Keresés

Részletes keresés

mkoteles Creative Commons License 2004.09.23 0 0 1031

Én külvárosban lakom, ahol még jónak is mondható a közlekedés. Télen kipróbálhattam, hogy mekkora álvezet, mert egy kis baleset után nem volt autóm egy hétig.

Oda-vissza a buszon a szó szoros értelmében gyomorkinyomó tömeg, el sem tudtam volna esni, és ez nem túlzás. A szagokról és koszról nem beszélek. A Metro már felüdülés volt, meg az a 10 perc séta, amit az irodáig meg kellett még tennem.

Na ehhez az élményekhez képest a dugó maga az álom. Régebben évekig BKV-ztam, de ez egyre rosszab. Ráadásul oda is kénytelen vagyok autóval menni, ahová egyszerűbb volna BKV-val, mert két vonajegy ára már annyiba kerül, hogy elmegyek, és egy kávét is megiszok.

Ha egyszer olyan lesz a BKV, hogy tutira lesz ülőhelyem, tiszta, rendes járműveken, és nem kerül közel annyiba, mint az autózás, akkor azzal utazom. Tehát a közel jövőben nemigen. Kivéve, ha anyagilag annyira számítani fog az a néhány ezer forint, amivel ez többi kerül. De remélem ez nem fordul elő.

tpapa Creative Commons License 2004.09.23 0 0 1030
Én pl. tegnap busszal jöttem dolgozni, délután is volt dolgom, oda meg elsétáltam. El is ment a kedvem ettől a következő egy évre. Ennyir ért...
Előzmény: Don Palesz (1029)
Don Palesz Creative Commons License 2004.09.23 0 0 1029
Meg azért volt dugó, mert annak ellenére, hogy autómentes nap volt, jóformán alig hagyta valaki otthon emiatt az autóját, pedig csak egyetlen rohadt napig kellett volna kibírni nélküle. Hogyhogy a nyugati városokban ez ment. Ha meg ennyire autófüggők vagytok, kezeltessétek magatokat.
Előzmény: Törölt nick (1026)
Don Palesz Creative Commons License 2004.09.23 0 0 1028
Hé, ne keverj össze minket a bkv-val!:)
Előzmény: Törölt nick (1026)
kivi Creative Commons License 2004.09.23 0 0 1027
Aha, és tegnap este is miattuk volt, meg majd holnap is miattuk lesz. .. Idióta.
Előzmény: Törölt nick (1026)
Törölt nick Creative Commons License 2004.09.22 0 0 1026
Csak Belgával tudok nektek válaszolni: "...kapjátok be a faszomat és szopjátok!..." Miattatok volt még este is dugó!
Előzmény: Don Palesz (1025)
Don Palesz Creative Commons License 2004.09.22 0 0 1025
na ki volt a bringás felvonuláson rajtam kívül?:)
Szi_Zsolt Creative Commons License 2004.09.18 0 0 1024

Szia!

 

autobuzi mindenkeppen megindokolja maganak, hogy o csak azzal tud munkaba jarni.

 

Én nem vagyok autóbuzi, csak egész egyszerűen nem vagyok hajlandó naponta 3 órát eltölteni a munkába járással (Zugló - Ferihegy 2). 1.5 óra oda, 1.5 vissza.

Mire BKV-val beérek, már el is vagyok fáradva (4 jármű, 3 átszállás).

 

Ez az út autóval 30 perc. Meleg van benne, nem ázok meg, annyi hely van benne amennyi nekem kell, nem kell máshoz préselődnöm, és akkor indulok vele, amikor éppen akarok. Nincs várás, fagyoskodás, anyázás hogy bezárják előttem az ajtót.

Nekem megér annyit, amit cserébe az autó kér (üzemanyag, fenntartás, közterhek).

A reptérre való kijutás BKV-val egész egyszerűen katasztrófális.

Csak a Reptér-busz menetrendje 25-30 perc, 40-nel megy végig a tök egyenes 2x2 sávos úton. Vicc.

 

Zsolt

Előzmény: Shatner (1001)
Don Palesz Creative Commons License 2004.09.18 0 0 1023
Oszt nem hisztizni szerdán:)

Demszky vasárnap, Persányi szerdán teker

Földes András, Rácz Johanna
2004. szeptember 17., péntek 19:29

A főváros nem szeretné felzaklatni az autósokat, ezért a kerékpáros-szervezetek tiltakozása ellenére a néptelen vasárnap délutánra szervezte azt a demonstrációt, amit minden európai nagyvárosban jövő szerdán, a csúcsforgalomban tartanak. A városháza és a szervezők úgy vélik, a budapesti autósok hétköznap még nem tudnák elviselni a biciklissokkot. A kerékpárosok mégis megrendezik a szerdai felvonulást, részt vesz rajta a szabaddemokraták jelölte környezetvédelmi miniszter is.

A budapestiek nem érettek még az európai közlekedési normák befogadására, esetleg a magyar nép genetikus okokból elválaszthatatlan az autójától? Van-e értelme a közlekedési dugók ellen demonstrálni egy kihalt utcán? Meddig lehet álakciókkal elterelni a figyelmet a közlekedési problémákról?

A kérdéseket az európai autómentes nap budapesti rendezvényei vetették fel bennünk. Budapest az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan idén sem az előírt hétköznapon, azaz szeptember 22-én tartja az autómentes napot. A főváros az autósok nyugalmát óva vasárnap délutánra szervezi az Európa-szerte szerdán tartott kerékpáros demonstrációt.

Az Index meglepődve értesült arról, hogy bár az európai autómentes nap szabályzata többek közöttt leszögezi, a rendezvényt szeptember 22-én kell tartani, a főváros mégis résztvevőként hirdeti magát, sőt a nemzetközi honlapon is így szerepel.

A kerékpáros-szervezetek a vasárnapi hivatalos felvonulás ellenére szerdára nagyszabású demonstrációt hirdettek, amelyen ott lesz a budapestiek jóérzésében bízó környezetvédelmi miniszter, Persányi Miklós is.

Nem gerilla tüntetés

A kerékpáros-szervezetek, amelyek a tavalyi, hétvégére csúsztatott rendezvényen távolmaradásukkal tüntettek a szerintük lekezelő és álságos hivatalos hozzáállás ellen, most a kezükbe vették a szervezést. A Városi Biciklizés Barátai (VBB), a KEROSZ és a biciklis futárszolgálatok - az egyhetes központi rendezvénysorozattól függetlenül - szerdára demonstrációt hirdettek az Andrássy útra.


Autómentes napi biciklis tömegdemonstráció
Óriási kerékpáros felvonulást rendeznek a mobilitási hét zárónapján, 2004. szeptember 22-én a VBB, a KEROSZ, a Környezetvédelmi Minisztérium, a budapesti biciklis futárszolgálatok és más bringás szervezetek.

Nyolcvan-száz különböző egyesületet, bicikliboltot, céget, oktatási intézményt, rádiót, civil szervezetet, környezetvédő csoportot, újságot, mulatót, kávézót vonnak be a rendezésbe, mind saját csapatot toboroznak majd. Az így összeállt csoportok a saját boltjuknál, iskolájuknál gyülekeznek és indulnak útnak, hogy 18 órakor a városligeti műjégpályánál találkozzanak, és kezdődhessen a nagy felvonulás.

A rendezvénnyel fel akarják hívni a figyelmet a kerékpárral közlekedők egyre nagyobb társadalmi súlyára és az általuk igényelt bicikliutak, szállítási- és tárolási lehetőségek bővítésének szükségességére. Ezenkívül alternatívát szeretnének felmutatni a belvárosi közlekedést egyre jobban ellehetetlenítő autós áradattal szemben.

Az autómentes nap reggelén munkába és iskolába biciklizők ajándék reggelit kapnak a budapesti hidakon.

A felvonulás útvonala: Városligeti Műjégpálya (18 óra) - Kodály Körönd - Lövölde tér - Rákóczi út - Erzsébet híd - Attila út - Moszkva tér - Margit híd - Oktogon - Városliget . A felvonulást rossz időjárás esetén is megrendezik.
"Nem igaz, hogy gerillatüntetés lesz - szögezte le a forradalmi romantikát firtató kérdésünkre Kőhalmi István, a VBB elnöke. - Van engedélyünk a rendőrségtől."

A szeptember 22-én délután hat órára hirdetett demonstráció nem szerepel a hivatalos programban, így legalábbis a propaganda mozgalmi alapon szerveződik: a felvonulásról a szimpatizáns médiában megjelentetett hirdetések mellett emailek értesítik a célközönséget. Egy körlevél arra buzdít, hogy az iskolák, cégek és baráti társaságok szervezzenek találkozókat, ahonnan együtt vonulhatnak a Hősök terei starthoz.

"Nem volt más választásunk, mert a Fővárossal már két éve hiába egyezkedünk" - tárta fel az civil szerveződésű felvonulás hátterét Kőhalmi. A szervezet el akarta érni, hogy az autómentes napot ne tegyék át a demonstrációs értékét tekintve elenyésző jelentőségű vasárnap délutánra, amikor a forgalom töredéke a szokásosnak.

Európai normák ellen

A VBB tavaly már részt sem vett a hétvégi felvonuláson. Csak titkáruk jelent csak meg a kezdőponton, ahol beszédében ismertette az egyesület azóta is változatlan álláspontját. Eszerint azzal, hogy Budapesten a hétvégére csúsztatják át a más országokban 22-én tartott eseményt, az európai normákat utasítják el.

A felvonulás lényege ugyanis, hogy felhívja a döntéshozók és az utca emberének figyelmét a személyautó használatára alapuló városi közlekedési rendszer tarthatatlanságára és a kiutat jelentő kerékpáros közlekedés mostoha helyzetére. Ha azonban éppen azok nem értesülnek a problémáról, akik okozzák, az egész demonstráció értelmét veszti.

A VBB-elnök, aki elmondása szerint a rendszerváltós időkben még Demszky Gáborral elvközösségben harcolt, úgy vélte, a főpolgármester semmilyen engedményt sem tesz a kerékpárosoknak az autós lobbi ellenében.

"Demszky bejelentette, hogy ki fogja tiltani a fogaskerekűről a bicikliseket, mert a Budai hegyekben tönkreteszik az erdőt. És mi a helyzet az autókkal, amik az embert teszik tönkre?" - fakadt ki a szervező, majd harcát bemutatandó beszámolt aktuális szélmalmáról: a városházán mindhiába próbálja elérni, hogy vonják vissza a turistabuszok Andrássy úti bicikliútra kiadott parkolási engedélyét.

A budapesti kerékpáros helyzet véleménye szerint egyébként azért is tarthatatlan, mert a főváros már több éve nem biztosít pénzt kerékpárutak építésére.

Reggeliosztás

"Nem az a cél, hogy magunk ellen fordítsuk az autósokat" - mondta lapunknak a fővárosi önkormányzat sajtófőnöke, Czuk Dóra. A felvonulás a főváros szerint ugyanis indokolatlanul nagy forgalmi zavarokat okozna, ami visszatetszést keltene az emberekben.

Felvetésünkre, hogy a kerékpáros demonstráció éppen azáltal érné el a célját, hogy találkozik a probléma okozóival, Czuk a fontolva haladás híveként megjegyezte, bíznak abban, hogy hamarosan Budapesten is meg lehet tartani egy hétköznapra szervezett kerékpáros felvonulást.

A sajtós hangsúlyozta, a Fővárosi önkormányzat mindazonáltal támogatja a kezdeményezést, hiszen ők szervezik a vasárnapi kerékpáros felvonulásnak is teret adó mobilitási hetet, amelyre húszmillió forintot adtak. Az európai autómentes nap délelőttjén reggelit osztanak a kerékpárosoknak. Budapest részt vesz az autómentes napon, szögezte le Czuk Dóra válaszul arra, hogy megemlítettük, az európai autómentes nap honlapja feltételeként említi , hogy a csatlakozó településnek szeptember 22-én kell rendeznie a demonstrációt.

Tornából felmentve

Nem előírás, hogy az Autómentes Napot okvetlenül szeptember 22-én kell megtartani, osztotta Demszky Gábor sajtósának véleményér Kovács László, az európai mobilitási hét budapesti rendezvényeinek fő szervezője. "Egy egész hét áll rendelkezésünkre, hogy népszerűsítsük az autómentes város ötletét"- mondta.

A megkérdezettek az Indexnek elmondták, a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban (GKM) működő nemzeti koordináció hazánknak felmentést adott a szerdai időpont alól. Kovács László állította, hogy nem Budapest lesz az egyetlen tornából felmentett település, de kérdésünkre konkrét városokat nem tudott megnevezni.

Végül a GKM felelőse, Mészáros Imre sem tudott magyarázatot adni arra, ha létezik felmentés, arról miért nem szól az amúgy részletesen kidolgozott hivatalos honlap, és miért rögzíti egyértelműen 22-ére a kerékpáros felvonulás dátumát.

Kovácsék egyébként három évvel ezelőtt rendezték meg először az autómentes napot, akkor szerencséjük volt, mert 22-e éppen vasárnapra esett. "Brüsszelben, Amszterdamban megtehetik, hogy hétköznap rendeznek autómentes napot, mert ott mások az emberek. Gondoljon bele, hogyan reagálnának itt az autósok, ha egy szerdai napon blokkolnánk a város autóforgalmát. Az önkormányzat nem mehet szembe a polgárokkal" - állított ki sajátos bizonyítványt a magyarokról Kovács.

Eredeti és másolat

A Főváros értesült a VBB és a futárcégek által szervezett jövő szerdai eseményről, és örül neki, mondta Kovács. Annak idején felkérték a VBB-t, hogy vegyen részt a hivatalos programokban, "de ők a sajátjukat szervezték". Az önkormányzat segítsége jeléül áttett egy kerékpárosversenyt keddre, hogy ne akadályozzák az igazi autómentes nap felvonulóit.

Kovács egyébként örült, hogy Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter személyesen vesz részt a szerdai felvonuláson. Demszky Gábor pedig a 19-i hivatalos kerékpározáson vesz részt, "nagyon szeret biciklizni".

Persányi a kerékpárosokkal van

Persányi Miklós az Indexnek megerősítette, hogy a szerdai felvonuláson vesz részt. Tud róla, hogy ez a nemzetközileg elfogadott autómentes nap, ráadásul tiszteletbeli tagja a VBB-nek. Nem ért egyet azzal a fővárosi felfogással, amely félti Budapest autósait a biciklis felvonulás okozta kényelmetlenségtől. Mint mondta, "a budapestiek is szeretik a tiszta levegőt", és ezért évente egyszer kibírnak egy kis kényelmetlenséget.

Szerinte a főváros "ellenérdekelt", és a szelektív hulladékgyűjtők példájával illusztrálta az önkormányzat hozzáállását: "Másfél évtizede az volt a Főváros álláspontja a szelektív hulladékgyűjtésről, hogy a lakosság hozzáállása miatt nem érdemes bevezetni Budapesten. Mégis, az a néhány, amit elhelyeztek az utcán, nagy népszerűségnek örvend." .

Európai mobilitási hét Budapesten
2004. szeptember 16.-22.
A TÖMEGKÖZLEKEDÉS NAPJA, szeptember 16., csütörtök

ÉLŐ UTCÁK NAPJA, szeptember 17., péntek
A Levegő Munkacsoport a parkoló autók nélküli Sas utcai úttesten bemutatja, hogy a zsúfolt Belvárosban is megoldható a gyalogosok, kerékpárosok és autósok békés egymás mellett élése.

GYALOGOS UTCÁK NAPJA, szeptember 18., szombat
11 órától a főpolgármester és a kerületek polgármesterei társaságában zenekísérettel, zászlódobálókkal járhatjuk végig a Ráday utcát, a Váci utcát, a Duna-korzót, az Erzsébet teret, a Hercegprímás utcát, a Szent István teret, a pesti Broadwayt, a Hajós utcát és az épülő Király utcát. Délután programok a Vörösmarty téren, a Ferenciek terén, a Gödör Klubban és a Kálvin téri aluljáróban.

FŐVÁROSI AUTÓMENTES NAP, szeptember 19., vasárnap
Zöld fesztivál" az autómentes Andrássy úton. A BKV Rt. ingyenes különjárataival lehet eljutni ide a Flórián térről, az Örs vezér teréről, illetve a Móricz Zsigmond körtérről.

Sportzóna: a Bajcsy-Zsilinszky úttól az Operáig: BMX ügyességi versenyek, gördeszkaverseny és -bemutató, streetball, tizenegyeseket rúgó verseny, középkori ügyességi játékok, elfelejtett népi játékok.
Világörökség séta: Séta túravezetővel az Andrássy úton - indulás 10, 11, 15 órakor az Andrássy út 3. - Posta múzeum előtt.
Nagyszínpad: az Opera előtt: 10 órától koncertek, köztük környezetvédelmi vetélkedők. Fellépők: Chalaban marokkói népzene és a Yasmina hastánciskola táncosai, Ladánybene 27, Parno Graszt, M.É.Z. ír táncház

AUTÓZZUNK OKOSAN, szeptember 20., hétfő
Ésszerű autóhasználat és p+r parkolás

KERÉKPÁRRAL A VÁROSBAN, szeptember 21., kedd
Eljutási verseny. Bárhová eljuthatunk bringával a fővárosban. Ezt az állítást igazolják ezen a napon azok a háromfős kerékpáros csapatok, amelyek 14.30-kor rajtolnak a Városligeti fasorból. Feladatuk, hogy Budapest tíz megjelölt pontjának érintésével, biztonságosan közlekedve, eljussanak 16 órára a Parlament elé.

EURÓPAI AUTÓMENTES NAP, szeptember 22., szerda
A Margit hídnál, a Szabadság hídnál és a Népstadionnál elhaladó bicikli utakon a kerékpárosok reggelit kapnak, este kerékpáros szervezetek felvonulása az Andrássy úton.

A IX. kerületben, XI. kerületben, XV. kerületben, XX. kerületben, XXII. kerületben az önkormányzat útvonalakat zár le az autóforgalom elől, s itt kulturális és sportprogramok várják a gyalog, kerékpárral, görkorcsolyávalval, gördeszkával érkezőket.
vacka Creative Commons License 2004.06.09 0 0 1022
Nagyon aranyos vagy, csak sajnos és csak oroszul, és olaszul beszélek, most kezdtem el az angolt, már a 7. leckénél járok, mert egyszerűen már szégyelltem, hogy nem tudok. A német már nem fér bele.
Előzmény: Jókai út 27 (1019)
Fido Dido Creative Commons License 2004.06.09 0 0 1021
Én mentem már filévadász sütőolaj-égetők után. Rémes szaguk van! Erre nem lennék büszke a helyükben!
Előzmény: Jókai út 27 (1019)
v_peti Creative Commons License 2004.06.09 0 0 1020
Ha rajtam múlna, akkor az M4 nem a Bosnáyk felé menne, hanem a Keleti-Kelenföld-Budaörs/Budatétény-(Érd) útvonalon.
Kelenföldnél ágazna ketté a vonal.
Előzmény: msebubu (1012)
Jókai út 27 Creative Commons License 2004.06.08 0 0 1019
én taxis vagyok, és autó-ellenes

Egy környezetbarát taxit mutattak be most nemrég az egyik adón. Adott egy berlini taxis, aki elhasznált sütöolajjal hajtja a taxiját. A járműben két üzemanyagtartály van, agy kisebb a tiszta gázolajnak és egy nagyobb a sütőolajnak. A kocsiban van egy utólagosan kb 1000 euroért beépített elektronika, mely a motor adott hőmérsékletén felül kezdi a sütőolajat üzemanyagként az égéstérbe adagolni, az alatt tiszta gázolajjal megy, illetve a műszak végén a motor "átmosására" szintén néhány percig tiszta gázolajat adagol.

A taxis a használt sütőolajat ingyen kapja a berlini MacDonaldsokból és egyébb sütödékből. Otthon a garázsban van egy házilag épített finomítója, melyben egyszerre 500 liter sütöolajat előbb 70 fokra felmelegíti, majd percekig centrifugálja, hogy a durva szennyeződéseket eltávolítsa.

Az utasokat a taxis elmondása szerint nem zavarja az erős sültkrumpli szag, mely a motortér felől áramlik az utastérbe.

www.biotaxi-berlin.de

Előzmény: vacka (1018)
vacka Creative Commons License 2004.06.08 0 0 1018
Sziasztok,
azt hiszem az elektromos kétkerekűn nem a rollert, hanem kerékpárt értettél. Láttam valahol a városban elektromos kerékpár boltot, csak sehogy nem jut az eszembe, hogy hol.
Nagyon sok igazságot olvasok ebben a fórumban, és biztos, hogy hülyén hangzik, de igaz, én taxis vagyok, és autó-ellenes.
Nagyon aggasztónak tartom azt pl. hogy nagyon elterjedt, hogy az autó nem családi közlekedési eszköz, hanem személyre szabott. Legalább egy család oldaná meg, hogy elviszik a gyereket, az iskolába, a feleséget, vagy a férjet a munkába, vagy metróközelbe, és ne vásároljanak, és tartsanak fenn személyenként autót.
Előzmény: Shatner (1011)
Fido Dido Creative Commons License 2004.04.06 0 0 1017
"Ti fogtok dudálni?"

Nem tartom okos dolognak. Ráadásul balesetveszélyes is. Ha esetleg úgy szervezték volna, hogy guruljunk oda a főv. önk. elé, és ott dudáljunk negyed órát, abban szívesen benne lettem volna, de ezt a véletlenszerű kátyuköszöntő dudálást kifejezetten veszélyesnek tartom, mert nem minden közlekedő tud a dologról, és megijedhetnek tőle, esetleg egyéb galibát vagy pár pofont okozhatnak.:)

Fido

Előzmény: nyomdász (1015)
Fido Dido Creative Commons License 2004.04.06 0 0 1016
A környezetemben sajnos elég sokan utaznak naponta min. 2 órát tömegközlekedéssel, nekem is jóval afölött lenne. Autóval lerendezem 1 órán belül az egészet, motorral lényegesen kevesebb.
Természetesen mindenki egyedi eset, tehát nem lehet általánosítani.

Fido

Előzmény: Shatner (1011)
nyomdász Creative Commons License 2004.04.02 0 0 1015
Valahol máshol még olcsóbban reklámozzák. Ma hallottam a rádióban, csak az üzlet nevét nem jegyeztem meg. Lehet, hogy a Praktiker?

Ti fogtok dudálni?

üdv. nyomdász

Előzmény: v_peti (1005)
msebubu Creative Commons License 2004.04.02 0 0 1014
Jo lenne...
Előzmény: v_peti (1013)
v_peti Creative Commons License 2004.04.02 0 0 1013
Ilyen távolságra már gyorsvasút vagy metró célszerű.
Előzmény: msebubu (1012)
msebubu Creative Commons License 2004.04.02 0 0 1012
Azert en szivesen cserelem le a masfel ora BKV-t 40 perc autozasra a Rakoshegy-Budaors utvonalon.
Shatner Creative Commons License 2004.04.02 0 0 1011
Azert ekkora kulonbseg nincs altalaban a tomegkozlekedes es az autos munkabajaras ideje kozott. Nem azt mondom, hogy nem fordul elo, de szerintem nem tipikus. Az az erdekes szamomra, hogy az emberek raernek parszaz meteren negyed orat (vagy tobbet is) allni a dugoban.
Előzmény: Fido Dido (1010)
Fido Dido Creative Commons License 2004.04.02 0 0 1010
Azt ne feledd, hogy Londnban van tömegközlekedés. Nálunk pedig csak valami elkeseredett próbálkozás van ezirányban. Ha olyan metróhálózat lenne Budapesten, akkor itt is lehetne alernatíva. Viszont arra nincs mindenkinek ideje és lehetősége, hogy napi 2-4 órát elvesztegessen az utazással.

ido

Előzmény: Shatner (1009)
Shatner Creative Commons License 2004.04.02 0 0 1009
A legnehezebb feltetel az "onkent es dalolva". Megoldas az meg csak-csak lenne, lasd a londoni "dugoado" peldajat es sikeret.
Előzmény: tpapa (1007)
v_peti Creative Commons License 2004.04.01 0 0 1008
Sajnos semmit sem tudok róla. :(
Előzmény: Shatner (1006)
tpapa Creative Commons License 2004.04.01 0 0 1007
OFF Én nem is szidtalak téged, csak megjegyeztem, hogy nem vezet sikerre ez a fajta hozzáállás. Nem vettem magamra az autóbuzit, te se vedd a "vissza-a-fára"-át. :o))) De ettől még van ilyen. ON

És persze, hogy mindkét félnek igaza lenne... (Azért van "is"-sel írva.) Ez benne a lexebb! ;o)

Viszont a dolog lényege továbbra is az, hogy nem felelőst kell keresni, hanem megoldást. Ha tudsz olyan megoldást, amibe a másik fél -önként és dalolva- belemegy és neked is jobb lesz tőle, akkor máris nyert ügyed van. Ha bűntudatot próbálsz benne ébreszteni, akkor meg máris veszítettél, mert az emberek 99%-a tud megfelelő kifogásokat gyártani, ha kell. (Szvsz az emberi faj, ebben a legjobb!) :o/

Előzmény: Shatner (1003)
Shatner Creative Commons License 2004.04.01 0 0 1006
Kösz!
Esetleg gyakorlati tapasztalata van valakinek vele? Az a 80 kilós tehetrbírás nem valami nagy.
Előzmény: v_peti (1005)
v_peti Creative Commons License 2004.03.31 0 0 1005
Nincs valakinek tapasztalata a mostanaban tobb helyen kaphato relative olcso (40 ezer Ft koruli) elektromos ketkerekuvel? Mire jo az, mennyit bir menni egyhuzamban, stb.
A legújabb METRO-prospektusban van ilyen.

Quicky elektromos roller:
-Fényszóróval, féklámpával, irányjelzővel, zárható színre fújt dobozzal
-Akkumulátor 12AH,24V (kivehető)
-Fék: Első/hátsó dobfék
-Motor 250 W
-Teherbírás 80 kg
-Sebesség 20 km/h
-Hatótávolság: 20-35 km/h

Bruttó: 39 987,50 Ft.

Előzmény: Shatner (1001)
Shatner Creative Commons License 2004.03.31 0 0 1004
Meg valamit elfelejtettem. Nem tartom magamat "vissza a fara" tipusu kornyezetvedonek. Sot meg csak kornyezetvedonek sem. Azon tul, hogy igyekszem nem szennyezni a kornyezetet, nem hajtok vegre semmilyen akciot, nem vagyok tagja mozgalomnak, stb. Viszont utalom, hogy a lakohelyem kornyezete (Budapest) olyan, amilyen. Es ezert elsosorban a "kenyelmi autosokat" tehetjuk - szerintem - felelosse. Azt hiszem nem kell magyarazni, hogy kikre gondolok.
Előzmény: tpapa (1002)
Shatner Creative Commons License 2004.03.31 0 0 1003
Bocs az autobuziert, nem kellett volna. Nem ugy ertettem, hogy mindenki autobuzi, aki autoval jar, hanem, hogy aki autobuzi, annak mindegy mennyibe kerul es mindegy, hogy milyen alternativak vannak. Mert valljuk be, ilyenek is leteznek szep szammal. Ismerek olyan embert, aki par szaz meterrol jar be autoval dolgozni.

Termeszetesen nem mindenki szamara letezik mas megoldas. Viszont sokan bele sem gondolnak, hogy esetleg maskepp is meg lehetne oldani a napi kozlekedest. Olyanok szidjak a tomegkozlekedest, akik evek ota egyaltalan nem is hasznaljak, ha veletlenul igen, akkor meg bliccelnek.

Nem utolso sorban azert nem autozom, mert velemenyem szerint az auto leginkabb a sajat gazdajara artalmas. Egy addiktiv, egeszsegtelen dolog. Ha raszoksz, nincs menekves. A mozgashiany pedig a szervezet szamara az egyik legkarosabb artalom. Ha csak tomegkozlekedsz mar tobbszoroset mozogtad annak, mintha autoban uldogelsz. Bar ez is keves, sokaknak megis ez teszi ki a napi testmozgas legnagyobb reszet. Szerintem mindenkinek sajat erdeke, hogy lehetosegeihez merten a legkevesebbet autozzon.

Mondhatnam: Az autozas sulyosan karositja az On es kornyezete egeszseget.

Es tulajdonkeppen nekem is igazam lenne. :-)

Előzmény: tpapa (1002)
tpapa Creative Commons License 2004.03.31 0 0 1002
Okos kérdés...

A TV/Mozi/Színház különbség megéri?
A lavór/kád/hidromasszázskád megéri?
Vagy a tűzrakás/kályha/központifűtés megéri?
Esetleg a barlang/sárkunyhó/téglaház?

Azt "szeretem" az ilyen kérdésekben, hogy a szűklátókörűség a nyerő. Ha X-nek alternatíva a kerékpár/robogó az autóval szemben, akkor máris fennen hirdeti, hogy ez ALTERNATÍVA. S nem veszi észre, hogy Y-nak esetleg nem az. A földön sokféle ember él és vannak közöttük, akiknek más jelentene alternatívát. Egy elektromos robogó láttán nem fognak kipattanni az autójukból. Attól sem, hogy leautóbuzizzák őket, vagy üvegkalitkának titulálják a járgányukat. Ezért a "vissza a fára!" típusú környezetvédelem soha nem fog célt érni, csak az ellenkezést növeli. (Tehát káros.) Célt érni úgy lehet, hogy minél több emberben ébred fel az egészséges környezet iránti vágy ami igénnyé képes formálódni.

Tehát mindenkinek -de legalábbis minél több embernek- kell a számára elfogadható alternatívát nyújtani. Az idézett cikk 81Ft-os ára a létező legolcsóbb ár (ott). Vannak akiknek ennek a 10-szerese sem sok és mégis "megéri". Vannak akik szerint "megérné" de nem tellik rá nekik. Sokan sokféle választ tudnának erre adni, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy tudunk-e pl. annak alternatívát nyújtani, aki szerint 800Ft/km sem sok? Ha a dolgot ott fogjuk meg, lehet, hogy ő pl. adna 900Ft/km-t is azért, hogy továbbra is az eddigi kényelemmel és biztonsággal, de mindenféle szennyezés nélkül tudjon közlekedni... Ezt az igényt kell(ene) benne feléleszteni és nem azt harsogni a fülébe, hogy ő egy utolsó szemét, amiért nem rollerrel jár munkába, hanem drága és nagy autóval. Ez utóbbit úgyse fogja meghallani, ha meg mégis, akkor hülyének fogja nézni azokat, akik ezt mondták neki, rosszabb esetben még utálni is fogja őket mellesleg.

Ui. És tulajdonképpen neki is igaza lesz. ;o)

Előzmény: dr. Agy (998)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!