Na tessék, már megint. Tévesen állítottam, hogy a Népszabadság nem közölte Gyurcsány kárpátaljai tárgyalásainak gazdasági tárgyú részleteit. Én ezzel a keresőjükkel egyszerűen nem boldogulok.
Azt, hogy felhívtad a figyelmemet a valóban sajnálatos eseményre, tisztelettel megköszönöm. Nem tudtam róla, mert nem jártam netközelben a hétvége óta. Azt meg, hogy ez-e a tényleges oka annak amit hiányoltam, nos holnap mindenesetre ki fog derülni.
Felhozom, hogy azon balos kartácsaknak ne kelljen sokat fáradni a kereséssel, akik még nem tették tiszteletüket a Fidesz, és Kontrát képviselő úr teli torokkal történő mocskolása miatt a népszabó "értesülése" nyomán indított fröcsögés utáni szájtörölgetés céljából. Egyúttal tiszteletem azon keveseknek, akik már igen.
Mea culpa! A "Bűnöző fidesznyik az OWBben?" harciasan, ám tévedésből állítottam, hogy Péterfalvi Attila nyilatkozata időben megelőzte Bordás Vilmos nyilatkozatát, mi több, azt állítottam, hogy topiknyitó manipulatív módon mossa össze a kettőt. Ezzel szemben a tény az, hogy Péterfalvi már Bordás bejelentésének ismeretében, arról nyilatkozta, hogy akár bűncselekmény is lehet.
Nem tudja véletlenül valaki, hol találhatom meg szépemlékű Dr. Prof. Archibald Donnerwetter Gyógytopikját, melyet rászorulóknak nyitott vala a nagytudású cihijáter? (mea culpa, de mintha Pethor Donneck rokona lett volna a doki, míg meg nem boldogultak... Erről jutott eszembe.)