Elkezdődött a tortúra: 2 hét múlva KPM-es műszaki vizsga :D A kocsi a szerelőnél, és sajna már hívott is: a hátsó féktárcsák méreten alulira koptak, tehát cserélni kell... A szerelő egyből 30.000 Ft/keréktárcsával sokkolt. Ahogy nézegettem 15-20 körül is kapni már "nem gagyi" hátsó féktárcsákat. Kinek melyik típus vált be? Én úgy gondolom, hogy a Japanparts féktárcsái is vannak olyan jók mint egy brembo/stb...
KÖZÉPKONZOLON A KIS IZZÓK KIÉGTEK,NEKEM IS AZ ÖSSZES EGYSZERRE ÉGETT KI.2000 ÉRT ÚJAKAT FORRASZTOTTAK BELE. BÚGÓ HANG NEM TUDOM MI LEHET,DE AZ ELSŐ KERÉKCSAPÁGY JELLEMZŐ HIBA SZOKOTT LENNI A SORENTONAL
Újdonsült Sorento tulajdonosok lettünk, egy 2.5 crdi automata 2004-es évjáratút vettünk meg. Van rajta egy kis szögelni való, a közép konzolon nem működnek a gombok világításai, valamint a digitklíma vezérlő nem ad jelet a fűtés levegő terelő (hideg-meleg) lapátokat mozgató motornak. A hajtáslánc felől is hallok némi búgást ,ami elég halkan, de búg és csak bizonyos sebesség tartományokban terhelés nélkül (elvett gáznál) 40-50 km/h és 80-90 km/h körül. A váltó mögül hallom. Ha esetleg tudtok adni ötleteket a problémák megoldására, akkor légyszíves írjatok!
Átestünk az első nagyobb javításon igaz ez is csak a természetes kopás miatt vállt szükségessé... 130.000 km után első-hátsó féktárcsa és betét csere.... jól bírta a gyári alkatrész... :)
Köszi az ötleteket. Sajnos a szervoolaj szintje megfelelő. Viszont jó hír, hogy már 3 utam volt azóta és tökéletesen működik a szervó. Egyedül munkába menet nem működött, hazafele már igen. A fékre tényleg lehet megoldás a fékfolyadék, mert valahol szerintem elfolyik. Egyszer majdnem teljesen elment a fékfolyadékom, bőven minimum alatt volt, valószínűleg be is levegősödött, mert érzem ha rálépek, hogy néha araszolgat beljebb a pedál. Kérdés az hogy hol folyik, és hogy mennyibe fog fájni a javítása :D Remélem csak valami cső és nem egy komplett munkahenger.
A légzsák hiba továbbra is jelen van sajnos, és így műszakin tuti megrántják :D Azt olvastam a neten, hogy több típusnál is az ülés alatt van valami kábel, ami a sok állítgatástól "kilazul/szétcsúszik" és akkor hibának veszi a rendszer. Remélem csak ennyi a gond... Ilyen kábelkicsúszásos problémával találkozott már valaki?
Jövő héten megy szerelőhöz a kocsi és elvileg mindenre választ kapok :D
A fék visszajelzésre és a szervóra első és legegyszerűbb gondolatom, hogy nézd meg a fék illetve
a szervó folyadékok szintjét.... Ha már ez megvolt akkor sorry..
A kicsi sárga légzsák visszajelző nekem is ég már elég régóta, már többször kiüttettem a hibát,
azt mondták hogy vmi. kontakt hiba, de a rendszer attól még jó.... Persze messziről jött ember azt mond amit akar..... Amúgy meg remélem tényleg üzemkész a légzsák, de még nem teszteltem :) és nem is tervezem...
Ha esetleg erről megtudsz vmi. okosat engem is érdekel...
Reggel indulok munkába, és érzem, hogy őrült nehéz tekerni a kormányt... Gondolom elment a szervó. Ezzel együtt észrevettem, hogy a légzsák lámpája is folyamatosan világít... Nem tudom mi köze van a kettőnek egymáshoz, de már kezd kicsit elegem lenni belőle, hogy minden nap jelentkezik valami hiba.... Hazafele már működött a szervó (mondjuk fogalmam sincs mitől jött helyre), viszont a légzsák lámpája még mindig folyamatosan ég, illetve a (!)(P)BRAKE lámpa is felvillan lassú menetben fékezéskor... Mi lehet a gáz? Összefüggnek ezek egymással?
Lehet valami patkány van a kocsi ürgeiben, és poénból rágcsálja a vezetékeimet? 4 nap alatt 3 hiba....pffff....
Motorhibás 2008-as sorentót vettem,most készült el a felújítás(főtengely csere,2 dugó,gyűrűk,balansz tengely csapágyazás,teljes hengerfej.... Ma került be a helyére 1 órát alapjáraton ment (szépen),aztán 1 rövid próba kb 10 km és vissza,mielőtt visszaértünk 1 körforgalomnál mikor visszaállt alapjáratra erős kopogó hang jött. Ez azóta is megvan,de csak alapjáraton kb 1300-as fordulatnál teljesen elhagyja, A kopogás jobb oldalról lentről hallatszik a legjobban a motortartó bak környékéről. Járt már így valaki? Mi a bánat lehet? A szervizben a balansz tengelyre tippeltek.
Olajcsere.. utána olajszint ellenőrzés.. .. lett volna de a nivó pálca műanyag része a kezemben maradt a kihúzási próbálkozáskor, a többi része a helyén.
Egy fogóval sikerült kioperálni , majd az ellenőrzés után vissza tenni, de kissé zavar ez az állapot. Hol lehet vajon másik nivópálcát szerezni hozzá és vajon mennyiért??
Reggel munkába menet észleltem, hogy fékezéskor felvillan a "(!)(P) BRAKE" lámpa... Mit jelenthet ez? Mikor elkezdek fékezni 50-ről még nem jelentkezik azonnal, hanem amikor már eléggé lelassultam kb. 10 km/h-ra, és még mindig nyomom a féket akkor kezd el világítani. Ha elengedem a féket egyből kialszik. Nagyobb sebességnél taposhatom ahogy akarom nincs hiba, csak és kizárólag lassú gurulásnál való fékezéskor...
Sziasztok 265/70 16r abroncs felfér a sorentora?kaptam egy kihagyhatatlan ajanlatot.gyarilag 245/70 16 van rajta.kb 25mm lenne nagyobb az atmerő.ugy neztem h eltekert kormanynal nem érne bele a kerékjaratba,de épphogy csak...valami tapasztalat?
Szintén 2005-ös, öt fokozatú automata, 5 személy, fullra pakolt csomagtartó (súlyban is tekintélyes), Karcag - Sarti kb.: 1180km, légkondival, volt mellékút, főút, autópálya, autóút, szerpentin, így jött ki az átlag 9 liter. Az viszont biztos, hogy télen a segédfűtés rádob egy lapáttal, főleg úgy, hogy suliba/melóba járunk vele, tehát minden reggel és este be kell neki melegednie (simán felett jön ki, de pontosan nem tudom)
90%-ban városban járok, (mondjuk ehhez tök felesleges az összekerék, meg a 2 tonna önsúly... de szeretem...) szóval nekem a fogyasztásom 11-12 között szokott lenni.
Persze a város..., nyáron dugóban légkondi, télen dugóban meg a segédfűtés (amíg jól be nem melegszik), nos ezek biztos nyomják rendesen...
Viszont most nyáron, a budapesti utcai árvizek nem jelentettek akadályt, csak a többi autós, tengelyig érő vízen (az kb.35cm) teljes nyugalommal lehet átmenni...
HOGY MAGAMAT IDÉZZEM:TÖBBET FOGYASZT, SZARABBUL MEGY,DE AZ ÉRZÉS MEGFIZETHETETLEN:) SPÓROLÁS ŐRÜLET MEGÖLI AZ ÉLETÜNKET...
NEM LESZ SEMMI BAJA, SE A MOTORNAK SE A VÁLTÓNAK...SŐT.AZ AUTOMATÁN CSAK ITT EURÓPÁBA VANNAK FENNTARTÁSAINK.AMERIKÁBA MANUÁLIST LE SE KELL ZÁRNI.ÚGYSEM TUDNAK VELE ELINDULNI:)
ÖTFOKOZATÚ JAPÁN JATKO VÁLTÓ VAN BENE (A5SR1) SOK NISSANBA SZERELIK, UGYANEZT PL NAVARA PATHFANDERSTB,KIS ELTÉRÉSEKKEL,MEG RENGETEG MÁS AUTÓBA MEGTALÁLHATÓ,TEHÁT NEM KIA-HYUNDAI TALÁLMÁNY.
Ha már automata váltónál tartunk: a nagyon-nagyon lassú gyorsulás nem árt neki illetve a motornak? Próbálok üzemanyagfogyasztást csökkenteni, így eléggé tatásan gyorsítok ki. Elképzelhető hogy így többet ártok a motornak/kuplung/váltónak mintha normálisan közlekednék. Illetve nektek a 90-es utazótempót mekkora forudlaton tartja? Nálam 2000 körül, városban az 50-et meg 1600-1800 között.. Ez normális.
Így közelekedve átlagban 10 literes fogyasztás jött ki legutóbb vegyes használat mellett...
Illetve tegnap találtam egy kis tócsát a kocsi jobb első kereke előtt kb. 20 cm-re. Nem volt szaga, és nem folyamatosan csöpög. Alánéztem, és lefotoóztam. Szerintetek mi lehet ez? (ott folyt végig, ahol sötétebb a felület)
Nyugodtan vehetsz autómatát. Marha kényelmes dolog, csak jóval többet fogyszt tőle az autó és szerviz igényesebb is mivel a manuális váltóban nem kell soha olajat cserélni , az automatában pedig kell és ráadásul nem is egyszerű mutatvány az olajcsere benne. De sokak szerint megér annyit az a kényelem amit nyújt. Anno nekem is volt két automata váltós autóm... nagyon jó dolog !! (csak hát a többlet fogysztás.. az a közel 3 liter.. )
Már jó idelye nézegetem a hasznaltauto.hu-t és az a tapasztalatom, hogy abban az árkategóriában, ahol nézegetek, sok az automata váltós! Kicsit idegenkedek az automatától, még sosem volt olyan kocsim! Esetleg ezzel kapcsolatban valakinek tapasztalata? nyugodtan vegyek-e automatát, vagy felejtsem el?