban még nem derül ki hogy a természet mit szánt ma nekünk. A 240-es busszal közvetlenül a rajtba jutottunk, a Sasadin időközben felszállt Orsival.
Budaörsön már látszik hogy alakul a molekula.. Benevezünk mindössze 1200 Ft-ért. A rajtban már kapásból lehetett süteményt venni, akár többet is. 08:55-kor már kisebb hóesésben elindulunk, tanulmányozva az itinert. Egy majdnem eltévedés után meredek lépcsősor visz fel az Odvas-hegy aljához, ahol egyből finomságot is kapunk a kitartó pontőröktől. Hideg van, a kesztyű a kezünkön is marad. A Kő-hegy mászása előtt jönnek szembe az ezt már megjárt spori ismerősök, lesz egy kis oda-vissza. Felérvén jókora cidri van, de a pontőr lányok is szintén kitartóak. Ráadásul mászásunkat Sport szelettel honorálják. Megállunk, nézelődünk, de párás az idő a hóesés miatt. Pedig milyen csodás rész ez... Meredek lépcsősoron haladunk lefele, közben hógolyókkal dobálózunk, mint az előttünk is haladók :) Hosszú emelkedő következik a P- jelzésen a piktortégla üregekig. Ahogy terepet ér lábunk, egy nyomtávossá válik az ösvény, és nem könnyű kerülgetni a többieket. Viszont egy pillanat alatt mesevilágba érkezünk. Minél följebb megyünk annál havasabb lesz a táj. Nagyon tetszik, mindössze az út borzasztó csúszóssá válása hagy kivetnivalót. Fellihegve pecsétet kapunk az üregeknél, majd irány Csillebérc. Itt alma az ellátás, útközben meg is kajálom egyből. Sokáig a S- jelzés az útitárs. Kellemesen kocogható rész jön rövid ideig, de utána a Sorrento előtt nagyon kell figyelni, mert hatalmas esések lehetségesek a dagonyában. Ennek nyomát a célban láttam is pár emberen. Felküzdjük magunkat a Sorrento tetejére, ahol pecsételés után még legalább jó fél óra kutyagolás következik a Huszonnégyökrös-hegyre. Az itiner opcionálisan ajánlotta fel, de mi persze kimentünk rá. Az EP kicsit lejjebb volt, ahol fincsi müzliszelet várt. Végül hamarosan aszfalt jön, amit most nem bánok a nagy dagonya után. Lekoccanunk a Csíki-csárdához, majd a S3-ög jelzésen a Törökugrató csúcsát is bevesszük. Minden meseszép környéki hegyet megmászunk, szeretem ezt a részt nagyon. Végül a főúttal párhuzamosan érünk be a gimihez ismét. Orsinak elég volt, nem volt kedve a 10-esen újra dagonyázni az üregekhez, amit megértek. Őszintén mondva, nekem se sok, jó 20 percet pihenek, és közben jó reggelt szeleteket nyammogok, és ásványvizet iszok, amiket a személyzet folyamatosan tukmál rám. Nagyon helyes, nem kell mondani :) Én biztos voltam a folytatásomban, el is indultam jó 20 perc után. Ugyanaz volt az út sokáig mint a 20-ason. A pontőröknek respekt, nagyon kitartóak, főleg hogy nem is tudom hogy a 20+10-et egyáltalán csinálta-e még valaki, vagy csak én bohóckodok még :) A piktortéglához felvezető rész immár a katasztrofális szót érdemli. Fura, az első körben még totál tél volt, most pedig tiszta tavasz, 2 óra alatt teljesen elolvadt minden. Ez azt eredményezte hogy a szűk ösvényen alig bírtam feljutni, akkora adag sááááááár volt. De eddig sem estem, továbbra sem.. Fent most zöld béka gumicukorral kínálnak a pontőrök. Nyámm. Tovább menvén veszem észre hogy rossz helyre pecsételtek, így jó 100 m után visszafutok, és alkut ajánlok. Nulla pontért vissza, cserébe újabb 3 gumibéka :) Innen a dzsuvás P-on vissza a P+ elágazásig, majd megcsodálva a repülős emlékművet még egy pecsételés hátra van, és végül a kör bezárul, a reggeli indulási úton érek be a gimibe. Nagyon tetszett az útvonal, na meg hogy 1200 Ft-ért még van ilyen szuper rendezés. Azért megküzdöttem a dagonyával, el is fáradtam szépen.
Nagyon jó volt valóban, rendkívül lelkesek voltak a szervezők. Mindenhol jókedv, vidámság, minden ponton lehetett beszélgetni hosszabban-rövidebben, és az ellátás is nagyon rendben volt. Látszott, hogy ők is élményként élték meg. Jó pár éve voltam utoljára, és örülök, hogy most ezt a túrát választottam.
Nem voltunk sokan, de ez is kifejezetten tetszett: lényegében egyedül gyalogoltam le a 30 km-t. Elég sok túra volt a most elmúlt hétvégén, nyilván ez is közrejátszott a létszám ilyetén alakulásában.
Megérdemelne egy élménybeszámolót a múlt szombati Julianus túra, de most csak annyit, hogy itt is nagy köszönet a szervezőknek, fantasztikus volt, minden ponton vidám és kedves pontőrök, kajahegyek a legjobb helyeken (éppen akkor, és épp az, ami jólesett), szóval köszönet a profi szervezésért!
Ugyanitt átvehetitek a még át nem vett 2021-es TTT Kupa és 2020-as Budapest Kupa díjazásokat is. TTT tagsági díj és TTMR jelvény díj rendezésére szintén lesz lehetőség.
Prágai Százas (Prazska Stovka) 135 km - 4600 m szinttel, sikeresen teljesítve 24 óra 42 perc alatt.
Mivel utoljára októberben jártam százason, ezért kicsit bennem volt a félsz, ráadásul hiába 7-szeres Prágai Százas teljesítő vagyok, az útvonalat mindig jól megvariálták. Idén sem volt ez másképpen.
Végül az utolsó pillanatban Szendrődi Andris hívott hogy mégse vonatozzunk, kocsival megyünk. Újratervezés, majd péntek reggel 10 órakor már útnak is keltünk, mivel a rajt aznap este 23:15-kor volt. A vírushelyzet miatt hogy ne legyen tömörülés, idén 4 csoportra osztotta be a főszervező az indulókat. 1-es a leglassabb, 4-es a profi futók. Én a 3-as mezőnybe kerültem, amit teljesen reálisnak éreztem (sok embert ismertem a 4-esből :)
A célba érkezvén (sajnos még csak autóval) itt is hagytuk a járművet, majd vonatozás következett. Először a prágai főpályaudvarig (hűű, meg haa, ez már repülőtér), majd innen még egy átszállással Milín településig vonatoztunk, ahol a rajt volt. Leszállván a vonatról borzasztó hideg volt. Fújt a szél, és szakadt a hó. Mindenki vacogott, de szerencsére ebben az 1 órában vonult csak át a tényleges hidegfront.
Ezzel a vonattal csak a 2-es csoport tagjai jöttek, nekünk bőven volt még idő az indulásig. Én addig elmentem éttermet keresni, de sajnos amit a térkép jelzett mindkettő már megszűnt :( Egy távolabbit szemeltem ki, szerencsére nyitva volt, de a konyha már 19 órakor bezárt :( Pedig az 1-es csoport tagjai még milyen jót vacsiztak itt. Cserébe egy jó korsó Gambrinussal vigasztalódtam, de rengeteg idő volt még, így ráérősen megültem a sarokban. Egy tagbaszakadt fazon volt itt csak, meg a pultoshölgy. Jó fél óra múlva szóltak nekem hogy menjek oda. Legyen.. Peter a kamionsofőr meghívott snapszozni, mert jó fiú benyomását keltettem :) Ő nem beszélt angolul, a hölgyön keresztül kommunikáltunk, aki szintén kedves volt. Végül tök jót beszélgettünk, Peter még csengetett nekem egy kanyart, bár nem kértem :)
Szerencsére az idő is szépen repült, így este 10 óra előtt nem sokkal elsétáltam az iskolába ahol benevezhettem már. Hamarosan megjött vonattal Bálint, akivel jót beszélgetve szintén repült az idő. Végül a 3-as csoport tagjai a főszervező vezényletével kisétáltak a rajtba, ahol visszaszámlálás után megindultunk. Mivel ez a második leggyorsabb csoport, mindenki futva indult el. Otthagytam Andrásékat, és megkezdtem hosszú menetemet. Nálam persze nem volt GPS, csak az itiner, és a térképes alkalmazás a mobilomon. Az első 17 km könnyű terep volt, mezőkön-szántóföldeken haladtunk, végig fényvisszaverős nyilakon, amik szuperül követhetőek voltak. Majdnem 8-as átlaggal érkeztem az ellenőrzőpontra, ahol meglepetésemre máris levessel kínáltak. Nem hagytam ki, az energiabevitel mindig fontos, időtől függetlenül. Ez után jött egy combosabb szint, majd továbbra is fényvisszaverős nyilakon haladtam (hozzá kell tenni hogy iszonyú sok munkaóra benne lehetett ebben a szervezésben. A túra nagyobb része mind fényvisszaverős, jelzetlen utakon haladt. Ahol voltak turistajelzések, ott is ki voltak téve. Sajnos elkerülhetetlen volt néhol a baki, de erről majd később).
Kemény emelkedővel jutottam az ellenőrzőpontra, ahol egy spori görcsbelábadt jajveszékelése térített vissza a való világba. Egy szuper kilátópontnál (vyhlídká Solenická) kellett filctollal igazolnom. A kilátás pazar lett volna ha nem hajnal 2 körül érek ide. Egy cseh futóhölggyel kerülgetjük egymást jó ideig. 30 km-nél volt a következő frissítés Obory település előtt egy völgyben. Minden frissítőponton szuper volt a kínálat. Tényleg, ilyen kiszolgálásban max csak a Mátra 115-ön volt eddig részem. Kis idő múlva viszont borzasztóan fáztam már, így irány tovább. Emelkedők jöttek-mentek, már azt sem tudom hol jártam, de élveztem, azért jöttem.
A következő nagy frissítőpont 46 km-nél Cholín település szélén volt egy házikóban. Itt sokan megpihentek. Már mind a 4 csoportból voltak itt, ismerősök, ismeretlenek. Az előnye ennek a 4 fázisú rajtoltatásnak, hogy szinte sosem voltam egyedül, mindig valaki ment a közelemben. Meleg levest majszolok helyi Kofolával. Utána még a szokásos kisebb frissítőre is rájárok, hadd gyűljön az enerdzsi :) Kiérvén a meleg házikóból a fejlámpát elraktam, és következett a Dubovy vrch toronyiránt megmászása (persze nem turistajelzésen, hanem Olaf nyilakon). Ez után hosszabb, jól kocogható rész következett, éltem is a lehetőséggel, de csak persze szolidan. Hamarosan elérkezett a túra legszebb, ámde legkevésbé haladható része a Z-tanösvény. Végig egy hatalmas folyó felett haladtunk a sziklák között, bokatörős úton, szintekkel megspékelve. A kilátás viszont meseszép volt, nem győztem megállni, és gyönyörködni. Ezt a jó 4 km-t elég lassan tettem meg, és már aggódtam hogy nem találtam meg a filces ellenőrzőpontot, de egyszer csak előttem termett. Egy jobbkanyarral még följebb haladtunk, szinte párhuzamosan azzal ahol jöttünk. Az Albertova vyhlídka filces pontnál lélegzetelállító volt a kilátás szintén. Láttam ahogy jönnek alattam a többiek ahol jó fél órája én is jártam.
Egy aszfaltos úthoz érve ismét hatalmas sátorban várt a frissítőpont, ahol például még virslit is majszolhattam. Ha leírnám mik voltak itt, elkopna a billentyűzetem :)
Krecovice település már 70 kilométernél volt. Előtte volt egy jó 3 km-es oda-vissza, ahol sok visszafelé futóval találkoztam, és felmértem ki és mennyivel jár kb. előttem. Beérvén a faluba innen indult a 65 km-es résztáv is, amin meglepetésre nagyon sokan indultak (inkább futottak). Meleg levest nyammogok, áfonyás pizzaszeleteket, meg ameddig a szem ellát minden is volt itt. Repül is az idő rendesen. 20 percig meg sem moccantam. Védekezek a kidörzsölődés ellen, majd irány vissza. Sokan jönnek még velem szemben, majd a végefele örömmel nyugtázom a találkát Bálinttal. Szépen halad, ő meg kifejezetten örül hogy végre egy olyan embert lát akinek itiner van a kezében, és nem GPS-ezik. Hát igen...
Elég unalmas szántóföldeken haladok, vagy lehet inkább már én fáradok. Elkapok egy cseh srácot, angolul dumcsizunk, ez az első százasa. Dícsérem hogy nagyon szépen halad. Egy darabig együtt kocogunk, majd lépéselőnybe helyezem magam egy emelkedőn. Utolér Ricardo a brazil, aki itt él Prágában. Csehül karattyol valamit, de mivel angolul válaszolok megörül, és sokáig együtt haladunk kifaggatva egymást Brazília, illetve Magyarország rejtelmeiből. Ő már személyesen is találkozott nálunk Hosszú Katinkával, és biztonsági őrként is dolgozott a RIO-ban :)
Látszik hogy gyorsabban futna, engedem is neki, de egy elágazásnál elbizonytalanodik, így együtt érkezünk a 88 km-es ellenőrzőpontra. A kocsmában van a pont, ahol nem akármik vannak. Kétfajta virsli, lekváros-csokis palacsinta hegyek, sajtkrémes kenyerek, és minden is! Hát ki az a hülye aki innen tovább akar menni?
Például én. Ricardo még elidőzik, és mivel a kocogás még egész jól megy, nem is találkozok vele jó sokáig. A 100 km-es pont Hosteradice település központjában volt, ahol utolérek jópár életunt futót. Ivana a pontőr név szerint ismer régebbről. Hideg zöldéges tésztát eszek, majd húzok is tovább, mert már délután 16:11-van, és közel a második éjszaka. Ide 100 km-hez szinte kerek 17 óra menetidő alatt érkezek, és szint volt már bőven, na meg egy fél éjszaka is.
Na de vajon mit hoz a második éjszaka? Hosteradicéből tovább menve a falu szélén épp rendőrségi traffipax van. Köszönök a yardnak, majd figyelek a sebesség betartására :) Húzós emelkedőt követően filccel igazolok, majd kocogok le a meredek lejtőn, ahol pár futónak már kevésbé nevezhető sporit begyűjtök. Leérvén a prérire, hosszabb sík rész után a Sázava folyó hídján kelek át, majd egy kisebb pihenőt rendelek el magamnak, de ez csak annyiból áll hogy ismét előveszem a fejlámpám, és egy Sport szeletet rejtek el magamban. Közben megelőz egy fiatal srác, és megjön Ricardo is. Tisztes távolságból követem őket most, majd Petrov településen áthaladva fejlámpát gyújtunk. Utolérem őket, pár szót váltunk, de felfele most én vagyok a gyorsabb, és ott is hagyom őket. Végestelen kanyargás jön egy sáros patakmederben, ahol labirintusszerűen visz az út, de én már útvesztőnek éreztem. Elérkezek Brezová településre, ahol mindenféle negatív gondolatok vannak a fejemben. Az egyik ami miatt biztos nem laknék itt 1: egy pillanat alatt lehűlt az idő. 2: szántóföld szélén van, és a szél is megerősödött.
Bár az egybenőtt Nová Brezovában jelzi a pontot az itiner, de azért bekukucskálok a kocsma ablakán, megvakítva ezzel a pultosnőt :) Sehol sámli, irány tovább.
A nyilazások tökéletesen jelzik hol van a pont, így megérkezek túrám utolsó emberes pontjához 115 km-hez a "fakultatív klubba". Kapok egy jegyet amit levesre, és bármilyen innivalóra is beválthatom. (nem csak az egyikre, mindkettőre!). A Kofolát választom. Itt is sok futó pihen, de ismét én vagyok a legaktívabb, pedig a morálom kezd negatívba fordulni. Még rátesz egy lapáttal, hogy ahogy kiérek, a nyíl szépen mutatja hogy jobbra, majd egy fán egy A4-es papírlapra rajzolt nyíl (olyan gyerekrajz féle) mutat balra. Élek a lehetőséggel, de gyanús lesz hogy elmaradnak a fényvisszaverők. Le is kocogok egy elágazásba, és a túra során először itt kell a térképet megnéznem hogy akkor most mi van. 5 perc múlva értelmezek mindent, és végre a jó úton haladok. Mögöttem fejlámpák, de nem kocognak a gazdáik, én pedig igen, így el is maradnak. Zvole települést elmellőzve elérek a P- jelzés leágazásához. A smerovnik (helyi turistatábla) informatív, de az itineremen egyik adat sem szerepel ami a táblán. Sajnos itt nem volt fényvisszaverő sem. Na most melyik ága a jó? Tanácstalan vagyok és kicsit dühös. A mögöttem levő lámpák közelednek, nem akarom hogy utolérjenek, így lemegyek jobbra a meredek szerpentinen. Ha vissza kell mászni, nagyon morcos leszek.. Huhh, szerencsére az Ohrobeci kilátópont erre van, így megúsztam a visszamászást. Cserébe mehetek föl ide, de ez legalább a jó út. Felérvén meglelem a filces kontroll pontot, de már megint cserben hagy az itiner. Ok, 50 m vissza, majd K- jelzés. Semmilyen kék jelzés nincs. Közben megjönnek a többiek, én magyarul mérgeskedek. Persze náluk van GPS, és kiderült hogy vagy jó 300 m-t kell menni amíg bele nem érünk a K-be. Na kösz.. Tyűha, ezek kocognak. Az egyik srác hátizsákján piros világítós I love P100 felirat kapcsol ki-be. Tetszik, de most nem így érzem éppen. A Jarovi vasútállomáshoz igazán térdgyilkos lejtő visz le. Az I love-os srác fut tovább, én megfontoltan gyalogolok. Bár tudtom nélkül, de nekem volt igazam, ugyanis túránk talán legdurvább emelkedője jött, a Hradiste kilátóhoz, ami mindössze amúgy csak 389 m magas. Először le kellett menni a mélybe, majd érzésre kb tengerszint alatt -200 m-ről :) elindult a toronyirántos saját nyilas valami fölfele. Utat nem írhatok, mert az egyáltalán nem volt. Fától-fáig jó sokáig. Ott is hagyom I love-os cimbit, majd előveszem a légzéskontrollált taktikámat, amit már tényleg csak akkor szoktam használni, ha valami brutál durvulás van hosszú ideig. Megállás nélkül feljutok, de hogy Olaf (a főszervező) fokozza az indulatokat a kontroll pontot a kilátó tetejébe rakta fel. Olyan hosszú csigalépcső vitt fel, mire felértem konkrétan teljesen megszédültem. Na de az a panoráma! Ohh, talán a mai legszebb. Csak sötét van, a szél is fúj, meg kissé nyűgös is vagyok már. Hatalmasat kortyolok, mert bizony kiszáradtam, majd irány tovább! Egy vánszorgó futólány mellett haladok el lejjebb, szegény már teljesen kivan. Pedig ha tudná mi az a Sance... Én sajnos (szerencsére) tudom, mert ez már benne volt sok Prágai százasba, és "felejthetetlen" élményt hagyott bennem. Ismét toronyiránt föl a saját jeleken. Itt már kétszer megálltam, de mindig tudtam hogy hol vagyok pontosan és hogy mikor lesz vége. Felérvén valami csoda folytán nem éreztem magam annyira fáradtnak. Az utolsó előtti kontroll pontot a Branikovská utca fölötti szikláknál írta az itiner. Fényvisszaverő sehol, de ismertem az utat, és meg is találtam a sziklát ahol semmit sem leltem. Bolyongtam le-föl oda-vissza, sehol-semmi. Később kiderült nem lett kihelyezve a pont. Ráadásul semmi jelzés nem volt hogy hogyan tovább.. Nagy szerencsém volt hogy tiszta volt az ítélőképességem, mert berémlett a régi útvonal, és jó irányban haladtam tovább. Jóval később jelentek csak meg a fényvisszaverők. Itt a cél előtt nem sokkal ez egy nagy hiba volt szervezés ügyileg. Utolsó pontomra is megérkezek, Praha-Modrany előtti sziklák. Ez után már végig a külvárosban futottam be a célba, ahol végre jól esett megmelegedni, és a megérdemelt jutalmat átvenni.
Bizony, az a tíz évvel ezelőtti a Malév-csőd másnapján volt. Egész éjjel a Flightradar előtt ültem, és kialvatlanul mentem kora reggel a Keletibe. Rendes hó volt, és néhol fogalmunk sem volt, merre vezet az út alatta.
Anikó hívta fel a figyelmemet, még 2021-ben, hogy jövő évben lesz 10 éve, hogy az első Sóutas túrán vett részt! Gyorsan be is írtam a naptáramba, hogy majd figyeljem a túranaptárat erre az időszakra. Sikerült is belőni, végül a kis távot választottuk.
A logisztikából én vállaltam az autós szerepét. Tápiószelére érkezve Lipák Pista a szokásos kedvességgel és lelkesedéssel fogadott minket. Gyorsan elintéztük az adminisztrációt, majd 8:05-kor Anikó és Henrik no meg persze Brúnó, neki is vágtak a 16-os távnak, én meg átautóztam Tápiógyörgyére, hogy a 10-es távot kezdjem meg.
Gyönyörű idő volt, számolgattam, osztottam, szoroztam, és láttam, hogy simán belefér egy kis kerülő is, így nem nyílegyenesen az aszfalton mentem az 1-es ellenőrzőpontig, hanem a zöldút jelzéseket követve, majd 800 méter múlva, egy az aszfalttal párhuzamos úton. Nem bántam meg a választást, mert nagyon szép út volt, és rengeteg őzet is láttam. Közeledve a sóút felé kezdtem megpillantani az azon haladó túrázókat. Meresztettem a szememet, hogy figyeljem Anikó és Henrik merre járnak, de még nem jelentek meg, így a rengeteg túrázó közepette elsétáltam az 1-es ellenőrzőpontig, ahova 9:16-ra értem. Itt kényelmesen meghámoztam a mandarint, lefotóztam a feszületet és az új információs táblát a Tápió Natúrparkról. Özönlöttek a népek, 9:21-kor a távolban megláttam egy pici fekete pontot rohangászni a mezőn, fényképezőgépem maximális zoom állásával egyértelművé vált, hogy Brúnó ment Anikó mellett és 8 perc múlva oda is értek az ellenőrzőponthoz. A mandarinhámozás kézmosás és pont akkor érkezett be Lipák Pista is az utánpótlással. Gyorsan üdvözöltük ismét és innen már közösen indultunk tovább. Pokoltanyára 10:17-re értünk, aminek a tüze most is égett, bár az időjárás miatt igazából nagy szükség nem lett volna rá szerencsére.
Az igazolás és frissítés után még elmentünk a műállatkertbe, ahol Brúnó tisztes távolságból szemlélte, hogy Anikó miként ül fel a szamárra. Az ajtón 10:37-kor léptünk ki, innen a szokásos aszfaltos szakasz következett, mivel az autó a célnál volt, így nem kellett a sebességünket a vonat menetrendhez alakítani. A saját tempónkba gyalogolva 40 perc alatt értünk Tápiógyörgye táblához, ahonnan további 20 perc volt a célul szolgáló vasútállomási váróterem.
Nagyon klassz túra volt, köszönet a szervezésért.
így utólag megnéztem a Tápió Natúrpark weblapját, elég jól meg van csinálva, van még sok más túralehetőség a környéken. szépen fejlődik a régió érdemes lesz még a környékre látogatni.
