A minap a hipermarketben a kasszánál előttem állt egy nő. Hosszú,dús,göndör haja volt,az arcán smink, szemöldök rendezett. Szép nő volt. Aztán elkezdett pakolni,és a mozdulatai nem tetszettek,olyan kapkodó volt, az egész nő zizegett szinte. Nem hiszem,hogy ezzel most így át tudtam adni a feelinget,de számomra egy pillanat elég volt,hogy szegény ne legyen szimpatikus. Aztán megszólalt. Itt aztán tényleg éreztem,hogy az első benyomás mennyire nem számított semmit. Jó,női szemmel néztem egy nőt, de szerintem a férfiaknál ez ugyanígy megy.
nem is mondtam hogy az, csak engem az öregem úgy tanított hogy hölgyektől nem illik ilyesmit kérdezni.
szóval, 1 ontopik kérdés, ha már úgyis felvetődött ez a téma: szerető szempontjából számodra mi(k) a fontosabb(ak), a külső vagy a belső (tulajdonságok)? vagy 50-50%?
(a másik pedig 1 offtopik kérdés, de csak itt tudom feltenni: asszociálhatnék képpel a nickedre? ha nem szeretnéd, akkor nem teszem.)
Érdekes. Sokat számít ha valakivel beszélgetsz,de ez inkább ide értendő,már mint itt ahol nem látjuk egymást,ebbe a virtuális világba. A való életben meg úgy működik,(nálam) hogy meglátom és tetszik,ez a szikra effektus. Ekkor még semmit nem beszélgettünk még is kialakul egyfajta vonzalom. Hozzám ez közelebb áll.
Nem az első találkozásnál kell érezni a bizsergést. A bizsergés akkor jön, amikor megismerted, hogy figyelmes, kedves, örül neked, segítőkész, érdeklődik... Szerintem sokkal ritkább egy igazán mély kapcsolat kezdete úgy, hogy azonnal bizsergés van. A "beleszeretés" a cselekedetei által történik.
És akkor lesznek olyan úgymond első ránézésre fura, érdekes, de egymást valóban szerető párok.
Ugye, ismerünk olyan barátnőt (vagy akár magunkat), hogy "én aztán csak kisportolt, 180 centis, fekete hajúval tudom elképzelni" - aztán ott állok egy alacsony barnával, akivel nagyon szeretjük egymást.
" ha belezúgtál " -de hogy jutsz el odáig egy nem megnyerő külsővel?
Az utolsó nap bejegyzései kapcsán én is elgondolkodtam mi vonz egy ffiban.
Némi leltár után - ami az eddigi pasijaim külsejét-belsejét illeti azt kell mondjam, hogy nem igazán tudom megmondani, annyira különböztek. Vagyis csak annyit, h legyen extra empatikus, érzékeny és intelligens + a találkozáskor érezzem azt a fajta bizsegést, h ez az ember érdekelhet engem.
A héten beszélgettünk is erről egy barátommal pont a tárkeresőzés kapcsán, merthogy beszélget-találkozik és nem megy tovább. Ha az egész naptári évemet figyelembe vesszük, 2 olyan emberrel hozott össze a sors, akinél megvolt az a +, ami egy indításhoz elég lehet(ne)
Persze, ha valaki intenzíven keres, az hamarabb talál
Inkább fordítva mondanám: a külső tulajdonságok is lényegesek.
Magyarul a külső sokkal kevésbé fontos, gyakorlatilag bármilyen külső "elkelhet", ha keletkezett egy mély szimpátia, elenyésző, hogy milyen hajszíne van, ha belezúgtál.
egyébként, direkt nem akartam rákérdezni az életkorodra, mivel ugyebár hölgyektől nem illik ilyesmit kérdezni, de az már biztos hogy korban nem passzolnánk egymáshoz. na, majd még lesz 1-2 kérdésem ha itt leszel, addig is üdv!
ja, kihagytam az életkort, hogy hány évestől hány éves legyen, de lehet hogy ez nem annyira fontos kritérium. bár, gondolom a túl nagy korkülönbség azért nem lenne jó.......