Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak a szavakkal......Lehet, nem a szavak lesznek, amelyek megérintenek. Hanem a szóközök fehér némasága. A csend könyvét nem lehet üres lapokkal megírni. Az csak a süketszoba csendje lenne. Reményem, hogy a szavaim olyanok lesznek, mint a szellőtől rezdülő falevelek susogása, vagy a madárdal, amelyek csak mélyítik a természet csendjét. A szíved csendjét.
Most már biztos vagyok benne, hogy régóta tartottam feléd, és te is énfelém. Még ha nem is sejtettünk egymás létezéséről, mielőtt találkoztunk volna, tudatlanságunkat végigkísérte valamiféle ösztönös bizonyosság, amely gondoskodott arról, hogy végül találkozzunk. Mint két magányos madár, melyek az égbolton tájékozódva repülnek a hatalmas préri fölött, úgy közeledtünk egymás felé ennyi éven, egy emberöltőn keresztül.
A Mester azt mondja:
Mindnyájunknak szüksége van szerelemre. A szerelem az emberi természet része, pontosan úgy, mint az evés, az ivás, és az alvás. Néha teljesen egyedül vagyunk, nézzük a csodálatos naplementét, és azt gondoljuk: 'Ennek a szépségnek nincs értelme, mert nem tudom megosztani senkivel'. Ezekben a pillanatokban meg kellene kérdeznünk magunktól, hogy milyen gyakran vallottak nekünk szerelmet, és milyen gyakran utasítottuk el azt oly egyszerűen; milyen gyakran féltünk attól, hogy közeledjünk valakihez, és azt mondjuk a szemébe: szerelmesek vagyok beléd. Óvakodjatok a magánytól! Ugyanúgy függővé tesz benneteket, mint a legerősebb drogok. Hagy úgy tűnik, hogy számodra nincs értelme a naplementének, légy alázatos, és indulj, hogy szerelemre találj. De tudnod kell, hogy a szerelemnél épp úgy van, mint a többi spirituális áldásnál: minél inkább készen állsz arra, hogy adj, annál többet fogsz kapni ellenszolgáltatásként.
A szeretet a jóság törvénye. Az örökkévalóság törvénye. Az élet törvénye. Az igazság, az összhang, a szépség, a mindeneket összefogó és egybekapcsoló nagy együttműködés törvénye, melynek összhangjában az óriási naprendszerek éppen olyan fontosak,mint a legapróbb porszem .
Wass Albert
nem az a fontos, hogy szeress, hanem, hogy szeretni tudjalak, érzékeim útjain a színes égők csodát csillogva villogjanak, fényárba boruljon fakó hitem, a hétköznapi örömünnepek átröpítsenek a kátyúk felett
Nézzük csak, hogyan kezdődik az érzelmi zűrzavar, amit szerelemnek nevezünk. Egy adott személy, mondjuk te, kíváncsi olvasóm, észreveszel egy egyedet a tömegben. Észreveszed, és attól fogva nem tudod levenni a szemed róla. A szád kiszárad, a pislogód kiguvad, a szíved pedig úgy dörömböl, mint apád, ha pityókásan jön haza és befele akarja nyitni a kifelé nyíló ajtót. Egyszer csak azt veszed észre, hogy az illető személy úgy vonz, mint vasreszeléket a mágnes. Ettől kezdve látszólag semmi másra nem vágysz, mint hogy hozzáérj, megöleld, sőt a szád a szájához szorítsd, ami - mondjuk meg őszintén - nem egy higiénikus dolog. (...) A felsorolt tünet együttest nevezi szerelemnek az emberiség abban a hitben, hogy ennek az érzésnek, lelki és biológiai okok miatt nem lehet ellenállni.
Nicholas Sparks
Magamban hordom a szívedet, a szívemben hordom. Mindig itt van velem. Bárhová megyek, mindig kell nekem. És akármit teszek, bármi lesz, Te ott leszel kedvesem. A sors nem riaszt, mert Te vagy a sors nekem. Nem kell világ ennél szebb, mert Te vagy a világ, igen. Íme a titkok titka, mit senki se tud: gyökere minden gyökérnek, rügye minden rügynek, egek feletti ég a fán, mely maga az élet. Mely magasabbra nő, mit a lélek remélhet, vagy elme megérthet, mint az alá nem hulló csillagok csodája. A szívemben őrizlek. Ott őrizlek a szívemben.
A torony évszázadok sóhajait őrzi rendületlen, s némán figyelte rezdülését a csendnek. Miért szeretsz? - kérdezted Kedvesem, s az ódon falak összesúgva Téged ismételtek. Láttam a gondolatokat cikázni íriszedben: szivárványt csillantott szemedben egy sós csepp. Miért is szeretlek...? A Hold vajon miért szereti a Földet...? Fáradhatatlanul kíséri égi útján, örök időre összekötve. Vagy a madár a végtelen kékséget, melyben szabadon szárnyalhat kedvére. És a tenger mélyén élő plankton miért szereti a vizet? Ki mondhatná meg azt, hogy miért szerette Jézus az Embert! Az Embert, ki megtiporta, meggyalázta, megölte! Szeretlek... Mert részemmé lettél, mint része hegedűnek a vonó, zongorának a húr, gyökere a fának, magja a gyümölcsnek... Mert bőrömnek csak simításod ad színt, mert ajkamra csak csókod lehel pírt, mert tüdőm Téged lélegzik, mert szívem nélküled nem képes dobbanni.
Egyetlen jó az életemben te voltál, te vagy, te leszel. Kapocs, mely az élettel összekötne, van ezer meg ezer, de mindegyiket, bármely pillanatban szétszakítom mint pókhálószövetet. Hogy voltam, hogy vagyok, hogy leszek: köszönöm neked
"...mert kell egy hely, hol nem fáznak a csillagok,
mert kell egy hely, hol emlékünk majd élni fog,
mert kell egy hely, egy vonzás, melyhez tartozunk,
mert kell egy hely, hol néha másról álmodunk..."
Uram, óvj meg a tökéletességtől. Mint vasalópokróc szélén az ékalakú égésnyom: hagyd meg rajtam hibáimat, kezed nyomát. E városban, hol a két part egymást vicsorogva nézi, rajzolj rám holland tulipánmezőt. S ha tárgyaidra írod: ,,vigyázat, nagyfeszültség", helyezz el cinkosként áramkörödben. Olyan ritkán látható az esthajnali csillag, régi juhnyájak őre. Kumuluszok közt, a szétragadt világban nem látjuk egymást. Perzselt, pusztuló, zárlatos csontjaimban őslények emlékezetével add világítanom, míg besötétlik.
Az ember lelke begöngyölt láng. Csak egyes sugarait ismerjük magunk is. Annyit, amennyi a földi életünk haladására világítónak kell
Sándor Zoltán: Mesék
