Sziasztok!
Én viszonyag újkeletű vagyok a gombfocivilágban, de...
Szóval azért nem teljesen. A 70-es években (boldogult úrfikoromban) jó atyámmal rendszeresen űztük e nemes sport unokaöccsének is nevezhető, házi terminológiánk szerint "pöci-foci" névvel elhíresült mérkőzéseinket, melynek minden kelléke egy szőnyeg (szimmetrikus mintázat előnyben), két kapu, valamint egy viszonylag nehéz, kb. másfél, két cm. átmérőjű golyó volt. (Később, midőn az első egerek elszaporodtak számítógépes körökben, ismert roncsegér-gyűjtővé tett engem az egérgolyók szinte tökéletes alkalmassága a pöci-focira.)
A játékszabályok egyszerűsége már-már felülmúlhatatlan volt: kapu mellől egy pöccintéssel a teljes szőnyegen át az ellenfél (atyám, ínségesebb időkben kishúgom) kapujába juttatni a golyót. A meccs nem időre, hanem gólra ment, általában "hatos volt a meccs", (tehát már ilyen korán aranygólra játszottunk!:-)) Ha a labda nem érte el az ellenfél alapvonalát (szerencsére minden szőnyegnek volt valami szegélymintázata), vagyis gyenge volt a lövés, akkor az ellenfél onnan jött lövésre - extra gólhelyzet. A játék megunhatatlan volt, mégis, később, midőn már lassan egyetemi sorba cseperedtünk, unokaöcsémmel ennek egy tudományos változatát alkottuk meg szüleim lakásának óriási előszobájában. Itt a szőnyeg alá különböző tárgyakat tettünk (papucs, kutyarágó-gumikarika, pohár, stb.), és a pálya két szélén alágyűrtük a szőnyeget. Ezáltal a pálya erőteljesen háromdimenziós lett, a golyó csak bonyolult görbék mentén tudott haladni, és legfőképp pedig e lankás terep minden csúcsánának volt legalább egy rendkívül instabil pontja, amelyre, ha a golyó a kelleténél kisebb sebességgel ért fel, szinte megjósolhatatlan irányba haladt onnan tovább - valamerre lefelé. Így lehetett gyönyörű öngólokra szert tenni, ami a mi sportszerű világunkban majdnem akkora örömujjongással járt a szerző részéről, mint az igazi gól...
Ez a matematikai-topológiai-káoszelméleti vonzerő, valamint az akkoriban számunkra igen népszerű csillagászati, kozmológiai és mindenfajta, a téridővel kapcsolatos dolog iránti érdeklődés neveztette el velünk a játékot teljes nyilvánvalósággal "Einstein-focinak". Ez máig tart, unokaöcsém fiai és az én lányom most már komoly bajnokságokat játszhatnak a vénülő atyákkal e görbe pályán.
Hanem a gombfoci. Az ennél is jobb móka, és ennek az oka, bizony, teljesen figyelemreméltó.
Az unokaöcsém azelőtt is gombfocizott a haverjaival, de én inkább e pöci- és Einstein-focit űztem kizárólagos érvénnyel, mígnem aztán egyszer csak rájöttünk, így a negyedik X felé haladva, hogy mi is az igazán jó. A foci persze mindannyiunk kedvence volt, nézni, rúgni egyaránt szerettük, de én, bevallom, soha egyetlen csapatot, focistát, de még a legnevesebbeket se ismertem volna fel. Ha nekem azt mondják, hogy a 74-es Ajaxban (volt ilyen?:-)) Dörmögő Dömötör (Doemetjer DoerMeg) volt a balszélső, azt is azonnal elhiszem... - na, viccen kívül, sose érdekeltek a nevek. A taktika, a szép helyzetek, az okos, cseles labdavezetés, a szabályokból adódó lehetőségek, az tetszett, az elv, az elmélet, a tiszta foci, nem pedig a dolog eszközei, a játékosok meg a csapatok. Ez így hathat akár elitistának is, pedig nem az, (való igaz, kölyökkoromban egy ideig lelkesedtem Cruyff-ért, ha jól írom a nevét, de csak atyám nyomdokain, ki szintúgy...:-)), ez inkább a hozzám hasonló vézna, szemüveges kis könyvmoly gyerekek hozzáállása lehet az élet keményebb dolgaihoz:-)
Így aztán nekem semmit se jelentett a gombfocicsapatokhoz mellékelt zordon férfifejeket ábrázoló sok kis papírszelet, azok rendre a kukában landoltak, mi pedig a gombfocit saját gyártmányú képekkel játszottuk. Hogy kik is ezek az új sztárok? Nos, lehetőleg mindenféle olyan "csapat", amivel a mérkőzést közvetíteni lehet (irodalmi, történelmi, zenei végzettségű apukák, anyukák és gyermekeik által), főleg pedig érzelmileg jó velük azonosulni. Pl. nagy favorit az Árpád-ház SC., (melyben azért két idegenlégiós, Hunyadi M. és Caroberto, az Anjou League átigazolt csatára is küzd a győzelemért), a Barokk Zeneszerzők SC. ilyen sztárokkal, mint A. Vivaldi, G. F. Handel, J. S. Bach, A. Corelli (ő mellesleg remek kapus), de sokan szeretnek a Reformkor SC. színeiben is játszani, ilyenkor Deák, Dessewffy, Wesselényi, Döbrentei és a többiek hoznak izgalmat a küzdelembe. A kisebbek a Mr. Bean-féle csapatban lelik meg példaképeiket (Mrs. Wicket a kapus, Irma a balhátvéd, a félszemű macska a center, jobbról maga Mr. Bean tör előre), de népszerű még a Tenkes SC. Eke Mátéval, Siklósi bácsival meg báró Eberstein Eckberttel, akik itt félretéve minden személyes ellenszenvet, közös erővel kergetik a labdát. Nekem személy szerint kedvenc csapatom a Régi Magyar Költők SC., melyben Tinódi, Zrínyi, Csokonai, Fazekas, Balassi és a többiek játszanak; a kapus Janus Pannonius, azaz Csezmicei/Kezmicei János. Igen figyelemreméltó egyébként, hogy e csapatban, hogy Balassi, akinek ugyebár, mint ismeretes 1594-ben mindkét lábát ellőtte egy ágyúgolyó, gombfocicsapat-tagként is esetenként hihetetlen bukdácsolásokat végez. Meglepetés viszont Csezmicei, aki tüdőbaja ellenére is remek, mozgékony kapus. Amikor viszont a királyok csapatából Hunyadi Mátyás rúg neki kapura... hát, kérem, izgalom, az van... Nos, igen, nagyon népszerű még a Baker Str. 221/B. SC., melyben többek közt olyan hírességek fociznak, mint Watson, Moriarty, Irene Adler, Lestrade és természetesen maga Sherlock Holmes...
Később a csapatok a Hominida SC-vel is kibővültek (Australopithecus boiseii, Homo erectus, Homo sap. Neanderthalensis, Homo habilis), valamint tervezzük a Kalóz SC-t is (Kidd kapitány, Blackbeard, stb...), a Betyár SC-t., (Zöld Marci, Rózsa S., Sobri J., Pap Andor...), meg még sok más csapatot, melyek folyamatos kiötlését mindenféle aktuális helyzet is segíti.
A szabályok tekintetében a mi variánsunk a rendes, hivatalos gombfociszabályok egyszerűsített, kissé átdolgozott, főleg családi használatra szánt változatának felel meg, némi "grundos" beütéssel (pl.: kézi bedobás, "bepöccintés"), és általában is igyekszik mindenfajta rossz értelemben vett egyesületi, csoportszociológiai túlzástól, (az ilyen egyszer csak hirtelen komolyan vett "népjátékokra", jó bulikra ilyenkor jellemző "túlkomolyodási láztól") minél messzebb kerülni; azaz a szektormérő, ha egyáltalán kell, akkor általában az egyik kapus szokott lenni, akit odateszünk, megállapítjuk, hogy belül van-e, vagy sem, aztán vissza a helyére. A táblán (lapszabászat!) ceruzásak a vonalak, mert az jó vékony és nem akad el benne még szegény Balassi sem:-), az időt egy digitális vekker méri, pöckölni bárhogy lehet, ha pedig valaki nagyon láthatóan véletlenül lőtt nagyon bénát, akkor rendszerint az ellenfél mondja neki, hogy "- na, még egyszer...", szóval ez amolyan családi játék a hosszú téli délutánokra. Amikor az unokaöcsémmel játszunk, fergeteges mérkőzés-közvetítések zajlanak; lehetőleg minden egyes lépést ordítva kommentálunk: "- Zrínyi bravúros fejesét a testes hallei Georg Friedrich Handel, aki egyébként angol színekben is szerepelt, egy erős testcsellel szerzi meg! És már ott is van a velencei Vivaldi, aki, bár egyházi csapatból jött át, most mégis, mintha kissé profánul küzdene... és nem sikerült a próbálkozás, de máris jön jobbról Csokonai, a debreceni játékos, aki ma igen aktív... gólhelyzet, és... Corelli mellett egy centire a labda a hálóban... Arcangelo szomorúan legyint a labda felé...". Ilyenkor az asszonyok mosolyogva legyintenek "- Jól elvannak...". A gól után szinte kötelező a gólszerző játékos asztalon való pörgetése (örömében pörög), és valami hatásos átvezetés ("-Ideje lenne stratégiát váltani a velencei többségű Barokk csapatnak, mert, mintha a védelmük kissé széttöredezett volna...")
Persze ez kissé parodisztikusnak hathat a "komoly", hivatásos szektorlabda-versenyzők köreiben, de remélem, senki nem gondolja, hogy az ilyen személyre szabott játék-interpretáció igazából a gúnyolódás céljait szolgálná. Hiszen sokkal kisebb a különbség, ha egy kis műanyagpogácsát focistának vagy mondjuk mesterdetektívnek nevezek el egy focit utánzó játékban, annál, mint, ha ehelyett magát a játékost nézem a meccsen - mert mást az igazival úgyse nagyon tehetek.
Mindezek végeztével - remélem, nem volt unalmas az én kis rövid beszámolóm, amit azért írtam le, hogy, ha valakinek megtetszik, hát ő is leljen ugyanolyan örömöt az általunk játszott játékokban, mint mi. Ja, igen, még egy apróság: elkezdtem tervezni egy lehetőleg minél kevesebb játéklassító szabállyal megszerkesztett dobókockás focit is, ami a gombfoci táblás verziója lenne. Az ötlet hirtelen jött, és eddig az egyetlen baj vele, hogy nincs időm rendesen kidolgozni. De majd talán januárban...
És egy kérdés: nem tudtok véletlenül valami 'Gombfoci for PC' progit ajánlani? Nem akarja valamelyik profi programozó-gombfocirajongó kolléga megcsinálni? Tudom, hogy van egy az Interneten, a gombfoci.lap.hu-ról is elérhető, de az - ha jól emlékszem -, csak hálózatos, és nekem olyan kéne, mivel úgy gombfocizhat az ember, mint mondjuk biliárdozik, akár gépi ellenféllel is. Ja, a pöci-focit DOS-ban én is megcsináltam...
DubHe
..ez itt például a Roma 1980-81-es csapata
Sajnos ennél jobb formátumban nem tudom elküldeni a képet mert nagyobb kiterjesztést nem lehet feltölteni.