Ez félrevezető leegyszerűsítés. A vb-re nem jutott ki Hollandia és Olaszország az ostoba rendszernek is köszönhetően. Ha pedig a vb mezőnyét feltöltik 16 gyenge csapattal, akkor simán lehet, hogy kevesebb nagycsapatot kell legyőzni 7 meccsen.
kicsit leegyszerűsítve, az EB 16 csapatából csak 13 van a VB-n, a hiányzó három, legyen mondjuk Svájc, Ukrajna és Wales helyett ott van Brazília, Argentína és Uruguay. plusz még időt kell szakítani egy töltelékcsapat kötelező megverésére is
valóban, már csak algebrailag is sokkal keményebbnek tűnik egy EB :DDDD
Olyan nevetséges duma, hogy az Eb-t könnyebb megnyerni, mint a vb-t, hiszen az előbbi még Csehszlovákiának, Dániának, Görögországnak és Portugáliának is sikerült.
Igazából 25 éve változó (amióta 16 csapatos a kontinenstorna), hogy melyik tornát könnyebb megnyerni. 2000-ben pl. nehezebb volt az Eb-győztes dolga, mint 2002-ben a vb-győztesé. 2016-ban és 2018-ban éppen fordítva történt. Lényegében minden a sorsoláson múlt. Portugália sem azért nyert, mert az Eb-mezőny gyenge volt 2016-ban, hanem azért, mert szinte az összes nagycsapat a másik ágra került.
Csehszlovákia és Dánia Eb-győzelmét pedig azért nem lehet egy vb-győzelemhez mérni, mert mindössze két egyeneses kieséses mérkőzést megnyerve tornagyőztesek lettek. Törökország és Dél-Korea is nyert egymást követően két meccset a csoportkör után a vb-n, de az értelemszerűen csak elődöntőt ért.
Csányi Sándor: Fellebbezünk az UEFA döntése ellen.
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke, Csányi Sándor – aki egyben az UEFA alelnöke is – elárulta, még részletes indoklást vár az UEFA zárt kapus büntetése kapcsán, de a szövetség mindenképpen fellebbez a döntés ellen.
Az UEFA kettő plusz – felfüggesztett büntetésként – egy mérkőzésre bezárta a Puskás Arénát az Eb-meccseken tapasztalt „diszkriminatív viselkedés" miatt. Az üggyel kapcsolatban Csányi Sándor a Mandinernek adott interjújában azt mondta, a szövetség mindenképpen fellebbez a döntés ellen. Emellett pedig a kamerafelvételek alapján mindent megteszek azért, hogy akiket felelősség terhel, polgári jogi eljárásban feleljenek a tettükért.
Mivel pedig teljesen laikus vagyok, ezért megkérdem; esetleg lehetne csinálni egy olyan topikot, ahová minden törölt hsz-t be lehetne újólag tenni,és amit onnan már nem lehetne a modinak törölnie!?
Ami egy óriási kukaként funkcionálna és az kotorászhatna benne, akit a tartalma érdekel.
"Ennek mindegy mi, csak magyar ellenes írást tudjon betenni. "
Hogy ez a szerencsétlen ki fiaborja, azt a franc tudja. Valami ide pottyant zabivándor, esetleg idegen, vagy csak így sikerült. Meg aztán minden bizonnyal sok öröme nincs az életben, hiszen még ebben a topikban is többnyire utálják. Persze ez nem is csoda, hiszen mindent és mindenkit gyűlöl, ami magyar, vagy magyar érzelmű.
Ja és a provokációi után nagy előszeretettel jelenti fel a vitapartnereit. Hát igen, a kis öröm is lehet öröm. Itteni létezése óta egyetlen vele kapcsolatos kérdés foglalkoztat; ha itt mindent és mindenkit utál, vajh miért van itt? Esetleg mindenütt utálják?