Taxisok és utasok: beszélgetőtopic cégekről, dolgozókról és kollégákról, vezetőkről és (meg)vezetettekről, egymásról és másról - konkrétan bármiről, de politikamentesen.
lassú víz partot mos... :)) Amúgy meg az jutott eszembe, hogy a csoguék most pihiznek, meg mókáznak, és mindig az ilyen pihiken készülnek az új családtagok.. :)) De tényleg. :)
Szia partizaan! Kérek elnézést, amiért ezidáig helytelenül írtam a nicknevedet, látom már hogy hogyan helyes. Én ha jól emékszem azt írtam neked, hogy ... folytassuk másképp. Igen ám, de te inkább mintegy rövidre zárva a történetet, megoldanád úgy, hogy nem pazarlod rám a fölös energiáidat, és javaslod, hogy ezt én se tegyem. "Akkor nekünk nincs miről beszélgetnünk " Eddig volt???? Amikor először írtam neked, te azonnal udvariatlan voltál. :( Talán mert azt hiszed, hogy férfiként Istencsászár vagy, és egy nőt kb. annyira tartasz, amennyire... ( mit képzel ez a kis p...a hogy írogat itt NEKEM???) Nos, ez a te dolgod, aki meg ezt eltűri, az az ő dolga. De mint láthadod, én bizony egészen más vagyok. :)) A soraidból pedig ordít, hogy momentán rettenetesen utálsz. Csak tudnám mivel b...tam fel úgy az agyadat, ahogy még senkiét ezen a topikon???? Ennélfogva az, hogy te minden jót kívánsz nekem, ráadásul Őszintén, ez kissé ellentétes az érzelmeiddel... DE AMI A LÉNYEG: Nem válaszoltál arra, amit kérdeztem tőled! Istencsászárkám, utasokból élsz, de ha egy utas kérdez ( szerény személyem) azt lesza..od? Mégis milyen topikon kell ezt megkérdeznem, ahol a legilletékesebb (-mint pl. te) válaszolhatna rá? A "goromba vagyok, f..a csávó vagyok" topikon? Eddig itt, még mindig válaszoltak nekem, ha kérdeztem valamit!:) Nem hívtál fel telefonon! (sic!) Tehát nem voltál őszinte. És mivel nem pazarlom a fölös energiámat arra, aki nem őszinte, hát ezért fejezem be. A kérdésem az volt, hogy: "szerinted a közvéleménynek miért rossz a véleménye a taxisokról... " ( nem pont így, de ez volt a lényege.)
Nos, erre már úgysem fogsz válaszolni, ám én tudni akarom - ezért kérdeztem.
Nélküled is el tudom dönteni, hogy te pl. milyen taxis vagy. Jó, vagy rossz? Taxi. Jók, rosszak. Ez ugyanis a topik címe.
Úgyhogy kedvet kaptam ahhoz, hogy megtapasztaljam. Úgy döntöttem, találkozni fogunk. Te mint taxis, és én mint utas! Majd én képviselem a közvéleményt. Izgi lesz.
Ja, és szót nem ejtettem soha, a felfogásodról. Jól működik, mint az Istencsászároké általában...
Óhajod szerint, levelezésnek vége. :)) Tartsd a szavad! Ne pazarold rám az energiád! Ne válaszolj!
Úgy köszönök el tőled, hogy:
Viszontlátásra, partizaan! És minden jót kívánok neked, ellentétben veled én őszintén!
a leendő utasod... :)) akit már most utálsz, pedig még ki sem nyitotta az ajtódat :)
Nem voltam vizsgázni, mert a jövő hétre csúsztatták ezek az elvetemültek...:(
Órára meg nem volt kedvem menni.De köszi, hogy emléxel rá :)
Meg a pusszancsokat is köszi :))
Manc.
Képzeld, tegnap összekevertelek valakivel, egy másik taxissal, és vigyorogtam rá mint egy kosár birsalma. Ennek amaz nagyon örült, aztán észrevettem, hogy egy másik cég matricája van rajta... :( nem te vótá. padlógáz.
Tudom milyen érzés, amikor az ember már tényleg kezdi azt érezni magáról, hogy lehet mégiscsak Ő a hüjje, mert semmilyen pozitív visszajelzés nincs:-(((
Sajnos nem sokan vállalják a konfliktust, más igazáért, még ha úgy magukban egyet is értenek vele:-(
/ mellékesen veled több mindenben nem értettem egyet! :-) /
Volt itt egy ilyen időszak, amikor teljesen egyedül, és szinte reménytelenül küzdöttem a Palival és a csoguval, mert mindenki inkább itthagyta a topicot, minthogy leírja a véleményét!
És most is ezért javaslom mindenkinek, hogy olvasson vissza, mert itt folyamatosan átírják a történelmet!!!:-)))
Sajnos be kell szállnom mert nem jó az információd amit a reptérről írsz!!
Ennek semmi de semmi köze a befízetéshez még akkor sem ha nagyokos jól felvilágosúlt topik vezér ezt írja persze természetesen nem kötekedés végett csak úgy megjegyzésből!!
........
........
........
Nos ez a hiteles történet nem pedig az amit te sejtasz meg amit persze okoska tudomka csípőböl állít!!/ nem zavarkeltésből!!!/
Csak a magánéletem renbehozását fontosabbnak éreztem,mint az itteni tevékenykedést...........
Megpróbáltam elolvasni,látom érdemben nem változott semmi,ugyanugy megy a hitegetés,a szájtépés,s mi még mindig 150ft/km el visszük a kedves megrendelőt,akinek a cége majd átutalással fizet,áááááááááá
de nem is sorolom.......megfogadtam nem érdekel,ill. nem idegesitem magam,mert felesleges..........
500/ 250/60
ez a fix,szerintem,mindenkinek,mindenhova,kp. és átutalással is.........
Jó melót mára
ps.
azért irhatna ide valaki aki nettó megcsinálja a havi tagdijat / per nap, s egy másik a nap a TB-t.
Kösz.
(izé,nem 20órai munkával,mondjuk 10 az ok)
off
néztem 8000euroért egy mindent kielégitő gépjárművet,hogy szinvonalasabban tudjak szolgáltatni,a projekt eluszott mert regisztrácios dij néven 1.6 milliot kellett volna még fizetni.............csak gartulálni tudok,hogy ilyen országban élek/ünk.
Sok ember taxit lát,cégest,nem tud arról az évtizedes leépülésről, ami a taxisok valóságos életében történt.
Fájdalmas, de igaz. És ebben a gondolatban az sem vigasz, hogy bármerre jár az ember, bármit lát, hal, tapasztal, máshol sem nagyon látni mást, mint leépülést.
Marad az útkeresés. Az előremutató változtatások lehetőségének keresése. Ezért vagyunk itt is többnyire.
Erre jött a partizaan, és kiborult. Puff a kirakat!:-)
Elfogadom. Túl nagy követ "dobtam" a hamisan csillogó, de kissé torz üvegtáblába.
Nem akartam, hogy ekkorát csörömpöljön. Visszaveszek természetesen, és legközelebb a fokozatosság elvét alkalmazva először uvarisan, kis kavicsokkal kocogtatom az üveget, hátha más is meghallja. (Természetesen rajtad kívül, neked egész jó hallásod van)
A normálisabbaknak szép jó éjszakát !! jó hétvégét!- sok türelmet!
Bizonyára olyan látszata van most a dolognak, hogy hálából emelek szót emiatt a kiszólásod miatt, de. Tomajer nincs rászorulva az én kiállásomra, ahogy olvasgatom - igaz nem kis erőfeszítések árán - de elég jól elbodogul veled. Viszont ez a szöveg méltatlan hozzád. Azért, aki vagy. Érted? Vagy ezt is fordítsa le valaki?
Írtam, hogy van amit csípek benned. Ezt például igen. És nehogy véletlenül cinkelésnek gondold amit most írtam, mert nincs kedvem rólad másokkal vitatkozni.
na ezért mondom ,hogy elvakultságodban nem veszed észre miket és hogyan írsz egyszerüen minden olyan dolgot helyeselsz ami a másikat ledegradálja!
Rosszhiszemű rosszindulatú ember vagy és kész!!
Most is el sem olvasod csak véleményt nyílvánítasz! neked ez az éltető elemed!
Szóval a reptér droszt az LRI-é mg a Főváros sem tudott oda drosztot tenni!!-ez a tény és nem az bármennyire is szeretnéd hogy a befízetés meg a tutyi-mutyiságunk legyen ezálltal bebizonyítva! A pálya udvarok sincsenek megoldva a VOLGA droszt pedig elfoglalt droszt nem kiutalt vagy kijelőlt!
Tudás vagy tények ismerete nélkül NE HELYESELJ!!!!
ha valamit nem tudsz elöször kérdezz !
aztán minősíts!
na ezért nem lehet veled emberi módon komunikálni!!!
Ennek semmi de semmi köze a befízetéshez még akkor sem ha nagyokos jól felvilágosúlt topik vezér ezt írja persze természetesen nem kötekedés végett csak úgy megjegyzésből!!
Nos ez a hiteles történet nem pedig az amit te sejtasz meg amit persze okoska tudomka csípőböl állít!!/ nem zavarkeltésből!!!/
Jóreggelt!
Már megint mi bajod van velem???
Nem én hoztam szóba, egyszerűen helyeseltem!
Te beteg vagy Pali!!! Egyszerűen üldözési mániád van!
A reptérhez nincs hozzáfűzni valóm!
Hacsaknem annyi: hogyha meg akartátok volna oldani, meg lenne oldva!!!
Mint ahogy a pályaudvarok, és a belváros is.
Pontosan úgy, ahogy a Rádiotaxi a Volga drosztot megoldotta!!!
Sajnos be kell szállnom mert nem jó az információd amit a reptérről írsz!!
Ennek semmi de semmi köze a befízetéshez még akkor sem ha nagyokos jól felvilágosúlt topik vezér ezt írja persze természetesen nem kötekedés végett csak úgy megjegyzésből!!
Nos a múlt!: Annak idején valóban a hiénák a kulcspörgető az erőszakosan csomagokat az utas kezéből kitépő élősködők úralták a pályát!!
Akkor még oda oda lehetett férni melléjük mert míg ők bent válogattak aki ki tudta vagy akarta cselezni őket azok ha csak csúrranva-cseppentve is de használták a kint lévő egyébb taxikat is! Majd jött egy isteni szikra és egy éléggé korrupt LRI vezetés és megalakult az AIRPORT- taxi mögötte egy kemény nagyon nagyon erős hátsó támogatóval!!/ tudjuk a történetét/
Majd a pesti társaságok évekig tartó cseszegetése után bevezetésre kerültek a fényképes igazolványok !!
Na ott lett elcseszve minden nálam többet nem volt kint ellenőrizni senki a helyzetet még a Sipi járt ki nagy rendszerességgel!
Nem tartották a sort egyesek kálltak csiki csukiztak kezdődtek a balhék sok sok olyan jelenet játszódott le hogy ezt megunva az LRI kizárolagos szerződést kötöttaz AIRPORT-taxival innen letisztúlt a pálya a rendőrők a belső őrők ezt a taxit preferálták a többit érkezés után ki -be pakolás után azonnal elzavarták!
Ekkor lett bevezetve a susnyákos!!- nem minden cég szállt be többek között én sem!
A Kisoroszi események után ez a helyzet is tovább bonyolódott gazda nélkül maradt a helyzet a régiek akik régen több év alatt megjelölték maguknak a területet foggal körömmel védték a helyzetet !
Belépett viszont egy ujabb erős ember akinek erős befolyása van bizonyos területeken és egy kis ídő után tárgyalások kezdődtek amin mindenki részt vett a kamara az érdekképviseletek, a társaságok vezetői , készült egy rendezési terv amit mindenki aláírt kivéve a Sipeki meg én !
Ebben a beálló helyek lettek egyeztetve így első 5 hely az AIRPORT-é majd a végén 2- azaz kettő hely a hívásra váróké!
Majd elkezdődött az osztódás és lett két reptér taxi ami most is van és mi megint kiszorúltunk a helyzetből!
A reptér azt igérte 2- azaz kettő honapon bellül megépít egíy puffer parkolót ahol mindenki érkezési sorrendben várakozhat!
Ennek immáron 1-éve és semmi nem történik A TERÜLET MAGÁN TERÜLET TEHÁT AZ LRI RENDELKEZIK FELETTE!!-ergó az történik amit ő akar!!
Nos ez a hiteles történet nem pedig az amit te sejtasz meg amit persze okoska tudomka csípőböl állít!!/ nem zavarkeltésből!!!/
azért szarnak a reptérre, mert talán az a cégenként 20-30 autó aki reptéri susnyásban ül, és betartja térdig sárban a "drosztetikát", lehet nem fizetné be a dézsmát, ha kiállhatná a sorát kulturáltan.
az igen tisztelt SZERVEZŐKnek bevétel kiesése lenne, ezért fogadják el.
Bocs, hogy itt voltam,jöhetnek a rózsaszin pusszantások.Legyen valami pörgés,legyen valami mozgás,legyen egy pengés megoldás....Elnézést,ha vkit megbántottam.NAGYSÁG SZERINT.
Tegezz nyugodtan!Dicséret, vagy sárga lap, válassz!Fáradt vándor a multkor hanyattesett,milyen rendes vagy, hogy a kezdő ifjoncnak okos,önzetlen tanácsokat adsz,nem a saját cégedet preferálod.Vajon tudja e Fáradt Vándor, hogy te miről beszélsz,feltételezem,egy út tapasztalatairól beszélhetnél.Jobban megéri-e másnak gályázni,mint a családodnak.Egy civil ebből a taxisok valóságáról B1-en nem tud meg semmit.Út alatt életutat,vagy egy iparengedély bekeritésének történetét értettem volna.Sok ember taxit lát,cégest,nem tud arról az évtizedes leépülésről, ami a taxisok valóságos életében történt.
Na végre megvan a "negatív" minősítésem!:))))) Már kezdtem aggódni, hogy valami baj van velem, hiszen csak mínuszos dolgokat olvastam itt! Végre beléphettem a szidalmazottak körébe! Na most már érzem, hogy idetartozom!:) A cinikusságot ki-ki fejtse ki a hsz-ból.
A kiscsávó természetesen beszélhet. Hozzászólhat. Ez nem a mi érdemünk hanem az INDEX.HU-é. Ha jó a hsz. akkor van reag. Ha nem jó akkor megy a kukába! Na én párszor már jártam így!:))))))))
A szakmai vitáink mindig is indulatokat fognak kiváltan! A megélhetésünkről van szó, tehát érthető és valamilyen szinten szükséges! Csogu támadása (nem baleset volt!!!!) mindannyiunkat megviselt! Még az utastípusú topictársakat is. Ha nem lépünk fel ilyen esetekben sem egységesen akkor ássuk el magunkat de legalább vagy 6 méter mélyre!!!!! Partizántól én ha jól emlékszem elnézést kértem és (szerintem) lezártuk egészségesen az ügyet. Nem sértődtem meg csak nem szerettem volna ha miattam a topic szétbombázódott volna. Volt egy félreértés de asszem tisztáztuk normális keretek közt. Ha valaki nem így látja, szívesen kiállok "harcolni" az igazunkért! Mármint a partizánéért és az enyémért!! Ez nagyjából egyenes idézet Op.-unk emiljéből amit valahogy nem is tudom ki másolt be ide!:) Te legalább már kivívtad Magadnak, hogy lebunkózzanak! Én? Még csak egy kis pitiáner "kezdő" minősítést sem kaptam!:)))))))
Nem csak veled szemben.A lányos zavar kiszólás a bátoritó elfogadás általam vélt szinonimája annak, hogy "beszélhet a kiscsávó,ha továbbra is ilyen szerény lesz" Hszeket lehet,hogy keverem, ha lesz türelmetek,én is kivárom azt az időt,amikor agytorna nélkül is értjük egymást.
A szimpátia "szép" dolog, főleg ha velem szemben érződik!:) A lányos zavar egy topicon nem helyénvaló! Melyik hsz-re gondolsz? Én nem találtam azonos időket!:( Viszont jó, hogy "agytorna" nélkül is értjük egymást!:))))))
Hetekig minden nagyon szép volt, minden nagyon jó volt, mert nem beszéltünk szakmáról, és én nem vállaltam, hogy már megint én szóljak rá valamiért.
Jött a csogu balesete, minden mást elnyomott, és ebben teljes egység volt.
Erre jött a partizaan, és kiborult. Puff a kirakat!:-)
A Pali és a csogu elkezdték félreértelmezni, / félremagyarázni / amit írt!
Te megsértődtél:-(
Kénytelen voltam pont a te érdekedben / nagyon sajnáltam, hogy úgy érezted, hogy megbántottak, megaláztak:-( /megszólalni, és bővebben kifejteni, hogy a partizaan mit is mondott, mi volt a baja!
/ tudom tudom, senki nem kért rá, de én már csak ilyen önzetlen vagyok:-))) /
Nna mindenki nekem esett, hogy én egy milyen bunkó vagyok, hogy már megint én keverek össze vissza mindent:-(((
Azóta a partizaan természetesen visszaigazolta, hogy /már megint:-) / nekem volt igazam, de ez nem változtat azon, hogy a mi Palink megint megsértődött:-(((
ui: és még csak nem is igazán értettem egyet a partizaannal:-)))
De ez ugye kit érdekel? Nna jó a Mancuss pl. értette!
Egyszerre irtuk a hsz.-unkat,nézd meg az időket.Sőt, végigolvastam- nem ma - a régi hozzászólásokat,lányos zavaromban hozzátok cimeztem az első hsz.eimet.Szimpátiából.Amiket ott olvastam.
A Veletek alatt mindenkire gondolnék! Elsősorban természetesen mancusra. Aztán Mindenkire! Nem sorolok mert abból csak vita lenne a sorrend miatt! Ha valaki meg mer szólni a mancus elsősége miatt annak beverem a száját!:)))
Nos, a Gundelbe én is mennék bár nem a palacsinta miatt hanem inkább azért, hogy Veletek találkozzam!:)) A cinizmusnak és az iróniának vannak fokozatai. Nem mindenki vevő ugyanarra a dologra! Kapcsoljatok vissza egy gangot (Te is és Góré is) és akkor sokkal könnyebb lesz nekünk is! Sokkal több hsz-t fogtok látni amiből mindannyian csak okulhatunk. :))))))
Nos, 10840-et elolvastam de valahogy cserbenhagyott az eddigi "éleslátásom"!:( Nem tudok rájönni az összefüggésre (lehet a nehéz napom miatt!) Nézd el nekem és ha lehet próbáld más köntösbe öltöztetni a mondanivalódat.
Dehogy nincs! Ezt még a vak is látja! Kritizálni bárkit lehet! Viszont ha ez már többeknek szemet szúr egy topicon akkor arra Nektek kell megoldást találnotok. (Szerintem) Nem is lehet mindíg igazad! Sem Neked sem másnak. Legalábbis mindíg NEM. Az igazság egy nagyon elcseszett és szubjektív dolog. Ebben azt hiszem mindenki egyetért velem. Ha valakinek más a véleménye akkor vita nélkül inkább meghajlok előtte!:))
Bocs.Kéretik rámszólni,ha túl lazának látszom,csogu inspirálása eredményeképpen megpróbálnám az ő hármasszabályából kitépni magam,hátha KÖZÖSEN meghaladjuk,10840 körül lehet,ahol szeretve próbált a korlátokra figyelmeztetni.
Tévedsz.Fantomok elleni küzdelmek,az irányitott rettegés,és a problémamegoldók örök sértődékenységét veszed át.Te sem vagy fiatal.Képzeld el,hogy Jányinak beszól visszavonuláskor a baka:Ezt elb....tuk guszti.Halottan is sértődtt.Generációkra.No, az ezredes utca mellett van a nyúl utca.Budán.Tehát támadáskor előre,meneküléskor utánam.Ennyit a szerkesztőről,ahogy elképzelem,milyen lessz.Elnézést Tomajer,NEKED PEDIG GRATULÁLOK. Ennyire telik, ha kiirom, milyen szinü lesz ?
tom és góré!! nem lenne jobb ha ketten és szigorúan egymásközt elrendeznétek az ellentéteket és utána csak egyszerüen egy Bíí Hepppí-vel a tudtunkra adnátok?:)
Te gonosz pszihiáterre szoruló törpéztél le nagy nyilvánosság előtt engem, nem fordítva.
Én ezt a lovagiasság szabályai szerint veled telefonon gondoltam lerendezni.
Te utánna ideszeladtál zokogni, és újra sértegettél, ráadásul hazudtál is, mert olyan szavakat adtál a számba, amiket én még soha nem ejtettem ki, és írtam le!!!
Te azóta is förtelmes, nyomdafestéket nem tűrő stílusban beszélsz rólam, velem!
Én ezt veled szemben SOHA nem engedtem meg magamnak!!! / ha szerinted igen, akkor kéretik idemásolni!!! /
Nno és mindezek ellenére, én továbbra is emberi hangon beszélek veled, nem haragszom, mert ismerlek ezer éve, ismerem erényeidet, és korlátaidat!
Lehet megsértődni!
ui: Ettől még a kérdések kérdések, tehát jó lenne, ha válaszolnál időnként rájuk!!!
Mert ha nem tünik fel, nem csak nekem nem válaszolsz, hanem senkinek, aki kellemetlent kérdez!!!:-(((
Csak azért írok erre mert véltem felfedezni a soraid végén némi nekem szánt iróniát! Igen, büszke vagyok, hogy vizsgázhattam! Ez csak azért van mert 40 éves fejjel fel mertem vállalni a "harcot" sok huszonévessel!:)
Egyszer nem oly régen leírtam addig amig nem kérsz elnézést tőlem veled nem komunikálok !!-
Ezt és még sok mindent figyelmen kívül hagysz csak néhány dolog :
A nem neked nem rólad írt dolgokra már rendszeressen Te válaszolsz természetessen ha rólam van szó belenyúlsz minősítesz ledegradálsz és felháborító módon még csak észre sem veszed!!
Na akkor tobzódj most egy kicsit saját magadra hagylak írj és válaszólj is magadnak!!
A normálisabbaknak szép jó éjszakát !! jó hétvégét!- sok türelmet!
A mai sikeres vizsgámnak ehhez semmi köze. Ha már szóba jött hát elárulom, hogy mostantól állítólag tudok középileg angolul és ha leteszek még pár vizsgát akkor talán lehetek valamiféle logisztikai fössőfoku managger is!:)))) Fényezek, mi??:) Fordításilag nem segíthetek mert eléggé kusza a dolog de ha nagyon lassan olvasom és belesek a sorok mögé akkor sokmindent látni vélek! Ez lehet a hüle nagyképüségem és a mai vizsgadrukkomnak köszönhető!:)
Szia!Porban kotrok.Érdekközösséget keresek.Most fél évig pecáztam,egy kukoricaGÓRÉ oltalmában a körösparton, volt min töprengenem,család,gyerekek,halottak, meg most az itt olvasottak.Jó kérdés,hogy lehet kivonni a gazdaságból a politikát ? Ezt csak mi tudjuk kitalálni,nem a jótevőink.Nem idézőjelezek,majd meglá-tod,hogy bohócot csinál magából,mint Bástya elvtárs.Feltáratlan tartalékok: utasok korlátozása a piacfelosztás által,megérkezés idő,vagy térbeli korlátozása.Más: tapasztalt utasnak 8féle törzsutaskártyája van,vidékinek,első izben idelátogató tapasztalatlan külföldinek 1sem,Kit büntetünk ? Ha az élet maga a halál,pont azért érdemes boncolgatni.Gyerekeink miért szülessenek a semmibe?Légy gyakorlatias. Taxisérdekvédőfejedelmek megszabaditanak a labanctól,adózz megint nekik.Mint a Tejúton a sumérok,vagy a Kábelpályán.Bástya et.-tól kérdezem,van ilyen még ? Hegggesztésbúl akarok másoddiplomázni,most arra gyúrok vén fejjel,meratudás hatalom.
Kézcsók (vagy ahogy tom írná: tsokk! Vagy valahogy így. Meg talán góré is!:) Lenne kedvem litániát írni ahhoz amit Te írtál de ha valaki, vagy mindenki, esetleg senki sem érti amit írtál akkor hiábavaló pofarágás lenne az egész.
Már megint meg kell magyaráznom amit a partizaan írt:-( Ez rémess! Lécci partizaan fogalmazz egyértelműbben, mert mindig én iszom a levét:-)))
Sza'l, a "Flört"-ben te nem lettél szerintem bemártva és hibáztatva / Máá tsak azéé se, mert velem flörtölsz, és nem a Palival:-) / hanem, a Pali utóbbi hozzászólásai kezdtek tényleg eltolódni, egy kicsit effelé.
Engem tényleg nem zavar /dehogynem, féltékeny vagyok mint állat:-) / de tényleg voltak napok, amikor a Pál, már mást nem is írt, csak ilyesmit.
A többiben asszem igazad van. Habár miután asszem máá tsak én nem tudom ki vagy, és tsak én nem tudom a telefonszámod:-( ezt nem biztos hogy fel tudom mérni.
Kezdem érteni a stílusod! Nem semmi ahogyan előadod de nagyon hatásos! Bocsi a "jelzőért" de hülyének adod el magad pedig messze nem ez az igazság! Amit írsz az messze fedi a bajunk lényegét. És ezt Te átlátod. Írsz kemény kritikát úgy hogy szinte senki sem veszi észre. Van pozitív véleményed arról amiről saját meglátásod szerint KELL! Én szabályosan "élvezem" a hsz-aid megfejtését!:))
Szinte egy betüdet sem értem nem lehetne Magyarúl vagy számomra hülyének érthetöbben keseregni mert nem értem mi bajod van kivel van bajod mivel van bajod miért van bajod és egyáltalán!!!!!???????
Kérlek 2-3-4 tő mondatban lefordítanád a mondandódat!
Keress,kutass,kételkedj!!!Legyen ez a jelszó!Első hsz.em:10829 ,talán nem indokolatlanul keltett kételyeket arégi lakókban.Megint egy hülye ???vagy még1. Csogu utalt 200 emberre, aki egy irányba húz,szerinted meg itt töketlenkedünk 6800-an.Vagy szerinted.Én utassegitségről szóltam az elsőben.Most bővebben kifejtem,azután jöhet mondjuk a reptér.Én mindig éjszaka dolgoztam,és állithatom, azutasok 99%-a normális,kivéve pl. a HP/de nevezzük LE-nek,ha nem sérti őt az inszeminátorok által használt kaliber miatti rózsaszinü pusszantós pizsamazsebben keresendő úriemberi nem nyálas puszikatartót/ által piacmegtartást biztositó majmok többségét.Legyen a reptér elsőre: Piacgazdaságban a "korlátlan" hozzárérést kellene biztositani mindenkinek a piacon elérhető termékekhez.A termelőt a fogyasztó is meg tudja védeni,ha érdeke.Hiába egyenesitett kapát,kaszát lakitelek népe a halálos gyürüben szenvedő budapest ha-láltmegvető bátorsággal mégiscsak rajzik az ócsóra.Mielőtt félreértenétek,egy percig sem képzelem, hogy hosszutávon a a hipermarketek lemossák a telefonszámtulajdonosokat pl. taxiügyben.Legalább 15 hozzászólás kell hogy megértsétek a gondolkodásom logikáját.Végre, megkönnyebbültem, nem egyedül viselem a terhét deviáns gondolkodásomnak.Persze kell majd a bátoritás: hozok reszelőzsirt.Ferihegy nközi repülőtér.Mo.-on egy van belőle a tömeges utasforgalmat illetően.Ha utaspárti vagyok,nem szarok a "taxisaimra",régóta a törvényeket bujnám,hogy lehetne megoldást tanálni a módját annak,hogy mindenki "jól járjon" . Utas rendel jegyet,repül,megérkezik eu-n belül,leszáll,hoppá magánrepülőtérre érkezett,ahol korlátozzák a jogait,innen tovább nem mehet akárkivel, csak ha gyalogol a csomagjaival 2-3 km-t,ott van a sok nem vecsési,gyáli transzferes kiscsávó,amelyik megsajnálta a diszpécserlányt és egy magához hasonlót kihozott ide 3 órája.Saját tagdijam,mindenféle adóim által fizetett hiv. közegek veszik el a kedvemet attól,hogy még egyszer arra toljam a pofámat.Vajon milyen hallgatólagos piacfelosztás van?Lehetne-e ott az x cég által megbizott helyi érdekvédő a RENGE_TEG tagdijból,,aki ismeri a jogaidat,s az utasokét?Vagy szúrd ki te is az ő gumiját,az utas meg cseréljen kereket?És ezt ki lehetne terjeszteni a pályaudvarokra is,persze hát ez visszanemtérülő kőccség lenne, ha nem csókolsz kezet,lábat,segget,bocs...izlés szerint!!!!!!!!!!!!!!!
Bocsánat hogy ebben az ügyben egyáltalán a számra vettelek vagy védelmet fogalmaztam meg mert természetesen nem kell sem a Te tisztaságodat sem az én feléd írányuló baráti meg nyilvánulásaimat megvédeni -de akkor is!!
Szóval nem bosszantom magamat tovább minden jót neked Mancuska és nagyon szép tartalmas és jó hétvégét kívánok Nektek!!
Szia Mind! Bocsi az off-ért de szeretném megosztani mindenkivel (meg persze az egomat növelve dicsekedni is:), hogy sikerültek a vizsgáim!:))))) Most menek visszaolvasni. :)
Én hülye, azt gondoltam, hogy mire visszajövök, azt válaszolod nekem hogy
" basszus, te vagy az???" :)) Amivel egyetértsz, annak örülök, bár nem oszt, és nem szoroz az, hogy mi egyetértünk e vagy sem.
Te, partizán szinte már már direkt, de mindent félreértesz!A "ki vagyok", azt úgy értettem, hogy te talán tudod hogy ki vagyok, annak ellenére hogy itt mancinak hívnak...
Ezt írtam:
Én is arctalan vagyok, mert nem mindenki ismer a fórumozók közül, és éppen ezért nem kockáztatom meg a személyeskedést, pedig hidd el, lenne mondanivalóm...DE NINCS ÉRTELME.
Tudod te, pl. hogy én ki vagyok? Mert ha tudnád, akkor most talán mosolyognál egyet... :) Ez a jel remélem nem irritál. Ez csak célzás valamire...
MAGYARUL: AZ ARCTALANSÁGRA VONATKOZOTT A KIB....OTT KÉRDÉSEM, NEM PEDIG ARRA, AMIT TE DIREKT KIFORGATSZ! íME ÍGY:
"Azzal meg ne hivalkodj (bocs, de nekem annak tűnik az írásod alapján) hogy te ki is lehetsz, mert egyfelől tudom ki vagy, másfelől baromira nem az érdekel, hogy ki vagy, hanem az, hogy szándékaid tisztességesek-e irányunkban, és itt a taxisokra gondolok elsősorban. Tudsz-e érdemben bármit is tenni érdekünkben? Ez itt a kérdés, nem az hogy ki vagy, meg hogy kikkel, miről tárgyalsz. Rosszul gondolom?"
De még mennyire rosszul! És sajnálom, rettenetesen SAJNÁLOM!
mert egyfelől tudom ki vagy
Dehogyis tudod. Mert ha tudnád, akkor:
1, még véletlenül se írnád azt, hogy hivalkodom, mert ha tényleg tudnád ki vagyok, akkor azt is tudnád, amit mindenki tud, nevezetesen hogy nem szoktam hivalkodni!
Mégpedig azért, mert mint hívő embernek, - és ezt is tudnád-az egyik példaértékű idézetem a következő: "emberektől dicsőséget nem veszek..."
Remélem tudod, honnan az idézet. És talán még érted is...
2, ha tudnád, hogy ki vagyok,
akkor még véletlenül se avatkoznál bele abba, amit a Pali meg én mókázunk, mert ha tudnád hogy ki vagyok, akkor azt is tudnád, hogy milyen viszonyban vagyok én a Palival. És azt is, hogy ezt , van hogy NAPONTA kétszer is eljátsszuk telefonon.
UGYANIS EZ MÓKA, ÉS RAJTAD KÍVŰL EZT MINDENKI TUDJA ITT!!!
ÉS MINT LÁTHADOD, EZ ALÓL MÉG A TOMAJER SEM KIVÉTEL!!!
3, ha tudnád, hogy ki vagyok,
nem tennél fel ilyen kérdést, hogy: Tudsz-e érdemben bármit is tenni érdekünkben?
Ugye nem bánod, ha tekintettel a fent leírtakra, erre most itt nem reagálok...
(HA IGEN, AKKOR MI VAN? ÉS HA NEM, AKKOR MI VAN?)
Amúgy meg miért kéne nekem bármit is tennem érted, vagy bárki másért? Te mit tettél értem??? Vagy bárki másért? Miért kéne nekem tenni valamit a taxisokért? Ki vagyok én? A Demszky, vagy a közgyűlés, netán érdekképviselő????? És egyáltalán: milyen alapon kérdezel fel engem?
Civil vagyok, ennyi. És senki, aki érted bármit is tenne.
Mondjuk úgy, én nem hívom a taxisokat bunkó taxisnak, és jó barátaim sokasága bizony taxis. És nagyon szeretem őket, és szeretem és tisztelem azokat is, akik ezen a topikon velem szoktak mókázni egy kicsit... :)
4, ha tudnád ki vagyok,
még véletlenül sem írtad volna azt, hogy " neked nem osztottam lapot". Mert akkor tudnod kéne azt is, hogy irtózom a tirpák pasasoktól, és hogy a mércém igen magasan van, e tekintetben. Márpedig aki így szólít meg egy nőt, -NEM ENGEM-legyen az bárki, az egy tirpák. És tudod ki vagyok, ám nem bánod, ha netán annak tartalak???? ugyan már...
Tehát vagy hazudtál, vagy félreértettél mindent. Melyiket választod?Nem posztom eldönteni, te tudod.
Íme egy szakmai kérdés: A közvélemény a taxisok jó részét bunkó taxisnak nevezi.
Mi a te véleményed erről?
Amit pedig a góré írt, köszönöm neki, mert úgy igaz, ahogy azt leírta. Bizony bizony direkt te miattad írta a NYÁLAS szót, én pedig direkt te miattad írtam rózsaszínnel!!! Persze te ezt is félreértetted.
A kedvesem is ideolvas ám. Érdekes, ő sem értette félre a Palit, pedig nagyon jó pasi az én párom, magasan az átlag felett. És nem egyszerű figura, hidd el.
FÉRFI. IGAZI. :) talán ezért?
És nagyon megkérlek, fejezd be a személyeskedést. Én nem szoktam leállni, de most muszáj volt rád szánnom ezt a pár percet. Visszaolvasva téged, jelzem hogy nem kérek a stílusodból, mert az számomra sértő, és dühítő. Talán azért, mert mégiscsak nő vagyok, és nem azért jövök ide, hogy nekem szánt badarságokat és indokolatlan rágalmakat és sértéseket olvassak. Voltak már vitáim ( fancsali) talán olvasd vissza!
Kultúráltan megoldottuk, de ehhez a fancsi is kellet ám!!
Hát szia, partizán. Nem akarok topikvitát, ergo fejezzük be. Vagy folytassuk másképp...
és ha tényleg tudod ki vagyok, várom a hívásod! A számomat tudod, ugye?
semmi bajom Veled azt sem tudom milyen érdek ellentétről beszélsz !
nem tudom miről jut eszedben a Pécs nem tudom ki az a cucu
utoljára a Bozsikot hívták igy nem tudom akarsz -e mindani valamit amit még értek is vagy csak úgy vagy az sem baj csak nekem persze akinek nem akarsz írni nem világos -de ez sem baj !
ha nem hát nem további jó bibelődést a klaviatúrán!!
Cucu! Nem ollókezüedward vagyok,csak a technológia, a hozzáférés a kezembe pottyant.Próbálom használnu.Nem bosszantasz.Ha sötét és veszélyes dolgokat látsz vár a Mónika show.Ha nem érted,sejthető miért nem veled akartam beszélni.ÉrdekellentétekSika,kasza,léc,hajrá Pécs.
Azt miért nem olloztad ide mire készült ez ezt most kivetted a szövegkörnyezetéből !
Ez pontosan a Te bosszantásodra készült mert akkor kezdted el a nyálazást!!
Félre érteni mindent lehet még félre magyarázni is de ez sötét dolog!!
És nagyon veszélyes !-kell a pletyka ? kell a családi balhé ?? hát erről kell ennek tényleg szólnia???
Kedves fáradt olaj !
Hát nem tudom az első állatos beírásodat többszöri elolvasás után sem értem értettem csak azt hogy valószinüleg a Hawlet az én vagyok -de ez nem baj!
Az uj beírásod az már zavar hogy tőlem nem lehet normális választ kapni no az már zavar!!
Lehet csak meg is kell érteni nomeg csak annak válaszolok annak akarok válaszolni akire és amire kiváncsi vagyok!!
Nem mindenki érdemli meg hogy beszéljek vele és felteheti nekem a legegyszerübb kérdést is nem fogok mindaddig válaszolni neki mig minimum azt a tiszteletet nem adja meg nekem amit ameddig lehet én is megadok neki!!
Látom engem válaszra sem méltatsz nem baj most már nem is igénylem-de!!
Ne akarjál engem vagy a Mancust rosszizű tréfáid központjába helyezni!!
A Mancus egy nagyon boldog ,kiegyensullyozot párkapcsolatban él Kedvesével és nem én de senki sem érdekeli érdekelhetí Őt itt a topikon mint férfi!!
Ezt itt rajtad kivül még senki sem merte összekeverni azaz a baráti csevejt a játékosságot a könnyedséget a humort a FLÖRTTEL!!!
Én ezt mindenesetre vissza utasítom nem csak Tőled de mindenkitől!
Ezért gondoltam hogy zavart vagy mindenben mert mindent egésszen másként magyarázol másként értesz mint az aki méllyebb és nem felületes gondolkodású!!
Az a minimum hogy a Mancustól elnézést kérj!!!/ már csak a lelki és családi békéje miatt is !!
Én a helyedben szégyelném magamat ilyent ilyen nagy nyílvánosság elött állitani!!
Néha nem ártana gondolkodni mielött leülünk kalapálni a gép elé!!!
Oké, ez korrekt válasz volt, ezt mesélték nekem is.
Egyébként nincs szálka a szívemben, csíplek a magam módján. Csak hagyd már ezt a bratyizós haverkodós szöveget (meg ne bántódj) nem kell nekem jattolni veled, elismerlek amiben jó vagy, ami meg zavar azt ideírom pacekba. Vagy értékeled, vagy besértődsz.
Egyet kérlek te is fogadj el tőlem, de ha nincs igazam, itt kérek elnézést mindenkitől. Ha módod van rá olvass vissza pár napot. Engem nem zavar, hogy emberek, akik szimpik egymásnak itt vagy bárhol flörtőlgetnek. Távol álljon tőlem. Csakhogy. Fel lettek dobva kérdések, szakmai kérdések, nem is akárkinek. Aki ahelyett hogy válaszra méltatta volna a kérdés feltevőt mást sem csinált az utóbbi napokban (két nappal ezelőttig) mint (szerintem) szánalmasan próbálkozott konkrétan veled. Ez sem zavar, sőt nem is érdekel, bár az ismerkedésnek vannak más formái is. Engem az zavart, hogy szakmázás helyett nyáladzás folyt. Ezt fenntartom. És nem önfényezésként írom, de ha nem rondítok bele az idilbe, ki tudja még meddig folyt volna ez a nyáladzás. Szóltam én csogunak, vagy tomajernek egy rossz szót is, mert udvariasan nyilvánultak meg irányodba? Dehogy. Miért tettem volna. De ha zavar valami akkor szólok. Most zavart, szóltam. És érdekes módon újra szakmázni kezdtünk, kiállási díjról, egyebekről.
Ismét visszatértünk a szakmához, írt Betyár kolléga is, tomayer is, utaskák is megnyilvánultak, erről szól (vagy erről kéne szólnia) ez a topik, és ebbe abszolút belefér még a flőrt, a személyes emberi dolgok megbeszélése is.
Én ezt így látom.
Azzal meg ne hivalkodj (bocs, de nekem annak tűnik az írásod alapján) hogy te ki is lehetsz, mert egyfelől tudom ki vagy, másfelől baromira nem az érdekel, hogy ki vagy, hanem az, hogy szándékaid tisztességesek-e irányunkban, és itt a taxisokra gondolok elsősorban. Tudsz-e érdemben bármit is tenni érdekünkben? Ez itt a kérdés, nem az hogy ki vagy, meg hogy kikkel, miről tárgyalsz. Rosszul gondolom?
Csak keményen csak keményen nehogy má valaki megszoljon!
Nos engem nem érdekel egyetlen egy topik sem csak ez és azt gondolom itt emberek emberekkel társalognak és ha ez igy van akkor az emberek egymáshoz való viszonya meg a kollegalítás igényli hogy minimum köszönjünk egymásnak és a többi topik lakónak!
Tudniillik mi illik!!
Azt gondolom miután ezen túlléptünk akkor lehetne e válaszokat kapnom Tőled azokra a felvetésekre vagy lépjünk túl rajta és maradjon ez a homályba veszett
és pusztába kiálltott felvetések!?
még mindig a jobbosomat nyújtogatom !!!
Ja és nem igénylem ezt a bonyolúlt és kicsit pikirt megszólitást csak simán és természetesen egyszerüen!!
erre reagálnék, aztán cáfold, ha nem igaz, én hallottam valakitől
4: Legtöbször én vagyok a kezdeményező fél és ezt gondolom nem is kétli senki!!
Kb. 1 hónapja te kezdeményeztél a te központodban egy megbeszélést, amire minden vezetőt meghívtál, amire néhányan el is mentek a cégvezetők közül, majd kint a Kalászi úton a diszpécsereidtől tudták meg, hogy elmarad a megbeszélés.
Hogy volt ez? Igaz ez? Vagy ez is csak mocskolódás?
Köszönöm a jóindulatot, üdv mindenkinek a bal elsőn.Fehérvár egy királyi hely, a Ba-kony szelet se semmi.Fogok még birni irni, most nézem,hogy az állóvizbe dobott ho-mokszem keltette "hullámokat" kioltják-e settenkedő SASOK, krokodilok értünk zápo-rozó könnyei.A Hewlett Packard nem érdekel, hóhértól kérek cigit,birótól nem.Nna, ezt a 2.sz.-ut az általam mélyen tisztelt KOLLÉGÁK által javasolt önmoderálási progi- val irtam, mennyivel édesebb ez, mint a minden értékest a történelem szemétdomb- jára küldő öncenzúra.Balesetmentest.
Szervusz (most oktattak ki, hogy így illik) Kedves Betyár Kolléga!
Azért az utasok többsége azonnali kocsit kér, bizonyára okkal. Érdemes néha rákérdezni utazás közben a taxizási szokásokra. Ráadásul előbb írtad, hogy éjszaka nyomod, szórakozóhelyekről. Oda is be lehet szólni, de az én tapasztalataim szerint éjjel sokkal kevesebbet kell a szórakozóhelyek előtt várakozni linkre, mint nappal az irodaházaknál.
A kocsik meg 1-től 15 percen (általában) belül érkeznek a címre. Az se jó megoldás, ha mindenkit vonalban tartanak időajánlattal, ráadásul számos ok miatt csúszhat az ígért címre érkezés. Szerintem a kecske-káposzta örökérvényű szabályait az utas-taxis viszonynál sem szabad elfeledni. Tomajer kolléga úr önmérséklete, illetve az idézett szabályzó szimpatikus. Sterbuck úr rávilágított a lényegre. Versenyhelyzet. El kell fogadni.
Azé' nézzél körül még pár topikon, hogy ez a köszöntgetés mennyire dívik, utána oktatgass. Próbáld már meg elfogadni, hogy ez egy kissé más fajta kommunikációs forma.
Én is szivesen veszem kérlek -kérlek egy kicsit gyere be hozzám és itt nyugodt körülmények közöt néhány dolgot megmutatva elmesélve rá fogsz jönni ,hogy mennyire nem egyszerű az egész és hiogy mennyire nem betartható amit te szeretnél!!
Már harmadszor írod le ,hogy nem voltam ott az utolsó megbeszélésen!!!
Hát ennyire nem kéne lenézned a többieket -olvasták egyszer kétszer háromszor!!
Gondolom az a bajod vele nem írtk le az a szemét csak pofázik aztán nem megy el!
Nos majd én megválaszolom:
Erről pofázok mióta:-(((
Háromszor kell leírni valamit, mire hajlandó vagy rá nagy kegyesen válaszolni!
És persze nem háromszor kérdeztem, mert már aznap este megkértelek, hogy mesélj róla, mi történt.
Akkor is tudtam már, hogy nem mentél el, és igen bosszantott / jól látod / hogy itt beszélsz az összefogásról, és amikor ott az alkalom, akkor nem mész oda.
Reméltem, hogy van magyarázatod rá, és természetesen nincs okom kételkedni benne, de ezt aznap este is leírhattad volna!
ui: az ugyanaznap levő etikusi megbeszélésről / továbbképzés / se kaptatok időben értesítést???
Mert az ellenörzés egységesítéséről, és hatékonyabbátételéről is sokat olvashatunk tőled!
Betyár! Kezdelek egyre jobban tisztelni éleslátásod miatt! Félve írtam ezt mert valszeg' megkapom majd a magamét érte, de ez van. Akkor már talán azt is sejted, hogy miért szerzem én magamnak a fuvarokat és miért nem bízom másra! A "fogalmakat" kellőképpen ismerem!:)) Mi ugyan máshogy becézzük:-%.
Én mondtam, hogy SZAKMAILAG itt a Betyár az ász!!!:-)
És, most, hogy a góréé kinevezett a barátjának, már tényleg jól érzem magam!
Betyár: Mondhatom ezentúl, hogy a barátod vagyok???:-)))
Tudom. :))
És általában olyan vagyok, kivéve amikor hülyének néznek.
Tisztelet a kivételnek.
De mielőtt az alábbit megírtam, egy órán át csak visszaolvastam. És ezért írtam, bár rajtad kívül a kutya nem fogja lereagálni, de nem is szándékom a válaszvárás.
Mondjuk komolykodtam. Röhej.
Tökéletesen el tudom képzelni, hogy leülünk, Pali, Partizaan, Fáradt és én /látod, magamat hagytam utóljára...csakhogy tanulj/ és normálisan megbeszéljük a dolgokat.
Nem csöpögünk és nem nyálaskodunk. Mondhatni most igazán komoly leszek, bár hányok a felesleges és megjátszós komolykodástól, na de ha ez kell ....
Szóval. Ez a topik nem a Fővárosi Önkormányzat topikja, és nem is a kamaráé. Hála az égnek... valaki valamikor elindította, és azóta pörög. Én nem vagyok taxis, írom le kb. huszonötödször, és ennélfogva nem vagyok elfogult sem. Ugyanakkor tudom jól, hogy kik olvassák ezt a topikot, és tudom azt is, hogy qrvára nem érdekli őket ( főleg) az, hogy esetlegesen hasznos információkat nyerjenek a tekintetben, hogy na vajon mi lenne jó a taxisoknak???? NEM ÉRDEKLI ŐKET... EZEN UGYE SENKI SEM CSODÁLKOZIK?
Írhat itt bárki, bármit, el lehet vitatkozni, de ettől még semmi nem fog változni, az biztos. És talán ez a lényeg. Márpedig ha nem fog változni semmi, akkor miért kellene ölre menni?? Miért kellene veszekedni??
Ez a topik olyan, mintha ülnék egy kávéházban egy asztal mellett, így mindnyájan, és beszélgetnénk... lehet hogy véresen komoly dolgokról, miközben tudjuk jól, hogy nem most fogjuk megváltani a világot... Még akkor sem, ha a melletünk lévő asztalnál maga a miniszterelnök ül, és hallja a beszélgetést...
Szóval a taxi jók rosszak,az az, ami a topik neve. Hogy ki a jó, és ki a rossz, azt majd az utas eldönti. Én pl. utas szoktam lenni. és mint utast, egyetlen dolog érdekel: elvigyen az autó oda, ahova menni akarok. Pontosan. Ennyi.
A többi nem érdekel...
Egyet viszont már tudok, nevezetesen hogy ki a jó, és ki a rossz...
És ha leírnám azt, amit én tudok a taxizásról, annak nem örülne senki, de senki. Merthogy vannak taxis barátaim. Elég sok. (A helyükben én egy emberként felállnék egyik napról a másikra, és beintenék egy jó nagyot...)
De szegénykék nem tehetik...Na ez a vadkapitalizmus.
Ergo ha én taxis lennék, tuti mezítlábas lennék...
Aztán most lehet, hogy nem tetszik senkinek, amit írtam, de ha már egyszer ez van... Meg komolykodni kell, akkor komolykodom tovább..
Kedves partizán. Bízom benne, hogy nem írod azt, hogy nekem nem osztottál lapot, mint azt már tetted egyszer. De ezt most neked írom: Egyetértesz velem abban, hogy ezen a topikon, nem lehet megváltani a világot? Egyetértesz velem abban, hogy lehet nyíltan személyeskedni, meg ennélfogva sértegetni, de nincs értelme? Egyetértesz velem abban, hogyha leírom ide, hogy melyik cégről, vezetőröl mit tudok, attól semmi sem fog megváltozni? Akkor meg minek íródjon le?
Egyetértesz velem abban, hogy arctalanul nem lehet hiteles senki? De a fórumokon nem kötelező tudni, hogy ki kicsoda.
Én is arctalan vagyok, mert nem mindenki ismer a fórumozók közül, és éppen ezért nem kockáztatom meg a személyeskedést, pedig hidd el, lenne mondanivalóm...DE NINCS ÉRTELME.
Tudod te, pl. hogy én ki vagyok? Mert ha tudnád, akkor most talán mosolyognál egyet... :) Ez a jel remélem nem irritál. Ez csak célzás valamire...
A góréról azért vállalom a véleményemet, (és remélem nem moderálják ki, mondván hogy személyeskedem,) mert ő pl. ismer engem.
Tehát ugye lehet vele szórakozni, meg személyeskedni, lehet utálni, szeretni, de mindenesetre tiszteletre méltó, hogy felvállalja azt, hogy ő kicsoda, hogy ő a rádiótaxi vezetője.
Pedig így rengeteg támadásnak teszi ki magát, az látható. De ő legalább bevállalja. És ez nekem pl. szimpatikus, és más civileknek is.
Vajon hány vezető van most, ebben a pillanatban itt? Hányan tennék meg ugyanezt? Megmondjam? NULLA.
És méghozzá azért nem, mert ez csak egy fórum, nem pedig egy szakmai konferencia. És őket csak az érdekli ugyebár...
(Olvasni, azt bezzeg tudnak... ha tudnak...
meg jól szórakozni, miközben sül a pecsenye.)
A taxisok meg??? Kit érdekel a nyomoruk?????
Ugyan már....
Na, ennyit erről. Remélem elég komoly voltam, és ez tuti nem csöpög, és nem is rózsaszín. Ezek tények. Amolyan x aktásak.
És ez egy nyílt fórum, ahol bárki hozzászólhat, még én is. Ám ha egyszer a topiktársak majd azt írják, hogy Mancus kussolj már el, és látni sem akarunk, akkor nem leszek többet.
De addig is írogathatok.... Pá : Mancus ( a drága)
És mindenkinek nagyon jó munkát kívánok, plusz jó pihit, ha éppen az van...
Mancus! Hol vagy? Ha Valakire akkor igazán Rád lenne most szükség!:)) Legalábbis nekem!:)) Meg persze Mindenkire!:)) Szorítsatok nekem mert nagyon be vagyok sz..va!:((
Nos, látom halotti csend lett eredménye újból a hsz.-aimnak. Sajnálom. De most mennem kell, tekintettel arra, hogy vizsgáznom kell (kellene) sok oly tantárgyból amihez próbáltam hozzászólni. (gazdaságtan, vállalkozás vezetés és fejlesztés, pénzügyi és jogi ismeretek, és még sok egyébből!:(((((() Kéretik Mindenkitől aki egy csöppnyi kis empátiával rendelkezik, hogy szurkoljon nekem! Bocsi a privát probléma felvetéséért de jól esne pár kéz és lábtörés kívánalom!:))
Addj Nekik időt! Még semmi tapasztalatuk sincs csak kostólgatják a szakmát! Nekik is végig kell járni az "iskolát". Belőlük lesz az amit a saját fiainkból szeretnénk, hogy legyenek. Legyenek EMBEREK, legyenek JÓ szakik! Majd megérzik ha már felépítenek valamilyen szintű egzisztenciát. Addíg meg keressenek sokat és legyen minnél töb fuvarjuk! A tenniakarás megvan Bennük is de még "tapasztalniuk" KELL! A "mi" dolgunk az, hogy utat mutassunk Nekik. Ezt csakis mindenféle elvárás és "hála" nélkül tehetjük (kellene, hogy tegyük!) Rajtuk múlik a szakma becsülete. Mi próbálkozhatunk, tehetünk sokmindent de az igazi változtatás szerintem az Ő kezükben van! Mi csak megalapozhatjuk vagy rosszul vagy jól az Ő munkásságukat.
Lehet, hogy igazad van Pali! De azt mondd meg nekem akkor miért tudok én társasági szerződéseket felrúgva hozzájutni személyemhez kötött fuvarokhoz mással kötött szerződéseket megszegve (mert a szerződéseket csak általánosságban köttetik és a szerződő "céget" semmi sem kötelezi a szerződések betartására, hiszen Ő a MEGRENDELŐ!), magasabb áron mint ami a szerződésekben szerepel! Csakis azért amit Betyár is említett! Szolgáltatásbeli színvonalkülönbség miatt! Nem tudom ez pesten mennyire dominál de itt ennek eléggé nagy súlya van! Ez lehet személyes különbség és lehet pusztán szolgáltatásbeli is. Szerintem személyes okai vannak legfőképp. (Megint fényezek de itt ennek van súlya!) Egyébként tapasztalataim sajnos azt mutatják, hogy a szerződések arra valók, hogy legyen mit megszegni.:( Visszatérve a CÉG menedzsmentjére, Nekik csakis egy a fontos mégpedíg az, hogy megfeleljenek a cég pénzügyi elvárásainak! Mégpedíg, hogy minnél olcsóbb szolgáltatást vásároljanak, ezzel eleget téve a tulajdonos elvárásainak márpedíg annak, hogy a cég kasszájában minnél több profit maradjon! Nos gratulálok MAGUNKNAK, hogy ehhez asszisztálunk!:(((((( Pali!! Félre ne érts, nem támadni és fikázni akartam! "Mi" itt vidéken nagy figyelemmel kísérjük a történéseket és nagyon szorítunk, hogy Pestnek sikerüljön minnél több eredményt elérnie! Ez nekünk (Záhonytól Sopronig!) fontos!!!
Az agilitás sajnos nem kellőképpen kifizetendő cselekmény! Ezt Te nálam sokkal jobban tudod! Nem lenne rossz? Persze hogy nem! Nekem. Mert én bár nem csak a személyszállítási ágazattal foglalkozom de a legkedvesebb gyermek számomra a taxi!:)) A kollegáknak nem tudom, hogy jó lenne-e ha a nyakukba kapnának egy olyan mentalitású taxist mint én. Lehet több kárt okoznék mint hasznot.:( JAAAA, hogy lenne rá időm? Ezt az iskolát már végigjártam anno 1988-ban! Most egy kicsit Tibaaa jut eszembe nem kis örömmel! Eszembe jut az a "gyermeki" rácsodálkozás a szakmára, csupa kiváncsiság és tudniakarás! Ez hiányzik már belőlünk "öreg rókákból" és ezért nem jutunk semmire sem!!
Mert bár ez így van hogy az egész megrontója az elvtelen aláigérgetések de sajnos ez a ti azaz a atxisok támogatása nélkül nem menne!!
Nem annak kellene lenni a vonz erő egy cégnél mennyi elvtelen címet vesz meg / mégha pénzről szól is minden!/ Hanem hogyan érzi magát a közösségben ,hogyan viszonyúl hozzá a menedzsment, milyen poziciót tölt be a cég életében tud e kreatívításának teret nyerni hagyják -e ennek szellemében tevékenykedni!
Milyen hatásokat kölcsönhatásokat sikerül ebbéli tevékenységével kialakítani STB.
Sajnos a pénz nagy úr!!-erre nincs mód azt hiszem!! Ehhez túl sokan üljük körűl a mézes bödönt!!!!!/ És a medve is bele bele tenyerel!/
Igen, igaza van! De legjobb intuícios képességemmel sem jutok tovább pestnél! (Lehet ez annak egyenesarányú következménye, hogy én vagyok az egyetlen "vidéki" a topicon! Vagy annyira sötét vagyok, hogy nem vagyok képes felfogni mit akartok mondani.) Azt viszont látom, hogy Pali állítása itt is igaz. 70% céges, -30% magán. És itt jön a nagy igazság! Be vagyunk sz...a, hogy nem lesz megrendelés. Miért nem? Mert egymás alá ígérgetünk mindenféle "kedvezményekkel" csak hogy mi kapjuk a megrendelést. Ha lenne egységes tarifa akkor lehetne versengeni szolgáltatás színvonalát illetően! Addíg nem!
Szerintem meg ha céghez tartozol és konstruktivan agilisen dolgozol benne bizony bizony nem lenne rossz! -CSAK!
Ez is elmúlt mind sok sok minden!!
Az elején mindenki szaladgált címek utánn mindenki kinyitotta az ajtót az utasnak nindenki bement a csomagért a pálya udvarr a lakásba most meg csend unalom meg belülről nyítja fel a csomagtartót vidd már te!! felkiáltással szóval lenne mit ujból elő venni hidd el!!
Mondtam én, hogy egyről beszélünk!!!!! Egy tarifa de az mindenhol! Nyakkendőt nem követeli meg egyetlen olyan utas sem aki egy kicsit is fel tudja mérni, hogy milyen érzés napi 10-12 órát ülni -15 fokban az autóban! Más kérdés az, hogy ez nem kellene azt jelentenie, hogy sokunk nagykabátban, usankával a fején fogadja az utast. Hiába erőltetnénk a szakmai hozzáértés versengését ha az "utas" egyedül és kizárólag az árversenyt várja el tőlünk! Hoppá!!! Lehet nem csak mi vagyunk "igénytelenek"?
Tudod abban kellene versenyezni, hogy (működö óra mellett) amikor meglátom XY Évikét kiugrom és nyitom neki az ajtót, esetleg müszakközben is lemosatom az autót ha szükséges, jó minőségű eszközökkel, elegánsan (nem fltétlen nyakkendőben), nagy szakmai tudással szolgáltatok ebben kellene versenyezni nem az árban, z árversenyben csak magunkat alacsonyítjuk le.
Én is szivesen veszem kérlek -kérlek egy kicsit gyere be hozzám és itt nyugodt körülmények közöt néhány dolgot megmutatva elmesélve rá fogsz jönni ,hogy mennyire nem egyszerű az egész és hiogy mennyire nem betartható amit te szeretnél!!
leszerződsz valamelyik céghez, fizetsz és kapsz lehetőséget, ha tudsz akkor veszel fel címet. (nem címet kapsz, lehetőséget a címfelvételre)
egy ismerős taxis összehoz a frekventált helyeket védő alvilági csapattal nekik fizetsz és lehetőséget kapsz, hogy beállj a kijelölt, fakultatív, vagy hivatolas drosztba.
Asszem egyről beszélünk csak másképpen! Sajnos a másik "cég" órájában nulla forint lenne! Mert szeretné valamilyen módon elhappolni előled a hívást. Ezt maximálisan kihasználja a megrendelő. Hogy ez "kocsma" vagy XY Éva az a végeredmény szempontjából szinte tökmindegy! Itt hiányzik a szakma összetartása! (Ami egyenes következménye a megrendelő kegyeinek elnyeréséért vívott egymás gyalázásáig terjedtt, tisztességesnek és szakmailag megalapozattnak még csak véletlenül sem minősíthető "versengésünknek!)
Egyszer az alsó droszton röhögtem jót, amikor két ott álló Buda nekiesett az éppen eléjük beálló (általunk hívott) 6x6-nak, hogy ő csak ne vigye el a jó kis utast...és elkezdett velem kiabálni, hogy az első taxiba kell szállni..mondom most már ha fejreáll sem szállok oda :) Komolyan ennyire elkeserdnek emberek a fuvarért?
jó hát különbözőek vagyunk...néha kénytelen kelletlen a rádióforgalmazáson is felröhögök, hogy egyeseknek milyen igényeik vannak (már komolyan gondolkodtam egy elit sofőrszolgálaton).
Azzal sem tudok sokat kezdeni, amikor cigarettát, vodkát, csokit rendelnek taxistól. Budapesten azért egy boltba lemenni még hajnali 3-kor sem megoldhatlatlan probléma - a full bevásárlás az már más, az egy külön szolgáltatás. De nyilván amíg van aki megcsinálja...
Btw. a Déli felsőn mi történt, Ügyes Öcsi meg társai mintha eltűntek volna, és céges taxik álldogálnak ott. (eltűnt az összes Taxi M is onnan).
Tudod pont az a típus volt akinek egyszer lenne egy ilyen mutatványa után mondjuk pontosan 820.- forint az órában, mire kieszi a rosseb a kocsmából, a következőnél megpróbálna egy másik céget, ott is lenne 850.-, harmadszorra feszes vigyázban várna a járdaszélen. és lenne értéke a munkában töltött időmnek, és nem az lenne ráérünk a paraszt úgysem indíthatja el az órát.
Sajnos nem tudom miért protezsálsz folyton ellenünk hiszen a világon sehol nem működik az a rendszer amit Te szeretnél!
Az utas boklásszon keressen egy drosztot a taxist ne ellenőrizze senki dolgozhasson úgy ahogyan csak akar stb!!
A jelenlegi helyzetet nagy mértékben a Taxisok tették olyanná amilyen nem a vezetők !
A vezetők a bíztonságos fenntartás érdekében tettek nagyon is megalkuvó döntéseket ez nem szerencsés az bíztos de nem volt más lehetőségük!
Ma is adják nevüket taxisok 139FT -os tarifához és ma is vannak taxisok nem kevesen akik hasra ütve állapítják meg tarifáikat ártva az egész taxizásnak!
És bizony tetszik nem tetszik a legtöbb ilyen jellegű hibát azok a taxisok követik el akik nem társaságban dolgoznak!!
Az egész szakmának az ellenőrzés hiányzik a létszám felhígulás elkerülése vagy megszüntetése a renitensek pályán kívül kergetése stb.
Akárkit is rúgok ki a másik cég azonnal kedvezménnyel veszi fel!! -ezt nem szabadna!!!
Sajnálom hogy nem azt az utat választod ,hogy 3000000mFT -vel csinálsz egy céget és akkor megtudnád milyen vékony jég ez mennyi mindent milyen oriási felelőséggel odafigyeléssel kell csinálni mennyire sok felé kell kapkodnod a fejed hány és hány veszély hejzet leselkedik rád stb.
Sajnos neked is azt mondom mint barátodnak Tomajernek felelősség nélkül könnyű cukkolni kritizálni!!
Csak egy kicsit átélnéd csak egy kicsit éreznéd milyen kemény és véres harc ez a mindennapokban nem biztos hogy nagyon irigyelnéd vagy nagyon akarnád!!
Remélem csak a nem tudás vezéreli ellenszenvedet nem a pitiáner irigység!!
Neked is azt mondom csak egy napot adj magadnak mellettem hamar rá jönnél ,hogy sokkal jobb azokkal a pici gondokkal megküzdeni ,hogy melyik tutit használd hogy hány centit kell atutibea rlőre vagy hátra állni a jobb adás pozicioigstb, mint ezekkel a néha őrjitő sziszifuszi embert próbáló dolgokkal!
Persze van napfény is de ma már sokkal sokkal több az árnyék!!
Mesélek egy olyat ami az éjjel történt velem, és történik naponta.
megállék normál belvárosi kávézó előtt XY Éva névre érkezem, megállék a teli csárda előtt, majd a nyitott ajtón keresztül leolvasom a p..a szájáról, (aki majd az utasom lesz így maradjunk A KEDVES UTASNÁL), megjött a taxi, majd rágyújt komótosan elszívja, és a várakozásom 13. percében már el is helyezkedik mellettem.
Ez az általános, és ez mindennapos, mert a barom taxis ingyé vár.
Amilyen a Te viselkedésed azt imádjuk!!
nyugodtan rendelj előre, ha biztosan, pontosan kell taxi. megyünk szívesen!!
Szia góré! Sajnos mindenhol "falakba" ütköztem de a leírás talán a Pannonra íllik a legjobban. Igazad van! A döntést nem mi hozzuk! A legszomorúbb az egészben az, hogy szinte figyelembe sem veszik a "szakma" javaslatát. Ezt Te nagyon jól tudod és a saját bőrödön is tapasztaltad már sokszor. (persze a mi bőrünk is megsínylette már sokszor!) Viszont nem biztos, hogy el kell fogadnunk azokat a "döntéseket" amiket a mi bőrünk rovására szakmai hozzánemértés (itt kizárólag csakis arra a politikusra gondolok aki nem taxis! JAAAA! Hogy egyik sem az! Akkor tanulja már meg azt, hogy értem is ugyanúgy kellene dolgoznia ahogy a saját zsebéért!) Van minden magyar állampolgár zsebében egy nem egészen törvényes eszköz a "döntések" felülbírálatához. Nevezetesen a "Polgári engedetlenség" fogalma! Ami nagyon veszélyes de hathatós fegyver az újragondoláshoz! Na, asszem moderátorunk munkához jutott és kapcsiból törölni fog. :(
én - ritka kivételtől eltekintve (hajnali 4-kor kell menni valahova, pl. Ferihegy) soha nem rendelek előre taxit. Egyrészt azért, mert az estek 99%-ban tényleg ott van 3-5 percen belül, másrészt meg a 6x6-nál ha jól tudom 15 perccel az időpont előtt a címen kell lenni. Én nem akarok senkit sem szivatni azzal, hogy a forgalmas utcában dekkoljon negyedórát, hiszen egyrészt útban van, másrészt addig akár megcsinálhat még 1 fuvart is - szóval szinte sose rendelek előre taxit, ill. szinte mindig előbb vagyok lenn az utcán, mint ahogy a kocsi jön. Tudom, hogy nem mindenki gondolkodik így, de mindkét fél kell a taxis-utas kapcsolat jobbításához :-)
Fentiek után persze jogosan háborodhatok fel, amikor: direkt nem rendelem meg előre, 0 mp-et kell rám várni, jó messzire megyek - és akkor nekiállnak a 2-es helyett 1-est kapcsolni, hátha nem veszem észre...háááát :)*
*ugyanott tart a végén persze, mert annyival kevesebb borravalót adok..de ha megéri? :)
Egy szóval sem mondtam, hogy ingyen viszem! Max. "csak" lenyelem azórában lévő kiállási díjít és egy kedvező de fizető tarifáért elviszem. Helyi viszonyokat tekintve az említett korrekciós cirka 40 forintjába kerül "öregnénének". Neki asszem elég nagy érvágás ez is a huszonharminc ezer forintos "segélyéhez" képest!!! Ingyen nem lehet, hiszen akkor naponta sokszor lenne ilyen fuvar! A profit terhére történő támogatásról csak annyit, hogy én ezt már évek óta alkalmazom jópár közuti közlekedési szolgáltató barátommal együtt. :) (ez most önfényezés volt? nem annak szántam!)
Arra, hogy egységes tarifarendszer legyen olyan kicsi az esélyünk mint a napi 5-600 utaskilométerre!:) Ráadásul az egységesség nem csak pesti szinten kellene hogy megvalósúljon! Az ország összes taxisa ugyanannyiért veszi a benzint, gázolajat, autót, stb. A különbség max. a helyi adókban és a fuvarok számában van.:(
Mondok valamit, nem kell elvinni ingyen, mert a termékedet (szolgáltatásodat) degradálod le, ha ingyen adod.
Szvsz nagyobb az értéke , ha fehérvári taxisok például egy szombaton elhozzák az egyik helybéli nyugdijas otthon, vagy árvaház lakóit pl Budapestre kirándulni. ilyenkor a megtermelt profitodból segítesz valakiken, nem pedig ingyen adod a szolgáltatást.
Csak hogy, én viselem a költségeit az eszközök beszerzésének, fenntartásának.
A SZERVEZŐK adják a kedvezményt NEKED aminek a hasznát TE élvezed.
Ezek után NEKED eszedbe nincs az utcán beülni egy taxiba.
Ahhoz, hogy munkához jussak, (elvihesselek olcsón TÉGED), én fizetem a SZERVEZŐnek a "védelmi pénzt". Ez működteti jelenleg a rendszerüket.
Természetes, hogy TE az olcsóbbat választod, ugyan arról beszélünk, csak TE a jobb oldalon szoktál ülni a taxiban, én meg abaloldalon.
Nem az árral van bajunk, szeretnénk befejezni ezt a kettős (néhol 3as, 4es árrendszert) átlátható egységes, megkülönböztetésektől mentes ellenőrizhető tarifát szeretnénk.
Legyen annyi amennyi most a telefonos, legyen akármennyi de EGYFORMA!!!
Vándor! A bottal járó öreg nénéket nagyon szeretem. Üzletpolitika ide-oda, ha meglátom hogy "öregnéne" az utasom és éppen dokibácsihoz vagy a közgyógy valamely rettenetébe igyekszik általában újraindítom az órám a létező legkedvezményesebb tarifával. Lehet, hogy hülye vagyok de ezzel csakis magamnak árthatok!
Betyár! Kezdelek egyre jobban tisztelni éleslátásod miatt! Félve írtam ezt mert valszeg' megkapom majd a magamét érte, de ez van. Akkor már talán azt is sejted, hogy miért szerzem én magamnak a fuvarokat és miért nem bízom másra! A "fogalmakat" kellőképpen ismerem!:)) Mi ugyan máshogy becézzük:-%.
Erre találták ki az előrendelés intézményét, ha pontosan kell a taxi megrendeled előre, akár csak félórával előbb is, ebben az esetben biztosan lesz ott egy taxi, mert kerítenek a föld alól is, mert tudják, hogy szükséged van rá
Valamint előrendelé esetén, KÖTELES autót küldeni, még kártérítésre is jogosult vagy ha nincs ott időben.
Az azonnali rendelésnél nem áll fenn ez a kötelezettség, akár vissza is hívhat, hogy nem tud kocsit küldeni.
Szia! Én nem a tarifakedvezményt "sajnálom" csak azt nem értem miért kell az utas keresgélésével tölteni 0-20 percet, ingyen! Bár igazad van hiszen nekem ehhez semmi közöm sincs (tekintettel arra, hogy meztíláb élek). Viszont nekem nem is kell keresgélnem mert ha telcsin rendelnek, akkor rendszerint az utasom vár rám a sarkon és nem fordítva.:)
De egy mondatot ide írok, minden egyes jól átvágott 2000/km dijért hiénák által végzett fuvar, az Ő malmukra hajtja a vizet. Legfőképp ha bemutatja a fókusz, meg megírja a Blikk!!!
Arra viszi a világot, hogy nehogy beülj Te balga az utcán egy taxiba sem, mert átver.
Rendelj helyette TELEFONON egy jól ellenörzött, jól idomitott, jól reklámozott, szarért húgyért fuvarozót, aki majd minden honapban behozza a védelmi pénzt.
(védelmipénz= akkor van munkád ha azt megfizeted)
ennyi és hagyjuk a T. Szervezők szerepét. Kisegítői a szakmának, csak nagyobbra nőttek, (hagytuk őket nőni) a kelleténél.
Most meg para van, hátha visszatalál az utasok egy része az utcára, és apadni fog a DÉZSMA!
BB: jogos. Én azt mondom, hogy 2-3 perc után esetleg már lehet várakozást indítani (annyi idő kellhet mondjuk leérni), bár üzletpolitikailag nem tudom hogy venné ki magát. Viszont én is vártam már 35 percet a 3 perces taxira, olyankor én milyen tarifát kapcsoljak? :)
Ráadásul most nem tudom, ha az a 150-200 Ft tesz boldoggá...nyilván bosszúból nem fogod megkapni borravalóban, vagyis ugyanott tartasz...:)
Én inkább a helyetekben a "különleges" igyényeket áraznám keményebben, pl. sötét Mercedes nem dohányzó cd lejátszóval stb...na ezért teljesen jogosan lehetne pénzt kérni.
És mi van azzal a bottal járó öreg nénivel, aki azért hívja a taxit a ház elé, hogy ne kelljen botorkálnia x métert a legközelebbi taxidrosztig? Hmmmmmmmmm?
Nem állítom, hogy így tökéletes, de azért szvsz. elfogadható!
Az biztos, hogy a feltétel nélküli azonnali óraindítás / miközben azért vannak olyan területek ahol néha negyed óra, néha meg két perc a taxi megérkezése / nem célravezető!
Olyan szabályokat kell hozni, ami ellenőrizhető, és számonkérhető!
Én ugyan nem vagyok etikás, de eszt még éniss tudom!!!:-)
Azért kapja a telefonos kedvezményt, mert azt a céget hívja, amelyiket - hiszen hívhatna mást is. Könyörgöm fogjátok már fel, hogy a TAXI EGY VERSENYPIAC. Nem, nem az utas van értetek, hanem fordítva :) Vagy most mégis buli a droszton ácsorgás? Hogy van ez?
Jóregg' Mindenkinek! Betyár! Végre valaki megfogalmazta azt amit sosem értettem a 16 év alatt! Nevezetesen azt, hogy miért kell kedvezményt adni annak aki egy plussz szolgáltatást kér. (gondolok itt a telefonos óraindításra!) Ha valaki telcsin rendel az vélhetően nem akar egyetlen percet sem áldozni az idejéből egy taxi keresgélésére. Erre jó magyar szokás szerint mi ezt díjazzuk!:(
Tomi képtelenség egy nyilvános helyen felvenni a kapcsolatot az utassal.
Ez megy ahol kaputelefon, vagy csengő van a családiházon.
pl az általam vitt fuvarok 80% nyilvános vendéglátó hely, vagy egyéb olyan hely pl. forgalmas utcasarok, ahol nem tudom felvenni a kapcsolatot az utassal.
Tudja, hogy rendelt egy taxit, akkor ha olcsón akarja akkor várja Ő!
igen várja Ő személyesen a mindenható utas.
Várom én is szívesen, nagyon szívesen a hivatalos VÁRAKOZÁSI DIJÉRT!!!!
erről lenne szó, elkellene felejteni a benne foglalt dolgokat, az van benne foglalva, hogy elviszem a pontból B pontba, ez az ALAP!!!!
nem vagyok magánnyomozó, hogy nyomozzak utána, ugyan már hollehet a kedves!
A többi ami rád van lőcsölve az mind különleges igény. de nevezhetném segg nyalatásnak is!!
egyébként a Ricsi arra utalt, ha a többi cég hajlandó lenne elindítani az órát címre érkezéskor, akkor a Rádió taxi teljes kollektívája mellette van, góré 001 vezetésével, és támogatásával.
szerintem ott van az eb elhantolva, hogy te úgy értelmezed a góré erőfeszítéseit, hogy ő egy mindenható ember, akinek mindent sikerül összehoznia, és pusztán csak azért nincs minden rendben, mert ő semmit nem csinál... holott, ha visszaolvasol, ő csak annyit írt, hogy megpróbál mindent megtenni ... és azért ha ezt értelemzed kicsit, akkor rájöhetsz, hogy ez nem jelenti azt, hogy minden úgy lesz ahogy ő elképzelte.... nem ő a legnagyobb ember ebben a gépezetben...
Esti javaslatod alapján, az én központom már reagált is!
Megkaptam emilben, a haccorhatnál pillanatnyilag érvényes taxióraindítási szabályokat.
Íme:
c) Óraindítás szabályai
A taxi gépkocsivezetőnek a címre érkezés után a megrendelőt azonnal keresnie kell.
- azonnali megrendelés
Abban az esetben, ha a címre érkezést követően a megrendelővel azonnal sikerült a kapcsolatot felvenni, - függetlenül attól, hogy mennyi idővel lett felvéve a cím - a taxióra azonnal elindítható.
Abban az esetben, mikor a címre érkezést követően nem sikerült kapcsolatot teremteni a megrendelővel, a címfelvétel idejéhez képest 10 perc idő letelte után indítható a taxióra. Ilyenkor a diszpécser részére jelezni kell a taxi gépkocsivezetőnek, hogy nem találja az utasát. 15-20 perccel felvett cím esetén is kötelező keresni az utast, ilyenkor az óra akkor is indítható, ha az utassal nem sikerül a kapcsolatfelvétel. Természetesen ezt jelezni kell a diszpécser felé.
- előrendelés
Előrendelésnél az előrendelés idejekor kell a taxiórát elindítani. Az utas keresése előrendeléskor is kötelező, kivétel mikor a diszpécser más utasítást ad. A reptéri beszállításoknál kialakított transzferárak 10 perc várakozás költségét tartalmazzák. A 10 percen túli várakozás költsége felszámítható. Amennyiben a központon keresztül történik az elszámolás, úgy a leadott számlán részletezni kell a transzferáron felüli várakozási költségeket.
- ügyintézés
Ügyintézésnél a taxiórát a címre érkezéskor kell elindítani. Végcélhoz érkezve az órát meg kell állítani. Ilyen esetben a küldemény átadásával járó időre plusz 200.-Ft ügyintézési díj felszámítható. Nem minősül ügyintézésnek az, amikor a megrendelő a célállomáson várja a taxit és a címzettet sem kell keresni. Ilyenkor többletköltség semmilyen címen nem számítható fel
Tehát, mondjuk, ki bátran, nyitott kapukat döngettünk!:-(
Mármint én, mert ugye én kajabálok állandóan:-)))
Most már csak az a kérdés, hogy ezt miért nem így alkalmazzuk, erről én miért nem hallok soha, / persze biztos elolvastam anno amiokor a könyvet kiadták / sz'al, valahogy népszerüsíteni kéne!!!
Én mindenesetre kinyomtatom, és annak aki reklamál, megmutatom!
csoguválasz | vissza a topikba
2004.11.12 00:07:26 (10934)
Mit bohóckodsz már megint?
Mi ez a nagy felhívás? Reagálnak rád? Nem, akkor meg mit irogatsz itt méteres betűkkel?
Taxióraindítás szabályai: Nálunk elfogadva, várjuk a többi cég reagálását!!!
De ne itt kiabálj, mint egy ........ /inkább nem írom/, hanem találd meg a központod, és ha nem vágnak ki egyből, akkor tessék beszerezni a megfelelő dokumentumot!!!
Ki hatalmazott fel erre, hogy TE 7000 taxis nevében szerepelj ITT??
Komolyan így értékeled a szereped?
Holnap a Józsinak, Palinak mit kell csinálnia?
Mondd már meg, mert érdekel :))
Tomajer, te egy taxis vagy. Egy befektetés nélküli taxis, úgy mint én!
Mi, ketten, egy senkik vagyunk, és ott is a legvégén sorakozunk!!!
Annyi a különbség, hogy mögöttem még ott vagy te :))
Ha ebből indulsz ki, akkor nekünk, a Pali és a Józsi, olyan magasan vannak, hogy azt majd egyszer elképzeljük, mert felfogni is nehéz.
Ha innen közelíted meg a dolgokat, akkor már a tegeződés is egy engedmény. Nem az ő részükről, hanem a miénkről, hiszen nekünk kellene megadni a tiszteletet, mind a személyüket illetően, mind az álltaluk betöltött szerepnek szólóan, mind az értünk tett munkásságuknak!!!
Ennyi.
Majd ha ehhez felnősz, akkor kerülhetsz olyan helyzetbe, hogy érdemlegesen rád épüljön valami.
Tökéletesen el tudom képzelni, hogy leülünk, Pali, Partizaan, Fáradt és én /látod, magamat hagytam utóljára...csakhogy tanulj/ és normálisan megbeszéljük a dolgokat.
Nem egyértelmű?????
Mit kell itt szegény srácot zavarba hoznod?
Észre kellene már venni magunkat barátom, és akkor mehetne minden tovább, normális kereteken belül.
Nem?
Együtt kellene működni, és amikor jön partizaan egy rossz nap után, akkor nekünk úgy kellene neki reményt és erőt adni, hogy itt olvasván, nyugalomra talál.
Mindenki elmondhatja a véleményét, mindenki kérdezhet és állíthat, legfeljebb megcáfolják az állítását, vagy netán ha kell huszadszor is válaszolnak a kérdésére!
Mármint, ha valaki komolyan veszi magát!
Vagy magasról tojnak a fejére!!!!!!!!!!!!!!
Aki komolyan veszi magát, az nem kattint arra az előzményre, ahol a MI nickünk szerepel, mert röhejesek vagyunk.
Idióta, ha találkozol valakivel, akinek társadalmi rangja, megkíván egy etikettet, akkor kérlek ne vágd hátba és ne kérdezd meg tőle, hogy mi van veled bazdmeg. Jó? Vagy ha mégis megteszed, akkor kérlek tagadd le, hogy valaha is taxiztál.
Köszi!!!
Jja, és nem utolsósorban felhívnám a figyelmedet már megint, hogy ezzel az állandó védéssel, természetesen bizonyítási kényszert szülsz a másik oldalon, tehát, még sokkal jobban elmérgesíted a vitát, mint amilyen az magától lenne!
Szerinted te mit teszel? Egyszerűen képtelen az ember ennyi baromság mellett elmenni!
De én vagyok a hülye, hogy bekapcsolom még ezt a vacak gépet.
Mi ez a nagy felhívás?
Reagálnak rád?
Nem, akkor meg mit irogatsz itt méteres betűkkel?
Taxióraindítás szabályai: Nálunk elfogadva, várjuk a többi cég reagálását!!!
De ne itt kiabálj, mint egy ........ /inkább nem írom/, hanem találd meg a központod, és ha nem vágnak ki egyből, akkor tessék beszerezni a megfelelő dokumentumot!!!
Na, én meg azt hittem ma alszok.
Érzem nem fogok tudni finom lenni ma, hiszen az utcán a kollégák bebizonyították, hogy van miért, és van kikért küzdeni, melózni.
Ez így rendben is van, de pont ott, ahol nyílbóvánoságot kapunk, ott van a legnagyobb trutyi.
Mindegy, fussunk neki.
Hogyan lehet megértetni egy olyan emberrel azt hogy azŐ álltal képviselt tudományosságra nem kiváncsi senki aki e helyen központi figura , hogyan ki mikor mondja meg neki , hogy az Ő szava nem hallik el az égig hogy nem az Ő álltala alkalmazotti álláspontból kell a mint egy 4000 válalkozó holnapját megoldani hogy mind addig amig felelősség a nagyobb pénzügyi ráfordítás nélkül cukkolói állásból lesből folyton rosszízű vitákat gerjeszteni??
Mert ügye az Ő és a vállalkozó pénzügyi ráfordítása még csak köszönő viszonyban sincsenek ugye a problémái sem lehetnek ugyan olyanok??
Vagy ki mikor magyarázza meg végre neki hogy ha folyton istent játszik ha folyton
azért mert az itteni publikációinak miattam a személyem folyamatos támadgatásai miatt ezt jól kihasználva Ő is oda vágva kiemeli magát az egyszerű szürkeségből
akkor Ő már tényező komoly tényező!!
Fenyeget intrikál követel gúnyolódik Hát ki Ő valójában???
Miért kell mindenkinek védekező állásokat építeni mert válaszólni kell KELL NEKI ???
Mert ha nem akkor le úraz leköcsögöz ordenálé mondatokat fűz hozzá beemel ide felcukkolt embereket a szidalmazók táborába kezét dörzsölve Őnmagát mindenre válaszólni akaró és tudó szent és sérthetettlen a szakmai berkekben BENFENTESNEK látszatni akaró személy fényében tetszeleg!
Háát ez télleg elég nehéz lehetett!!!:-)
Természetesen, ha összeszedem magam, akkor értem, hogy mit akartál írni, de....:-(
Csak néhány szót cáfolnék!
Soha senkit nem fenyegettem!
Soha életemben le nem írtam azt a szót, hogy: leköcsögöz !
És hogy kinek mi az ordenárééé? Tudod, izlések és pofonok!:-)
De most aztán nehogy az legyen, hogy megfenyegettelek, hogy megpofozlak!?!:-)))
Ő jobb és okosabb mindenkinél ő felelőség telibb mindenkinél mi az hogy Őt nem kérdezik neki nem mond senki semmit -HÉ URAK HÁT ÉN?????
HÉ BIZTOS KI KELL HAGYNI ENGEM??? HÉ URAK MIRE NAGYKÉPÜSKÖDTÖK???
TELEFONSZÁM TULAJDONOSOK BÍZTOS TI JÁRTOK JÓ UTON BÍZTOSAN NEM HIÁNYZOK VALAMELYIK DÖNTÉSETEK ELŐKÉSZÍTÉSÉBŐL??? - HÉ URAK HÁT ÉN ??????
Szomorú, hogy nem érted, ebben az egészben én vagyok a legkevésbé fontos!
Azért a biztonság kedvéért kérdezz még meg egy-két embert... :) És komolyan, ne azt rugdossátok állandóan (nemcsak te hanem még egy jópáran), aki legalább próbál értetek tenni valamit....
No mára télleg jóccakát, holnap dél körül leszek csak, mer gyereket kell vinni szemészetre...
Valahogy hajlamossak vagytok elfelejteni ,hogy Ők választott polgárok! Ők elsösorban a választóikat kell /ENE/ képviselniük még akkor is ha adott esetben mi is azok vagyunk!
Ezt kifejtenéd részletesebben!
Talán túl alacsonyra fogják megszabni a tarifát???
Tényleg úgy gondolod, hogy ők, a választók érdekében, mot a ti általatok alacsonyan tartott tarifánál tudnak alacsonyabbat kitalálni?
Mert nem értem, hogy mitől kéne félnünk???
Azon kívül, hogy véletlenül túl magasra emelik, amire szerintem van esély:-(
De ez már megint csak az én személyes véleményem!
Nem az igazság!!! Olyat én soha nem hangoztattam!
A VÉLEMÉNYEM!!!
Ugye nem baj, hogy nekem van olyanom?
És ugye az sem baj, hogy épkézláb mondatokba tudom önteni?
Mondtam én neve(ke)t??? Annyit mondtam, hogy a sárdobálókat figyelmen kívül kell hagyni...
Egyébként én nem tudom megítélni, én csak annyit látok, hogy mindig csak piszkálódsz, hozzáteszem, van amikor jogosan, de bizony néha abszolút jogtalanul is....
De ne sértődj meg ezen, mi így bírjuk a búrád... :)
Van erre egy jó recept: csak az értelmes hozzászólásokra szabad reagálni, a sárdobálókat az tartja életben, hogy válaszolnak nekik, ha nincs válasz, rájönnek ők is hogy nincs értelme tovább...
Ezért szálltam én is ki már egyszer kétszer de valahogy a rendesebbjei miatt mindig vissza evett a fene!
ha normálisan hétköznapi dolgokról beszélünk normális hangnemben akkor nyálladzunk ha megmondjuk az igazat mert talán nekünk is lehet akkor meg mit képzelünk kik is vagyunk mi?
Ha nem válaszolunk akkor addig cukkolják az embert a hazug sárdobálásaikkal mig bepörög az ember és beszáll !!
Sajnálom nagyon sajnálom de ez van ! Akkor sem hagyom hogy valaki folyamatossan lesenkizzen mert itt Ő a király Ővé a pálya !
Az nem véletlen hoigy 4-5 embernél több nem ír de sokan nagyon sokan olvassák hát nem hagyom hogy egy felelősség nélküli felelőtlen ember folyamatossan lejárasson!
Előrebocsájtom, most nem élvezem, mert bizony ez a két hozzászólás....nna inkább nem minősítem, csak egyszerűen reagálok!
Robi ne ess kétségbe csak annak az embernek jutott ez az eszébe aki csak erre vár hogy a felelősség nélküli világából ujra üthessen f......hasson mert ez az éltető eleme!!- most majd Neki is!!
Most vagy én vagyok paranoiás, vagy te!!!
Mi közöm nekem ehez???
Mert úgy érzem, mintha az az ember én akarnék ott lenni:-(((
Mert ahogy a Robi szavaiból kiolvastam, ő tapasztalt valamit Fehérváron, amit meg akart osztani velem.
Bocsi, hogy nem veled, bocsi, hogy nem a topiccal, véletlenül velem.
Talán azért, mert én voltam csak éppen itt, de ez az ügy szempontjából talán mindegy is.
Ő akart valamit elmesélni, tehát nem juthatott az én eszembe!
Azt mondjátok ,hogy beszéljünk veletek a FIX TARIFÁRÓL!!
Vajon mit is ismerünk belölle??- A JÓZSI elintézte rendben van ! -Mit is??
Fix lesz a tarifa!- rendben van!--DE !!!!!
Ki olvasott már közülletek arról ,ki állapitja meg? ,minek alapján?, ki hogyan számolja ki?,aki ki számolja ért -e hozzá?, bevonja -e a szakmai embereket ? - kiket von be?
kit lehet kihagyni belölle?? milyen viszonyszámokat tömörít bele a számolásba?
az elég -e ha csak a kamarai ajánlást teszik be? az már elég régi mások az irány számok! vagy jók azok a has számok amiket itt minden tudományos sőt matemetikai magyarázat nélkül puffogtattok!?-,vagy azt gondoljátok ,hogy a Fővárosi Közgyűlés vágy álom számokat fog beterjeszteni és elfogadni??
Tudjátok meg lázas munka folyik a háttérben szinte mindenki saját verzíót állit fel az összes érdekképviselő az összes társasági vezető ideológiákat számsorokat megnevezéseket gyárt ha majd felkérnek minket a NAGYOK akkor felkészűlten tudjunk menni!! Egyeztetni fogunk egyszer .kétszer -százszor hogy a sok jó közül a legjobb alakúljon ki vagy a sok rossz közül a lehető legkissebb rossz szülessen!!
Mert vannak még felelősen gondolkodó és felelőssen dönteni akarók ebben a szakmában csak NEKIK nem a TOMAYER a vita partnere vagy nem bíztos hogy Ő a legautentikussabb segítő!! Ők nem csak leírják hogy mennyi az annyi hanem meg is tudják védeni álláspontjukat !
Ugyan is ütköztetni kell a döntés hozó politikus úrak álltal hozott és a szakma álltal képviselt számsorokat és aztán reménykedni hogy az utca is pozitivan reagálja le!!
Mert ez MAGYARORSZÁG!!!!
Ezért írtam fentebb hogy nem kívánok gittrágásba kezdeni és akkor sem ha a nagyon tudományos nagyon érv vitatkozóTomayer azt gondolja hogy Ő központi személy !!
Nos kedves partizán hát én már leírtam a vágy számot régebben talán meg is tudom védeni , talán el is tudom mondani hogyan kell kiszámitani , talán azt is el tudom mondani minek kell benne lennie de nem teszem többet mert NAGYON -NAGY VITÁK LESZNEK ÉS AZ NEM JÓ HA EGY TÁRGYALÁS SOROZATRA A MÁSIK FÉL ELÖTT MINDEN KÁRTYÁT MINDEN ADUT FELFEDÜNK MERT AZZAL GYENGÍTHETJÜK AZ ESÉLYEINKET!!!
Valahogy hajlamossak vagytok elfelejteni ,hogy Ők választott polgárok! Ők elsösorban a választóikat kell /ENE/ képviselniük még akkor is ha adott esetben mi is azok vagyunk!
Valószinüleg az sem előnyös ha egy tárgyaló embert folyamatosan bizonyított érdemtelenűl cseszegetünk mert ezt a másik fél is olvassa és nem igazán kellemes emiatt folyton kompetenciát bizonygatni!!
Szivesen veszem ha segíteni akarsz és felhívsz vagy eljössz hozzám és átbeszéljük talán akkor elmúlik a feszültség is belölled!
Nos a legnehezebb jön:
Hogyan lehet megértetni egy olyan emberrel azt hogy azŐ álltal képviselt tudományosságra nem kiváncsi senki aki e helyen központi figura , hogyan ki mikor mondja meg neki , hogy az Ő szava nem hallik el az égig hogy nem az Ő álltala alkalmazotti álláspontból kell a mint egy 4000 válalkozó holnapját megoldani hogy mind addig amig felelősség a nagyobb pénzügyi ráfordítás nélkül cukkolói állásból lesből folyton rosszízű vitákat gerjeszteni??
Mert ügye az Ő és a vállalkozó pénzügyi ráfordítása még csak köszönő viszonyban sincsenek ugye a problémái sem lehetnek ugyan olyanok??
Vagy ki mikor magyarázza meg végre neki hogy ha folyton istent játszik ha folyton
azért mert az itteni publikációinak miattam a személyem folyamatos támadgatásai miatt ezt jól kihasználva Ő is oda vágva kiemeli magát az egyszerű szürkeségből
akkor Ő már tényező komoly tényező!!
Fenyeget intrikál követel gúnyolódik Hát ki Ő valójában???
Miért kell mindenkinek védekező állásokat építeni mert válaszólni kell KELL NEKI ???
Mert ha nem akkor le úraz leköcsögöz ordenálé mondatokat fűz hozzá beemel ide felcukkolt embereket a szidalmazók táborába kezét dörzsölve Őnmagát mindenre válaszólni akaró és tudó szent és sérthetettlen a szakmai berkekben BENFENTESNEK látszatni akaró személy fényében tetszeleg!
Ő jobb és okosabb mindenkinél ő felelőség telibb mindenkinél mi az hogy Őt nem kérdezik neki nem mond senki semmit -HÉ URAK HÁT ÉN?????
HÉ BIZTOS KI KELL HAGYNI ENGEM??? HÉ URAK MIRE NAGYKÉPÜSKÖDTÖK???
TELEFONSZÁM TULAJDONOSOK BÍZTOS TI JÁRTOK JÓ UTON BÍZTOSAN NEM HIÁNYZOK VALAMELYIK DÖNTÉSETEK ELŐKÉSZÍTÉSÉBŐL??? - HÉ URAK HÁT ÉN ??????
Csak néhány adalék. van olyan vezető aki annyi éve foglalkozik taxival mint ahány éves a mi kis minden tudosunk!!-lehet hogy mégis Ő tud erről az egészről többet??
Lehet hogy miközben egy vezetőnek pénzügyi jogi társadalmi politikai ismeretekkel kell rendelkezni akkor Ő sima alkalmazotti semmilyen felelőségtől nem kergetve
sima cukkolói állásból bárki számára érdekeset tud mondani??
Vagy lehet érdekes hasznos azoknak az embereknek számára akiknek mindenapos izgalmas késhegyre menő piaci pénzügyi, jogi vitáik vannak egymással az állammal,
és egyáltalán a fenn maradás érdekében mindenkivel???
Tényleg ezek mind mind hülyék mind mind köcsögök mind mind nép nyomorítok az ő szemszögéből akinek még vállalkozóí felelőssége sincs szinte kiadások nélkül és tervezgetések marketing megoldások írányítási elvek tudása és alkalmazása nélkül Fízetésért és szinte csak bevételért kell izgulnia!! Hát lehetünk egy soron lehetünk egy szinten lehetnek problémáink azonossak lehet a ráfordított ídőnk azonos a ráfordított szellemi kapacításunk egyenlő -???
Mert ha vállakozó ott bizony észnél kell lenni mert a kocsivásárlás önmagában is csödbe viheti az embert ott észnél kell lenni azok ha csak kicsiben is de azonos problémák ott nem mind egy hol dolgozik kivel mivel mennyi ideig hogyan tehát ott tervek mentén kell élni hogy jusson is maradjon is!!
Ott mindenki önmaga vezetője marketing menedzsere, pénzügyminisztere is egyben az beszéljen az vitázzon az adjon tanácsot az érdeklődjön az vitatkozzon mert az ő gazdagsága a cég gazdagsága az ő nyomora a cég csődje is egyben
Hát ezt gondolom az egészről hát ezért nem válaszolok Tomajerünknek ezért nem megyek bele sem gittrágásban sem sz.....r dobálásban !!
Ezért nem emelem piedesztára ezért nem érdekel egyetlen szava sem!!
A folyamatos össze ugrasztás a folyamatos f......ás nem visz sehova !!
A konstruktiv felelösség vállalás melletti viták a jó megoldások egyetlen útja!!
Akinek még kell válaszolok de ez kicsit hosszura sikeredett!! De rettentően kikivánkozott már belöllem!! Nincs bennem sértő szándék csak helyére akartam tenni a dolgokat!!!
Látom eseménydús nap telt el látom azt is ,hogy a partizán nem enyhül nem fogadja el jobbosomat,majd szépen sorjában mindent mindenkinek!!
Látom uj nick név is csak velem tud példálózni de hát ez már csak így van-van végre ami örömet okoz egyeseknek!!
Majd Neki is válaszolok !
Robi ne ess kétségbe csak annak az embernek jutott ez az eszébe aki csak erre vár hogy a felelősség nélküli világából ujra üthessen f......hasson mert ez az éltető eleme!!- most majd Neki is!!
Na akkor:
1:Szia Partizán!
Látom nem fogadod el a jobbosomat így marad a cívódás a szar keverés hát legyen!
Elöször azt gondolom ha ellenségek is vagyunk bár részemről ez nem áll fenn akkor is illik köszönni egymásnak meg a topik lakoknak-mert így illik igy dukál emberek között!
Felajánlottam hogy beszéljülk meg egy kávé mellett a kettönket éríntő problémákat de erre még választ sem adtál -vajon miért?
Azt állítod most már sokadszor ,hogy a nyáladzáson kívűl nem írok komoly szakmai dolgokról!!
Hát sajnos ez sem igaz csak nem rágok gittet!!bizony én már leírtam mindent a tarifa kérdésről meg az egész taxizás helyzetéről csak Neked elkekerűlte valószínűleg a figyelmedet!
Soha nem tértem ki semmi értelmes szakmai vita allól most sem tenném!
Sajnos most félbe hagyom de folytatom egy kis idő múlva csak otthonról mert elvisznek haza !!
Lehet, hogy félreértettük egymást? Én a "megrendelő cégekre" gondoltam, nem a taxitársaságokra. Ha járható az a gondolat amire gondolok akkor a "döntést" lehetne előlről kezdeni. :(
fehérvári robiválasz | vissza a topikba
2004.11.11 14:38:33 (10905)
Minden kezdet nehéz! Sok kicsi eredményből csak felépül 1 piramis.:)) Viszont már most megmondhatom, hogy a cégek már törik a fejüket azon, hogy hogyan lehet kijátszani a fix TAXI-tarifát.:( Ha érdekel a megoldás emilben elmondom (nem akarom publikussá tenni hátha "más" is elolvassa!:))
Nekem mondod?:-)))
Szerintem bátran írd ide, hagy okuljon belőle mindenki!!!
Mert mint tudjuk, a döntéshozók is olvassák, nem árt ha tudják, mire kell még figyelniük!!!
Viszont azon csodálkozom, hogy te meglepődsz azon, amit TE váltasz ki.
Ez értelmes dolog?
Miként lehet, egy megélt támadást, számtalanszor a sarokba seperni, ha éppen ezt kívánja a köz? Nehezen!!
Veled ellentétben, én mindig úgy fogalmaztam, hogy azzal nálam nagyobb kategóriájú embert ne sértsek. Indulataimat eltemetve. Nem meghunyászkodásból, hanem tisztelet megadásból!!! Mivel ITT nem egy személyes beszélgetés folyik. Pedig néha a düh, az elkeseredettség mondatott volna velem sok olyan dolgot, amit már bánnék, esetleg, szégyellnék.
Azt viszont el kéne dönteni, hogy ez itt most egy "személyes beszélgetés", vagy egy hivatalos fórum, ahol a T. Cégvezető uraktól tisztelettel kérdezhetünk?
De lehetőleg előre írásban beadott kérdéseket, amiket az adjuttánsok / csogu:-) / jóváhagynak!
Merthogy egy hivatalos fórum kereteibe, / ahol tényleg kijár a kötelező tisztelet / nem fér bele a " Nyálas csóóóók!!!" :-))))
Ne vicceljünk már kérem!
Ez itt egy kötetlen nyilvános fórum.
Mindenki elmondhatja a véleményét, mindenki kérdezhet és állíthat, legfeljebb megcáfolják az állítását, vagy netán ha kell huszadszor is válaszolnak a kérdésére!
Mármint, ha valaki komolyan veszi magát!
Annyira sajnálom, hogy te is összekevered a vitatkozást, a támadással!:-(
Jja, és nem utolsósorban felhívnám a figyelmedet már megint, hogy ezzel az állandó védéssel, természetesen bizonyítási kényszert szülsz a másik oldalon, tehát, még sokkal jobban elmérgesíted a vitát, mint amilyen az magától lenne!
Te tudod,de hogy ezzel nem használsz, az tuti!!!:-)))
Minden kezdet nehéz! Sok kicsi eredményből csak felépül 1 piramis.:)) Viszont már most megmondhatom, hogy a cégek már törik a fejüket azon, hogy hogyan lehet kijátszani a fix TAXI-tarifát.:( Ha érdekel a megoldás emilben elmondom (nem akarom publikussá tenni hátha "más" is elolvassa!:))
Csak annyit a beírásodhoz, hogy Pali időnként megbokrosodott lóhoz hasonlít, megy amerre lát, azt meg ugye be kell törni, mert nem lehet kocsi elé fogni. Persze ez csak én szubjektív véleményem.
Hamar megoldottam a kérdést. Mi beálltunk a csapatba és a többi "kolléga" vizet kapott. Voltunk MI mindenek, csak rendes emberek nem. Baj, hogy nem volt lelkiismeret furdalásom?
.... tomajer igényét az IE 6-osra meg egészen egyszerüen hagyd figyelmen kívül. Majd a fiad eldönti van-e szüksége rá! tom úgyis elolvassa amit írsz, hiszen úgy látom nagyon vizuális beállítottságú. Igaz tomajer?:))))
Úgy tudtam, hogy ezen a szón fogsz lovagolni. Vendég, a mi köreinkben vendég. Mivel attól, hogy ha ő megy, te még maradsz. Bár ez kicsit bonyolultabb, mint sem, hogy te ezt elfogadd, megértsd.
Úgy tudtam, hogy ezen a szón fogsz lovagolni.
Vendég, a mi köreinkben vendég.
Mivel attól, hogy ha ő megy, te még maradsz.
Bár ez kicsit bonyolultabb, mint sem, hogy te ezt elfogadd, megértsd.
csoguválasz | vissza a topikba
2004.11.11 10:39:18 (10850)
Azt tépik, akit lehet. Aki nem nyilatkozik, az védett. Pont ezért nem jön ide senki nyíltan. Ezt ugatom már 7 hónapja tomajernek, de szerinted megértette?
Hogy én mennyit, és mióta ugatok már a csogunak, és nem éééérti:-)))
Mellékesen, nem mintha bárkit érdekelne, de ezért én már rengetegszer megveregettem a Pali vállát, és hozzáfűztem, hogy természetesen amit itt kap, az nem csak neki szól, hanem az összes CÉGVEZETŐ úrnak iss!!!
Mármint a szakmai kritika. Amit személyesen harcol ki magának, az az övéé:-)))
Mennem kell sajnos, nincs időm az adok-kapokhoz :)
Viszont azon csodálkozom, hogy te meglepődsz azon, amit TE váltasz ki.
Ez értelmes dolog?
Miként lehet, egy megélt támadást, számtalanszor a sarokba seperni, ha éppen ezt kívánja a köz?
Nehezen!!
Veled ellentétben, én mindig úgy fogalmaztam, hogy azzal nálam nagyobb kategóriájú embert ne sértsek.
Indulataimat eltemetve.
Nem meghunyászkodásból, hanem tisztelet megadásból!!!
Mivel ITT nem egy személyes beszélgetés folyik.
Pedig néha a düh, az elkeseredettség mondatott volna velem sok olyan dolgot, amit már bánnék, esetleg, szégyellnék.
Csak egynek nem, és speciel én ezen nem csodálkozom.
Én sem fognék kezet a harapós barátommal, ha találkoznék vele, még akkor sem, ha szakmailag ez jó lenne.
Attól, hogy valakinek irányt mutatunk, még sem mi, sem ő nem lesz kevesebb.
Igen, dolgozom, csak 1 napot hagytam ki. Jobban vagyok, és hétfőn már a varratokat szedik ki:-) Már nagyon utálom ezt a kötést az álamon. Pont azon agyaltam, hogy muszáj már ennek bekötve lennie vajon, de levettem a kötést, és meggyőztem magam, jobb ha még rajta van :)
Minek kérdezzem? Úgy se válaszol semmi szakmai kérdésre.
Szépen átalakul a fórum magányos szívek klubjává. Enyelgés-csöpögés:-(
Sajnos mostanság tényleg leperegnek róla a szakmai kérdések:-(
Az a baj, hogy nagyon érzékeny, /én-én-én/ és minden kritikát, vitát, kérdést személyes támadásnak vesz!
Most aztán ott tartunk, hogy bizonyos embereknek / hmm:-)/ már nem is válaszol!
Klasszikus esete, a nem azt nézem mit mondanak, hanem azt, hogy ki mondja!:-)))És, ezt bizony, egy önmagára valamit is adó " ÉRDEKVÉDŐ" nem teheti meg!
Vagyis, amint látjuk megteheti, de akár hiszi akár nem, magának okozza vele a legtöbb kárt!
Enyelgés-csöpögés:-)))
Az viszont, hogy az enyelgés zavar az baj!!! Én nagyon szeretemmm:-)))
Azt kell szigorúan meghatározni, hogy kivel enyeleg az ember, és kivel beszél komolyan, vezetőhöz méltóan!!!
Nna ezzel pillanatnyilag, van még egy kis bibi:-(((
Csak annyit a beírásodhoz, hogy Pali időnként megbokrosodott lóhoz hasonlít, megy amerre lát, azt meg ugye be kell törni, mert nem lehet kocsi elé fogni. Persze ez csak én szubjektív véleményem.
Pontosan, és mindig azt a lovat ütik, aki a legjobban húz. Itt a netten speciel ez a személy, a Pali. Ha ezt itt mindenki megértené, akkor egy nagy lépéssel lennénk előbbre. Most búcsúzok, mert lassan mennem kell.
Elmesélek neked Robi egy példát, erre az "összetartás".
Anno 96'-ban volt egy hely, ahonnan dolgozni szerettünk volna.
Szem előtt tartva, az onnan dolgozó mezítlábas kollégák érdekeit.
Meggyaláztak minket, szabályosan kergettek.
Meguntuk és egy barátommal összefogtuk a bandát és kiálltunk a jogainkért /az utca mindenkié/ és rendet tettünk.
10 perc és megvoltunk vele.
Majd azt vettem észre, hogy jönnek az utasok és a kollégák, mint
a szél, úgy mennek fuvarba. Nem baj - gondoltam - hiszen hamar visszaérnek.
Nem jöttek, mert közben egy másik helynél ömlés volt.
Ott maradtunk ketten a haverommal, a 8, "kicsit" dühös mezítlábassal szemben.
Hamar megoldottam a kérdést. Mi beálltunk a csapatba és a többi "kolléga" vizet kapott.
Voltunk MI mindenek, csak rendes emberek nem.
Baj, hogy nem volt lelkiismeret furdalásom?
Nem Robik kellenek hanem ahogy írod szemléletváltás, mégpedig gyökeres! Bocsi a 6800 emberért, nem akarok és nem is tudok beleszólni nagyon a reptéri dologba. Nem minősíteni akartam a 6800-at csak érzékeltetni azt a kaotikus 13600-as irányt!:(
Kellene vagy 3000 ezer Robi ide Pestre, és akkor könnyebb lenne :-o)
Igen, én is így látom.
Mivel kevés az az egy-kettő felső vezető, aki a mi érdekeinket is nézi, így magunkBAN, és magunk között, kellene először rendet tenni.
Vannak kezdeményezések, de ezek vagy gyermeteg színvonalúak, vagy olyan nagyszabásúak, hogy már az elején
kudarcra van ítélve.
Úgy emlékszem már leírtam, hogy pontosan a mi egységtelenségünket használják ki.
Ezt kellene azoknak megérteni, akik a Palit szidják.
Igaza van fáradtolajnak abban, hogy hiány alakult ki. Információ hiány.
De szerintem mindenki tudja, hogy mivé fajulna egy ilyen fórumozás, egy ilyen gyűlés.
Volt olyan kollégám /bátran merem írni, hiszen ÉN soha senkit sem dobtam fel, és nem is adok ki, hiszen így élvezhetem a kollégák bizalmát/, aki azt mondta, hogy lassan beszerez egy PC-t, és Ő majd jól megmondja.
Normálisan(!!) elbeszélgettem vele, és a saját érvei csapdájába sétált.
Már nem akarja megmondani, hiszen előtte magával kell szembenéznie...na ez nem megy .
Ott már tettek kellenek, ott már ki kell mozdulni és nem a brifkót nézni.
Hogy mit tesz az a 6800 ember?
Hogy miért tud 200 ember 6800-at sakkban tartani?
Megmondom.
200 ember egy irányba mozdult.
6800 meg 13600 irányba.
Annyiban nem értek veled egyet, hogy gond a független, könnyed beszélgetés.
Mivel láthatod, hogy abban a pillanatban tudok váltani, ha komoly témával találnak meg.
Pl.: fáradtolaj
Viszont szerintem nem gond, ha a várakozást kitöltjük.
Igaz, hiszen a reptérre érkeznek a külföldiek 90%-a (gondolom én mindenféle hivatalos statisztika nélkül.). A reptéri személyzeten kívül az első akivel érintkezik a külföldi, az a taxis. A kiskirályságot nem értem! Nem a fogalommal és a velejárókkal van bajom, hanem azt nem fogom, hogy Nálatok dolgozik cirka 7000 kollega. Ebből cirka kétszáz "uralja" a repteret! A többi 6800 mit csinál az ügy érdekében? Mert az, hogy nekem minden egyes alkalommal bizonygatnom kell az ottaniaknak, hogy a tutimért vagyok ott és nem "vadászni" az egy (nekem nagyon rossz és megalázó!) dolog. De az, hogy Ti sem boldogultok vele, azt nem fogom.:( A cenzúráról csak annyit, hogy minden "hatalomnak" ez a legerősebb fegyvere a tömegek tudatlanságába taszításának! És ez a cenzúra ma is létezik csak talán máshogy nevezik.) Szakmaiatlanság? Először nekünk kellene a sorainkat egységessé rendezni (kinnt az utcán) és akkor tudnánk szakmailag erősen fellépni! Addíg amíg mindenki kiskirálykodik és csakis a saját brifkójával törődik (hangsúlyoznám, hogy teljesen megértem hiszen a mi brifkónkból eszik a család!) nem lesz erős szakmai érdekképviselet. Én valahogy úgy gondolom az erőt legalúlról kellene mutatni és arra építkezni felfelé. Ha fennt valami nem müxik jól azt alulról lehet csak seggberúgni! Ha nem lenntről indul a rúgás akkor lehet nem lesz hatásos a találat!:))
Nézd, még el is tudnám fogadni, amit írsz.
Csak a gond az, hogy te hiába tudnál egy szekeret futva húzni, ha azon tökig be van húzva a fék.
Mert itt ez van.
Értem, már legalább értem a problémád.
Te eredményt vársz, te tervezetet szeretnél olvasni, többségben.
Igazad van.
Én is ezt szeretném, de ne feledd, hogy addig, amíg egy kérdésemre, 30 napig várom hivatalos helyről a választ, addig nincs miről beszélni.
Manapság, a technika ilyen fokú fejletsége mellett, ez nevetséges.
Egy konferenciabeszélgetés, és már véleményezhető is, a felvetett kérdés.
De ehhez szerintem nekünk is meg kellene ütnünk egy színvonalat.
Kötöttség van, ígéretek, amik sok embertől függnek.
Akkor ki a bűnös?
Aki ígér, vagy aki keresztbe tesz?
Tőlem azt csinál amit akar. Félre ne érts, nem irígykedem.
Csak szerintem nem itt van a helye a kiemelt nagybetűs piros pusszancsoknak. Legalább is nem ilyen mértékben. Persze nem kell komorkodni, csak nap nap után (olvass vissza bátran) mást sem látsz, mint amit látsz.
Kérdezhetünk, javasolhatunk bármit, betyár felvetette ezt a kiállás dolgot, véleményt nem láttunk csak ígéretet. Elkezdődött egy kultúrált agyalás a majdani rögzített ár vonatkozásában, miként, hogyan, kinek mi lenne a jó, rossz...
Ha igaz, hogy ezt mások (nagyemberek) is olvassák, akkor én nagyemberként (márpedig a góré annak tartja magát) szégyenleném a pofámat ilyen szakmaiatlan kesze-kusza beírások után. Igaza van tomajernek, pont az a lényege ennek a topiknak, hogy mindennek (kivéve amit a modik nem úgy gondolnak) nyoma marad. Megérdemelné a főnököd, hogy a naccerű hozzászólásaiból elkészüljön egy csokorra való, amit kézhez kapnának az utcán a kollégák, hogy lássák csak ki az, aki az érdekükben (hahaha, bár inkább sírni való) eljár.
És akkor az eredményesség tekintetében most nem vonnék egyenleget:-(
Mint a blokád is mutatta, a taxizás, a taxizással kapcsolatos probléma, társadalmilag is meghatározó.
Egy külföldi mondta nekem, hogy a taxisok hűen mutatják, hogy hol tart egy ország.
Vagyis, mi is az ország megitéléséhez tartozunk, keményen.
Így nem szabad, nem lehet a cenzúrát eltűrni!!
Én, így érzem :)
Szia Mind!
Szia fáradtolaj!
Ne add fel a dolgot, szerintem nem rontottál el semmit sem! Az első hozzászólás a legnehezebb. Várni hogyan reagálnak rá a "régiek"; félni attól, hogy a vélemény nem egyezik a többséggel (bár én szintén újjoncként bátran állíthatom, hogy a skacok nem egészen emberevő tipusúak! A mancus pedig oly nagyfokú empátiát érez a topiclakókkal szemben, hogy azt már tanítani kellene a neten!:). tomajer igényét az IE 6-osra meg egészen egyszerüen hagyd figyelmen kívül. Majd a fiad eldönti van-e szüksége rá! tom úgyis elolvassa amit írsz, hiszen úgy látom nagyon vizuális beállítottságú. Igaz tomajer?:)))) A (10826)-hoz érdemben nem tudok és nem is akarok mit hozzáfűzni hiszen csogu írása teljesen egyezik a véleményemmel. Viszont (tekintettel a moderátorunk nagyfoku figyelmére) arra kérnélek a nem "illő" szavakat pontozd ki. :))))
Azt tépik, akit lehet. Aki nem nyilatkozik, az védett.
Pont ezért nem jön ide senki nyíltan.
Ezt ugatom már 7 hónapja tomajernek, de szerinted megértette?
Te cégednél mit mondtak az etikások, vagy a cégvezetők?
Gondolom rákérdeztél, gondolom felvetetted mint ötlet, gondolom megmozdultál és nem csak a sültgalamb várakozásával telt az idő.
Nálunk volt róla szó, és arra jutottunk, hogy kellene, kellene, de egyedül öngyilkosság lenne.
Vagyis, amint megjön a visszajelzés a többi cégtől, hogy oké, legyen ezeknek a barmoknak is kicsit jó, mármint azoknak, akik az utcán vannak, akkor AZONAL lejön nálunk IS(!!) általánosban.
Én anno a kockásánál kezdtem, hagyományban.
Akkor még ki kellett érdemelni az URH-t, vagyis mezítláb kezdtem.
Sem mobil, sem URH, vagyis mindent magamnak kellett megoldani, és volt mit :-o))
Hát végülis teccik a taxizás. de nem egy eccerű dolog... :)
21éves vok, és hát a taxi4-nél kezdtem, mert nem volt autóm, se tapasztalat, se pénz, se semmi..:), Az első napok elég húzosak voltak..., (felvettem nagy nehezen egy címet, de azt is lemondta mire oda menntem..) azt se tudtam, hol áll a fejem... de aztán kezdtem megszokni... és egyre jobban teccett....:)
Aztán a sok 4 est ott hagytam, gondoltam bérelek máshol egy kocsit! Igy is lett.. a fötaxihoz mentem... ez már egy "kicsit" komolyabb társaság...! Csakhát azért a napi 5e kitermelni kezdőként, meg még vmi nekem is legyen, egy kicsit nehéz ...
Most épp szüneteltetek, mert van Fateromnak egy picasso-ja és azt mondta hogy odaadja ha kell nekem taxizni,... persze hogy kell : )
Most ezt akarom levizsgáztatni taxinak, és írány megint az utca..: ) (csakhát egy kicsit sokba van mire taxi lesz :( )
Azt hogy melyik társasághoz megyek azt még nemtom...
Kicsit beindítottad az agyam:-) Az a kérdés fogalmazódik meg bennem, hogy lassan kirajzolódik egyfajta társadalom-felosztás: vagy a politikai, vagy a civilizációs állam keretében folytatni az együttélést. Ezt a kettőséget nem hinném, hogy sokáig lehet palástolni, vagyis inkább magunk előtt tolni. Mit is takarhat ez? Ne féljünk kimondani az érdekek létét. Pont ezt próbáltam megértetni itt anno 6-7 hónapja, de olyan mélyen elsikkadtunk az egyéni érdekekben, hogy erre lehetőségem sem adódott. Mert mindenkinek van érdeke. Érdek lehet többféle. 1, anyagi 2, erkölcsi 3, érzelmi Mert az ember alapjában, ego központú. Itt válik el a civilizációs életfelfogás, a politikai megnyilvánulás felé, amikor valaki azt állítja, hogy önzetlenül. Nem lehet így cselekedni, mert a nagyon hiányos 3 pont közül valamelyik életbe lép, az ego szerepében. Mire gondolok? Mivel egy érdekközösségben élünk, kialakultak az érdekellentétek. Itt kap szerepet a kooperatív hajlandóság. Minél fogékonyabb vagy erre, annál jobban szerepet tudsz ebben vállalni. De nekem ne mondja senki, hogy érdek nélkül, mert az már politika :-o)
Szia!!
Örökölt civilizációnk 2ezer éve a megalkuvásról szól. Azon emberek tömegével azonosulva, kik nem becsülték alá, és egyben el magukat.
Olyan megegyezéseké, mik hosszan szántva, kibírták ezen ideig, az emberiség saját maga által kovácsolt küzdelmét.
Ki ellen, és miért?
Talán ez az a kérdés, ami nem hangzik el ott, ahol egyben válaszra is lehet találni.
De mint említetted, hozott példának a taggyűlést, feljebb és feljebb hatolsz, vagy lent a porban kotorsz?
Gondolom nem kell erre neked válasz, hiszen te magad adtad a számba ezen sorokat.
Piacgazdaság, politikai felvállalás, elemzés, és megélés.
Melyik pontból induljunk ki?
Mit lehet felvállalni manapság, mikor még vértől csepegő anya eldobja magzatát?
Mit lehet elemezni, mikor a tények mocskos valóságában, ott állsz, és mint ember nem számítasz?
Megélés, élés....
Mivel az élet maga a halál, így nincs is értelme ezt tovább boncolni.
Miként lehet a piacgazdaságot, vagyis a piacgazdaságból kivonni a politikát?
Miként lehet a virágtól elszakítani a gyökerét, úgy(!!), hogy maga a virág sértetlen maradjon?
Szép gondolatok, amikkel indítottál, és tartalmilag kikezdhetetlennek tűnik számomra, de manapság az elvben, elmében élés, nem
jelent gyakorlatiasságot.
Ha ez nem így lenne, akkor most ezen sorok sem íródtak volna meg.
Magam mentségére?Szinte szándékosan vagyok ilyen primitiv.A fiamé a gép És mint reménykedő,sokadszor újrakezdő,gondoltam,megnézem,miazhogymiazhogy.Információk,mint a nagyoknál.Ne csak a kényszer döntsön.Hisz ott élünk, ahol ezt már nem illik ócsárolni.Én tudom,hogy nagy elmék taxiznak egyfajta proovokációnak szántam a hsz.t hogy ebből a családias hangulatból kibillentselek benneteket.Csak és kizárólag a topik cime és az általam meghatározónak vélt hozzászólások száma miatt gondoltam azt, hogy küzdjek meg a technikával,sajnos a billentyüzet nem automata,hogy amire gondolok, azt teszi,dehát sajnos pötyögtetve is birok dadogni.hisz amit leirtam, én annak veszem.Életemben az első hozzászólásom volt.Most azon fogom törni a fejemet,mit csináltam már megint rosszul,miért nem kerestem egy pártfogót,aki mindig segit
Szevasztok lehetek durva ???? voltból lehet feszültség szelektíven emlékezőknek a voltról. Bkv 1ftx145=tagdij300x145,tehát bkv=telefonszámtulajdonosok.=problémára van bizva a probléma megoldása. Régi hiba. Örökölt civizilációnk 2ezer éve a jótevésről,emberségről,megbánásról szól.A problémamegoldók mindig birtak szövetkezni a mindenkori csőcselékkel.Lásd vallás,állam pártok,pszichiáterek /olyanok, akik már egyenként birják irtani a selejtet,vagy közpénzért ártalmatlanitják őket/ Nem kifizetődő a tömeg közé lőni, hátha vmelyik felcsap taxisnak.És mi a találmány?A problémamegoldók vajon kik ? Telefonszámtulajdonosok a mi esetünkben.Ha jól emléxem nem sokat borogatták azt a kerek asztalt,ahol átverekedtük magunkat a tudszocból a tudkapba..Ugyanaz a kulturbrigád,ugyanaz a hangszerelés .Erösebb kutya baszik, nincs taggyülés, ahol a sofőr , marinéni meg hasonló véglények kérdezhetnek.Hogy gyerek, unoka,pihenés meg ezek a piszlicsáré faszságok.Tud.kap. van. A lovakat lelövik ugye?Fogyóeszköz vagy,ezren lépnek a helyünkre,Havonta zsüriznek, amig fizetsz,remélhetsz,már az ENSZ is a magyar taxisok megélhetési problémáin rágódik.Ha lesz segély, tuti, hogy a telefonszámtulajdonosok országos pártokfeletti kamarailag igazoltan fuvarozópárti és negyediziglen kerékenülőket segitő kárpátmedencei ősökkel,mint igazolt,haladáspárti és taxisbarát matricákat tudnak majd birni fekrakatni az autódra,amivel lebirod szoritani a költségeid,hisz mennyivel többet KÉNE fizetni.Gondolj bele: török, tatár, labanc, muszka sipirc,mosmeg a csupa jóság! Valamikor rákosi et. égette a villanyt az akadémia utcában,mi lesz velünk szerencsétlenekkel ma már akár hatszáz taxisra is jut egy megoldó,egy kenyéradó,aki szeret minket,PEDIG A KENYÉRADÓ AZ UTAS.Kopernikusz inkább meghalt,minthogy életében megbántsa a római egyhzat,biztos etikás volt,nem tagdijas,kegydijas lehetett.Értitek remélem, a dolgok rajtunk kívül léteznek a valóság felismerése nem találmány,jogdijas csak akkor lehet,ha a régi erőszakalapu rendszer tovább él.Mi a piacgazdaság? A mi esetünkben utas és taxis 2000 éve találkozik.Viszonyok,értékelések,árak kialakultak utasról,fuvarozókról egyaránt.Itt mindig piacgazdaság volt,DE ma a telefonszámtulajdonosok korlátozzák utas és fuvarozó egymásra találását,az igazi ár/érték érvényesitét.Korlátozott a hozzáférés.Utas költségére felépitett cégimidzs mástól nem küld,csak ha a tesó cége.Utas mit lát?nincs taxi de van,most akkor mi van?Ezek a pártharcok/cégharcok egyszerre korlátozzák a normális vásárló-vevő egymásratalálásátmint a te lehetőségeidet,hogy tudásod, szakmai ismereteidet tudd alkalmazni.Hiéna vevők már alkalmazzák,hogy 6 helyről rendelnek egy cimre,versenyeztetnek és az általuk megitélt legolcsóbb,vagy mondjuk elállófülüvel mennek el.A többiek 15perc várakozás után,nehogy a problémamegoldók barátai ne birják magukat behugyozásig,nadrágcserével, hogy a kétruppósoknak mi a faszért várnak be lehessen mopndani,kell egy engedély pedig ami meghiusult fuvar a tisztesség szerint ott a talicska..De nincs semmi csak a letiltható taxis, nem a majom.KI megy előbb el banánért.UTASSEGITSÉGET keresek ,aki el tudna boldogulni abban, hogy itt a sok cégfogoly paliimádó nem HP és a taxisok én is nem ismerik fel annak a megoldását,hogy piacgazdaságban és hahahaha vannak olyan törvények, amelyek a piac valóságos szereplőinek a kezébe olyan lehetőségeket ad, amik picsánbirják rugni a sok ingyenélőt és rajongóit. PL. egyfajtta szolgáltatáshoz, a-bol b-be közdazdaságilag milyen indokolt hátrányok érnék az általam elsőként felhivott céget, ha az más cégtől küldene autót.MI lenne ha a hitelezett utazásokat elszámolná minden központ?Persze ehhez egységes tarifa kellene.Az un. Központoknak a saját befizető taxisoknak kellene olyan szolgáltatásokat nyujtani,amiért ott lesznek regisztrálva.A LÓVÉról A vendéglőben sem az étel és italárlap határozzameg a rentábilitást,pártunk,és kormányunk elmehet akármelyik jótevőnk bálnáján akár a hőség városába is,fosértékű,helyesen átszámolva nülla.Kéretik észrevenni a korlátozott hozzáférést,mint a mobilpiacon.Hivod anyád.Nem birod,vagy Qrva drága .Tudom,hogy persze akkoris,és bocs be fogok .nyomni .ti jöttök
Én most ezügyben nehéz helyzetben vagyok, mert a filmet csak akkor láttam, amikor felvettük, tehát vagy tíz éve:-(
Biztos voltak ilyen érzések, biztos voltak ilyen hangok.
Én az Árpád hídnál voltam, és a rendőrség ott akart példát statuálni, kijüttek, vagy öt IFA-val a forradalmiak, plexipajzsokkal, meg minden ehez való felszereléssel, és bevonultak a hídra.
Beengedni beengedték őket, de amikor a teherautók bemente, a negyven tonnás TATRA vontatók, újra összezártak úgy, hogy köztük csak egy embernyi hely volt, és leengedték a levegőt. Psssszzzzzzzzzzhha!
Ez ezeknél a szerkezeteknél / légfék / azt jelenti, hogy ha a sofőr akarná se tudja legalább öt tíz percig elmozdítani, amíg fel nem tölti a féktartályt.
Rendőrök bent, mi kint, és köztünk ezek a batárok.
A rendőrök nagyon boldogok valtak amikor visszaülhettek az IFA-ikra, és elhúzhatták a csíkot:-)))
Ők is velünk voltak, csak ezt nem mondhatták!!! De láttuk, éreztük!
Egyébként tényleg furcsa volt látni (persze ezt csak mostani fejemmel mondom), hogy olyasmit tesznek emberek, amiért az "átkosban" keresztülmentek volna rajtuk a tankokkal
Nekünk is hihetetlen volt!!!
Egyszerűen nem féltünk.
Tudtuk, hogy nem lehet bajunk, tudtuk hogy erősek vagyunk, tudtuk hogy igazunk van!!!
Sajnos viszont a többi napot nem tudtam kibekkelni, ugyanis a meetróval apám szerint be lehetett menni a Délitől a Blaháig, onnan meg gyalog 15 perc... így akkor sem lóghattam, mikor legálisan lehetett volna :((((
Egyébként tényleg furcsa volt látni (persze ezt csak mostani fejemmel mondom), hogy olyasmit tesznek emberek, amiért az "átkosban" keresztülmentek volna rajtuk a tankokkal...
Az első nap sajnos még be tudtam menni (akkor voltam 16), de haza már nem (legalábbis nem tömegközlekedéssel), mivel a város ugye állt, és aznap délután még a metróban is bombariadó volt. Úgyhogy aFazekasból ballagtam szépen a Baross-utca-körút-Petőfi híd-Karinthy Frigyes út-Villányi út- Alkotás utca útvonalon haza a Királyhágó utcába... röpke 2,5 óra alatt megvolt... :)
Hogyhogyhogy nem érdemlem meg??? Enyém a kazetta!!!:-)))
Egység, meg összetartás? Olyan mint akkor, soha többet nem lesz:-(((
Tudniillik, akkor jól éltünk!!!
Megengedhettünk magunknak, egy ilyen négynapos bulit!!!
Nna persze meg még sok minden mást iss:-)
Pl. nem kellett egymás alá igérgetni a tarifával, nem vittük el az utast egymás mögül a droszton, nem előztük meg egymást szabadjelzővel, sőt, ha droszt belátható közelségében leintettek, akkor visszaintegettem, hogy ott a droszt, a kollegák arra várnak, hogy beüljön!!!
Már csak azért is, mert ha a kollegák valamiért nem akarták elvinni, annak biztos oka volt, és akkor gyaníthatóan én sem akarom elvinni!
ugyan nem érdemled meg ;-), de van egy külön példány DVD számodra csogunál, egy másik meg a górénak... nem vmi jó minőség, dehát az eredeti se volt ojjan hűde...
Attól hogy folyamatosan veszekszünk folyamatosan ellenség képeket gyártunk magunknak attól sem nem lesz több pénzünk sem nem lesz jobb a közérzetünk sem nem lesz hangulatunk egymáshoz!!
A szakmánk ügyes bajos dolgait sem tudjuk ingerülten zsörtölődve jobban megoldani!
Ne szerelőt hívjál meg a lavórt is add oda az asszonynak rendeltetés szerű használatra inkább okos értelmes ötleteket dobjál be ide a köztudatba és azokat sokan vitassuk meg hátha kijön belölle valami!!
Erre érdemes energiát pocsékolni arra amit Te most csinálsz még aza két mondat is sok és felesleges!!
Szerelőt ne hívj, úgysem tudja megcsinálni.... a lavór az inkább... :)
A szív, az szív .....
És te is egy érzékeny lelkű férfiember vagy, én érzem!!! :)))) csak titkolnod kell, mert ez a világ, meg ez a topik ilyen gonosz... :( és ne bosszantsd fel magad, mert árt a szépségünknek :)))
még egy pusssszzzz
és vége az offnak.....
csak még egy idézet a híres szónoktól Mancusz Topikusztól: " a romantika olyan mint az orosz kölni: egy csepp is elég belőle..."
bla bla bla nyál+puszi? na de uram! minnyá jön a moderátor, aszt kapunk... :)
Inkább a telefonja lett vóna bekapcsolva tegnap estefelé. Na jó, nem durcáskodom miatta, csak szólni akartam hogy ment egy emil... Tudod, a viccesebb fajtából, de erről most itt többet nem írok, gondolom megkaptad.... :))
De azéé segíccségnek, gondolom nem árt bemutatni, hogy miket itélt törlendőnek:-)))
Kedves tomajer!
Fajdalommal vegyes megdobbenessel tudatjuk, hogy Forumunkra irt alabbi hozzaszolasat - amely megsertette moderalasi alapelveinket - toroltuk.
Ha kifogassal szeretne elni a dontes ellen, irjon a moderator@mail.index.hu cimre, fellebbviteli forumaink rendelkezesere allnak, hogy megharcoljon az igazaert.
Ha viszont nincs tovabbi kifogasa, koszonjuk megerteset.
Azért nem volt semmi, kisebbik unokaöcsém húzta (fogorvostanonc), és utána megkopogtatta a tükör nyelével és porrátört a fele... hogy hogy tudta kihúzni magam sem értem... és hogy hogy nem tört bele semmi kajába azt meg végképp...
Én egyébként kétszeresen is király vagyok, egyrészt mer nekem is van koronám, másrészt pedig írok nektek taxisblokád dévédét... :)))
Fajdalommal vegyes megdobbenessel tudatjuk, hogy Forumunkra irt alabbi hozzaszolasat - amely megsertette moderalasi alapelveinket - toroltuk.
Ha kifogassal szeretne elni a dontes ellen, irjon a moderator@mail.index.hu cimre, fellebbviteli forumaink rendelkezesere allnak, hogy megharcoljon az igazaert.
Ha viszont nincs tovabbi kifogasa, koszonjuk megerteset.
az Index.hu moderatorai
2004-11-05 22:55:34
Tomajer: Új gumikat szereztem neked.
Erős bordázatú, téli mintájú? :-)))
A moderator szemelyes megjegyzese:
A személyeskedést, egymás minősítgetését meg efféléket kérjük mellőzni a kulturált tá rsalgás színvonalának megőrzése érdekében.
Még jó, hogy nem kerültünk rögtön át, a HUSZ-ba!:-)))
Én nem akarom hogy az édes kicsi naív mancus ki legyen moderálva, mert én szeretem.
Akkor kérem vissza!
nekem szól, enyém.
A moderator szemelyes megjegyzese:
A személyeskedést, egymás minősítgetését meg efféléket kérjük mellőzni a kulturált társalgás színvonalának megőrzése érdekében.
Énnekem viszont nagyon is kedves, és aranyos, és nem minősítgetés.
Nem azt írta hogy te bunkó r..nc hülye s...fej üresfejű hiszékeny állat Margit!
na mert azt még érteném, és hálás lennék annak, aki ezek után minimum kimoderálja innen, vagy esetleg megvárja a sötétben, és jól pofánvágja moderálásképpen. Tehát kérem vissza. Köszönöm. :))))) ez előleg, amiért visszakapom. (tényleg naív a mancus...) (?)
És egyébként is. Legyenek már olyan jók, és a többit is tegyék vissza. Még az ORTT is csak akkor jár el, ha egy "érintett" panaszt tesz. Itt senki nem tett panaszt, minden rendben van, mint látható. Illetve lesz, ha visszakapjuk amit hiányolunk...
csók Mancikadrága
"Ha kifogassal szeretne elni a dontes ellen, irjon a moderator@mail.index.hu cimre, fellebbviteli forumaink rendelkezesere allnak, hogy megharcoljon az igazaert."
Úgy látom, a T Moderátor urak válaszra sem méltatnak bennünket:-(((
Ezért úgy döntöttem, hogy elrettentő példaként visszamásolok egy kitörölt, rettenetesen személyeskedő, és minősítő hozzászólást!!!:-)
Kedves tomajer!
Fajdalommal vegyes megdobbenessel tudatjuk, hogy Forumunkra irt alabbi hozzaszolasat - amely megsertette moderalasi alapelveinket - toroltuk.
Ha kifogassal szeretne elni a dontes ellen, irjon a moderator@mail.index.hu cimre, fellebbviteli forumaink rendelkezesere allnak, hogy megharcoljon az igazaert.
Ha viszont nincs tovabbi kifogasa, koszonjuk megerteset.
az Index.hu moderatorai
2004-11-05 22:53:33
Édess, kicsi, naív Mancuss!:-)))
A moderator szemelyes megjegyzese:
A személyeskedést, egymás minősítgetését meg efféléket kérjük mellőzni a kulturált társalgás színvonalának megőrzése érdekében.
Arra gondoltam, hogy az itt megadott email címen elkezdhetnénk bombázni őket!!!
Émmeg reggel a csogu kollégájával mentem a Mária 52-be (VIII. ker.) osztán mikor egy óra elteltével eljutottunk a Lehel térig, megköszöntem a lehetőséget... :(
Nemtoom, mert többórányi egybefüggő szabadidő szükséges hozzá, ráadásul a nappali órákban, mert digitalizálásra csak a fiam gépe képes, Ő meg éjszaka alszik:-)
Nem keltem én, sőt, le a kalappal a doki előtt :-)
Viszont az M-es méret nem az enyém, és az a asztalnak nevezett valami sem igazán egy franciaágy :-o)
Ne is kérdezd.
Azt mondták, hogy Ó ez semmiség, csak kis korrekciós műtét.
Ja, azt a hátamról is 5 percig mosták a vért.
Kérdeztem is a dokit, hogy nem is mer-e véletlenül, egy tomajer nevezetű kétes egyént, de nemleges volt a válasz, így megnyugodtam.
1 órás buli volt, és 8 öltéssel varrták.
Viszont nagyon rendes volt a doki.
8 előtt behívott, majd közölte, hogy mehetek átöltözni.
Már ennek gyanúsnak kellett volna lenni-e!!!
Itt ért az első trauma, hiszen csak M-es méretű ruha volt.
Valahogy magamra küzdöttem, de a gyengébb idegzetű topiktársak érdekében nem részletezném miként állt ez rajtam.
Legyen annyi elég, hogy amikor kimentem, akkor egy éppen 10 sebből vérző, nyílt töréssel büszkélkedő beteg is felröhögött...
Ott éreztem, hogy gáz van, amikor beléptem a műtőbe.
Ott volt a dokim és még 3 kiegészítő személyzet.
Lefektettek egy olyan keskeny asztalra, hogy esküszöm, még tomajer válla is lelógott volna róla.
Miközben ott egyensúlyoztam azon a lécen - mert asztalnak még csúfolni sem lehet - jött egy igen kedves szadista hölgy egy borotvával és megborotválta az álam.
Ezt vártam már 3 napja, de nem gondoltam volna, hogy ilyen fájdalmas lesz.
Szerintem az a borotva jó 20 éve nem volt élezve.
Utána kaptam egy tucat injekciót, majd elkezdtek szépíteni.
Elég jól tűrtem, mondjuk rendesen lefoglalt, hogy megtartsam az egyensúlyom a lécen.
Nem is lenne semmi gond, csak nagyon húzódik a seb és ez nagyon kellemetlen, főleg ha nevetek.
Mondjuk az első 3 órában ezzel nem volt gondom :-)
Na, kb. ennyi történt. Hétfőn szedik ki a varratot és utána még 1 hónap, amíg a seb gyógyultnak mondható.
Utána kérhetem a plasztikai műtétet, ha úgy látom szükségét.
Jaaa, és most már tuti, hogy orvosi szemmel ez 8 napon belüli sérülés.
Üdv innen a jogalkotóknak!!!!!!!
Elnézést, hogy nem soroltam fel mindenkit, csak többieket írtam, de hát tomajernek végül is elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy ez a topik újra dübörög. Gondolom ez nem vita tárgya. Meg őt már ismerik a modik:-)
Azt azé meg kell jegyeznem, hogy te nagyon Tomajer párti vagy!! Nem jó, gondold végig, ez így marad meg majd a leendő taxisokban, hogy te felé tendáltál!!!
Visszaolvasva az elmúlt nap történéseit, meglepve tapasztaltam, hogy néhány bejegyzés törlésre került.
Csatlakozva tomajer kollégához, és a többiekhez magam is szeretném kérni a törölt hozzászólások visszahelyezését.
Bizonyára valamilyen fatális félreértés lehet az oka, hogy - az amúgy szabadszájúságáról ismert kollégák - kivülálló számára esetenként sértőnek tűnő megnyilvánulását ily módon cenzúrázzák. Ne tegyék. Szokatlan eljárás ez egy magát liberálisnak mondó médiától, az index.hu-tól. Pont azért, mert ez a több mint 10 ezer hozzászólás immár (tomajert idézve) kordokumentum. Ennek egyes részleteit kiragadni legalább olyan bűn, mint bármely hozzászólást eltüntetni.
Felnőtt emberek vagyunk, mindahányan, akik itt egymással fórumozunk. (mégha ez néha nem is látszik egyértelműen)
Felnőttként pedig vállaljuk a felelősséget mindennemű itteni megnyilvánulásunkért.
Bízva megértésükben, valamint topikhelyreállítási kérelmem pozitív elbírálásában, maradok kiválló tisztelettel:
majd visszanézek, ki tudja mikor, addig is jók legyetek, és vigyázzatok a szavaitokra, mert az op szeme mindent lát, és akkor jujuj.... jön a feketeleves. Meg a törlés. És akkor én mit olvasok? :(((
Igen, látom! Ennél sokkal profibb módszerek is vannak a nick-hez tartozó jelszavak megszerzéséhez és nagyon nyugodt vagyok, hogy "emberünk" a számítástechnika terén az alapvető "ismeretekkel" sem rendelkezik! :)
Nézz má' vissza, valaki, vagy valakik kóstolgatják a nickjeinket, úgy, mint a csoguét. csak a pihentagyú azt hitte vaksik vagyunk, és nem vesszük észre a pontot a csogu neve előtt. így: .csogu
Szóval az a kérdés, ha más ír a nevemben, vajon milyen lesz?
Én maradok ilyen, az biztos. ( egyesek nagy nagy bánatára.... nem baj... úgy kell nekik...) :)))