Ma reggel megint meghallgattam a pedál demó felvételeit egy másik (jobb) fejhallgatóval. Tényleg érezhető egy kis tompaság a felvételen a 122állásban, az L16-ban. Aztán a 145-ösnél már nem annyira. Megjegyezném, hogy a kapcsoló mellett ott díszeleg a Filter szócska, tehát felkészítettek a pedál alkotói, hogy nem egy nyitott hátuljú lezli hangja lesz a cuccnak. Ezért lehet, hogy nem is érdemes piszkálni a belsejét, ha a 145-ös állásban jó a hangja.
A múltkor említetem egy Hi-Fi örült kirohanásomban, hogy a Hammond klón hangminták mennyire nem szólhatnak jól egy eredeti lezlin, mert összeadódnak a magas vágási tulajdonságok. Ugye a lezli eredeti állapotában (alul, felül a hátlapok felszerelve) egy-egy üregrezonátort képeznek, ami egy harmadrendű (18dB/oktáv!)aluláteresztő szűrő. Tehát a Hammond csúcs 6kHz-s hangja eléggé vékonyan jön ki a lyukakon. Érdekes, hogy mégis eröltetitek ezeket a réseket, és, hogy jól szóljon a cucc, inkább leveszitek a hátlapokat. Ez persze mindenkinek a saját döntése, csak megemlítem, ha esetleg valaki lezlit akar építeni, vegye figyelembe ezt a tényt.
A feladat adott! Valószínű, hogy tettek bele egy alul áteresztő szűrőt valahová. Azt kell majd kibogarászni, és kiherélni belőle, hogy líneáris legyen a hangja. Van egy cimborám, aki ért az ilyesmihez. Majd ráuszítom, ha nem tetszik a hangja:-)
Itt van két kép róla. Állítható rajta: 1-2. egyesítetten a lassú és gyors sebesség, 3. torzítás, 4. rotorok aránya (blend), 5. a háromállású ramp kapcsoló lassabb-gyorsabb felfutási időket jelent., 6. végül egy magasvágó ami értelmetlenné teszi a 16 és 122 állást. Rá van írva hogy a soft tap chorale-tremolo, de ha erősen odataposunk a pedálnak, akkor már nem emléxem, vagy bypass, vagy stop-ot kapsol egy második szintű kapcsoló.
Kipróbáltam az EMU forrásommal a Motion Soundon. Ahogy Trambi írja, a 122-es állás benne csak porhintés, kizárólagosan csak a 145 használható orgonára. A többi használhatatlanul tompa. Szerintem voltak olyan okosok hogy lezli esetében a gyári állapotot vették alapul, tehát a dobrotoron rajta van a zokni és a hátsó rotortakaró panelek is fel vannak csavarozva a helyükre a lezliszekrényen. Ettől olyan zárt lesz a hangja az igazi lezlinek mintha vattával dugnánk be a fülünk. Szóval javaslom a kicsomagolását, ill a hangerőt a max érték közelébe tekerni.
Naszóval, rátettem a Motion sztereó alapjára, de elég élettelen hangzást adott mégha mindkét rotor definiáltan hallható is. A féllezlis megoldástól elég messze állt. pedig azon gondolkodtam, hogy meztelenül beépítem az ESI-be és műlacin nyomom azt valami könnyű aktívboxszal a további súlycsökkentés érdekében, de letettem róla.
Köszönöm, ez jó vélemény, bár én csak egy weblapról tudtam lecsalni egy pár sztereó hangmintát. Gitáron játszottak rajta, de a fülesben eléggé meggyőző volt számomra. Ennél csak jobb lehet majd egy olyan ládával, mint amit építettem legutóbb. Az az igazság, hogy nem is a hammond soundhoz kell nekem. Arra van egy szép lezli itthon:-) (és remélem, hogy a másik kettő is elkészül egyszer) Egy elektromos hegedűt szeretnék befejezni, aminek sztereó pick-upja lesz. Ehhez szeretném majd használni, illetve a fejlesztésekhez kell majd ez az effekt. De nem szeretnék off lenni.
Ha van esetleg még tapasztalat, infó nagyon megköszönöm azokat is!
Saját vélemenyem szerint szerint a lesli "imitátoroknak" az a legnagyobb bajuk hogy mindent akarnak és mindennek megfelelni. A 80 as években gyártodott dynacord,schaller, vermona ,önmagukban nagyon jó effektek, csak ....
Aztán megjelentek a cmos alapu effektek korg G4, Boss rt-20, és a line 6.
Nálam a használhatóság szempontjából is ez a sorrend. A korg ugyan picit "zajosabb" mint a többi viszont sokkal nagyobb térrel rendelkezik, és állitási lehetőséggel mint a a boss, vagy a line 6. A boss és a line6 is inkább gitárhoz készültek, bár mind kettön van gitár és billentyü átkapcsoló de szerintem rosszul megválasztott arányokkal. Szerintem a legnagyobb porhintés a 122, 145ös átkapcsoló de "hit" kérdése. Mind három effekt a sztereo hangzásra épit , és itt kezdödik az én gondom. Ha valaki veszi a fáradságot, és van lehetösége egy eredeti 122,145,147 stb rácsatlakozni pl egy magnóval és egy bármilyen nótát meghallgatni
hamar rájön hogy igen "rosszul", sávhatároltan, és igen nagy torzitási szinttel rendelkező, aktiv hangfalat hall. Viszont Hammond jellegü hangszerekhez ez az etalon. Tehát korrekt összehasonlitás szerintem nem egy hifi hangrendszeren , hanem eredeti leslin keresztül történhet.
Köszönöm a bíztatást, szaktársak! Jól esik :) Ugyanis jelenleg a szűk családomon kívül nincs közönségem. :) De így legalább látom, hogy mások szerint is jó az irány. :) Szép darab ez a GG nóta is. Már hallottam... Igazi mesterek 'voltak' ők!
Egy-egy Kansas feldolgozással próbálkozom még... A '60-as, '70-es években már szinte mindent kitaláltak a rock-ban is. Akkori zenéknek/bandáknak kéne élni ma! De az is igaz, hogy nagyobb dög és nyers erő van a Song for America '75-ös lemezen, mint sok mai steríl, kristály digin! :)
Okumoto mesternek gratulálni szeretnék a játékához. Jól nyomod!:-)
Más.
Régebben én is kaptam hisztirohamokat, és néha nagy hülyeségeket írtam ide. Rendesek voltatok, hogy elnéztétek nekem:-) Viszont összehasonlítgatni hangszereket gyenge mp3 felvételek alapján nem tettem. Nem is tenném, mert még az élő hallgatás során is sok dolog miatt változhat a hang képe egy hangszernek. Az enyémet is csak amiatt piszkáltam, hogy ne legyen benne az az útálatos brumm. Egyébként hibátlan a darab.
Hétvégén hoznak nekem egy Line 6 Roto machine Stompbox pedált. Érdekelne, hogy van e valakinek tapasztalata, meglátása, ilyenek.
Najó, rászánok ismét egy kis időt, csakis miattad :-D
Soronként:
1: Az emberi agy kíváló hibajavító programmal rendelkezik gyenge felvételek esetére. Elvonatkoztatás.
2: Abszolút nem szól úgy a C1, pont a mélye/magasa hiányzik, így a teste is, tehát mi ott a több? A közép. És komprimáltabb.
3: Hiányolod a közepét. Ez nem spinet, sokkal több a nagyon mély és nagyon magas a konzoloknál. Tehát ebből fakad hogy arányaiban kevesebb a közepe.
4: Pont nem hajaz a B4-re, ott nagyobb a közép aránya, ill. a komprimáltság.
5: A súlyos hiba :-))))) "sajnos" fennáll ezeknél az elavult elektromechanikusoknál.
6: Egyáltalán nem gyenge a műlaci, szépen definiált, csakhát... vonal felvétel.
7: sum: Key-B, Hamichord: itt a Kánaán.
8: Nincs itt szükség ránk, kitűnő munkát végeztek. Pár apró részletet igazítanék, de tényleg csak apróságot.
Az EMU-s hangbankom, -ami egy gazdaságos és hatásos live alternatíva-, egyre több képzett muzsikus használja. Egy alkalommal mikor az egyik új gazda megjelent a korábbi Tri/ton-tinity..., meg hasonló nehéztüzérsége helyett a gagyinak tűnő A33-al és ESI4000-esével, felhördülve kérdezték hogy mi ez a játéxer?! Pár hang lenyomása után közölték hogy meg ne lássák itt többet a korábbi szuperszintiket :-D
Láthatod, a fentiek alapján sajnos mondatonként lebontva nem érthettem egyet veled.
Amikor az ember összehasonlít, ott van a fülében, kezében a hasonlítási alap, az igazi B3, rendes motoros aktíboxon át. Ez irányítja a "hibajavító szoftvert". Csak jutyúbos felvételek alapján, meg bolti fejhallgatós teszttel, meg szoftverekkel nincs etalon, minden relatív, üres térben lebeg a megállapítás.
Valószínűleg lehetőségem lesz egy nagyon érdekes jószág kipróbálására amit tulajdonképpen körül is írtam. Tessék kicsit gondolkodni :-)
Kéne neked egy igazi jókis progrock banda :-) Ott a helyed.
Most szeptemberben engem is behálóztak, Allman Brothers lesz belőle. Eszement csapat a sok 6/8, meg tört ütemeivel. Szerencsére nem lesz két dobos, csak két szólógitár.
Ámbár más elképzeléseim is vannak, hátha összejönnek.
mit írtam fordítva? (azért a keyB nem olyan rossz mint a szoftveres változatok, de hangra nem is alázza le a C1-et, de ismétlem ez csak fél igazság... élőben kéne látni/hallani! ennyi csak a youtube benyomása) VB3=gyenge B4 utánzat a látottak alapján, de ezt mostmár én is fel fogom itthon rakni a hétvégén!
Mi az a nagy előrukkolás, az a nagy csoda? Kíváncsian várom! :) (csak nem vettél egy Hamichordot egy KeyB-t egy C1-et, meg egy nyúbíszrít egy füst alatt? ) :D
Na megnéztem/hallgattam a belinkelt videókat tüzetesen. Privát konklúzióm a következő: (már amennyire az egyes felvételek 22kHz/8bit monó volta mellett lehet ilyen...) :)
KeyB: testesebb hang, mégis soványka közép tartománnyal (Nord C1 is szól így)
VB3-Hamichord: színes cukormáz hangi összbenyomás, "töketlen" azaz elégtelen középtartománnyal, hajaz a B4-re, hiba hogy perka bekapcsolásnál az éppen tartott hangokra utólag is rádobja a perkát (súlyos hiba!), bár az 1'-es regisztert szépen némítja. Laci szimu: nagyon gyenge, hallatszik az lfo-val hallkított mű-hatás viszont szép a basszusa és ez a felvétel legalább jobb minőségű volt!
Szumma-szummárum: messze még a kánaán! :) (én titokban inkább ügyes műszerész/programozó kartársakkal egy saját fejlesztésre szavaznék Tube Zsolti-MókusMisi szakértése mellett...) :)
ps: a tesztet se ártana valami szabvány nótára helyezve hallani, a szokásos beállításokkal...
Érdekes, én is kísérleteztem hétvégén az EVB3-mal, nekem is elég meggyőző volt. Én a Logic 8-as változatot próbáltam, nem tudom, ebben van-e különbség. Legjobb a B4+EVB3 szimultán megszólaltatása volt, az egyikből hoztam a torzítót és a magasat, a másikból a mélyet és a közepet. Ki is kevertem rögtön a Tarkus-überdurva hangzást... meg rájöttem, hogy miért is kellett ahhoz két orgona.
Bocs, már látom utólag te is írtad a BlueNote minőséget mint tényezőt... Azért azt megkérdezném még, hogy annak idelyén a Kaltenecker C1-es tesztjével miért voltál annyira kibékülve? :) Kalteneckert nem akartad megsérteni, vagy a hitspacet? (mert oda is belinkelted) Tulajdonképp így utólag már akkor is azt mondtad volna hogy a C1-nél jobban üt a B4? Mert Basszusra szerintem a B4 még ma is kevés, lásd lábpedál... ??? :) (nem kötekedni akartam, komolyan érdekel!)
Zsolti, azért ne feledd hogy az ilyen youtube minőségű házi videók, meg egyáltalán bármilyen mp3 demó alapján csak fél ítélet mondható ki! Legjobb példa rá hogy a spectrasonics termékei a gyártó weboldalán mp3-ban is úgy szólnak át a falon mint az atom. Miért? Mert egy előtte profi stúdióban több milliós hardvereken áteresztett és lemasteringelt anyagot nyomnak át mp3-ba. Namost ha jó az alapanyag akkor a lebutítás se olyan égbekiáltó. Ellenben egy SBLive-al kezelt hanganyag... nem folytatom )
A faporszívós hangra a laci-amp szimulációnál gondolok. Gyakorlatilag egy lower-upper glissandónál bújik ki a szög a zsákból, ui elvérzik az eredeti B-3-hoz képest, pontosan azért, mert az ekkor megvalósuló fizikai összhatás már nincs modellezve, még a B-3 ekkor kezd el hörögni, fortyogni, mintha a "Vezúv szörnyetege tápászkodna fel hogy lávát okádjon..."
Van egy teszt valahol, ahol ez is szépen hallatszik, majd megkeresem.
Amúgy ettől eltekintve kellemes kis játékszer a B4, én azért koncertre nem használnám, bár ki tudja... :) A B4/II sokkal több beállítást enged meg, többekközt kapott egy laci-álljt is, de alapvetően a gyári presetei sokkal sz@rabbak az 1.1-éhez képest. Még kíváncsi lennék az Emagic Logic Audio Platinum 5.5-ben található EVB3 emulációval mit csinálna a Hamichord, ui azt is lehet mindenre programozni, százszorta bővebben mint a B4-et és eddig ennek találtam a legtökéletesebbnek a laci és chorus-vibrátó effektjét, amit ugyanúgy lehet másra is használni, mint ha egy zengetőt kötne be vst-be az ember. A dolog ott sántít, hogy ez integrálva van a Logicba és nem használható vst pluginként, vagyis csak a komplett feltelepített programmal fut, ami tulkép a Cubase ellenfele volt még létezett PC-re (ma már csak Mac-re). A progit odaadtam Tube Zsoltinak, amúgy telepítve is csak kb. 40MB!
Egy próbát megér ez is. Sajnos a találkozásra csak nyáron lehet esély vagy nem tudom mikor, mert az egyetem most keményen diktálja a tempót = NO MUSIC! :(