Klemi azt mondja, könnyebb lenne a dolog, ha az állam nem csak fél évig adna nagyobb összeget, amikor a nő szoptat otthon, hanem később a férfi is nagyobb összeget kapna, ha otthon marad.
amikor ilyet ir VV, hogy heti 2-4 orat nem lehet akkor elmenni focizni a gyerek mellett (egyatalan ilyen felmerul, hogy barmelyik felnek nem lehet ennyi szabadideje kisgyerek(ek) mellett), az nem nagyon utal masra.
dehogynem, par %-uk bevallalja, akinel ez jobb megoldas. lehetoseg meg van ra, csalad eldonti. indits kampanyt a nok kozott, hogy dolgozzunk, ne gyerekezzunk... de aztan ne nekem sirj, ha szettepnek.
aki nagyon dolgozni akar, most is berakja bolcsibe a kolkot.
A gyereknevelésbe beletartozik az otthon maradás is, mikor szükséges, sőt, ez az igazi kihívás, mert ilyenkor elveszik az ember egzisztenciális önállósága. Ebből semmit nem vállalnak a férfiak.
ahogy elnezem ti klemivel sikeresen bevallaltatok olyan emberrekkel 3-5 gyereket, akik semmit se segitettek, csak epp nem ez az altalanos. az altalam szemelyesen ismert OSSZES csaladban a ff is rengeteget keccsol a gyerekekkel, csecsemovel is, kicsivel is, nagyobbacskaval is...
Lehet, hogy tényleg nem érted, pedig ezerszer elmondtam.
Nincs gond az általános, társadalmi vitákkal, ha nagyjából eltekintünk a másik nem minősítésétől, ill. a személyes piszkálódásoktól sztereotípia alapon. Valamint ha a moderáció minősítgetésével nem turnézunk topikokon átívelően.
Én úgy látom, aztán lehet tévedek, erre nincsenek adataim, csak saját benyomásaim, hogy sokan élnek így, aztán ha nagyobbak a gyerekek próbálnak mozdulni nagyobba.
Az öcsémék is egy 1+2 félszobásban élnek 4-en, 54 nm, tehát akkora, mint a 2 szobás panel, csak van egy kis lyuk hálónak, de pl. a 2 gyerek ágya mellé már nem fér be 2 íróasztal a gyerekszobába.
Nálunk is egy amerikai konyhás garzonba született a lányom, tehát hárman éltünk így, hogy még a konyhát se tudod becsukni, hát kibírtuk, de rettenetesen szar volt.
Persze, sokkal kényelmesebb, ha a gyerekeknek van külön szobájuk, a szülőknek háló, de azért sokan élnek e nélkül. De persze nem is 6-7-en egy szobában.
miert kellene? exnejem egy egyetemet vegzett el bsc/msc a gyerekek mellett, az nem heti 2-4 ora elfoglaltsag volt. azt mondod forditott esetben en nem mehetnek el 2-4 orat focizni egy heten?
De mondjuk eszembe jutott anno amikor a focista feleségek, és a gyerekhez felkelés volt a bedobott téma, hogy meg lettek védve a falábúak, hogy nekik másnap teljesíteni kell, de biztos nem lenne gond a teljesítéssel, ha egy szobában a 6 gyerekükkel kéne aludniuk. :))
mit nem ertesz ezen? profi sportolok, szabalyozva van az etkezesuk, sportolasuk, pihenesuk is. (pl. nincs bulizgatas meccsek elott.)
ezert kapjak az atlag feletti fizetesuk.
ha nem tartjak be a szabalyokat, nem teljesitenek, repulnek.
igen, ezekben az extrem szitukban a nokre harul a gyerekneveles (amit azert jelentosen kompenzal, hogy a meccseken kivul van napi 4 ora elfoglaltsaguk kb., amugy meg szabadok)
plusz az elsportoloi lethez miatti korlatozasokat ezek a nok mar a gyerekvallalas ELOTT tudtak, szabadon donthettek, hogy jozsit a konyvelot, aki 8-16-ig dolgozik, es tud ejszaka gyerekezni, vagy belat a focistat valasztjak :) (es igen, a nok 90%-a belat valasztana, ha tehetne.)
Szerintem meg egyre kevesebben élnek kétszobás panelben két gyerekkel - és egyre többen kétszobás panelben egy gyerekkel. Mert úgy érzik, hogy nincs meg az a minimális tér, ami két gyerek felneveléséhez kellene, ebben a helyzetben.
Ne vicceljünk már, az 1 évessel sem akarnak otthon maradni, majd biztos az újszülöttet akarják naponta 8-10-szer szoptatni. Sajnos kocsmázni sem lehet elmenni úgy, mert bizony az igény szerint szoptatott gyerek bármikor éhes lehet. De tudunk ajánlani kiváló hordozó eszközöket. :))
Neked jobb, mint az irodai munka, más meg menekül vissza inkább dolgozni.
Az aszfaltozásnál nem nehezebb, ez igaz, és másképpen fárasztó, mint aszfaltozni. Ugyanakkor férfiak tömegei végeznek a gyereknevelésnél fizikailag könnyebb munkát. :)
De a dolog nehézsége csak egy elem, a másik az, hogy az egzisztenciális önállóság elveszik, elég hosszú időre.
Egyszerű gondolatkísérlet: képzeljük el, hogy ha mindez fordítva lenne, ha a jelenleg nőknek járó többletjogok és -lehetőségek a férfiaknak járnának.
Rögtön kiderülne, hogy a gyerekkel való otthonmaradás lehetősége a legfontosabb emberi alapjogok egyike, amitől nem lenne szabad megfosztani a nőket... ;-)
Továbbá hogy milyen igazságtalan társadalom az, ami csak a férfiakkal kivételez. De hogy most a nőkkel, az természetes, sőt még több kedvezmény kellene.
De mondjuk eszembe jutott anno amikor a focista feleségek, és a gyerekhez felkelés volt a bedobott téma, hogy meg lettek védve a falábúak, hogy nekik másnap teljesíteni kell, de biztos nem lenne gond a teljesítéssel, ha egy szobában a 6 gyerekükkel kéne aludniuk. :))
Amúgy tök érdekes lenne, ha történelemből sokkal több ilyen dolgot lehetne tanulni, nem csak csatákat, hanem azt, hogy hogyan éltek, hogyan gondolkodtak az emberek bizonyos korokban, akár pl. családról, gyerekről is. Szegény árvízi hajós is egyetlen gyerek volt a 13-ből, aki megélte a felnőtt kort, és a korabeli leírások szerint ebben nagy szerepe volt az apja nevelési stílusának is, amiért ma már börtön járna, szóval ezért nem lehet eltekinteni a mai kor által elvárt szinttől...
Egyelőre egyik nem sem akar változtatni, hiába tituláljátok ti "jogoknak" a gyerekkel való otthonmaradás lehetőségét, valójában mindenki tisztában van vele, hogy ez az egzisztenciális önállóság rovására megy. Plusz a szíve mélyén azzal is minden férfi tisztában van, hogy kicsi gyerekkel tölteni az egész napot, fárasztó, sok munkával jár.
tulegyszerusited a valaszainkat.
mivel en otthon toltottem a gyerekek mellett ~10 evet (es azert csak annyit mert ugye elvaltam), nekem nem kell a puder. szignifikansan jobb, mint az irodai munka, es vegtelenul jobb, mint a fizikai: nem veletlen, hogy a nok maradnak otthon. ha nehezebb munka lenne, mint az aszfaltozas, akkor a ferfiak maradnanak a gyerekkel es a nok dolgoznanak az utepitesen :)
Ebből különösen az vicces, hogy CSED-re csak a nők mehetnek el, amikor itt hónapok óta próbáljuk nem a CSED-et, hanem a GYED-et megosztatni legalább a férfiakkal, és rohadtul nem akarják. Te sem amúgy, de hát milyen szörnyen igazságtalan, hogy a szoptatott babával a nő marad otthon.
Ezekről az óriási előjogokról én baromi szívesen lemondanék. :)) Aztán nyugodtan maradhatsz otthon az újszülöttel, még szoptathatod is.
Szerintem a külön szoba ma sem "elvárás", max. annyiban, hogy a gyerekeknek legyen egy külön szobájuk, ne a szülőkkel aludjanak. Sokan élnek 2 szobás panelban 2 gyerekkel. Ahol pl. gyak. a szülőknek nincs hálójuk sem. De 3 gyereket a panel szobába már nem lehet elhelyezni normálisan (3 ágy+3 íróasztal akkor sem fér el, ha 2 ágyat emeletessel váltasz ki).
Persze jobb külön szobában kamaszkortól felfelé, főleg úgy, hogy a "gyerekek" nem röpülnek ki 18 évesen, legtöbbször a huszas éveik közepén is a szülőkkel laknak még.
Na de ilyen csak a nők40 miatt van. (Azzal nem is értek egyet, szerintem férfiak40 is kellene.)
tudsz olyan orszagot mondani, ahol biztositasmatematikailag kezelik a kerdest, es a nok 5-10 evvel kesobb mehetnek nyugdijba, mint a ff-ak? nincs olyan, a korhatar vagy ugyanaz, vagy a noknek kedvezobb.
a birosagi gyakorlat BTKs ugyben az, hogy ugyanazert a bunert egy no enyhebb iteletet kap, mint egy ff.
a no ha elesett, joval tobb segitseget kap a tarsadalomtol, mint egy ff.
stb. (ffhnagon van errol egy jo osszefoglalo, de most lusta vagyok kiturni)