Nagypapi megválaszolta:)) Egyébként horvát. Az eladónő először csak a branzinót rakta ki, és amikor az elfogyott, akkor hozta a durbincsot. Ennek persze nincs logikája csak az, hogy egy nem halevő embernek édes mindegy, nem látja a különbséget.
A szilvás gombóc az tényleg idegfeszítő, de még reménykedem, hogy fogok kapni. Jelenleg magam mondanám, hogy ne hozza, ilyen időben ide jönni rákosborzasztóról nem egy könnyű túra. Aki szállítja se fiatal már + magas vérnyomás meg egyebek.
Ma megesszük a maradék borjupofát, rizi bizi készül éppen hozzá. Holnap elmegyünk az közeli "új" vendéglőnkbe, aztán majd jólakottan megihletődöm a fiuknál. Remélem sikerül megint annyit főzni, hogy a jövő hét elejére is jusson, úgy mint most.
Nagyon hiányolom a jó salátákat. A hajón minden nap salátát ettem előételnek. Itthon valahogy nem akar meghonosodni a saláta evés/termelés.:-(
Holnapra szilvás gombócot, de nem akarlak ingerelni:))
Fejemben van egy jó gyulyásleves, a múltkori nagyon jól sikerült, aztán egy lecsós( magyaros) szűzérme is hamarosan sorra kerül.
Egyébként a múlt csütörtökön az Aldiban branzinó, meg aranydurbincs volt kettesével csomagolva akcióban. Sokat vettük, mert mindkettőt imádjuk. Na az is majd nemsokára sorra kerül.
Bizztos igazad van, mikor ne lett volna? :)) Maradok a beváltnál. A hagymát úgy sem akarnám nyersen beletenni, akkor meg már nem plusz munka. Nem dacból. Próbáltam már úgy is, és van különbség.
Ma görög töltöttpaprika. Igaz, sütni kell, de 5 perc összerakni.
Holnap sülthús mellé egy érdekes köret. Rizs olaszos alapon + lencse. Valamelyik főzős műsorból. A sülthús szaftján hagymát dinsztelni, hozzá jön paradicsom, sárgarépa, szár-zeller apróra vágva és a rizs. Külön megfőzök egy kevés lencsét, és a végén hozzá keverem. Valami zöld saláta kívánkozik még mellé.
Nem is kéne főzni, csak hideg dinnyét enni. Vagy hideg gyümölcslevest.
Holnap, görög töltöttpaprika. Még sosem csináltam. Legutóbb maradt tölteléket lefagyasztottam, kicsit görögösítem, paradicsom, fokhagyma, oregánó. Sütőben sütni. Hm, nem a legjobb ötlet mégsem ilyen időben. Majd kimegyek addig a konyhából. :)
Nálam minden találomra megy. Még soha semmi nem mértem főzéshez. Kb. másfél decis kisbögre a rizs nyersen, félkiló hús, szalonna nincs, soha nem is volt. Szerintem simán változik az izlésünk a korral. Rizst félig meg szoktam főzni. Gyakorlatilag ugyanaz a gombóc mint a töltött káposztához.
Igen, mindenféle töltött dologhoz. Nem a főzésidő határozza meg, hanem nincs annyi helye tágulni a rizsnek, és amiatt lesz kemény. Így tanultam, és így is tapasztaltam.
Túl sok volt benne a tojás, vagy a rizs, esetleg száraz volt a hús. Én lapockát szoktam daráltatni, mert abban épp annyi zsír van, ami a rakott cuccokba, vagy ebbe kell. A töltelékbe hagymát, fokhagymát, borsot, sót szoktam rakni. Ja és szigorúan barnarizzsel csinálom( amit előre megfőzök). Fehér rizsem nincs is itthon.
Talán nem is a hús az oka, ha tömör, keményebb a vártnál a gombóc. A rizst előfőzöm félkeményre. Egy kis zsíron hagymát megfuttatok, ráteszem a kimért rizst, és egy mérőnyi vizet, kicsit főzöm, letakarva hagyom, fölveszi a vizet. Amikor kihűlt, hozzákeverem a húshoz. Kicsit macerás, de megéri.
Babérlevelet nem szokta, de nem is a szósz nem izlett. Valahogy a húsgombóc lett túl tömör, vagy nem is tudom mi. A lényeg az, hogy a borjupofát jobban szeretjük, mint a darált sertésből a húsgombócot.:-)
Én nagyon rendhagyó módon hagymát is szoktam bele tenni, igaz cukrot csak hagyományos fehéret. A szósszal nem is volt baj, valahogy a töltelék nem izlett igazán.
Nagyon el kell találni a paradicsomszósz ízét, és akkor fenomenálisan finom. Én rengeteg zeller zöldjét teszek bele, barna cukrot, sót. Én is max. 1-2szer csinálom évente, ráadásul SzPéter meg se kóstolja, a nagy paradicsomos húsgombóc zabáló lányom pedig már messze lakik. Nem lehet idecsábítani csak úgy, úgyhgy- miután kis mennyiséget nem tudok csinálni- a maradék megy a mélyhűtőbe.
Ha te eszed a töltött paprikát, akkor örülök, mert meggyógyultál. Én az idén egyszer csináltam, tavaly egyszer se és megállapítottuk, hogy nem kell ezzel törjem magam. Nem igazán élveztük.:-(