Gyor lehet a házigazdája a Dunaferr hazai kupameccseinek
Sepp Blatter is köszöntötte a dunaújvárosi csapatot
Június 23-án, pénteken kora délutántól már nemcsak találgathatjuk, hogy a nemzetközi kupaszereplést kivívó csapataink milyen erosségu ellenfelekkel mérkoznek az elso fordulóban. A genfi sorsoláson a bajnoki aranyérmes Dunaferr vezetoi természetesen képviseltetik magukat, ám a dunaújvárosiaknak elobb még egy kötelezettségüknek kell eleget tenniük.
Június 15-ig ugyanis meg kell nevezniük azt a stadiont, ahol az elso hazai, nemzetközi mérkozésüket kívánják megrendezni. Gróf András, az újvárosiak ügyvezetoje már korábban beszélt arról, kérvényezik az UEFA-tól, hogy az elso találkozójukat Dunaújvárosban játszhassák le. Ám korántsem biztos, hogy az európai szövetség igent mond a dunaújvárosiak kérésére, és ebben az esetben ,,albérletben" kell játszania Egervári Sándor együttesének. Az UEFA levele szerint Magyarországon hat stadionban, a Megyeri úton, a Hungária körúton, az Ülloi úton, Debrecenben, Gyorben és a Népstadionban lehet nemzetközi mérkozést játszani, vagyis nemleges válasz esetén a Dunaferrnek e pályák közül kell hazai helyszínt választania. A dunaújvárosiak még nem hozták meg a döntésüket, de nem elképzelhetetlen, hogy az ETO-stadionban kísérlik meg a mindenki által várt továbbjutást kiharcolni.
Hogy a Dunaferr bajnoki címének nemcsak itthon volt nagy visszhangja, azt jelzi az a levél, amelyet Sepp Blatter, a FIFA elnöke küldött Szabó Józsefnek, a dunaújvárosiak elnökének. A rövid, néhány soros levél így hangzik: ,,Kedves elnök úr! Fogadja legmelegebb jókívánságaimat, hogy megnyerték az idei bajnokságot. Ez a siker, amely a klub történetében az elso bajnoki cím, dicséretet és elismerést érdemel. Megkérném önt, hogy a gratulációmat és a barátságomat tartalmazó üzenetet tolmácsolja a klub játékosainak, az edzonek, Egervári Sándornak, valamint a technikai és orvosi stábnak és szintúgy a szurkolóknak. Sok szerencsét kívánok önöknek az elottük álló UEFA bajnokok Ligájához. Maradok tisztelettel: Joseph Sepp Blatter"
Az elismerés nyilván annak is szól, hogy a Dunaferr harmincegy mérkozésen veretlen maradt a magyar bajnokságban, és ezzel listavezetoként zárt az európai eredményességi táblán. A FIFA elnökének köszönto szavai azt az elismerést sugározzák, amelyre az újvárosiak kétség kívül rászolgáltak a bajnoki évben mutatott teljesítményük alapján.
(z. a.)
Forrás: NS online