Keresés

Részletes keresés

Annamária36 Creative Commons License 2008.02.10 0 0 40735

Napsütéses Vasárnapot kívánok Mindenkinek!

 

Na kislányok it az első! Nem gondoltam volna,hogy ráoperálni nagyobb művészet mint elkészíteni magát a csipkét. Tegnap ebéd után kezdtem és most végeztem vele. A tojás hungarocel,8 cm. Azt hiszem legközelebb kisebbeket veszek. :o)

A mintát magamtól találtam ki,vagyis csak úgy jött. Arra is most jöttem rá,hogy először a középső csipkét kell elkészíteni és utána azt ami majd a tojás tetején és alján lesz. (az elosztás miatt). De arra is rájöttem,hogy nem minden locsolóm fog ilyet kapni. :o)

első tojásom
Törölt nick Creative Commons License 2008.02.10 0 0 40734
Én szeretném elkérni, ha lehet.
Előzmény: emoke33 (40731)
jeda Creative Commons License 2008.02.10 0 0 40733

Kedves Horgolós Lányok!

Gyönyörű munkákat látok itt, ezért nagyon bízom benne, hogy tudtok segíteni.

Négyzet alakú blokkokbók szeretnék magamnak kabátkát horgolni.

Sötétkék Eldorádót vettem hozzá, mert ennek szép fénye és egy kis tartása is van.

2003-ban, meg 2004-ben a Fürgeújjak közölt több mintát (ezek megvannak), de ennél komolyabbra, szebbre vágyom.

Légyszi segítsetek!

Köszönöm:  Edit

 

 

 

 

 

 

 

 

 

csirip46 Creative Commons License 2008.02.10 0 0 40732

Szép Napot Mindenkinek.

Felrakom a Colás részt, hogy ne kelljen külön külön elküldeni. (Persze, ha lehet)

 


Egy pohár Colát szeretnél, vagy inkább egy pohár tiszta vizet?
A vízről:_
Az emberek 55-65%-a krónikusan vízhiányos.
Az emberek 37%-ánál a szomjúságérzet annyira gyenge, hogy
gyakran összetévesztik az éhségérzettel, ezért akkor is esznek,
amikor csak egy pohár vizet kellene inniuk - sokan ezért híznak el.

A Washingtoni Egyetem felmérése szerint egy pohár víz
maradandóan csökkentette a diétázók 100%-ának éhségérzetét.

A nappali fáradtság els~oszámú okozója a vízhiány.
Folyamatban lév~o tanulmányok kimutatják, hogy a hát- és
izületi fájdalmakban szenved~o k 80%-ánál naponta 8-10 pohár víz
csökkenti a fájdalmakat .

Már 2% folyadékvesztés megzavarhatja a rövidtávú
emlékezetet, nehézségeket okozhat az alapműveletek elvégzésénél, és összpontosítási zavarokat egy képernyő vagy egy kinyomtatott oldal felfogásánál.

Naponta 5 pohár víz elfogyasztása 45%-kal csökkenti a vastagbélrák veszélyét, a mellrákét 79%-kal és 50%-kal kevesebb a rizikó a hólyagrákra.

Tényleg annyi vizet iszol, mint amennyi szükséges lenne?
Általában 8-10 pohár víz minden nap elengedhetetlen.

A Coláról:
Vizsgáljuk meg a Coca-Cola-t:
Az USA több államában a rendőrség baleseti helyszínelői 2
gallon (kb. 7 liter) Cola-t visznek magukkal, hogy a baleseteknél az
úttestre folyt vért azzal távolítsák el.
Ha egy steak-et egy tálba tesznek és Cola-val leöntik, két nap alatt feloldódik.

A WC-kagyló tisztítása: önts bele egy dobozos Cola-t a kagylóba és hagyd ezt az igazi(?) csodaszert(?) egy óráig hatni, utána öblítsd le. A kagyló maradéktalanul tiszta lesz.
Rozsdafoltok eltávolítása egy krómozott felületről: dörzsöld be a felületet egy Cola-ba áztatott alumíniumfóliáva

Az autóakkumulátor pólusairól könnyedén eltávolíthatod a
korróziót,ha egy doboz Cola-t ráöntesz. Figyeld, ahogy pezseg.

Egy berozsdásodott csavart könnyen meglazíthatsz, ha egy pár
percig egy Cola-ba áztatott rongyot teszel rá.

Ha kenőanyagokat akarsz eltávolítani egy szövetből, önts bele a mosógépbe a mosószer mellé egy doboz Cola-t, és futtasd le a
programot.

Eltávolítja a szélvédő szennyeződéseit is.

A Cola aktív hatóanyaga a foszforsav, melynek pH értéke 2,8.
Egy vasszöget négy nap alatt old fel. A foszforsav kioldja a
csontokban lévő kalciumot és hozzájárul a csontritkulás kialakulásához.

A Cola-t már 20 éve használják a teherautók motorterének tisztítására!

Szóval, mit szeretnél inkább, egy pohár tiszta vizet, vagy egy Colát?

emoke33 Creative Commons License 2008.02.10 0 0 40731

Kellemes vasárnapot kivánok mindenkinek.!

 

 VAN IWIW MEGHIVÓM!  Aki igényli, jelentkezzen.

_tyúkanyó Creative Commons License 2008.02.10 0 0 40730
Köszönöm, úgy látszik elkerülte a figyelmemet, hogy volt szó magyar nyelvű hajócsipkés könyv kiadásáról... Mikorra várható? Lehet, hogy inkább azt megvárnám, angolul nem nagyon tudok.
Előzmény: LRJudit (40516)
Ilonamamzi Creative Commons License 2008.02.10 0 0 40729
Vicuska! Elkezdtem a PW kockákat, szuper lesz. Írtam amail-t válaszolj ha lesz időd.
Törölt nick Creative Commons License 2008.02.10 0 0 40728
Amennyiben nem vagy túl járatos a dologban, akkor inkább kövesd a következőt:
Amíg működik ne piszkáld, avagy ami nem romlott el, azt nem kell megjavítani.
Elsősorban olyan helyen szokták havonta újra feltenni a Win fájlokat, ahol lényeges, hogy folyamatosan megbízhatóan menjenek a gépek (magyarul a termeléshez szükség van rá, és veszteségetokozna a kiesés)

A tanfolyamok nagy része papírpocsékolás. Az, hogy valaki ért hozzá vagy nem, az nem függ a papírtól...

Alapvetően akkor lehet szükség újratelepítésre, ha valamilyen program hozzápiszkál a rendszerfájlokhoz. Az mindegy, hogy vírus, vagy valamilyen telepített program, illetve a merevlemez (wincsi) hibája miatt megsérülnek a fájlok.
Persze lehet más oka is egy rendszer lelassulásának (elég ha 1-2000 betűtípust feltelepítessz...)
Előzmény: szedit99 (40726)
fpárduc Creative Commons License 2008.02.10 0 0 40727
Kedves szedit!
Az újra telepítés az az amit láttál. Minden információt (dokumentumot, képet, esetleg programot) le kell menteni a gépről. Ezután az egészet le kell törölni, és a windows-t újra fel telepíteni. Erre azért van szüktég, mert használat közben "tele szemeteli" magát a gép, azaz kis bejegyzéseket ír a műveletekről, és ez pár év alatt akkora adatmennyiség lehet, hogy érdemes inkább az egészet törölni.
Ha már itt tartunk a böngésződ is ugyan ezt teszi, ráadásul, ezek a bejegyzések még lassítják is a böngészést egy idő után. Szóval érdemes takarítani. Ezek a bejegyzések a temp és a temporary mappákban vannak (asszem így kell írni, nem tudok angolul).
fpárduc
Előzmény: szedit99 (40726)
szedit99 Creative Commons License 2008.02.10 0 0 40726
Kedves Judit!

Elnézést, hogy vasárnap zavarjak, de valami fúrja az oldalamat. Régen mintha azt írtad volna, a számítógép rendbentartásához havonta újra kell telepíteni. Ezen meglepődtem, mert évek óta használom a gépem, és még csak nem is hallottam újratelepítésről.
Az egyik unokám főiskolás barátja állítólag szakértője a szgépeknek, külföldi versenyen is vett már részt. /hogy milyen jellegűn, fogalmam sincs/ Megkértem őket, hogy segítsenek. Úgy láttam, mindent leszedett a saját laptopjára, és utána mindent /volt azért, amit elfelejtett/ visszarakott.
Egy lelkes szgépező barátnőm /tanfolyamot is vezetett/ értetlekedik, hogy mi az az újratelepítés? Nem tudom neki elmagyarázni. Vagy félreértettem valamit?
Kérlek benneteket, gyarapítsátok szgépes ismereteimet!
Előzmény: LRJudit (40719)
fpárduc Creative Commons License 2008.02.10 0 0 40725
Sziasztok!
Jó reggelt mindenkinek!
Magdy!
Az állásinterjú már szerintem meg volt, majd a jövő héten kell felhívnom a vezetőt, egy időpont megbeszéléséért, amikor a részleteket beszéljük meg az állással kapcsolatban. ha ez megtörtént mindenképpen beszámolok róla :D.

A cikk meg tanulságos lesz!

fpárduc
magdy70 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40724

  Köszi  PÁRDUCKA!!!   Megyek is nézem....

 Olvastam hogy jártál... a fonallal..:(

 Mikor is kellmenned az állás "interjúra"??? Kiváncsian várom a fejleményeket.. szoritok Neked!!!

 Puszy : MAgdi

Előzmény: fpárduc (40723)
fpárduc Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40723
Szia Magdy!
@-t elküldtem neked is!
Na megyek készülődöm, aztán alszom egy hatalmasat, kitudja meddig tehetem még ezt meg!
Jó éjt mindenkinek!
fpárduc
Előzmény: magdy70 (40722)
magdy70 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40722

  Sziasztok!!

 Ma nagyon zsufi napom volt ahogy a tegnapi is.. de már alig vártam hogy itt lehessek közötettek!!!

 HIÁNYOZTATOK!! Most volt mit vissza olvassak... ismét csodálatos dolgokat látok!!!!

 Gratulálok...

 A kolás mail-t el kérhetném???? Kisfiammal együtt nagyon szeretjük bár tudjuk hogy egézségtelen.. de mégis bünözünk.. igy hátha el  menne a kedvünk....

 Érdekes ..nekünk is a gyermek orvos  hányásra a colát javasolta... furáltam is....

 Puszi Mindenkinek.. Bizom benne hogy holnap is tudok jönni Közétek...

 Mindenkinek jó éjt kívánok.. holnapra pedig tartalmas szép n apot!!!

Vicus_35 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40721
Én is megyek aludni. Mindjárt ébred a csöpségem.
Jó éjszakát!
zsófimamája Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40720

Én is elköszönök! Jó éjt!

 

Napocska! Ügyes vagy:))

 

LRJudit Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40719
Na ez nem ilyen egyszerű! Sajnos nem mindíg!
Előzmény: fpárduc (40717)
szirmok Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40718

Szia Katie!

 

Csak azért kérdezetem rá, h. észrevetted-e választ. övő héten megyek a Camponába, /Halásztelken lakom/, nincs messze, ha akarod segítek.

Ma átmentem, de nagyon kellett sietnem, pedig gondoltam összeírom a nagyságokat és árakat.

Előzmény: Katie53 (40615)
fpárduc Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40717
Na persze! Egy programozónak mindig szót fogad a számítógép!
:D
fpárduc
Előzmény: Törölt nick (40714)
napocska025 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40716
Én már elbúcsúzok, további szép estét, és majd szép álmokat...
gyöngyvirág2007 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40715

Húú, nagyon szuper ez a torta és biztos fincsi, kérek egy szeletet! :)

Pedig most voltam vendégségben, ott is torta, kuglóf, de én már csak ilyen telhetetlen vagyok :)

 

Pumukli, nagyon szép a kosárka, én még sosem láttam ilyet! Biológus, a szivecskéd is klassz!

Előzmény: napocska025 (40560)
Törölt nick Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40714
Nem tudom, de engem simán beenged, hiába vagyok bejelentkezve a másikkal is...
Előzmény: napocska025 (40711)
fpárduc Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40713
Ejha!
Már ennyi az idő?
Lassan várnak a tollasbálban!!
:D
fpárduc
fpárduc Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40712
ÉLJEN! ÉLJEN!!!
fpárduc
napocska025 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40711

Érdekes hogy a firefoxon kijelenkeztem, es aztán be engedet a forumba az IE-n...

ÉS SIKERÜLT..... KÖSZI A TANÁCSOKÉRT MINDENKINEK....

Előzmény: fpárduc (40698)
zsófimamája Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40710
Köszi Judit:))
Előzmény: LRJudit (40701)
gyöngyvirág2007 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40709

Pár órát nem voltam és megint 7 oldal! De nem bánom, mert jó titeket olvasni :)

De megint csak egy részére lesz időm, így 1-2 dologra válaszolgatok és akkor nem gyűlik össze.

 

Márti, köszi, megkaptam, a kézimunka mail cím is én vagyok.

Előzmény: pmárti (40544)
zsófimamája Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40708
Próbáld meg amit Párducka javasolt:))
Előzmény: napocska025 (40702)
LRJudit Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40707
Párdon, a sorrend nincs, de holnap fent lesz. Az egyik 3-as csoporttal kell kezdeni.
Előzmény: LRJudit (40704)
horgIca Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40706

Én is úgy tudok legkönnyebben tanulni, ha látom, és csinálom közben. Kivárjuk a talit, és ott hajócskázunk!!

Most már tényleg megyek, jó éjt mindenkinek.

Előzmény: Jolimama (40699)
Vicus_35 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40705
Én tudom a horgolás alapjait, de semmit nem csináltam még horgolásból. Nem áll kézre. Lehet, hogy ez a csomozás jó lenne, mivel uj, nem görcsölnék, mint a horgolásnál.
Előzmény: LRJudit (40701)
LRJudit Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40704

Horgica!

Már a buszon is van interneted?

A képtáramban fent van a rajza a sorrendekkel, a saját munkáim között.

Előzmény: horgIca (40697)
Vicus_35 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40703
Megjött az e-mail. Ez borzalmas. Már csak azért is mert éppen ma vettem 5000- ért tisztitó szereket. Eléglett volna egy üveg Cola.
Előzmény: Vicus_35 (40690)
napocska025 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40702
igen az, lehet hogy azert, mert a mozilaval vagyok bejelentkezve...
Előzmény: zsófimamája (40700)
LRJudit Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40701

A hajócsipke nem horgolásfajta, hanem csomózós.

Anyus, Hajócsipke, Pmárti és Lufipofi műveli még.

És szerintem vannak még csendben próbálkozók.

Zsebib is rendelkezik hajócskákkal, de nem tudom próbálta-e. Zsebib? Hol is vagy?

Előzmény: zsófimamája (40694)
zsófimamája Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40700
Napocska! Mi nem enged be, az IE??
Előzmény: napocska025 (40695)
Jolimama Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40699
Ica, a csomózás még menne, már haladtam vele, de csúszni azt nem akar. Ezért gondolom, hogy talán az is számít, hogy mennyire szorosan tudom meghúzni.
Azért várom, hogy Valaki élőben megmutassa, és akkor látnánk, hogy fog-e ez menni nekem, vagy hagynom kell a fiatalokra. Szerencsére van érdeklődő a családban.
Előzmény: horgIca (40693)
fpárduc Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40698
Próbáld ki úgy hogy a firefoxos oldalt kijelentkezés nélkül bezárod. Utána E-vel belépsz.
Ha nem megy akkor megnyitod újra a firefox-szal, és ugyan itt vagy, engem nem szokott kiléptetni hamar.
fpárduc
(persze a fórum már a könyvjelzők között van, és úgy csak két mozdulat itt lenni köztetek :D)
Előzmény: napocska025 (40695)
horgIca Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40697
Ezt két hajóval kell csinálni, de hol kell elkezdeni????
Előzmény: LRJudit (40691)
fpárduc Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40696
Jó éjt Jolimama!
fpárduc
napocska025 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40695
azt nem tudom mindig azt írta ki ,hogy rosz a jelszó........... érdekes hogy más fórumon lehet csinálni..... de nem baj lényegtelen... örülok legaláb annak, hogy írhatok veletek...
Előzmény: fpárduc (40687)
zsófimamája Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40694

Vicus! Igen, a hajózás = frivolitás, azok a szépségek, amiket Judit, Szmine, Annamari, Erzsimama, (meg még bocsánat, aki nem jut eszembe) "művel" :))

 

Azt nem tudom, hogy ez pontosan horgolásfajta-e, de van olyan hajócska is, aminek horgolótűs a vége.

 

De ennek Judit pontosabban meg tudja mondani:)) Vagy már meg is mondta, mire ezt leírtam?:))

Előzmény: Vicus_35 (40685)
horgIca Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40693

Jolimama, biztos ismered ezt a régi mondást, nem rossz szándékból írtam, az biztos, hogy aki rendszeresen horgol, annak nehezebb elsajátítani a hajócskás mozdulatokat. Legalább is én így vagyok vele.

Előzmény: Jolimama (40681)
Vicus_35 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40692
Jó éjt Jolimama!
LRJudit Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40691

Vicus!

Pl. ez hajócsipke.

Előzmény: Vicus_35 (40685)
Vicus_35 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40690
Kösz! Várom
Előzmény: fpárduc (40683)
Jolimama Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40689
napocska, valóban Mozillával nem lehet, vagyis bonyolult módon színezni. Ahogy Judit mondta, IE-vel szoktam olyankor írni, ha színezni akarok.

De most már tényleg megyek. Jóéjt. Jolimama
Előzmény: napocska025 (40658)
LRJudit Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40688
Ugyan én nem kaptam meg, de a kóla úgy egészségtelen, ahogy van. Nekünk hányós, hasmenős betegségkezelésre ajánlotta gyerekorvos, de kizárólag a cukrosat.
Előzmény: Vicus_35 (40676)
fpárduc Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40687
Hogyhogy nem enged be?
fpárduc
Előzmény: napocska025 (40682)
zsófimamája Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40686
Jolimama! Én is csak arra várok, hogy valaki "élőben" mutassa meg:))
Előzmény: Jolimama (40681)
Vicus_35 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40685
Na összeszedtem minden bátorságom és már csak azért is megkérdezem. Mi az a hajozás?
Azzal a fa valamivel csináljátok?
Egy horgolás fajta? Vagy egészen más?
horgIca Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40684
Jolimama ezt a "kifogást", csak arra mondtam, hogy Judit mindenre kapásból tud segítséget adni. Nyilván aki tanul még, annak az az első!!!
Előzmény: Jolimama (40674)
fpárduc Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40683
Vicus!
@ ment!
fpárduc
napocska025 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40682
próbaltam, de nem enged be, de köszi a segítséget....
de nem adom fel....
Előzmény: fpárduc (40667)
Jolimama Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40681
HorgIca, hidd el, ez nem kifogás akart lenni, sem nyafogás. Én nagyon szeretnék megtanulni, de ha nem megy, akkor azt is el kell fogadnom.
Lehet, hogy pl. a kezem sem lesz már alkalmas erre, azért nem sikerül, mert nem tudom eléggé megszorítani.
Nem vagyok könnyen feladós típus, de vannak néha korlátok.
Előzmény: horgIca (40651)
LRJudit Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40680

Vicus! Én is!

Az érettségi tényleg közel van.

Jó utat Ica!

És jóéjt Mindenkinek!

Előzmény: Vicus_35 (40673)
zsófimamája Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40679

Vicus !

Én sajnos nem tudom, mert már kitöröltem a levelezésemből.

Előzmény: Vicus_35 (40676)
Törölt nick Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40678
Rendben.
Előzmény: Jolimama (40671)
zsófimamája Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40677
Antal Laci! Szupi lett a gumimaci!
Előzmény: Törölt nick (40659)
Vicus_35 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40676
Nekem is elküldhetnétek azt a colás valamit. Nem értek belőle semmit:)))
Vicus_35 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40675
Bocsánat!
HorIca= HorgIca
Előzmény: Vicus_35 (40673)
Jolimama Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40674
Judit, aranyos vagy, nem fog gondot okozni, ha lesz aki megmutatja. Nem is kifogás volt, de tényleg most tanulnia kell, hiszen olyan közel az érettségi. Hétfőn OKT-re megy, magyarból. Pénteken volt a szalagavatója.
Előzmény: LRJudit (40641)
Vicus_35 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40673
Jó éjt HorIca!
Juditka : felvettelek MSN-re.
Előzmény: horgIca (40669)
fpárduc Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40672
HorgIca! jó város váltást! :D
fpárduc
Jolimama Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40671
Kedves László, igaz elköszöntem, de mostanáig kerestem, hogy nincsen-e nekem elmentve a kép. Ugyanis most nincs itthon, mert kiállításon volt.

Jövő héten talán visszakapom.
Előzmény: Törölt nick (40635)
fpárduc Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40670
Na vissza jöttem a firefoxba. (ez nem kattog)
Itt is lehet de korlátozottabb a lehetőség:olvasd el a hsz írása közben megjelenő ablak alatt a "Milyen tagek használhatók Kód módban?"-t.
fpárduc
horgIca Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40669

Kislányok érzékeny búcsu mindenkitől, lassan szedem a sátorfámat és várost váltok.

Jó éjt mindenkinek!!

zsófimamája Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40668

Sziasztok! Csak kapkodom a fejem... 2 órája (vagy3?) voltam itt, és azóta 3 oldalt termeltetek:)))

 

Párducka! Kólához: a mi gyerekorvosunk is mindig azt javasolja, hogy a hányós gyereknek adjanak kólát, mert az megnyugtatja a gyomrot, és megmarad benne. És ezt tapasztaltam is:)) Egyébként az enyémek is csak "ünnepnapokon" isznak kólát.

 

 

Előzmény: fpárduc (40613)
fpárduc Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40667
Napocska!
Én is firefoxot használom, de menj a start menűbe, ott programok...
Válaszd ki az E-t és menni fog... én is így csináltam :D
fpárduc
horgIca Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40666
Ez nagyon jó lett. Szuper!!!!!!!!!!!
Előzmény: Törölt nick (40659)
Vicus_35 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40665
Igen, nagyon szupi:))
Előzmény: Törölt nick (40659)
horgIca Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40664
Abban nem tudok segíteni, mert nem használtam, nem ismerem.
Előzmény: napocska025 (40658)
Vicus_35 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40663
Igen, azért nem megy. Régen nekem is az volt. Amióta az explorer böngészön jelentkezek be, azóta tudok szerkeszteni.
Előzmény: napocska025 (40658)
horgIca Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40662
Igy igaz, és aki ezt betudja tartani az díjazandó!!!
Előzmény: Vicus_35 (40660)
fpárduc Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40661

Ahha!

Így tényleg könnyebb szerkeszteni a hozzászólást.
Csak a kattogás zavar, mert a háttérben halkan zenét hallgatok :D

Vicus_35 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40660
Szerintem nincs olyan az életemben, amit nem mondhatnék el senkinek. Tudjátok, van az a mondás: Úgy élj, hogy ha majd lepereg az életed filmje előtted, büszke lehess magadra.
Előzmény: horgIca (40657)
Törölt nick Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40659
32*45-ös méretben így néz ki...
dkiuz
Előzmény: Vicus_35 (40626)
napocska025 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40658
nem, nekem FIREFOX van............. ezért nem lehet? :o(
Előzmény: horgIca (40655)
horgIca Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40657
Inkább ne, mert azért fizetned kell, ha mondandód van inkább nekünk, de csak azt amit a nagy nyilvánosság elbír  :-))))
Előzmény: Vicus_35 (40656)
Vicus_35 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40656
Néha (elég gyakran ) úgy érzem, hogy Ti is családomhoz tartoztok. Barátnőim, ja igen és barátaim / urim:))) / vagytok. Késztetést érzek, hogy kitárulkozzak. Leirjak mindent magamról, az életemről, a kinézetemről és mindenről....
Szerintetek forduljak orvoshoz????
horgIca Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40655
Amikor megnyitod a netet kék e betü az ikonja??
Előzmény: napocska025 (40649)
napocska025 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40654
én itt felette nem látok sehol "szerkeszt" feliratot, lehet hogy először be kel valamit álítani
Előzmény: horgIca (40650)
LRJudit Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40653

Internet explorer?

modzilla?

opera?

netscape?

Nem mindegy. Jolimama is azt írta, ha színezni akar, akkor Internet explorert használ.

Előzmény: napocska025 (40649)
horgIca Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40652

Látod ezért mát érdemes volt felkelni, ez eszembe nem jutott volna!!

Imádom, hogy mindíg  tanul az ember , egy egy mondatból, még ha az a legegyszerűbb is. !!!!

Előzmény: LRJudit (40647)
horgIca Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40651
Ellenkezőleg, itt nincs kifogás, csak nyafogás, aki akar az megtud tanulni, mert kap segítséget. - még a balkezesek is!!
Előzmény: LRJudit (40648)
horgIca Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40650
Ha írod a hszt, felette van a "szerkeszt", ott lehet formálni, színezni a szöveget. Az aláhúzott A betü a színező. Először kijelölöd, amit színezni, vagy változtatni akarsz, és utána dolgozol vele.  (én is IE-t használok)
Előzmény: napocska025 (40646)
napocska025 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40649
azt sem tudom hol kel azt megnézni .... :o(
Előzmény: LRJudit (40644)
LRJudit Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40648
Rosszat tettem?
Előzmény: horgIca (40645)
LRJudit Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40647
Tulajdonképpen Paint-tal bármelyik képet lehet tükrözni!
Előzmény: LRJudit (40641)
napocska025 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40646
Igen itt...
Előzmény: horgIca (40643)
horgIca Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40645
Judit, Te megéred a pénzed, azt megmondom!!!!
Előzmény: LRJudit (40641)
LRJudit Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40644
Milyen böngészőt használsz? Én IE7-et.
Előzmény: napocska025 (40633)
horgIca Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40643
Hol szeretnél szines betüket írni, itt a fórumon??
Előzmény: napocska025 (40633)
fpárduc Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40642
Szép álmokat az aludni térőknek!!!
fpárduc
LRJudit Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40641
Ilyen is van. Balkezeseknek sincs kifogás!
Előzmény: Jolimama (40636)
LRJudit Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40640

Csak egy kicsit kapkodtam el.

Margitmama!

Szerintem elég a kettő, nem tűnik törékenynek. Mi 10-es cérnával tanultunk. Mikor láttam férjem 100-as darabját, úgy döntöttem, hogy ebből én nem kérek. Én a 20-as cérnát részesítem előnyben.

Pista!

Itt számítógépes ismereteidet is bővítheted. Kérdezz bátran, idővel valaki fog válaszolni. Gondolom azt is észrevetted, hogy itt nincs OFF téma. Itt nyugodtan bármit, ami nem politika, mert azt úgyis kimoderálják.

Ha hülyeséget írnék a hajócsipkéről, kérlek ne hagyd szó nélkül.

Előzmény: LRJudit (40632)
Vicus_35 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40639
A kisebbik lányomék most tanulják a xszemest varrni. Most néztük meg, hogy a nevét hogy tudná elkésziteni. Meglátta a nagylányom is, mondta, hogy ő is szeretne ilyet varrni, mert a suliba nagyon szerette mikor ezt tanulták. Mehetek anyagot, himzőcérnát venni:)))))))
Mégegyszer: köszi ezért a nagyszerű programért.
Előzmény: Törölt nick (40630)
Pista VTi Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40638
Legyetek szépek és jók ! mindenkit üdvözlök menek aludni korán kelek és dolgozódom
szmine Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40637
István, köszönöm válaszod, én is köszönettel tartozom Neked és a Tudásodnak, mert részben attól a hölgytől tanultam hajócsipkézni, akit valamikor Te tanítottál meg. Egyébként a székesfehérvári csipkeszakkör tagja vagyok szeptember óta és tényleg nagyon jó és ügyes csapat van ott.
Előzmény: Pista VTi (40628)
Jolimama Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40636
Judit, képzeld, hogy nekem most csak egy van, a menyem elkérte az egyiket, mert Ő is szeretné megtanulni. Ha lesz aki megmutatja itt nálam, Ő is eljönne, hogy megtanulja.
A balkezes lányunokám is kéri tanítsam meg, de ha én sem tudom, akkor hogyan?
Bár Neki most érettségire kellene készülni leginkább.
Viszont tervbe vettem, hogy Ildikóval úgyis megyünk erre-arra, pótolom a hiányt.

Én azonban most már elköszönök, napok óta nagyon későn kerültem ágyba, most talán sikerül egy jót aludni.
Nyugodalmas jóéjszakát, szép álmokat.
Előzmény: LRJudit (40632)
Törölt nick Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40635
Ha valahogy bejuttatod a gépbe a rajzot, akkor természetesen. Rendben, küldd át mailen, és segítek.
Előzmény: Jolimama (40631)
Jolimama Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40634
rajról=rajzról
Előzmény: Jolimama (40631)
napocska025 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40633
Szeretnék segítséget kérni - hogy lehet színes betűket írni, hol lehet azt beálítani?
LRJudit Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40632

Margitmama!

Meg se merem számolni, hogy hány hajócskánk van itthon. Bár amióta a férjem és a kislányom is csinálja, úgy gondolom, hogy nem baj. Olyan 10-12 darab van itthon. De mivel most kezdtem a színesbe, kell is, hogy ne kelljen állandóan tekergetni.

Ildikó!

Jut eszembe kaptam orsót a fém hajócskámhoz, bár csak műanyagot. Ellenben csak 75 forint darabja.

Pista!

Köszönöm! Én annyira megszerettem ezt a dolgot, hogy nagyon szeretném, ha a többiek is meg tudnák tanulni.

Előzmény: margitmama (40621)
Jolimama Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40631
Kedves Laci, Neked is ugyanezt kívánom, és köszönöm Neked is a segítséget.
Azt szeretném még megkérdezni, hogy rajról is lehet mintát készíteni? Ha igen, valamikor megkérnélek egynek a készítésére, küldenék képet.
Előzmény: Törölt nick (40622)
Törölt nick Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40630
OK
Előzmény: Vicus_35 (40626)
Jolimama Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40629
Kedves Pista VTi, ezek után csak azt tudom mondani ismét, hogy érezd Magad nagyon jól köztünk, és köszönjük a segítséget, amit kapunk.

Előzmény: Pista VTi (40628)
Pista VTi Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40628
Kedves szmine. ! Kezdem azzal , nekem ez csak hobbim, mint neked és még sokaknak.

Nem kell ebből élnem, sőt tartalmasabbá , szebbé tette az életemet azáltal, hogy sokaknak okoztam sikerélményt amikor az alapokra megtanitottam őket illetve mikor tetszett nekik a munkám és netán még meg is tudták venni. (nem szivesen válltam meg tőlük)Tavaly augusztus 20-án azért kaptam Király Zsiga Dijat, mert a husz év alatt rengeteg embernek átadtam az alkotás örömét, a csipke szeretetét. A hajócskát azt mindég örömmel küldtem , mert az munkaeszköz .

A fórum abban a kérdésben nagyon tetszik , hogy segit az elakadóknak, s közösséget kovácsol. Én tartozom köszönettel hogy itt lehetek és gyönyörködhetek munkáitokban.S ha lehet én is igyekszem segiteni , ebben most a technikai hiátusaim gátolnak de javul ez még.
Előzmény: szmine (40616)
fpárduc Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40627
Jó éjt nyuszurenka! Rózsás angyalkák vigyázzák álmodat :D
Pihend ki magad!
fpárduc
Vicus_35 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40626
Mivel a picurkám össz-vissz 72 cm. a mell körfogata kb 46 cm, igy a 150szem rengeteg:)))
Az talán nekem lenne jó, de én meg hogy néznék ki gumimaciba.....
szoval maga a maci kb. 30-35 szemre tervezhető.
Előzmény: Törölt nick (40622)
Vicus_35 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40625
Megmondom öszintén, hogy itt még én sem jártam. Most megnéztem a szülinapi oldalt, olyan jó volt együtt olvasni a visszamlékezéseket. Fantasztikus egy csapat!!!!
Előzmény: LRJudit (40610)
nyuszturenka Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40624

Mennem kell... Jóéjszakát... leesik a fejem:-))) egyszer talán ki is alszom magam valamikor, talán majd ma:-)))))

Jóéjt, puszi néktek... mindenkinek.........

szmine Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40623
Katie, jobban jársz a Camponával, én voltam a West End-es boltjukban is szinte semmijük sincs a Camponához képest, bár karácsony után a Campona is igen kifosztot volt, mérgelődtem is, hogy bebumliztam!
Előzmény: Katie53 (40615)
Törölt nick Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40622
Bár szerintem kicsit kevés a szín, de majd egyszerűen készítek többféle változatot...
A méretet viszont még mindig nem tudom. Valami olyasmire lenne szükségem, hogy legyen pl 150 szem széles, vagy hasonló. (bár a kötéshez nem értek, gyanítom ott is függ a fonalmérettől a szemek száma, stb.)

Hosszú í-t (ha nincs a billentyűzeten), akkor [Alt Gr][J] billentyűkkel tudod előszedni. A nagyot nem tudom hogyan lehet...
Előzmény: Vicus_35 (40600)
margitmama Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40621

JUDITKÁM ! KÖSZI. HÁNY DB. RENDELJEK???? 2. ELÉG ???? hátha nekem több kell, ha törik!!!!!!!!!!! pussz.

 

Előzmény: LRJudit (40597)
nyuszturenka Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40620
Szia F párduc néked is szép estét:-))
Előzmény: fpárduc (40618)
Pista VTi Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40619
Kedves vagy Judit ! Köszönöm és talán sikerül is élnem vele.Gratulálok sokakban tartod a lelket alkotásügyileg. Nekem is segitesz számitógépügyileg , maradinak érzem magam ezerrel. Irigykedem mi mindent tudtok a masinával kezdeni. Már a Fórum kezdetén akartam csatlakozni , nem sikerült még a jelszavakat is elfelejtettem. Csak azt kérem legyetek velem gép- türelmesek IGYEKSZEM:)
Előzmény: LRJudit (40610)
fpárduc Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40618
Szia nyuszturenka! :D neked is jó estét!
fpárduc
nyuszturenka Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40617

Bizti szép lesz:-)) Én varrom a mérő léccet. Ma befejeztem még egy kosarat. Megrendelték.. Most szárad. A mérő léccet meg élvezem. Úgy hogy most varrok. Imádom a gyerek képeket. Most ez a mérő lécc is Micimackós lesz...

 

Előzmény: horgIca (40612)
szmine Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40616
Kedves István talán nem neheztelsz meg és nem érted félre a kérdésemet, mi vezérelt abban, hgy csatlakozz a fórumunkhoz? Én igen meglepődtem! Sajnos az a tapasztalatom (másoktól is hallottam), hogy aki ennyire tud nem szívesen segít másoknak, nem szereti átadni a tudását, ebből él és félti vagy magam sem értem miért? Amikor én felfedeztem a frivolitást az Interneten, egy népművész hölgy munkáit látva, publikus e-mail címén megkerestem, csak egy levél erejéig jutottunk el, nem is akart beszélni erről a technikáról, miért van ez? Én örülök, ha azt a csekély kis tudásomat is átadhatom! Persze más az, ha valaki oktatja a technikát tanfolyamon v. szakkörön, de én most a másik esetre gondoltam, amikor ebből él.
Előzmény: Pista VTi (40605)
Katie53 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40615

Szirmok !

Nagyon köszönöm az információt a kézimunkabolttal kapcsolatban.

 Elnézést, hogy nem válaszoltam, de tegnap már nagyon be voltam havazva, ma meg egész nap Győrben voltunk, amikor meg hazajöttünk, a lányok támadták meg a számítógépet, én csak most tudtam néhány perce idejönni és visszaolvasni.

Bár a Westend sokkel közelebb van (a Népstadopn környékén lakunk), mégis inkább a Camponaba megyek ki, mert a Westendben az üzlet nagyon pici, ha bemegyek, két főnek ki kell jönni...

Még egyszer kőszi !

 

Előzmény: szirmok (40482)
Pista VTi Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40614
Kedves szmine:!

Nagyobbik fiam SZ.fehérvárott lakik igy sürün fordulok meg ott is.Voltam már és volt tanfolyamom is Fehérváron.Sőt sokan csipkéznek , táborokat is tartanak, szóval nagyon ügyes csapat van ott. Egymagam kevés vagyok a kiállitáshoz, ugy értem nem sok kész munkám maradt meg csak az "Á"-s gallérjaim meg néhány tojás.


Bizonyára lassan is olvasok és még lassaban irok igy sajnálom , de mennem is kell. ..Holnap ügyeletes vagyok .

Üdvözlök mindenkit: O.István
Előzmény: szmine (40607)
fpárduc Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40613
A @-t megkaptam, elolvastam...
Hmmmm
Mindig is gyanús volt nekem ez a szója... bár megjegyzem, nem olyan egyszerű a temesztése, mint a cikkben írták...(de ez csak a szakmai kekeckedésem volt).
A kólával kapcsolatban: Az egyik ismeret terjesző tv csatornán van egy olyan műsor, ahol mítosztokat cáfolgatnal(esetleg igazolnak)
Ott vizsgálták a kólát is...
Májat tettek bele, na az nem volt szép látvány....
A rozsdát nem szedte le ha jól emlékszem...
Viszont egy pozitívum róla:
Saját bőrömön tapasztaltam, amikor kisgyerek voltam, és olyan beteg, hogy semmi nem maradt meg bennem, még a tea, meg a tiszta víz sem, akkor a kóla igen.
Ráadásul a gyerekorvos javasolta annak idején anyukámnak.
Azután csak akkor ittunk kólát, ha betegek voltunk... Szóval ha üdítőként nem is jó de gyógyszernek bevált :D
fpárduc
horgIca Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40612

Köszi, otthon jobb lenne, de itt sem megy rosszul a sorom.

Küzdök Erzsimami nyulacskájával.

Előzmény: nyuszturenka (40611)
nyuszturenka Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40611
Szia horIca:-)) Hogy vagy?
Előzmény: horgIca (40608)
LRJudit Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40610

Pista!

Kérdeztem már, hogy kérsz-e meghívót a TVN-re, és ott csak olvasni kell követni az írásokat. Ha felmész a fórum honlapjára, ott bal oldalon fel vannak sorolva a fórumosok. A nevekre kattintva megnyílnak a képtárak.

http://1evesforum.extra.hu/

Előzmény: Pista VTi (40605)
horgIca Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40609

Köszi, aranyos vagy.

Egy közelebbi kiállítás nekem is jobb lenne.

Előzmény: szmine (40607)
horgIca Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40608
Jó estét, jó szurkolást!!
Előzmény: nyuszturenka (40606)
szmine Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40607

István ismételten kérdezem itt Velence - Székesfehérvár körzetében, esetleg BP-en nem lesz ilyen kiállítás?

 

Horgica, ha gondolod szólj és ha tudunk egyeztetni, akkor segítek!

Előzmény: Pista VTi (40595)
nyuszturenka Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40606
Jóestét:-)))
Pista VTi Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40605
Kedvesek vagytok hozzám én meg nem szeretnék állszerénynek tünni. Az alapokat próbáltam meg leirni a könyvben és csak a legegyszerübb szinte mindenhol megtalálható alapmotivumokból áll az anyag. Ezeket használom segédanyagként az oktatás mellett már régóta(kb.1990-től) Amiért men tehetem a hálóra nem a titkolódzás , hanem profán egyszerü a magyarázat mig nem jelenik meg a könyv, köt a szerződés.
Azért mertem ajánlani a külfoldi lapokat és anyagokat. A saját munkáim, zsürifotóimat természetesen feltehetem, de csak az enyémeket másét nem., csak ha egyeztettem vele.A technikai fogyatékosságaim sajnos megmutatkoznak. Pl:nem tudok albumokat meg ilyeneket sem megnézni csinálni meg főként .
Előzmény: LRJudit (40516)
napocska025 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40604
VICUS- hosszú í-betűt csinálsz : alt+j
Előzmény: Vicus_35 (40600)
Albrechtné Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40603
Sziasztok, üdvözlet mindenkinek!

Találtunk néhány bárányos képet mi is az interneten, így lassan nekiállok és horgolok valamilyet. Mégegyszer köszönöm a segítségeteket.

További kellemes hétvégét!

www.horgolok.eoldal.hu
Jolimama Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40602
Judit, mindenképpen 17-e után. Még meg kell várni, hogy Ágnes77 mikor szabadnapos, mert Ő is eljön, így Margitmama nem egyedül jönne.
Amint megtudom a szabadnapokat, azonnal szólok.
Előzmény: LRJudit (40589)
horgIca Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40601
Köszönöm, majd kisérletezem tovább.
Előzmény: LRJudit (40597)
Vicus_35 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40600
Ja igen, a méret: a kisfiamra kb. olyan 30 cm hosszú pulcsi kell. Igy a maci kb. 20 cm-es legyen, ha kérhetem:)))
Mindenkinek!!!!
Sajnos nincs hosszú i betűm. Ezért elnézést, sikit az agym mikor tudom, hogy hosszú i kéne:((((
Előzmény: Vicus_35 (40599)
Vicus_35 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40599
Jolimama: én már tegnap regisztráltam a baba városban. Irtam is a falra:)))
Laci:

Ez lenne, csak a zöld , sárga, fehér és fekete kéne. Nem kell csak a maci. Köszi:))
napocska025 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40598
Mivel hogy közeledik Bálint nap, találtam egy szívecskés terítőt, akit érdekel meg találja a képtáramban a mintát
LRJudit Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40597

Margitmama!

Ha rendelsz 2 barnát javaslok. Pista gyönyörűek a hajócskáid, de dolgozni talán könnyebb a műanyaggal, mert könnyebben átcsúszik ott, ahol kell.

Horgica!

 

Előzmény: horgIca (40592)
horgIca Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40596

Köszi aranyos vagy, sajna én elég sokat vagyok délutános, ha délelőtt dolgozom, akkor is 6 után érek haza. Ha nem boldogulok, megkereslek @-ben. Én otthon nagyon sokmindent éjszaka csinálok, mikor este hazaérek utána.

 

Előzmény: szmine (40590)
Pista VTi Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40595
Sokat feltételeztek rólam köszönöm , de olyat hogy feltegyem a képeket a gépre még nem tudok. Szivesen próbálkozom majd vele kicsit később. A vasárnapi -vagy hétfői ZH-ban talán benne lesz a kiállitás. Gyönyörü tojások vannak. Szombathelyre is megy a komplett anyag . Hétfőn talán tudok fotózni is és probálkozoma képek felrakásával.
Fiam nem mindig áll rendelezésemre sajna .
Előzmény: szmine (40588)
margitmama Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40594

JUDITKÁM!! HA MEGMONDANÁD, HOGY MELYIK FAJTÁT ÉRDEMES MEGRENDELNI??

Most jövök én a sok kérdéssel!!!már megnyitottam !! puszi margitmama.

Pista VTi Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40593
Aelyeket én készitek szivesen küldök neked is . Igaz többek szerint törékenyek , de csak 3mm -es falapból készitem és nem nagyon szabad megfesziteni a fején lévő hajtaban elpattan hat. Éppen ma küldtem el postán azoknak kik kértek. Itt a forumon kaptam az ötletet hogyan a legolcsobb a küldés.
Előzmény: margitmama (40551)
horgIca Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40592

Judit tudnál egy olyan egyszerü mintát ajánlani amit csak egy hajócskával kell csinálni. Egy "virágot" sikerült, de az utolsó szirmot megnem mondom hogy csináltam, lehet, hogy mégegyszer nem sikerülne.

Nagyon tetszik a kereszt amit csináltatok, csak ahhoz biztos 2 hajó (egy egész armada) kell.

Előzmény: LRJudit (40579)
napocska025 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40591
MARGITMAMA-megnyugtatom én sem ettem belőle mert a nénikém sütötte a keresztlányának és én csak kidíszítettem..... :o)
HORGICA, CSIRIP- nem vagyok cukrász, csak amatőr.... :o)

ÉS KÖSZÖNÖM A DíCSÉRETEKET, DE MINDENKINEK VANNAK VALAMIRE ADOTSÁGAI......
szmine Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40590
Horgica a szkenner szerintem annyira egyszerű, hogy el sem hiszed. Ha van msn-ed szívesen segítek, mondjuk holnap dálután, ha gondolod!
Előzmény: horgIca (40587)
LRJudit Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40589
Mikor is aktuális Tamási?
szmine Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40588
István fényképeket hoztál nekünk a nagy eseményről?
Előzmény: Pista VTi (40585)
horgIca Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40587

Köszönöm, este kipróbálom.

Kérdezted a napokban, hogy mit nem tudok a szkennerrel kapcsolatban. Hát egyenlőre még semmit, most kaptam, és nem volt hozzá használati utmutató.

A súgóját kellene kinyomtatni, hogy céltudatosan dolgozzak vele, necsak ösztönösen. Így találomra, elég sok időt igényel, ami sajnos mindíg kevés.

 

Előzmény: szmine (40584)
margitmama Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40586
Juditkám Köszönöm !!! aranyos vagy meg próbálom! puszi margitmama-
Előzmény: LRJudit (40579)
Pista VTi Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40585
üdvözletem az alkotóknak:)
szmine Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40584
Horgica, megnyitod az albumot, ráklikkelsz a letöltésre, bejön a Picasa program, akkor betölti a képeket,  ismét rákattintasz a letöltésre és a Dokumentumok - Képek - Downloaded Albums-ba teszi a mappát.
Előzmény: horgIca (40581)
Nuska4 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40583
Ez engem is érdekelne. Ha lehet, részletesen.
Előzmény: horgIca (40581)
horgIca Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40582
Hajrá, hajrá!!!
Előzmény: Nuska4 (40580)
horgIca Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40581

Lányok picassával hogyan lehet teljes mappát lementeni a gépre. Egyenként tudom.

Próbáltam már, ami bal oldalon van teljes mappa mentése, csak nem tudom kijelölni hová akarom, és nem tudom hová, melyi fiókba rejtette el. Azóta sem találom.

Nuska4 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40580
Fél iker meggyógyulva, másik nem lett beteg, szerencsére. Csak el ne kiabáljam. Többiek jól vannak. Most, hogy kész a terítőm, folytatom a hónap munkáját.
LRJudit Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40579

Margitmama!

Ha csak hajócskát rendelsz, olcsóbb a Kincsestárnál, mint a reatex-nél.

http://webbolt.kincsestar.hu/

Előzmény: margitmama (40551)
horgIca Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40578

Nuska gyerekek hogy vannak. " iker egyik" meggyógyult már??

A tesóm fiai annyira hasonlítanak egymásra, hogy a fiam nem tudta megkülönböztetni őket. Ő nevezte el őket iker egyik, és iker másiknak. De még véletlenül sem találta el mikor melyikkel beszél.

Előzmény: Nuska4 (40572)
csirip46 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40577

Napocska. Nagyon ügyi vagy. Mintha cukrász csinálta volna, olyan. Nagyon jól sikerült a Micimackó!

Pumukli. Ez a tojástartó nagyon szép. Géppel vagy kézzel csináltad?

efüleske. Én is a gépbe mentem le és onnan ahová akarom. De van ennek egy közvetlen módja is, de még nem mertem kipobálni. Azt hiszem, hogy meg kell nevezni, hogy a weben hová akarod. Az elöbbi nekem egyszerübb.

Előzmény: napocska025 (40560)
horgIca Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40576

Ügyes vagy, nekem is készen van két szalagosom, csak még nem szárad.

Már azt hiszem érdemes lesz neki állni kemyényíteni, mert van egy-két ez-az készen.

Előzmény: Nuska4 (40572)
hajocsipke Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40575

Nuska, ugyanúgy írtuk :D

 

A hajócskát én külföldről kaptam, de állítólag lehet rendelni a reatex-nél, nem?

van honlapjuk, és fonalakat is árulnak.

 

horgIca Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40574
Helyes Jolimama, azt hiszem én is erre várok!! - addig mag van másik :-)))))
Előzmény: Jolimama (40571)
hajocsipke Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40573

HorgIca, elküldtem a két képet.

 

A mintát bárkinek szívesen leírom!

Bár egy idő után a hajócsipkében nagyon könnyű leolvasni, az arányokat eltalálni.

(legalábbis akitől tanultam, az így volt vele. Megnézte a fotót és mondta, hogy ez kb.így és így van)

 

Megnyugodtam Csirip akkor, mert nem tudtam beírni, a beírásomba, amikor gondoltam, hogy nem jót írtam.

 

Ez így van, aki levédi a dolgokat, az úgy tesz, aki nem, az nem. Mindennek van előnye, hátránya.

Mire én úgy tudnék frivolitálni, mint a Terry Dusenbury...hát az nem most lesz.

:)

(szóval a mintamegosztással egyetértek, csak esetleg azzal nem, ha valaki a sajátjaként rakja fel más munkáit)

 

Láttátok nem? Hogyan készíti a saját mintáit Terry Dusenbury?

Négyzethálós alapon, tiszta logika az egész. (ezért nem lepődök meg, ha férfi is műveli ezt)

 

Csöpi keményednek már a pillangók, itt száradnak.

Izgi!

:)

 

bementem ebbe a tv-be is, vagy mi. az oldalra. nem lehet rajta színt váltani?

(majd kísérletezgetek)

Nuska4 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40572

Ezt az újságot vettem pár napja, ma pedig kaptam ajándékba. Így már két egyforma van. Ha valakinek nincs meg és kéri, szívesen elküldöm, ha nem, akkor felajánlom hónapmunkái ajándéknak.

 

Kész a szalagos terítőm!!!!!! Most keményedik, szárad. Holnap bemutatkozik!

 

Jolimama Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40571
Ildikó, szerintem én sem tudom:-(. De nem baj, van máááásik, és ha már az ünenpek is elmúlnak, vagy valaki jön hozzám talira, aki tudja, talán sikerül.
Előzmény: Sándor3 (40559)
csirip46 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40570
Margitkám. Nem tudom, hogy ez vigasztal, nem vagy egyedül. Nekem egy kicsit még kinai...
Előzmény: margitmama (40551)
csirip46 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40569
pmárti. Elküldtem fpárducnak. Párducka, remélem megkapod.
Előzmény: pmárti (40544)
LRJudit Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40568
Ez a járható út!
Előzmény: horgIca (40566)
horgIca Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40567
Napocska, nagyon guszti, mondcsak Te cukrásznak születtél, vagy alapban már ilyen ügyes vagy.
Előzmény: napocska025 (40560)
horgIca Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40566

Jelölni bárkit bejelölhetsz, ha ismer visszaigazol.

Én e képmentést úgy csinálnám, hogy először a saját gépre menteném, és onnét már bárhová.

De biztos kapsz okosabb tanácsot is, és akkor én is ellesem

Előzmény: efuleske (40564)
margitmama Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40565

Napocska025!!!!Nagyon guszta a  torta jó lenne  egyy szelet belőle!!!!!!!!!!

DE nem szabad !!!(  vigyázni kell az alakomra!!!!!!!! ) puszi margitmama

Előzmény: napocska025 (40560)
efuleske Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40564
Lenne még 2 kérdésem:
1. Kit jelölhetek még meg?
2. Hogyan kell képeket a képtáramból/ba átemelni a fóruról/ra
erzsimami Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40563
Ildikó ! Egy módon készíthetsz talpat, rövidpálcával körbe körbe horgolva, az utolsó sorban cakkos mintát teszel bele és rávarrod a tyukocska aljára. A cakkos minta: rövidpáltától indulsz, a harmadik szembe 5-6 egyráhajtásos pálca, rövidpálcával leöltesz a harmadik szembe. Ez végig a soron.
Előzmény: Sándor3 (40550)
margitmama Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40562
Jolikám !!! Nagyon jó ez az oldal!! Azt hittem élő babákról van szó benne.Érdemes volt megnézni! puszi margitmama.
Előzmény: Jolimama (40542)
biológus Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40561
Szmine Ez nagyon gyorsan megvan:). 2 ora kb. sztem. Eyg esti film, persze csak hallgatva, mint minden kezimunkasnak.
Előzmény: szmine (40543)
napocska025 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40560
Szép estét mindenkinek!
Tegnap bekukantotam a babavarós oldalra - nagyon tetszik.
Tegnap tortát díszítettem és íme így sikerült ...
Sándor3 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40559
MARGITMAMI//
sajna nem te vagy egyedül még nekem sem megy ,én is bujdokolok mert pláne hétfön jön Jolika és fogja tudni pedig ő csak most kezdi.
zsófimamája Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40558

Szép estét, hétvégét mindenkinek!

 

Nagyon szorgosak vagytok, én is vagy 9 oldalt olvastam vissza:))

 

Jollimama! Megnéztem én is a Babavárost, nagyon jó kis oldal, a lányoknak még nem mutattam, mert mamánál vannak, de fogom:))

 

Nusa! Örülök, hogy alkotsz, és nem is akármit:))

 

Az újakat én is szeretettel köszöntöm, a betegeknek jobbulást kívánok.

Itt leszek most sokáig a gépnél, bekukkantok, csak kicsit vándorlok, mert párom adóbevallását kell megcsinálnom:(((

 

 

 

 

 

 

Előzmény: Jolimama (40542)
erzsimami Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40557
Én már akkor megnéztem, bocsi, hogy nem reagáltam. Most itt vannak az unokáim, nekik is megmutatom.
Előzmény: Jolimama (40542)
Sándor3 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40556
Judit!
TVN,hu jejölt ismerösnek és arra gondoltam hogy itt más néven jelentkezik.
mivel én ott csak a munkáitok köszt szoktam kutakodni. Nem használom másra
erzsimami Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40555
Én is kérem!!!! Köszi!!
Előzmény: pmárti (40530)
olimama65 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40554

Jolimama!

Én annak ellenére, hogy nekem nincs már kicsi unokám, a legfiatalabb is 14. éves és fiú, de majdnem fél órát töltöttem ott a babák között. Akinek van kislánya, biztos, hogy örömmel fogja nézegetni. Köszönet érte, hogy feltetted.

Előzmény: Jolimama (40542)
LRJudit Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40553
Előzmény: Sándor3 (40550)
efuleske Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40552
Köszi:))
...de mint Te is mondtad hosszadalmas lesz sajnos.
Előzmény: horgIca (40541)
margitmama Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40551
Igazán kezdem magam elszégyellni, hogy lemaradok a hajócskázásról!! Ennyire kishitű lennék????H a valaki segitene nekem hajócskához jutni,megpróbálnám én is!! Hátha még megtanulhatom!!! üdv. margitmama
Sándor3 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40550
Sziasztok!!!
Volna 1kérdésem itt milyen néven jelentkezik ILONAMAMZI tudnillik lehet hogy valamelyik szomszédom .Mivel irányitó száma eggyezik az ényémmel

Erzsimama már meghorgoltam a tojás melegitö tyukocskát de kiszeretném tömni és nem tudom hogy csináljak neki talpacskát (ez az ami ből fekete diszitést tettél.
A másikhoz még nem fogtamhozzá Köszönöm elöre is a tanácsot (tanácsokat

Üdvözlöm a FIUKAT mert ők valodiak nem ugy mint én
ILDIKÓ
margitmama Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40549
pumukli-Eszterkém! nagyon aranyos a kosárkád.Gratulálok szépen dolgozol!!! puszillak.margitmama
Előzmény: pumukli9 (40536)
fpárduc Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40548
Pmárti!
Nem tudom miért ment vissza a levél, pedig szinte kong a fiókom :D
ruzsu@citromail.hu
erre küldted?
fpárduc
Előzmény: pmárti (40544)
horgIca Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40547
Jolimama én megnéztem, nagyon szépek a babák, és ha egyszer lesz unokám, én is inkább varrok neki, mint megveszem. A foltvarrás régóta nagyon tetszik, de hát mindenre nem jut idő.
Előzmény: Jolimama (40542)
Törölt nick Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40546
Lacizz nyugodtan.
Akkor melyik kép legyen (már más is rakott fel), milyen méretben, és hány színnel?
Előzmény: Vicus_35 (40521)
horgIca Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40545
Márti nagyon köszönöm, biztos megérkezett, mert jó az @ címem, csak én most nem vagyok otthon. Este megnézem, és sikítok.
Előzmény: pmárti (40544)
pmárti Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40544

Csirip-Pirikém próbáld már elküldeni Fpárducnak nekem valami miatt visszajött, rossz cím vagy nem vagyok valamire jogosult, nem tudom  Horgica te  megkaptad mert a tied nem jött vissza!!!!

Gyöngyvirág neked is elküldtem!

Előzmény: csirip46 (40535)
szmine Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40543

Biológus szép a szivecskéd, ezt a mintát már én is kinéztem, csak hát az idő!!!!!

 

Pumukli, ilyen kosárkát rendelésre nem készítesz? Annyira tetszik, már olyan sokszor nézegettem vásárokban.

Előzmény: pumukli9 (40536)
Jolimama Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40542
Egyik nap feltettem egy linket, hogy nézzétek meg. Az iwiwről küldték nekünk. Babaváros a címe. Senki nem jelezte, hogy megnézte. Nézzetek azért bele, ha más nem, a gyerekek biztosan szívesen megnézik. Sok szép baba van ott.

http://babavaros.gportal.hu/
horgIca Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40541

Igazán nincs mit, máskor is ha tudok!!!!!!!!!!!!!!!

Férjednek mielőbbi gyógyulást.

Előzmény: efuleske (40539)
horgIca Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40540

A zsíros kenyeret én is nagyon szeretem, hagymával és forralt bort utána!!!

Megkaphatom én is a levelet?????????????

köszi

Előzmény: csirip46 (40535)
efuleske Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40539
Aranyos vagy, hogy segítségemre siettél. Köszi.
Előzmény: horgIca (40538)
horgIca Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40538

Szuper a szivecskéd, én is ezt néztem ki, nagyon tetszik!!!!!

 

Előzmény: biológus (40529)
horgIca Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40537

Naggggggggggggggggyonnnnnnnnnnnnnnn  gyönyörű!!!!!!!!!!!

Ügyes vagy, eer gratula!!!!!!

Előzmény: pumukli9 (40536)
pumukli9 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40536
Sziasztok!

biologus: super a szívecske.

Itt az én húsvéti kosárkám.

Puszi mindenkinek Eszter

csirip46 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40535

Mártikám. Megkaptam. Imádom a jó kis házizsiros-kenyeret. Igy legalább tudom, hogy mit is eszem és mi ártott meg. :-) Valahogy az u.n. reformkonyhát nem kultiválom, én már csak ilyen maradi vagyok....

 

 

Előzmény: pmárti (40530)
biológus Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40534

Jolimama : Koszi, tudod Toled van a minta:). Tenyleg ket hajoscsipkes fiunk is van :). Na es en egyik nyomaba se lephetek, ez a nagy szegyen.

 

Cola, hat inkabb 2 alatt van a pH-ja, mert annyi foszforsavat tartalmaz, csak nem lehet igazan erezni a sok cukor miatt. Jol tetted fparduc, hogy leszoktal.  A gyomor pH-ja is ketto koruli, csak az sosav:). (Asszem 1M-os, heh:)

Olyan jot nevettem a fanksutesi sztoridon. En holnap akarok sutni, mert jonnek anyumek, de szerencsere mar kuzdottem meg kelt tesztaval :).

Előzmény: Jolimama (40532)
fpárduc Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40533
Szia Biológus!
Nagyon szép a szivecske! És gratula a 6 évhez! ("Ennyi már gombócból is sok" :D)
Azt a @-t én is kérhetném? Érdekelne hogy mit írnak a kóláról, már csak azért is, mert régen függő voltam... mára már annyira leszoktam, hogy nem tudom meginni, csak ha elmegyünk a párom haverjaival "kocsmázni".
Különben a kólára visszatérve, az egyik kémia gyakorlaton megmértük a kóla és az egyik narancsos szénsavas üdítő pH-ját. Mind a kettő 2,5-3 körűl volt. (a gyomor pH-ja is 3 körül van...)
fpárduc
Jolimama Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40532
Kedves biológus, nagyon szép lett a szivecske.
Egyébként nem egy ĄfiúĄvan már köztünk, hanem kettő:-))
Előzmény: biológus (40529)
bkristin Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40531

Sziasztok!

 

pmártika, köszönöm, megkaptam!!!! Tanulságos, mint a margarinos!

 

biológus, nagyon szép a szívecske!!!!

Előzmény: pmárti (40530)
pmárti Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40530

Végre sikerült elküldenem az ígért  írományt de van olyan cím amit visszadobott a gép! szerintem aki megkapta küldje tovább mert az egészségünk a tét!  ne rontsuk tovább az így is mérgezett  szervezetünket! Csirip Margitmama Joimama,Borcsimama Nusi, Nusa, Nyüzika Meliseva Bkristin LrJudit Zsófimamája,Taptapo Magdika, azt hiszem nektek ill" kezimunka/"bocsi csak a @-t írtam fel nektek küldtem Pusz mindenkinek Márti

biológus Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40529

Sziasztok,

 

huuuuuu, 23 oldalt kellett visszaolvasnom. Nem vagytok semmik lanyok, es mostmar van 1 fiu is koztunk :).

 

Horgoltam egy sapit, es a kolleganom mindjart el akarta kuncsorogni, aztan kisebb fajta vita alakult ki, mert a kollegam, meg azon mergelodott, hogy nem hrogoltam meg neki teritot. Huu, nem gondoltam, hogy ez ilyen tetszetos masnak is.

Fogalmam sincs mennyit kerjek egy csipke-sapiert? Mondjuk egy 3/4 gomolyag eldorado sztem belemegy, az 700 Ft korul van, de mennyi a munkadij? persze csak jelkepesen nem orara lebontva. 1000 Ft? En teli sapikat 2000-ert vettem, de az gepi kotesu, es belelt. Ez meg egyedi es csipke. Szerintetek?

 

 

Rendeltem Sindeyl urtol, szegeny lebetegedett a jarvany elerte. De mar javul. Ugyhogy meg varom tole a fonalam.

 

 

 

Ferjem ezt a szivet kapta, mert 6 eve ismert meg, es gyakorlatilag azota egyutt is elunk :).

efuleske Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40528
Heuréka töltögetem.
Ez szuperjó. Oda rakom a képeim ahova akarom. Juhééééééééééé :))))))))))))))
Előzmény: efuleske (40526)
csirip46 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40527

Vicus. A változatosság kedvéért egy kis Gumimaci.

 

 

 

http://youtube.com/watch?v=zaaM9KDRD3g

Előzmény: Vicus_35 (40521)
efuleske Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40526
No itt vagyok. Van 1 kis szusszanatnyi időm. Megcsináltam a regisztrációt a képtárhoz. Most már csak arra kéne rájönnöm, hogy hogyan tovább.
LRJudit Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40525
A videóknak csak a linkjét tettem fel, mert nem az enyémek! Sőt, eredetileg nem is én találtam meg!
Előzmény: hajocsipke (40520)
csirip46 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40524
Csipkerózsi. Nagyon mutatós és izletes ez a süti. Recept? Van egy receptgyüjteményünk, amit Andi vezet illetve ez lesz a diplomamunkájának egy része.. Ide rakja fel azokat a recepteket, amiket itt leirunk, igy mindenki eléri.
Előzmény: csipkerozsi (40518)
csirip46 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40523
Hajócsipke. Nem is vettem magamra, mert rögtön gondoltam, hogy kire gondoltál:-)) Bár ha nekem is meglenne, biztos felraknám addig, amig rám nem szolnak, hogy a többiek olvasni tudják.
Előzmény: hajocsipke (40520)
horgIca Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40522
Szia Évi! várom, és felteszem a képtáradba!!
Előzmény: hajocsipke (40520)
Vicus_35 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40521
Köszi Laci!
Nekem elég, ha letudom számolni, em akarok bele sok szint. Kötésbe elég az alapszin, nem kell árnyszinek.
Remélem nem baj, hogy le Laciztalak, nálunk minden László Laci:))))
Előzmény: Törölt nick (40507)
hajocsipke Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40520

Gratulálok az albumokhoz!

Nagyon szép gyűjtemény.

 

Nem akarlak bántani csirip azzal, hogy "lopizva"...már mint az az aeronspider, vagy ki felhasználó Terry Dusenbury albumait tette fel.

Ami nem gond, mert ha ez az alkotónak fontos lenne, akkor levédetné, és úgy csinálná, hogy ne lehessen az albumot, vagy munkáit átmásolni...stb.

 

Sok ilyen frivolitás oldalt találtam már, ahol nagyon levédték a technikát, a mintákat. (kissé féltékenyen ugye.)

 

Annak idején magamtól jöttem rá, hogyan kell csinálni. Mert kórustársam egyszer megmutatta, majd egy második alkalommal nézhettem. (mert énekelnünk kellett a kórusban)

 

Azt mondanám, hogy aki tudja nézzen VIDEOKAT. Mert aztán, ha magadtól jössz rá, akkor sosem felejted el, akkor menni fog gyorsan.

LRJudit rakott fel ilyen videot ugye?

Nagyon jók ezek (szerintem)

 

Most az egyikőtők albumában látott egy hajós nagyon szép terítőt készítek.

Ezt is javasolnám, először sikerélményként egyhajóval kezdeni.

 

:)

 

(mert engem letört, hogy nem megy a kéthajó, vagy nem tudom befejezni stb.)

 

Próbálok mintát küldeni HorgIcának, úgy értem, ami kész van, és a leolvasási mintát.

 

Van, aki már próbálta a horgolótűs hajócsipkét?

 

szmine Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40519

Sziasztok!

http://www.librabooks.hu/kereses.html

Én erről a címről rendeltem  2 könyvet egy Frivolitást angolul, Amerikából hozták 5 hét alatt és egy Vertcsipkét németül, Németországból jött egy hét alatt.

 

Írtam nekik egy e-mailt, hogy mit szeretnék rendelni a könyv képét is elküldtem. Néhány óra múlva jött a válasz e-mail, az árajánlattal.

Magyarországig ők fizetik a postaköltséget, megbeszélés szerint Bp.-en lehet átvenni a Rákoczi tér környékén vannak, vagy postázzák utánvéttel v. futárral.

Nagyon korrektek, bár a második könyvnél volt egy kis probléma az árral, de a reklamációmra azonnal rendezték és nagyon elnézést kértek.

 

Szinte mindent be tudnak szerezni. A frivolitás könyvet a kincsestárban már nem tudta a hölgy beszerezni, ők még igen.

csipkerozsi Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40518

Csirip-Pirike egy kis tündér vagy!Nagyon köszönöm az albumot, habár egy rajz sokkal könnyebbé tette volna a dolgot, de ha ez van, hát erről próbálom majd meg, kérdés, hogy sikerül-e???

 

 Luna65 neked is hálás vagyok a segítségért, nem eppen az a minta, de nagyon hasonlít és tetszik is,köszi :)

 

 Era csodaszép a képtárad! meg gazdag is!nem semmi munka volt elkészíteni...

 

 Énisegy jól néznek ki a kenyérkéid, és ötletes a sütés! itt mindig találkozik az ember érdekes és szép dolgokkal.

 

 Én is megsüttem a teasütit, amit kisbbik fiamról neveztem el, mivel én találtam ki a receptet...

 

hajocsipke Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40517

Tudnotok kell, hogy ez mind fenn van Teri aka Tatbit néven már a picassán.

A készítő nem más, mint a frivolitás mestere:

Terry Dusenbury

 

Vagyis (bocsánat) de egy kicsit ezek az albumok lopizva vannak.

 

Mindenesetre köszönjük, mert remek! :)

Előzmény: csirip46 (40449)
LRJudit Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40516
Pista jelezte már, hogy előkészületben van egy magyarnyelvű, hajócsipkés könyv.
Előzmény: _tyúkanyó (40512)
komórka Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40515
Köszi!
Sajnálom, hogy a József krt-i bolt megszünt, habár igen húzos árai voltak. Német honlapon láttam egy pár könyvet, de nem tudom (vagy nem akarom!) kártyával megrendelni.
Megpróbálom ezt a cimet.
Előzmény: szirmok (40499)
horgIca Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40514
Judit nem az anyagi oldalára goldoltam, hanem arra, ha többet kellene neki rendelni, nagyobb kedve lenne hozzá. (vagy nagyon naiv vagyok??)
Előzmény: LRJudit (40511)
horgIca Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40513
Itthon nagyon drágák ezek a könyvek, meg általában a kézimunka könyvek, ha meglehet valahol kapni.
Előzmény: _tyúkanyó (40512)
_tyúkanyó Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40512
Ez engem is érdekelne, ártól függően.
Esetleg meg kellene kérdezni a magyar kiadókat, nem tervezi-e valamelyik ilyen témájú könyv kiadását.
Előzmény: horgIca (40510)
LRJudit Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40511

Horgica!

Kereskedő nem azt nézi, hogy neked jó legyen, kivétel, az igen ritka ebből a tipusból.

Vicus!

Nem az eredeti Walt Disney figurák kellenek?

Nekem ők az igazi gumimacik.

Előzmény: horgIca (40510)
horgIca Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40510
Judit mit gondolsz, ha többen rendelnénk meg ugyanazt a könyvet, nem lenne nagyobb sanszunk.
Előzmény: LRJudit (40494)
horgIca Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40509
Anhika! még nincs az ülésen, kell még hozzá 5 négyzet. Csak ez jóval lasabban megy mint a másik. A háttámlát a másik mintával csinálom, ha kész lesz megmutatom.pusz.
Előzmény: ANHIka (40442)
horgIca Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40508

Szép napot mindenkinek!

Szirmok, köszönöm raktároztam, már többször kacérkodtam ezekkel az ablakdíszekkel, (karikára), de még nem találtam sehol hozzá keretet.

Előzmény: szirmok (40482)
Törölt nick Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40507
Ha esetleg túl sok színt használna a program, vagy át kell méretezni, küldd el mailben, és megcsinálom.
Előzmény: Vicus_35 (40504)
Törölt nick Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40506
Szerintem inkább .gif Aligha szeretnél 256 színnél többet...
Előzmény: Vicus_35 (40503)
olimama65 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40505

Vicus! Örülök, hogy találtál, éppen most akartam még böngészni.

Ha elkészül azért mutasd meg nekünk.

Előzmény: Vicus_35 (40504)
Vicus_35 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40504
Megtaláltam! Megtaláltam!
Vicus_35 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40503
Ez sajnos Bitkép, nem tud a progi mintát csinálni róla. JPG kéne:((((
Vicus_35 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40502
Köszönöm, szerintem jó, mert ha kész a x szemes minta, akkor elforgatom és kihagyom belőle a mikrofont
olimama65 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40501

 

 

Én ilyet találtam, ha jó lesz. Nagyítani nem tudom. Remélem tudod használni.Még böngészek, ha mást találok felteszem.

Vicus_35 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40500
Sziasztok!
Megfőztem!!!!
Mindjárt vasalok, annyi sok van....
Szeretnék egy kis segitséget kérni. Biztos mindannyian ismeritek a Gumi-maci figurát. Nincs Valakinek róla egy jó kép????
A kicsi fiam naponta többször is megnézi a klippet, annyira szereti. Nem nagyon beszél, inkább még csak gögicsél, de azt hogy gu-gu már mondja:)))
Ha lenne kép, akkor a Laci x szemes programjával leszámolható mintát csinálnék, jó kis minta lenne egy pulcsin.
Vasalok, de azért néha olvaslak is Titeket!
Pusza: Vica
szirmok Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40499

Szia Komórka!

 

Próbáld meg a Prospero Könyvei Bp. Kft

Weiner Leo u. 20.

Tel: 06-1/ 302-8444  prospero@prospero.hu

Sajna a JJózsef krt-i bolt megszünt.

Előzmény: komórka (40491)
szedit99 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40498
Sok kézimunkakönyvem van, vettem is, kaptam is, de ilyen bizony nincs! Csodállak benneteket a frivolitásért! Egy kolleganőm művelte nagyon szépen, őt is csak csodáltam, de úgy éreztem, soha nem tudnám megtan ulni.
Előzmény: LRJudit (40473)
Jolimama Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40497
Milyen igazad van:-)
Előzmény: Törölt nick (40489)
erzsimami Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40496
Kösz, de most meg nekem nincs autóm, elvitték a gyerekek. Majd egyeztetünk egyszer.
Előzmény: Annamária36 (40493)
LRJudit Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40495

Annamária!

Megvannak, sőt elkezdtem a képtárba feltölteni, hogy a többiek is kedvet kapjanak.

Előzmény: Annamária36 (40493)
LRJudit Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40494

Komórka!

Szóval azt mondod, hogy francia nyelvűt nem tudok ott rendelni?

Csak azért szomorkodom egy kicsit, mert én már kétszer voltam Párizsban.

Előzmény: komórka (40491)
Annamária36 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40493

Szép napot Mindenkinek!

 

Judit akkor megvannak a minták? Mert ha nem szólj,én már elmentettem őket.

 

Erzsimami ha gondd van a hajócskákkal gyere el hozzám! 15perc alatt itt vagy.Nekem ma délután nem lesz autóm de ráérek.Igaz olyan finomsággal nem szolgálhatok mint amit Te adtál nekünk de hajócskáznánk meg most ablakot is tudunk pucolni mert nem esik az eső.  :o)))

énisegy Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40492

Ilyet próbáltatok már sütni?Sima egyszerű kenyértésztából, isteni ropogós lesz,

és nem szárad ki a cserép miatt, fél órát kell sütés előtt áztatni.

komórka Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40491
Szirmok!
A Pendragon boltban csak angol nyelvű könyveket tudsz rendelni? A honlapján csak az elérhetősége van. Ha pl. német nyelvű könyvet akarok rendelni, nem tudod azt hol kell?
Előzmény: szirmok (40485)
fpárduc Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40490
Most hálálják meg a cinkék a téli etetést, itt a kertben énekelgetnek, de nagyon.
Igaz még napraforgómagot kapnak. Na de tudományos lettem... Szóval szotyivak etetjük még őket :D
fpárduc
Törölt nick Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40489
Tehát kombináltan a legtutibb "terápia"...
Szabadban kézimunkázni :-)))
Előzmény: gyöngyvirág2007 (40487)
LRJudit Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40488

Szirmok!

Köszönöm, megtaláltam.

Előzmény: szirmok (40485)
gyöngyvirág2007 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40487

Sziasztok!

Borcsi, Bubuka, Nektek is köszönöm szépen a köszöntést!
Eicu, jobbulást a családtagjaidnak! Efüli, a párodnak is!
Pmárti, légyszíves, nekem is küldd el a levelet! Köszi!

Mindenkinek jó tevékenykedést, ha tehetitek, a szabadban is, gyönyörű idő van! Depi ellen a legjobb gyógyszer, persze csak a kézimunka után! :)

szirmok Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40486

Vicus35!

 

Már mekkora "kis csíbész" a fiad! Szinte most született, gratula! rülök, h. jól vagytok.

 

szirmok Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40485

A könyv hátulján ha/látod/ van egy ISBN szám. / könyvazonosító/ még egyszerűbb a dolog, de a képet i csatolhatod az @-hez. Szólj ha kéred!

Viki

Előzmény: szirmok (40482)
Vicus_35 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40484
Én már félig megfőztem. Most jön a másik fele.
Előzmény: LRJudit (40479)
erzsimami Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40483
Már ennyi az idő??? Nekem is!!!
Előzmény: LRJudit (40479)
szirmok Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40482

Kedves LRJudit!

 

A Pendragon könyvesbolt, A Pozsonyi úton, beszerzi. Ha kérsz tőle árajánlatot neten és elfogadod, akár mikor jön be a könyv az annyi. Ha kéred az v címet külöm, én itt szoktam rendelni néha és korrektül megy. Másnál ráadásul talán drágább is nekem ez jött be, már v. 8 könyvet beszereztem így. Nem szoktak nagyon elszállni az árakkal.

Horgica és Katie! Olvastátok a válaszomat a kézimunkaboltot illetően?

Előzmény: LRJudit (40471)
Vicus_35 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40481
Már késő:)))))
Jolimama, Ilonamamzi, Nuska küldtem egy nagy @-ot:)))
Előzmény: Jolimama (40474)
erzsimami Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40480
JuditÍ! Majd megkérjük Szminét, ha megint ott jár vegye meg nekünk.
Előzmény: LRJudit (40473)
LRJudit Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40479

Erzsimami!

Ha egy kicsit elfordulnak, mikor végzel az összessel be lehet igazgatni. Csak figyelj, hogyan tartod. Valószínüleg az készülő darab forog el a bal kezedben, mert a csomók mindíg felfelé készülnek. Próbálkozz csak, és nehogy a sarokba hajítsd. Szomorúan kellett rájönnön, hogy mosogatnom és főznöm kell.

Előzmény: erzsimami (40478)
erzsimami Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40478
Judit! Hát a gyűrű még csak-csak megy, de az ív még nem. Nem tudom mit csinálok, menet közben valahogy megfordulnak a csomók, az eleje még jól áll a végén meg már forditva. Gyakorolom most a gyűrűket, aztán majd jöhet az ív is. Most süt a nap, jól látom, próbálkozom.
Előzmény: LRJudit (40469)
csirip46 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40477

Csöpi, Ilonamamzi. Köszi a bejelölést.

efuleske.  Jobbulást a párodnak.

pmárti Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40476

Szép napot mindenkinek!

Ne haragudjatok de felteszem azt a levelet amit most kaptam a testvéremtől , nagyon tanulságos! Nem engedi be akinek tudom a címét elküldöm! A szójáról és COLA-ról szól!

andrea68 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40475

Sziasztok!

Kedves Ica és Gyöngyvirág! Nagyon köszönöm a meghívót, már csináltam is egy képtárat, majd próbálgatom!

Nagyon köszönöm mindenkinek!

Jolimama Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40474
Vicus, miért is lenne baj. Írd fel nyugodtan.
Előzmény: Vicus_35 (40468)
LRJudit Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40473

Kedves vagy szedit!

Most kerestem meg, Franciaországban lehet kapni, átszámítva 3500 forintért. Ennyiért még meg is venném, de ugye az ilyen könyvek itthon a duplájába kerülnek. Ezt még a Kincsestárban sem lehet kapni. Pedig egy zseniális darab.

Előzmény: szedit99 (40472)
szedit99 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40472
Kedves Judit! Milyen könyvről van szó? Hátha tudok segíteni.
Előzmény: LRJudit (40471)
LRJudit Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40471

Erzsimami!

Hiába van meg a gépen, ezt a könyvet megvenném még kínaiul is.

Előzmény: erzsimami (40467)
fpárduc Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40470
Tavasz van !!!
Tavasz van!!!!
Az egyik madárka nagyon rázendített a nyitni kék-re!!
:D :D :D :D
fpárduc
LRJudit Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40469

Szép jóreggelt Mindenkinek!

Amikor elkezdtem válaszolgatni, még tényleg reggel volt!

Annamária!

Tegnap délelőtt nem nyílt meg és én frászt kaptam, mert elkezdtem egyet és az sem volt letöltve.

Mariann!

Egész egyszerűen dupla szálból kell csinálni. Szerintem tanuláshoz keress valami vastagabb, jó tartású fonalat, madzagot vagy akármit. Talán vastagabb felvetőből.

Napocska!

Ez nem kérdés. Tessék szépen feltenni!

Bizony Jolimama! Erzsimami már nem ússza meg a megtanulást, nagyon jól halad.

Erzsimami!

Tudod már hogyan kell gyűrű után ívet készíteni? Mert végső esetben megkérek valakit, hogy segítsen fotókat csinálni.

Vicus_35 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40468
Sziasztok!
Baj lenne, ha a kötés mintát ide irnám le?
Gyors választ kérek:)))
Addig visszaolvasok.
erzsimami Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40467
Judit! Küzdök rendesen!! Jó hogy mutattad a képeket, jól el lehet igazodni rajtuk. Sokszor úgy belegabalyodok a cérnába, alig tudom magam kibogozni belőle.
erzsimami Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40466
Örülök, hogy megérkezett. Nem tartozol semmivel, úgyis csak a fiók mélyén lapult! Az lesz a legnagyobb köszönet, ha megmutatod mit készítettél belőle.
Előzmény: eicu (40464)
Anitazsuzsa Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40465

Szia Era!

 

Felvettelek a kedvenceim közé, nagyon szép, tartalmas a képtárad. Biztosan el fogok "lopni" belőle egy-két ötletet.

 

Előzmény: era1976 (40455)
eicu Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40464

Erzsimami!

Megjött a kongré. Köszönet érte, szerintem ilyen már nem is létezik boltokban.

Szeretném viszonozni valamilve. Mit készítesz mostanában?, Keresel e valamit amit otthon nem kapsz meg? Milyen fonalból horgolszt szívesen? Nagyon szeretném meghálálni a kedvességed.

Kedves többiek!

Gyorsan végignéztem a hozzászólásokat, de nem alaposan. Nincs időm kicsit fártadt vagyok a beteg unokám és a még betegebb anyósom miatt. De azért ha tehetem benézek.

Olyan jó látni, hogy két fiú tagja lett a mi kis csapatunknak.  László és Pista szuper két fiú, remélem az ő nekifutásukon felbátorodnak még ilyen szurper férfiak.

Sohasem tudhatjuk, hogy ki fog bennünket megtanítani valamire már akkor is ha 60 évesek nők vagyunk.

További szép napot lányoknak, fiúknak!

 

Előzmény: erzsimami (40373)
efuleske Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40463
Köszönöm szépen.
Jelentkezek még csak most, hogy a férjem eltörte a vállát kicsit nehézkesen fog menni.
erzsimami Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40462

Én is.

 

Szép napot, most kezd kisütni a napocska, megyek frivolizni. Sajnos csak ekkor látom.

Előzmény: Jolimama (40460)
Ilonamamzi Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40461
Jolimama! Nagyon aranyos és segítőkész vagy...
Jolimama Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40460
Efuli, küldtem meghívót a tvn-re, regisztrálj, ha segítségre van szükséged írjál. Jolimama
Előzmény: efuleske (40458)
Ilonamamzi Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40459
Szia! Ha akarod, küldök meghívót - én is tegnap kaptam innen - , aztán ha bejelentkeztél, akkor lehet képtárat csinálni.
Előzmény: efuleske (40458)
efuleske Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40458
Sziasztok
Sokszor olvasom, hogy van saját képtáratok. Azt szeretném kérdezni, hogy lehet ilyent létrehozni? Rengeteg képem van, de szanaszét szórva. Szeretném őket 1 helyre rakni.
Előre is köszi a választ.
Előzmény: Jolimama (40457)
Jolimama Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40457
Csöpi, visszajelöltelek a használt képtáramból. Ezt használom.

Szép napot!!!
Ilonamamzi Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40456
Szép reggelt mindenkinek. Már sokatokat bejelöltem ismerősnek, de ha valaki kimaradt, nyugodtan jelölhet. Nagyon szép alkotásokat láttam a képtárakban, mindenkinek gratulálok.
era1976 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40455
sziasztok!
Elkezdtem feltölteni a picassa albumomat!Sok terítő és húsvéti minta van benne.
http://picasaweb.google.hu/szigeti.erika9
era
vmartina Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40454
Szerintem is pontosan ettől lesz kétszálas a kezdés és az összes többi is.
Előzmény: horgIca (40435)
horgIca Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40453

Jó reggelt mindenkinek!

Andrea, ha még nem kaptál eddig, küldtem.

Előzmény: andrea68 (40445)
Bubuka54 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40452
Szia Gyöngyvirág - Aranka! Nagyon Boldog Névnapot kivánok neked !!
Előzmény: gyöngyvirág2007 (40447)
csirip46 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40451

csipkerozsi. Az albumot megtaláltam, a mintát is de sajnos angol.

 

Doilies album
Előzmény: csipkerozsi (40372)
_tyúkanyó Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40450
Sziasztok!
Végre vége a vizsgaidőszaknak és a farsangi szezonnak is (legalábbis az én gyerekeimnél), remélem, most már tényleg lesz időm kézimunkázni is. Egy hete volt az utolsó vizsgám, azóta nagyjából tudom olvasgatni a fórumot (jó sokat írtatok! :), de horgolni, xszemezni nem nagyon volt időm...
Most szemezgetek én is a frivolitással, mert annyira szép dolgokat mutattok! Kérdeztem anyukámat is, hogy ő ismeri-e a technikát: ő is csak 'látásból', azt mondta, régi újságokban neki is volt leírás, és keres majd. Tudom, a képtáraitokban is van sokminden, de jobban szeretem kézben tartani az olvasnivalót (nyomtatni meg nem olcsó mulatság), meg hátha olyan leírás van neki, ami még nincs fönt sehol (bár ez nem valószínű, de ha így van, közkinccsé teszem).
Körmöcskézni kezdtünk el, bár az elkészült "hurkákból" még nem csináltunk semmit. Anyukám viszont igen, ezt le is írom, hátha valakinek megtetszik az ötlet: két csövet készített (kb. 10cm?), aztán óvatosan leszedte a szemeket, kötőtűre rakta és végül nadrág lett belőle a babáknak (barbiknak- nem szeretem őket, viszont a ruhatárukat könnyű gazdagítani, mert elég kicsik hozzá hogy hamar kész legyen egy-egy darab- persze a lányaim meg szeretnek velük játszani). Apukám készített bodzából 4 ágú körmöcskét, ehhez a barbi-nadrághoz pedig gyógyszeres dobozból nem tudom, hányasat :(, majd megkérdezem, ha valakinek szüksége van rá. (De végülis ki lehet számolni, ha az ember készít egy kötéspróbát a fonalból.)
Jó hétvégét mindenkinek!
_tyúkanyó /Vera/
csirip46 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40449

Szép Napot Mindenkinek.

Kedves Hajócskázók. Nem tudom, hogy láttátok már ezeket az albumokat. Ha igen, akkor "szori".

Albumok
borcsimama Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40448

Gyöngyvirág!

Aranka!Névnapodra sok örömet, boldogságot és jó egészséget kívánok: szeretettell: Borcsi

gyöngyvirág2007 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40447
Andrea, elküldtem!
Előzmény: andrea68 (40445)
gyöngyvirág2007 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40446

Jó éjszakát mindenkinek!

Elképesztően sokat írtatok, csak egy részét tudtam visszaolvasni.

Még egyszer köszönöm szépen mindenkinek a köszöntést, szép kis gyöngyvirág-gyűjteményt vonultattatok fel! :) Szinte érzem az isteni illatát :) Természetesen a kép nélkülieknek is nagyon örülök, hiszen nem az a lényeg! Kriszti, ha hiszed, ha nem, a rózsának is nagyon örülök! Ennél nagyobb galádságot sose kövess el! :)))

És én is kívánok sok boldogságot minden Arankának és mindenkinek, aki a napokban ünnepel! A betegeknek pedig gyógyulást!

Vicus, nagyon aranyos a kisfiad, jó nagyot nőtt!

Eszter, gratulálok, megvan az alapanyag a köv. szép alkotásokhoz!

Párduc, ne szomorkodj, (sajnos) gyorsan el szokott jönni a hétfő!

Rengeteg szép munkát feltettetek, nagyon tetszenek!

Az újakat üdvözlöm, jó tanulást és munkálkodást körünkben! :)
andrea68 Creative Commons License 2008.02.09 0 0 40445

Sziasztok!

Bocsánat, csak gyorsan benéztem és láttam, hogy tudtok küldeni meghívót az xfree-re. Kérhetnék én is? Nekem a képtáron van ugyan, de elég sokat vacakol időnként, gondoltam kipróbálnám az xfree-t, hátha az megbízhatóbb. Azt hiszem email cím van megadva az adataimnál. Köszönöm előre is!

luna65 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40444
Csipkerózsi! Talán ez lesz az? Vagy legalább is nagyon hasonló..talán ez?
pmárti Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40443

Szép Jó Éjszakát kislányok-és már fiúcskák is!

Üdvözlet az új  topiklátagknak , és köszönet nekik a sok segítségért,!/X.szem progi, frivolitás stb/ Látom hogy a velem egykorúaktól a a csibékig és a az erősebb nem is képviselteti már magát!!!!

 Már elvonási tüneteim voltak, 1 hétig "unokáztam" Szentendrén, hát nagyon feltöltődtem tőlük, édesek a picikénk már 1 éves lessz és irtó kis huncut, a nagy meg már nagyfiú, 8 évesen "tankcsapda a kedvenc zenekara, amit  vagy akiket én nem díjazok, de hát ez van!!!Nem győzök visszaolvasni mert miért ne a Sz.endrei  kábeltévén jövő net valami módon elromlott, így még olvasni sem tudtam, mi történt a "Futrinka utcában" aza a topikon. de az este meg ma este erre szánom az időt!!! 

Vicuskám nagyon nagy  Petike, és már megy!! a mi leányzónk az csak vezetgetteti magát pipiskedve a drágánk!

Sejthetitek hogy a kézimunka nem ment,de azért kicsit hajócskáztam, a sógornőmé lett az első tojás amit készítettem nem a legtökéletesebb de ahhoz képest hogy hány hónapig küzdöttem a hajócskával már nagy dolog jött ki kezeim közül! Megmutatni még ezt nem akartam, majd ha kicsit csiszolódik a technikám majd azt mutatom ha lessz aki lefényképezi!

Gyöngyvirág Aranka Isten éltessen sokáig!

ANHIka Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40442

SZIA ICA! Kipróbáltad ?-vagy már az ülléssen van?-amilyen gyors vagy nem csodálnám.Most én egy tunuszi szoknya szélét varrtam,de nem én horgoltam,de akarok csíkosat párnára állitolag nem nyulik.Puszi
Előzmény: horgIca (40441)
horgIca Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40441
Szia Anci! köszi az ötletet, jó lesz a tuniszi horgolás.
Előzmény: ANHIka (40440)
ANHIka Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40440

YOULCSI!
Ír horgolás után érdeklödsz a képtáramban a "Horgolás müvészetében" a tanácsadó 3 oldalán van Ír horgolás kezdőknek nézd meg
Előzmény: youlcsi (40252)
Ilonamamzi Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40439
Nagyon szépen köszönöm a meghívókat, már benn is vagyok az xfree-ben (ilonamamzi néven). még kostólgatom a rendszert....
csipkerozsi Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40438
Csopi kedves nem ez a minta, de ez is nagyon tetszik,köszi szépen, igazán aranyos vagy!!!
zsuzsi3640 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40437

Szép jó estét!  Mindenkinek boldog névnapot kivánok igy ismeretlenül Arankának és Gyöngyvirágnak .Kedves Erzsimama megkaptam amit tetszet küldeni nagyon szépen köszönöm , irtam emil-ben

Jolimama Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40436
Ilonamamzi, lehet, hogy más, de a hatása nagyon olyan.
Előzmény: Ilonamamzi (40420)
horgIca Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40435
Jolimama elolvastam, és igen két szállal írja, és azért lesz melírozott, mert két különböző színű fonalat fog össze.
Előzmény: Jolimama (40423)
fpárduc Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40434
Már megint elkéstem :(
inkább törődöm a xszemesemmel...
fpárduc
fpárduc Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40433
Ilona mamzi kaptál már meghívót?
Ha nem, szívesen küldök:D
fpárduc
Előzmény: Ilonamamzi (40425)
Jolimama Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40432
Küldtem
Előzmény: Ilonamamzi (40425)
Ilonamamzi Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40431
Vicuska! Igen, megköszönnném, és mail-be.
Előzmény: Vicus_35 (40427)
Jolimama Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40430
Mi itt mindnyájan szivesen segítünk, hiszen vagyunk sokan nem az ifjuság közül, mi is így tanultunk, és tanulunk még mindig.
Előzmény: Kereszt_szem (40429)
Kereszt_szem Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40429

Jolimama

 

A felajánlott segitséget köszönöm,nagyon kedves vagy. Itthon  körül vagyok véve  számitástechnikai "zsenikkel ", akik néha nagyon türelmetlenek,hogy nem tudok lépést tartani velük melynek indoka, hogy évtizedekig -szinte a kezdetektől - kapcsolatban voltam számitógépekkel. Amikor nyugdijba jöttem még  internet sem volt.

 

Panni 

Előzmény: Jolimama (40401)
Jolimama Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40428
Vicus, nekem is légyszives.
Előzmény: Vicus_35 (40427)
Vicus_35 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40427
Irjam holnap a saját mintámat???
Előzmény: Ilonamamzi (40425)
Törölt nick Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40426
Csak sajnos még nem készült el...
Előzmény: Vicus_35 (40422)
Ilonamamzi Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40425
Sziasztok! Tudna valaki egy meghívót küldeni az xfree-re?
nusa-szegedről Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40424
Ó, hát a végtelen kreativitásom: Eredetileg, rendesen kockás volt, de akkor fölfedeztem , hogy egy összeeresztés a színére került. Addig forgattam, dugdostam, ide-oda, míg a vég el nem tűnt. Én is csak a fényképen vettem észre, hogy harc közben, a kockásból csíkos lett ...
Előzmény: horgIca (40404)
Jolimama Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40423
Kedves Marianna, ez nem régi újság, a napokban tettem fel a képtáramba. Most ahogy olvastam, hogy mi a címe, jöttem rá.
Lányok, olvassátok el Ti is, én úgy értelmezem, hogy dupla szállal kell horgolni. Annamari, Martina és még akik horgoltatok táskákat, nézzétek meg legyetek szivesek. Persze nem csak Ők. Minden tanács jól jön.:-)

Első oldal 5-6 kép
Előzmény: mariann2323 (40387)
Vicus_35 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40422
Megnéztem a x szemes programodat. Nagyon jóóóó:)))
Előzmény: Törölt nick (40415)
horgIca Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40421
Csöpi jó lesz ez, csak türelem és idő kell hozzá. Legközelebb ha számozod a munkákat, légyszi légyszi nagyobb számokat írni, mert ezt még négy szemmel sem látom!!!!  ezer puszi amiért ilyen ügyes voltál.
Előzmény: Csopi47 (40409)
Ilonamamzi Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40420
Jolimama, szerintem ez nem entrelac (ezt már Marikje segítségével próbálgatom), hanem valami másféle kötés. Nem?
Előzmény: Jolimama (40381)
Csopi47 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40419

Csipkerózsika!

 

Nem tudom ez e a második, de szerintem nagyon hasonló. 

Előzmény: csipkerozsi (40372)
ráhajtás Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40418

Sziasztok kis aranyos kislányok!!Szép estét az Uraknak!!!!!

Perzsike!!! Köszönöm már jól vagyok!!!!!

Pumukli!!Nagyon aranyos vagy!!A fánk finom volt!!:):):)Remélem már te is meggyógyultál!?:):)

GYÖNGYVIRÁG ARANKA!!!BOLDOG NÉVNAPOT KÍVÁNOK!!!!!!

 

Vicus_35 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40417
Most csak egyedül vagy uram:)))
Előzmény: Törölt nick (40415)
horgIca Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40416
Szia kedves, hogy, smint?? - én ma egésznap konyhatündér voltam, hogy legyen mit a hétvégén enni, ha megyek dolgozni. Már nem bánom, hogy vége a napnak.
Előzmény: nyuszturenka (40408)
Törölt nick Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40415
Ha nekem szólt az uram, akkor kikérem magamnak :-)))
Nem egyedül vagyok itt hímnemű...:-)
Előzmény: Vicus_35 (40414)
Vicus_35 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40414
Csajszikák és uram! /mély meghajlás/
Elköszönök mára. A gyermekeim lefürődve, megvacsorázva, a pincuri már alszik. Én meg megyek üdévé, frissé és kivánatossá teszem magam, mire az ember hazajön.
Jó éjszakát!
Pusza: Vica
Törölt nick Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40413
Érdemes menteni, mielött elküldöd. Ha bizonyos időn belül nem fejezed be az írást, akkor nem küldi el...
Előzmény: Csopi47 (40409)
Jolimama Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40412
Örülök, hogy van képtárad. Legyen benne örömed.
http://csopi47.xfree.hu
Előzmény: Csopi47 (40409)
Jolimama Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40411
Jóestét Neked is kedves nyuszturenka
Előzmény: nyuszturenka (40408)
nyuszturenka Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40410
Jóéjszakát........... puszi mindenkinek:-))))))))
Csopi47 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40409

Gyöngyvirág Aranka!

 

Sok boldogságot a névnapod alkamából.

 

Olyan mérges vagyok, kb fél órája írogatok Nektek, /nagyon utálok írni/ és mire a végére értem nem tudom hová lett.

Arról számoltam be nektek, hogy HorgIca segítségével létrehoztam a TVN-n a képtáram első albumját. Még csak elkezdtem, de majd apránként töltögetem. Izgalmas feladat.

http://csopi47.xfree.hu  itt lehet elérni.

 

Majd segítetek ugye, ha elakadok.

Puszi Mindenkinek, elkezdek visszaolvasni.

 

Csöpi

nyuszturenka Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40408

Jóestét megint:-.)))

 

Kereszt_szem Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40407

margitmama

 

Köszönöm a biztatást, a gyönyörü képet.Talán egyszer én is tudok küldeni,de ezt még tanulnom kell. A képtáradból sokat koppintottam,párat elkészitettem. Engem a  recehorgolásu teritők érdekelnek ezekből varrok keresztszemest - ez a fóbiám -.

 

Panni

horgIca Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40406
Ügyes lány vagy Te, nem ijedsz meg holmiféle ufóktól!! - most meg, hogy már a kezed is javul, féljenek ők!!! ( én örülök, hogy tudsz már egy kicsit horgicálni)
Előzmény: nusa-szegedről (40402)
csirip46 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40405

Nusa. Örülök, hogy a lehetőségekhez mérten sokat javult a kezed, amit ez a csodálatos párna is tanusit.

A barkáid nagyon szépek. Nekünk is volt - többször is - barkafánk, csak az a baj vele, hogy nagyon hamar kiöregszik. Igy nálunk az idén nem lesz a vázában. De már vágjuk az aranyvesszőt, hogy kivirágozzék.

Előzmény: nusa-szegedről (40402)
horgIca Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40404

Nusa jó az a technika amivel csinálod az ülőkét (ugye az lesz belőle??)

Mi a titka, hogy csak a közlekedési rendőr igazodik el az útvonalán????

Előzmény: nusa-szegedről (40402)
csirip46 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40403
Mariann. Kicsit kivilágositottam, hogy jobban lássuk.
Előzmény: mariann2323 (40391)
nusa-szegedről Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40402
Ugye, milyen szépek?!

De, valami nem tiszta a barkáink körül, mert napról-napra nagyobbak, már óriásiak, és színesek lettek.

Az egyik rózsaszínű, a másik sárgás, a harmadik maradt szürke.

Remélem, nem kis ufók kelnek ki majd belőlük...
Előzmény: csipkerozsi (39798)
Jolimama Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40401
Kedves Panni, meglátlod, hogy hamar belejössz, türelmesek vagyunk, és segítünk, csak kérdezz. Jolimama
Előzmény: Kereszt_szem (40398)
Anyus4 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40400
Köszönöm a gratulációkat.

Kriszti @ ment!
Jolimama Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40399
most már biztosan. Átfagytam, és forraltam egy kis bort mézzel, ettől már jól érzem magam.
Előzmény: vmartina (40389)
Kereszt_szem Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40398

Jolimama

 

Köszönöm, hogy szivesen fogadtatok. Tegnap nem udvariatlanságból nem válaszoltam,de elbénáztam valamit és nem tudtam belépni.Hét végén segitenek feltenni a kézimunkáimból. Nézzétek el nekem,mert csak most tanulok,de remélem egyszer belejövök.

 

Panni

fpárduc Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40397
Mariann
Elkéstem :(
Nekem nem esett le ilyen hamar, a képbeszúrás mikéntje :) ügyes vagy
fpárduc
Előzmény: fpárduc (40390)
csirip46 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40396
Napocska. Ez nagyon szép!
Előzmény: napocska025 (40368)
vmartina Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40395

De mégis, válasz mrgy.

Előzmény: vmartina (40389)
nusa-szegedről Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40394
Köszönöm érdeklődésedet, nagyon szépen fejlődik. Fogni nem igazán tudok vele, de soknak találom már a három hónap kényszerpihenőt, ezért „gyógytornába” kezdtem: Erzsike (Komáromból) vállalta a távgyógyítást, küldött mintákat és jó vastag horgolótűvel szoktatom munkára az engedetlenkedőket. A könnyebbség miatt, egy új horgolótű fogást alkalmazok, elég furcsán veszi ki magát, de haladok (lassan) és nem fájnak a lusta ujjak.

Itt látható a terápia eredménye:
Előzmény: Andi171 (39770)
csirip46 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40393

Vicus. Nagyon örülök! A román oldal nekem is tetszett - még gyermekkoromból maradt egy kis román tudás - de most valami olyansmit ir ki, hogy be kell jelentkezni. Erre meg már kevés a maradék szókincsem szótáram meg nincs. 

Olyan oldalakat mentettem le, amikre folyamatosan rácsodálkoztam és ...majd ha lesz időm... stb.

Előzmény: Vicus_35 (40369)
napocska025 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40392
További szép estét mindenkinek...
Megyek tortát díszíteni, majd csinálok róla fotót.
mariann2323 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40391
fpárduc Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40390
Mariann!
a kép mellett bal oldalon, nyomd meg a beszúrás feliratot!
fpárduc
Előzmény: mariann2323 (40388)
vmartina Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40389
Még nem jött meg.
Előzmény: Jolimama (40383)
mariann2323 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40388
Ez lenne a táska
mariann2323 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40387

Ez lett a legjobb kép!Tehát azt mondjátok,hogy az alját horgoljam duplán?De hogy duplán?Ezt hogy kell érteni?

Szerintem ez egy jóval régebbi újság lehet,nem is találok rajta kiadást,csak az van rajta,hogy No.5 és Divatos horgolt táskák a címe

Jolimama Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40386
Egy új bejelentkező az iwiwen /Kötés-Horgolás/, ezt a linket küldte. Látogassatok el Ti is oda, ajánlom.
http://babavaros.gportal.hu/
horgIca Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40385
Sok-sok gratula!!!!
Előzmény: napocska025 (40368)
Vicus_35 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40384
Ilonamamzi!
Igaza van Jolimamának, előszőr én is ezt az oldalt néztem meg. De nekem túl bonyolult volt, ezért egyik topiktársunk segitségével másképp csináltam. Csak 2 tű kell hozzá és nem kell sehol összevarrogatni a kockákat. Nézd át a Marikje honlapját és ha akarod e-mailban elküldöm, ahogy én csinálom.
Üdv: Vica
Előzmény: Jolimama (40381)
Jolimama Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40383
Marianna, ha telefonnal is, de csinálj képet, mint ahogy írták már, jobban tudnánk, hogy mi a gond.
Jolimama Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40382
Pár órát nem voltam itthon, és mennyi minden került fel.
Csodaszép terítők. Gratula mindenkinek.
Erzsimami, őszintén gratulálok, hogy el tudtál indulni a hajócskával. Csak lesek....

Martina-Rozika, rögtön írok levelet.
Jolimama Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40381
Ilonamamzi, az entrelac kötésről mindent megtalálsz Marikje honlapján.
entrelac kötés
Előzmény: Ilonamamzi (40380)
Ilonamamzi Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40380
szia Vicus! Legjobb lenne mail-be küldenéd a kötést, mert azt rögtön le tudom menteni a gépemre. Itt még nem nagyon tudom, hogyan kell, még tanulom. Köszi, várom a leveledet.
Előzmény: Vicus_35 (40281)
csipkerozsi Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40379
Margitmama drága, köszi a dícséretet, de sajnos nem én horgoltam...hanem keresem a rajzokat, hogy elkészíthessem őket.
margitmama Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40378

csipkerozsi! gyönyörűek a teritőid!! És a lila a kedvencem! puszi margitmama.

 

napocska025! a tiéd is nagyon szép! gratulálok! margitmama.

lamella234 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40377

szerbusztok!

ha segithetek a kezdesben akkor a vastakfonalat ne tekerd a hajocskara ha nem csinalj egy kis gombocot es igy probald meg .

a hurkot a balkezed ujaira keszited ha egyszer osszehuztad utana nehez kitagitani akkor kell egy uj hurkot kesziteni es a kovetkezo mintat csinalni.

ha a pikot keszited akkor a hurkot egy kicsvel nagyobbitsad meg a pikot elkeszited egy bizonyos nagysagban raksz utana egy csomot es a pikot osszehuzod de nem az egeszhurkot.

kezdesnek a vastagabb fonal jo mert latod a csomok allasat is.

tovabbi sok sikert.

 

Előzmény: eicu (40367)
horgIca Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40376
Csatlakozom az előttem szólóhoz!!!!!!!!!!!!!
Előzmény: erzsimami (40373)
erzsimami Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40375
Most elköszönök, mert itt az unokám!! Meg hát dolgozni is kéne valamit!
napocska025 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40374
Köszönöm... :o)
Előzmény: nyuszturenka (40371)
erzsimami Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40373
Hát persze!! Itt mindig, minden, mindenkit érdekel!!
Előzmény: napocska025 (40368)
csipkerozsi Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40372

Napocska igen szép a terítő, én kérném a mintát...

 

És keresem a következő 2 terítő mintáját, ha valaki tudna segíteni, azt nagyon megköszönném:

 

 

nyuszturenka Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40371
Napocska, nagyon szép a teritő:-)) Gratulálok hozzá:-))
Előzmény: napocska025 (40368)
Vicus_35 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40370
Mennyi idős a gyerköc?
Előzmény: Nuska4 (40366)
Vicus_35 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40369

Csirip TE DRÁGA!!

 

Belepillantottam a linkekbe amit küldtél, elállt a szavam.

Találtam egy román oldalt is, már felhivtam az emberemet / dolgozik /, hogy lesz mit forditania. Ha 200 évig élnék, házimunka nélkül, munkahely nélkül, akkor sem tudnék a végére érni, annyit szeretnék elkésziteni a családomnak.

Ezer köszönet.

napocska025 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40368
Itt egy újjab terítő a munkáim közül, ha valakit érdekel akkor felteszem a mintát a képtáramba
eicu Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40367

Erzsimami!

Az első nekifutásra én is ilyen szerszámot vettem a frivolitáshoz. Az első pórbálkozás során le is törtem a végét. Túl vastag fonallal próbálkoztam. Dehát azt olvatam, hogy először nem szabad vékonnyal. Hát a kishajó nem szerette a vastagot. Már rendeltem műanyagot. Most azzal próbálkozom. De valami nem sitemmel. Csinálok egy karíkát akár mekkorát az már nagyon megy össze is tudom húzni, de utána nem megy továb, nem tudom, hogy melyik szálon haladjak. Csúsznak ugyan a csomók de nem a jobb kezemmel tudom húzni, hanem csak minde a kettővel. Utána meg nem tudom hogy hogyan folytathatom. Gondolom, hogy kb. malteroskanál méretű hajócska és zsákmadzag szerű fonallal  talán többet tudnék felmutatni. 

Erős a gyanúm, hogy ez egyedül nem fog menni, de még nem adtam fel a próbálkozást.  Mindig csak akkor gyakorlatozom ha egyedül vagyok.

Most nem a legalkalmasabb az unkámmegint beteg az anyósom korházban van úgy hogy van min törnöm a fejem mostanában.

Holnap gyerekpásztor leszek és most elköszönök. Mindenkinek kellemes hét végét.

 

Azért ez nem semmi.

Előzmény: erzsimami (40201)
Nuska4 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40366

OKÉ! Ismerős a helyzet. Most jó dolgom van, mert a férjem játszik a picivel, így van egy kis időm. Nem sok, mert megyek, mindjárt kész a tepsiben sült krumpli. Ősanyáink eledele alapján.

Puszi

Előzmény: Vicus_35 (40364)
Nuska4 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40365
Erzsimami, ez így helyes! A nyúl tarka, a tyúk meg kendermagos. Vagy nem?
Előzmény: erzsimami (40360)
Vicus_35 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40364
Megjött, igyekszek válaszolni, ami a kicsifiamtól nem könnyű:))
Este 8 után valszeg irok, ha nem jön össze akkor holnap
Előzmény: Nuska4 (40361)
csipkerozsi Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40363

Párduc örvendek,hogy megoldódott a dolog és hogy jobb a kedved:)

 

Gyöngyvirág ez lemaradt:

 

 

 

erzsimami Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40362

Nem baj, próbáld meg, hátha felismerjük a mintát.

Előzmény: mariann2323 (40352)
Nuska4 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40361
Vicus! Küldtem @-t.
erzsimami Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40360
Hát persze! Nem láttál még tarka nyulat???
Előzmény: horgIca (40348)
nyuszturenka Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40359
szép jó estét, csókolom, sziasztok!
csirip46 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40358
Mariann. Én is ugy értelmezem, hogy a tartóssága miatt az alját dupla szállal kell horgolni.
Előzmény: mariann2323 (40350)
horgIca Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40357
Lemaradt, hogy biztos jönnek a többiek, és ők is elmondják véleményüket.
Előzmény: horgIca (40356)
horgIca Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40356
Marianna szerintem itt a dupla szál azt jelenti, hogy két szállal horgolaja a mintát, hogy a táskának jobb tartása legyen. Nyilván ahoz kell  megfelelő számú tűt is használni. Ha most tanulsz, szerintem egy szállal kezdjél, és vastagabb fonallal, akkor könnyebben bontasz, ha kell.
Előzmény: mariann2323 (40350)
vmartina Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40355

Gyöngyvirág-Aranka!

Isten éltessen!

Nuska4 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40354
Mariann! Hanyadik évfolyam, hányas számban, hanyadik oldalon van a minta, hátha valakinek megvan és fel tudja tenni.
Előzmény: mariann2323 (40352)
Andi171 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40353
Vicus, megkaptam, válaszoltam!
Előzmény: Vicus_35 (40318)
mariann2323 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40352
Esetleg ugy tudom felrakni,ha a telefonommal lefotózom a táskát,de úgy nem sok mindent láttok belőle!
napocska025 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40351
Szép jó estét mindenkinek!
Van egy kis időm, hát benézem, látom, hogy itt mindenki ügyeskedik.
Nálunk már jön a tavasz :o)

Evvel a képel is szeretnék minden ünnepeltnek *sok boldogságot* kívánni.
mariann2323 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40350
Sajnos nem tudom felrakni a mintát.Egy egyszerű kis táskát szeretnék horgolni és ezt írja:"az aljához 38-38 légSZ + 1 forduló-légSZ -t hurk dupla szállal!"  Ezt a mintát a Sabrina Kreativ című újságból néztem ki,pont azért mert semmi csavar nincs benne,csak sima légszemes horgolás!
Annamária36 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40349

Kellemes hétvégét kívánok Mindenkinek!

 

Nem semmi társaság vagytok,6 oldalt olvastam vissza.

 

Youlcsi az írhorgolás könnyű jobbára csak rövidpálcákból áll szerintem az a lényege,hogy tömör.A zsinórhorgolás meg nagyon szp tud lenni,ha már megy a kitöltés.

Judit olyat írtál,hogy ijedtemben elmentettem a tojásokat. 

horgIca Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40348
Erzsimami, szerinted kendermagos nyuszi van? -  mert lehet, hogy az enyém olyan lesz, na még keresek a zsák alján, hátha tudok piros nyuszit is csinálni :-))))))))))))))
Előzmény: erzsimami (40344)
erzsimami Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40347
Gratula neked!! Gyógyulj meg mihamarabb.
Előzmény: pumukli9 (40320)
M Ildi Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40346

Sziasztok

Erzsimami nem tudnád megadni a husvéti nyuszid leirását (amelyik tojásokat tart)?

Köszönöm

horgIca Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40345

Marianna, most kezded a mintát, vagy már horgoltál, és a sor közben akadtál el.

Jó volna látni a mintát, könnyebben tudnánk segíteni.

Előzmény: mariann2323 (40342)
erzsimami Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40344
Meg tudod mutatni? Akkor jobban tudnánk segíteni.
Előzmény: mariann2323 (40342)
fpárduc Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40343
Dupla szállal hurkolni?
Ilyet még nem csináltam... igaz, hogy én is még kezdő vagyok.
Ha feltennéd a mintát, és megmutadnád, hogy hol akadtál el, biztos tudnánk segíteni...
De valószínű hogy úgy kell ahogy írtad.
de mint mondtam, kezdő vagyok én is :D
fpárduc
Előzmény: mariann2323 (40342)
mariann2323 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40342

Szeretném valakitől megkérdezni,hogy dupla szállal hurkolni?Kétszer tekerem rá a tűre a fonalat?Ne haragudjatok,hogy ilyeneket kérdezek,csak most kezdtem még a horgolást,és 1-2 dolog számomra nem világos. 

Köszönöm a segítséget!

Mariann                                                                                                                                               

Vicus_35 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40341
Tündér vagy:))))
Előzmény: margitmama (40339)
margitmama Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40340

ESZTERKÉM!! GRATULÁLOK !!!! REMÉLEM JÓ VAGY??  nálam minden rendben van !!! puszillak. margitmama

Előzmény: pumukli9 (40305)
margitmama Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40339

Vicus35!! még most született és már szalad!!! Nem olyan régen drukkoltunk !! hogy megy az ídő!!

DE gyönyörű!  Jó egészséget !!!puszi neki és a mamájának is.margitmama

Előzmény: Vicus_35 (40276)
fpárduc Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40338
NNA, most telefonált a hölgy, hogy a másik "póruljárt" hölgy is elküldi nekem a csomagot, meg én is neki, szóval megoldjuk, de ezt csak hétfőn tudom elintézni :D
Máris jobb a kedvem :D
fpárduc
fpárduc Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40337
Köszönöm a vígasztalást, írtam @-t a cégnek, épp most hívtak fel telefonon, hogy kiét is kaptam meg, és hogy majd őt is felhíja most az ügyintéző, és majd visszahív, hogy mi legyen. szóval alakul a helyzet.
Az ananászos terítő meg készül, mint a luca széke, mert megint el fogyott a fonalam...
Már két gombolyag gyöngyfonal van benne... Ha ezt tudom az elején, hogy ennyit eszik, akkor másik fonallal álltam volna neki.
Most épp virágot horgolok... 4 cm szár van kész :D
fpárduc
erzsimami Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40336
Köszi Judit!!! Már bóklásztam a képtáradban, de eddig még nem jutottam. Most már lement a nap, villanynál pedig nem látom, holnap folytatom. Addig vizslatom a hogyant.
Előzmény: LRJudit (40333)
csipkerozsi Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40335

Napocska üdvüzöllek, mindig jól jön egy kis napsütés, már a nevedtől is jobban érzem magam!

 

 Galambosné-Katika nagyon örülök neked is, ismét kaptam gyönyörű dolgokat a képtáradban, köszi!

 

 Párducka, fel a fejjel, gyorsan keress valami más kézimunkázni-valót, mint pl. az ananászos terítő,már mióta várom, hogy bemutasd!

 

Ne légy ilyen szomorú!

fpárduc Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40334
El is ment a kedvem a kézimunkázástól :(
Asszem nem terhellek titeket most magammal.
Magam alatt vagyok.
(hüpp)
fpárduc
LRJudit Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40333

Erzsimamai!

Ezek a képek, a már sokat emlegetett könyv a képtáramból. A címe "A frivolitás".

Ezen láthatod, hogyan kell az ívet helyezni. Amikor megcsináltad a gyűrűt és összehúztad, akkor megfordítod a munkát és a felső szálra csomózod az ívet.

Előzmény: LRJudit (40331)
csipkerozsi Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40332

Vicus édes a kis Petikéd, az én kisebbik fiam is Peti, de ő már rég volt ekkora, úgy22 éve...

Nagyon ötletes a kabátka , a formája is meg a színe is, egészen különleges darab.

 

 Anyus 4 szépek a munkáid, a virágtündér különösen.

 

 HorgIca finomakat sütsz, megyek én is ügyeskedek valamit, aminek teasüti formája van.

 

 Üdvözlöm az újakat,örülök, hogy fiúk is csatlakoztak, jó látni hogy vannak olyan férfiak is , akik szeretik és művelik a kézimunkát.

 

 Gyöngyvirág kívánok minden jót névnapod alkalmából, és apukádnak gyógyulást!

 

LRJudit Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40331

Erzsimami!

Előző kérdés tárgytalan?

A jobb kezedben mindíg hajócska van. A másik szál attól függ, hogy milyen a minta. A sokszor mutatott keresztünkhöz elég egy hajócska + a gombolyag. A hópihéimhez 2 hajócska kell.

Előzmény: LRJudit (40329)
olimama65 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40330
Kedves Perzsi! Köszi a segítséget. Még a Hoxába eddig nem jártam, de most megnéztem. Hát csodálatos képek vannak ott, mindenki talál kedvére valót.
LRJudit Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40329

Erzsimami!

A munkát úgy kell fogni, hogy felfelé lesznek az íven a csomók. Ekkor a felső szálat tekered a bal ujjadra és a másikkal csomózol. A csomóknak ekkor is át kell fordulnia. Kapcsolni úgy kell, hogy a bal szálat húzod át a pikón és azon húzod át a hajócskát.

Előzmény: erzsimami (40325)
olimama65 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40328
Kedves Perzsi! Köszönöm válaszodat, már elmentettem Jó párat összegyűjtöttem egy mappába, hogy ne kelljen állandóan keresgélni. Még a hoxába nem jártam, majd most megnézem.
Előzmény: perzsi (40317)
fpárduc Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40327
Brühühüüüüüüüü :(
Kellett nekem annyira várni a csomagom :(
Kaptam egy csomagot, de nem azt amit vártam.
Én hímző fonalakat rendeltem, és kötő fonalat kaptam :(
Egy kecskeméti Hölgy csomagja jött el ide :(
Az a szomorú, hogy így ő sem kapta meg a sajátját. :(
Most mit csináljak? elküldjem neki egyből, vagy küldjem vissza a cégnek?
Azthiszem többet nem rendelek így inkább személyesen vásárolok.
Most nagyon elszomorodtam, mert ha el is küldik nekem a rendes csomagot, az akkor is már csak hétfőn ér ide, és nekem most már kevés időm van szabadon kézimunkázni. :(
Na írok mailt a cégnek.
fpárduc
horgIca Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40326
Lányok kész a kocsonya, az altatót most dúdolom neki!!
erzsimami Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40325
SEGITSÉÉÉÉÉGGGGGG!!!!!!  És melyik szálat húzom át a pikón, ha kapcsolni akarok???? Mert a kép mutatja az áthúzást, de a szálat nem!!!
horgIca Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40324

Pumukli Eszter gratulálok, további sikeres munkákat kívánok!!

Gyógyulj meg minél hamarabb!

Előzmény: pumukli9 (40305)
mariann2323 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40323

Sziasztok!

Köszönöm szépen mindenkinek,aki segítséget nyujtott nekem!

Nagyon aranyosak vagytok!

Már megpróbáltam elkezdeni tanulgatni.Majd beszámolok,hogy miként haladok!

Mégegyszer köszönöm!

bkristin Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40322

Sziasztok!

 

Boldog névnapot Aranka!!!! Bocsi, hogy ilyen galád vagyok, hogy rózsát küldök gyöngyvirág helyett, de azt nem találtam :(

 

 

erzsimami Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40321
Judit! Szmine! Annamária! és még aki frivolitással foglalkozik: Az ívet melyik szálra kcsomózom? A jobb, vagy a baloldalira, ha kész a hurok!
pumukli9 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40320
Köszönöm a gratulációkat.

Ilyenkor nekem egy lépés a gyógyulás felé.

Betegen de vásárnap ismét jártam a Boldog-kővárban.   

Eszter

 

pumukli9 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40319

Kdves Jolimama!

Minden nap egyre jobban vagyok.

puszi

Előzmény: Jolimama (40312)
Vicus_35 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40318
Köszönöm, mentettem mindent! Már csak tű kéne hozzá.
Valahol láttam, hogy szalagból készitettek ilyet, és két anyag közé bevarták. Igy Vartak az anyagból szoknyát. Kb. térd környékére esett a villás rész.
Előzmény: Jolimama (40316)
perzsi Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40317
Hogy ezt konkrétan honnan vettem, nem tudom, de általában a Hoxa-ról szoktam képeket elmenteni, és a TVN-es képtárakat nézegetem, és ha valami tetszik, azt elmentem. Ha kéred ezt a képet szívesen elküldöm.
Előzmény: olimama65 (40275)
Jolimama Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40316
Előzmény: Jolimama (40311)
Vicus_35 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40315
Jolimama köszönöm.
Eszti gratulálok.
csirip46 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40314

Vicus. Jolimama képtárában bővebben:

http://xfree.hu/album_show.tvn?aid=54710     Az oldal utolsó képénél kezdődik és a 2.oldalon folytatódik.

Előzmény: Vicus_35 (40306)
Katie53 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40313

Vicus !
pont tegnap láttam egy ilyen mintát az egyik Anna újságban, amit Jolimama feltöltött a képtárába. A leírás is ott van, csak a rajzot meg képet nem tettem fel, de ha gondolod, ma átküldöm azt is.

Fiatalkoromban mintha csináltam volna ilyesmit, legalábbis a minta ismerős :-)), de a technikára már nem nagyon emlékszem

 

Előzmény: Vicus_35 (40306)
Jolimama Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40312
Eszter, gratulálok. Jól vagy?
Előzmény: pumukli9 (40305)
Jolimama Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40311
Ha minden igaz, ez a villahorgolás. Erről szól ez a link:
http://photo.163.com/photos/xiangmei323/25650725/
Előzmény: Vicus_35 (40306)
csirip46 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40310

Ez a villahorgolás. Majd keresek egy kis szakirodalmat, mert van valahol....

Előzmény: Vicus_35 (40306)
szera2 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40309
Köszönöm Mindenki segítségét!
csirip46 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40308
Pumukli. GRATULÁLOK!!!
Előzmény: pumukli9 (40305)
Andi171 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40307

Eszter, gratulálok!

 

Én egy szép naptárat és egy tollat nyertem tőlük nemrég, na nem kézimunkáért, hanem csak kérdésekre kellett válaszolni a termékeikkel kapcsolatban.

Előzmény: pumukli9 (40305)
Vicus_35 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40306
Találtam egy képet:


Erről több infót kaphatnék valakitől?

Csirip: átjött, köszönöm. Ez rengeteg, elmentettem
pumukli9 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40305
   Most kaptam @ És nagyon örülök.  

Kötőfonal Nyereményjáték

firssítve-08/02/2008

Tisztelt Látogatónk!

 

Lezárult a sikeres Kötőfonal Nyereményjátékunk!

Ezúton is szeretnénk gratulálni minden résztvevőnek, hiszen nagy örömünkre számos gyönyörű alkotást bemutató pályázati anyag érkezett be hozzánk. Az első három helyezettet nagy értékű ajándékcsomaggal jutalmazzuk, mely magas minőségű kötőfonalakat, szintetikus- és fémszálas varrócérnákat, valamint gobelin készletet tartalmaz.

A nyertesek alkotásaiból válogatott képeket a csatolmányra kattintva tekintheti meg:

1. helyezett: Dózsa Imréné, Tiszafüred 1. díj

2. helyezett: Veres Pálné, Dunaújváros 2. díj

3. helyezett: Kovács Gáborné, Markaz 3. díj

Vicus_35 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40304
Köszönöm
Előzmény: csirip46 (40302)
horgIca Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40303
Anyus egyik szebb, mint a másik!! - ügyes vagy.
Előzmény: Anyus4 (40283)
csirip46 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40302
Vicus. Vegyes és 4 oldal. De elküldöm. Meglátod, hogy mit tudsz kibogarászni. Jobb mint semmi.
Előzmény: Vicus_35 (40299)
pumukli9 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40301
 

Sziasztok!

A születés- és névnaposoknak jó egészséget,és boldogságot kívánok.

Betegeknek gyógyulást! Vicus, aranyos a kisfiad.

Ráhajtás Áginak egy kis fánkot küldök: Remélem, meg gyógyultál.

És az én kézimunkám? még sok fűzér pirospaprika vár rám.

 Örűlök a sok új kézimunkásoknak, szépen bővül a család.  Nagyon szépek a kézimunkátok!!  

Kellemes hétvégét puszi mindenkinek

Eszter

horgIca Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40300

Ilyen lett a félbarna kenyerem, és a kakaós kalácsom. Olyan isteni illat volt délelőtt a konyhában, hogy harapni lehetett volna. No és mögötte a 18 literes fazék amiben készült a kocsonya.

(Jolimama mind a kettő a Te javaslatod, és recepted alapján készült)

Vicus_35 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40299
Ha kötös oldalak, akkor megköszönném.
Előzmény: csirip46 (40293)
zsófimamája Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40298

Anyus!

Mindegyik nagyon szupi munka, ügyes vagy:))

Előzmény: Anyus4 (40283)
zsófimamája Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40297

Groseille!

 

Szerintem ajánljad fel Jolimamának a Hónap munkái játékra:))

Előzmény: groseille (40280)
gyöngyvirág2007 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40296

Kedves lányok!

Csak épp benéztem és látom, (majdnem) velem van tele a fórum :)

Nagyon-nagyon köszönöm mindenkinek a hozzám való jóságát, nagyon jólesett! Annál is inkább, mert nincsen rózsa tövis nélkül, Apukámat megműtötték. Szerencsére minden rendben és jól van, most már csak gyógyulnia kell, de hát természetes, hogy aggódom érte, már nem fiatal! Borcsi, kérlek gondolj ránk, minden energia jól jön ilyenkor! De majd írok mailt is, addig is köszi!

Még visszaolvasni sem volt időm részletesen és egyelőre nem is lesz, el kell mennem, de majd pótolom.

Még egyszer köszönöm és nagy ölelés, puszi mindenkinek, legyetek jók! :)

 

csirip46 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40295
Anyus. Ügyi vagy!
Előzmény: Anyus4 (40283)
Andi171 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40294

Akkor jó, nem is bánom annyira  :-)

Előzmény: csirip46 (40291)
csirip46 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40293
Vicus. Egy csomo oldalt- persze saját izlésnek megfelelőt - W-be lementettem. Elküldjem?
Előzmény: Vicus_35 (40290)
Andi171 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40292

Helyi kábeltévés szolgáltatás, az internet is arról megy (cellkabel).

Biztos, hogy nincs, mert épp most valamelyik nap néztem az info tv-n, hogy milyen csatornák vannak, hogy mind be van-e vajon nekünk állítva. De csak a story tv meg a Eurosport2 volt olyan, ami nincs beállítva a miénken. (A story-t gyorsan meg is kerestem, de asszem nem voltunk lemaradva semmiről azelőtt se, amíg nem állítottam be.)

 

A levél még mindig nem ért ide. Ez a vipmail-os szokott ilyet csinálni, de aztán egyszercsak mindig megjön, legalábbis úgy gondolom.

Előzmény: Vicus_35 (40288)
csirip46 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40291
Andi. Nem sokat veszitettél. Nagyon szeretek főzni, de amikor már 100. ugyanazt nézed, kicsit unalmas lesz. De nem  is lehet csak receptekből fönntartani egy müsort. Előszőör én is nagyon boldog votam...
Előzmény: Andi171 (40287)
Vicus_35 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40290
Most, hogy olvasgatok, leesett a tudatomba, hogy minden picassa oldalt a kedvencekbe tettem. Időközben összeomlott a rendszerünk, ujból kellett tenni, igy egy oldalam sincs meg.
Gratulálok a hülyeségemhez:((
csirip46 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40289
Vicus. Tündéri nagy fiu már Petike! Puszi a kobakjára!
Előzmény: Vicus_35 (40276)
Vicus_35 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40288
Milyen TV szolgáltatod van?
Előzmény: Andi171 (40287)
Andi171 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40287

Nekünk nincs olyan a tévénkben  :-(

Előzmény: Vicus_35 (40286)
Vicus_35 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40286
Egyféáléből sokfélét.-- Szóval: Egyféléből sokfélét. :)))
Vicus_35 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40285
Asszonyságok!!
A TV Paprikán olyan fincsi káposzta ételeket főznek. Műsor cime: Egyféáléből sokfélét.
Holnap 15.10-kor ismétlik
Andi171 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40284
Ok, egyelőre nem érkezett meg. Majd figyelem.
Előzmény: Vicus_35 (40282)
Anyus4 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40283
Szép napot Mindenkinek!

Üdvözlöm az ujjakat, érezzétek nagyon jól Magatokat közöttünk.

Gyöngyvirág, boldog névnapot.

Pita VTi
Gyönyörűek a munkáid, és nagyon érdekelnének a trükkök a hajócskázásnál.

Vicus! Nagyon édes a kislegény!!!

Közben én is elkészültem egy-két kisebb munkával.

Frivi szivecskéim


Első szalaghorgolás.


És a virágtündérem.
Vicus_35 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40282
Andi 171, e-mailt küldtem!!!
Vicus_35 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40281

Köszönöm:))

Itt tanultam a fórumon. Pathwork kötés. Emőkétől sok segítséget kaptam e-mailba.

Ha érdekel szivesen tovább adom Neked is.

Ide vagy e-mailba???

groseille Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40280
Sziasztok!
Gyönyörű dolgokat csináltatok, nem győzök bámulni, meg irigykedni.
Kaptam egy kötős könyvet, amire nekem nincs szükségem, mert nem tudok kötni. A címe Tanuljunk kötni. Ránézésre elég réginek tűnik, de nincs rajta évszám. Ha bárkinek szüksége lenne rá, szívesen elküldöm.
Andi171 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40279

Pedig direkt akartam gyöngyvirágosat, és mégis lemaradt

 

 

Ilonamamzi Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40278

Szia Vicus 35!

 

Nagyon tetszik a kötésed, hogy csináltad??????

Előzmény: Vicus_35 (40246)
Andi171 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40277

Aranka, Isten éltessen!

 

Vicus_35 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40276
Igen, már nagyfiú a maga 72 cm-vel:))
Jövőhéten lesz 10 hónapos, 8,5 hónaposan elindult, most meg már szalad:))
Van 3 foga és rájött, azzal is tud " fogni ", nem csak a kezével. Ez egy pár perce készült kép:

olimama65 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40275

Kedves Perzsi!

 

Légyszíves írd meg, hogy hol találtad ezt a csodás kosár virágot? Én is gyöngyvirágot kerestem, de csak olyat találtam, amit már feltettek.

Előre köszönöm. Olimama

Előzmény: perzsi (40273)
Vicus_35 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40274

Rengeteg névnapi és születésnapi köszöntővel vagyok elmaradva:((((
De most pótolom:)))
Isten Éltessen  Mindenkit!

 

 

 

perzsi Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40273

Szép Napot Mindenkinek!

 

A tegnapi csúnya szeles idő után, most szépen süt a nap.

Minden új topiktársat üdvözlök, érezzétek köztük jól magatokat.

Vicus! Tündéri a kiafiad, és már milyen nagy, pedig "csak" most született.

Ágika! Nagyon örülök, hogy meggyógyultál és újra köztünk vagy.

Marcsi! Feladtam, átmentem mekelekbe, ahogy Ildikó mondaná. Keresek másik mintát. Biztos, hogy nagyon egyszerű, de egyedül nem megy. Majd egyszer, ha találkozunk.

Jolimama! @ megy.

 

Aranka ! Nagyon sok boldogságot kívánok Névnapod alkalmából.

 

horgIca Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40272
Így is nagy munka, de szép lesz, megéri :-))))
Előzmény: Vicus_35 (40268)
horgIca Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40271
Minden szándékom volt, du. 6 után ráérek, Józsi megy szalagavatóra.
Előzmény: Csopi47 (40269)
szedit99 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40270
Tündéri! Nagyon szép szeme van, mint egy játékbabának.
Előzmény: Vicus_35 (40243)
Csopi47 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40269

HorgIca!

Ha ráérsz légyszi hívjál fel. Köszi.

Vicus_35 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40268
Végülis igen, egyenként csinálom, de pl. két kék négyszög közé veszem fel a 22 szemet zölddel, igy nem kell bevarrogatnom. Csak az elsősor kockái készültek külön-külön.
Előzmény: horgIca (40265)
horgIca Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40267
Köszönöm raktároztam! már én is olyan leszek mint egy kis hörcsög.
Előzmény: szirmok (40244)
horgIca Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40266
Tudom Jolika, csak az utóbbi időben állandóan rohantunk, a siófoki megállót is csak azért iktatjuk be rendszeresen, mert Józsefem nem tud ilyen hosszú utat egyben végig ülni. De remélem olyan is lesz, hogy nem kell állandóan rohanni.
Előzmény: Jolimama (40245)
horgIca Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40265

Vicus, nagyon tündéri ez a kis legényke!!

A pulóver nagyon jó lesz, sok türelem kell hozzá, egyenként csinálod a kis mintákat????

Előzmény: Vicus_35 (40243)
horgIca Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40264
Csirip szerintem Te egy varázsló vagy!!!!
Előzmény: csirip46 (40257)
horgIca Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40263
Köszi, ha tudom mikor járunk arra legközelebb sikítok.
Előzmény: zsófimamája (40249)
erzsimami Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40262

Még itthon vagyok. Ezt most hozta a póstás:

 

Egyszer pár éve résztvettem egy ilyenen, azóta minden évben kapok. Még eldöntöm, hogy pályázok-e valamivel.

Akkor nagyon szép munkák voltak, az enyém meg sem közelítette, ráadásul mindenféle témában, hímzés, festés, tüzzománc stb.

Ha van aki Komárom környéki, hátha megnézi, vagy esetlen pályázhat is.

Nuska4 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40261

Most sietek, de később ide is felteszem a szalgosomat, hogy hol járok. A képtáramba a horgolások alatt már fent van, mintával. Remélem eddig jó! A kapcsolással rendesen megkínlódtam!!!!!

 

itt
Nuska4 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40260
SOK SZERETETTEL!
youlcsi Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40259
oh, még csak most nyitottam meg a képtárat, de már az első képtől el vagyok ájulva! hogy tud ember ilyet készíteni?
Előzmény: Jolimama (40256)
Nuska4 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40258

Gyöngyvirágot GYÖNGYVIRÁGNAK sok szerettel! Isten éltessen sokáig!!!!!!!!

 

csirip46 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40257
Monika. Én ezt találtam. Tudom, hogy nem ugyanaz, de nagyon hasonlit. A rácsok helyett pokocskát is horgolhatsz. Ha tetszik, szólj.
Előzmény: Beszterczán Mónika (40202)
Jolimama Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40256
Youlcsi, nekem egy tojásra horgolt zsinóron kívül saját nincsen. Sajnos Timuc nem jelentkezik mióta Pestre költözött. Neki gyönyörű munkái vannak. A kenderversenyre és a hónapmunkáira is küldött, nézd meg ott is.
nézz körül
Előzmény: youlcsi (40252)
fpárduc Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40255
Minden kedves Aranka topiktagnak ezzel az arany színű virággal kívánok Boldog Névnapot!!!
fpárduc
Jolimama Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40254
Vicus, aranyos a kisfiad, és nagyon szép lesz a kabátka is.
Előzmény: Vicus_35 (40246)
LRJudit Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40253

Szemlátomást meg volt elégedve az új kajával.

A pulcsikezdemény igen mutatós!

Előzmény: Vicus_35 (40243)
youlcsi Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40252

volna egy kérdésem. csak a frivolitásról jutott eszembe (ha már egyszer csipkénél tartunk). tud valaki ír csipkét és zsinórhorgolást? csak kérdezem... csak megnézném... nekem azt hiszem, az a csúcs, hogy majd egyszer azt megtanulom. mert ha van valakinek, mutogathatná itt egy kicsit.

erzsimami Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40251

Most rohanok mosogatni, felmosni, bevásárolni. aztán hajrá!!! Próbá

lkozom!!

Előzmény: LRJudit (40242)
erzsimami Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40250

Istenem milyen nagy, mintha csak most született volna! Klassz srác!  A kötés is szuper!!

Előzmény: Vicus_35 (40243)
zsófimamája Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40249

HorgIca!

Ja, elfelejtettem írni, hogy nem a központban, hanem a focipálya környékén vagyunk.

Előzmény: horgIca (40235)
zsófimamája Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40248
Vicus!
nagyon szép a kölök is, (biztosan nagyon ízlett neki) meg a készülő ruha is:))
Előzmény: Vicus_35 (40243)
zsófimamája Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40247

HorgIca!

 

Nagyon szívesen látlak bármikor, csak értekezzünk előtte, hogy milyen műszakban dolgozom:))

 

itt az elérhetőség

Előzmény: horgIca (40235)
Vicus_35 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40246
Ezen munkálkodok a kisebbik lányomnak, Bettinának:


Jolimama Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40245
Kedves Ica, akkor kikerülitek Tamásit? pedig nem nagy kerülő, Iregszemcse után van.
Előzmény: horgIca (40235)
szirmok Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40244

Katie53 és Horgica!

 

Bvalom a camponai Éva Kézimunka boltban láttam mind. Gondolom a Westend-ben lévő boltjukban is van. A karika több méretben volt /most láttam elöször/és azon az állványon lógtak ahol ezek a behorgolásra váró anyagok vannak. Ezt csak azért említem mert ha telefonáltok könnyebb elmagyaráni miről beszélek.  Különben postával is kiküldik. Ha jól tudom a telefont: 30/343-2147

Vicus_35 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40243
Kisfiam megismerkedett a csoki örömével. Csokis csavart pudingot evett:))))




LRJudit Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40242
Így kell ezt csinálni! Nosza folyt. köv.!
Előzmény: erzsimami (40237)
Jolimama Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40241
Kedves Marianna, elsősorban Zsófimamája képtárában olvassál, és a többit is nézd meg, amit HorgIca ajánlott.
Örülök, hogy idejöttél, kívánom, hogy érezd jól Magad köztünk.
Bátorításként mondom, éppen most tanul egy topiktársunk, ha itt lesz, biztos beszámol Ő is hogyan sikerült.
http://franczgabi.xfree.hu/52197
Előzmény: mariann2323 (40224)
Vicus_35 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40240
Ez is nagyon jó, de nekem még nagyon kinai. Megpróbálok visszaolvasni mindent erről a teknikáról.
Ez a hajózás:))) ???
Előzmény: erzsimami (40237)
Vicus_35 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40239
Nagyon jó az alsó kép.
Mindenképpen kifogom próbálni!!
Előzmény: szirmok (40182)
Vicus_35 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40238
Sziasztok!
Ez melyik csokis recept?
Jolimama féle?
Előzmény: szmine (40108)
erzsimami Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40237
EZT MOST CSINÁLTAM!!!!!NEM EGYFORMÁK A HURKOK, A PIKÓK SEM, DE HÁT AZ ELSŐ!!!!!
margitmama Creative Commons License 2008.02.08 0 0 40236
Picasa Webalbumok - dédike JUDITKÁM HA TOJÁSOKAT KERESEL ITT VANNAK HAJÓCSKÁS TOJÁSOK IS!!!!!!!!!!!!!! PUSZ.margitmama
Előzmény: LRJudit (40195)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!