Minden ami a régi Kecskeméttel kapcsolatos. Történetek, legendák, személyes élmények, képek, videók, bármi... Századelő, világháborúk, Kádár-korszak, retro, vagy épp a tegnap...
Igen, pont amiatt bontották le a vasútállomást, mert 1962-ben kiírták azt a bizonyos országos tervpályázatot, aminek végeredménye a helyén felépült Leninváros.
A felépítendő lakónegyed egy jókora része belenyúlt az akkor már lezárt Szentháromság temetőbe. Ahhoz, hogy minden a tervek szerint épülhessen meg, összesen 2500 sírt kellett felbontani és a temető területéről eltávolítani, ami meg is történt.
Tavaly úgy döntött a katolikus egyház, hogy felszámolják a Budai úti kiskatolikus temetőt. Ma ott ugye már csak a fákat látni és korábban felszántott területet. A rossz nyelvek szerint oda is egy lakópark épül...
A régi Centrum... kisgyerekként emlékszek a 90-es évek elejéről az épületre, addigra még ocsmányabb lett a külső burkolata... Jól látom az 1. képen, a bal szélen, hogy építkezés zajlik!? Csak nem akkor kezdték el felhúzni a körút saroktelkén, a Luther-palota mellett a jelenleg is látható, szerintem tetszetős épületet!?
Nem azért kellett költöznie, mert elkezdték építeni az Árpádváros I. ütemet!? :S
Amúgy az igaz, hogy az első épületek javarészt a temető rekultiválásával húzták fel!? Ma ilyet azért nem lehetne megtenni, hogy a Köztemető felét lakótelepnek kisajátítanák...
Akkor más idők jártak, és területrendezés sem létezett, de még jóindulattal sem mondhatjuk azt, hogy városfejlesztés létezett volna!
Sajnos nagyon kevés képanyagom van a kisvasútról, így nehezen találtam meg ezt az egyet is. Nálam nincs több sajnos... :-(
A végállomást eredetileg az Alsópályaudvar közvetlen közelébe kívánták felépíteni, de a tervek valamilyen oknál fogva módosultak, így végül bentebb a Rávágy térre helyezték azt. Az állomás megépítéséig a téren tudtommal vásárokat tartottak, de a szűk hely miatt költözni kellett.
Nagyon szívesen látnék itt olyan képet, amely a hajdani Rávágy téri kisvasút-végállomást ábrázolja, bent álló vonattal. Avagy olyan kisvonatról, amely az Átrakó és a Rávágy tér közötti körülbelül 1 kilométeres szakaszon halad, különös tekintettel arra a pontra, ahol a kisvasút a nagyvasutat keresztezte. Gyerekkoromban sokat jártunk erre mind a majsai, mind a kiskőrösi vonattal.
Valójában az áruház már korábban is működött egy másik helyen a városban.
Az első nagyobb alapterületű Állami Áruház a református templom bazársorának teljes hosszát elfoglalta. Ebből lett a '60-as évek végén a Centrum. '83-ban pedig megtörtént az átköltözés az új, nagykőrösi utcai épületbe. épületbe. A régi áruház épületében található ma a Fodor Cukrászda, a Liberté Étterem, egy új kávézó ha jól tudom, a T-pont és a Kossuth tér felőli oldalon a Piroska Tours és Kecskeméti Televízió.
1963 - Ekkor még Állami Áruház néven futott a majdani Centrum