Mindenkit szeretettel várunk erre az oldalra, aki Krétára szeretne menni szállodába félpanziós ellátással, vagy AI ellátással. De azokat is szeretettel várjuk, aki apartmanba megy.
A szurdok jó volt. A 6: 15ös busszal nekiindultunk Chaniából. Nyomta a sofőr a gázt a szerpentinen, már majdnem rosszul voltunk, mikor végre odaértünk, pihi, kaja, 8kor indulás. Ámuldoztunk, jaj de szép, meg mint a csigák úgy lépcsőztünk, mert nekem szar a térdem, és féltem hogy még ott kikattan. Na, mire elértünk Samaria faluhoz, már nem ámuldoztunk méterenként, szépen ritkult, ahogy fáradtunk, az utolsó pihenőtől a faluig meg már szinte csak meneteltem, hogy érjünk már oda. Ugyanis a sok kőtől felhólyagosodott a lábam, és eléggé fájt. Lent a faluban levettem a cipőt, és alig tudtam visszavenni. Utána hazáig már nem bolygattam ezt a kérdést, nem is fürödtünk ott inkább a tengerben...
Este 6kor Sougiából vissza busszal. Ott már nem voltak turisták, csak görögök. Egy élmény volt:)
Szóval, mi Kalamakiban voltunk a Sevach studióban, a Dias Zeussal. Tutijó apartman, egyetlen baja, hogy Kalamaki gyakorlatilag nem is létezik, mert van 3 étterem, és egy giroszos, meg az a pár apartman. A térképen nincs is fent.
Szóval, ennek hála, tudják jól az éttermesek, hogy nyugodtan lehetnek 10-15%al drágábbak mint a környékbeli falvak. A giroszos is, Plataniasban pl 1,9 volt egy, itt 2,5. Valami eldugott faluban 1,6ért kaptuk. Ennyit az árrésről.
Mivel nálunk volt jármű, ez nem okozott gondot, már első este rájöttünk, hogy nem a szemben levő étterem lesz a törzshelyünk.
Első nap, mivel bazi nagy hullámok voltak, nekiindultunk Ealfonissinek. Gyönyörű. De rájöttünk, hogy most nem csak az északi part szeles. Német pár Plakiasból mesélte, hogy a déli még rosszabb. Viszont mivel a motoron nincs meleg, a széltől még néha fáztam is, sikerült leégni, úgyhogy másnap otthon a parton ücsörögtünk. Persze nem tűnt fel azonnal hogy a napernyő csak kb 40%ban szűr, úgyhogy krém ide vagy oda, még vörösebb lett a vállam. (akkor még 5össel kentem magam, merthogy árnyékba minek több).
Vasárnap ennek hála a program hason fekvés az apartmanban mozdulatlanul, mig a férjem kétóránként rámkeni a kencét amit a patikus rásózott. Panthenol, Ca, körömvirág, e vitamin. hétfőn szintén haldokoltam, de délben feladtuk, mert akkor már elég vastag lett a krémréteg, és nedves törlővel a drágám nekiesett. Majd bepisiltem a fájdalomtól, de utána könnyebb lett a mozgás, úgyhogy nekiindultunk knossosnak. Immár autóval, mert azt előtte becseréltük, tekintettel a hátamra (ill. 3 napra visszaadtuk a motort, de később elhoztuk, mert ha már aláirtad a 7 napot, akkor pénz nem jár vissza, nem lehet áttenni autóra. Úgyhogy a 3 nap kocsi még plusz volt). Knossos jó, Irakleio nekem nem tetszett. Rethimno nagyon. Éjjelig ott voltunk, én ittam az összes rakit, mert a férjem vezetett még:). És hát az étterem nem sajnálja a mennyiséget, mikor hozzák a számlát.
Másnap preveli, őszintén szólva nem voltam oda tőle, majd szerdán Agia Galini.
Csütörtöktől már a motor miatt a közelben bóklásztunk, Chania, meg ott a környékbeli strandok, mert a hegyek közti szél miatt a motort nem nagyon mertük nagy távra használni (első nap mélyen meglepett az a szél).
Szombaton még megjártuk a Szamáriát, vasárnap meg már csak az apartman előtti parton döglés.
Igazából azt hittem több mindenre lesz időnk, de valahogy nem éreztük, hogy menjünk még, mert igy volt jó. Majd visszamegyünk máskor, és megnézzük ami kimaradt. Igy békés, nyugis volt, és volt idő mindenre, mint pl, hogy a hegyi faluban a bácsi elmesélje a német megszállást, amiből egy kukkot sem értettünk a meglehetősen alap nyelvtudásunkkal. Az elafonissi orea meg a germanski bumbum az ment:))) a többiből el-elkaptunk szavakat, amit már tanultunk, de a bácsit elkapta a hév, szóval nem volt könnyű követni, miről van szó mindig...
Odafele még kalandos volt az út, hogy most akkor késik e a gép, vagy sem, de végülis sikerült nem lemaradni, és csak fél óra késéssel mentünk a beigért másfél helyett. Annyi meg belefér.
Fotók 3 napról vannak, mert a fényképező utána megadta magát, és cerüzaelemmel nem megy, panasonic aksit meg nem tartanak a szigeten. egy hétre rendelhttük volna, de sajnos akkor meg már minek...
Ha valaki ide menne, a szobáról azért van kép:)))
A kocsi 3 nap + motor 7 nap amúgy 210 euro volt, korfu után én sokalltam, de ez volt a legolcsóbb a megkérdezett 8 kölcsönzőből. És tankoltunk össz. 60 euroért ha jól emlékszem.
Én hogy miért fízetek be leginkább a neckermannhoz, vagy társaihoz, mert most a gulettel utaztunk, de augusztusban a neckermannal fogunk ismét utazni. Én mindig félek a jelentősebb események elött, ha nehogy valami közbe jöjjön, pl. ballagás, utazás stb. Hát sajnos a félelmeim sokszor bejönnek, sajnos. Ballagás elött a fiammal reggel megjártuk a sebészetet, az utazás sem indult bíztatóan, mert a férjem miatt még utazás elötti nap sem tudtuk, hogy ki utazik, a lány füle kint, stb. A neckermannál nagyon "tetszik", hogy van a teljes sztorno biztosítás, ami pár ezer ft/fő, és ha valamilyen oknál fogva - bár soha ne legyen rá szükség - le kell mondani az utazást, akkor még az utolsó, vagy utolsó elötti nap is megtehetem, mert most épp az augusztusi utazás kezd veszélybe kerülni :(((((((((( és ilyenkor a teljes befízetett pénzt vissza fízetik, persze, ha nyomós dolog miatt vagy kénytelen lemondani az utazást.
(mellesleg nem kitolásból adják a hotelekben, hanem mert sok külföldi felháborodott már azon, hogy "ehetetlen a koszt", és ezt ugye egy hotel nem engedheti meg magának. ezér van pl. marokkóban v. tunéziában is kontinentális reggeli, német hosszú kávé, és német svédasztal.
Örülök, hogy tetszenek a képek :) Az apartmanról nem tudok semmit, de a településről igen :)
Itt írták, hogy nincs messze a településtől az erőmű. Mi nem éreztünk semmilyen kellemetlen szagot az 1 hét alatt.
Amudara: nagyon közel van Heralkionhoz, kb. 20 perc volt a repülőtértől. Elég nyüzsgő település. Kisvonattal mentünk egy kört, naponta többször indul, több helyen fel lehet rá szállni :)
Na, akkor a mi szállodánkról egy kicsit, mert eddig erről nem írtam. Az Orange Neptuno Beach Hotelben voltunk, AI ellátással, itt nem volt félpanzió. Közvetlenül a homokos tengerpartnál van, egy kis utcában. Ide nagyon a transzfer busz nem tud bemenni, mert elég szük, és beállnak a kocsik, akkor gond lehet. De amikor megérkeztünk, és mikor haza jöttünk is kijöttek a csomagokért. Szobák: tiszták, naponta takarították, törülközöt cserélték naponta. Pótággyal elég pici a szoba, pótágy a sima kempingágy, nagyobb gyerekeknek kényelmetlen lehet. Minket finoman lebeszéltek a családi szobáról, ahol emeletes ágy van bent, ezt kicsit bántuk. Magyarok: amikor mentünk, még csak 1 család volt, amikor jöttünk, akkor már többen voltunk. 2 magyar animátor lány dolgozik kint, nekünk nagyon tetszett. Este nagyon jó hangulat volt éjfélig, a bár még fél 2-kor is nyitva volt. AI: elég változatos volt, 8-10 féle étel közül lehetett választani, de pl. 1 hét alatt nem láttam rántott húst, amit sokan mondanak. Mindig volt gyümölcs és édesség is. És fél 11-től vacsoráig volt lehetőség a bár mellett melegszendvicset sütni, volt rántott halrudacskák, sült krunpli, pizza stb, ha valaki megéhezett volna. Ha valaki elment kirándulni, lehetett uticsomagot is kérni, előző este 5-ig kellett szólni a recepción. Ebben volt üditő, ásványvíz, szendvics, süti, és gyümölcs.
árak: 12 nap, 2 fő, 930 euroba volt, 3 nap kocsibérlés, 7 nap motor, és 2 étkezést leszámitva mindig étterem, ajándékok (picikék) haza. ennyi. szerintem drágább mint korfu, de ez inkább a kocsi/motor meg a benzin miatt volt, nem kajában, ha csak azt nézzük akkor kb egykutya.
amúgy nagyon jó volt, fotók nem nagyon mert 3. nap tönkrement a gép aksija, ceruzaelemmel nem megy, és a fotósboltos két napig kajtatott nekünk új aksiért, de csak rendelésre (1 hét) lett volna...
a többi majd holnap. teljesen friss minden még...:)
Szerintem is bérelt lehetett, igaz annyira nem néztem. Kocsi kontra motor volt :( A motor annyira nem látszott sérültnek. Rendesen bedugult a gyorsforgalmi :(
Nekem a fenti szubjektív beszámoló nagyon sokat segített 2 éve Kréta felfedezésében és a bátorság összegyűjtésére az ottani egyéni utazgatásokhoz. Ezúttal is kösz a szerzőknek.
Ha van egy kis vállalkozó hajlam bennetek, illetve minimális angol, esetleg német nyelvtudásotok, akkor felejtsétek el az utazási irodás fakultatív programokat, ezeket egyénileg könnyűszerrel és akár negyed annyi pénzből is meg tudjátok oldani.
Mi két éve a szamária túrára fizettünk be, a többi 5-6 programra egyénileg, távolsági busszal jutottunk el.