A liliomhagyma a helyén maradhat télen. Ismereteim szerint a legnagyobb hideget is bírja. Az enyémek évek óta a földben vannak.Ez ugyanaz a fajta, mint a Tiéd:
Sziasztok! Tanacsot szeretnek kerni.A kepen lathato liliomnak a hagymajat ki kell-e asni telire? A tavasszal kaptam es nem tudom ,hogy mi legyen vele.Szeretnem ha megmaradna.Tanacsotokat elore is koszonom,udv Jutka.
Látni kellene, hogy pontosan milyen habitusú, mennyire sűrű és lelógó. Szerintem felére vágd vissza, de csak a hosszabb hajtásokat, a rövidek maradjanak. Jobb lenne a minél hűvösebb hely, jobban telelne. Arra számíts, hogy behordás után sok levél leszárad az új helyen, ezeket szedd le, ne árnyékoljanak, de hát majd jövőre megújul.
Egy időben, mikor észrevettem, hogy a Metro áruházból is el-eltünedeznek a kedvenc termékeim, megkérdeztem, és érdeklődésemre azt a választ kaptam, hogy "levették a listáról". Az adott cég kizárólag olyan terméket forgalmaz, mely ezen a listán szerepel. És ha jól emlékszem, a gyártó cégnek ezért fizetnie kell, amelyik cég pedig nem fizet, annak a terméke nem szerepelhet. Gyanúm szerint így tűnik el a boltokból a füstölt libamellel készült Orsi sólet és számos egyéb remek termék. :-(( Vagy így tűnt el a kitűnő lengyel krumplipürépor pár éve, s maradt helyette a nagyon nem remek Knorr... Elnézést az offért, csak úgy tűnik, ez most már a kertészeti termékeknél is jelentkezik...
A gyártó (Syngenta) lapján nyoma sincs, hogy ne lenne forgalomban, így gyanítom, egyszerűen csak kivették a "bűvös árulistáról" az OBI-ban (a multiknak van ilyen, úgy tudom). Szerintem hívd fel a Syngentát, ők megmondják, hol kapsz tutira (www.syngenta.hu). Tapasztalatom szerint nagyon segítőkészek.
A Chess por alakú, felszívódó (gyökérről IS) levéltetű irtószer. Nem mérgező, környezetbarát, emberbarát. Szobában is permetezhető, nem beszélve a belocsolási lehetőségről. A működési mechanizmusa csak a szivogató kártevőkre hat, ilyen módon az üvegházi molytetűre is(ami nem kis dolog) , már úgy értem az új egyedek kifejlődését akadályozza meg.
A növénynek olyan íze lesz tőle amit a dögök nem szeretnek , gyakorlatilag éhenhalnak. Lehet hogy a állat/mittudoménmi védők szüntették meg? Az OBI-ban azt mondták nem szabad rendelniük. ?????? Érti valaki???
Na akkor még egy kérdés! Tudja-e valaki hol lehet Chess-t kapni. Sajnos gazdabolt féléhez nem jutok Bp. közepén. A nagyáruházak egy részében sosem volt, másikuk pl. OBI megszüntette a forgalmazását.
Nekem egy jó 30centi átmérőjű ecetfával kellett két éve megbírkóznom. Előtte érdeklődtem erdész cimboránál, hogy mit tegyek, azt mondta eszembe ne jusson kivágni, mert elkezd akkor bokrosodni. Fúrjak rá egy lyukat az aljánál, ami belóg a törzs közepéig, töltsem fel TÖMÉNY glialka/roundup vagy más hasonló felszívódó gyomirtóval, aztán ha lehullott az összes levél, lehet kivágni... És lőn :-)
Kedves Flanell! Köszönöm a válaszod. A pincén van kis ablak, és nincs lennt hideg télen. Futómuskátli nagyon szép, és bozontos, tele virággal. Sajnálnám, ha tönkremenne, jó drága volt tavasszal, de megérte, meg gyönyörű lett. Akkor kicsit visszavágom, nem teljesen, (kb. hány cm-t hagyjak? a tövétől) és meglátom milyen lesz tavaszra. Üdv: Judit
A futót nem lehet úgy (sötétben és szárazon) teleltetni, mint a rendes muskátlit. A pincében is kell neki némi fény, ablak előtt, és néha locsolni is kell, a hőmérséklet függvényében. Én nem szoktam ilyenkor visszavágni, a sötét helyen mindenképpen tele lesz vékony és színtelen hajtásokkal, sokkal szebb lesz jövőre, ha csak tavasszal vágod vissza. Persze, ha nagyon bozontos, akkor vágd visszább, de ne totálra. Lehet persze, hogy másnak más a tapasztalata, telelőhelytől függően.
Hát nem tudom, kiviszi-e a Glialka. Nagy gyökerű és kis levélfelületű (visszavágott) növényeknél nálam elég bizonytalan, volt, amit csak megsárgított. De lehet, hogy annál kicsi volt a dózis. A papírján sarjak ellen is ajánlják, 3,5%-kal, de szerintem inkább töményebben kell használni.
Hagyd megnőni jövőre, mert csak levélen szívódik fel, minél nagyobb a levélfelület, annál jobb a hatás. Permetezés után kb. 3 héttel szárad el, addig nem szabad levágni.
Ezek levéltetvek bőrei, ha nem akarod őket kicserezni télikabátnak, akkor már nem kell őket semmivel kezelni. Azért vannak a levél színén, mert valószínűleg a hajtáscsúcsok közelében élnek (éltek) a levéltetvek, az ürülékük (mézharmat) a levélre hullott, és ebbe beleragadt a levetett ruhájuk. Ha még ott vannak a növényen, akkor a mezőgazdasági boltban kérj valamit levéltetvek ellen, rengeteg szer létezik, van kimondottan levéltetvek ellen is, pl. Chess 25WP. Vagy egy általános szer az Actara.
tiszteletem.a legpraktikusabb ásóval elvágni a gyökereit és kiszedni.láttatlanba ecetfára gondolok.de van,vagy lesz lombja akkor 2%os glialkával is bepermetezheted.
Tudtok-e olyan szert, amivel meg lehet halasztani kb 5 cm átmérőjű fát ha levágom a föld felett.
Ez nem túl értelmes így,megpróbálom leírni.: A temetőben a sír mellett közvetlenűl nőtt ki valami, mindíg levágjuk, de nem elég gyakran hogy elpusztuljon. Arra gondoltam van-e valami amivel a friss vágásfelületet bekenve esetleg elpusztul az a növény.
Sajnálom hogy ilyen szándékom van, de nincs jó helyen.Enyhén szólva...
Sziasztok! Szeretném megkérdezni, hogy a futó muskátlit hogyan kell eltenni teleltetni. A pincében szeretném. Vissza kell vágni a szárakat? Vagy úgy ahogy van, csak leteszem? Köszönöm. Judit
A hét vége felé ismét jó idő lesz. Azon gondolkoztam, hogy lekenem a fáim törzsét mésztejjel. Igen ám, de nekem csak vagy 10, jó részt kis fáim vannak. Pocséklás lenne megvenni az 50 kilós oltott meszet. Van valakinek valami tanácsa, hogy van-e valahol kisebb kiszerelésű oltott mész, vagy mésztej. Esetleg mivel válthatnám ki a mésztejet, azaz mivel kenhetném be ugyanolyan hatékonysággal a fák törzsét?
Fagyallal kapcsolatban: idén már nem szabad megnyírni,az új hajtások úgyis elfagynának,ha egyáltalán még megindulna a növekedés.Ahogy írták előttem,majd csak tavasszal kell ezzel foglalkozni.Ha szép zárt sövényt akarsz,akkor 30 cm-nél alacsonyabbra kellene nyírni először,és ahogy zárodik,fokozatosan nagyobbra hagyni.