... nagyon is jó Vagy!:-).. a Csapatod is ezt mondaná:-)))
Emberből vagyunk az biztos!:-)
Tanulunk...........!
Paudits Zoltán:
Emlékmorzsák
Már halálát hordozza magában a nyár, az ősz szineit festi az alkonyati nap. Sárgába olvad a puha, meleg zöld, a fák lassuló ringása mögé bújik a hajnal. Magányos padokra tapadt emlékmorzsák cserélik titkukat, közöttük járnak álmaim s keresik arcodat...
Kellemes délutánt kedves Szuszmok, kedves Jahorka és kedves Miss Mísz.
Bartalis János
Várlak
Éjfél van, és én még nem alszom. Hallgatom a csendes éjjeli zajt. A mező piheg. Fáradt csillagok bóbiskolnak A hold lezuhant a kertek mögé! Várlak, hogy jöjj. Várlak, hogy egyszer besuhanj. Hold-lábaid nesztelen röptét lesem a bokorközön. Szellőlengésed fehér szárnyalását. Várlak, hogy itt légy, hogy eljöjj és megörvendeztess. Várom a lombzajt. Várom a harmatcseppek piciny csengetését. Várom az apró füvek suttogását. Várlak Téged!... ...szívem ős mély dobbanását várom a csendes éjben.
Kérlek, ne hozz zavarba, kedves Jahorka - nem vagyok én ilyen jó, nem érdemlem meg. Néha elkap a hangulat, megtalál és magával sodor:-)
A te, Arozika és Tükör szeretreméltó kedvességét csodálom...
...
Dsida Jenő: Gyöngék imája
Jó Uram, aki egyként letekintesz bogárra, hegyre, völgyre, virágra, fűre, szétmálló göröngyre, - Te tudod jól, hogy nem vagyok gonosz csak nagyon-nagyon gyönge.
Mert pókháló és köd a szív, selyemszőttes az álom, pehelykönnyű és szinte-szinte semmi s én erőtlen kezem még azt sem tudja Hozzádig emelni.
De azért vágyaim ne dobáld a sárba,
ami az Óceánnak legdrágább, legkönnyesebb gyöngye! Hiszen tudod, hogy nem vagyok gonosz, csak gyönge, nagyon gyönge.
Elképzeltem, milyen jó lenne így élni. Milyen jó lenne vidámnak, kíváncsinak, boldognak lenni. Minden pillanatot mélyen átélni, magamba inni az életet. Újra hinni az álmokban. Tudni harcolni azért, amit el akarok érni. Szeretni a férfit, aki szeret.
Tőletek tanultam, igyekszem a nyomotokban, s örülök, ha így láod, látjátok!:-) Én még nagyon az elején tartok, de próbálkozom...
...
A szeretet művészet: szeretni anélkül, hogy uralkodnánk, közel lenni anélkül, hogy elnyomnánk, szabadságot adni anélkül, hogy elhagynánk, és mindvégig vele maradni.
Áááááááááááá, nem tudtam:-))))..egy pár éve ismerlek!:-)
Mindenkit idehívsz az "asztalodhoz",hogy megmerítkezzen a szépségekben!:-)
Köszönet érte!:-)
További szép napot kívánok!
"A szeretetnek melege van a természet hidegében, világossága van az élet sötétségeiben, és a szeretetnek ajkai vannak, amik mosolyognak velünk az örömben, és lecsókolják könnyeinket a fájdalomban."
"..bármennyire is vádolsz nem a vágyak iránytűje visz hozzád mozgólépcsők, járdák, kanyargós utak ha patetikus lennék tán' azt is hozzátenném még: isten de te ateista vagy és én szerényen itt vagyok"
Jó, ha tudod, hogy van még dolog, van még érzés, van megértés, mi nem nyújtott még kezet neked, de távolról int és az értés, mint síneken, lebegő vasakon suhanó, szikár zakatolás, úgy száguld: behálóz mindent, mi igényli ezt a behálózást.
Jó, ha tudod, hogy isten nem félt s az angyalok itt élnek köztünk; hogy bármikor mondhatod: győztem, s néha mondhatod, hogy győztünk; hogy nem hiába - még ha nincs is értelme: nem értelmetlen. Mert összefut a végtelenben minden tetted, minden tettem.
Jó, ha tudod, nem vagy egyedül, csak néha a szavak magadra hagynak; s létezik minden, mi nem létezik - mit egy szóval semminek mondnak; hogy a fáj, a félsz, a szeretet egy perc alatt megkerüli a Földet, mielőtt visszatér beléd, hogy néma boldogan sirassa a csöndet.
Esti hangodtól megijedek, ha szólsz, egyetlen mozdulatod megszépít mindent, ha hagyod. Ha itt vagy, akkor is hiányzol, zöld-homály kastélyba zárom bánatod, s te magaddal viszed az emlékeket. Tudod mosolyod elképzelem, de csöndet tördelek, ha megszeretsz.
Vannak pillanatok az életben; amiket soha nem lehet elfelejteni. Vannak pillanatok, amelyek mint parányi tűk megakadnak az ember húsában és idegszálaiban. Amik oly élesen és mélyen vágódnak be az emlékezetbe, hogy az idő sohasem tudja kimosni belőlünk. Halk pillanatok ezek, csak a halk pillanatok fúródnak ilyen mélyre. Az élet hangos, nagy pillanatait gyakran előszedi az ember, minden alkalommal kiszínezi, átfesti, az érdekes, nagy pillanatok lassanként megkopnak, elhalnak a boros asztalok felett a szivarfüstben. Csak azok a pillanatok az örökkévalók, amiket nem lehet elmondani. Ezek a kis meztelen pillanatok szemérmesen elbújnak a szívben, így élik magányos életüket.
A természet törvénye, hogy a könnyű út elkényelmesít, a nehézségek viszont megedzenek. Ahogy súrlódás nélkül lehetetlen lenne a testek mozgása - helyben pörögne autónk kereke, kicsúszna alólunk a lábunk -, ugyanúgy a napi súrlódások és akadályok nélkül nem fejlődhetnénk, nem haladhatnánk.
Alberto Caeiro: A szappanbuborékok, amelyeket ez a kisgyerek
A szappanbuborékok, amelyeket ez a kisgyerek A maga mulatságára szalmaszálból ereget, Áttetszőségükben egész filozófiai rendszert teremtenek. Átlátszóak, haszontalanok és múlandóak, mint a Természet, A szemnek szólnak, mint általában a dolgok, S légies gömbölydedségükkel Egyértelműen azok, amik, És senki, még az őket fújdogáló gyerek sem Akarja, hogy többek legyenek, mint aminek látszanak.
És néhányuk már alig kivehető a fényességes égben. Olyanok, akár a szellő, mely épphogy érinti a virágokat s tovalibben,
Csak azt tudja róla, hogy elleng, Mert valami könnyűvé válik bennünk, És mindent pontosan olyannak fogad el, amilyen.
Honnan tudtad, hogy most éppen téged szerettelek volna köszönteni?:-))
...
Szív Ernő: Üveggolyók
Tudjátok, mit szoktam mostanában tenni, amikor rossz? Amikor savanyú a kedv, nyűgösség és elveszettség gyötör, amikor olyan a világ, mintha valami keserű özvegy lenne?
Ilyenkor szépen leülök az ágy szélére. Nem az asztalhoz, s magam se tudom, miért éppen az ágyra, hát csak, vonom meg a vállam, szóval leülök oda, és találomra elolvasok egy Szép Ernő tárcát. Csak egyet, mert annyi is elég. Tudjátok, olyan ez, mint amikor a tenyeredbe veszel egy üveggolyót, s bár sokan azt mondták rá, értéktelen semmiség, hogy egy kacat, te mégis jó negyedórát eltöltesz vele. És aztán jót tesz. Mintha valaki, talán egy testvér törődött volna kicsit a lelkeddel. Bennszülött vagy, mert földet, szívet és istent adsz ezért az üveggolyónyi negyedóráért. Odaadtál mindent, mert mintha mindent megkaptál volna. A világ meg harsogva röhög, hogy milyen ostoba, milyen tökkelütött vagy. Nem baj, röhögjön csak a világ. Akarjon a világ akasztani, lőni, szórja a pénzt, veszekedjen, várjon és várakoztasson, bírságoljon, rúgjon ki, nekem akkor is van, csak azért is van jó néhány üveggolyóm, mert például a virágzó szilvafák most, és a szél, és tegnap az a hajnal a vásárcsarnokban, vagy hogy ma reggelre azt álmodtam, hogy áfonyát ettem, istenem, micsoda álom volt, ott kéklett minden egy üveggolyóban. Amikor rossz nekem, nem ellenséget keresek, mert az úgyis van. Elsőnek például én magam, hát igen, a legfőbb ellenség én vagyok nekem. Amikor rossz nekem, én testvért keresek. Aki odaadja nekem a lelkét, és én is odaadhatom neki az enyémet. És van egy nagyon fontos szabály is. Nyilván tudjátok, hogy rokon minden ember. A rokonotok ez is, meg amaz is, rokon a fehér, a fekete, a pisztolyos, a keresztet összenyálazó, a fukar, az okos, a hőbörgő, jól van, abbahagyom ezt. Több milliárd fazon és baba. Nem te választottad, hanem megkaptad őket, ahogyan ők is megkaptak téged. Hanem hogy a testvéretek ki lesz, arról már ti döntötök! Az én testvérem például az, aki belefér nekem egy üveggolyóba. És én is a testvére vagyok mindazoknak, akiknek beleférek az ő üveggolyóikba. Negyedóra, néhány szabadon választott, könnyű szín, foltok és maszatok, mint amikor éppen csak érintenek, viszont csak azért teszik, hogy negyedórára, ha ültök egy ágyon, padon, valahol, jobb legyen.
"Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk. Mintha régen testvérek lettünk volna. Még inkább, mintha ikrek lettünk volna. S ezért a találkozás, csak viszontlátás. Amikor pedig az ember barátjától elszakad, tudja, hogy ez a távozás csak látszat. Valahol együtt marad vele úgy, ahogy együtt volt vele a találkozás előtt."
Annyira kellesz, hogy - látod - megtanultam hallgatni érted,
annyira kellesz, hogy álmaimból könnyedén kilépek,
annyira kellesz, hogy téged kereslek, nem a szerelmet,
gondolataidba vegyültem, mint anyja könnyeibe a gyermek.
II
Fáradt szemünkön összefogódzva guggol a szorongás. El ne menekülj, most kezdjük csak látni egymást. A mámor - rikító selyem volt csak - elszakadt - téged szeretlek immár, nemcsak magamat
