OFF kozgazdasz vegzettsem is van. kulfoldon eltem egy darabig, de mar nem, csak nincs idom a blogom frissiteni. lusta vagyok magyar karaktert hasznalni, pedig tehetnem.
lenne egy par megjegyzesem: --a foldmuveles technikaja nem valtozott-- dehogynem, csak nem romaban, hanem a peremteruleteken (germanoknal) fokozatos fejlodes ment vegbe az egyiptomi gabonat pedig elszivta bizanc -- rabszolgak kivaltjak a kisparaszti gazdasagot--- hm, Caesar utan honnan jott rabszolga, hogy a legalabb 40 millios birodalom parasztsagat kivaltsa? egyaltalan mennyi rabszolga kellett volna ehhez? szvsz a sziciliai es afrikai gabona vagta gallyra a kisparasztsagot es ugyanez tette lehetove a proletariatust es a hivatasos hadsereget
Hát ezt honnan másoltad? :-) Alapjában véve jó összefoglaló,kisebb pontatlanságokkal. (pl. hogy a témámnál maradjak, ebben az időben amihez írod,a harcikocsi már nem használatos!:-) ) Én a sok apróbb hozzászólásomban is efféléket írok,te összefoglaltad egyben. Valóban a társadalmi egyenlőtlenségek a hódításokkal megnőnek ( mint már én is írtam ) , és ez lesz sokáig a gazdaság alapja ( mármint a hódítás ) . Nos mikor a második századra megmerevednek a római határok,és már nem érkezik pl. számottevő rabszolga sem ( utóljára Daciából érkezik a birodalomba számottevő rabszolgautánpótlás ) , akkor nem marad más,mint birodalmon belül a rendelkezésre álló lehetőségeket kell kihasználni. Ez egy ideig megy is,míg ki nem merülnek a lehetőségek. A rabszolgák térvesztéséről is írtam már,mikor is megjelentek a gazdag ( lényegében földesuraknak hívhatjuk ) földbirtokosok,akik a felszabadított rabszolgákból ( szabadosok ) és a parasztságból ( akik tudnak fizetni,vagy pénzben , vagy terményben ) saját földjeiket megművelő bérlőket csinál . A jobbágyság előképe. Ami meg a feudalizmushoz hasonlítást illeti, az a rendszer eleve nem volt egy stabil államalakulat,mert mindíg a saját hűbéreseikhez kötötte az urakat a hűségük és nem az orszáukat vezető királyhoz,amit bármikor megtámadhattak és sokszor tették is ) ,ha elég erősnek érezték magukat . Ezért is volt a középkor folyamán annyi vár nyugat-európában. Sokszor a királyéval vetekedő várak. A hatalom jelképei , és egyben biztonsági helyek is,ahonnan ellenőrizhették a vidéket. Ez nagyon tipikusan pl. Franciaföldön látható. A földművelés technikája alapvetően valóban nem változott egyébként ( hiába próbálkoztak pl. aratógépekkel ) .
Igen. A tetrachia elfogadása volt a birodalom széttagolódásának. A praefectus praetoriok-at megfosztották a katonai parancsnoklástól, hogy ne tudják tovább erősíteni a szeparatizmust. Ezt a funkciót a magister militum-okra ruházták, de a számuk hamar felfutott 8+8-ra...a birodalom adó és katonaállítási rendszere folytán a rómaiak helyére a germánok kerültek a seregben, mert vagy nem tudták megváltani pénzzel a katonáskodást, vagy a betelepedésük eleve ehhez volt kötve...35 comes és dux volt alárendelve a magister militumoknak, akik hamarosan ugyancsak germánok voltak...
A császári hatalom megörzése érdekében a hedsereg létszámát is csökkentették. Amikor a gót, hun tömeg megjelent a birodalomban, megint a katonai vezetők kerültek előtérbe, de jelentős részük germán, gót, etc. volt, kevesebb lojalitással a császár iránt...
Erről a társadalmi változásról jut eszembe,hogy megjelent egy új könyv a római társadalom keresztmetszetéről , az idő változásának tükrében, a királyságtól,végig. Társadalomtudomány,mellesleg érdekes téma lehet ez is,kiderülhet az itt tárgyalt témához adalék is.
Szóval a katonai hanyatlás. Véleményem szerint a katonai hanyatlás oka társadalmi változás. Első Polgárból azt akartam kiprovokálni, amit hallani szerettem volna (mindenki a saját gondolatait imádja visszahallani, mert megerősíti az egót :-), hogy mi a fő különbség a korai köztársaság és a késői császárság közt a társadalom tekintetében.
Hát nem a földművelés, mert az mit sem változott (legalábbis asszem, de majd jön egy földműveléstörténész és helyretesz).
A fő különbség abban van, hogy ha Hannibálig megkérdezik az egyszeri római polgárt, hogy ki az ő legnagyobb ellensége, akkor azt válaszolja, hogy az etruszkok/a gallok/a samnisok/a marsusok/a délitáliai görögök/a punok. Miért? Mert ezek mindegyike viszonylag közel van, az erejük Rómához képest jelentősnek tűnik és a veszély elég akut, mert ha megverik a légiókat, akkor úgy seggbe rúgnak mindenkit Rómában, hogy elszállnak mit a similabda. Mit tehet az egyén, hogy ezt elkerülje? Összefog a többi fenyegetettel és szorosra zárják a sorokat. És akkor az x. levert légió után felállítják az x+1.-et és addig harcolnak, míg vagy nem győznek, vagy el nem hullanak. Speciel a rómaiak tehetségesek voltak a küzdelemben és így nemcsak fennmaradtak, de terjeszkedtek is.
Mi történik, ha megkérdezünk egy átlag római polgárt a polgárháborús időszakban, hogy ki az ő legnagyobb ellensége? Valószínűleg vagy az optimata, vagy a populares pártot fogja megnevezni. A birodalom már nagy, veszélyesnek tűnő ellenség még leginkább VI. Mithridatész és a Szeleukida Birodalom, de ők is elég esélytelenek. A külső hódítás veszélye drasztikusan zuhant, és tovább konvergál a nullához. Ellenben a belső veszély sokszorosára növekedett, még azt is proskribálják, vagy kifosztják, akinek életében nem volt köze a hatalmi harchoz. Mi az legjobb megoldás az egyén számára, hogy biztonságban tudja vagyonát és életét? Csatlakozni a baráti párthoz és igyekezni úgy nyakon vágni az ellenséges pártot, hogy hírmondója se maradjon. De annyiban azért még jó a helyzet, hogy legalább a birodalom fele az egyén mellett van (ha már a másik üldözi is) és Róma fele az még mindig nagyon erős ellenfél bárki számára a környéken.
A késő császárkorban ha megkérdezzük az átlag római joggal felruházott birodalmi lakost, ki az ő legnagyobb ellensége, akkor nem mer semmit mondani, csak hümmögve távozik. Ha merne, akkor azt mondaná, hogy a kib*** császári közigazgatás, mert a gatyája is rámegy az adóra, röghöz van kötve, a collegiumok már rég nem érdekvédelmi szervezetek, hanem eszköz az adóbevétel növelésére, a rohadt hadsereg rögtön fellázad, ha csak egy petákkal is kevesebbet kap és olyankor fosztogat, stb, stb. Mi az optimális megoldás az egyén számára? Imádkozni Jézushoz, hogy jöjjenek minél előbb a barbárok és szabadítsák föl a pórokat.
Az első időszakban a nép érdekei egybevágnak és erre lehet köztársaságot építeni. A köz társasága a köz érdekét szolgálja. Kezdetben még nem egyértelmű, hogy itten a köz érdeke által lehet boldogulni, de a nevezetes plebejus kivonulás után sínre kerülnek a dolgok. A plebejusok folyamatosan kapják meg a korábban csak patríciusok számára fenntartott jogokat, egyre több tisztséget tölthetnek be, a köz érdeke tehát érvényesül. Nem mindenben, de ahhoz elegendő mennyiségben, hogy nagyon megérje Rómáért küzdeni.
De úgy i.e. 170 körül ez a folyamat megáll, a római köztársasági demokrácia, vagy minek nevezzem eléri legérettebb formáját és elkezd stagnálni. Már úgy értem, nem katonailag, hanem társadalmilag. De ennek vannak katonai vonatkozásai is, csak még viszonylag enyhék. Pl. Hispániában kínos tökölődés folyik a második pun háború megnyerése után (részben az az oka, hogy Hannibál elég sokat kivett Róma erejéből, nagy a vérveszteség, amit egyelőre nem tudtak pótolni, de másrészt a hadsereg érdektelensége is felszínre kerül, egyszerűen nem akarnak harcolni). De hát a hispánok azért elég fejletlen népség ahhoz, hogy végül azért kénytelenek legyenek megadni magukat; győz a haditechnikai fölény. De a római morál már nincs a csúcson.
Annyira, hogy I. e. 140 körül Cato, a rómaiak egyik nagyja azért prédikál folyton Karthago ellen (és végül ez az álláspont győz), mert be van tojva, hogy a római társadalom folyamatosan zilálódik szétfelé, míg Karthagó, akit már kétszer legyőztek, megint rendbehozta a pénzügyeit. Az eredmény az lesz, hogy először nekieresztik a numidákat Karthagónak, majd mikor azokat punék helyreteszik, akkor közlik, hogy erre Róma nem adott engedélyt és ez casus belli. Majd pedig jönnek azzal, hogy Karthago, a tengeri kereskedőváros rombolja le magát és 15 km-re a szárazföld belsejében építse újra a várost, vagy különben ostromolni fognak...
I. e. 130 környékén aztán már arról értesülünk, hogy a T. és C. Gracchus féle reformmozgalom során felszínre kerül, hogy a római nép egyes rétegeinek érdeke élesen szemben áll egymással. A plebejus réteg megpróbál ellenszegülni az addig szabadon ható folyamatoknak, a vagyonos réteg meg ellenszegül az ellenszegülésnek. A reform némi agonizálás után véresen behal. (Ám az addigi eredményeinek köszönhetően kb. negyedével nő a hadrafogható vagyoni állapotban levő szabad parasztság száma - és amennyivel az nő, annyival csökken a római lumpenprolik száma, dupla haszon.) De a köz érdeke valahogy innentől többet nem kerül előtérbe, csak úgy jó ha másodsorban élvez némi hasznot a folyamatokból.
Marius és Sulla ideje alatt aztán végképp gallyra megy a közérdek, elérkezik a vég nélküli polgárháborús zavargások kora, amit már csak az egyeduralom felé tett lépések tudnak megszüntetni.
Mi változott meg a korai köztársaság ideje óta, hogy megbomlott a társadalmi egyetértés? A korai köztársaság idején nagyjából mindenki egyenlően szegény volt és a legnagyobb haszon úgy volt realizálható, ha ezek összefognak és közösen ráborítják valamelyik szomszédra a bilit, aztán ha lenyomták, akkor habzsi-dőzsi az ő kontójára. Ellenben mire Julius Caesarhoz érkezünk, addigra a vagyoni különbségek a sikeres háborúk és a természetes gazdasági folyamatok mián akkorára nőttek, hogy kialakult egy baromnagy gazdasági hatalommal rendelkező réteg, lett egy középtájt küzdő réteg, meg maradt az, amelyiket az előző kettő bármikor kilóra meg tudja venni. Felbomlott a vagyoni egyenlőség és a római állam/nép/joggyakorlat/tradíció nem mutatott elég hajlandóságot arra, hogy újraosztással mérsékelje a vagyoni különbségeket. Szó nem volt jóléti államról, csak abban a formában, ami kifejezetten káros volt, nevezetesen, hogy ingyengabonán tartott római tömegeket. De ettől Róma erőforrásai csak csökkentek. Meg létrejött egy óriási vízfej.
A megbukó köztársaság eltemeti a köz érdekének érvényesülését. Az új állammmodell az állam fennállását már nem tudja a köz összefogásának erkölcsös és magasztos módján biztosítani, csak az egyeduralom fokozatos kiterjesztésével és annak révén az egyre nagyobb méreteket öltő kényszerrel. Az új állam megkezdi az évszázados átmenetet a feudalizmusba. Ez annál is inkább szükségessé válik, mert mivel az összefogás ereje már nem élteti Rómát ezért padlóra kerül a honfiönérzeten alapuló morál. Innentől már csak a jobb haditechnika, a jobb államszervezés és a gyakorlat adja a hadsereg erejét, amivel a környező népek fölé tudnak kerekedni, de további terjeszkedésre már nem futja ennyiből. Ezek technikai kérdések és ezen a ponton az fenyeget, hogy ha valaki ezt el tudja tanulni tőlük, akkor egyenlő ellenfélként léphet föl Rómával szemben.
Javukra billenti a mérleget, hogy a romanizáció halad előre, egyre több területen honosodik meg a római szisztéma, szilárdul az uralom, növekszik a jól megszervezett népesség.
Közben azonban a terjeszkedési stoppal elapad a rabszolgautánpótlás. Két évszázaddal később már nem lehet igazából rabszolgatartó társadalomról beszélni, mert rabszolga már nincsen. Akkor viszont vége a rabszolgamunkán alapuló nagyüzemi gazdaságnak is, ami kivégzi a nagybirtokot és szépen vissza kell(ene) térni a hagyományos rendhez, hogy keményen dolgozó parasztköztársaság közösségi érdekei legyen az a kohéziós erő, mely összetartja az államot. Csakhogy közben kialakult (a mariusi hadseregreform által) egy hivatásszerű hadsereg, vagyis egy olyan réteg, amely monopolizálni képes a fegyveres erő használatát és ennek révén elnyomja a terhek zömét viselő parasztságot. A polgárháború csak a Julio-Claudeo dinasztia alatt szűnik meg, Nero halálával Galba, Otho, Vitellius és Vespasianus azonnal egymásnak esik. Vespasianus győzelmével pedig csak azért nem folyik tovább, mert ő elég erélyes és tehetséges, hogy az akaratát rákényszerítse mindenki másra, akiknek a neve kuss. Már nem az van, hogy ezt és ezt csináljuk, mert megszavaztuk a fórumon, közösen, hanem ezt mondta a császár, a többieknek meg kuss.
A birodalom társadalmi politikája nagy léptékben I. e. 170-től I. sz. 300-ig úgy nézett ki, hogy a sok szabad ember közül kiemelt egy párat különböző szempontok alapján és azok arisztokráciájának a többit alávetette. Diocletianus például olyan pénzreformot vezetett be, hogy csinált egy értékálló aranypénzt és és volt még a denarius, ami meg inflálódott folyamatosan. Ez megerősítette a nagyértékű arany fizetőeszközhöz könnyebben hozzájutó arisztokrácia helyzetét és nagyban ártott a kisárutermelőknek és kézműveseknek, sokan tönkrementek és elszegényedtek. Constantinus már bünteti a colonusok „önkényes” elköltözését és más nagybirtokosok általi rejtegetését, átcsábítását, ami egyfajta röghözkötés. Katonai szolgálatra már csak azok vehetők igénybe elsősorban, akiknek az apja is katona volt -> osztálytársadalom merevedése, kiemelkedés fokozatos nehezülése. Kialakul az egyházi nagybirtok Itáliában, Afrikában és a keleti provinciákban. Az állam kezdi az egyházellenes vallási tendenciákat eretnekség címszó alatt üldözni.
Kialakul egy olyan berendezkedés, ami már nagyon sok vonásában úgy néz ki, mintha feudalizmus lenne. Márpedig mit tudunk a feudalizmusról? Hát először is azt, hogy ekkora bazi nagy feudális birodalom nem volt Európában, mert nem is lehetett. Nagy Károly évtizedek munkájával egyesít egy sokkal kisebbet, de azt halála után azonnal felosztják. A Német-római császárság ügyes uralkodói időnként egyesítenek egy sokkal kisebbet, de rendre szétesik. Bizánc ügyes uralkodói időnként látványos sikereket érnek el, de mindig kisebb területet tudnak csak visszaszerezni, mint amit a legutolsó krízis alatt elvesztettek. Feudális alapon nem lehetett ekkora területet uralni, mert jóval több a szétforgácsolásra irányuló erő, mint az összetartó, hiszen a feudalizmus azon alapul, hogy aki erősebb, vagy álnokabb, az kinyírja az ellenfelét, vagy ennek fenyegetésével engedelmességre kényszeríti, amit a gyeplő lazulása azonnal borít. A római uralkodók pedig a bukást megelőző legalább négy századon keresztül nagyon sok esetben ilyen módon váltották egymást. Amikor az ilyesmi túl gyakorivá vált, azt anarchikus időszaknak nevezzük, amikor meg épp nem volt, akkor szilárd korszakról beszélünk. De az, hogy a nyílt erőszak általi hatalomátvétel bármikor beüthet, az nem változott soha.
Ez a mentalitás oda vezet, hogy a római katonai ütőerőt az érett császárkorban már nem ötvenmillió ember hadi ereje támogatja, hanem van 49,5 millió elnyomandó és van félmillió olyan, aki amellett hogy ezt megvalósítja, még tud védekezni is a limesen. Ez már nem azonos a tömegesen felállítható és a közös érdek által motivált, harcedzett, kiképzett, jó felszerelésű, jó vezetésű római légiókkal, akik mindent le tudtak taposni. Ez már egy standard feudális haderő, csak éppen jó nagy területet birtokolva. A légiók már segéderővé degradálódtak, a fő harci erőt a nehézlovasság adja, meg az íjászok, harcikocsisok és a barbár szövetségesek. Fegyvert adni közrendűek kezébe már életveszélyes, mert bármikor fellázadhatnak az ellen a tény ellen, hogy az országban folyó dolgok k-ra nem az ő érdekük szerint mennek. És ha véletlenül erősebbnek bizonyulnak, akkor a feudalizmus szellemében viszik az egész tétet. Galliában például fegyveres felkelők, rablóbandák grasszálnak elég hosszasan a 260-as évektől, akiket bagaudáknak hívnak. Ezekben rabszolgáktól a parasztokon át a félszabadokig mindenféle népség verődött össze. Miért? Mert lázadni hajlamos elégedetlenből már annyi van, mint a nyű. Következmény: Róma fennállása folyamán a bagaudákat véglegesen pacifikálni sosem sikerült, mert mindig volt utánpótlás elégedetlen lázadozókból.
És mivel Róma ezerakárhányszáz esztendeje alatt nem tudott olyan lényeges technológiai invenciót felmutatni, ami ezt az instabil feudalizmust meg tudta volna erősíteni, és mivel a romanizáció nemcsak leállt, de egyenesen csökkent a római módra élők száma attól, hogy rómainak lenni már abszolút nem jelentett jobb életet a nem rómaiakhoz képest (plusz barbárbetelepítések), ezért mikor a népvándorlással elérkezett egy az addiginál nagyobb krízishelyzet, azt már nem tudták kezelni és az egész mindenség összeomlott. Pláne úgy, hogy a birodalom egyik fele megvesztegette a barbárok némelyikét, hogy őhelyette inkább a másik felére támadjon rá – ahelyett, hogy közösen ellenálltak volna. Ez már a totális szétesés jele volt.
Az elképzelést a négy "praefectus pretorio" vitte tovább, a területi felosztás megmaradt. Ezek amolyan alkirályi funkciót töltöttek be. Katonai hatalommal nem rendelkeztek, mint a korábbi tartományi kormányzók...
Az a római kultúra, amelyre te gondolsz, Diocletianus idejére elmúlt!
Az ősi nemesi családok kihaltak, Róma nem volt többé közigazgatási központ, 287-től a brit szigetek pedig önállóak voltak, egy évtizeden keresztül. A végleges elszakadás 418-ban történt, mikor Honorius függetlennek nyílvánította őket. Hogy az északi piktek betöréseit elhárítsák, az angolszászokkal léptek szövetségre, akik folyamatosan betelepültek a szigetekre. Amikor pedig túlsúlyba kerültek a hadseregben, saját királyságokat hoztak létre.
A 4. századtól a római kultúra a kereszténység volt amit az egyház vitt tovább a szigeteken.
-- Node ahhoz először kellett ám egy kereszténység felvétele és az egyház tudásának felhasználása. Amely egyház egyértelműen Róma alatt lett az, ami, Róma hagyományait és tudását őrizte meg. Anélkül azért az analfabéta frankok nehezen boldogultak volna.
A római hadsereg alapjai a köztársaság korában a kisbirtokos parasztság edzett tagjai közül kerültek ki. A hódító háborúk eredményeként bekerült olcsó rabszolgákkal dolgozó nagybirtokok tönkrevágták a kis parasztgazdaságokat, tagjaikból antik proletárok lettek: megszűnt a hadsereg emberanyagának bázisa. A jó testfelépítésü, militáns kultúrájú, gyerekkoruktól fogva harcra nevelt germánok sokkal jobb emberanyag voltak, mint az állam által etetett, a pacifista kereszténység által agymosott agrárproletárok.
Amit kérsz,arról már jó néhányszor volt itt is és a haditechnikás topicon is szó. Ha végigolvasod,akkor abból kiderül a véleményem. Csak annyit,hogy általában a csatákat a fejekben kell megnyerni... a vas utána jön. Az általános züllést nem tudták megakadályozni ( pl. Marius alatt is volt némi elzüllés tapasztalható a seregben a teuton háborúk idején. Pl. a katona saját rabszolgával vitette a felszerelését,lazult a fegyelem,stb. ) Csakhogy akkor még rómaiakról lehet beszélni,a valós értelemben,akiket fel lehetett éleszteni,meg lehetett feyelmezni,és apellálhattak a hazaszeretetére is. Írd meg a saját véleményedet ! Gondolatébresztőnek, inkább arra reagálnék,mint újra leírnám a véleményem.
Igen ez érdekes! Erről volt nemrég egy film is. Mármint a kora középkori (rómaiak utáni ) egyházról. Tényleg elég összefogott és szervezett volt a Brit sziget keresztény közössége. És ha már itt tartunk,állítólag újabban a Brit kereskedelmet is jóval fejlettebnek és átfogóbbnak tartják,mint régebben gondoltk volna. De erról már írtam. Tehát a római uralom után sem szünt meg az emberi civilizáció. :-) Bár tény és való,hogy lényegében a keresztény kolostorok és templomok,egyházi birtokok voltak ennek letéteményesei és hagyományozói.
Mégpedig azért, mert a forrás, mely alátámasztja ezt a nézetet, egy olyan szerzetes tollából származik, akit Rómából küldtek a brit szigetekre, és ki sem mozdult a monostorából...amikor az angolszászok krónikáját pergamenre vetette, szépen átugrotta a brit időszakot, és úgy állította be, mintha az angolszász bevándorlás előtt egy barbárságba süllyedt terület lett volna, ahová a jövevények plántálták a katolikus hitet...ugyanis Róma számára kényelmetlen volt, hogy a brit egyház tőle függetlenül virágzott, monostoraival, könyvtáraival, és iskoláival, fejlettebb formában, mint a kontinensen...ennek a politikai széttagoltság sem volt akadálya...
A forráskritikai kutatások hatására az angol történetírás rehabilitálta a korszakot.
Miért van az pl. hogy a kora középkorban még egyáltalán nem alapítanak Európában újabb egyetemeket (kivétel: az arabok), ill. a meglévők sem tudnak a római kori szinten továbbműködni?
-- Miért, Rómában voltak egyetemek? Ezt eddig nem tudtam.
A kor vége felé a legiok ledegradált lényegében "segéderőkké" válnak és a fő hadsregtest már lényegében barbár származású katonákból áll,és leginkább már a vezéreik is barbár származásúak,akik hatalma meghaladja a római hatalmi elit befolyását,akkor már miről is beszélünk? Egyszerűen nincs aki megvédje az ősi értékeket (ha még voltak egyáltalán ) az idegen befolyástól. Mivel Róma alapja a sereg volt,ezért itt kezdődött minden és itt is fejeződött be.
-- Meg tudod magyarázni a katonai erő hanyatlásának okát? Nekem van egy elméletem, de nem biztos, hogy kellően alá tudom támasztani. Kíváncsi volnék te mit gondolsz erről. Valszeg később én is megpróbálom megmagyarázni.
Marpedig nyilvanvalo , hogy nem a harcteri emberaldozat kesziti ki a Romat, hiszen egy tobbmillios koztarsasag barmikor berant 50-60 ezer, akar 100ezer embert, a lenyeg az, hogy tudja e oket elelmezni, felszerelni.
-- Kb. nyolcvan évvel Hannibál után a római hadrafogható össznépesség az összeírás szerint 300e fő. Ennyien voltak olyan anyagi körülmények között, hogy be lehetett hívni őket katonának (merthogy a felszerelést, azt mindenki maga szedje össze). Ennek egy része nyilván eleve szolgálatot kell teljesítsen más, nemháborús területeken, más része meg a rabszolgákat tartja felügyelet alatt. Ha ilyen körülmények közt pár négylégiós vereség is rögtön százezer közelébe viszi a veszteséget, ami azért nem csekély pofon.
Ráadásul Hannibál azzal nyitott, hogy az első győzelmekkel és Itáliába való betörésével sikeresen elpártolásra bírta a birodalom jelentős részén a szövetséges népeket. Azért ez nem csekély fokú mozgósítást tett szükségessé a punok ellen.
Már valahol írtam,hogy Rómát,mint mindíg csak belülről lehetett igazán meggyengíteni. A végső meggyengülés is innen eredeztethető! Külső támadásoknak mindíg a történelme idején, meg tudott felelni végeredményképp. Szerintem minenképp belül kell keresni az eredendő okot. A külső támadások inkább okozatok,mint okok. Azt már akkor felfogták,hogy gyenge és beteg. Ezért indultak ellene,mintegy kihasználva,akár betelepítéshez,akár egyszerűen katonai invázióhoz. Ez régen is így volt. PL. a teuton támadás idején a második században,Marius idején. Biztos lehetsz benne,hogy kifigyelték az akkori idők nehézségeit ami Rómát akkor súlytotta amiért nem tudott egységesen fellépni az ellenségek ellen. És akkor kezdték támadni. Az egy másik tényező,hogy akkoriban még volt annyi ereje Rómának,hogy magához tudott még térni. Na ez az erő hiányzott az ötödik században és lényegében az azt megelőzőben is. A harmadik századtól kezdődően, mivel a római hódítás nem csak katonai,hanem asszimilációs is volt,mind kultúrálisan,mind gazdaságilag,ezért tudott ilyen lassan elagonizálni. És nem hirtelen összeomolni. Ezt a Nagy Alfrédot megmagyaráznád? Nem értem.
Evvel én is tisztában vagyok,mármint a "barbár pl. germánok által áhított római civilizációban való részvételre gondolva. DE ahogy áhították,úgy félték is! És amitől félünk el akarjuk pusztítani. Természetes,hogy nehezen bírkózik meg egy ilyen felfogású népesség az elődök ( római) kultúrájával. Ezért is esett vissza a kultúrális szint Nyugaton. Bár megfigyelhetően,ez a hanyatlás a földközi-tenger mellett kevéssé nyilvánult meg. Miért? Mert ott a városiasabb kultúra átvészelte ezeket a rombolásokat. De ezt is megemlítettem korábban. Sőt ahogy írtad,annyira nem merték szétverni,(bár ez így nem igaz) hogy pl. Angliában még a rómaiak távozása után "idetévedő" Angol és Szász törzsek,egyszerűen sokszor elkerülték eme városok romjait. Féltek a falaiktól és valamiféle szellemek lakhelyének nézték őket. Végül is igazuk volt.:-) Ők még sokkal természetközelibb népek voltak,és nem ismerték eme városokat. Egyébként evvel együtt azt még mindíg tartom amit leírtam , vagyis hogy mikor tudatára ébredt a most már többségi barbár népesség,nemesség a saját kultúrájával,hogy erősebb,mint Róma ( ezt minden szinten értem ) ,elérkezettnek látta az időt a hatalomátvételre. És azt is valószínűsítem, ( bár feltevés csak ) hogy mondjuk 300 évvel azelőtt, a népvándorlás nem járt volna ilyen végleges romlással együtt,mikor még a birodalom szervezettsége a csúcson volt. Én továbbra is a szervezettség meggyöngülésében látom a vég kezdetét. A decentralizációban, a kultúra hanyatlásában,hiszen minden kultúra,mikor elérte fénykorát,akkor már csak hanyatlani tud. Megújítani nem lehet a végtelenségig. Ezt hívják elfáradásnak. Ilyenkor lép a képbe az újabb kultúrális behatás,akár fejletlenebb formában is,de új lendülettel. Róma egyszerűen elfáradt,lejárt az ideje. És hogy ez mennyire volt szükségszerű és időszerű,az marad vitatéma.
Valamit félreértettél...a perzsák állapotától függetlenül a makedónok egyetlen hadjárattal megsemmisítették a birodalmukat, és jelképként felégették központjukat...ez bukás.
Róma évszázadok alatt, a birodalom szerves változása során veszítette el jelentőségét, miközben Trier, Kostantinápoly, etc. regionális központok, a katonailag erősebb provinciák, és a római jog kiterjesztése a provinciák lakosságára, növelte ezek befolyását...ez nem bukás.
A germanok azert nem voltak civilizaltak, mert az o teruleteiken a mezogazdasag az okori modszerekkel nem volt eleg produktiv. El kellett telnie tobb szaz evnek, amig elegendo mezogazdasgi technologiat halmoztak fel, amely lehetove tette a hideg esos nyugat europa agyagos talajainak megmuveleset. Ezutan lett eleg ember kereskedonek, egyetemi tanarnak, hivatalnoknak, muvesznek, stb. es lett kultura is.
A romai kor egy valojaban csak egy kitero Eszak es Nyugat Europa szerves fejlodeseben. Egy afrikai gabonaval etetett embertomeg ideiglenesen meghoditotta Europa Alpoktol eszakra fekvo teruleteit. Amint ezen teruletek lakossaga eleg buzat tudott termelni, megnott a katonai potencialja es leraztak a deli hoditok uralmat es folytattak a fejlodesuket fuggetlen feudalis szerevezodesekben, amely az elozo torzsi szervezodesek szerves folytatasa volt.
Tehat Europaban nem volt semmi visszaeses, hanem a romaiak egy fentarthatalan mesterseges kulturat apoltak kb 400 evig, viszont azon az eghajlaton nem birtak tartos, onfenntarto civilizaciot letrehozni.
A frankok is germánok voltak. Egyébként meg a germánok nem voltak civilizálatlanok, már ősidők óta Európában éltek (Skandináviában), művelték a földet és az államigazgatást nem átvették a rómaiaktól, hanem újat alkottak (feudalizmus). A kulrtúrára meg senki nem tanította meg pl. a vikingeket, mégis az övék volt az egyik legfejlettebb a IX-X. században.
Ez nem népsűrűség kérdése volt, ugyanis az V. században a Római Hadseregben már alig volt római. Julius Caesar kezdte el alkalmazni a germánokat hadseregében, az arányuk meg az V. századig folyamatosan emelkedett. Az ekkora már elpuhult rómaiak nagy része alkalmatlan volt a harcra. és mikor "észak szőke oroszlánjai" úgy döntöttek, hogy jobb nekik uralkodóként mint zsoldosként, szét is esett a Birodalom.
Nem nez ki maskepp. Kb ugyanazokat a szamokat mondtad te is mint en. A halottakat ugyanis nem kell elelmezni , es attol hogy Hannibal 60 ezres seregeket vert szet,az ie 3 szazadi Romanak adott idopontban nem kellett ennel lenyegesen tobb katonat elelmeznie. Marpedig nyilvanvalo , hogy nem a harcteri emberaldozat kesziti ki a Romat, hiszen egy tobbmillios koztarsasag barmikor berant 50-60 ezer, akar 100ezer embert, a lenyeg az, hogy tudja e oket elelmezni, felszerelni. Szvsz realis az, hogy a vegveszelyben levo romai koztarsasag kibirta 4-5 legioja elveszteset, de a despotikus romai birodalom hosszutavon nem tudott fenntartani tobbet, mint 28-30 legio plusz a segedcsapatok. Ez a 28-30 legio eleg volt a megszallasra es a vedelemre tobbszaz evig, de amint a kulso nyomas fokozodott, a vedelem beomlott.
