A Románia és Örményország elleni vb-selejtezőkre készülő holland válogatott szövetségi kapitánya, a játékosként Európa-bajnok Marco van Basten elismerte: nagyot hibázott, amikor nem hívta be a válogatott keretbe Roy Makaay-t, a Bayern München csatárát.
Van Basten azt hitte ugyanis, hogy Makaay még sérüléséből lábadozik a bajoroknál, és nem akart Arjen Robben mellé még egy nem teljesértékű labdarúgót behívni. A Bayern-nél azt mondták a kapitánynak, "elég szkeptikusak" Makaay sérülésének javulásával kapcsolatban, az viszont elkerülte van Basten figyelmét, hogy a csatár szombaton már játszott 67 percet a Rostock ellen.
"Egy egészséges Makaay természetesen mindig befér a csapatba. Nem akartunk sérülteket behívni, de Makaay bizonyította, hogy játékra kész, ráadásul Robben is meggyógyult" - mondta a hollandok szövetségi kapitánya. (nso.hu)
A dél-amerikai vb-selejtezők kilencedik fordulójában magabiztosan nyert a brazil és az argentin válogatott is. A sorozatot így továbbra is Ronaldóék vezetik, míg nagy riválisuk egy ponttal lemaradva a második.
A világbajnoki címvédő Brazília öt, Argentína pedig négy gólt szerzett Venezuela, illetve Uruguay ellen a labdarúgó vb-selejtezők dél-amerikai csoportjában.
Argentínában valójában csak egy félidőt játszottak
Az alig egy hónapja kinevezett argentin szövetségi kapitány, José Pekerman csapata már az első félidőben három gólt lőtt, és közvetlenül a szünet után megszerezte a negyedik gólját is, így valójában az egész második félidő tét nélküli volt.
Ki is engedett a hazai csapat, így az uruguayiak kétszer is szépíteni tudtak. A tabellát vezető brazilok szintén a hajrában kezdtek lazítani, és emiatt csak három találattal nyertek, bár korábban öttel is vezettek.
Kaká és Adriano villogott
A Selecao legjobbjai Kaká és Adriano voltak, és Ronaldo is két gólt szerzett.
Paraguay kisebb meglepetésre nem bírt Kolumbiával, ugyanakkor Bolívia úgy nyert 1-0-ra, hogy a végjátékban emberhátrányban volt a vendég Peru ellen.
Portugál blama a vb-selejtezőkön
Kikaptak az olaszok Szlovéniától
Index/MTI
2004. október 10., vasárnap 7:07
Az esélynek tartott válogatottak közül vereséget szenvedett Olaszország, míg Hollandia, Franciaország és Portugália legalább döntetlent értek el. Ezek közül is kiemelkedik az eb-ezüstérmes portugál válogatott liechtensteini csúfos pontvesztése. Anglia és Csehország ellenben begyűjötte a három pontot Wales, illetve Románia legyőzésével.
Magabiztos angol siker
Az angolok igazi brit rangadót nyertek, hiszen a manchesteri Old Traffordon a walesieket győzték le 2-0-ra. A hazaiaknál ezen a találkozón tért vissza a válogatottba a doppingvétség miatt nyolc hónapot kihagyó Rio Ferdinand, valamint a nyári Európa-bajnokságon megsérült Wayne Rooney. A mérkőzés egyperces gyászszünettel kezdődött az iraki emberrablók által meggyilkolt 62 éves Kenneth Bigley tiszteletére.
A mérkőzés 4. percében Owen nagyszerűn passzolt vissza az érkező Lampard elé, aki egyből lőtt, szerencséjére a labda megpattant egy védő lábán, és így Jones nem védhetett. A fordulás után a Manchester United korábbi sztárja, David Beckham nővelte az angolok előnyét egy fantasztikus, szabadrúgásszerű lövéssel. Gólja után, egy kemény ütközést követően sérülés miatt le kellett cserélni, és az orvosi vizsgálatok bordatörést állapítottak meg.
A csoport további meccsein a finnek hazai pályán az örményeket, míg a norvégok idegenben a skótokat győzték le, aminek következtében Berti Vogts a kirúgás szélén áll.
Csehország javított a Hollandiától elszenvedett vereség után
A nyári Európa-bajnokságon elődöntős csehek Prágában egygólos sikert könyvelhettek el a románok ellen, így életben tartották világbajnoki reményeiket, míg a szlovákok 0-1-ről fordítottak, s három góllal győzték le az Eb-résztvevő letteket. A magyarok csoportjában Izland labdarúgó-válogatottja meglepetésre csak gólnélküli döntetlent ért el Máltán.
Továbbra is nyeretlen Görögország
Az Európa-bajnok görögök szintén nem bírtak az ukránokkal Kijevben, sőt a hajrában Otto Rehhagel együttesének kellett egyenlítenie. A vendégek eddigi három mérkőzésükön mindössze két pontot szereztek. A vb-bronzérmes törökök Isztambulban fölényes, négygólos győzelmet arattak Kazahsztán felett.
Liechtenstein megállította Portugáliát
Hatalmas meglepetésre a nyári Európa-bajnokságon döntős portugál labdarúgó-válogatott csak 2-2-es döntetlent ért el Liechtensteinben. Tovább növeli a hazaiak bravúrjának értékét, hogy a vendégek a szünetben még 2-0-ra vezettek, s a miniállam csapatának innen sikerült egyenlítenie.
A FIFA világranglistáján 151. Liechtenstein első pontját szerezte vb-selejtezőn, ugyanis az elmúlt nyolc évben lejátszott 20 mérkőzésén mindannyiszor kikapott. Ráadásul ezalatt mindössze négy gólt rúgott, s 84-et kapott. A portugálok mellett a magyaroknak sem lehet túl kellemes emlékük Vaduzról, hiszen 1999 szeptemberében Európa-bajnoki selejtezőn csak gólnélküli döntetlent értek el.
Döntetlen a horvát fővárosban
Horvátország labdarúgó-válogatottja a szünetben még két góllal vezetett, ám Bulgária a hajrában nagyszerű játékkal kiegyenlített, így mindkét csapat első pontjait hullajtotta el Zágrábban a világbajnoki selejtezők magyar csoportjában.
Szerbia és Montenegró idegenben csak gólnélküli döntetlent ért el Bosznia-Hercegovina ellen.
Holland pontvesztés Macedóniában
Kétszer is vezetett, azonban ez sem volt elég ahhoz, hogy Hollandia Csehország legyőzése után újabb sikert arasson. Ez Marco van Basten, a hollandok nyáron kinevezett szövetségi kapitányának első kisebb kudarca. Dánia a sok hiányzó ellenére is nyert, a korábban Görögországot megverő, hazai pályán régóta veretlen Albánia ellen. Franciaország ismét hazai pályán játszott, azonban az eredmény változatlan maradt, Izrael után Írország is gólnélküli iksszel térhet haza.
Mindkét csapatnak megvoltak a lehetőségei, azonban mind Barthez, mind Given nagyszerű formában védett, így igazságos eredmény született.
Váratlan olasz vereség Celjében
Szlovénia ellen tért vissza az olasz csapatba Francesco Totti, akit még az Európabajnokságon tiltottak el, miután leköpte az egyik dán játékost. Nem sikerült túl jól a szereplése, hiszen a házigazdák jó védekezésük mellett egyszer bevették Buffon kapuját, ezzel azonban nemcsak az olaszok hibátlan mérlegét rontották el, hanem a csoport élére is ugrottak.
Lengyelország javított az Anglie elleni kudarc után, és idegenben verte meg Ausztriát. A nap utolsó mérkőzésén Spanyolország hazai pályán simán győzte le Belgiumot. A hazai csapat közel egy órát emberelőnyben játszhatott Deflandre kiállítása után, később Goor is piros lapot kapott, így végül kilenc emberrel fejezték be a vendégek a találkozót.
A magyar válogatott szövetségi kapitánya a Münchner Tageszeitung című lapnak adott interjújában "gyilkosnak" nevezte Jürgen Klinsmannt, a német nemzeti csapat trénerét, mert menesztette hazája gárdájának eddigi kapusedzőjét, Sepp Maiert.
A Német Labdarúgó Szövetség (DFB) a jövőben nem számít Sepp Maierre, aki 1987-től a válogatott kapusedzőjeként tevékenykedett.
Maier leszólta Lehmannt
A szakítás okaként az elöljárók azt jelölték meg, hogy a 70-es évek kiválósága megengedhetetlen hangnemben beszélt a jelenleg számításba vett két hálóőr, Oliver Kahn és Jens Lehmann vetélkedéséről. A 60 esztendős tréner néhány hete került a kritikák középpontjába, azután, hogy Lehmannal kapcsolatban úgy fogalmazott: "megfeszülhet, de akkor sem lesz a válogatott elsőszámú kapusa".
A vasárnapi bejelentést Maier, valamint Jürgen Klinsmann szövetségi kapitány, Joachim Löw, a szakvezető segítője, illetve Oliver Bierhof, a szövetség sportigazgatója közötti egyeztetés előzte meg.
Köpke lehet az utód
Klinsmann Maier utódjául Andreas Köpkét, a 90-es évek remek kapusát szemelte ki, a DFB illetékesei a jövő héten veszik fel a kapcsolatot a jelölttel.
A kapitány egyébként - Maierhez hasonlóan - pillanatnyilag Kahnt tartja jobbnak, de időnként Lehmannak is lehetőséget ad a bizonyításra. Így volt ez szombaton is, amikor a német csapat Teheránban, barátságos mérkőzésen 2-0-ra nyert Irán válogatottja ellen.
Matthäus felkapta a vizet
Lothar Matthäus, a magyar válogatott szövetségi kapitánya igen kritikusan fogadta a döntést.
"Emberileg nagy veszteség érte a DFB-t, de a szövetségben már évek óta nem számítanak az ilyen szempontok. Azóta sem, hogy Jürgen ott van. Ő egy gyilkos" - mondta a 150-szeres válogatott német szakember, aki a Münchner Tageszeitung című lap hétfői kiadásának nyilatkozott.
"Köpke, Klinsmann és Bierhoff mindig is nagyon közel álltak egymáshoz" - fejtegette Matthäus, aki szerint logikusnak tűnik, hogy Köpke legyen a távozó Maier utódja.
Pénzt is veszített Klinsmann miatt
A magyar szövetségi kapitány Klinsmann augusztusi német kapitányi kinevezése óta folyamatosan kritizálja egykori játékostársát. Kettejük viszonya már a pályán is tragikus volt, azt követően pedig, hogy a kilencvenes évek végén Matthäus arra fogadott, hogy bayernes csapattársa képtelen lesz legalább 15 gólt lőni a szezonban, végképp megromlott.
Klinsmann épp tizenötöt lőtt abban az évben, így Matthäus alul maradt, csakúgy mint a német kapitányi posztért folytatott júliusi küzdelemben. Akkor a magyarok edzője többször is önként ajánlkozott a posztra - "szívesen lennék német kapitány" - , ám a DFB vezetői - miután az összes neves német tréner visszautasította a lehetőséget - nagy meglepetésre az Amerikában élő, edzői tapasztalatokkal nem, ám a szükséges képesítéssel rendelkező kollégáját keresték meg, majd napokon belül szerződtették. (Lothar Matthäust decemberben a Magyar Labdarúgó Szövetség a válogatott vezetéséhez kellő képesítés nélkül is leigazolta.)
Hoeness: Matthäus a padon olyan lenne, mint egy KGB-ügynök
Matthäus német szakvezetői kinevezését augusztusban egykori bayernes felettesei is ellenezték, Franz Beckenbauer, a Bayern München-, és a 2006-os vb szervezőbizottságának elnöke csupán azt mondta, egykori játékosa még nem alkalmas a posztra, a bajor klub menedzsere, Uli Hoeness viszont sokkal keményebben fogalmazott: "Ha Lothar lenne a kapitányunk, az olyan volna, mintha egy KGB-ügynök ülne a kispadunkon".
A pályán szinte mindent megnyertek együtt
Klinsmann véglegesítését követően a 42 éves, Magyarországon dolgozó edző a Sport Bild-béli szokásos heti jegyzetében azonnal kritizálta korábbi társát.
"Jürgen jó kapcsolatban áll Mayer-Vorfelder DFB-elnökkel, és alighanem ez a kapcsolat segítette. Ráadásul, amíg a válogatottban játszott, bomlasztotta a csapategységet, klikkek keletkeztek, sokan semmi pozitívat nem tudnak róla mondanak róla mondani" - írta jegyzetében Matthäus.
A két játékos sohasem volt jóban egymással, pedig az Interben és a Bayernben is éveken át együtt futballoztak, olasz- és német bajnokságot, valamint két UEFA-Kupát is nyertek közösen.
Azért nem csak ez az egy meglepi volt ezena 7végén.
A hollandok csak ikszeltek a moldávokkal,az olaszok pedig kikaptaka szlovénektől.
És számomra Málta és a Feröer-szigetek pontszerzése se szokványos.
A portugál lapok szerint az ibériai ország futballistáin nevet egész Európa, miután Cristiano Ronaldo és társai a korábban vb-selejtezőn mindig veszítő, a meccs előtt 4-84-es gólaránnyal álló Liechtensteinnel játszottak döntetlent a szombati vb-selejtezőn. Korábban a magyar válogatott volt már képes hasonló 'bravúrra', 1999-ben.
Kétségkívül az Európa-bajnoki döntős portugálok liechtensteini pontvesztése volt a legnagyobb meglepetés a labdarúgó világbajnoki selejtezők szombati játéknapján, és emiatt az esélyesebb válogatott játékosait most pellengérre állította a helyi sajtó.
Lejáratták az országot
"Rajtunk nevet Európa!", "Ezt nem kellett volna!", "Gyermeki hibák" - ilyen címekkel jelentek meg vasárnap a lapok.
A Bola című újság szerint a futballisták nem összpontosítottak eléggé és az egész országnak csalódást okoztak.
A vendégek a szünetig 2-0-ra vezettek, aztán a hazaiak Burgmeier 48., valamint Beck 76. percben lőtt góljával egyenlítettek, és ezzel a vb-selejtezők történetében első alkalommal szereztek pontot.
Még Cristiano Ronaldo és Deco sem tudott segíteni
A FIFA világranglistáján 151. helyen álló Liechtenstein az elmúlt nyolc évben lejátszott 20 mérkőzésén mindannyiszor kikapott, ráadásul ezalatt mindössze négy gólt rúgott, és 84-et kapott.
A fejedelemség csapata ezt megelőzően négyszer találkozott a portugál együttessel, javarészt legalább nyolc góllal kikapott, és egészen szombat estig egyszer sem volt eredményes.
A portugálokéhoz hasonló 'teljesíményre' természetesen a magyar válogatott is képes volt már, amikor 1999-ben, Eb-selejtezőn játszott 0-0-át Liechtensteinnel, szintén idegenben, Vaduzban.