Keresés

Részletes keresés

Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2022.10.15 0 0 132150

Azért a Szentkút előtt még maradt néhány. Azért csodálkoztam rá, mert a jól jelzett OKT-hez képest meglepően sűrűn voltak.

Előzmény: olahtamas (132147)
olahtamas Creative Commons License 2022.10.14 0 0 132149

Amikor a tűzőgép bedugult, akkor néha rajzszögeztem, de ahogy sikerült kipiszkálnom a beragadt tűzőkapcsot, visszatértem a sima tűzőkapocsra.

 

Előzmény: magyarpityu (132148)
magyarpityu Creative Commons License 2022.10.14 0 0 132148

Szia SK!

 

Jó látni, hogy itt is felbukkansz néha!

 

Nem, a Csobánkai-nyeregtől Szentkútig nem éjszakai szakasz. Aznap én is túráztam (sőt, a P40 túrával szemeztem is, de csak olyan túra jöhetett szóba, hogy délutánra hazaérjek, ez pedig a P40-en nem jött volna össze), egy szakaszon láttam a szalagokat, igaz, nem piszkáltam, de úgy tűnt, hogy papírból vannak, szóval ha kint marad néhány, az sem olyan nagy baj. Szerintem a rajzszög (én tűzőkapcsokat láttam azon a rövid szakaszon, ahol érintettem a Pálost, sőt, azokat sem a fában, hanem a szalag volt összekapcsozva) nem tesz kárt a fában, úgy tudom, ami csak a kéregben van, az nem árt a fának.

 

Megkérdezhetem, miért olyan különleges gpx track-kel túrázni? Már mondták nekem korábban is, hogy őskövület vagyok (nem ezt a szót használták, de mindegy), miért nem valami modernebb technikát használok, de én szeretem a Garminomat (bár ez az új nem annyira megbízható, mint a hosszú évekig nyúzott legalapabb Dakota 10-es, ami már tényleg csak múzeumban látható).

 

Bocs az offtopicoskodásért, de örülök, hogy láttam a nevedet! További jó túrákat, futásokat, rendezéseket!

Előzmény: Sánta Kutya (SK) (132146)
olahtamas Creative Commons License 2022.10.14 0 0 132147

Köszi!

Sajnos csak az utolsó pillanatokban találtunk seprőket, és így is kevesen voltak.

 

Előzmény: Sánta Kutya (SK) (132146)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2022.10.13 0 0 132146

Ma rendkívüli világnap volt: gpx trackkel ttúráztam, legalábbis a pálya azon részén, amelyik szalagozás híján követhetetlen másképp (Intersport Túranap bejárás). Ezután se lesz rendszer belőle. Útközben leszedtem egy csomó Pálos 70-szalagot, amire az volt írva, hogy tegnapig ne szedjük le, de amikor nem jött ki a rajzszög a fából, akkor leálltam.

Az egy éjszakai szakasz a Csobánkai-nyeregtől Szentkútig, azért volt  olyan sok?

olahtamas Creative Commons License 2022.10.08 0 0 132145

Nagyon szép idő lesz ma, gyertek Pálos túrára !

Itt lehet figyelemmel kísérni:

https://www.traxpace.net/palos22#stats=true

_ZE Creative Commons License 2022.09.25 0 0 132144

A hajó az egy dolog, ki is kell tudnia kötni, az meg emlékeim szerint egyik oldalon sem biztosított jelenleg (bár talán a szobi oldalon van valami úszómű, de marha rég volt, amikor arrafelé jártam...) A komp az meg full magánvállalkozás, ha jól rémlik...

Előzmény: pozo (132142)
pygmea Creative Commons License 2022.09.25 0 0 132143

Tanképpen a főszervezőknek egész jó kapcsolata van azzal, aki képes megtanítani vízen járni. Csak hit kell hozzá. :o

Előzmény: pozo (132140)
pozo Creative Commons License 2022.09.25 0 0 132142

Két rossz közül kell választani: többlet költség vagy ne kerüljön megrendezésre a túra.

Szerintem a résztvevők inkább vállalják a többletköltséget... Persze, ehhez szükséges még a megegyezés a MAHART-tal, hogy biztosítsanak hajót az adott napra. Ezért írtam, hogy  ehhez megfelelő kapcsolat kell...

Előzmény: olahtamas (132141)
olahtamas Creative Commons License 2022.09.24 0 0 132141

Egy millából biztos ki is jön, de ez túrázónként min. 2000 Ft többletköltség  lenne...

Előzmény: pozo (132140)
pozo Creative Commons License 2022.09.24 0 0 132140

Azért titkon remélem, hogy találnak megoldást a további üzemeltetés finanszírozására.

 

Ez gazdasági kérdés. De! A túra napjára minden további nélkül üzembe lehet állítani egy hajót.

Ennek megvalósulása csak a megfelelő kapcsolattól függ...

Előzmény: olahtamas (132138)
pygmea Creative Commons License 2022.09.23 0 0 132139

Ajaj!
(És hogy idén sem tudok menni, az még inkább ajaj. :( )

Előzmény: olahtamas (132136)
olahtamas Creative Commons License 2022.09.23 0 0 132138

Azért titkon remélem, hogy találnak megoldást a további üzemeltetés finanszírozására.

Előzmény: Sánta Kutya (SK) (132137)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2022.09.23 0 0 132137

Jaj! :-(

Előzmény: olahtamas (132136)
olahtamas Creative Commons License 2022.09.23 0 0 132136

Elindult az előnevezés a Pálos túrákra
palos70.hu
Valószínűleg ezen az útvonalon ez lesz az utolsó alkalom, mert a komp jövőre megszűnik a hírek szerint :(

Az utolsó 40 km.-re keresünk még seprőt.

Bikk Pubi Creative Commons License 2022.09.22 0 0 132135

Szia!

 

Idén Piros85-ből csak terepfutó verzió lesz, teljesítménytúra nem.

 

Üdv.:

Pubi

Előzmény: sseek (132134)
sseek Creative Commons License 2022.09.22 0 0 132134

Sziasztok!

 

Idén Piros85-ből csak terepfutó verzió lesz, teljesítménytúra nem?

 

Üdv.:

sseek

DJ_RushBoy Creative Commons License 2022.09.19 0 1 132133

Teslácka Stovka 100 km - 3356 m szintkülönbséggel sikeresen teljesítve 21 óra 03 perc alatt.

 

Péntek délután már úton voltunk Zolival, és a Kamzík melletti zárt büfé teraszán éjszakáztunk végül. Nem volt olyan nagy hideg, de azért melegünk sem volt. Hajnal háromkor felriadtunk, mert 2 hatalmas szarvas ólálkodott a környékünkön, de megcsodálva őket, ismét próbáltunk az alvásra fókuszálni. Szombat 5:30-kor "keltünk", és hamar megérkeztek a szervezők is. Kicsit szöszöltünk, megvártuk hogy ne kelljen már lámpázni, és végül 6:15-kor elindultunk. Hamarosan a S- jelzésen haladunk, fejemben van ez a rész, mert anno a Barbora 35 km-es túrán itt jöttünk szemben nagyon sokáig. Jön egy nagyobb emelkedő, pár futó elrohan, majd figyelünk a jelzetlen letérőre, és így érkezünk meg az első pontra a Kacín büféjéhez, ami még nincs nyitva. Elfut Patrik ismerősöm, a Stovka Povazym-ra invitál, valószínű megyek is rá. Innen jó sokáig a P- jelzésen haladunk. Marianka településre érünk, ahol a helyi presszó még nincs nyitva, de az itiner alternatívként a turistatáblát ajánlotta lefotózásra, amit egy minket utolért spori fordított nekünk. Ez is pipa, irány Borinka. Zolinak nosztalgiázok a Barbora túráról, jó is volt az, egy hideg téli napon. Borinkánál ellenőrzőpont van, ellátás nincs. Mindössze 5 euró volt a nevezési díj, így sokat nem is vártunk. Viszont a helyi boltot betámadtuk, és leülve a teraszra kényelmesen megreggelizünk. Nem sietünk, hiszen a Zápádnuty kút barlangász kocsma elvileg csak 11-kor nyit majd Kosariskón, és nagyon vagány hely, szintén az említett túrán jártam itt. Borinka után jön a túra talán legmeredekebb emelkedője, föl a Pajstún várához. Zoli küzd az elemekkel, de felérünk. Egy vadi új turistatábla mutatja hogy jobbra. A régi P- P-rom lett, az új pedig kihagyja a várat. Persze mi felmegyünk a várhoz, és kívülről-belülről körbejárjuk, csodáljuk a mesés kilátásokat. Utolér pár spori, csiszolom az angol tudásomat, és jól elbeszélgetek velük. Végül Kosariskóra kereken 11-re érünk, szép kényelmesen. Bemegyek a Zápádnuty kút-ra hitt helyre, közlik hogy zártkörű rendezvény van, és a pont tovább. Ó basszus... Kicsit dühösen haladunk, de csakhamar elillan a düh, amikor rájövök hogy az egy magánház volt, és a kecó pár méterre odébb van, és természetesen már nyitva :) Megörülünk, elintézzük a pecsételést, és egy finom kolbászos-babos levest rendelünk egy pofa sörrel. A helyi ikon Jirka is itt pihen éppen. Nyugodtan megkajálunk, majd a Z- jelzésen emelkedünk bele a híres P-ba, amin balra fordulunk. Ez a rész Pezinska Babáig oda-vissza lesz majd. A Somár hegy 649 m-es csúcsát megmászva kicsit kitérünk szép kilátást csodálva. Ezután a Konské hlavy csúcsa jön, ahol érdekes szamár és lófejek lettek kitéve, persze nem élőben :) A Somár hegyen jobban el tudtam volna képzelni a szamarakat :) Hosszasan haladva érünk el a Pezinská Babához. Erre a részre 10 km-t írt az itiner, egyértelmű hogy kb 3 km-rel több volt ez. Utána viszont mutattam Zolinak hogy a következő 10-re írt szakasz viszont biztos nem lesz annyi, igazam is lett. Pezinská Babánál ismét beülünk az étterembe, és sajtos-fokhagymás-ketchupos lángost rendelünk. Jirka is itt van, ő az ebédjét fogyasztja el, finom sült hússal és hasábbal. Készül egy közös szelfi, majd mi hamarabb indulunk tovább. Slavot kikérdezem hogy kell a következő pontnál igazolni. K- majd Zilovától S- jelzés a követendő. Kellemesen kocogható a rész, szépen haladunk. Végül Zumberg-re leérve egy túrázó keresi a pontot, mi egyből tudjuk mi a teendő, kisegítjük. A feladat a helyi pszichiátriai osztály információjánál kellett pecsétet kérnünk. Úgy tűnt mint ha neveket is írnának föl, így mondtam a nevemet, de az őr nem értette mit akarok, és mutatott befele hogy ott regisztrálhatok a pszichiátrián :) Végül jókat röhögünk, mert tök más volt azon a papíron :) Igazam volt, tényleg jól el volt mérve a táv, 1 óra 10 perc alatt tettük meg a papíron írt 10 km-t, így kompenzálva lett az előzőleg meg hosszabb etap. Jön a mászás, a Velká Homola 709 m-es csúcsa következik. Lent még úgy voltam vele hogy biztos felmegyek a kilátóba, de minél följebb mentünk annál rosszabb lett az idő, így erről le is tettem végül. Hosszú etap volt ez, olyan véget nem érős.. 5 km-t írt az itiner, szerintem ez is több volt.. Fent volt egy hőmérő, mindössze 8 fokot mutatott. Szegény pontőr hölgyet nem irigyeltük. Zoli is elég hamar felért utánam, így gyorsan mentünk is tovább. Kis MKMK nosztalgia, de egy sárga kerékpárúton kellett végül balra fordulni a Chata pod Lesom nevű következő pontig. Kellemes aszfaltút vitt ide. Pecsételünk, majd be is támadjuk a helyet. Én sült kolbászt rendelek helyi "pivo"-val. Kicsi várni kell a kajára, de a néni beszél magyarul. 53 km-nél járunk, itt jó fél órát elvagyunk legalább, de nem rohanunk sehova. Mire elindulunk megérkezik Jirka, Jaro, és Stanko. Megörülünk egymásnak, de mi haladunk is tovább. A K- jelzés a követendő Hubalováig, végig aszfalton. 3 km-t ír az itiner a pontig, de miután vagy 1,5-öt mentünk meglátom a táblán hogy akkor is 3 km. Kicsit mérges leszek, mennyi lesz ez az annyi... Sebaj, csak a 24 órás szintidő legyen meg. Elérünk Hubalováig, és bizony van frissítő. Kóla, sütemények, banán, és slivovica :) A pontőr azt mondja angolul miután kérte a nevem igazolásként, hogy áá te vagy az a híres magyar srác :) Jókedvre derít, bár nem tudom hogy kicsoda, de örülök hogy van nevem odakint úgy látszik. Elővesszük a lámpákat, mert közben besötétedik. Innentől gyakorlatilag vissza a Kamzíkig végig P- jelzés a követendő. A Cermákig nem kapcsolom föl, nagyon ismerős ez a rész, sokat jártam erre már, főleg a 200-as MKMK-n. Utána viszont sötét erdő jön, így innen már én is pilácsolok. Megmásszuk a jó meredek Skalnatá 704 m-es csúcsát. Jókora szél keletkezik, mondjuk napközben sem volt ez másképpen.. Viszont egy pillanat alatt felhőbe kerülünk, és az eső is elkezd esni a hatalmas szél mellett. Nem örülök ennek, megállunk pakolászni. Még jó messze van a Pezinská Baba, ami elvileg 65 km-nél található papír szerint, de mi biztos többet jöttünk már.. Kicsit tempósabbra váltok, és örömmel látom hogy Zoli is jól bírja, így éjszaka jó tempóban tudtunk haladni. Hosszas hullámvasút után végre újra Pezinská Babánál vagyunk, ahol az MKMK-ról megismert síházban vár minket Slavo a pontőr. Jól megürülünk egymásnak. Annak pedig főleg, hogy szuper frissítőpont vár minket. Mindenféle sütemény, csoki, és a fénypont pedig a sajtos tészta. Sok túrázót utolérünk itt, de aztán jól otthagyjuk őket, pedig nagyon csábító lett volna még a hely.. Irány sokáig vissza azon az úton amit már egyszer megtettünk a Z- jelzésig, majd utána tovább a P-on a Biely Krízig. Nagyon szép volt ez a rész, de olyan tényleg soha véget nem érős.. Szerencsére az eső elállt, a felhőzet felszakadozott, és mire odaértünk már csillagfényes égbolt fogadott minket. Mindössze a hőmérséklet hűlt le rendesen.. A feladat szintén az volt mint Mariankán, az itteni turistatáblán kellett lefotózni a tengerszint feletti magasságot. Ez után leültünk kicsit, elfogyasztom az energiaitalomat, ami aztán végig ébren is tartott. Egy darabig aszfaltozunk, a P- jelzés elég gyenge, térképészkedni kell. Közben a semmiből utolér minket Jaro erős gyalogtempóban. Nem nagyon látok P- jelzéseket, Jaro mondja hogy fent megy az erdőben. Hoppá. Mi persze szépen felmegyünk útvonalat követni, Jaro nyomatja tovább az aszfalton :) Bele-belekocogunk, a hideg miatt is, meg az út is szépen adja magát. Keresztezzük később a Jaro féle aszfaltot. Fejlámpa mögöttünk, utolér, és Jaro :) Ha tudna magyarul vagy angolul biztos mondanám neki hogy a rövidebb néha hosszabb :) Végül kellemes, jól haladható úton érünk vissza a Kamzík csúcsára, ahol az utolsó feladat az volt hogy a két büféből legalább az egyik nevét kellett felírni az itinerre. Innen végig K- jelzés a célig. Kicsit csalafinta volt az út, nem volt könnyű megtalálni az utat néhol. Nagy öröm volt amikor aszfaltot ért a lábunk. Jaro piszok erős tempóval gyalogol lefele, mi pedig kocogásra váltunk jó sokáig, mert az út tökéletesen adta magát. Jaro nem hagyja annyiba, jön utánunk :) A Kamzíktól örömmel látom hogy ez az etap biztos nem lesz 7 km, így valószínű a 100 km tényleg meg lesz. Végül megérkezünk a célt adó Szlovák turistaklub székházába vasárnap reggel 03:19-kor. Nagyon jó érzés volt teljesítőnek lenni, annak pedig még jobb hogy meg lett az 50-edik CSUT-os túrám, és egy gyönyörű érmet vehettem át Olaftól, vastaps kíséretében, akik már bent voltak. Végül szép lassan jöttek a többiek, Stanko, Jirka, és szuper jó társasági élet keletkezett. Büszkeséggel töltött el ennyi ikon között ülni. Egy jó kis beszélgetés, és pár slivovica után búcsút vettünk, a főszervező Jozef nagyon örült nekünk, és megkezdődött a hosszú hazaút rengeteg kedves emlékkel. 

 

Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2022.09.15 0 0 132132

Na látom, a TTT-n meg infarktust írnak, nem nagy különbség.

Előzmény: Sánta Kutya (SK) (132131)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2022.09.15 0 1 132131

Tüdőembóliában meghalt a BEAC Maxin. A legszebb halál, ami érhet egy ttúrázót.

Előzmény: pozo (132126)
_ZE Creative Commons License 2022.09.15 0 0 132130

Köszönöm.

Előzmény: pozo (132129)
pozo Creative Commons License 2022.09.15 0 0 132129
Előzmény: _ZE (132128)
_ZE Creative Commons License 2022.09.14 0 0 132128

Nem publikus/nem érhető el a tartalom sajnos :-(

Előzmény: pygmea (132127)
pygmea Creative Commons License 2022.09.14 0 0 132127

L. Bea írt infót Sanyi temetéséről.

pozo Creative Commons License 2022.09.14 0 0 132126

Mi történt Bell Sanyival?

DJ_RushBoy Creative Commons License 2022.09.14 0 1 132125

Turista Kékszalag Szuper Maxi 150

 

16-szoros 110-es teljesítőként ez a túra az egyik legfontosabb a számomra. Örömmel tölt el, hogy ennyiszer teljesíthettem, és három tájegységen keresztül túrázhatok egy kompozással karöltve. Sajnos egyáltalán nem voltam 100%-os, "köszönhetően" egy pénteki balesetnek, ami után gyakorlatilag a jobb lábammal szinte menni sem bírtam még este sem. Azért beállítom az ébresztőt.. Szombat reggel picivel jobb lett a helyzet, de nem könnyű a járás.. Összepakolok, és elindulok, innen már nincs visszaút. Jubileumi túra ez a mai, 150 éves a magyar turistaság, és ennek emlékéből született meg ez a hosszú táv. Múlt héten még a Vadrózsa 160-on vitézkedtem, de most egyáltalán nem voltam biztos magamban, viszont ott kell lennem, aztán majd kiderül, lehet 5 km elég is lesz ezzel a lábbal.. 

 

Ismerősökkel ütöm el az időt a vonaton, majd átszállunk a kis pirosra, és 7:55-re vagyunk Magyarkúton. Gördülékenyen megy a nevezés, de mindjárt 8:15, sietnem kell.. Dobogókőre volt depózási lehetőség, de mint ott megtudtam 1 perccel a rajt előtt, csak 150 km-nél látom ott a cuccomat, 80-nál még nem. Kapkodás, nincs idő gondolkozni, menjen oda, max vissza tömegközlekedek ha bármi történik.. 

 

Végül 8:15-kor elrajtolok, bőszen majszolva a rajtban kapott szendvicset. Orsi, és Jani társaságában haladok, Zoli is velünk indult, de sajnos hamar le is maradt. Tesztelgetem a lábamat, sántikálva, de haladok. A lefelék fognak fájni nagyon, amiket normál esetben szeretek. Alig hogy egy kicsit üzemi hőfokra kapcsolunk, máris gebasz van, Julianna súg hátra hogy darázsveszély, még a Nagy-Kő-hegy előtt. Balról kerülünk egy nagyobbat, és amikor visszaérünk az útba hátranézek, és látom hogy rengeteg lódarázs van egy fában, sajnos pont az út ellentétes oldalán mint amerről mi jöttünk. A mögöttem jövő srác telibe kapja, elkezd rohanni, mi is futunk, mert a darazsak jönnek utána, és szegényt megcsipkedik rendesen. Még gyorsan kiabálok vissza egy nagyot Zolinak hogy balról kerüljön, szerencsére meghallotta. No szépen kezdődik ez a túra, lehet nem is a lábammal lesz itt a legnagyobb probléma? Nagy-Kő-hegyről óvatosan kocogunk lefele, szinte egészen Nógrád széléig. Örömmel látom hogy haladgatok, bár a mozdulatsor elég suta.. Mivel totálisan belőttem a 40 óra szintidőt így, ezért nyugodtan megengedtem magamnak hogy Istvánnal beugorjunk Nógrádra a közértbe egy sörikéért. A Csurgó-forrás EP-ig kitart, ott viszont azonnal váltok, mert helyi népviseletben kínálnak palacsintákat, és szörpöt. 2 fahéjas-szilvásat eszek, nagyon jól esik, köszönet érte! Egyszer már volt erre példa a régi BEAC-on, de máskor nem. Pecsételés után szépen halad tovább hármasfogatunk, Orsi, Jani és én. A Béla-réti Z- jelzés elágazása után három kerékpáros halad el mellettünk. Csak van bringás azért a túrán, már hiányoltam őket. Szép tempóban haladunk, utolér közben Perényi Andi, aki velünk marad, mert nagyon fél a darazsaktól. Alig telt el pár perc, a Cseresnyés-völgy kanyarjánál látok egy elhajított bringát, és Óvári Gyurit is felfedezni vélem, aki egy helyben áll. Nagyon gyanús a helyzet, messziről kiabálok, és bizony megint darázsfészek, ismét az úton.. Balról kerülünk, lemegyünk az árokba, és a veszélyes fa után megyünk csak vissza nagy ívben. A nemrég minket megelőző kerékpáros hölgy, és úr ülnek a földön, és nagyon gázul néznek ki, a hölgynek dagad az arca, szerencsére Orsinál volt valami e célra javallt szer. Gyurit is megcsípték. Mi megint megúsztuk. Akiket ez után utolértünk, kivétel nélkül megcsípték szinte a darazsak, vagy az egyik, vagy mindkettő helyszínen, és bizony nagyon sokat kaptak.. Nagyon para a helyzet, ráadásul az országos kéktúrán, ahol megannyi kiránduló is előfordul. Senki nem mer előremenni, végül én vállalom ezt a feladatot, de árgus szemekkel figyelek mindenhova a Saj-kút bérci sötét erdőben. Sajnálkozva előzöm meg ismerőseimet, és hálát adok hogy nem csípett meg egy sem eddig, ráadásul még soha, ezáltal mondjuk azt sem tudom allergiás vagyok-e rá.. A Saj-kút bérc meredek emelkedőjén erős tempóval tolom fölfele, ez szerencsére kifejezetten jól megy. Orsi csapatja mögöttem rendesen, Jani ideiglenesen lemarad, de jön azért. A Foltán-keresztnél sem pihenünk, Csóványosig meg sem állunk. Mindössze 6 perccel vagyunk 6-os átlag alatt. Nem gondoltam volna, főleg pénteken :) A lefele viszont elég keservesen megy. Sebaj, lassan járj, tovább (f)élsz :) A gerincen találkozok még Bell Sanyival, aki persze videóz, és mosolyogva kívánunk egymásnak jó utat. Sosem hittem volna hogy utoljára :(  A Nagy-Hideg-hegyen pontőrök vannak, nagyon helyes, bár sok más helyre is kellettek volna a túra folyamán.. Hosszú lefele következik az Inóci-vágáson. Ahol máskor rengeteg időt lehet nyerni, most óvatoskodva kocogok lefele. Félek, mert ha megbicsaklik a lábam akkor annyi.. Nagyon összeszedett vagyok fejben viszont, és a koncentrációnak hála épp bőrrel érkezek meg a Kisinóci turistaházhoz, ahol maga a főszervező úr kínál minket hideg gyümölcslevessel, és egy sört is a kezünkbe nyom. Szuper fogadtatás :) Szörp is akad, így a flakonba is tudok folyadékot pótolni. Kicsit elücsörgünk, jól esik a túra folyamán először kényelmesebben megpihenni. Szigorúan a K-jelzésen haladunk tovább a Kálvária fele. Pár éve helyezték át az utat, addig a régi K- végig az aszfalton ment, ami ezáltal rövidebb volt. A tetőn nincs pontőr (pedig elkélt volna) Hármasfogatunk szépen halad, nem vagyunk rest belekocogni egészen Kóspallagig. Itt utolér minket még a Saj-kúti meredeken lemaradó Perényi Andi. Nem mer egyedül tovább menni, mert Kóspallag és Törökmező között a kéktúra fórumon lódarázsfészek lett beharangozva, ráadásul a hölgy nagyon rossz állapotba is lett utána. Nincs mese, alternatív útvonal után kell nézni.. Kóspallag után a nagy elágazásba, balra haladunk tovább az aszfalton, a K- igazából szinte teljesen párhuzamos velünk fent az erdőben. A csajok és én kicsit kocogósra fogjuk. Jani lemarad, és jó darabig nem is találkozunk vele a túrán. Közben folyamatosan bújom a térképet hogyan is tudnánk a legegyszerűbben visszajutni Törökmezőre. Végül a Toronyalja-horgásztavi buszmegállónál a P- jelzésre fordulunk jobbra. Simán visszamehetnénk a K-re a Békás rét szélére, de nem tudni hol vannak a darazsak, így maradunk tovább a P-on. Végül a Nahát 100 túra ahol szalagozva szokott lenni ott megyünk le jobbra egy nem létező jelzetlen úton a patakmederhez. Többször keresztezzük a viszonylag kiszáradt patakot, majd meglátjuk a horgásztavat. Már csak fel kell menni egy sziklára, és a tó oldalában visz egy pici út.. Na de nem olyan egyszerű ez, mert megállván ismét egy fában (persze a túloldalán) lódarazsakat vélünk felfedezni. Na bakker, mi legyen? Mindenhol toronyirántos felfele a sziklára, csak ott lenne jó. 10 perc tanakodás, és végül balról megkerülve nagy ívben megmásszuk a sziklákat, és a hegy tetején esve-kelve visszaérünk a tó mellé. Para volt, mert bárhol lehettek volna még a dögök.. Szerencsésen ezt is megúsztuk, és a Z-jelzést elérve jutunk el az ellenőrzőpontra. Pont ekkor érkeztek Hegedűs Csabiék is, akik viszont a K-en jöttek, és azt mondták nem voltak lódarazsak sehol.. Na basszus, ahol lehet rá számítani ott meg nincs.. Most hirtelen egyáltalán nem érdekel melyik komppal jutunk át. A csajok technikai szüneteznek, aztán kicsit kocogásra váltunk. A Köves mező meredek emelkedője után a Hegyes-tető aljában szokott megindulni az igazi matek, most is így van. 6-os átlaggal még épphogy elcsíphetjük a 17 órás kompot. Nosza nyomjuk is keményen fölfele Orsival, Andi lemarad, és csak a kompnál ér utol minket. Hegyes-tetőn sebtibe esszük meg a dinnyét, és erős tempóval toljuk végig a kompig, ez nekem sem esett már túl jól. Végül 16:47-re leérünk, ami egy 8:32-es első 50-es. Ha valaki ezt mondja nekem pénteken, de még szombat reggel is tuti kiröhögöm.. :) 

Jól esik leülni a kompon, ismerősök is vannak itt, akikkel csak a rajtban találkoztunk mindössze. És itt van Jani. Ő jobb kerülőutat talált mint mi, és nem voltak "darazsai", ezáltal idővesztesége sem. A túloldalt a többiek tovaszállnak, Andi is velük tart, mi pedig hárman beülünk egy jó kori sörre, és lélekben rákészülünk a következő hosszú etapra. Kb 20 percet itt vagyunk, de ez most kell úgy érzem. Megfontoltan mászunk fel a Fellegvár köves emelkedőjén. A Nagy-Villám parkolójában pecsétet kapunk a pontőröktől, és szép tempóban haladunk tovább. Sorra érjük utol a még Visegrádon tovahaladó sporikat. A Moli-pihenőnél panorámát csodálunk, itt mindig megállok egy percecskét. Az Urak-asztala résznél még több ismerőst utolérünk, és kenjük is neki rendesen a tempót. Pap-rét után még akár megcsíphetjük lámpa nélkül Pilisszentlászlót is. A faluba hosszú köves meredek út visz. Már lámpázni kéne, de dacból nem veszem elő. Utolérjük Andit, aki csodálkozik hogy tudok így haladni lámpa nélkül :) Végül sikeresen leérünk a faluba, és jópár év után ismét a Kis Rigó étteremben van az EP. Abban biztos voltam hogy lesz leves, de elámultam amikor hatalmas adag vadragulevest kaptunk. Az íze egyszerűen fenomenális volt. Ilyen finomat becsszó nem sűrűn ettem eddig. Szupi volt, nyámm! Egy citromos sörrel leöblítve főleg. Andi tovább indul, gondolja majd utolérjük. Sajnos ez nem történt meg, és Dobogókőre fölfele mint utólag kiderült, megint jött neki pár darázs, így elege lett és ott abbahagyta :( Jani is hamarabb elindult, én még picit élveztem a kánaánt, és Orsi is maradt velem. Kicsit esetlen mozgással indulok neki a folytatásnak, de hamarosan bemelegedtem, így szépen haladtunk tovább a K-en (nem az aszfalton, mint a nagybetűs CSALÓK..). A Sikárosi rétnél utolérjük Janit, és Zoltánt, aki idős korára szuper tempóval tud haladni, de ismertem őt régebbről, már akkor is csak ámultam.. Dobogókő következik, tudtam hogy erős meredek rész lesz, és akár még darazsak is lehetnek, mert máskor volt már rá példa.. Orsival csapatjuk ismét fölfele, lemarad mindenki, még a darazsak is, mert velük se találkoztunk végül :) Felérvén jól esik kicsit leülni, na meg zoknit cserélni, mert éktelen lyuk tátong sok ideje a bal oldali alján.. 78 km-nél járunk. Nem akarok belegondolni.. Nem sok időt töltünk a ponton, mert félek hogy átmelegedek. Így is vacogva indulunk tovább. Jani még velünk indul el, de kicsit belekocogunk Orsival hogy hőt termeljünk, és a túra során többet nem láttuk már Janit. Meglepő, de szinte végig kocogunk Pilisszentkeresztig, persze este szar lábbal ez kb 5,5-ös átlagnak felel meg :) Szerencsére rutinomból adódóan könnyen megleljük a pontot (a régi K-en kellett haladni hivatalosan is. Aki ezt nem tudja, az pont kihagyja..). A szokásos sátras ellenőrzőpont van, a szokásos pontőrrel :) Üröm az örömben (most fordítva;) hogy sajnos sütemények nincsenek, mindössze egy kóstoló van csak :( Máskor azért több finomság szokott itt lenni. Viszont a levesnek köszönhetően jó a gyomrom, és a zsíroskenyér is jól esik még ennyi km után is, ami nem megszokott. Orsi még maradna, én kiadom az ukázt, és irány a Szurdok. Természetesen végig a K- jelzésen haladunk, ez nem kérdés! Lódarázsnak nyoma sincs, és a terep sem egyszerű, nagyon oda kellett figyelni a sziklás-nehéz úton. Ez után tudtam hogy kicsit unalmas rész következik. Néhol próbálunk belekocogni, de ez sem esik most jól, inkább már csak gyalogolunk. A Szentkút előtti éles jobbkanyart jól ismerem. Pár éve éjjel itt is lódarázs para volt, így kiemelten figyeltem, de szerencsére nem volt most gond. A csobánkai műútnál mindig elkap egy álmos fázis, most is. Mindig itt, és mindig ekkor.. A Kevély-nyeregbe a lassan már szokásos kómás fejjel érek, bár kaja nincs, de vizet lehet tölteni, ki is használjuk. A köves meredek lefelén nagyon óvatosan haladunk. Nekem már fáj a talppárnám, mert időközben a cipő talpbetétjében keletkezett egy kráter pont ott a legpuhább résznél. Minden lépést érzek már. Pilisborosjenő szélét érintve a Köves-bércet ostromoljuk hamarosan. Nocsak egy darázs. Lámpa gyorsan le, kicsit várunk, és utána nem is volt gond. Izgultunk mi lesz éjjel ez ügyben, de szerencsére ezen a jószágon kívül nem emlékszem hogy máshol lett volna gondunk. Borzasztó kellemetlen a lefele, ezt még egészségesen is megszenvedi az ember.. A 10-es utat, és a vasutat keresztezve egy kényszerpihenő kell most nekem. Leülünk a lépcsőre, és energiaitalt majszolunk. Ez most kell nincs mese.. Utána pillanatok alatt el is múlik a komolyabb holtpontom, és a téglagyár után igen jó tempóban kanyargunk a Virágos-nyereg felé. (természetesen nem lecsalva a szerpentint...). Felérvén a szél eléggé rákezdett, és a pontőr Renit sem akarjuk nagyon föltartani. Persze azért egy kis rágcsa van itt ami mellett nem lehet csak úgy elmenni.. A szalagozás perfekt, bár már 17.-ére járok itt, csak ezen a túrán :) Határ-nyeregtől változás, most a K-en haladunk, mert a 110-es célja felköltözött a Gyermekvasút állomásához. 

Még egy kis kocogásra is van energiánk. Végül 04:39-kor érkezünk meg a 110 km-hez. Éhes vagyok eléggé, így rájárok igen rendesen a finom vajkrémes kenyérre, nem meg a mackósajtra. Minden falat újabb energiával tölti el testem. Orsi a 110-re nevezett, itt elválnak útjaink. Bár nem kicsit csábító a villamos, de erős vagyok, és mindössze 21 perc pihenés után kereken reggel 5 órakor nekivágok a folytatásnak. 

Bár még sötét van, de a lámpát elrakom, tudom hogy hamarosan hosszú aszfaltos rész következik úgy is. A Zsíroshegyi út monoton egyenesén sem álmosodok el szerencsére, és a kegytemplom után a cserkészháznál vár az ellenőrzőpont, ahol kapok egy Balaton szeletet, és egy pohár fincsi szörpöt. Nem időzök semmit, haladok tovább. A Remete-hegyet extra óvatosan mászom ki, tudom hogy nem viccel, főleg ennyi km után. Ez után sokszor járt út, sok egyéb túrán. Végig K- a Muflon Itatóig. Ide jelezte az itiner a kövi pontot, de nincs nyitva, így kéktúra pecséttel igazolok. Felérvén a tetőre, ott egy sátor, csak van pontőr is. Szőts Mikit tisztelhetem. Sörrel kínál, de most nem kívánom, viszont ad a sajátjából egy finom kekszet, köszönet érte. A Nagy-Szénást meglepően könnyen kimászom, a tetején még gyönyörködök is egy picit a panorámában. Ez után tudtam hogy rémesen hosszú út következik Piliscsabáig. Szerencsére lefele kell menni. Meglepve magamat sokat bele tudtam kocogni, de még így is elég nehezen mentek a kilométerek.. Végre beérek, és hosszú aszfaltozás veszi kezdetét. A vasútállomásnál egy picit leülök, mert már nagyon sajog a talpam, masszírozom, és vakarászom felváltva. Micsoda érzés!! :) Még egy jó adag aszfalt a Kiskopár bisztróig, ahol mindig szoktunk bónt kapni a Téry 50-en. Jókedvvel érek oda, de legörbül mosolyom mikor a pontőr közli hogy csak két óra múlva nyit a hely.. Kaja sincsen, akkor mi van itt? Látom van egy rekesz sör, bár annyira nem kívánom, de nem kérdezek, fogok és elveszek egyet belőle.. Nem is maradok, menet közben iszom meg. Mondjuk az idős pontőr úr nagyon kedves volt, nem győzött gratulálni, rá abszolút de nem tudtam haragudni. Figyelek, mert P+ innentől a követendő jel. Kimászok egy emelkedőt, aztán legurulok bele a P-ba, majd ezen balra gyakorlatilag a célig. Utolérem rövidebb távon induló ismerőseimet, jól esik pár szót váltani velük. Még mászok egy erősebb felfelét, azt hittem sosem érek fel a Magas-hegyi nyeregbe.. Ez is megvan, irány ismét Pilisszentkereszt. A Felső kocsmánál pontőr pecsétel, de nicsak, utolérem Beát. Nem gondoltam volna hogy előttem van, szuperül haladt idáig. Itt már nem pihenek meg, együtt másszuk meg végül Dobogókőt, és 13:16-kor célba érkezek, 28 óra 01 perces menetidővel. Jól esik a gratuláció, és nagyon boldog vagyok hogy sikerült ez a megmérettetés, főleg az előzmények kíséretében. Megeszünk egy hatalmas hamburgert a kinti büfében, majd hamarosan már a buszon szundítok, de ez már a jóleső, kellemes fáradtság érzése. 

_ZE Creative Commons License 2022.09.14 0 0 132124

;-((

Előzmény: Jámbor (132120)
Jámbor Creative Commons License 2022.09.14 0 0 132123

Biztosan nem, hisz' egyrészt mintha lett volna társa, másrészt a Hegyes-tetőn voltam már, amikor egy mentőhelikopter elröpült fölöttünk befelé.

Előzmény: Sánta Kutya (SK) (132122)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2022.09.14 0 0 132122

Lehet, hogy te voltál az utolsó?

Előzmény: Jámbor (132120)
pygmea Creative Commons License 2022.09.11 0 0 132121

;(((

Előzmény: Jámbor (132120)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!