Keresés

Részletes keresés

OrfN Creative Commons License 2017.05.25 0 0 45647

Nem akarlak elkeseríteni, de Nyergest nem a cigányok teszik mocskossá, sztem nem is él túl sok cigány ott. Nem nyergesi vagyok, hanem táti, de hetente többször biciklizek Nyergesen, és mindig lemegyek a Duna-partra. Nos a parton elég sokszor látok horgászokat, akik szétdobálják a csikket, szemetüket, néha még a döglött halakat is. A sok energiaitalos dobozt meg gyanítom, hogy 20 körüliek hagyják ott.

A másik meg, hogy 2008-ban diákként egyik nyáron Nyergesen voltam közmunkás 1 hónapig. Állandóan a főúton kellett takarítani, kisebb utcákba alig jutottunk el, a parton 1x sem kellett takarítani. De a parton most is kb. féléves üvegszilánkokat és szemetet kell kerülgetni.

Tehát először kérdezd meg a csodás városvezetést, hogy ugyan miért nem tudják/akarják normálisan megszervezni a takarítást..meg mondjuk gratulálni is lehetne nekik a térkő-tengerért. Gondolom, aki kitalálta, hogy legyen a bicikliút térköves, életében nem biciklizett még rajta. Viszont vki legalább jól jár ezzel, ugyanis lassan már a templom falát és a Duna-partot és letérkövezik.

Előzmény: kisjavito8 (45645)
viscosa Creative Commons License 2017.05.24 0 0 45646

Pro primo : 1998. évi XXVIII. TÖRVÉNY

 

Pro secundo : lényeges hogy belássuk, nem a külsö megjelenés a döntö tényezö, hanem az agy müködése. Az ország lakosságának nem elhanyagolható részének a fent említett törvény hatálya alá kellene esnie, de formai szempontok alapján hibásan van besorolva. Eme kettösség miatt szenved a maradék honpolgár és viseli terheit és minden nyügjét ennek az áldemokraliberanimalizmusnak.

Előzmény: kisjavito8 (45645)
kisjavito8 Creative Commons License 2017.05.14 0 0 45645

Pápai Jocó a cigány-kultúrát, énekli világgá. Nyergesen a cigányok a várost teszik szemét dombbá! Erre nincs más ez is a Cigány nép kultúrája, sokan ezt el nem hiszik, fogadják!! Nekik mindent szabad nincs NAV, Rendőr. A törvény őket védi a lakkosságnak kuss!! A trágyát kiszámolja fel, amit ott hagynak maguk után??  

jgyula Creative Commons License 2017.01.31 0 0 45644
viscosa Creative Commons License 2016.12.31 0 0 45643

Egy jó új évet Nyergesnek és arra érdemes polgárainak!

viscosa Creative Commons License 2016.12.24 0 0 45642

Kellemes Karácsonyt a nyájnak! Illetve mind nyájunk nak. 

viscosa Creative Commons License 2016.12.19 0 0 45641

Nagy kár, hogy az érintett söpredék (a szemetelök) nem látogatja ezt a fórumot, esetleg magába szállna az itt felhozott bizonyítékok alapján és egy kicsit visszafogná animális ösztöneit. Sok reményem nincs, hisz a legtöbb érintett potenciális analfabéta (még érettségivel vagy felsöbb képzéssel a zsebében is) ami azt jelenti, hogy képtelen összefüggéseiben látni, megérteni cselekménye következményeit. Ilyen világban élünk.  Nagy az isten állatkertje ezt tudtuk mindíg, de mostanra a helyzet annyira elfajult, hogy milliónyi elvadult (aszociális) vesz körül maroknyi megmaradt homo sapienst.

 

Előzmény: gamblman+ (45640)
gamblman+ Creative Commons License 2016.12.17 0 0 45640

Ha felmész a víztározóhoz gumióvszerek, papírzsebkendők és rengeteg kommunális szemét mindenfelé. A kiserdei úton a Merantin felé szintén a szétdobált szemét az erdőben. A Duna part sokat javult, de rengeteg a szemét. 

Előzmény: viscosa (45639)
viscosa Creative Commons License 2016.12.15 0 0 45639

Ez az öt év csak arra mutat rá, hogy legfeljebb az illegális szemétlerakás helye változott, de nem a helyzet. :-(

Előzmény: kisjavito8 (45638)
kisjavito8 Creative Commons License 2016.12.15 0 0 45638

A dátum, ha minden igaz 2011. nov 5 év?????

Előzmény: viscosai (45636)
viscosa Creative Commons License 2016.12.14 0 0 45637

Na ez a szemét nem hiszem, hogy mondjuk Sajóbábonyból jött. Azt is kétlem, hogy egy mozdonyvezetö ürítménye. Ez szerintem helyi termék.

Valaha az átkos elötti átkosban a csendörök minden szombat délután bejárták a falut. Ellenörizték, hogy a "betonos út"( Bécsi) kétoldali vizlevezetö árkai ki vannak- e tisztítva  a házak elött, rendbe vannak-e téve az udvarok stb. Ha nem, akkor jött a büntetés és lám lön tisztaság. Megszületett a "Tiszta udvar rendes ház" fogalom. Manapság is  látható néhol visszamaradt tábla a kapukon vagy kerítésen, de a legtöbbször jogtalanul.      

Előzmény: viscosai (45636)
viscosai Creative Commons License 2016.12.13 0 0 45636

gugli a barátunk...

viscosa Creative Commons License 2016.12.09 0 0 45635

Erröl a szemetelési hajlamról már többször szót ejtettünk, de úgy látszik hiába. Abszolút biztosan nem lehet meghatározni a mocskát ott hagyó származását (a helyre gondolok mielött valakiben a rasszizmus vádja kicsírázna) de vegyük úgy, hogy nyergesi. Tegyük fel ugyanakkor a kérdést, épeszü-e ez a véglény? A válasz egyértelmü - NEM. Ismerve a falu lakosságának az anyagiakhoz kötödö vonzalmát, ajánlatos lenne ha a faluvezetés rendszeres terepbejárásokkal felfedné és közköltségen elszállíttatná az így lerakott "javakat" majd a költségtöbbletet kiszámlázná a a közösségre megnövelt szemétdíj formájában. Visítanának ugyan a suttyó polgárok  mint disznó a vágás elött, de talán kinyílna a csípájuk, esetleg magukba is néznének és pirinyó kis agyuk talán felfogná, hogy meg kellene változniuk. Ami a horgászokat illeti azokról már egyszer elmondtam a véleményem, jóllehet ezek a horgászjegy elnyerése fejében még vizsgát és "esküt" is tesznek a természet védelmére.

A legföbb baj azonban, hogy a suttyó szaporodik is. A genetika törvénye alapján a suttyóság dominánsan örökítödik és tölti be a Kárpát medencét. Ezért az is meglehet, hogy táti, lábatlani, esetleg budapesti volt a lerakó (jobban néz ki mintha a saját vackomba piszkítok) de hát ök is a medence üledékének részei.

 

gamblman+ fotózz tovább és tedd közzé! Ha egyvalaki is lelkiismeretfurdalást kap, már tiszta nyereség!  

Előzmény: gamblman+ (45634)
gamblman+ Creative Commons License 2016.12.08 0 0 45634

Lemaradt, de lenne még mit fotózni a városi szakaszon.

gamblman+ Creative Commons License 2016.12.08 0 0 45633

Duna-part Tesco kereszteződéssel szemben. Ipari hűtő és piszuár, ipari mennyiségű kábelér. Ki vitte oda és mit gondol mikor bomlik el? Szerintem ennek az Istennek az idejében biztosan nem. De nem kellene városi szinten ezt ellenőrizni, vagy akár elszállítani? Ha marad csak vonzza a további szemetet. Él már a szemben lévő hulladék lerakó? Ha igen ez érthetetlen. A horgászoknak akik naponta járnak oda ez fel sem tűnik, az elhagyott lakókocsi sem túl szép látvány egyébként. A partszakasz kincs, érték, csak nem becsüljük meg. Esetleg példát vehetnénk Lábatlanról, Tátról.

viscosa Creative Commons License 2016.12.02 0 0 45632

Ez úgy hangzott mint az egyszeri ügyvéd védöbeszéde:

 

Igaz, hogy védencem bizonyítottan tömeggyilkos, de tekintettel sanyarú gyermekkorára, mikor is apukája elvette töle a lopott nyalókáját, felmentését kérem minden vád alól és kártérítést, teljes rehabilitációt, valamint magas állami kitüntetés megítélését elörehozott nyugdíjjogosultsággal.

 

 

Az általános károkozásról nem is beszélve: Ajánlott irodalom  

 

https://www.vcd.org/fileadmin/user_upload/Redaktion/Publikationsdatenbank/Gueterverkehr/VCD_Position_Gueterverkehr_2007.pdf

 

Kivonat:

Die Straßenbelastung eines 40-Tonnen-Lkw beträgt das bis zu 160 000-fache eines Pkw, ein 7,5-Tonnen-Lkw verursacht immerhin noch die 90-fache Straßenbelastung eines Pkw.

 

Egy 40 tonnás teherjármü útterhelése a 160 000-szerese egy személygépkocsinak, egy 7,5 tonnásé a 90-szerese.

 

Remélem nem túl nagy számok a megértéshez.

 

Ami pedig a tehergépkocsivezetö magasból rálátását illeti ez nem tévesztendö össze a meg- ill. belátással.

 

 

 

Előzmény: gamblman+ (45631)
gamblman+ Creative Commons License 2016.11.29 0 0 45631

Egy kamion sofőr ha szigorúan átlagot nézünk olyan nagyságrendekkel vezet jobban egy átlag úrvezetőnél, hogy egy lapon sem említhetőek. Persze belőlük is akad bénázó, rosszul közlekedő de ritka mert kihullik. Ami a lényeg a ráfutásos baleseteknél, hogy ezekben szinte soha nem kamion az okozó, ugyanis átlát a kocsisor felett és már akkor fékez amikor tíz kocsival előtte megáll a sor. Inkább beléjük szoktak hátulról menni. Persze ha csúszik az út a 40 tonna tarol mint a tekegolyó. A sietős de gyakorlatlan autós bevág elé és ezzel vészfékezésre kényszeríti amit a nagy tömeg és nyeklő nyakló szerelvény nem szeret. Tehát ez a vélemény általános előítélet valós statisztika nélkül. Motoros dettó ez a helyzet, ugyanis a balesetek túlnyomó részében az autós figyelmetlenségének áldozata. Mégis azt mondják sokan, hogy ők okozzák a baleseteket, pedig nem. A sebességtúllépésük jelentős, de amelyik túlélt 4-5 szezont az nagyon tud motorozni. Az autósok között vannak akik parkolni sem képesek, nem érzik a járművet  van aki 70 alatt botorkál mert fél, van aki 200 felett állatkodik mert felelőtlen. Ami viszont tény, hogy nagyon öreg, rosszul mozgó a járműbe órákig beszálló sofőr nincs a kamionosok, motorosok között, autósoknál gyakori és ők az igazán veszélyesek. Nem látnak jól, nehezen mozognak és rosszul hallanak, ezért bárki elé kifordulnak, tötyörésznek és kiszámíthatatlanok. 

Előzmény: viscosa (45630)
viscosa Creative Commons License 2016.11.28 0 0 45630

gamblman+ -t üzleti szempontok vezérelték a véleményalkotásban. Ez rendjén is volna odáig, hogy ha a  a közlekedésben való részvétel nem haszonszerzési szempontok alapján lenne a gyakorlatba átültetve. Pl. elég sok dokumentumfilmet látni agyamputált kamionsoförökröl akikre alapjában véve közveszély okozóként kell tekinteni. Lásd az autópályákon kialakult dugókba hátulról belehajtó állatokat. (az ok: mert TV-t nézett, telefonált, chattelt, önkielégített, újságot olvasott, stb.) Aztán ott van még a többi......  

 

Előzmény: nagypuli (45629)
nagypuli Creative Commons License 2016.11.27 0 1 45629

Igen úgy látom , tényleg nem értjük egymást ....

 

Én folyamatosan a notórius gyorshajtókról beszélek , meg azokról akik sorozatosan szabályokat szegnek meg . Te meg véded őket , valamiért azokat hozod fel a gyorshajtók mentségére akik lassan mennek .

gamblman+ Creative Commons License 2016.11.27 0 0 45628

Megyei tapasztalatokról kérdeztük a rendőrséget. Elmondásuk szerint – bár konkrét adatokkal nem szolgáltak – a májusi módosítással bevezetett zéró tolerancia csak az egyik alkalmas eszköze az emberek magatartásformálásának. A változtatás indokolt lehet, ami a lassú vezetés szankcionálását illeti, igaz, látni kell, hogy nem maga a lassúság vezet a balesetekhez, sokkal inkább az intoleráns, agresszív és figyelmetlen közlekedés a baj okozója.

Az ugyanakkor kétségtelen – hangsúlyozta Kocsis Tünde szóvivő –, hogy „az indokolatlanul lassú haladás a közlekedésben résztvevőket hirtelen, kiszámíthatatlan manőverekre, veszélyes előzésekre kényszerítheti".
Például ha 130-al haladunk az autópályán , és előttünk feltűnik egy 60-nal gyakorlatilag egy helyben „álló autó", akkor amire fel tudjuk mérni a helyzetet, addigra már túl közel kerülünk a „csigához", és a biztonságos kikerülés hirtelen a manőverek manővere, ami még Schuminak is a becsületére válna...

Javasoljon ideális forgalmi rendet a rendőrségnek

Nem kell azonban messzire menni, a városon belül is akad tanulságos példa bőven. Egy rosszul összehangolt lámpánál előfordulhat, hogy 60-70 km/h sebességgel érnénk át a zöldhullámon. Ha viszont az előttünk haladó betartja az 50-es határt, és várakozásunk ellenére a gáz helyett fékre lép a sárga jelzés esetén – s már is újabb tipikus baleseti vészhelyzet alakult ki.

 

 

Na azért a sok balesetet helyszínelő szakembernek csak hiszel, ha nem nagyobb a baj. 

Előzmény: nagypuli (45626)
gamblman+ Creative Commons License 2016.11.27 0 0 45627

Nem volt ütközés, de nem ez a lényeg. Egy olyan útszakaszon amit eleve a gyorsabb haladás a cél, erre építették és a sebesség limitet is megemelték a felső határ közelében kell haladni, vagy aki erre vezetéstechnikailag nem képes kerűlje el. Sajnos van olyan hazánkfia aki ezt autópálya belső sávjában is produkálja, ahol miután mindenki tudja, hogy 155 magasságában vannak a trafik állitva általában 130-140 környékén haladnak. Ha tele a másik szélső sáv, iszonyatos fékezések, majd ráfutások keletkeznek. Szerencsére az új szabály az ilyen autóst már bünteti, nincs joga feltartani az autópálya forgalmát. Hidd el, a túl lassú, és itt a viszonyszám a többi haladóhoz képest értendő haladás pont olyan veszélyes mint a 200 feletti állatkodás. De nem értünk egyet, kár folytatni. Én sem száguldozom, de miután munkaidőben autóval keresem a pénzt, senki ne kényszerítsen arra, hogy 90-100 helyett 60-nal haladjak csak azért, mert fél ennél tempósabban közlekedni. Van alternatíva, ott a busz és a vonat.

Előzmény: nagypuli (45626)
nagypuli Creative Commons License 2016.11.26 0 0 45626

És követési távolságról hallott már az aki belement az előtte levőbe ?

Előzmény: gamblman+ (45625)
gamblman+ Creative Commons License 2016.11.26 0 0 45625

Tegnap siettem Vörösvárra, ezért elkerülő út 100-as tempó. Szemből elég nagy forgalom meg mögöttem is szép sor. Utólértem egy max 60-as tempóval haladó autót, előzni nem tudtam, fékezés. Mögöttem egyre rövidebb fékút, majdnem egymásba csúszás. Ahogy elmentünk mellette többen ablakon kiintegettek, anyázták. Tutira úgy gondolta, hogy ő deffenzív vezető aki nem száguldozik, az autók  70 %-a türelmetlen őrült.  Pedig egy komoly veszély az utakon, pont 40-nel megy kevesebbet a többieknél, ez életveszélyes tud lenni.

Ha a 100, vagy 90-ven túl sok neki, ne üljön autóba, nem érzi, nem alkalmas a vezetésre.

Előzmény: nagypuli (45624)
nagypuli Creative Commons License 2016.11.22 0 0 45624

Ezt az első mondatodat ugye nem komolyan írtad ! Ahol 50 a megengedett nehogy már mindenki 70 környékén menjen ! 

És igen engedtessék meg , hogy ne száguldozzak a táti elkerülőn ! Mert akkor miért is lennék másabb mint azok akik a negyvenes táblánál letolnak nyergesen , mert csak haladok ! Miért is mások a nyergesi és lábatlani kiszállító autók ? Száguldoznak 70-80-al a városban ! Miért is , nekik szabad ?

Előzmény: gamblman+ (45623)
gamblman+ Creative Commons License 2016.11.22 0 0 45623

Ha nagyvárosban többsávos úton minden autós 70 környékén halad és valaki ragaszkodik az előírt 50_hez beindul egy olyan előzgetési hullám ami balesethez vezet. A forgalom ritmusa nagyon lényeges dolog. Számomra érthetetlen, hogy a táti elkerülő 100_as tempója helyett miért mennek páran 70_80 környékén? Autópályán miért mennek 90-100 környékén mikor 130 a megengedett? Az ilyen nótórius lassú haladás pont olyan veszélyes mint az eszement gyorshajtás. Gyakori baleseti forrás, ráfutásosnál szinte mindíg, hogy valaki indexel jóval hamarabb mint ahogyan fordul, lelassitja a forgalmat és csak villog meg megy, aztán állóra lassulva szép lassan bekanyarodik. Mindenki el akar menni jobbról, de persze nem húzódik középre, mögötte már mindenki sík ideg.  Soha ne azt nézd, hogy a többi közlekedő miben hibázik szerinted, hanem azt nézd miként tudsz az adott forgalmi helyzetből a leggyorsabban kijutni. Én úgy tanultam, hogy ne szabálytalankodjunk, de ha megtesszük az mindíg mindenki számára egyértelmű határozottsággal történjen. A bizonytalan, hezitáló vezető akkor is veszélyes ha egyébként betartja a szabályokat. Egész nap közlekedem mert ez a munkám, hidd el, hogy a mai felgyorsult és megerősödött forgalomban a tipikus évi 2-3 ezer kilóméteres gyakorlat kevés, akkor is ha ez 40 éves jogsihoz társul.

Előzmény: viscosa (45622)
viscosa Creative Commons License 2016.11.21 0 0 45622

Az 50 km/h  nem betartandó elöírt legmagasabb sebesség! A sebesség megválasztása a mindenkori körülményeknek megfelelöen történjék. A motorizált lovagok és lovaginák legföbb problémája a dolgok helyes értelmezése és gyakorlatba átültetése. Nem az alsónadrág (bugyi) takarta testrésszel kell a gondolkodást eröltetni.

Előzmény: gamblman+ (45621)
gamblman+ Creative Commons License 2016.11.21 0 0 45621

Érdemes figyelni, mert ha mindenki szembe jön tuti rossz irányban mozogsz. Ekkora saját tapasztalatu százaléknál erős a gyanu, hogy nálad a probléma. Ha ötvennel megy a többség városunk útjain de te kierőlteted a 40_et elől haladva tuti valakinél szakad a cérna és előzni fog, aztán baj lehet belőle. De a kiváltó ok az elölhaladó lesz.

Előzmény: viscosa (45619)
gamblman+ Creative Commons License 2016.11.21 0 0 45620

Nem tudnak összemenni ha betartják a KRESZ-t. A kötelező haladási irány nem azt jelenti, hogy a Dunáig kell menni, pusztán tilos az egyenesvonalú továbbhaladás. Ha elmegy a MEGAWATT bekötőig és visszafordul nem büntethetik meg, nem is teszik akkor sem ha ott állnak. Ha a felfestést érinti igen. De nincs értelme mert rövid a piros, kivéve ha két három kamionon így túljut. Van akit a motorosok előre csorgása is idegesít, motorral tuti elsőnek indulok én is, de ezt is engedi a KRESZ.  A nagy városok dugói például a sok ráérősen közlekedőtől alakulnak ki. Például azt várják, hogy senki ne jöjjön a körforgalomban, (ilyen nem lesz)aztán lassan becsúsznak. Pedig a normális és hatékony dolog a gyors beugrás, ezt észleli a bent lévő is, számítani fog rá és megy a forgalom. Nagy sűrű forgalomban a lámpánál sem pöcsölünk, hanem sárgára sebesség, zöldre intenzív gyorsítás. A magukat normális közlekedőnek tartó lassan, óvatosan mozgó járművezetők indokolatlanul veszíttetik el egy vontató lendületét kicseszve a sofőrrel és túl lassú, a forgalom ritmusától erőszakosan lassabb haladással balesetet generálnak. Érdemes egy helyszinelő rendőrt megkérdezni, hogy hányszor okoz a nagy forgalomban balesetet a lassú vezető úgy, hogy ezért meg sem büntethetik, de ő generálta az egészet, hiszen megtörte a ritmust és hergelte a többieket vele. Tipikus 40 éve vezetek most oktatok effektus.

Előzmény: nagypuli (45617)
viscosa Creative Commons License 2016.11.21 0 0 45619

Ezekröl az életveszélyes szabálytalankodókról még csak annyit, Arany János Toldijából idézve:

 

„Szép öcsém(húgom), be nagy kár,

 Hogy apád paraszt volt s te is az maradtál.”

 

Saját statisztikai meglátás szerint a magyar gépjármüvezetök legalább 75%-a ebbe kategóriába tarozik.

 

 

Itt nem a földet müvelö szorgos népre gondolunk!

nagypuli Creative Commons License 2016.11.19 0 0 45618

Ja ! És ott van a kötelező haladási irány tábla is a gyengébbek kedvéért !

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!