Egyetértek. Arra konkrétan emlékszem, hogy az utolsó flensburgi szezonjában kb. csak hetesekre küldte fel az edző. A legutóbbi vébén volt pár jó meccse, de ahogy nőtt a tét, egyre kevesebbet játszott (ellenünk konkrétan egy kalap szar volt, kb. 10 perc után le kellett vinni, az itt sokat szidott Lékai lejátszotta a pályáról). Szóval a válogatottban is abszolút kiegészítő, ami persze nem kis dolog, de korántsem akkora klasszis, mint amit sok szurkoló valamiért belelát.
Azt mondjuk én sem értem minek hosszabbítottak akkor vele, abból a pénzből simán lehetett volna hozni mondjuk egy jobbszélsőt.
Ez a Mahé téma nekem már egy kicsit sok. Tényleg egy szimparikus közvetlen,értelmes srác,emberileg maximális pipa. Viszont flensurgban sem volt első számú,a válogatottban sem
,az olimpián is Remili irányított. Nem értettem a leigazolásár sem,nem egy klasszis irányító,nincs a top 10ben de a top 5 ben tuti nem. A nyvajgás inkább annak szól amiket fentebb írtam.
Ha csak a szakmaiságot nézzükmén elengedném szívbaj nélkül.
Én amúgy szeretném ha Mahét odatennék első irányítónak, hogy lássam hogy tényleg jól látja az edző, aki nap mint nap edzi, figyeli mi hogy működik mi nem, vagy pedig a szurkolóknak van igazuk, akik valamiért azt gondolják az edző saját maga ellensége, vagy nem is tudom mit gondolnak, mindenesetre engem a Motor elleni játékával Mahé nem győzött meg, de persze egy meccs nem meccs. Valami oka csak van hogy sem Davis sem Ilic nem játszatja...
Összefoglalva, a főnökséghez eljutott a hír, hogy vmit már kezdeni kellene ezzel a Mahé üggyel, erre odatették Ilicset elvinni a balhét és hátha vagyunk olyan hülyék, hogy bevesszük ezt a marketing bulsit dumát a fontosságról, stb. Hát köszike!
Teljesen el tudom fogadni az álláspontodat. A probléma viszont az, hogy a cikkben érintett személyek is teljesen másként nyílvánulnak meg az üggyel kapcsolatban nem sajtó előtt. És most nem Ilicre gondolok elsősorban. Aztán az idő majd eldönti, hogy a közlemény vagy az adott játékos nem mondott igazat. Azt pedig nem nehéz kitalálni,hogy ki lehet az érintett játékos.
Jó, csak itt azzal érvelni, egy kiadott nyilatkozattal szemben, hogy a játékosok nem ezt mondják, nekem fura, úgy hogy nincs leírva mit mondanak, szóval érted, nem kicsit hiteltelen.
Mit mondhatnának? Senki sem teregeti ki a szennyest. Ha van azért, ha nincs akkor azért. Inkább dolgozni kellene. Azt hiszem, hogy ha a közép- és hosszú távú elképzelések jó irányt is jelentenek, legalább két-három év mire ismét stabil F4 csapatunk lesz.
De milyen nagy hiba volt ez részükről. Tökéletes lenyomata annak, hogy hülyébe sem nézik a szurkolókat. Tényleg azt hiszik, hogy a szurkolók közül senki nem beszél a játékosokkal és csak abból informálódunk, amit a "vezetés" megoszt velünk? Amatőr banda
Szerintem a nagy átlövések hiánya szoros összefüggésben van az irányító és a beálló játékának minőségével. Úgy nehéz átlövésből gólt szerezni, ha nincs megfelelő zárás, és az irányító is inkább magának akar előnyt szerezni, ahelyett, hogy az átlövőknek teremtene helyzetet.
Tiszta sor, hogy az elmúlt 2-3 év elbaltázott csapatépítésének isszátok most a levét. Viszont ezt nem lehet varázsütésre átváltoztatni, NL 2-3 éves koncepcióról beszél, akkor nem értem miért kiált már mindenki világvégét 3 hónap után. Az új igazolások nem rosszak, de tény, hogy az igazán nagy nevek Lauge óta elmaradnak (a poén, hogy ő ha minden igaz főként Vranjesnek köszönhető, aki alatt elindult a lejtő). Viszont jogos, hogy vannak elég nehezen magyarázható döntések a közelmúltban is: Mahé és Blagotinsek hosszabbítása, Marguc cseréjének hiánya, Ilic kinevezése, bár utóbbi megítéléséhez idő kell, de a kockázatossága sztem vitathatatlan.
Persze lehet úgyis csinálni, mint Szegeden, a keret 80%-a egy évben fut ki, így könnyen lecserélhető 2 évente a fél csapat. :) De nem hinném, hogy ez a sikeres csapatépítés titka.
Ott van Ligetvári, csak hát alig játszik. Képességei Yahianak is megvannak, nem tudom miért nem próbálkozik gyakrabban. Lauge sem kényszer átlövő, bár valóban nem az a távoli bombázó. Kétlem, hogy az ő helyét valaki megkérdőjelezné a csapatban. :)
Igazából ez a 3 irányító sok, ezt kifelejtettem a korábbi hsz-mben felsorolt szerkezeti problémák közül. Bármelyiket kicserélnénk egy hasonló kaliberű klasszik átlövőre, jóval beljebb lennének.
Félreértés ne essék, de engem nem érdekel a politika. Veszprémi szurkolóként csak inkább szomorú vagyok, hogy a klub, ami a gyerekkorom számtalan szép emlékét adta, idáig jutott.
Nem értek egyet azzal, hogy a klub ilyen módon kisajátításta került, olyan
vezetők által, akiknek sem veszprémi kötődésük nincs, sem szakmai tudásuk. A linkelés ennek szólt csak.
Még mielőtt azt hinnéd... Nem védem én sem a beszélni nem tudót, sem a mondani nem akarót! Csak nem szeretném, ha mindenféle politikai hírportálokat linkelgetnénk egy kézis fóruma. Se pro, se kontra.
Gyenge a keretünk, annak ellenére, hogy erősnek kéne lennie, amennyiben igaz Momóék állítása, hogy a modern játék gyakorlatilag előnyszerzés és azután annak a kihasználåsa néhány változatban semmi több. A világ legjobb előnyszerző játékosai vannak nálunk, Lékai, Lauge, Mahe, Yahia személyében, akkor most mivan?
Tény,hogy egy szegedi Maqueda-t nem cserélne senki, akkor ő bárhova befért volna. Itt duplanulla, sőt inkább kártékony.
Kulesh, Sicko nyilván közel sem olyan klasszisok, mint akár Csárli vagy Momo volt, viszont könyörtelen távolról lövő játékosok, olyanok amilyen nekünk nincs, de az ő megítélésükben benne van, hogy a mostani Kielce-flow ami jobban felhozta őket. Az, hogy mennyire tehetségesek majd 2-3 szezon múlva visszatekintve derülnek ki. Nagy zúgolódás szerintem Bodó esetén lenne! :D Marguchoz tegyük hozzá, hogy a remek igazolási taktikánknak köszönhetően a második szezonja amit full egyedül tol végig. Nem festem az ördögöt a falra, de ne felejtsük el, hogy Gasi igen komoly gerincproblémákkal küzd pár éve ( tudtommal jelenleg hála az égnek nagyon jó állapotban van, de teljesen " meggyógyulni" ez a sérülés sosem fog neki).
Tehát igen, nevek megvannak, koncepció papíron megvan, látjuk, hogy parketten nincs. Ilic lehet, hogy egyszer jó edző lesz, de tapasztalatlan még. Nincs képe a játékunknak, pedig a szezon elején volt, és igen jó volt, de ugye az új seprű esete. Csapatvezetés nincs, klub vezetés nincs. A nyáron felvázolt 3 éves koncepció, ha ebbe az irányba haladunk amit tapasztalhattunk az elmúlt 5-6 meccsen akkor egy tűzoltásszerű lózung volt, annak az eltusolása, hogy a tulajdonosnak nincs kedve költekezni.
És igen a név, hogy Veszprém már nem elég. A játékosközösség sokkal több mindent tud és máshogy lát, mint mi szurkolók és láss csodát nem is jönnek ide klasszisok egy ideje. És igen, egy olyan név mint Dujsebaev vonzóbb, mint egy ügyetlenkedő Veszprém, teljesen zöldfülű edzővel. Sajnos.
Láttam. De amiről te írsz, az elsősorban edzői felelősség, nem a keret van szarul összerakva, persze messze van a tökéletestől (a Kielcéé sem az, különben nem cserélgetnének 2-3at, de a lényeg, hogy megoldják). Én két nagy szerkezeti hiányosságot látok: 3 db hármasvédő, 1 jobbszélső, sérülés esetén itt nagyon meg lehet szívni.
Pont azt írom, hogy nevekre nem annyira rossz a veszprémi, aztán, hogy kiből mi jön ki az már egy összetett kérdés, amiben valamennyi felelőssége az edzőnek is van. Miért van, hogy Maqueda árnyéka szegedi önmagának? Mert épeszű ember azt a Makit el nem cserélné egy Vujovicra, ahogy feltételezem Yahiát sem. Dusi persze más kávéház, de a túloldalon viszont nincs egy Laugéhoz hasonlítható komplex jobbkezes. A Kielce távoli bombázói szerintem közelében sincsenek Ilicnek, Pereznek, stb, lenne is nagy zúgolodás itt, ha leigazolnák Kulesht vagy Sickot. Balszélső csere Veszprémben is van, csak sérült, azt mondjuk én sem értem, hogyan gondolták, hogy Marguc egyedül letolja a szezont.
Az van, amit a sok baromság mellett a kommentátorok is mondtak tegnap, hogy egy jól összerakott csapatról beszélünk a Kielce esetében, szinte bárkit rak be az edző, nem látszik a csapat játékán. Ez igaz a támadásra és védekezésre is.
Teljesen igazad van. Mindkét játékos értéke a klubnak, szimplán különböző okok
miatt nincsenek megfelelően kezelve. Bennem nincs kétely, hogy minden ilyen helyzet
rontja a jövőbeni igazolási lehetőségeket. Nyilván Mahe nincs túl pozitív véleménnyel
erről a helyzetről, elég nézni az arcát egy-egy időkérés során. Sajnos a menedzsment színvonala
áthat az egész klub működésér-e. Nyilván erre majd írnak az ide beépített emberek, de ettől
nem fog a véleményem változni. Amíg fent nincs teljes csere, addig egyre lejjebb es lejjebb süllyedünk. Persze, nyerünk jövő héten 5 góllal és akkor majd megnyugszik mindenki, és kisiklásként lesz elkönyvelve minden, de tudjuk, hogy ez nincs így. Szomorú, hogy 5 év alatt mekkora zűrzavar és barát-tesó állapot lett itt.
Tegnap még Karacic nagyon gyenge és kis Dusi gyenge játékát is elbírták.
De láttam több meccsüket is idén, egyértelműen látszik hogy tudatosan összeigazolt, tudatosan felépített és sokkal kevesebb szerkezeti hibával rendelkező keretük van.
Hiába vannak némely poszton nálunk papíron jobb játékosok amikor másik poszton meg elveszítjük ezt az előnyt. Kívülről veszélytelenek vagyunk, így beállóból is nehezebben kerülünk helyzetbe. Egyik beálló gyenge védő, a másik képtelem a bepasszolt labdákat elkapni. A szélsőink hiába jók ha már korosak és csere híján ahogy várható volt elfáradtak, leromlott a hatékonyságuk. Nahi fiatal jó hogy bírja végig, ráadásul tud kettest védekezni.
Kiváncsian várom a Kielce veszprémi vendégjátékát, de jelenleg azt gondolom nagyobb bravúr lenne őket megverni, mint akár a PSG-t, akár a Barcát.