Minden, ami Oroszországgal kapcsolatos. Kávéházi stratégiai elemzések, amatőr történelmi tanulmányok, piaci gazdasági elemzések, személyes és személytelen élmények, zapadnyikok és szlavofilek. Posztszovjet térség, közelkülföld, lágy altest, ablak Európára, és a többi.
1. Állami ösztöndíjat tipikusan államközi szerződés alapján adnak, mindkét állam küld ösztöndíjasokat a másik országba (ezért nem kell behazudni egyeseknek mindenféle baromságokat, mert csak lebukik velük) ezt minden egykori ösztöndíjas tudta.
2. A létező szocializmusban ingyenes volt az oktatás: de a felsőoktatásba történő bejutás korlátozott volt. Kábé annyira, mint most Oroszországban (meg a demokratikus Ukrajnában): az állami, azaz ingyenes helyek aránya kicsi és oda csak tanulmányi teljesítmény alapján veszik fel az emberkéket és ez alapján maradhatnak ott (ha szar az eredménye, mehet a fizetősök közé). A különbség annyi, hogy fizetős helyre gyakorlatilag bárki beiratkozhat.
3. A korábbi rendszerben voltak a protekciósok, akiket benyomtak a népszerű karokra (nevezetes volt az ELTE bölcsészkara vagy az orvosi karok), a fő probléma nem ez volt, hanem hogy a végzősök jelentős része pályaelhagyó lett, ami a legrosszabb üzlet az államnak, mert nem térül meg a befektetése. Ezt akarták megakadályozni a SzU-ban a kötelezően, államilag kijelölt helyen letöltendő x évvel. Ez viszont tág teret nyitott a korrupciónak: senki nem akart az Altaj-hegységbe menni öt évig, annál inkább Moszkvába vagy Pityerbe.
4. Azt meg ismét csak az tudhatja, aki járt egyetemre: nem a tandíj a fő akadálya egy egytem elvégzésének és amikor és ahol ingyenes volt az oktatás, sem az volt. Egyrészt kell egy hely, ahol lakik az illető, ha vidéki, másrészt az ösztöndíj (ha van), nem elég semmire. Még ha kapott koleszt és nem kellett fizetni a tanulásért és kapott ösztöndíjat, akkor sem tudott ebből kijönni: sosem volt pénzünk, de okunk az volt elég, hogy legyen egy esténk. Ez a világon mindenütt így van, így volt és így lesz. Ha valaki nem volt végképp aszkéta és nem tudott pénzt szerezni, az nem tudta elvégezni az egyetemet. Ha nincsenek gazdag szülei, diákhitel stb, akkor vagy elmegy dolgozni az egyetem mellett, vagy nem végzi el. Ez a fő akadálya az egyetemi tanulmányoknak és azért olyan magas mindenütt a befejezetlen tanulmányok aránya.
5. Aki akar tanulni, megvannak a képességei és minden tőle telhetőt megtesz ezért, az Oroszországban most is el tud végezni tandíj nélkül egy egyetemet. Az Államokban ez pénz nélkül összehasonlíthatatlanul nehezebb. Akinek nincs hozzá gógyija és szorgalma, az meg nem való oda. Ez nem kritika, ez tény.
6. A veréb által említett feudális szerkezet nem létezik Oroszországban (egyszerűen nem tud semmit sem a felsőoktatásról, sem a feudalizmusról, sem a kapitalizmusról), viszont létezett egy szempontból a Szovjetunióban: a társadalmi hierarchia felsőbb szintjein álló szülők az említett módon benyomták - képességektől függetlenül - a gyermekeiket a hasznos végzettséget garantáló egyetemekre. Tessék csak megnézni az orosz ellenzék többségének szüleit és hogy ők hol végeztek: ezek a hős szabadságharcosok a párt- és értelmiségi nómenklatúra gyermekei, a kakaón felnőtt ellenzék. Pontosan ez a nómenklatúra buktatta meg Hruscsovot és emelte, majd tartotta hatalomban Brezsnyevet és hozta vissza Andropov után Csernyenkót: az a bizonyos új osztályvolt ez.
7. Végül: a cári rendszer egyáltalán nem teremtette meg a társadalmi felemelkedés lehetőségét mindenki, csak egy elenyésző számú réteg számára. A szovjet rendszer kénytelen volt, egyrészt mert az örökölt értelmiség egy része emigrált, a másik részét nagyrészt ő maga likvidálta, de az ingyenes és általános közoktatást, a sok tekintetben (mindenekelőtt az ideológiailag semleges területeken) világszínvonalú tehetséggondozást, felsőfokú oktatást és tudományos/művészeti eredményeket ő teremtette meg. Nem azért, mert Sztáin meg a párt így meg úgy, hanem főleg annak ellenére, de megteremtette, ezt azért ne vegyük el tőle. Ebből nem csak az utódállamok élnek részben a mai napig, hanem az egész világ, mindenekelőtt az Államok, mint a legnagyobb agyelszívó.
Még néhány félreértés eloszlatása:
1. Az alkalmazottak többségének nincs diplomája a világon sehol. A munkaerő minőségét az alkalmazó a versenyszférában a hatékonyságával méri. A különböző készségek, képzettségek, tapasztalatok, egyéb tulajdonságok csak és kizárólag abból a szempontból érdekesek, hogy a munkaerő hatékonyságát növelik-e vagy sem: nem célok, hanem eszközök. Éppen ezért értelmetlen volt az egész vita az orosz felsőfokú képzésről, mert nem erről volt szó, verebünk meg erről sem tud semmit.
2. Az alkalmazó, azaz a munkaadó teljesen más szempontok szerint alkalmazza, kezeli és értékeli az alkalmazottait, mint ahogy ezt az alkalmazott elképzeli: rengeteg urbánus legenda kering erről, de ezt csak az tudja, aki alkalmaz másokat. Értelemszerűen azt, hogy az orosz, pontosabban posztszovjet származású munkaerő mennyiben különbözik az angolszász/latinó/afro amerikai munkaerőtől, a gyakorlatban az tudja, aki mindkettőt alkalmazza. Ehhez a fórumos gyermekek legalább tizenöt ok miatt nem tudnak relevánsan hozzászólni, hát ne tegyék. Ez nem azt jelenti, hogy az én véleményem objektív ebben a kérdésben, de nyugtassa meg őket az a tény, hogy nem nekik kell az illetőket alkalmazniuk (ez a tizenhatodik ok, ami miatt az egész dolgot eleve nem is érthetik), hanem nekem. Ha hülyeséget csinálok, azt magamnak csinálom, ők nem veszítenek rajta.
3. Urbánus legenda, hogy csak a gazdagok gyerekei juthatnak a társadalom felső szegmensébe: ezek nem több pénzt kapnak a kedves szülőktől, hanem a lehetőséget a választásra. Ez a különbség, nem az anyagiak: egy szegény gyerek örül, ha bármilyen egyetemet el tud végezni, a gazdag gyerek tehetségét - ha van neki - idejében felismerik és biztosítják a lehetőséget a kifejlődésére. Csakhogy a szegény gyerek - ha tehetséges és van akaratereje - sokkal többre viszi, mint a gazdag gyerek, éppen azért, mert harcolnia kell mindenért: Ojsztrah vagy Putyin, Gorbacsov vagy Nixon sem a szülei miatt jutott fel a csúcsra és a munkaadók sem a milliomosgyermekeket keresik: a bronxi vagy éppen ogyesszai garázsboltos szegény zsidó nyolcadik gyereke maximum egy nagy lehetőséget kaphat a sorstól és mindent meg fog tenni, hogy éljen vele.
Tortenetesen olvastam mar errol. A linkelt cikked a karmentes, tuzoltas, maszatolas mintaja. De, tudtak volna etetni oket, ha nem, akkor meg szelnek ereszthettek volna oket. Tudatos nepirtas tortent.
Előszór is nagyjából ez az egész világra érvényes, minél gazdagabb a család, annál több a lehetősége megfelelő nevelést, oktatást kifizetni.
Ez nyilvánvalóan igaz.
De a hozzászólásod második része már egy kis arnyalasra szorul.
Az, hogy mindenkinek megvan a lehetősége elvben az nem jelenti azt, hogy élni is tud vele és ha nem tud akkor az nem biztos, hogy pl. a szorgalom hiánya és nem egyéb determinalo tényezők miatt nem sikerül.
Azt t biztosan jobban tudod nálam, hogy hogyan érvényesül Oroszországban az esélyegyenlőség, miben erősek és hol lehetne még javítani a rendszeren
Mivel a link nagyon hosszú és nem pusztán a hadifogoly táborok körülményeivel foglalkozik ezért én is egy kicsit hosszabban idézek a vonatkozóan bekezdesbol.
Elnézést attól akit ez zavar.
...Ám a növekvő német és egyéb tengelyhatalmi hadifogoly mennyiségének volt egy árnyoldala is. 1945 áprilisában a német hadsereg összeomlott, és tömegesen adták meg magukat az alakulatok. A helyzet kezelésére Eisenhower tábornok a 106. gyalogoshadosztályt vezényelte Németországba.
Volt olyan pillanat, amikor a hadosztály körülbelül 10 000 katonájára 330 000 német hadifogoly jutott. A túlzsúfolt németországi fogolytáborokban az amerikaiak minden igyekezete ellenére hamarosan járványok törtek ki, és nem tudtak mindenkit kielégítően ellátni sem élelemmel, sem szállással. James Bacque kanadai író vádolta meg először nyíltan az Egyesült Államokat, és Franciaországot, hogy tudatosan és tervszerűen éheztettek halálra közel egymillió német hadifoglyot a fogolytáboraikban, ám erre a mai napig nincs egyértelmű bizonyíték, sőt, független történészek bebizonyították, hogy az író a témával foglalkozó regénye pontatlan és hiányos. Annyi bizonyos, hogy az amerikaiak lehetőségeit és eszközeit meghaladta a többmilliós nagyságrendű menekült és hadifogoly ellátása. Konkrétan több mint ötmillió német katonát, és közel hétmillió német civilt kellett a nyugati szövetségeseknek ellátniuk a háború végén, amihez további körülbelül nyolcmillió kitelepített egyén és kényszermunkás tartozott. Ez összesen 17-20 millió embert jelentett, akiknek az ellátására a nyugati Szövetségesek egyáltalán nem voltak felkészülve.
Sok esetben, ezekben az átmeneti hadifogolytáborokban valóban mostoha körülmények uralkodtak, amit egyes őrök és tisztek kegyetlensége tovább súlyosbított. A foglyok valóban elégtelen higiéniai, élelmezési és egészségügyi körülmények között éltek, gyakran hónapokig fedél nélkül, szögesdróttal elkerített mezőkön. A foglyokat járványok is tizedelték, melyek ellen a táborok vezetői nem tudtak, és sokszor nem is akartak érdemben fellépni. Az embertelen helyzet 1945 augusztusában oldódott meg, mikorra az amerikai illetékeseknek sikerült megoldaniuk a táborok megfelelő ellátását, és csökkenteniük a foglyok számát azáltal, hogy folyamatosan rostálták ki közülük azokat a civileket, és egyéb nem harcoló státusú egyéneket, akik véletlenül kerültek be a táborokba. Ettől függetlenül az 1945 áprilisától augusztusig tartó időszakban számtalan német halt meg a mostoha körülmények, vagy az őrök kegyetlenkedései miatt a táborokban. A legmerészebb becslések is legfeljebb 10000-re teszik az ezekben a táborokban meghalt foglyok számát, ám a valósághoz legközelebb az 5-8 000 áldozat áll, akiknek a legnagyobb része a járványoknak esett áldozatul. Bacque állításaival ellentétben sem az Egyesült Államok, sem pedig Franciaország részéről nem volt kitűzött cél, egymillió német állampolgár tervszerű halálra éheztetésére. Továbbá nem létezett semmiféle átfogó megsemmisítési terv ennek a végrehajtására. Sokkal közelebb áll az igazsághoz az, hogy Németországot, ahogy Európa számos másik országát is az éhhalál szélére sodorta a világháború. Közel három évig volt szükség az elpusztított kontinensen a jegyrendszer érvényben tartására, míg az országok gazdasága újra be nem indult. Ez alól nem volt kivétel Anglia, vagy Franciaország sem...
Csak egy picit vittkozom veled: mar a cari rendszerben is, az akkori vilaghoz merten, igyekeztek lehetoseget adni a szegenyebb, de tanulni akaro embereknek. Ha az istenverte kommunizmus es vilaghaboruk nem akasztjak meg a fejlodest, akkor mara meg konnyebben hozzaferheto lenne a magaszszintu oktatas.
Ez úgy hülyeség, ahogy veréb egész munkássága. Előszór is nagyjából ez az egész világra érvényes, minél gazdagabb a család, annál több a lehetősége megfelelő nevelést, oktatást kifizetni.
Másodszor pedig éppen a szocialista rendszer és annak maradványai oroszhonban megadják a mai napig a legkisebb faluból a legmagasabb oktatasi szint élérhetőséget, megfelelő hozzáállás mellett.
Tehát nem kell minket itt hülye rizsával etetni, te se ugorj, szokd már meg, hogy veréb mindenben hazudik, mea cupla.
Más, egy régebbi kérdésem elhallgatására: Azt értem, és tudom, hogy a címlapfotón a Kreml. - De mi a neve és funkciója a nagy, vakító fehér épületnek, és melyik átépítés után lett ilyen fehér? Kösz.
