Kedves Tristsam és Akiralk! Sajnos, ahogy az anyám nem ismert senkit, nekem sem volt szerencsém megismerni senkit, még a szüleimet sem. hisz a szülői kötődés az életemből kb.2-3 év jutott, csak egy röpkefény maradt az alagút végén. Hallomásból próbáltam megkeresni mindenkit. hisz pár hónapja, csak az igazi nagymamám nevét tudtam, sőt pár éve hallottam róla először. Ma már tudom, mikor született, hogy hívták a szüleit. mikor halt meg, mikor ment férjhez. ezek felkutatásába sok időt fektettem. A levéltáraktól a maximális segítséget megkaptam. de nem tudtak többet segíteni, mivel ismeretlen a születési hely. Csak azt nem értem, hogy a halotti és az esketési nyilvántartásban miért szerepel mégis a szülők neve. Aki Braziliába kiment lány testvér az édestestvér volt, az anyám szerint, sőt ők kerestették meg az anyámat Vöröskereszt útján, így találtak egymásra. de, mint lentebb írtam, figyelték az apám postáját és meg kellett szakítani a kapcsolatot. Jó pár évvel ezelőtt még egy fényképet is találtam róluk, de ez sincs meg. mindennek nyoma veszett. Egyetlen fényképet a mamámról is küldték el az anyámnak. Hiába tudom a pontos születési évet, senki nem tud segíteni tovább, hogy hol született a nagymamám.
A halotti nyilvántartásban "Református " vallás volt bejölve. Beszéltem a lelkész úrral, semmit nem talált. Ezek alapján mégsem Református volt. Aztán felvettem a kapcsolatot a Baptista egyházzal, ott sincsenek meg a nyilvántartások. szóval nagyon elakadtam.
Nekem nincsenek az Ő ágáról rokonok. a nagyapám újra megnősült, anyám szerint minden tabu volt. az anyámnak egy fiú testvére volt, aki II.világháborúban meghalt.
Nagyon szépen köszönöm a segítségét és elnézés kérek, hogy sokat írtam.
Olvastam a Torbágyi Péter anyagát, minden hasonló könyvet átnéztem.
Szerintem, amennyiben vannak (akár csak hézagos, vagy szájhagyományon alapuló) adatok a település "betelepítéséről" és azokkal nem ellentétes a találatod, akkor mondd azt, hogy ez nem lehet véletlen egyezés vagy hasonlóság. :)
A két, korábban született gyermek sorsának követése (esketés, halálozás) lehet a bizonyíték.
Elképzelhető, hogy a familysearch segítségével megtalátam egy német származású ősöm származási helyét, de az a baj, hogy közvetlen bizonyíték nem áll a rendelkezésemre, csupán az adatok "illeszkednek".
Tehát adott egy házaspár (Ruff Gergely és ? Margaréta) akik a magyar anyakönyvekben először egy gyermekük 1741-es születésekor bukkannak fel (az érintett település anyakönyvei 1738-1741-ben kezdődnek). A familisearch segítségével találtam egy 1735-ös házasságkötést: Rueff Gregorius és Mueller Margaretae németországban. Ugyanezen házaspárnak 2 gyermeke is született németországban 1735 végén és 1738-ban.
A kérdés az lenne, hogy szerintetek el lehet-e fogadni az alábbi forgatókönyvet: 1735 házasságkötés németországban, majd a második gyermek 1738-as születése után, de még 1741 előtt bejöttek az országba? Azaz kézzelfogható bizonyíték nélkül ekkora egyezésnél elfogadható-e az egyezés?
Kedves Rosila! Rákattintottam a nevedre és amikor láttam, hogy ez az első hozzászólásod felmerült bennem a kérdés, vajon mennyire ismered az internetes kutatási lehetőségeket. Van két oldal, ahol elég jól lehet keresgélni a feltöltött adatok/képek között. Ezt csak azért írom, mert a nagymamád testvérének a házasságát is érdemes lenne kikeresni. Vagy ezt már megtetted? A nagymamád szüleinek a nevére is rá lehetne keresni az előbb említett adatbázisban, bár ha valóban debreceniek, akkor nagy valószínűséggel reformátusok voltak és a familysearch indexelt adataiban nem lesznek benne, de egy próbát megér.
Akiralk-nak igaza van: e pillanatban nem sok értelme van a levéltári kutatásnak, hacsak nem akarod az összes Nagyvárad környéki település anyakönyvét átnyálazni. Ha mégis ezen az úton indulnál el, feltétlenül érdemes lenne csinálni egy előzetes szűrést (pl. a román telefonkönyv segítségével), hogy megtudd, hol éltek / élnek a környéken ilyen nevű családok.
Az is valószínűsíthető, hogy a nagymamád tényleg nem tudta, hogy hol született. Ennek fontos következményei lehetnek a brazil vonalra nézve is: elképzelhető, hogy a "brazil" testvér nem is volt vér szerinti testvére, tehát hogy két külön családból fogadták örökbe a két gyereket. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem lenne értelme felkutatni őt.
Egyébként gondolom, a te figyelmedet sem kerülte el az a körülmény, hogy amennyiben valóban két gyerekkel vándorolt ki, akkor feltehetően a férje nevén szerepel az esetleges utaslistákon (már persze ha nő volt az illető). Megnéztem a saját kutatási jegyzeteimet, és például az én családomban Amerikába kivándoroltak esetében (összesen három házaspár) a nők minden esetben mint XYné szerepelnek az utaslistákon.
A leginkább használható tippem az, hogy egy időre felejtsd el a nagyit és próbálj az ő szüleire koncentrálni. Róluk mit lehet tudni? Éltek még a nagymama házasságakor (azaz van-e "néhai" kitétel a szülők rovatában)? Mikor és hol haltak meg? Én már találkoztam olyannal, hogy valaki az állami anyakönyvben mint apa, az egyháziban pedig mint nevelőatya szerepelt, tehát érdemes lenne mindkettőt alaposan átböngészni. És biztatásul: nekem is van egy ükanyám, akiről gyakorlatilag semmit sem tudok, azon kívül, hogy szült egy törvénytelen gyereket (a dédapámat), ám az ő őseit sikerült három további generációig visszavezetni.
Aztán pedig ott vannak még a nagyapád esetleges testvérei. Az ő leszármazottaik között sincs olyan, aki hallot volna valamit a nagymamád származásáról? Végezetül: melyik vallásról van szó?
Az anyu úgy hallotta, hogy nagyváradi volt, de mivel a nagyszülők sem éltek, nem volt kitől kérdezni. Legalább nagymamám tesvérének a nevére emlékezett volna az anyám, hiszen leveleztek egy pár évig, áttudnám nézni hajós listákat, de semmi.
Hát ahogy ezt olvastam nem lessz könnyü dolgod. Ha jól értem, akkor az egyházi házassági anyakönyvet is megnézted és abban sem szerepelt a születési hely. Az minden esetre elég furán hangzik, hogy minden okiratban hiányzik. Elképzelem ahogy állnak a házassági anyakönyvvezető előtt és diktálják az adataikat, de a születési helyet nem írják be. Egy dolgot tudok elképzelni, hogy árva örökbefogadott volt és ezért nem tudta hol született.
Igen, 1930.04.24 Vámospércs. Már ott is mindenki próbált segíteni, de nem találtak semmit.
A Hajdúböszörmyéni Levéltártól megkaptam a halotti nyilvántartási betétlapot is. Már a szülők sem éltek a nagyi halálakor. Én sem hallottam még ilyet, hogy a szül.hely sehol nincs feltüntetve. Keresgéltem a Braziliába emigráltak között, gondoltam az Erdődi név behoz talán valamit. de nem sikerült.
Kedves Tristram! Sajnos így van, a születési helye, minden okiratban kihúzva. Kikértem a halotti anyakönyvi kivonatát és voltak olyan aranyosak az anyakönyvi hivatalnál, megnézték, hogy mikor volt az esküvőjük, de semmilyen nyilvántartásban nem találtak születési helyet. Az édesanyám sajnos nem ismerte a mamát, mert kb. 2 éves lehetett mikor Ő meghalt. Volt a nagyinak testvére, de az is kiment Braziliába két kislányával, de hogy mikor és hogy hívták őket nem tudjuk, /gondolom a két világháború között/ Egy ideig leveleztek, de politikai okok miatt az 50-es években meg kellett szakítaniuk a kapcsolatot. semmilyen levelet nem találtam. A rokonságát pont ezért nem tudom felkutatni, mert a szül.hely ismeretlen. annyit még hallottunk, hogy a papa onnan hozta a mamát, ahová először bevonult a nagyapám. Mivel én sem ismertem őt, már semmi nem derül ki. Csak Nagyváradot hallottuk az anyutól. Én már őt nem akarom vádolni, hogy miért nem tudakolta meg soha az édesanya szülőhelyét. Írtam a Hadtörténeti Levéltárba, majd a bécsi kirendeltségbe, azt meg tudták mondani, hogy 1915-ben hova vonult be, hol szolgált, de az első bevonulását azt nem.
Mivel Debrecenbe vonult be, gondoltam debreceni lehetett, de sajnos nem, mert a Debreceni Levéltár sem talált semmit, sőt az Egyházak Levéltáraiban is. Idáig reménytelen.
Írtam a MOL-ba is, de születési hely hiányában bizonytalan a kutatokás...
„Sajnos nagymamám születési helye sehol nincs feltüntetve” Nos, ez igen valószínűtlen, tekintve, hogy feltehetően a 20. század második felében halt meg az illető. Egyszerűen arról van szó, hogy te még nem találtál olyan dokumentumot, amiben szerepelne az adat – viszont több ilyennek is kell lennie. Legegyszerűbb az lenne, ha kiváltanál egy halotti anyakönyvi kivonatot, abban szinte mindig feltüntetik a születési helyet. Esetleg érdemes az oldalágakon is elindulni: ha a nagymamának voltak testvérei, akkor azok nagy valószínűséggel ugyanazon a településen születtek. Ezeknek az esetleges testvéreknek alighanem vannak még élő leszármazottjaik. Végezetül, ha pontosabban megírod, hogy hol, milyen dokumentumokban nem találtad meg a szükséges adatot, esetleg adhatunk pontosabb tippeket arra nézve, hogy hol kellene még kutakodnod. Sok sikert!
Azonban így, hogy nem tudod hol született, nem sok értelme van írni nekik (de ha tudnád, akkor sem hiszem, hogy megnéznék neked az anyakönyvet). Kutatni csak úgy tudsz ha elutazol oda. Ha nagymamádnak volt több testvére, próbáld meg megkeresni meg az ő házassági vagy halotti bejegyzéseiket, valamelyiknél esetleg fel lesz tüntetve a születési hely, és ez alapján már el tudsz indulni a kutatásban.
Ajánlom figyelmébe a Levéltárak Közös Keresőjét. Itt több hivatkozás is történik a családjára, csak be kell írni a keresőbe a Geréby nevet. Az egyik utalás arra is választ ad, miért viseli több család is az öt(t)ömösi előnevet. Valamint ide töltötték fel a Királyi Könyveket is, melyekben megtalálhatóak a Geréby család birtok, nemesi cím és címer megszerzéséről szóló dokumentumainak másolatai is.
Segítségeteket szeretném kérni. Sajnos elakadtam a családkutatásban, más úton kell, hogy folytassam. Sajnos nagymamám születési helye sehol nincs feltüntetve, így nem kapok egyik Levéltártól sem segítséget. Megértem őket. Úgy hallottam, hogy nagyváradi vagy környéki volt és, hogy forduljak a Bihar megyei Állami levéltárhoz. Sajnos nem tudom az email címüket sem, így nem tudok, hova írni.
Van -e valakinek betekintése ebbe a Levéltárban, tudna-e segíteni?
Hogyan lehet megtudni, hogy valaki hol született, ha sehol sem volt bejegyezve a szül helye., halálozási, esküvői..stb.. Egyházak megint nem tudtak segíteni....
A másik, szeretnék utána nézni, hogy a két világháború között Bihar megyéből kik emigráltak Sao Pauloba, A nagymamám testvére Braziliába ment, valószínű két kislányukkal. Semmi időpontot nem tudok. Biztosan van valami utas nyilvántartás, hogy kik kértek akkoriban útlevelet. Kezembe került az alábbi könyvről egy cikk: melyben a Braziliába emigráltak névsora benne van. Reménykedem, hogy az Erdélyiekről is van egy hasonló nyilvántartás.
Hajdú Bihar m.i Levéltárakban nincs és még eddig sehol nem leltem rá.
Nagyon meglepődtem, amikor elolvastam a hozzászólást, ugyanis nagyon sok a hsonlóság, esetleg egyezés a mi családunk történetével. Ősöm Gremsperger Pál, majd a nemesség után ötömösi Geréby Pál ,szintén 1840. október 8-án kapta meg a nemességet, ő is az ötömösi előnevet kapta. A nemesi levél a Szentesi Városi ( korábban Csongrád Megyei ) Levéltárban lelhető fel. Említés esik Gremsperger Sáráról, bár ilyen nevű rokonról nem tudok. Lehet, hogy a két családnak azonosak az ősi szálai?
Kérem, hogy segítsenek ebben a nyomozásban, ha tudnak. Sajnos aki ebben a dologban nyomozott, bár sokra nem jutott, az édesapám ötömösi Geréby József már nem él.
Igen,simán lehet :( az egyháziban akkor van benne,ha az adott településen temették el,a polgáriban meg akkor,ha valaki ott hunyt el.Pl.Hevesen volt egy tüdőkórház,és rengeteg embert ott jegyeztek,bár máshol lakott,de a haláleset a kórházban történt.Szóval tényleg,a közeli,kórházzal rendelkező településeken is érdemes próbálkozni,bár nem kis munka.
Lehet, hogy kórházban halt meg. Ha egy kis településről van szó, akkor nézd meg hogy a környéken milyen nagyobb város van aminek kórháza is van, és próbáld meg ott megkeresni. Ha Budapestről van szó, akkor az is elképzelhető, hogy egy másik kerületben halt meg mint ahova eltemették.
Nézem a familysearch oldalon az állami anyakönyveket de nincs benne . Kétszer is átnéztem de sehol. Megnéztem az oldalakat és nem hagytak ki egyet sem, szépen egyesével haladnak . Kb 371 bejegyzés volt abban az évben . Szóval nincs oldal ami hiányozna.
A kérdésem az lenne:
Hogy lehet , hogy nem szerepel az elhunyt a nyilvántartásban ?
Az lehet, hogy nem abban a városban halt meg csak oda temették ?
Egyszerűen nem értem és nincs még annyi rutinom, hogy kitaláljam mi történhetett !?
Aki tud segíteni írjon ide vagy : med05@citromail.hu
Nagyobb könyvtárakban megtalálhatóak. Közben jobban utánanéztem a témának, és ha van kedved elmenni a SZSZBM Levéltárba, akkor itt van még egy-két ötlet:
Az Illéssy gyűjteményben (a MOL-ban lévő nemesi iratok cédulagyűjteménye) két utalás is történik szabolcs megyei Baranyai családra. Igaz, hogy nem Baranyi, de talán ez az a család, amit keresel. Az Illéssy gyűjteményt a Levéltárak Közös Keresőjében tudod kutatni (jobb alsó sarokban jelöld meg azt, majd írd be a Baranyai nevet). Sajnos ezek csak cédulák és nem az iratok.
Esetleg még segítségedre lehet:
Nemesi évkönyv. 1-13. évfolyam (Budapest 1923-1937) Szerk.: királydaróczi Daróczy Zoltán
Köszönöm a jónak tűnő tanácsot, már csak az lenne a kérdésem, hogy az említett könyveket valamelyik nagy könyvtárban, vagy a levéltárban próbáljam elérni? Egyébként tökéletesen érzed a gondomat.
Habár én messze állok attól, hogy nagytapasztalatú családkutató legyek, véleményem szerint, ha nem vagy bizonyos abban, hogy valóban váradi és micskei Baranyi leszármazott vagy, az Illéssy-féle könyvet (Illéssy János: Az 1754-1755. évi országos nemesi összeírás, 1902.) nézd át, ugyanis a Wikipedia szerint (természetesen forrás megjelölése nélkül) Besenyőd településen a XVIII. század közepén már birtokos volt a Baranyi család. Sajnos nem település-, csak megyei szinten sorolja fel a családokat. Ha itt megtalálod a családot, akkor a Kempelen-féle könyvet (Kempelen Béla: Magyar nemesi családok, I-XI. kötet, Budapest, 1911-1932.) nézd át, előszeretettel hivatkozik a fent említett összeírásra. Ezután már csak azt kell megnézni, hogy melyik Baranyi családnál vannak Szabolcs megyei leszármazottak.
Igen, valóban így van. De az anyakönyvekben (egyháziban és államiban egyaránt) előfordul, hogy a reformátusok, mint evangélikus reformátusok szerepelnek. A felvidéki anyakönyvek esetében az evangélikusok Evangelical „cím” alatt találhatóak.
Nagy tapasztalattal rendelkező kutatók tanácsát szeretném kérni.
Felmenőim után nyomozgatva már megnéztem a MOL mikrofilmeket, így van egy szép családfám, - és egy hatalmas gondom. Őseim egyik ága Szabolcs megyében élt, az Apagy, Besenyőd, Levelek egymás melleti telepűléseken. Nemes Baranyiak, akik közül a legrégebben itt élő személy Nemes Baranyi Sámuel volt, aki a halotti bejegyzése szerint 1825-ben hunyt el, 87 évesen. Ebből visszaszámolva, kb. 1738 körül születhetett.
A későbbiekben jókora, több ágra szakadt család alakult ki ebben a három községben, tehát nem egy-két emberről van szó.
Arra lennék kíváncsi, hogy amikor így vége van az anyakönyvekben való kutakodásnak, mit javasoltok, hogyan léphetnék tovább?
Érdekelne, hogy honnan települtek ide, kik az elődök, ugyanis a térségben csak egy nemes Baranyi család létezett - az ismereteim szerint - a Váradi, Micskei Baranyiak. Az ő családfájukat ismerem, de sajnos nem találok hozzá csatlakozási pontot.
Hol érdemes folytatni a keresést? Nemesi összeírások, egyházi levéltár, megyei levéltárak, vagy van más, célravezetőbb ötlete valakinek?
Kérem, akinek van hasonló kérdésben szerzett tapasztalata, ossza meg velem, hogy ne fussak értelmetlen, felesleges köröket, vagy legalábbis minél kevesebbet.
Köszönöm a figyelmeteket, és bízom a segítő véleményetekben.