Lehetőségeinkhez mérten segítünk meghatározni talált gombáidat, de ne feledd, az itteni rábólintás nem pótolja a szakellenőri vizsgálatot. A vadon termett-szedett gombát mindig mutasd be szakembernek!
Nem voltak ott élők, erre a helyre én szórtam a csírázóképességüket megőrző magokat. Nem dolgoztam a talajba, csak elszórtam őket a kiválasztott helyre. Azt láttam a következő évben, hogy kikeltek, de utánna pár évig nem néztem már őket, csak most újra. Gondolom hogy pár év alatt virágzó egyedek erősödtek és azoknak az elszóródott magjaiból keltek a második képen látható kicsiny levelű példányok.
Ebböl nem derül ki nekem, hogy a vetett magok életképesek maradtak-e, vagy az eleve ott élök nyílnak most.
Én most próbáltam magokat csíráztatni, mert az idén nem láttam öket kijönni, de nekem nem sikerült. A régiek idöközben viszont mégiscsak elöbújtak, de nem virágoztak. Máskor ezek a z elsök, már januárban, még a hóvirág elött.
Kb. öt éve szedtem Téltemető magot és nem vetettem el azonnal. Egy évet állt becsomagolva. Próba képen és remélve hogy csírázóképesek maradtak elszórtam őket egy cseresznyefa alatt nyírt gyepbe.
A héten néztem meg őket
Sok nem virágzó fiatal növényke fejlődik valószínűleg a cseresznye alatt az előző években virágzott egyedekből.
Közel húsz virágzó példánnyal a telepítés eredményes
lehet, hogy rosszul emlekszem, de mintha heyderia szedett volna somogyban, az meg nekem delnyugat. majd megmondja, ha olvassa. egyebkent cseh biztos van zalaban is.
sztem delnyugaton nincsenek kucsmak. meg sosem jeleztek onnan ide a topikra az elmult szuk 20 evben. emlekeim szerint. jo helyen lakunk :) van ugy, hogy befigyel a kosarba a cskg, ikg, pkg, hkg, fkg. ez utobbi kivetelevel mar tobbszor megtortent az egyuttallas.
ha valaki tud delnyugaton helyeket -marpedig te tudsz- , akkor meg nem kell elkeseredni, meg amugy sem, talaltam mar aprilisi esobol ket kosar pusztait 2012-ben. most voltam kint, es meg a steppicolas helyek nem szarazak, de a kilatasok tovabbra sem jok. viszont a kiszaradas meg a hidegsokk meglesz, a csapadek viszont egyelore delnyugaton akar majd esni.:)
2018-as kucsmagomba szezon nagyon jó volt, de sokkal csapadékosabb volt a tél. Olyan sárban mentem az elsők után, hogy majd ott maradt a dagonyában a gumicsizmám. Idén ez a rossz szél a kevesebb téli csapadékkal... rettenetes párosítás. A mélyebben fekvő részeken itt-ott lesz cseh kucsmagomba, de a szélnek kitett mezőkön nem igazán számítok pusztaira. Ja, én még mindig dél-keleten pazarlom a fogyó életidőmet. A klímaváltozás kinyírja a szakmámat, aztán engem is. XD
ott nincs, bar a jobbra vagy balra foldrajzi dologban nem ertelmezheto,. amennyiben a duna folyasarol van szo... akkor a dunatol keletre gondolsz. szoval az elet a dunatol keletre legfeljebb az izletes varganyarol szol a dolog, persze a csapadekadatok mindent atirhatnak.