Jeszenyin biz a'. Ez az egyik kedvenc szerelmes versem. Ez itt meg egy Baudelaire:
Hegedűszó remeg, mint tört szív, üdve multán,
tört szív, amelyre les az éjszin öblü vég;
nagy, díszes ravatal a csöndes esti ég,
immár lehullt a nap, alvadt vérébe fulván.
"Bokraink közt már az ősz barangol,
kóró lett a fényes laboda,
zizegő szép zabkéve hajadról
nem álmodom többé már soha."
(talán Jeszenyin? már nem tudom biztosan)
"Add kezembe e zárt világ kilincsét,
könnyű kezedet - vár kinn a szabad.
Gyülekező halottaimat intsd szét,
szólj s hízelegjen körül jószavad.
Ismersz engem, kit szemed megviselt,
lehetetlen, hogy ne szeressél, kedves!
Egykor egy sejt a tengerben kikelt,
hadd jusson el már örökös öledhez!"
(József Attila: Aki szeretni gyáva vagy)
Victor Felled:
Félszegen
és gyámoltalanul
állok a század leleményes
és erös emberei közt
tömény örömeik közt
És mindig ugy rémlik,mintha
vétkes volnék
valamiért.
Megtépte köntösét a felhő,
gyászolva a halott királyt.
(Valahogy tartok tőle, hogy ezt rajtam kívül senki nem tudja értékelni, no de most már úgyis egyeduralkodó vagyok a topicban, úgyhogy miért ne. Emlékszem, amikor 5-6 éve először olvastam, akkor egész este ezt a két sort ismételgettem, no igen, akkoriban elég rossz kedvem volt, mint ez ebből is sejthető.)
„Felforgat a nagy századok érckeze
Mindent: ledűlt már a nemes Ílion,
A büszke Karthágó hatalma,
Róma s erős Babylon leomlott.”
Ez az egyik kedvenc versidézetem az egyik kedvenc versemből. Nem is tudom, miért nem írtam még be eddig. És itt egy másik, pontosabban két másik, mert eggyel nem érem be (bár az egész Éj-monológot be lehetne idézni):
„S ezer fejekkel a nagy szörnyeteg,
A Mind, előállt.”
"Bűvölten állt az utca,
Egy sovány akác részegen
szítta be a drága napfényt.
S zöld kontyában tétován
rezdült meg csüggeteg és
halovány tavaszi kincse:
egy-két fürt virága:"
Ami súlyos: a magasból a mélybe
zuhan le. Tátott szájú bestiák
lesnek a szende, játékos menyétre,
a aki a meddő teológiát
kerüli, nagyobb bölcsességre éhes
s tudásra; babonáktól meg nem ing,
de az igazság roppant tengeréhez
kívánkozik: itt végzi rendszerint.
....
(Faludy Gy.: Campanella verse)