IMHO ha egy topic ellaposodik, akkor talán hagyni kell meghalni, és nyitni egy "Baromkodás" topicot, mint ahogy a Dudusch nyitott egy "Udvarlás", majd egy "Lovagi Torna" topicot. Az nem elég hely az ilyesmikre? Mindenütt ugyanazok enyelegnek egymással, csak néha átugranak egy másik topicba.
Sajnálom, hogy nem vagyok újonnan regisztrált, mert így én nem kaphatok az illendőségekből ...
Viszont ne fájjon a fejed az sorozatos és visszaeső offtopic-olások miatt. Mint minden csoda ez is csak rövid ideig tart és addigra nekünk is megjön tán az eszünk. Bár úgy látom még lendületben vagyunk ...
:-)
Mivel már írtam, hogy régóta lelkes olvasója vagyok a Törzsasztalnak, abból logice ki lehetne következtetni, hogy elolvasom a topicokat, csak eddig nem írtam beléjük.
Söt, mi több, az ÚJAKNAK címüt is tanulmányoztam, nehogy vétsek a társaság illemkódexe ellen. Egyébként most, hogy regisztráltattam is magamat, az emilben résztelesen leírták, mit szabad és mit nem. Ez egyrészt megszívlelendö valóban, másrészt kicsit frusztrál is abból a szempontból, hogy pont a "régi" tagok nem tartják be. Dehát ilyen a világ. A törvényeket azért alkotják, hogy tudják az emberek, mit nem tartanak be. Így van ez már a bibliai Tízparancsolat óta.
Söt, mitöbb, azt is tudom, hogy itt egyesek kényesek nevük teljes kiírására, tudom, hogy több "új" kollégám is megfeddésben részesült ez ügyben.
Változatlanul azt állítom, hogy ellaposodnak a témák, és néha kissé gusztustalanná válnak.
Eddig volt az offtopic, amiért elnézést kérek (én legalább megteszem...)
Ami a jelen témát illeti, szerencsére Magyarországon nem olyan rossz a helyzet, mit tölünk nyugatra. Csinos kolléganöim még nem háborodtak fel attól, hogy végigmustráltam öket, de ez azt hiszem attól is függ, miként teszi ezt egy férfi. Tisztelem és csodálom a nöi nemet, ezért elképzelhetetlennek tartom, hogy közönségesen forduljak hozzájuk.
Való igaz amit írsz, már kezdem is szégyellni magam miatta. De mivel uborkaszezon van a nagy szabadságolások miatt, ezért gondoltuk kicsit feldobjuk a topic-okat, és addig sem süllyednek tovább. Gondolod ez elriasztja a komoly véleményalkotókat ?
Igencsak eltértetek az eredeti témától. De ahogy látom, az elöbb-utóbb minden topicot elér, hogy 1-2 ember elkezd egymással személyeskedni és teljesen tönkreteszi az amúgy érdekes és beszélgetésre érdemes témákat.
Egyébként lelkes olvasója vagyok a Törzsasztalnak, csak eddig nem szóltam hozzá. Most is csak azért, mert úgy látom, romlik a színvonal.
A találkozótok klassz lehetet, kár, hogy akkor még az évi rendesemet töltöttem a családdal. Arról lehet tudni valami, hogy a fényképeken kik láthatók, vagy ez titok?
Én nem akartam schenkit schem megzavarni. Erre bizonyíték az isch, hogy a "Bemutatkozásch" topick-ban isch közzé tettem a nick váltáscht. Egyébként a váltáschra úgy kényszerítettek, mert egyeschek schexujális zaklatáschnak vették már a nickemet isch. :-))))
Szörnyi Lali úgyláccik hazament. Pedig már kezdtem rászáni magam a zaklatásra!:)))
Bár lehet hogy nekem nem örült volna. No mind1 ez a többieknek szolgált volna tanúlságul. :)))
Vackor! Ne kukacoskodj már annyit! Azt meg már a fene se tuggya, mér orroltam + Rád. (De ha még fojtatod, egyre jobban tudni fogom, hogy MOST mér orrolok...)
(Na most jók az á meg az é betűk :-))) ) Igen, valamikor én voltam a "Ferfi", de aztán többen szexistának tituálták a nickemet, így megváltoztattam. A nickváltozással, mint látod a férfiasságom is csökkent (no nem a himbi-limbim, hanem a stílusom). Az "Eunugh" meg azért nem jó, mert ha az lennék, akkor valószínűleg nem azzal foglalatoskodnék, hogy hogyan zaklathatnálak zekszujálisan Tégedet. :-))))
Inkább nem érném el azt a szintet, hogy virtualice megrugdoss. Igy sity-suty ilyen kellemetlen érzést ... inkább nem.
Köszi a Vackoros ötletet, de szerintem jobban örülne Keves VAckor barátunk ha személyesen vennéd kezedbe(?) a "témát"!;)))