A linkelt cikk szerint Fazekast az első két évében kölcsön adják egy BL-csapatnak. Kíváncsi leszek hova. Én ezzel egyetértek, 5-6. számúnak teljesen értelmetlen igazolás lenne (mint volt anno Győri).
Azért akkora amatőrizmust még a ner-világról sem feltételeznék, hogy a szurkolói kívánságok alapján igazolnak. :)
Egyébként a mostani érkezők közül ki volt az? A kis Fazekas ok, de hát hozzá nem kellett nagy ész, meg ahogy olvasom - nagyon helyesen - kölcsön is lesz adva.
Yahia után lesz Yehia is, remélem jóban vannak, de ennél fontosabb, h jónak tűnik a srác, igazi harcos.
Megnéztem ezt a videót, nekem látszatra kicsit furcsán lő, egy pár kivétellel ha nem muszáj akkor csak karból lövi el, nem viszi utána a vállát, felsőtestét, furcsa ezt látni, mondjuk Lékai is szokott így, lehet így gyorsabb, de ennyi baj legyen vele. Az nem derült ki, hogy védekezik, de a mostani irányítóknál bizztos jobban.
A kérdés, hogy akkor Ő lesz az Új Nenadics, és Lékai helyére meg jön Gergő? Mondjuk nem hiszem, h a jelenlegi Lékaiban még lenne két és fél jó év.
Plussz mi lesz Pepével? Ő is jó, de a kis Fazekas klasszisokkal jobb lesz, hac nem jön közbe vmi.
Ez távol áll az igazságtól! Ennyi erővel El-Deraa szóba sem kerülhetett vola. A döntési folyamat utolsó vagy az utáni pontja lehet az maximum, hogy a fórumokon kit szeretnének, ez egy gazdasági társaság, nem kívánság műsor.
Inkább azt jelzi, hogy a szurkolók ráéreztek, hogy hol és kikkel lehetne/kellene erősíteni. A tárgyalások, kapcsolatfelvételek legtöbb esetben az előtt megkezdődnek, hogy bárhol neveket írnának a szurkolók.
Nilssonak élő szerződése van 23 ig szerintem azt kifutatják .Petárnak viszont akkor lefőtt a kávé neki 22-ig van ha jól tudom !Meg Manaskovnak is ! Mahét akkor szélen fogják foglalkoztatni ?!
Távolról valóban kevésbé, viszont nagyon dinamikus, erős, agilis játékos, igen jó súlypontemelkedéssel. Egy fizikálisabb, rohanósabb játékban, ami felé Momo haladni látszik, simán el tudom képzelni Mahé és Nenadics helyén is, ráadásul védekezésben sem kényszerkettes.
Hát szerintem Blagit elől nem nagyon kéne erőltetni ha jön Peshmalbeck ő mindenképp erősítés elől hátul.De neki azért kell egy jó váltó társ is . Nilsson akármennyire nem a régi azért még elöl hozza a góljait ha kell hátul meg hozz egy elfogatható szintet .Szerintem ha el kellene engedni valakit a beállósok közül az Blago lenne nálam .Főleg ha jön El-Deraa mert ha jól emlékszem ő hármast szokott játszani a válogatottba.
Nyugi! :)
Csak találgatok. Laci elvégre beszélni akart vele, de nem gondolnám, hogy olyan nagyon komolyan gondolta. Én inkább Rostát szerettem volna Szegedről.
Mert végre belátták ,hogy neki karpálcát a védelemben nem lehet adni őt irányítani kell mindig de ha van ki összefogja és vezér mint régen Nagy.L volt aki mellett Blago Laci irányításával tudott egy elég jó teljesítmény kitenni.Idén azért működik mert hátul Sipi elég jól összeszedi a társakat és mutatja az irányt.viszont szerintem ha Pechmalbec érkezik szerintem Blagot el kell engedni mert Sipi elég védekező speckónak ha ő nincs helyetesnek Ligi is teljesen jó .
Szerintem idén Blaz klasszisokkal jobb, mint eddig bármikor. Drasztikusan csökkentek a kétpercei, miközben ugyanígy emelkedett a blokkjai száma. Sokkal kevesebbet hibázik elől-hátul. Eddig... Viszont András, akinek a játékáért mindig is rajongtam feltűnően bizonytalan lett helyzetkihasználásban, ami mindig is az erőssége volt. Hátul kűzd, sőt fejlődik, de még mindig messze nem klasszis védő. Szerintem lemenő ágban van már sajnos. Kulesh csak tipp részemről, lehet Bodó jö helyette, de akkor nekem biztosan tömény is kelleni fog a meccsekhez...
Igen. Az viszont számomra érthetetlen, hogy miért nem Blagotinsek hanem Nilsson... Vailupov esetén nem vagyok benne biztos, hogy vele jobbszélsőként számítanak. Bár szerintem ő inkább szélső, mint átlövő. Hesham esetén necces kérdés a térdszalag szakadás, ez szerintem még befolyásolhatja Petar sorsát. Kuleshhel nem gondolnám, hogy előrébb lennénk, nem véletlen engedik el Kielcéből. Balszélre sajnos Wanne nemet mondott, de hálistennek Strlek megbízhatóan jól teljesít. Azért jó lenne oda egy kettest jól védekező játékos.