Én a Kehelyben és a Szt. Tamásban is '78-ban voltam utoljára.
Most a villamosból láttam, hogy újranyílt Tamás. Miután a sokcsillagos szálloda recepcióján keresztül kellett bemenni sejtettem, hogy mire számíthatok berendezés ill. hangulat terén. Kikértem egy világost és mellbevágóan finom IPA-t hoztak ki, aztán az itallap alapján bizonyítottá vált, amit csak éreztem... Másnap aztán még egyszer megnéztük, hogy még mindig olyan finom-e...
A genius loci a Tamásban már rég elveszett, még a bezárás előtt jóval, valamikor akkortájt, amikor a Fleků és a Kehely is elturistásodott. Pedig nagyon jó hely volt a 70-es, 80-as évek fordulóján, pompás braníki barna sörrel. Ideális kiindulópontja az Ökörig vezető túrának. Egy kis erőgyűjtés után jöhetett a Kisoldali tér sarkán az U Schnellu, majd a Nerudova gyöngyszemei, a Kandúr, a Bonaparte, az Arany patkó, a Két Nap.
Még annyi lemaradt, hogy cseh és szlovák autópályamatricát is lehet venni az Autópályamérnökségen Budaörsön - a nagy AGIP kúton a McDonalds mellett van - pincébe kell lemenni. Van nekik magyar, német, osztrák, cseh, szlovák.
Még lenne egy olyan kérdésem, hogy a kocsi, amivel megyünk apósom nevén van. Ahhoz kell valami meghatalmazás vagy nemzetközi zöldkártya? Ellenőrzés, igazoltatás során kérhetik?
ebbe nyugodtan bele lehet ülni. a Student Agency a buszok, vonatok után a taxikba is belevágott mi bármi más, amibe belekezdenek hibátlan teljesen új Audik, udvarias sofőrök. ingyen víz, az anyósülés háttámlájában kivetítő, és olcsóbb, mint bármelyik más. kétszer is mentek velük, mást nem is hívokhttp://www.ticktack.cz/?gclid=CNPRm5KQx78CFa2WtAodPjoAKA
Az árak kb. mint nálunk (a sör olcsóbb a normális helyeken), de vigyázat: a lehúzós helyeket el kell kerülni: pénzt itthon váltani, taxiba nem beülni, ahol angolul van kiírva a csábító duma azokat a helyeket jobb elkerülni, a becherovka nem a cég ajándéka stb. szóval a józan ész nem felejthető...:)
Még annyi kérdésem lenne,h egy hosszú hétvégére mennyi költőpénz kell, ha tankolást és matricákat is beleszámoljuk? Sokkal drágább náluk minden mint nálunk?
1. A pályán az óvári MOL kúton (mielőtt kiágazik a pozsonyi 15-ös autóút) volt (van?) az a konténer, ahol mind az SK mind a CZ matricákat meg szoktam venni korábban, hogy most is ott van nem tudom. Egy próbát megér, ha OK meg lehet venni mindkettőt egyszerre, és a cseh határon így meg se kell állni.
- én nem tudok róla, hogy a kalauz árulná a jegyeket. (legfeljebb az adott vonatra, ha az illető állomáson nincs jegypénztár, de ez csak arra az egy menetre jó...)
Prágában integrált rendszer van - villamos, busz, vonat- és az egyedi ill. 1,2, vagy 3-napos jegyeket a főpályaudvaron, trafikokban (ott még vannak...:-), metróállomásokon lehet megvenni.
A fenti link alapján bogarássz, ott vannak a térképek és a főbb tudnivalók.
Most fogunk menni először Prágába, így szeretnék kérdezni 1-2 dolgot. Autópálya matricákat hol tudom megvenni? Olvastam valahol ,hogy talán Mosonmagyaróváron meg lehet venni a szlovák és a cseh utakhoz szükséges matricákat. Igaz ez? Ha igen, akkor pontosan hol tudom megvenni?
A szállásunk a város szélén lesz. Azt az információt kaptam,h vonattal tudunk majd bemenni a városba,3 megálló lesz. Ami érdekelne ezzel kapcsolatban, h tényleg a vonaton a kalauznál kell a jegyet megvenni?
Pozsonyban vagy Brno-ban érdemesebb megállni szétnézni kicsit?
Most még a György királyban kortyolgatok (Cheb) este meg elnézek Plzeňben a kis serfőzdék klubjába vajon még mindig olyan jó-é az az IPA és holnap visszatérek a társadalmilag hasznos tevékenység mezejére.