Nekem még tartja magt a Korallon kívül minden. A Korallnak már alig van levele, atka, de attól még finom (bár az eredeti ízénél savasabb) és érik folyamatosan. Azzal az a gond, hogy a nap megégette sok helyütt.
Szerintem a Trifender jól szuperál. Bár most ebben az esős időben én is fogok már lassan Amistarozni, biztos ami biztos.
Nemegyszer dugtam már le földbe hónaljhajtást és mindig meg is maradt. Pár napig kókadozik, de összeszedi magát. Szerintem minél nagyobb a hajtás annál biztosabb, hogy megmarad. 2-3 levelet leszedtem, hogy minél mélyebben a földben legyen.
Én tuti ugyanabból a magos tasakból szórtam idén is, szóval azon nem múlhat a szín.
Idén tavasszal elég sok eső volt nálunk, az "mosta ki a színét" a talajból? Az egyik rózsámmal is így jártam, a júniusi virágok fehérek lettek, a normál rózsaszín közepű helyett, és a rózsás topicban kapott tanácsok, újratápozás és nyári szárazság után következő virágzás már rózsaszín újra)
Ezt a hónaaljas dolgot én is ki akartam próbálni, de végül lemaradtam róla, ezek szerint sikerül így, tényleg?
Nekem két ilyen tövem van, amikor kiültettem a paradicsompalántákat májusban, volt kettő satnyább, aminek már nem jutott hely, bedobtam hát a kerti szemetesre (mindenféle gaz, levágott ág, virág tetejére), cserép nélkül. Gondoltam másnapra kinyúlik. Hát nem hogy nem nyúlt ki, de a szabad levegőn heverő gyökérzetével úgy beindult, ahogy az elásottak nem, végül megsajnáltam és beültettem egy tök más helyre őket, és azok nőttek eleinte a leggyorsabban (aztán árnyékosabb helyük lett, kevésbé kötöttek meg rajtuk a virágok).
Szia! Én ugyanezt tapasztaltam a feketékkel, tavaly sokkal feketébbnek tűntek. Nekem tavaly is a kertben volt, de az idei termés piros és szürkészöld szinű inkább.
Egy letört hónaljhajtást ledugtam a nyáron a földbe, paradicsommentes övezetben, a közelben semmi paradicsom.Azt vettem észre, hogy sokkal szebb és több a termése mint a paradicsom sorban, ami ugyanaz a fajta.Tehát ha különállóként van, egészségesebb, több rajta a pari. Semmi gondoskodás, kevés locsolás és törődés, mégis szebb. Érdekes!
A tigriscsíkosak szép csíkosak, a sárgák, sárgák, de a fekete tavaly cserépben feketébbnek tűnt. Idén szabadföldben van, gyönyörű nagyok lettek, húsosak, levesesek, finomak, de sötétzöldes-pirosas a Black Prince. Ilyennek kell lennie?
Én két éve pont így jártam. Kaptam a szomszédtól egy szálas paradicsompalántát azzal, hogy csak dugjam le akárhova, nem akarja kidobni – ez volt neki a maradék, s persze nem a legszebb. Mondtam, á, minek az, van már elég poharas stb palántázott tövem, de aztán az eper mellé mindenféle külön előszkészítés nélkül belenyomtam a földbe.
Mondanom sem kell, hogy ez lett messze a legszebb: hatalmas bokorrá nőtt, ágas-bogasan is tele terméssel, és amíg a többiek betegeskedtek, ez rengeteg termést kinevelt, meg se kottyant neki.
Na, azóta nincs nagy véleményem magamról. Ha még annyit se tudok elérni, amit a véletlen, nem sokat ér az összes "tudományom", amit a könyvekbőlmeg innen-onnan felszedtem.
Attól is függ a módszer sikere, hogy milyen időjárás lesz. Most nagy volt a szárazság, a gombák nem nagyon tudtak fertőzni, nem volt baj, ha sűrű a növény. Az atkák viszont támadtak, de azok nem szeretik a párát, ilyen szempontból jobb is lehetett, ha nincs kacsozva. Viszont ha hűvös, esős idő van, a fitoftóra hamarabb elviszi ezeket a sűrűeket. Nehéz előre megmondani, hogy lesz jobb.
Az Újbuda c. lapban olvasom, hogy valaki a piacon vett egy darab paradicsompalántát, azt ötvenliteres cserépbe tette, muskátliföldbe, napi 9 l vízzel öntözte, és az eredmény egy dús, 192 cm-re nőtt növény, melyen 20-30 kg-nyi termés van. Még nem szedte le, ezért csak becsülni tudja. A környék a csodájára jár, mert mindez Újbuda belvárosában van, egy erkélyen.
Véletlenül, úgy látszik, néha jobb erdményeket lehet elérni, mint a legnagyobb erőfesztések árán. A "hozzáértő" kertészkedő éjt nappallá téve gondozza növényeit, figyeli, permetezi, ezerféle táppal locsolja – mégsincs megelégedve. Íme egy nyugdíjas rendőr, aki vesz egyetlen egy (! ) szál palántát, "nosztalgiából", mert falun nőtt fel, semmi tápszert nem ad neki, nem permetezi semmivel, ráadásul muskátliföldbe ültetei (mely egyébként kifejezetten nem alkalmas pl. palántaföldnek), és íme az eredmény.
Azt hiszem, jövőre én is kipróbálom a muskátliföldet, és nem a kertben, hanem az erkélyen fogom nevelni…
Kedves TTNora köszönöm kedves vagy.Nekem is hasonló van,redei magot vasaroltam(mini sarga)folyton nōvö volt a csomagolason feltüntetve,jól mutat a 2 mèteres karó mellet van kb 25 cm;) folyton növöt keresek.
Nekem van sárga koktélparadicsomom. Körte alakú (palántát) kértem a piacon, de gömbölyű lett. Maga a növény sem túl nagy, inkább bokros növekedésű, akár balkonra is jó lehet. Ilyet szeretnél?
Mert akkor a következő reggelinél fogok fel magot. :-)