Na emberek :)) Habár 2001-es petchből úgy tűnik, nem lesz semmi, azért folytatgatom a benettonos szezonomat :)
2003 első versenyén vagyok túl. 98-ban Fisichella, a többi évben Wurz lett a világbajnok, 98-ban MSchumi, a többi évben asszem Riccardo Rosset (ő volt a másik pilótám 99-2001-ig), 2002-ben pedig Barrichello (szintén Benetton :-)) Szóval nem túl nehéz a játék egy idő után, sőt egyenesen könnyű vb-t nyerni, de meg akarom csinálni mind a tíz évet a kékekkel. Az első versenyen meglepődtem, mert tiszta versenyben megvert a williamsszes Frentzen :o) leigazoltam Barri helyére Fisichellát egészen a játék végéig, tehát az egyik pilótám atombiztos a továbbiakban. (Fisico egyébként eltöltött két sikertelen évet a Jordannél a vb-címe után, mivel szélnek eresztettem, aztán tesztpilóta lett a Ferrarinál) A gondot nekem most legfőképpen az okozza, hogy a technikai emberek rengeteg pénzt kérnek, pölö Bryne, vagy Newey, aki két év alatt 40 millát kaszál majd tőlem (másképpen nem maradt volna) + a többi költség, lásd prémiumok, etc.
A célom, hogy teljesítsek egy olyan szezont, ahol 16 benettonos kettősgyőzelem születik :)))
Év elején láttam, hogy van egy új motorszállító, a Toyota. Ők milyenek? Érdekes, hogy csak egy évet késtek a játékban :o))) Habár 99 óta Ferrari-motort használok (!!! abszurd...), ha idén nem jön össze, kipróbálom a Toyotát, az legalább kihívás lenne... :-)))
Ja igen. De emiatt nem fognak elzavarni, maximum nem leszel nagyon felmagasztalva. (Legalábbis azt hiszem, még nem próbáltam ki a "nem-teljesítést", a Minardinál nem látok esélyt az 1 pontra, egyszer már volt 8. helyünk, igyaz akkor 10-en értek célba:-)))))) Mondjuk a stewart-tal szerintem teljesíthető a 6 pont, mert van pénz tesztekre, és lehet a motort is fejleszteni, ergo az idény második felében lehet pontokat gyűjteni.
A 6 pont: Forditás szerint a Stewartnál az 1.év követelménye minimum 6 pont,és az első 9-ben végezzen a csapat! Ebből nekem a 6 pont hiányzik.
A Minardinál 1 pont a követelmény! Vagy rosszul tudom?
A topic-ban korábban már írtunk a beállítások jelentőségéről. Próbáld meg visszakeresni, mert én már régen böngésztem a kézikönyvet, a Minardival meg nincsenek ilyen gondjaim. :-))))))
Milyen 6 pont kellene?
szia:Frank Williams
Irtátok 1x, hogy a jó autó beállitás fél siker.
Na én össze zavarodtam a beállitásnál.
Mit,mikor,mennyire érdemes állitani? PL:gyors pályánál gondolom még több sebességet és nem kell sok tapadás. De mi van a felszin,utburkolat,piszok,melegedés,stb-vel?
Még megkérdezném nem e tudtok új magyarositást, mert sok mérnök,soför,stb panaszt nem étek.
Ja igen,egész kiváló csapatot raktam össze a 2.évre a stewartnál. Csak az a fránya 6 pont!!! Az nincs. Nem lehet valamit tenni ezellen?
A választ elölre is köszi. csertözolee
Na a Minradival túléltem eddig 6 futamot. Nem állok rosszul (na nem a versenyben, mert ott nincs pontom, szerintem nem is lesz), hanem az anyagiakban. Sikerült stabilizálni az idei büdzsét, 1M körül. Nincs teszt, nincs fejlesztés, csak a jövő évi autó. Az üres állásokat betöltöttem, viszonylag jó emberek is jöttek, még így is nullszaldó körül mozgok. Jövőre már van Dinizem, aki tejel mint a kiasangyal, ingyen motor, és minden részleg vezetőjére sikerült egy közepes, de olcsó embert találnom. A futamokon eddig mindig célba értem, így a FIA is előrébb sorolt, ez is hoz a konyhára. Jövőre már tudok pénzt gyűjteni talán.
Na későbbiekről később:-))
Ja a gépem elromlott, így most egy kölcsön P166-tal játszok. Isteni, próbáljátok ki:-)))
A stewart nem egy rossz autó. Az hogy egyszer megelőzted ms-t nem nagy dolog. De! Be is értél a célba? A végén is ász voltál? Aztán miben ült MS? Mert ha minardiban, akkor nem nagy dolog stewart-tal megelőzni:-) Szerintem a realizmussal nincsen gond. Persze ha a patch nélküli verzióban csak gyorsítással nézed a futamot, akkor lehetnek valótlanságok, de egyébként...
Nem fognak szerződést kötni. Ezek ilyenek nem kell velük kezdeni. Majd ha már ütős a csapat, akkor. Addig fontosabb az ingyen, vagy cash-sel támogatott technika (motor, gumi, benzin). A főszponzorokat a nagyon kis csapatnál nyugodtan cseréld cash-szponzorra, abból talán lesz valami. A fő gond az, hogy kis csapat=kevés ember, ráadásul kis hatékonyságúak, közepes vezetővel. Ezen csak fokozatosan tudsz változtatni, előbb biztos anyagi háttér kell.
Ha most kezdesz játszani, akkor próbáld meg előbb valamelyik erősebb csapattal, amíg belerázódsz.
En még régebben próbáltam ki a GPW-t. Tetszett, összetett játék. Csak egyvalamivel nem tudtam megbékélni: a top pilótákat túl könnyű megelôzni. Egyszer az egyik Stewarttal simán megelôztem M. umachert, semmi trükk nem kellett hozzá. A kocsit keveset teszteltem, es a tank is elég tele volt. Nincs olyan patch, ami kissé realisztikusabbá teszi az erôviszonyokat?
Welcome to http://gpworld.f1sims.co.uk/, part of the F1Sims Network.
The aim of this website is to bring enthusiasts of the Formula One management simulation Grand Prix World (GPW) together to collectively produce the best 2001 GPW patch available. From our combined efforts, we hope to create an accurate representation of the 2001 FIA Formula One World Championship. GPW was created by Edward Grabowski and published by Hasbro during February 2000.
The GP World Project is experiencing severe delays. Until we have created a patch program, no seasonal update will appear on this website. However, other updates are not out of the question. Please bookmark the site address for future reference and if necessary, you may also find alternative access through the F1Sims Network. Please use the menu icons on the right to browse the website and feel free to post your thoughts on anything related to the project in the forum.
NEWS : 13/December/2001 : Change of plan.
My apologies and thanks to all those who have shown great interest in this project. I was hoping that by now, the project would've been well towards acheiving the task that was originally planned, almost an entire year ago. That obviously hasn't been the case, so it's time I made some decisions on certain issues surrounding the project.
First off, no effort will be made (at least on my part) to research and collate information for a 2002 patch. This project already has a comprehensive (non-working) update for 2001 at the ready, and so I'm rather hesistant to spend time developing a 2002 patch when I still need a patch program. I'm sure many people would rather appreciate any update sooner than later, and if and when the 2001 patch is completed, then I may consider the possibilities for a 2002/2003 patch.
As far as the patch program goes, since I have not heard from the senior programmer for many months, I now have the time to put my own knowledge into creating a patch program that may update the game to a certain level. The plan at this stage, is to develop an update for the drivers, and then slowly release mini-patches that will gradually update the other areas of the game. I'm not willing to set a release date, as that would be more unrealistic than some of the release dates set earlier throughout the year. Work on the GPW ETFA Editor will be halted, so sorry for those who were hoping for multi-lingual and improved versions. Those features which were planned for this editor, may reappear in the patch program itself.
I'm also considering whether I should close down the forum or not. It has been a great asset to the project so far, but as it tends to malfunction now and then, and it's use is very limited, I believe that it would be better to remove it altogether and bring out a new forum in the future, when one is required. I will make a decision on this after Christmas.
Please do not hesistate to email me on any of the issues above, and I'll try to return an answer. Again, thanks to all the people who have made a contribution to the project, however significant that contribution might be. And sorry for leaving everyone in the dark about the project for so long.
And if your reading this DJ (the senior programmer), could you please send an email to me as soon as possible. Thanks.
Jork Wierdsma
jork@f1sims.co.uk
sziasztok.
latom nagyon leult a topic.
nezegettem mostanaban a webet, de ugy latom, nagyon leult a fejlesztes is... :((
igy hat csak varunk, varunk.... :((
gasoline, en elkepzelheto hogy tudok segiteni...
Sziasztok! Tud nekem valaki segíteni az örökzöld F1GP2 mexerzésében? Érdekelne, hogy honnan tudnám korrekt módon letölteni, vagy el tudná-e valaki küldeni nekem emilen (1 Mbyte alatti részekben)? Örök hála!
j-man, en csak es kizarolag schumi penzerol beszeltem!!!!
Kicsit unalmas, hogy allandoan a munkanelkuliek kozul figyeli a legjobb pilota a futamokat...
Ez a döbbenet nagy 5let, Frank. Ha megvárjuk a 2001-es patch megérkezését, mindenki teljesen 0-áról indul. Nem lesznek előnyök és hátrányok. Érleljük ki addig a szabályzatot, aztán ha megjött azonnal indulunk.
A sorsolás az teljesen ok. A 2001-es patch-et is támogatom, remélem most már tényleg hamarosan meg fog jeleni. Tegnap egyébként a Prost-ot kezdtem el nyúzni. Egyelőre még ismerkedem. :o)
Egyetértek a sorsolással 3-4 csapat közül. A visszatöltés tiltása is természetes, de ez természetesen csak önellenörző módon megy, mivel ezt nem láthatjuk.
Szerintem bízzunk benne, amíg tart a szervezés addig összejön a 2001-es patch, és azzal nyomulhatnánk. Ez lenne az igazi!
A mentés meg a visszatöltés 2 különböző dolog. Az elöbbivel természetesen semmi gondom...
--------------------------------------------------
Az editorozást nem támogatom, szigorúan szubjektíve véleményem szerint ez is csalás kategória.
A csapat kiválasztásnál mindenképpen a sorsolásnál maradjunk ha lehet, én pl. a Stewart-tal sosem jáccottam, de ha ez jön ki, természetesen nem okoz problémát.
Ha elfogadjátok, egyeztessünk 3 vagy 4 team-et, és közülük sorsoljunk. Az egyik ezek közül a Stewart lesz.
én személy szerint a Stewart-ot támogatom, bár még nem sikerült velük komoly eredményt elérnem. :o)
A pontozás lehet egyedi. Ami a visszatöltést illeti, ha végig kell játszanom az edzéseket és a versenyeket is, akkor nekem valszeg muszály lesz töltögetnem, mert ritkán van ennyi időm egyben, de ez csak annyit jelentene számomra, hogy verseny közben lementem és legközelebb onnan folytatom. Ez gondolom megoldható, nem?
egyetertek. soha ne legyen megengedett a visszatoltes!
bar ezt mindenki a sajat lelkiismerete szerint kell hogy betartsa...
en a tyrrellt vagy a minardit javaslom, ha 1998-as eredetivel jatszanank :))
en is egyetertek inkabb a sajat pontrendszerrel, es en csak az edzeseredmenyeket es a versenyen elert hejezeseket pontoznam, elvegre azok a mervadoak.
ja igen: az is jo lenne, ha mindenki vegigjatszana a futamokat, nehogy veletlenul eloforduljon erdekes eredmeny...
mas: a kiindulo allas keszitesenel javasolnam, hogy aki kesziti, editalja legalabb schumi penzet 9 milliora le, meg a vb cimert se kapjon 3.2 millional tobbet. tapasztalatom szerint igy o is, meg a tobbi nagyagyu is kap minden evre szerzodest...
Én azt mondom mindenképpen egyedi-általunk közösen kitalált pontozást vezessünk be.
A kis helyezésékért adott pontnak csak akkor van értelme ha kis csapattal vágunk bele. Én az ugyanazzal a csapattal indulás híve vagyok, bár 100%-osan reális végeredményt így sem kapunk, de össességében úgy is a játék a fontos. Igen sokat nyom a latba pl. hány esős verseny jut, illetve az igazolásoknál milyen a szerencséd. Az gondolom világos, hogy a kimentett állás ellenére sem úgyanúgy történik mindenkinél minden, de hoszzú távon biztos nagyjából hasonló feltételeket kapunk. Amihez viszont ragaszkodom az a visszatöltögetés kizárása, (1 kivétel lehet a tesztelés) sem sárga zászlónál, sem esőben, sem átigazolásnál; röviden: SOHA SEM MEGENGEDETT.
Szvsz középcsapatokból válasszunk (jelöljünk ki mondjuk 4-et) majd azokból sorsolással döntsük el.
Egyenlőre ennyi, szóljatok hozzá!
Két dolog jutott eszembe. Illetve 3.
1. A játék is pontoz, akár azt is figyelembe vehetnénk.
2. Nem feltétlenül kell ugyanazzal a csapattal indulni, de a pontokat súlyoznánk. (Ahogy a játék is teszi, ld. kézikönyv.)
3. A tervezett weboldalon kéne vezetni az eredményeket,