Keresés

Részletes keresés

gróf Drakula Creative Commons License 2005.07.11 0 0 4806
Kicsi bizony, Hadtörténeti Délutánokra szoktál járni esetleg?
Előzmény: Hamburger2 (4802)
Kuruc71 Creative Commons License 2005.07.11 0 0 4805
Afganisztánban az Ópium termesztés, termelés mellett legnagyobb üzlet a fegyver, de nem a szokványos módon. A beszolgáltatott fegyverért a falu, vagy család némi alkudozás után különböző juttatásokat kap pénzben, és egyebekben. Na már most mind az Afgán, mind a Pakisztáni KÉZMŰIPAR tömegével gyártja manufakturáiban akár az AK, akár más fegyverek működő, és megszólalásig hasonlító kópiáit. Az így gyártott fegyvereket cserélik be a szükséges "javakra". Szóval virágzik a ( főleg Pakisztáni ) HAND MADE fegyvergyártás.
Georg Wolf Creative Commons License 2005.07.11 0 0 4804
Sziasztok!

Két hír Afganisztánból:

MNO
Afganisztánban a koalíciós erők megtalálták a két hete eltűnt négy amerikai katona holttestét. A tálibok szóvivője bejelentette: fegyvereseik fogták el a katonákat, majd szombaton lefejezték őket.

A csapat két másik tagját már korábban megtalálták, egy katonát pedig élve sikerült kimenteni. (radio.hu)



MNO
Aknára futott egy milicistákat szállító jármű Afganisztánban. A szerencsétlenségben tizenhárman haltak meg.

A milicisták a Pakisztánnal határos Paktia tartományban egy faluba tartottak, hogy leszereljék annak illegálisan fegyverkező lakóit.

A kihallgatott falusiak azt állították, hogy az út, ahol a robbanás történt, forgalmas, tehát az aknát nem sokkal a milicisták érkezése előtt helyezhették el ismeretlenek.

A kabuli kormány csütörtökön jelentette be, hogy véget ért a csaknem két éve tartó országos méretű, központi fegyverbegyűjtési akció, ám továbbra is nagy figyelmet szentelnek az illegálisan tartott fegyverek begyűjtésének. (Klubrádió)

Üdv Néktek: Öreg Csóka


Georg Wolf Creative Commons License 2005.07.10 0 0 4803
Szió Laci!

Teljesen egyetértek hozzászólásod második részével. De ne feled: Egy "pengeváltás" esetén az győz (ha már párbaj van) aki több találatot visz be a másiknak.

(Háttérben hallgatom a TV2 műsorát az Orbán -Gyurcsány vitárol. És mi a lényeg? Ki győzött? Most Gy. áll 53%-ra. Ez félidő. A lényeg mint látod itt sem az, amiről hozzászólásod második részében írsz, írhatnám: egyik sem akar a hangulatváltozások élére állani. Tudod: Van Kormány, Ellenzék, meg mi kisemberek.

No, e kis kitérő csak azért: A lényeg első tárgyalás után: Juhász-Farkas: 5:2. (Gy-O 5.3-4.7)

Nos, amit Te (és én is) szeretnél olyan messze van, mint a két miniszter álláspontja!

Mindenesetre az a szándék, ami Roland részéről látható, valóban a jobbítás szándéka, -( emlékezve a Fórumban írt "Alapproblémák, alapmegoldások" hozzászólásaira is)- mert mint ahogy Te is látod: A HM nem állt a hangulatváltozás élére! Viszont látszanak elemi elkövetett hibái!

Üdv Harcos!

Öreg Csóka

Előzmény: Némedi László __ (4798)
Hamburger2 Creative Commons License 2005.07.10 0 0 4802

Szervusz Drakula!

 

Kicsi a világ! Főleg kis hazánk. Én is debreceni vagyok. Nyílt nap pedig biztos lesz még.

 

Üdv: Hamburger

Előzmény: gróf Drakula (4801)
gróf Drakula Creative Commons License 2005.07.10 0 0 4801
Igazából nem csiklandós, de hülyeséget nem szerettem volna tippelni:)Amúgy történetesen debreceni vagyok, a múltkori nyíltnapra-bemutatókra menni akartam, de sajnos családi program jött közbe:(Lesz a közeljövőben ilyen?Fájt a szívem mikor láttam a Mi-24-est fordulózni a Nagyerdőről.
Előzmény: Hamburger2 (4800)
Hamburger2 Creative Commons License 2005.07.10 0 0 4800
Ja, még egy kérdés: Ez miért csiklandós?
Előzmény: Hamburger2 (4799)
Hamburger2 Creative Commons License 2005.07.10 0 0 4799

Szervusz Drakula!

 

Debrecen stimmel. De szolgáltam Nyíregyházán és Szolnokon is. Szolnok határeset! (Szerintem...:))

 

Üdv: Hamburger

Előzmény: gróf Drakula (4797)
Némedi László __ Creative Commons License 2005.07.10 0 0 4798

(ha elolvasod, amit írtam akkor látod) én tudom mikor kezdődik egy verekedés, de Rolandnak és a honvédségnek sem jó, ha csak a negatívumok látszódnak.

Roland nyilatkozott a HVG-nek, ekkor kell meggondolnia mivel segít, mivel árt annak, hogy pozitív változások legyenek. Persze ezt magánemberként nehéz eldönteni, ezért volt kár elengednie a HM-nak egy olyant, akinek média által ismert arca van.

 

A HM láthatóan elindult a csata, a hiteltelenítés irányába, pedig PR szempontból jobb lenne, ha a inkább a változtatási hangulat élére állna. Persze félnek attól, hogy erre az a válasz, hogy ezt miért nem csinálták meg a négy év alatt. Pedig egy ártatlan kisember folyamatos megalázása (kisérlete) sokkal rosszabbul fog mutatni. Roland áldozatként meggyőzőbb lesz, és erre fel is fogják használni, akár akarata ellenére is (elég lesz régi képeket bevágni, pl a miniszter féle "sarokba szorítás" nagyon vizuális volt, ekkora bakit ritkán láttam...).

 

Előzmény: Georg Wolf (4794)
gróf Drakula Creative Commons License 2005.07.10 0 0 4797
Csiklandós kérdésem, amit már többször is meg szerettem volna kérdezni:a keleti országrész alatt egészen pontosan mit értessz?Én Debrecenre tippelnék az általam olvasott hozzászólásaid alapján:)Nyílván nem mindet olvastam szerintem..
Előzmény: Hamburger2 (4788)
gróf Drakula Creative Commons License 2005.07.10 0 0 4796
Én is remélem, mert semmi bajom a srácokkal és tisztelem őket az elvégzett munkamennyiség miatt:)
Előzmény: Hamburger2 (4789)
Georg Wolf Creative Commons License 2005.07.10 0 0 4795
Sziasztok!

Itt egy link:

http://www.honvedelem.hu/honvedseg/missziok/reszvetel_a_bekemuveletekben

Ha megnézitek akkor: 135fő+43fő+3fő. Ez 181. Akkor mennyi az annyi?

Üdv: Öreg Csóka.
Előzmény: Farkas Roland (4790)
Georg Wolf Creative Commons License 2005.07.10 0 0 4794
Sziasztok!

Laci, Yosser!

Eldöntöttétek-e, hogy egy verekedés mikor kezdődik? Akkor, ha valaki először üt, vagy akkor, ha valaki visszaüt?

HI!

Üdv: Öreg Csóka
Farkas Roland Creative Commons License 2005.07.10 0 0 4793

Igazatok van, és mindkét vonulat megvan. Egyrészt a HM egy ilyen sajtóhelyreigazítással elérheti, hogy hiteltelenné tegyen engem is és az általam mondottakat is. Lehet, hogy üldözési mániám van, de a katonai ügyészség szóvívője szerint ugye cáfolhatóak az általam mondottak. Közben nem is vizsgált szakmai kérdéseket. Akkor meg miért állítja, hogy cáfolható amit mondtam.

 

Ha pedig nem akarok hiteltelenné válni akkor fel kell húznom  a kesztyűt. Tudjátok milyen idióta sajtóhelyreigazításokat kér manapság a HM? Jó hogyha védik a mundér becsületét, csak itt többről van szó: takargatják az elcseszéseiket!

 

Másrészt csinálom a jobbító szándékot is. Azért linkeltem be többször is az interpellációkat, hogy lássátok: folyik a munka szakmai téren is.

 

Hát láthatjátok, a HM szemében én is egy ellenzéki vagyok, úgy is bánik velem. Azért nem adom fel.

Némedi László __ Creative Commons License 2005.07.10 0 0 4792

Annyiban igazad van, hogy Rolandnak meg kéne gondolnia mi az, amit azonnal nyilvánosságra hoz és mi az, amire másképp próbál hatni.

A sajtópert a HM kezdte.

Előzmény: Yosser2 (4791)
Yosser2 Creative Commons License 2005.07.10 0 0 4791
Te ROland! Ez kicsit kezd átcsapni személyeskedésbe, meg háborúskodásba...mintha már nem az lenne a cél, hogy megmentsük a magyar honvédséget, hanem hogy jól alábasszunk a HM-nek.....
Farkas Roland Creative Commons License 2005.07.10 0 0 4790

Sziasztok, régen voltam, de hát a HM néha gondoskodik elfoglaltságról. A HVG ellen indított sajtóperrel voltam elfoglalva...

 

Úgy tűnik egyébként, hogy a HM legújabb akciója a "minden szóba belekötünk" ami a sajtóban megjelent, mert így próbáljuk takargatni a takargatnivalót.

 

A HVG-ben megjelent, velem készült interjú szinte minden mondatába belekötöttek, pontosan 7 mondatba. Vagyis: 1, a miniszter 132 főről tájékoztatta a parlamentet, és nem csorbította a civil kontrollt 2, magyar alakulatot NATO ellenőrzés még sosem minősített alkalmatlannak, 3, a honvédségnek van szállítógépe, 4, nem folytak perek amiben bérüket követelték, követelik a katonák, 5, tíz nap volt a szabadságolás mértéke és ennek tudatában mentek ki a század tagjai kabulba, 6, nem volt sok katona, csupán egy akit kimondottan a nyelvtudás hiánya miatt zavartak haza NATO törzstizsti beosztásból, 7, hamis színben tüntettem fel, hogy a szárazföldi parancsnokságnak a csapatmegszűnések miatt nincs munkája.

 

Érdekes volt a bírósági eljárás. A jogászuk a Braun tábornokot hozta el tanúnak, aki a NATO ellenőrzések kérdését, vagyis, hogy nem volt magyar alakulat, melyet az OPEVAL során alkalmatlannak minősítettek, tételesen papíron bizonyította. Állítólag csak 2004-2005-ben volt ilyen ellenőrzés, korábban nem. Én hiába hivatkoztam a NATO-nak felajánlott MIG-ek leparancsolásáról az égboltról Koszovó bombázásakor, vagy a MISTRAL-ok idegen-barát felismerő rendszerének hiányáról, a bíróság ezt nem találta megalapozottnak.

 

A civil kontroll csorbításában is a HM kapott igazat, sajnos nem tudtuk beszerezni az állománytáblát amiben kereken ott van a 132 fő...

 

A Czékus Tomi a külföldre küldöttek nyelvtudása hiányának bemutatásában segített be, itt a HM boncolgatni igyekezett, hogy ezek missziós tapasztalatok, nem NATO törzstisztiek, de a bíróság belátta, hogy nemzetközi diplomáciában bevett gyakorlat, hogy nem zavarnak haza embereket, elég azokaz hazahívni vagy más beosztásba helyezni, ettől még a nyelvtudás nem lesz nyelvtudás. Mellesleg a HM is alátett ennek, mert beadott egy papírt, hogy egy főt valóban hazaküldött már a NATO. Na ez a hivatalos :-)

 

A szállítógép hiányát szövegkörnyezetben vizsgálta a bíróság. Kimondta, hogy a magyar állampolgárok tudják hogy van szállítógépünk (meg hogy még vettünk is rohadt sok pénzért nemrégiben egy ancsát) és a következő tagmondatban ki is fejtettem, hogy a németekre vagyunk utalva. Ebben is elutasította a HM-et.

 

A szabadságokat papírokkal bizonyítottuk, az akkor aktuális SOP is megvolt, illetve a panaszok is amelyek ez miatt keletkeztek. Ezt is bukta a HM.

 

Innentől kezdve a bérekkel és szabadnapokkal kapcsolatos pereket sem tudta cáfolni a HM, próbált rámenni arra, hogy BÉR-rel kapcsolatos per nem volt, de Farkas László (volt HSZ elnök) is mellettünk tanúskodott, a bér és illetményjellegű kifizetések közötti relevanciát taglalta és a bíróság is belátta, hogy az átlag magyar olvasó úgy nem értette volna meg a nyilatkozatomat, hogy "illetmény jellegű kifizetések", hanem használhattam a bér szót. Egyébként kerestem de nem találtam azt az illetőt aki a volt HM fórumon azt írta, hogy nem kapta meg a bérét a missziós fizetések körüli jogszabályi huzavona miatt.

 

A szárazföldi főnökséget illetően, mivel a következő mondatban azt mondom, hogy van munkája a kiképzés és hadrafoghatóság területén és a problémára példát is hozok (vagyis az ÖHK és a SZFP egymásnak ellentmondó parancsaira amit még Kabulban kapott a századparancsnok ugyanazon a napon) a bíróság itt is elutasította a HM sajtóhelyreigazítási kérelmét.

 

Mint említettem, az első tárgyalásra csak a Braun tábornokot hozta el a HM jogásza, a másodikra (látta hogy elvesztik a dolgot) már az Isaszegi tábornokot, a Scharek ezredest és még egy ezredest elhozott tanúként, de mivel a második tárgyalás ítélethirdetés volt ezért őket már nem hallgatta meg a bíró. Szerintem jogosan, időben kellett volna gondolkodnia a HM-nek.

 

Hát ez történt, lehet, hogy fellebbezünk és az első két kérdésben megpróbáljuk bebizonyítani az igazamat.

 

üdv, roland.

 

Hamburger2 Creative Commons License 2005.07.10 0 0 4789

Szervusz Drakula!

 

Igazad van. Nekem már elég sok külföldi ismerősöm volt itt Mo-n és többször elvittem őket katonai rendezvényekre is. Volt köztük kolléga is. Azok szinte kívétel nélkül elégedettek voltak azzal az alakisággal, amit láthattak. No igen. Van, amikor összejön a dolog, van amikor nem. Remélem, hogy sokkal kevesebb az olyan alkalom, amikor nem!

 

Üdv: Hamburger

Előzmény: gróf Drakula (4786)
Hamburger2 Creative Commons License 2005.07.10 0 0 4788

Sziasztok!

 

Bocsánat, a "topa" számomra ismert jelző volt, noha én is az ország keleti feléből származom és tiszti pályafutásom szakasz-, illetve századparancsnoki időszakának zömét is ott töltöttem. Egyet értek vele, hogy az ottani srácok jobban  terhelhetők és nem annyira "rafkósok", mint pl. a pestiek. Akkoriban valósággal büntetésnek számított, ha 1-1 pesti srácot kapott az ember. Biztos lehetett benne, hogy sokkal problémásabb lesz, mint a környékbeliek. De én sem akarok általánosítani. Most is vannak pesti katonáink, akik semmivel sem rosszabbak, mint a többiek. Igaz, ezek már "szerdzsók"!

 

Ja, a butaság és beszűkültség beosztás- és rendfokozatfüggetlen!

 

Üdv: Hamburger 

Előzmény: Allesmor Obranna (4787)
Allesmor Obranna Creative Commons License 2005.07.09 0 0 4787
Elnézést!
Nem topis-t írtam, hanem topát.
Egy debreceni katonatársam használta ezt a pesten ismeretlen jelzőt.
Volt alkalmam elbeszélgetni a válogatást végzőkkel és ott megtudtam, hogy miért a Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár, Borsod-megyékből hívták be a legényeket a Petőfibe.
Nos finomkodva, de beismerték, hogy az e térségből való legények, nem annyira "bonyolult" lelküek, mint pesti, vagy más országrészbeli társaik.
Ennélfogva nagyobb arányban találnak majd jól betörhető karaktereket.
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy az említet térségben csak fafejű bunkók vannak, jó példa erre, hogy a jobb értelmi képességet igénylő feladatokat is az onnan valósiakra bízták, hamár egyszer onnan soroztak.
Tehát nem azt mondom, hogy ezekben a megyékben mindenki topa ( bunkó, primitív, egyszerű, ész nélkül hajtható, stb.stb...) hanem, hogy bevallottan innen számítottak azokra a srácokra, akik szálfatermetűek, vékony, szikár alkatúak, egyszersmind nem ellenkező, jól terhelhetőek.
Ezenkívül még volt ugye Budapest és Pest megye, továbbá Baranya megye, de más nem.
Az ezred feladata ugyanis még a rendészeti "VÁP"-os dolgok intézése, ide pedig ilyen emberkék kellettek.
Erről jut eszembe az az eset, amikor telephelyügyeletben összekerültem egy rendésszel, aki sajnálkozva mesélte, hogy sikerült meglógnia két sorosnak a Keletinél, pedig úgy megverték volna őket...

Végül a véleményem a díszekről.
Amit csináltak az lenyűgöző, komoly emberi teljesítmény.
Ugyanakkor volt alkalmam meglátni a kiképzésüket és találkozni a kiképzőikkel.
Önimádat és ostobaság, tisztelet a kivételnek.
Volt egy főtörzsük, aki Vigyázz!-t vezénylet az egyik kantinban, mert a bekapcsolt tévében megjelent a honvédelmi miniszter...

gróf Drakula Creative Commons License 2005.07.09 0 0 4786
Ok, egy alkalomból nem szabad általánosítani, DE:ha egy külföldi jön ide akkor ő szintén maximum egy alkalommal látja a díszelgőket és az alapján fog következtetéseket levonni..nincs lehetőség a javításra.
Előzmény: Hamburger2 (4785)
Hamburger2 Creative Commons License 2005.07.09 0 0 4785

Szervusztok!

 

Egy kicsit hadd védjem meg a díszelgőket! Jó pár alkalommal dolgoztam már velük ilyen, vagy olyan apropóból. Nekem még soha sem tűnt fel, hogy rossz kiállásúak, vagy topisok lennének. A kritizált rendezvényen nem voltam ott, úgy hogy ezzel kapcsolatban nem is nyilatkozom. Egyetlen kérés: egy alkalomból ne általánosítsunk.

 

Üdv: Hamburger

Előzmény: Allesmor Obranna (4784)
Allesmor Obranna Creative Commons License 2005.07.09 0 0 4784
Én a Petőfiben voltam katona.
Ott mindenki tudja, hogy a díszek topák.
De nem is az eszükért szerették őket.
Ott úgy ment a bevonulás, hogy a díszeket a magasságuk, a rendészeket a termetük, a támogató zászlóaljbelieket meg az eszük és a végzettségük alapján vették fel, magasság és termettől függetlenül.

Ellenben úgy tűnik, hogy most már a tartásuk sem a régi...
Némedi László __ Creative Commons License 2005.07.09 0 0 4783
Örülök neki!
Előzmény: Tiger205 (4781)
gróf Drakula Creative Commons License 2005.07.09 0 0 4782
Teljesen igazad van.Mi 1,5 éve dolgoztunk fennt a Parlamentnél október 23-án (biztosítás) és az ünnepélyes zászlófelvonásnál teljesen le voltam döbbenve a díszszázadtól..esküszöm középiskola 4. osztályban jobb kiállású srácokat lehet összeválogatni.Volt olyan, aki láthatóan szenvedett a fegyver súlya alatt..
Előzmény: M.I. (4778)
Tiger205 Creative Commons License 2005.07.09 0 0 4781

Hali !

 

No!

Czékus "kolléga" a HM forumról szerepet vállalt?

dicséretes!

:o)

 

TGR

Előzmény: Georg Wolf (4780)
Georg Wolf Creative Commons License 2005.07.08 0 0 4780
Helló Mindenkinek! (Így az Orbán-Gyurcsány vita közben! Látni sem bírom Őket, de hallgatom. :-)) )

No, itt egy HM sajtószemlei hír:

Bizonyított hiányosságok a missziókban

HARASZTI GYULA
Tanúkkal és dokumentummal is bizonyítottnak találta a Fővárosi Bíróság a Juhász Ferenc és a Heti Világgazdaság közötti helyreigazítási per elsőfokú ítéletében, hogy voltak olyan magyar katonatisztek, akiknek a nyelvtudásuk hiányosságai miatt haza kellett utazniuk külföldi missziójukról.
A döntés szerint okiratok bizonyítják azt is, hogy az afganisztáni külszolgálatra induló katonákat a kiutazásuk előtt nem úgy tájékoztatták a nekik járó pihenőnapok számáról, mint ahogyan azt később meghatározták, és a szabadságolások miatt, illetve bérfizetési ügyekben több pert is indítottak a Honvédelmi Minisztérium (HM) ellen.
A szakminiszter egy olyan interjú miatt indított pert, amelyben Farkas Roland egykori kabuli százados nyilatkozott az afganisztáni misszióban tapasztalt hiányosságokról. A tiszt a bíróságon egyebek mellett azt vallotta, hogy több olyan esetet ismer, amikor tiszteket kellett hazaküldeni á külszolgálatról, mert nem volt megfelelő a nyelvtudásuk. Ezt megerősítette Czékus Tamás nyugállományú zászlós is, aki példaként említette, hogy egy rajparancsnok hölgy mellé angolul jól beszélő katonákat kellett beosztani a Sinai-félszigeten, ahonnan egyébként három tisztet is hazaküldtek, mert nem volt megfelelő a nyelvismeretük.
A bíróság egyébként öt pontban elutasította Juhász Ferenc keresetét, kettőben azonban helyt adott a helyreigazítási kérelemnek. Az elsőfokú döntés alapján Farkas Roland a HVG-ben valótlanul állította, hogy a honvédelmi miniszter rosszul tájékoztatta a parlamentet a kabuli misszió létszámáról és azt is, hogy NATO többször minősítette alkalmatlannak a külszolgálaton lévő magyar alakulatokat. Azt egyelőre nem tudni, hogy a felek fellebbeznek-e a döntés ellen.

(Magyar Nemzet, 2005. július 8., péntek, 5. oldal)

Kommentek?

Üdv: Öreg Csóka
Allesmor Obranna Creative Commons License 2005.07.08 0 0 4779
Minek variálni a fegyverzetet a Gripenhez?
Nos a svédek tényleg gyártanak egypár jó dolgot a gépükhöz, de nem mindent.
Igenis kell variálni, hamár voltunk olyan hülyék, hogy IKEA-repülőt vettünk.
25 éves rémálom F-16-ossal alapból nem lett volna ilyen, persze a magyar észlények akkor meg csináltak volna.

Amit nem értek, az a buziság a cikkben.
Hogy kell azt érteni, hogy amerikai, OROSZ (!!!) stb gyártók-importőrök figyelmét kívánják felkelteni a cikkel?
Oroszokét?
Na ne legyünk már ennyire nyitottak, mert tényleg kapunk még néhány H-29-est az okosságunkért cserébe a nyakunkba, aztán szerelgethetjük föl őket a pápai roncsokra.

M.I. Creative Commons License 2005.07.08 0 0 4778
Tegnap este lófráltam a Hősök tere környékén.

Egy sereg terepmintás ruhájú ember toporog a téren és a környékén.
Mint kiderült a helyőrségi zenekar és a helyőrségi díszzászlóalj.

A zenészek és a díszelgők még elmentek, főleg a díszelgők még emberformájúak voltak, de a biztosítóktól a guta majd megütött!
Ugye kordonnal körülvették a teret a túristák csak a kötélen kívülről nézelődhettek. A biztosítók jelentős része 165 centi és 45 kiló körüli volt, borosüveg vállakkal és hülyegyerek kinézettel. Egy nem volt közöttük amelyiknek ki lett volna pucolva a surcija! A díszelgőké sem volt valami fantasztikus de az még elment.
Az egyik horpadtmellkasú biztosító bakancsa nyilvánvalóan hónapok óta nem volt semmivel bekenve mert a bőr kezdett szétrepedni a szárazságtól!
Ha annak idején én ilyen kinézetű bakancsban jelentkeztem volna konyhaszolgálatra szétrúgják a pics*m!
Mászkált ott egy katonanő aki esküszöm nem volt magasabb 150-nél, max. 40 kiló kb. 32-es lábbal! Minek az ilyen a seregbe? Hogy darabra meglegyen a létszám?
Én láttam testőrtisztet a Buckingham palotánál, ezekhez képest az egy másik bolygóról való szuperlény volt! Döngött a föld alatta ahogyan a 195 centi körüli fickó félcipőben makulátlan piros kabátban egyenes tartással elvonult mellettünk.
Az katonának nézett ki!
A mi díszelgőink terepfoltos gyakorlóhoz fehér cérnakesztyűt vettek. Csíkos trikóhoz csokornyakkendőt!
Nálunk Aszódon a HVP leghátsó alakulatánál ilyen bakancsban őrségbe jelentkezni necces lett volna!
Amikor baráti látogatásra átjöttek a szomszéd ruszki laktanyából az oroszok azok jobban néztek ki mint ezek a díszelgők!

Ha ezek a tisztesek és tiszthelyettesek annak idején velünk együtt szolgáltak volna sorhonvédként az ilyen balf*szoknak szétszivattuk volna az agyát!
Ezek a Magyar Honvédség?

Amikor én sor voltam tudtuk, hogy a z MN gyenge láncszeme nem a felszerelés vagy a kiképzés, hanem a HT-k!
Azt gondoltam, hogy azóta sem javulhatott a színvonaluk sokat, de az, hogy ezek a még sorhonvédnek is csak feltételesen alkalmas nyomoroncok alkotján a honvédségünket azért megdöbbentett!
Értem én, hogy ennyi pénzért ilyen embereket lehet kapni, de azért ez elkeserítő!
Legalább azt megnézték volna a seggfej parancsnokaik, hogy kiket és milyen állapotban engednek olyan helyre ahol a túristák szeme elé kerülnek!
Ez szégyen volt!

És én kis naiv még azt gondoltam, hogy az Antall József temetését, amikor a koporsót kísérő flottillás fordítva lépett mint a többiek, nem lehet alulmúlni!

belic Creative Commons License 2005.07.08 0 0 4777
Hello!

a Gripen pályázat idején a gép nagy előnyeként mutatták be azt, hogy szükség esetén képes autópályákról is üzemelni.

Szerintem ez csak marketingduma, pl. a lengyelek a MIG-29-est uzemeltetik autopalyarol.
Es nekunk erre egyaltalan nincs szuksegunk, hiszen rengeteg repuloterunk van (Szentkiralyszabadja, Tokol, Kiskunlachaza, Debrecen, Kiskunhalas, Kunmadaras, Szombathely, .... joval tobb mint 10 db), es ezek mindegyike jobb repuloter, mint egy autopalya (45-60m szelesseg, guroloutak, allohelyek, ...).

Bel
Előzmény: Stylist (4766)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!