Akkor nekem egy ilyen éjjel sétáló fiúm van, bár nincs nyár. Lehet, hogy éhes volt. Akkor csak azt eszi, ami a hálójába kerül? Mást nem tud szívogatni?
Sorry, totál gyenge a memóriám, éppen én gépeltem be nemrég ezt a kis szösszenetet. Szóval zugpókok, előre...
Zugpókok családja Agalenidae
Több mint 500 faj tartozik ebbe a családba, valamennyi földrészen honosak. Többségüket azonnal felismerhetjük hosszú lábaikról és ugyancsak hosszú fonószemölcseikről, valamint arról, hogy vízszintes helyzetű mennyezethálóiknak a közepén vagy az egyik oldalán tölcsészerű, ill. cső formájú, alul nyitott szövedék van.
Hálójukhoz ragaszkodnak, és többnyire a tölcsérében tartózkodnak. Párosodás idején a nőstény és a hím hosszabb időn keresztül él együtt.
Ha a pók hálójába zsákmány akad, villámgyorsan odarohan, végez vele, majd a legrövidebb úton visszamegy a tölcsérbe. Hálójukban a keresztespókokkal ellentétben főként optikai úton, nyilvánvalóan a környezetükben lévő sötétebb és világosabb tárgyak alapján tájékozódnak. A szabadban élő egyedek mint azt bonyolult kísérletek igazolták még a szabad égbolt polarizált fénysugarainak megoszlása alapján is tájékozódnak. Az állatok akkor is visszatalálnak hálójukba, ha nem látnak, azaz amikor az optikai úton való tájékozódás ki van zárva. Erről úgy is meggyőződtek, hogy leragasztották a pókok szemeit. [Vagy kikapták, csak ezt nem akarták megírni a könyvben ?] Ilyenkor észrevehetően mindig a legnagyobb fonálfeszültség nyomán haladnak, amely rendszerint a tölcsér nyílásához vezet. Tehát érzékelik a fonál feszességét. E rejtélyes érzékszerv helyét akárcsak a keresztespókok nehézségi erőt érzékelő érzékszervének helyét még nem ismerjük.
A Tegenaria nem számos faja előszeretettel húzódik épületekbe. Többnyire ezek azok a pókok, amelyek a közismert háromszögletű, alul nyitott, rövid, tölcsérszerű csőbe folytatódó hálókat szövik. Szövedékeit gyakran találjuk a szobák sarkaiban, a bútorok mögött. [Nálunk annyira amorf már minden háló és olyan nagy, hogy nem dereng ilyen tölcsér Nektek igen?] A háló hamar beporosodik, és a fonadék eldugul, így hasznavehetetlenné válik, a póknak új hálót kell készítenie. [Na igen. Tanulság: takaríts gyakran, a pók is kevesebbet mászkál. :)] Az új hálót többnyire ugyanott, csak valamivel magasabb helyen készíti, ezért gyakran számos, egymás felett elhelyezkedő hálót láthatunk, amelyek közül csak a legfelsőnek van lakója.
A feltűnően hosszú lábú hímeket sokszor láthatjuk nyáron, a párzási idő alatt. Ha este vagy éjjel bekapcsoljuk a villanyt, gyorsan, de mindig csak rövid nekirugaszkodásokkal futó pókokat látunk a falon vagy a mennyezeten szaladgálni, amint sötétebb helyre, többnyire a bútorok mögé igyekeznek rejtőzni.
A párosodási idő előtt a hímek is, a nőstényekhez hasonlóan, egy helyben üldögélő életmódot folytatnak. A házakban található zugpókok a leghosszabb életű hazai pókok közé tartoznak, nőstényeik elérik a hétesztendős kort is.
Harbi, Bonard, lehet, hogy közelebb jutottunk, talán házi zugpók. Nektek van róla anyagotok? Én csak az életkoráról találtam adatokat meg pár szót a kinézetéről. S annyit, hogy szép nagy hálókat sző. Még keresgélek én is.
Olyan fekete szőrös? Bár ez még lehet, hogy kevés lesz (nekem). Nem tudod elengedni valahol a lakásban - vagy valaki másnak a lakásában? :) Amúgy nem csak repülő rovarokat esznek, atkákat és más mütyüröket is be tudnak burkolni. (Esetleg fotót nem tudsz róla hozni? Szerintem még kezet is csókolnánk érte, legalábbis... jól van, tudom, beszéljek a magam nevében a fotóért. :)
(Ez itt a pókok szakmai oldala, de ha a sokkról akarsz beszélgetni, várunk szeretettel a Milyen pók van a lépcsőházunkban c. topikban. Az a téma bulvár verziója.)
Nyáron egy ilyet lőttem a füvészkertben. Tudjátok, hogy ő ki? (A kép pocsék minőségű, ezért elnézést.)
Fogtam egy pókot, de ilyen időben nincs szívem kitenni az udvarba. Eszik mást is mint repülő rovarokat? (Fekete, 1 cm a teste, a lábai másfél, két centisek, olyan kis puhának látszó pók, nem az a páncélos, cirkál a lakásban, háló nélkül. Mit ehet?)
Ez lehet ugyanaz a faj is (korábbi vagy későbbi elnevezéssel), és lehet egy rá nagyon hasonlító faj is. A pontos meghatározáshoz általában látni kell az állatot, ráadásul lupe vagy sztereomikroszkóp alatt, mert lehet, hogy a szárnyfedőkön található pontsorok milyensége a perdöntő faji bélyeg...
Valamelyik a kettő közül, de jobban kéne látni a szárnyat, mivel azt találtam, hogy a karcsúméheket az elülső szárny erősen meghajlott alapere különíti el az egyenes erű bányászméhektől. Esetleg segít a keresésben ha megadom a két faj latin nevét is: Sötétlábú karcsúméh (Halictus nigripes), Lucerna-bányászméh (Andrena ovatula).
Képzeld most meg találtam egy cikket (Élő világ 11. szám, Kossuth Kiadó), amiben van egy kép egy bogárról, ami pont úgy néz ki mint a sanguinolenta, de ennek a neve Chrysolina kuesteri. Viszont van magyar neve is: Pirosszegélyű levélbogár. Utánanéztem a neten és valóban van ilyen.
Harbi - hogy neked milyen igazad van. . .nagyon szaporodnak. . . Keresztezni nem kereszteztem oket, hacsak nem a legycsapoval. . .sokan vannak. . .rovid ido alatt. . .
Stiglinc - nekem semmi uzleti erzekem!!! Aranybanyam van - es szetcsapkodom oket!!!
Közönséges muslica/Drosophila melanogaster/, 2 mm.
Az örökléstan klasszikus kisérleti rovara. A muslica néhány nap alatt mintegy 400 petét rak, amelyekből kedvező körülmények alatt már 10 nap múlva kifejlődhet az új nemzedék. Igy az átöröklés, a keresztezési kisérletek eredményei gyorsan ellenőrizhetők.
Köszönöm, rákerestem, tényleg az lesz. Elképzelhető, hogy nincs is magyar neve? Próbáltam utánanézni, de az általam lesett helyeken csak a latinul emlegették.
Nem vagy te jó üzletasszony! Ha Eledurnak rövidszárnyú kell, olyat fog kapni. Legfeljebb körömollóval visszametszed a szárnyaikat, mielőtt leszállítod az árut:-)
Valamikor a www.akvarista.hu-n volt róla szó. Most nem volt időm átböngészni, de valahol találsz rajta egy fórumot, s akkor ott rá lehet kérdezni, szerintem többet fognak tudni. Vagy talán akár itt, az akvarisztikai topikokban is.
Istennő vagy ismét. Nem emlékeztem erre a pirregőre, pedig olvastam végig a topikot, hm. A zengőkhöz meg önmagamban kevés vagyok, annak Szalkó volt a szakértője. :-)
Mad árka, ha a Kertünk lakói-ban rákeresel a pirregő tücsökre, megkapod a másodikat, az a kis csíkos meg vmelyik zengőlégy, de azt is megtalálod ugyanott, csak abból többféle van, tovább fog tartani!
A képen nőstény látható. A nőstény potroha hegyesen végződik (tojókészülék); a hímen a párzóláb (gonopodium) található, amely meredeken és fogószerűen felfelé áll, így kissé a skorpió farkára emlékeztet.