Keresés

Részletes keresés

kavkaz Creative Commons License 2003.12.04 0 0 1019
A jelenlegi helyzetet úgy jellemezhetjük, hogy kómában van az ország.
Miközben határainkon túl, zajlik a történelem, itt megállt az idő

Most olvasom ezt a kis mínuszos hírt, hogy Az Info Rádió értesülései szerint múlt pénteken a magyar állam 500 millió euró, azaz mostani árfolyamon mintegy 135 milliárd forintos hitelt vett fel az olyan nemzetközi jelentôségű hírek közt, hogy Terry Black férfivá operáltatta magát. Lényegében visszatértünk a nyolcvanas évek kádári pangásához. Az ÁllamPárt (MSzPSzDSz, köznyelvi változat: koala) százmilliós hiteleket vesz föl, hogy továbbgurítsa a nómenklatúrájának, míg az ÁllamPárttal lényegében lemutyizott ellenzék (FMPP, köznyelvi változat: Viktor) a maga kis kényelmes "Tiltott" kategóriájában éldegél mint hal a vízben. Az ország közben lebontotta a már megevett aranytojást tojó tyúk ólját és eladta tüzifának.

Csak egy következtetést tudok levonni. Az igazi rendszerváltás = vérfürdô, lámpavas, karabély +radikalizmus és diktatórikus átmenet egy etatista köztársaságba, mint Franco spanyolországában.

Előzmény: Allesmor Obranna (996)
HUNTERKILLER Creative Commons License 2003.12.04 0 0 1018
"A délafrikai hadsereg (nem a mostani, hanem a 10-15 évvel ezel?tti) értett valamit a támaszponttól, logisztikai bázistól nagy távolságban vivott harcokhoz. Lövészpáncélosaik is, önjáró lövegeik is kerekes futómüvel rendelkeznek."-Azért azt tedd hozzá hogy az ellenséges tankelhárító potenciált jószerével a nyílzápor képviselte. :-)

"A tüzérségnek különben sem kell feltétlenül olyan terepjáró képesség, mint a lövészpáncélosoknak: nem az ágyuknak, hanem a lövedékeknek kell lépést tartaniuk az elörenyomuló csapatokkal."-Az az önjáró képesség azért mégiscsak ér valamit .Mert ha van az ellenségnek olyan tuzérségi lehalgató ezköze mint nekünk (MTLBU-alvázon) ,akkor az első lövés után megvan nekik a lövegeink koordinátái és ha maradt pár lövegük, akkor jókora pusztítást végezhetnek közöttük.
SZVSZ az önjáró képesség nem arra való hogy a csapatokkal rohangáljon a tüzérség ,hanem hogy lövés után gyorsan tüzelőállást változtasson.

Előzmény: peterakiss (1011)
unguided Creative Commons License 2003.12.04 0 0 1017
""Raadasul a hasznalhato anyagok (pl. plutonium) felezesi ideje viszonylag kicsi"

Négy és fél milliárd év, ha ez neked kicsi... "

Van még ott trícium, deutérium, stb. Ezek között van ami 2-3 évente cserélendő.

Előzmény: Allesmor Obranna (1014)
blue-dragonfly Creative Commons License 2003.12.04 0 0 1015
:))))

Előzmény: Allesmor Obranna (1014)
Allesmor Obranna Creative Commons License 2003.12.04 0 0 1014
"Raadasul a hasznalhato anyagok (pl. plutonium) felezesi ideje viszonylag kicsi"

Négy és fél milliárd év, ha ez neked kicsi...

Amúgy egyet kell értenem corporallal, az ilyen végitélet fegyverek a legbiztosabb védelmi eszközök. Hruscsov is agyalt már ilyenen, dögöljön meg a szomszéd tehene is, nem?

És most egy kis aktuális:

400 fős terrorelhárító csapatot hoz létre a honvédség

december 3. 22:08
[MTI]

Különleges terrorelhárító egységet hoz létre a Magyar Honvédség. Az MTV Híradójának erről szóló szerdai információját megerősítette az MTI-nek Matyuc Péter, a honvédelmi tárca kommunikációs főigazgatója. Elmondta: a 400 fős különleges műveleti zászlóalj, miután létrejön, a megfelelő alkotmánymódosítást követően a formálódó NATO Response Force (gyorsan bevethető különleges erő) részeként lesz felhasználható a szövetség hadműveleteiben. Az MTV Híradójában Márkusz László, a miniszteri iroda vezetőhelyettese közölte, hogy a terrorelhárítók legfontosabb feladata a túszszabadítás lesz. A katonák kiképzésük után ilyen célra nemcsak külföldön, hanem belföldön is bármikor bevethetők lesznek, a kormány megfelelő döntése alapján.

Ehhez mit szol majd a rendőrség? Mehetnek ők is a picsába?
Már megmondtam én ezt előre (837), hiába, Allesmor Obranna egyik kedvenc ismertetőjele, hogy a jövőbe lát. Olvasgassátok csak a szentírásait, ti is meglátjátok, amit én írok, az pár héten belül úgy is lesz. Éljek Én!


Előzmény: belic (999)
-Survivor Creative Commons License 2003.12.04 0 0 1013
Ertem!
Koszonom az infot!

S.

Előzmény: belic (1012)
belic Creative Commons License 2003.12.03 0 0 1012
Hello!

Nem lesz tartalek hadero a tudomasom szerint. Ezert ir mindenki a tartalek haderorol, mivel ennek hianya egy komoly koncepcionalis hiba az elkepzelesben. Ugyanis ehhez csak lelkes emberek kellenek, szinte ingyen lehetne beloluk csinalni egy jelentos elrettento erot.

A masik feleben nagyjabol igazad van, lesz egy nagyon kicsi, es nem fejlesztett ero, ami Vatikan meretu orszagokbol indulo hagyomanyos (oszfegyvernemi) tamadast kepes lesz visszaverni: 14 repulo, kb. 14 harcihelikopter, 2 legvedelmi raketa uteg, nehany (1 zaszloalj) tank, meg kevesebb tuzerseg (de abbol is csak azt tartjuk meg, ami elavult: nem onjaro).

Ennel joval nagyobb letszamu "bekefentarto" ero lesz, ami valoban elsosorban gerillakergetesre valo, mivel nagy harcerteku felszerelest nem kapnak, illetve ami most a legnagyobb harcerteku felszerelesuk (BMP-1), azt kivonjak.

Bel

Előzmény: -Survivor (1006)
peterakiss Creative Commons License 2003.12.03 0 0 1011
A lánctalpas futómü lényegesen több karbantartást igényel, mint a kerekes futómü. Ez nem jelent különösebb problémát, ha a harc viszonylag kis területen folyik. De ha 5-600 vagy 1000 km-en át kell folyamatosan üzemeltetni a jármüvet, a lánctalp valószínüleg sokkal hamarabb használhatatlanná válik, mint a kerék. Nem véletlen, hogy a harckocsikat ameddig csak lehet tréleren viszik.

Az iraki hadjáratban az USA 3. Löv Ho 21 nap alatt 600 km-t nyomult elöre, állandó harcok közben. Karbantartásra nem nagyon volt lehetöség: mikor a harcok végetértek, az eszközök jelentös része siralmas állapotban volt. A harckocsik és a lövészpáncélosok még ugy-ahogy tulélték a dolgot, de a müszaki csapatok lánctalpas eszközeinek fele elhullott az úton.

A délafrikai hadsereg (nem a mostani, hanem a 10-15 évvel ezel?tti) értett valamit a támaszponttól, logisztikai bázistól nagy távolságban vivott harcokhoz. Lövészpáncélosaik is, önjáró lövegeik is kerekes futómüvel rendelkeznek. A tüzérségnek különben sem kell feltétlenül olyan terepjáró képesség, mint a lövészpáncélosoknak: nem az ágyuknak, hanem a lövedékeknek kell lépést tartaniuk az elörenyomuló csapatokkal.

Előzmény: skyflash (1010)
skyflash Creative Commons License 2003.12.03 0 0 1010
Így egyszerűbb:
http://www.strategypage.com/gallery/default.asp?target=stryker_slat_armor.htm

Azon tényleg érdemes elgondolkozni, hogy miért erőltetik mindenhol a kerekes harcjárműveket. Semmivel sem olcsóbbak a lánctalpasoknál(jó példa erre a Stryker), igazi terepen használhatatlanok, a páncélzatuk is gyenge. Semmi sem indokolja a lánctalpasok kiselejtezését. Az alant található linken el lehet olvasni a 3. hadosztály iraki tapasztalatait. A Bradley harcjármű egyetlen negatívumaként a kis belső teret említi. http://www.globalsecurity.org/military/library/report/2003/3id-aar-jul03.pdf

Előzmény: skyflash (1008)
skyflash Creative Commons License 2003.12.03 0 0 1008
RPG védelem van, de minek...
Előzmény: Cifu (992)
Törölt nick Creative Commons License 2003.12.03 0 0 1007
Nagyon egyszerű.
Ha én jól értelmeztem, akkor a harckocsikat feldaraboljuk, a bmp-kel, lövegek nagy részével egyetemben, megmaradnak a btr-ek, lesz új Rábánk, meg MAn(?) ha jól emlékszem. A MIGektől lehetőleg megszabadulunk, lesz gripenünk, amit a takarékosság jegyében koncenmtrálunk és egy helyen fogjuk üzemeltetni. A harcihelikopterekre csak annyiban van szükség, hogy a "legideszantot" szállítani tudja. Lesz néhány kislétszámú kommandójellegű harcoló alakulatunk. A vezérkar és admin természetesen marad a helyén és fizetésemelésben részesül. Mindenből a könnyű a jelszó. Könnyű kézi légvédelmet szerzünk be, lehetőleg MISTRALt. könnyű páncéltörő eszközeink lesznek (kumulatív kézigránát?), könnyű kézifegyverekkel (P9 para?). Gulyáságyú nehéz, úgyhogy áttérünk a zacskós csipszre. A statikus légvédelem nagy részét megszüntetjük. A mobil légvédelem szintén könnyű, alvázra szerelt, vagy kézben hordott eszközökre fog korlátozódni. Nem, tudom, a vontatható légvédelmi gépágyúk megmaradnak-e, de azt hiszem azok elég könnyűek. Lesznek új ejtőernyők a könnyű katonáknak.

Valami ilyesmit képzelek el. Mondjuk a következő fázis az lesz, hogy az egészet a BM-hez csapják.

Na bye

Előzmény: -Survivor (1006)
-Survivor Creative Commons License 2003.12.03 0 0 1006
Legy szives, ne hozz zavarba a viszontkerdeseddel:-)))
Az 1001-es kerdesemre szeretnek egyertelmu valaszt kapni.: igen/nem/reszben(ezert meg ezert)

ps:az elejtett celzasokbol, utalasokbol kombinaltam...

S.

Előzmény: belic (1005)
belic Creative Commons License 2003.12.03 0 0 1005
Hello!

Melyik koncepcioban talaltad a tartalekos erot? A mienkben, vagy a hivatalosban?

Bel

Előzmény: -Survivor (1002)
-Survivor Creative Commons License 2003.12.03 0 0 1004
akkor helyesbitek:
mit szeretnenek ahelyett, ami nem lesz?

S.

Előzmény: kavkaz (1003)
kavkaz Creative Commons License 2003.12.03 0 0 1003
Lényegében úgy értelmezed ahogy akarod. Az új koncepció lényege nem az, hogy mi lesz, hanem az, hogy mi nem lesz.
Előzmény: -Survivor (1002)
-Survivor Creative Commons License 2003.12.03 0 0 1002
Elnezest uraim, de agytekervenyeimet eroltetve igyekszem ertelmezni az uj honvedelmi koncepciot.
Tehat: lesz egy kis letszamu hivatasos allomany gerilla(terrorista) ellenes hadviselesre felszerelve es kikepezve..es lesz egy nagy letszamu tartalekos allomany(valami neven) gerilla hadviselesre felszerelve es kikepezve..
Nem tudom, jol ertelmeztem???

S.

Hamburger Creative Commons License 2003.12.03 0 0 1001
Szia AO!

A lelkiállapotodat meg tudom érteni. Néha én is csak nehezen tudom türtőztetni magamat, de ha teret engedünk az indulatoknak, akkor itt lincselés lesz, ami viszont számomra nem kívánatos állapot, mert anarchiához vagy diktatúrához vezetne a jelenlegi viszonyok között.

A mondanivalód tartalmi részével nincs bajom, csak a tálalás aggaszt.

Hajdanán (talán itt is volt róla szó!) létezett két fórum a www.honvedelem.hu-n, ahol JF mondott egy-két dolgot. A sok jogos és néha jogtalan kritika miatt a fórumokat megszüntették azzal a felkiálltással, hogy már nem aktuálisak és ki is törölték. Az ott elhangzottak bizony elég kompromitálóak lennének egy szembesítésnél.Az ígéret, miszerint lesz másik fórum, ahol véleményt lehet mondani a MH-ról, még mindig várat magára.

Bennem az maradt meg a legjobban, amikor JF azt mondja, hogy ő nem szeretetre vágyik, hanem tiszteletre. (No comment!)

Hamburger

Előzmény: Allesmor Obranna (996)
belic Creative Commons License 2003.12.03 0 0 999
Hello coporal!

"Egy atombomba ... harcképessége évtizedek alatt se csökken."

Tevedes! A radioaktiv anyagoknak van egy ugynevezett felezesi ideje, ennyi ido alatt atalakul az anyag fele valami massa. A masik jellemzo a kritikus tomeg, ez alatt egyaltalan nem robban. Tehat, ha egy atombomba hasadoanyaga a kritikus tomegnel kevesebb lesz, akkor egyaltalan nem robban. Raadasul a hasznalhato anyagok (pl. plutonium) felezesi ideje viszonylag kicsi. Ebbol kovetkezik, hogy nehany evtized alatt nem csak csokken, de gyakorlatilag megszunik a harcerteke (atombombabol piszkos bomba lesz, ami nagyon mas kategoria).

Bel

Előzmény: corporal (997)
belic Creative Commons License 2003.12.03 0 0 998
Hello!

"A Hornék szkértői illúzióját az arcpirító privatizáció, a Bokros-csomag, és az olajmaffiás ügyek rombolták szét. "

A Bokros csomag tul bonyolult ahoz, hogy itt elemezzem, de az olajmaffia egyszeru: az MDF kormany egy jogszaballyal letrehozta, az MSZP kormany egy jogszaballyal megszuntette. Egyik sem nyomozott utana, majd a FIDESZ-MPP/FKGP eloszor megvarta, hogy elevuljon, majd _utana_ nyomozast imitalt, es "meglepo" modon vadat mar nem emelt.

Bel

Előzmény: Allesmor Obranna (996)
Allesmor Obranna Creative Commons License 2003.12.03 0 0 996
Az, hogy én időnként trágár szövegeket engedek meg magamnak itten, az egy dolog.
Bunkó vagyok? leszarom.
De mindenképpen elgondolkodtato az a politikusi evolúciós folyamat, amely a mi kékingeskénket és társait eredményezte.
Für Lajcsi a körkörös védelmet komolyan gondolta.
Nem értett hozzá, de felvállalta a baromságát, aztán végül is teljes értetlenséggel távozott.
Fantasztikus államtitkára Raffay "helikopteres lovassság" Ernő miután komolyan meg akarta támadni Erdélyt, távozni kényszerült.
No nem emiatt, hanem mert megesett vele egy autóbaleset, amit ő mindenáron merényletként aposztrofált, szanatórium lett politikai pályafutásának vége.
Keleti dörzsöltebb volt, a 89-es Gerecsénél HM-szóvivő, a 96-os nagyfejezésnél miniszter.
A katonák bizalmat szavaztak neki, hiszen ő is a szakértői kormány koncepció részeként lett a tárca vezetője, de szemrebbenés nélkül elhajtott 50000 embert.
Az ő nevéhez köthető a "ha nincs rá pénz, kidobjuk"-féle politizáls megindítása.
Szabó "baromarcú" János bátyánk kisgazda honvédelmi miniszter elődjéhez hasonlóan "értett" a szakmához. Öt évtized után ismét nagyszerű HM-vezetőt adott a híres-neves történelmi párt.
Ennek a fényestekintetű, agytrösztnek az ábrázatáról leolvashtó volt, hogy a nap huszonnégy órájában rendkívüli, embertpróbáló problémák megoldásán töri a fejét, miközben hazánk legkiválóbb szakemberiből álló stábjával azon munkálkodik, hogy a világ legütőképesebb haderejét össszehozza. Naprakész ismereteit a legzseniálisabban kombinálva négy éven át fáradhatatlanul nézett szembe a nemzetvédelem adta kihívásoknak.
Na jó, fogalma sem volt arról, hogy éppen mi folyik körülötte, de legalább végig csöndben volt, így érdemi irányítást a fideszes Wachsler, majd a gazdasági tárcát vezető Matolcsy gyakorolta.
Juhász "kékingeske" Ferenc azonban már egy új stílus jegyében munkálkodik.
Jelszó: semmiért se vállald a felelősséget!
Az Antall-kormány idején az ország még politizált, majd tudatosan kormányt váltott.
A Hornék szkértői illúzióját az arcpirító privatizáció, a Bokros-csomag, és az olajmaffiás ügyek rombolták szét.
Orbánék nemzetvezetői rongyrázását már csak az ország fele nézte jó szemmel, majd miután sikerült kettészakítaniuk a társadalmat, megbuktak ők is.
A választók erre a megosztásra pedig úgy reagáltak, hogy elfordultak a politikátol.
És így jutottunk el a lényegében már a nyerés után bukásra itélt Medgyesi-kormányhoz.
A jelenlegi helyzetet úgy jellemezhetjük, hogy kómában van az ország.
Miközben határainkon túl, zajlik a történelem, itt megállt az idő.
A kormány jellegtelen, a vezetője méginkább.
Külpolitika nincs. Belpolitika sincs.
Az ellenzék konstruktivitási együtthatója zérus. Nincsenek kérdései, se válaszai.
Vezére, aki maga is parlamenti képviselő, a Parlamentbe nem jár be, társai ügyeket kreálnak, hogy aztán maguk is belekeveredjenek. A kormány pedig gyakran játékon kivűl is öngólokat lövöget magának.
Kékingeske rögtön azzal indít, hogy teljesen felrúgja a választási igéretet. Felelősséget nem vállalva érte, kifogásként felhozza, hogy nem volt kellőképpen tisztába a valódi helyzettel.
Szar duma, ugyanis az előző kormány idején a honvédelmi bizottság alelnöke volt.
Innetől a stílus már kiismerhető, kijelentései átlag kéthetente vesznek 180 fokos fordulatot, következmények nélkül.
Rendszerint más országokra hivatkozik, önálló elgondolásai nincsenek, koncepciót hírdet, melyet a bejelentést követően össze-vissza módosítgat, maga sem tudja miért. Közben pedig arcán permanensen ott leledzik az félig flegma, félig debil vigyor, az önelégült, büszke ostobák ismérve.

Itt tartunk, de a nagy kristálygömböm szerint ez még fokozható...


M.S.B. Creative Commons License 2003.12.02 0 0 994
Az előbbi kép alól lemaradt a szöveg, ez természetesen az emlegetett Dingo.
M.S.B. Creative Commons License 2003.12.02 0 0 993
Cifu Creative Commons License 2003.12.02 0 0 992
Az USA-ban is próbálnak áttálni a kerekes harcjárművekre, egész pontosan az US ARMY a Stryker-el akar nagy üzletett csinálni. Elég nagy üzlet lesz, csak nem a seregnek.
3,5 millió $/db, nem úszóképes, a terepjáró képessége rosszabb, mint a lánctalpas egységeknek, ráadásul azoknál 10x annyiba kerül üzemeltetésük, plusz a fegyverzete gyenge és nem rendelkezik RPG-védelemmel....
Előzmény: Sgt. Elias (991)
Sgt. Elias Creative Commons License 2003.12.02 0 0 991
Ezt találtam a Dingo-ról. COIN-ra biztos jó, bár ne felejtsük el, hogy a hasonló Humweekkel felszerelt amerikaiak Mogadishuban nem tudak mit kezdeni az úttorlaszokkal, míg a pakisztáni lánctalpasok át nem törtek nekik. Szóval én nem értem a láctalpfóbiát. Amúgy a Szentesi által mondottakkal (hk. vs. pct. rak.) érdemes Luttwak Strategy-jét megnézni, pont a 80-as években nyugaton zajló hasonló vitával kapcsolatban vannak jó megállapításai.

The Dingo APCV offers its occupants a high level of protection against terrorist attacks and mines. In addition to high all-round protection against all types of hand-held weapons, a special mine de-flector system provides a degree of crew protection against anti-personnel and anti-tank mines so far unparalleled in this class of vehicles. The German Army DINGO´s armament is a 7.62 mm machine gun. Furthermore, the vehicle is equipped with an NBC protection system, an air conditioning system, auxiliary heating, ABS, a reversing camera, GPS navigation as well as a modern radio and an infantry tank telephone system. The DINGO has already been deployed with the German peacekeeping units for patrol and transport tasks in Kosovo, Macedonia since December 2000 and most recently in Afghanistan and has been extraordinarily successful.
Krauss-Maffei Wegmann has now delivered the first batch of 56 Dingo 1 All Protect Vehicles (APVs) to the German Army and these have already been deployed. The German Army has ordered a further 91 Dingo 1 APVs in two batches and these will be delivered from the Krauss-Maffei Wegmann Munich production line between July 2002 and early 2003. These are based on the Mercedes-Benz UNIMOG U1550L (4 x 4) chassis with a wheelbase of 3.25m.

Előzmény: Hamburger (987)
Sgt. Elias Creative Commons License 2003.12.02 0 0 990
M-16-os? Azt meg minek? Mert Irakban az amik is boldogan használják az AK-t az M-16 helyett? (ld. Kaliber cikk) Nekem amúgy is úgy tűnik, a világban egyre inkább rájönnek, hogy az orosz 7.62x39 lőszer jobb, mint a .223 Rem.
Előzmény: HUNTERKILLER (988)
HUNTERKILLER Creative Commons License 2003.12.02 0 0 988
"Várom, hogy mikor jelentik be a Dingó-k beszerzési tervét. Ha megteszik, lesz egy-két észrevételem."-Ezek szerint az a multkori M-16 beszerzési terv komoly volt???
Előzmény: Hamburger (987)
Hamburger Creative Commons License 2003.12.02 0 0 987
www.honvedelem.hu : " A vezérkar főnöke emlékeztetett arra, hogy a Magyar Honvédség nemrégiben hajtotta végre első nagyobb tengeri szállítási akcióját, amikor az Irakba kiküldött alakulat összes nehéztechnikai eszközét hajóval küldte a térségbe, s ez csak 260 millió forintba, egy esetleges légi szállítás költségeinek töredékébe került."

Ez most elgondolkoztat. Könnyű erők erőltetése, hogy légi szállítható legyen békefenntartásra (mert másra nem jó!), de az sokkal drágább, mint a tengeri szállítás, ami ugyan lassúbb, de még a nehéz technikát is olcsóbban lehetne szállítani, mint a könnyűt repülővel.

Várom, hogy mikor jelentik be a Dingó-k beszerzési tervét. Ha megteszik, lesz egy-két észrevételem. Itt is nagy "hozzáértést" vélek sejteni!

Üdv: Hamburger

Hamburger Creative Commons License 2003.12.02 0 0 986
Sziasztok!

Lehet, hogy rosszul vagyok tájékoztatva, de az elmúlt 15 évhez képest most sokkal többet költhetünk a honvédelemre, mint korábban. A gond szerintem is fejekben és a szervezésben van.

JF házához egyelőre csak annyit, hogy szép dolog a parancsnoki példamutatás. Ilyen házat minden tisztnek! (Idén semmiféle fizetésemelés sem volt és jövőre is csak igérik a "néhány százalékos" emelést!)

Hamburger

Előzmény: Tiger205 (984)
Tiger205 Creative Commons License 2003.12.02 0 0 984
NEM IGAZ !

Egy régebbi trénerünket hadd idézzem:
"kis pénz, kis foci..."
De legalább foci!

Nem lehet mindent a pénzhiányra kenni!
sok felelsleges hülyeségre zsákszám megy a pénz, s a koncepciótlanság sem pénzkérdés!

Mint ahogy egy vezetési hadgyakorlat nevetségessé tétele és befuccsoltatása sem az, de erről én nem is tudok....

Szóval nem cska pénzhiány a baj.
A fejekben van a nagyobb hiba. Szvsz.

Hamburger!
A személyeskedést meg nem mi kezdtük, hallottad már interjúit, nekem olyankor nyílik a bicska a zsebemben....a leendő házát meg minden lap bemutatta, ezt se' mi vetettük fel. Bár az én apósom is adna nekünk ennyit "kölcsön".

üdv:
TGR

Előzmény: Yosser2 (978)
kavkaz Creative Commons License 2003.12.02 0 0 983
Na megint túl gyors voltam, az utolsó mondatban benne volt...
Előzmény: corporal (982)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!