Azóta ugye nem mentél az autóval csak álló helyzetben próbáltad beindítani és mindig megkaptad ezeket a hibaüzeneteket?
Menj egy kicsit (2-300m) nyugodtan egyenesen és valószínűleg el fog tűnni minden hibaüzenet.
Én is jártam így egyszer egy tanpályán, a rántópad úgy megdobta az autót (ügyetlen voltam:) ) , hogy pörögtem mint a búgócsiga:) ezek után nekem is ezek az üzenetek jöttek ki, be is paráztam, hogy megsérült/baja lett az autónak. Próbáltam indítani, meg windows módszer kiszáll, bezár, kinyit, beindít, de semmi nem segített:)
Már elkönyveltem, hogy akkor a gyakorlásnak vége, irány a szervíz. Elindultam és szépen lassan tűntek el a hibaüzenetek.
Gyakorlatilag minden rendszer alapja a kerékfordulat érzékelők és mivel össze vissza mozgott az autó (kormányszög, perdület) már nem tudta értelmezni a kapott jeleket és inkább kapitulált.
Tegnap a következőt dobta ki a gépem , miután kikapcsoltam a DTC-t és egy kicsit kocsikáztam a parkolóban a szűz havon szokásomhoz híven.. Korábban csak a guminyomás ellenörző üzenetet dobta ki , amit mindig reseteltem és ment rendben tovább a kocsi.
Most az baj nem áll vissza sehogy alapállásba , tehát kikapcsolva marad a DTC. Ugye minten inditásnál automatikusan bekapcsol , ez az alapállása..
A DBC-t korábban nem írkálta ki , most dobta ki elöször...
Miért van az hogy egy kis síelés után kidobja a guminyomás ellenörzö ikont ( Flat tyres monitor ) ? mindig , holott a gumiban megvan a megfelelö nyomás..
Ráadásul tegnap hoztam el a hivatalos szervízböl , volt rajta gyári visszahívás , meg időszakos fékolajcsere..
A műszerfalon kijelezve marad a két sárga jel,, a fék és a kipörgés.. ha jól értelmezem őket..
Arra az apróságra felhívom a figyelmedet, hogy ez E90 topik:)
Ezen a modellen nincs alsó és felső gomb mint pl az E60-on. Itt az indexkar végén csak bc gomb van
Illetve szinte jó is lenne amit írsz (mármint a bc gomb nyomva tartása) , de tedd azt is hozzá, hogy a kombi olyan állapotában amikor nem ír ki bc adatot (gyakorlatilag "alap" állapotban) , ellenkező esetben nullázza az aktuálisan megjelenített (átlagfogyasztás, átlagsebesség) értékét. (cserébe nem kapja vissza a váltás aszisztenst)
Tavaly sikerült a hátsó 18-as felnimet új megrepeszteni a belsején a defekttűrő gumival, hogy e nyárra már nem szeretném feltenni. Mert havonta javítatthatnám, így ezeket cserélni szeretném.
Esetleg ismertek olyan eljárást, ami nem 1 hónapra ad jó megoldást? talán defekttűrő gumit lecserélni normálra?
Érdeklődnék, hogy van e valakinek 193-as sorozató 18-as felnije eladó, 1-2 db. akár szett is.
Sziasztok, egy valószínűleg elég hülye kérdés: ma tompított izzót cseréltek a kocsin, mire visszakaptam, eltűnt a kijelzőről a sebességfokozatot javasló rész, kitöltötte a helyét a többi info. Manualban nem találtam, hogy ez állítható funkció lenne, de miért nyúltak volna bele a computerbe az izzó miatt? Inkább a srác nyomkodhatott valamit, aki elvitte, de vajon mit? Nyilván tudok élni így is, de úgy megszoktam... Köszi.
Szakiktol kerdeznem, nincs veletlen valakinek elfekvo nagynavi kijelzo? CCC-t talan ujonnan megveszem ha 2K koruli az ara, de kijelzore eszement sokat mondtak :)
Udv megjelent egy piros zárójelben egy kőr félig van folyadékkal kicsit hullámos a teteje,, mi lehet ez a hiba üzenetet?? Koszi / fej olajbam ok azt neztem.,/
Szerintem ezekre a dolgokra online nehéz megoldást találnod. "Eszi az olajat" relatív. Az enyém is, 10.000-ként 0.5-1 litert kb. 230.000 körül szerintem az belefér nálam is akárhogy is vesszük ezek "nagy teljesítményű motorok" 2000ccm-163 Le. Ha látványosan eszi, akkor vagy az égéstérbe jut akkor füstöl pályán hatodikban trepnin mint a pelenkagyár az a rosszabbik eset, vagy valamelyik elöregedett szimering tolja ki. A haspáncél ebben a korban már inkább hátrány mert el van burkolva minden és nehéz belátni de legalább nem anyáznak amikor ráálsz egy térköves beállóra.. Ha nem vettél észre menettulajdonságokban semmi változást, hidegen-melegen jól indul, csápoljátok be nézzétek át nincs-e látható olajfolyás valahol a blokkon. Ha nincs utána jönnek azok a részek amit már nem látni kintről. Szerintem.
Nem a turbód húzza az olajat? Persze használattól függ minden motor de 250ezer az még nem a világvége egy láncos dízel motornak ha nem volt leharcolva, sőt.
A hármasokhoz van hátsó és első kamera is gyári tartozékként. (Nem olyan régen írtam róla.)
Az, hogy nincs képernyőd nem akadály, az egyik szellőző helyére szerelik a képernyőcskét, amin látod. Nézd meg a bmw hivatalos oldalán a tartozákoknál!
Tudtommal van PDC retrofit a képernyő nélküli autókhoz is, ott csak csipog.
Ezen kívül persze lehetnek nem BMW megoldások is mindenféle kivitelben, árban, kinézetben.
Nem BMW megoldásban nekem a vezeték nélküli tetszik, mert könnyebben beszerelhető. Hátra a rendszámtábla világításba a kamera, előre megy vezeték nélkül és akár egy GPS-szel alternatívan jelenik meg egy addicionális képernyőn a műszerfalon, tükörben, napellenzőn.
Köszi a segítséget, ezáltal átnéztem a virtuális hálózatot, mindent. Sikerült megoldani a problémát. A baj az volt, hogy nem volt a windows mappába bemásolva az obd.ini fájl, illetve kicseréltem újra a Bin mappában levő ediabas fájlt. Pedig tuti megcsináltam a telepítés során, emlékszem rá. Na mind1, végre jó. Mostmár csak ki kell tapasztalnom a programot. Az mitől van, hogy ha egy gyors tesztet elvégzek, x-et illetve !-et ír ki a modulok mellé, illetve némelyik mellé nem ír semmit?
Mostmár elkezdem a TIS-t telepíteni. Igaz ott sem minden frankó. :) Amikor bemegyek a win95BMWTIS mappába, h elindítsam a setup.exe fájlt, akkor kijön a nyelv választás, kiválasztom az angolt, aztán rányomok az ok-ra, aztán visszamegy a képernyőre, semmi nem történik. Se hibaüzenet nem jön, se a telepítés nem indul el..
Helló, már sok segítséget kaptam itt régebben ezért megint kérdeznék.. e90 320d 250 ezer van benne és eszi az olajat, és kicsit a fogyasztása is emelkedett.. Felújitás vagy csere? Vagy mit és kinél ajánlotok?? -- tudom eladás ! de nem szeretném..
Ha szükség van rá egyáltalán..
Az elöző 320d 346 om ilyen korban semmi baja nem volt..
Még nincs két hete, hogy átvehettem első BMW-met (előtte 1.9 cdti Vectra C-vel jártam, bocs). Nevezett jármű: 318d e90 lci lett. Nem volt időm a teljes fórumot visszaolvasni, de azért jártam már itt sokszor, még a döntés előtt... :) Érdeklődöm, hogy tudtok-e ötletekkel, vagy bármivel segíteni első radar, esetleg kamera utólagos beszerelése ügyében? Előre is köszi!!
A mai napon egy furcsaságra lettem figyelmes: Az autóval hazajöttem rendben, majd elugrottam a város másik felébe, de az alapjáratom a szokásos 600 körülről most kb 800-ra ugrott. Majd visszafelé, -kb 1 órát állt az autó- ismét a megszokott 600-650 en állt a fordulatszámmérő álló helyzetben. Semmi egyéb probléma nem volt, ment rendesen, nem vezettem máshogy, mint szoktam stb... Tapasztalt esetleg valaki hasonlót? van- valami ötletektek vagy ne is foglalkozzak vele..? Előre is köszönöm a válaszokat. Az autó 325i autómata.
Szeva, most megyek épp Ausztria felé de holnap már jövök haza. Hallottam pár okosságot. Szét még nem szedtem idő hiányában. Lehet a turbónyomás szabályzó lesz de a kipufogó részt is érdemes kitakarítani (Az EGR rész ugye). Bedadogott ma kicsit Pestnél az M1-en de megemberelte magát. Remélem átvészeli a holnapi túrát még. Ha gondolod gyere le aztán egy füst alatt megcsináljuk a kettőt. wenitaeurocorp@gmail.com